2019. augusztus 1., csütörtök

Július '19

Pascal Campion illusztráció. Forrás
Sikerült kicsit visszafogottabbnak lenni az előző hónap könyvhörcsögösködése után, csak egy kis antikváriumi garázdálkodás történt, na meg egy korábbi Lírás ajándékkártyából való Ferrante-vásárlás. ;) Online sem szabadultam el, így maradt ez a szolid, 3 zsákmány: 

- Fehér Klára: Négy nap a paradicsomban
- Elena Ferrante: Az új név története
- Elena Ferrante: Aki megszökik, és aki marad

Hosszú volt ez a hónap, de végül korántsem sikerült annyit olvasni, mint szerettem volna, pedig szabadságom is akadt. Az irl események néha közbeszólnak, és pl. az elmúlt napokban sem alakult úgy, hogy a nyúlfarknyi kis pszichológiai témájú könyvemet befejezzem, darabolódik az olvasása sajnos. Persze volt sok remek programom, és néztem sorozatokat is - a Csernobilt is sorra kerítettem végre - , de azért kicsit hiányoltam a hónap második felében a könyvvel ücsörgős, nyugis órákat. Talán a nyár utolsó hónapjában több jut majd ebből is. :)

Összesen 6 könyvet fejeztem be júliusban, és 10 blogbejegyzés született, köztük a legújabb témázás  a polkorrektségről, ami alatt csak gyűlnek és gyűlnek a kommentek, juhé! :D Félévzáró taget is csináltam júliusban, illetve több nevezetes dolog is történt: 1. megszületett az idei év első paprikás posztja, a Blankets képregényről, 2. kipipáltam várólistám egyik matuzsálemét, A Mester és Margaritát és 3. jubilált a blog - 10 év! :) 

Saját kép. 

A várólista csökkentős kupacomból egy könyvet olvastam el, a Maigret és a Dél Keresztjét, de erről még nem született poszt. Adós vagyok John Marrs: The One bejegyzéssel is - nagyon tetszett a könyv, csak az ihlet és az idő nem jött még össze egyszerre, hogy elmeséljem, milyen volt. 
A következő hónapban szeretném befejezni a vcs-kihívást, és mivel vannak még rövidke könyvek a címek közt, és két könyvet el is kezdtem közülük, erre látok is némi esélyt. Hosszú lesz az augusztus! ;) Ami pedig a nyári terveket illeti, egy pár címet abból is szeretnék sorra keríteni, de azt most picit túlterveztem, úgy érzem. Lehet, hogy megint a Leányrablás csúszik tovább?... :D 

Saját kép. 
A többiek júliusi zárásai: 



5 megjegyzés:

  1. Neked is visszafogott júliusod volt akkor. :) Úgy örülök, hogy te is olvasol Ferrantét, alig várom, hogy novemberben megkaparintsuk a negyedik részt. :)

    VálaszTörlés
  2. Nita, igen, én is várom, pedig még csak az elsőt olvastam. Nekem pont jól fog így kijönni. ;)

    Avilda, köszi, én is szeretem, a szájjal-lábbal festők éves csomagjában volt. :)

    VálaszTörlés
  3. De szép kis pasztelles színvilágú képeket csináltál.:) Nekünk is megvan ez a fotel, remekül lehet benne henyélni és olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Olyan jól mentek egymáshoz a könyvek a védőborító nélkül, vétek lett volna nem kihasználni ezt a pasztell egyezést. ;)
      A fotelt mi is imádjuk! :)

      Törlés