2019. november 9., szombat

Várólista-matuzsálemek 2.0

Forrás.
Nemrég szóba került, hogy milyen régóta várakozó könyvek vannak a végeláthatatlan várólistámon, és gondoltam a 2014-es poszt után itt az ideje egy frissítésnek, megnézni mi az, ami még azóta is ugyanúgy várakozik (spoiler alert: sok minden), és mik azok, amiket hosszú idő után sikerült elolvasnom. Idén egyébként azt kell mondjam nagyon jól haladtam az itthoni olvasatlanok és köztük a régóta polcon álló könyvek olvasásával. Igaz, nem feltétlenül a matuzsálemek kerültek sorra, de jó érzés, amikor sorra kerülnek azok a kötetek, amik akár csak 2-3-4 évvel ezelőtt kerültek a könyvtáramba, és végre megismerem a történetüket. 

Ha már várólista, volt egy "Így neveld a várólistád" körbeposztunk is, 2017-ben. Döbbenten konstatáltam, hogy ott még "csak" 443 könyv volt a listámon... ez a szám nem hogy csökkent volna, hanem csak nőttön-nőtt, és verdeste az 500-at is egy ideig... Most sem sokkal kevesebb: 491 könyv van rajta. És hát igen, lehet hüledezni, de ezek valóban az itthoni olvasatlanjaim - de egy részük a szüleimnél van, és persze van néhány kölcsönkért darab is. Imádom a könyvtáramat, de tudom, hogy azért ezek közt sok olyan van, amit olvasás után nem fogok megtartani, vagy amit nem kellett volna megvennem sem.

További 167 könyv van még "felfigyeltem rá" címkével összeszedve, amik nincsenek meg, de lehet, hogy szívesen elolvasnám őket. Ezt a listát is irtom pedig rendszeresen, valahogy mégsem csökkent még soha annyira, hogy az számottevő legyen. Szóval van mit olvasnom... :) Nem nyomaszt, mert nem szaladnak el, ugyanakkor néha mégis frusztrál, hogy mennyi mindent szeretnék egyszerre elolvasni, és hogy egyes darabokat milyen régen megvettem, és  hiába volt meg a mostazonnal olvasni akarom érzés, nem jutottam el a kinyitásukig. 

Forrás.
Visszatérve a várólistán felhalmozódó könyvekre, és a régóta várakozókra, a 2014-es posztban várólista-matuzsálemként aposztrofált könyvek közül kemény kettő könyvet olvastam el, méghozzá mindkettőt Joanne Harristől. Az egyik a Gentlemen and Players volt, ami nagy kedvencem lett, és pont nemrég újra is olvastam (nem kell csodálkozni, hogy nem csökkennek a számok! :D ), a másik pedig a Runemarks, ami viszont annyira nem jött be, hogy tőle és a folytatásától is megszabadultam, utóbbitól olvasatlanul.

És akkor lássuk azokat, amik listán talán legrégebbi darabjai, és még mindig nem olvastam őket:

- Lian Hearn: A fülemülepadló ~16 év? Ha jól emlékszem a kiadása évében megkaptam, de azóta sem jutottam el hozzá.
- Orhan Pamuk kötetek: My Name is Red, Hó, The Black Book, Isztambul ~12-13 év? Azóta gyarapodott is a Pamuk gyűjteményem, csak a tőle elolvasott könyvek száma (khm, 2) nem. 
- Susanna Kubelka: Madame ma később jön, A szétfeszített fűző, Ofélia úszni tanul ~15 éve? Egy kötetet olvastam a szerzőtől, és akkor annyira megtetszett, hogy beszereztem mindent. Van, ami már meg is sárgult azóta, és még Magyar Könyvklubos kiadás, szerintem az inkább közelebb állhat a 17 évhez. :D Lutri azért, hogy vajon ma is tetszene-e még az a kötet, ami a többi beszerzésére sarkallt...
- Jean Sasson: Ester gyermeke, Irak lánya, Majada ~15-17 év szintén... Nagyon szerettem a hercegnő sorozatot Sassontól, de azóta csak veszem a könyveit, nem olvasom. 
- Joanne Harris: Coastliners ~14 év? Csak van azért még Harristől is matuzsálem! :)

Kb. 10 évesből rengeteg van, nem sorolom mindet, csak néhány illusztris címet:  
- Gabriel García Marquez: Száz év magány - legalább 10 év
- Carlos Ruiz Zafón: Angyali játszma - még Loboval közösen rendeltük meg valami nagy akcióban, azóta is csak áll a polcon... 
- Lauren Weisberger: Chasing Harry Winston  ~11 év, a netes rendeléses korszak előtti időből, a könyvesboltba rendeltettem meg, alig bírtam kivárni, hogy átvehessem, ehhez képest még mindig olvasatlan. 
- Alex Garland: The Beach
- Sarah Addison Allen: A csodálatos Waverley-kert
- Jodi Picoult-tól egy csomó minden, amit 2009-2010-ben vásároltam: The Tenth Cirle, Handle With Care, The Pact, Vanishing Acts, Mercy... 

Ha már a vásárlást emlegettem, megnéztem évenkénti bontásban, hogy mikor hány könyvet szereztem be (ajándékok, recik, cserék is benne vannak), és ezekből a mai napig hányat olvastam el. 
Brace yourselves, numbers are coming!

Pierpaolo Rovero festménye.
Forrás.
2010. Zsákmány: 107, ebből elolvasva: 36
2011. Zsákmány: 59, ebből elolvasva: 28
2012. Zsákmány: 69, ebből elolvasva: 25
2013. Zsákmány: 100, ebből elolvasva: 39
2014. Zsákmány: 81, ebből elolvasva: 31
2015. Zsákmány: 76, ebből elolvasva: 33
2016. Zsákmány: 68, ebből elolvasva: 40
2017. Zsákmány: 36, ebből elolvasva: 18
2018. Zsákmány: 79, ebből elolvasva: 30
2019. Zsákmány eddig: 39, ebből elolvasva: 10

Na persze vannak közte anomáliák is, pl. amit olvasatlanul eladtam, elcseréltem, nincs már meg, korábban olvastam, és utólag vettem meg, duplikátumok, stb. De arra talán jó, hogy illusztrálja, hogy néhány évnyi könyvhörcsögösködés mennyire telezsúfolta a várólistámat.
2017-ben és idén tudtam nagyjából mértékletes lenni, és tudatosabban gyarapítani a könyvtáramat. A nagyon elszállt évek termése itt csücsül a nyakamban, akkor ugyanis rámentem minden akcióra, használt olcsóra és kb. bármire, amire valaki azt mondta, ez könyv... Ezeknek ma csak a töredékére lennék annyira kíváncsi, hogy tényleg meg is vegyem, de most, hogy már megvannak, nagy részüket azért elolvasnám, hadd legyen egy verdikt, hogy érdemes-e megtartani... 

Mostanában valamivel jobban tudom tartani a magam diktálta tempót, listákat, olvasási terveket, de mindig van mit "behozni". Viszont sok-sok könyvet elolvasok egész hamar a megszerzés után, nem tartogattam pl. a közelmúlt beszerzései közül a Mielőtt a kávé kihűlt, vagy A tél jegyeseit sem. :) 
És ahogy feljebb írtam sok, évek óta várakozót is kipipáltam idén, pl. a Krumpihéjpite Irodalmi Társaságot (5 éve várt), vagy a Harry Potter pszichológiáját (9 évet várt), a nagy klasszikusok közül pedig A Mester és Margaritát és az Anna Kareninát. :) 

Forrás.


Egyszóval haladgatok, de a nagy számok miatt nem könnyű ténylegesen karcsúsítani a várólistát. A matuzsálemek pedig szintén csak szép sorban jöhetnek... Bizony még eltelhet pár év, mire kifutnak mind, olvasott státuszba. :)
A lényeg, hogy nem maradok olvasnivaló nélkül jó darabig, még ha holnaptól nem is adnak ki egyetlen új könyvet sem. :) 

Ti hogy álltok a várólista-matuzsálemekkel? Mik a legrégebb óta bespájzolt olvasnivalók a polcotokon? 


18 megjegyzés:

  1. Hatalmas megkönnyebbüléssel olvastam ezt a posztodat. Valahogy úgy éreztem, hogy "baj", amiért annyi évvel ezelőttről is vannak még olvasatlan könyveim. Pláne, mert folyton azt hallom Booktuben is, hogy "jó ég, 3 éve megvan, az már rengeteg!"
    Tudom, nem kéne ilyennel foglalkozni, s alapból nem is szoktam, de néha azért eszembe jut - illetve maga a tény, hogy a posztod ezt váltotta ki belőlem, azt sugallja, hogy ja... mégis érdekelt valamennyire.

    Elég hasonló helyzetben vagyok én is. Volt pár évem, amikor mindenféle könyvet összevásároltam, s ez adja a várólistám magját. Ugyanakkor ezek közül jópártól már olvasatlanul megváltam, mert idővel elvesztettem az érdeklődésem irántuk.
    A legrégebbi várólistás könyvem Lőrinczy Judit: Ingókövek, amit 2013-ban vettem - és már rajta is van a novemberi tbr-on, úgyhogy nem sokáig viselheti ezt a címet. Van egyébként még pár könyv elfekvőben, ami régebbi, de azokat tudom, hogy nem olvasom el, így nem is tartom őket számon (2-3 db).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ilyen megkönnyebbülést hoztam! :D Tudtam, hogy jönni fogsz amúgy, a várólista nagyon a te témád is ;)
      Szerintem nagyon sok mindenen múlhat, mennyit várnak a könyvek, a kedv is elmúlhat, de ugyanúgy megmaradhat, és hát tényleg nem mindegy hány másikkal együtt vetted meg. Nekem is egy ledolgozhatatlan "maggá" vált az a rengeteg beszerzés a korábbi évekből.
      Én is megváltam egy jó csomó könyvtől olvasatlanul, amikor 2016-ban tartottam egy nagy szanálást. Illetve megválnék, mert van, amit azóta sem tudtam még eladni. De ezeket már nem is akarom olvasni, én sem tartom számon. :)

      Hajrá az Ingókövekkel! :) Szerintem az sem olyan nagyon régi, és egy a lényeg, hogy jó élményt nyújtson, bármikor is olvasod. ;)

      Törlés
  2. én ebbe még így sose mertem igazán belegondolni, hogy mi áll még előttem, és hány éve is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sejtettem. :D De te szoktad mindig kérdezni, nem nyomaszt-e engem. Mert téged nyomaszt, vagy nyomasztana, így számba venni.

      Törlés
  3. Szerintem igazán dicséretes, hogy ennyire próbálsz odafigyelni a számokra, és már nem csábulsz el minden akcióra. :) Valahol ez is azt mutatja, hogy tudatosabban vásárolsz, ami szuperjó!! Csak így tovább! :*

    Lehet, majd egyszer én is összeszámolom, de a moly szerint jelenleg 39 könyv van felregisztrálva, ami olvasatlanul rostokol a polcomon. (Ez amúgy nem teljesen a tényleges szám, mivel van néhány regény is, amiket nem vittem fel, plusz egy csomó enciklopédia és tudományos mű, amit nem sorolok ide.) Most az a terv, hogy még legalább 5 sajátot elolvassak az idén, mert karácsonyra is tervezek néhány címet beszerezni (nem sokat, max. hármat), de már látom, hogy az őszi TBR listámnak fuccs. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira azért nem sikerül figyelni sajnos, meg ilyen átfogó évi beszerzős és abból azóta elolvasott statisztikát sem csináltam még, csak most ötlött eszembe, hogy vajon mit mutatna. De az hogyhogy tudok haladni az olvasmányokkal, az valahogy mindig ott motoszkál bennem.
      Szerintem tök jó terv, hogy még 5 saját legyen meg idén. :) Én még nem tudom mik férnek majd bele az évbe, de csinálok majd erről is egy posztot, december elején. :)
      39, az nem nagy szám. :)

      Törlés
  4. Azt a mindenit, nem semmi! És én még azt hittem, hogy a 48 db várólistás könyvem milyen sok :D A legrégebbi, ami nálam bennáll, az Ken Kesey: Olykor egy nagy ötlet című 1 kg-os, apró betűs, 600 oldalas műve.. ez kb. 7 éve vár a tökéletes alkalomra :D Mivel a legtöbbet ingázás közben olvasok, esély nincs, hogy ezt cipeljem magammal, így vagy hétvégi könyv lesz belőle vagy majd a nyugdíjas éveimben (vagy legyünk nagyon optimisták: terhesség alatt) olvasom el. Egyébként nemrég kölcsön kaptam egy barátnőmtől A katedrálist, ami szintén egy fél tégla.. nem is értem, miért adta oda, hiszen tudja, hogy ingázás közben darálok, és mondtam is neki, hogy mivel egyrészt nem is érdekel a sztori, ezt szerintem csak évek múlva látja viszont :D Tényleg be kéne vezetnem, hogy a nagyon vastag könyveket hétvégente vagy esténként olvasom idehaza, akkor hátha haladnék is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha megilletődöm, hogy ilyen "kicsi" számokat mondtok, el nem tudom képzelni, hogy tartjátok ilyen alacsonyan az olvasatlan könyveket. :)
      Az ilyen monstrumokba olyan nehéz belekezdeni! Engem is frusztrálni szokott.
      Szerintem add vissza A katedrálist neki :D Most nézegettem a polcon a kölcsönkönyveimet, lehet, hogy én is inkább visszaadok párat, olvasatlanul. Több is van ami már nálam van évek óta... :/

      Törlés
    2. Nem veszek annyit :D Inkább a fesztiválokon gyűjtöm be, vagy néha elkap a gépszíj (főleg ha valamilyen utalványom vagy kártyám van, amit csak könyvekre tudok felhasználni), de egyébként havi 2-3 könyvnél nem veszek többet. Olykor megijeszt, hogy annyi várólistás könyvem van otthon, amennyit egy év alatt se olvasnék el (mivel egy évben ha 30-45 könyvet olvasok ki), így ez visszatart. Persze ettől függetlenül mindig hozok is a könyvtárból egyet-kettőt, meg kapok is kölcsön folyton :D Viszont néha arra is ráébredek, hogy ha bármi történne (elveszíteném a munkámat, megcsappannék anyagilag), akkor mennyire jó lesz, hogy ennyi könyvem van még odahaza :D Na de a kérdésedre válaszolva: hát nem tudom.. kinek mi a prioritás, mennyire fontos, hogy most azonnal ott legyen a polcon. Nem kritizálni szeretnék, de bizony ismerek olyanokat, akik csak kb. azért vásárolnak könyveket, hogy kitegyék a nappaliba a polcra és elmondhassák, ha jön a vendég, hogy ő neki mennyi van. Pedig ennek ha a 10%-át elolvasta.. Szóval amennyien vagyunk, annyiféle szokás :D
      Ha tudom, hogy legalább 5 olyan könyv van odahaza, ami érdekel a közeljövőben, és értsd ezt úgy, hogy a kedvenc zsánereimből mindig legyen valami jó (krimi, sci-fi, romantikus, szépirodalom). És ha ez megvan, nekem ennyi bőven elég :) Bocsánat, ez hosszú lett, de remélem, érthető :D
      A katedrális visszaadásán már gondolkoztam, de azt is akkor be kell cipelnem :D Szeretnék neki adni egy esélyt.

      Törlés
    3. Most már én se veszek annyit, de néha még így is elég lenne bőven a fele. Bár nekem kb 70 könyv lecsúszik egy évben, azért azok között is vannak frissek, kölcsönkönyvek stb, tehát nem annyival csökken egyben a várólista is.
      Én is igyekszem akciókra meg a könyves eseményekre időzíteni a vásárlásokat, a többit meg ünnepekre ajándékba kérem. :)
      Nem nagyon tudom elképzelni, hogy csak azért vegyek meg egy könyvet, hogy mutogathassam, hogy ott van a polcomon. :/ De valóban vannak ilyenek. Meg akik a színre mennek, hogy fehér könyvek legyenek a polcon, pff.

      Persze, engem is boldoggá tenne, ha lenne mindig 5 könyv, amit tudnék olvasni következőnek, és kész, elég lenne :))) De azért örülök nagyon a nagy könyvtáramnak is. :)

      Törlés
  5. Minden tiszteletem, hogy te ezt így számon tartod! Én nem, de azt hiszem, erősen hasonló számok jönnének ki... A múltkor már megfogadtam, hogy szépen sorba megyek a polcokon, és leszedem az olvasatlanokat, de úgysem fogom betartani, mert mindig jön olyan, ami jobban érdekel, vagy újabb. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából a moly tartja számon, kezdettől felvittem pl. várólistára mindent, amit kaptam, vettem, stb, tehát nem kell a polc előtt állva számolgatnom. Úgy én se csinálnám végig :D

      Törlés
  6. De jó, hogy ezt megírtad! Most az év végének közeledtével nekem is kedvem lett összegyűjteni, hogy mennyi vár rám csak a saját olvasatlan könyveim közül. (Főleg, hogy lehet jövőre újra benevezek vcs-re).
    Látszik sokunknál ez a trend: halmozás, akciók, impulzusvásárlások -aztán amikor már vészesen fogynak a helyek akkor megpróbálunk tudatosabban szelektálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, írd meg te is, kíváncsi lennék! :) Neked is kevéske szokott csak lenni, hiszen talán pont ezért nem vcs-ztél idén, mert nem volt annyi fél éve váró (ami számomra totál elképzelhetetlen ugye :D )
      Szerintem tök természetes, hogy rárepültünk akkor mindenre. Az online könyves éra kezdete volt, és ráadásul sokunknak egybeesett az első munkában töltött éveinkkel, amikor valahogy tök nagy öröm, hogy a saját kis fizetésünkből telik könyvekre. :) Aztán ez elmúlik, meg ugye elfogy a hely otthon... :D

      Törlés
  7. Jaj ez olyan jó téma, és tök érdekes látni tényleg a beszerzés-olvasás arányának alakulását! Szerintem nálam is valami hasonló lehet a tendencia. Nekem most 206 darab könyvem van olvasatlanul a polcaimon, de valószínűleg sőt tuti biztos hogy több volt. De tavaly meg idén nagyon kezdtem kiszórni őket, amik már nem érdekelnek, túladtam rajtuk.
    Amúgy pont ezen gondolkodtam a napokban hogy vajon a jövőt tekintve is ennyire fog változni vajon az ízlésem a könyvek terén? Hogy amiket most beszerzek, 5-10 év múlva ismét csak egy könyvtárban vagy ingyenkönyvtárban végzik? Próbálok egyre jobban tudatosan és átgondoltan vásárolni könyvek tekintetében is, idén lett szerintem a legalacsonyabb a beszerzési rátám, ha jól számolom valami 20 környékén vágyok most. És tök jó érzés hogy ennek a 75% már olvastam illetve a maradékot tényleg a közeljövőben tervezem olvasni.
    Kicsit szomorú vagyok egyébként a könyvhörcsögös időszakom miatt, de hát gondolom, ezen is túl kellett esni, hogy az ember itt is eljusson a tudatos és átgondolt könyvvásárlásig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszett! Írjál te is róla, ha van kedved! :) Végre valaki amúgy, aki háromszámjegyű számot dob be! :D Jól tetted, hogy szanáltál, időről időre kell is.
      Érdekes kérdés... Szerintem azért az ízlés is egyre kiforrottabb lesz, mostanában már nem veszünk meg annyi mindent, ami nem érdekel, jobban, okosabban tudunk válogatni, én legalábbis ezt vettem észre. A te alacsony beszerzési számodon is ez látszik. :) Gratula hozzá! De majd meg kell vitassuk ezt a kérdést 5-10-20 év múlva! :D

      Amúgy szerintem is teljesen normális, ha az embernek van egy időszak, amikor habzsol valamiből, amit szeret, aztán később jön rá, hogy is kell jobban csinálni ezt. :)

      Törlés
  8. Én idén letöröltem azokat a könyveket a várólistámról, amik a szüleimnél állnak és lehet sose fogom őket elolvasni, és csak a Pesten nálam lévők maradtak javarészt. De így is 139 könyv van a várólistámon, szóval nem kell rettegnem, hogy nem lesz mit olvasnom. :D
    Azért jó, hogy pár matuzsálemet letudtál, még ha nem is tetszett mindegyik. Amúgy az elszállt beszerzések ismerősek, most már én is kétszer meggondolom, mi az, ami kell a polcomra, és mi az, ami elég lesz könyvtárból/kölcsönbe is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is volt már egy ilyen törlési hullámom, de lehet, hogy nem voltam elég szigorú illetve majd újra végignyálazom a listát. :) Az a baj, hogy általában úgy döntök, még el szeretném azért olvasni, valamikor... :D
      139, az is szép szám! :)
      Igen, nem nyomaszt már annyi régóta várakozó könyv, ezt tényleg érzem ebben az évben most, és erre büszke vagyok. :)

      Törlés