Rövidkék a várólista csökkentésből

Három rövidebb könyvet is elolvastam nemrég az idei várólista csökkentős listámból: egy Maigret krimit, egy Mesterkurzusos pszichológiai könyvet, és Schäffer Erzsébet egyik novellás kötetét.

Georges Simenon: Maigret és a Dél Keresztje

Hangulatos, esős, zsilipelős, régi titkokat felfedős Maigret kötet, amiben a felügyelő 68 kilométert biciklizik (!) uszályokat hajszolva, majd úgy trappol körbe a kertben, mint egy cirkuszi ló. Közben legurít egy kis borókapálinkát és kökénylikőrt. ;) :D Kell ennél több?

Jólesett megint a szokásos borongós nyomozás, Maigret morfondírozása, és az uszályokon utazók  mindennapjaiba és kis sötét titkaiba való bepillantás, ami különlegessé tette a kötetet. 

Kalo Jenő, Pándy Mária, Popper Péter, Ranschburg Jenő: Felcserélt szerepek - Nagyszerű nők, gyönyörű férfiak 

Minden alkalommal, amikor ezek közül a válogatás kötetek közül olvasok, megállapítom, hogy Popper Péter a kiemelkedő csillaga bármely témának... A többiek írásai javarészt elbújhatnak mellette, és mindig tud mondani valami újat, egy új szempont, vagy új gondolatmenet révén, amit ráadásul szépen tele is tűzdel példáival, idézetekkel, érdekességekkel. Most már olvasnom kell tőle egy önálló kötetet is tényleg. :) Ranschburg Jenő is nagyon jó volt persze, érdekes meglátásokkal - látszik, hogy a pszichológusok vonalán szeretek inkább haladni...
A másik kettő, asztrológus, meg agykontrollos emberke nem az én világom... Kalo és Pándy nem voltak annyira meggyőzőek, vagy csak nagy általánosságban beszéltek a témáról, olyasmiket vetve fel, amik nem adnak új információt még a témában totál laikusnak sem. Plusz náluk többször is éreztem, hogy mintha köntörfalaznának.
Kalo Jenő mondjuk jól rátapint néhány generációs problémára, rossz trendre, hogy pl. mennyire nem divat alkalmazkodni, kompromisszumokat kötni; felelősséget vállalni és elköteleződni meg pláne nem. Következésképp gyakorlatilag szeretni sem divat már... Sok mindent leginkább csak a szőnyeg alá söpörni szeretünk. De aztán a jó meglátásai után leír valami marhaságot, pl. a "ha nem vállalunk gyereket, nem leszünk elegen" vonal, és a szingli lét hibáztatása nekem nagyon nem tetszett. Majd beszéljünk erről, amikor nem a bolygó elpusztulása, és a túlnépesedés a probléma...

A nemi identitástudatról és kialakulásáról is szó esik az első két előadásban, és érdekesnek tartottam, hogy milyen furcsán fontosnak tartott dolog, hogy az érkező kisbabát minek várták a szülei, fiúnak, vagy lánynak. Vajon ennek a dolognak tényleg ekkora megpecsételő ereje van? Nekem túlzásnak tűnik, főleg Pándy Mária írásában, amikor azt írja le, ne csodálkozzunk, ha a kislánynak várt fiúcska hosszú loknis hajat hord még három évesen is, és aztán majd nőnek érzi, és át akarja operáltatni magát. Ez mekkora épületes baromság... -.-' A nemi szerepek, identitás kérdéseiben nagyon régimódi nézeteket képviselnek, a homoszexualitással, szingli léttel kapcsolatban pedig kifejezetten elítélőek, még ha néha el is bújtatják a mondatok közé, azért lehet olvasni a sorok között... 

Popper Péternél két gondolatot szeretnék kiemelni. Az egyik, hogy ő még a bibliáról, vallásról is úgy tud mesélni, hogy tátott szájjal hallgatom. A másik pedig, hogy remekül rávilágított számomra korunk egyik nagy problémájára, ami igazából egyfolytában az arcunkba van tolva, mégsem láttam még soha ilyen jól megfogalmazva leírva. Ennek lényege pedig az, hogy a társadalmunk felcseréli az erotikát az esztétikával. Mit jelent ez? Azt, hogy esztétikai mérték szerint próbáljuk meghatározni, hogy a férfi vagy a nő szexuálisan, erotikusan vonzó-e. Ez pedig nagy hiba, mert a vonzerő, a kisugárzás nem az esztétikai értékeken múlik... A "szép" az egyre inkább a megcsinált, a mű, és ez mind hideg, nem vonzó dolog. Lassan ellentétes hatást érünk el vele. Na meg nagy baj az is, hogy az esztétikai mérce megütésének állandó hajszolásával egyre kevésbé tudjuk elfogadni az idő múlását, az öregedést... 

Összességében vegyes kötet. Sajnos Popperé a legrövidebb rész, mégis az a legtartalmasabb, az húzza fel az egész kötetet.

Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata

Már nagyon rég olvastam Schäffer Erzsébettől, utoljára akkor is csak az Irodalmi fülbevaló hangoskönyv-válogatásokból. 

A szőlővirág illata finom, lírai kötet, ami hol a természet szépségeivel gyönyörködtet, hol az emberi sorsok apró kis fonalainak rezdüléseit mutatja be hihetetlen éleslátással és bölcsességgel. Figyelmeztet, hogy lassuljunk le, ne rohanjunk. Nekem most igazán jólesett ez a lelassulás, csendes megfigyelés, Schäffer Erzsébet szemén, és történetein keresztül.