Annak idején Csernus volt a húzónév számomra, azért vettem meg ezt a kötetet, mert az ő írása is szerepel benne, de azóta sokkal inkább várom Popper Péter gondolatait a Mesterkurzus könyvekben. Most is így volt, és szokás szerint Popper prezentálja a legjobb, legsokszínűbb és legváltozatosabb előadást, sok idézettel, példázattal, elgondolkodtató megjegyzéssel. Csernus kicsit önteltnek tűnik mellette, de persze ő sem mond rosszakat, csak nem lehet nem észrevenni benne az önfényezést, és azt, hogy igazából arról kezd mindig beszélni, amiről ő akar és nem a témáról, amit megkap. Azt mindig csak valami kitekert módon éri el. Úgy éreztem Popper kezdőmondatai direkte erre reflektálnak, de lehet, hogy ezt csak belemagyarázom:
"Én a tudományban egy konzervatív, hagyománytisztelő ember vagyok. Nem tudok leszokni arról, hogy amikor beszélek valamiről, tisztázni szeretem a témát: mindenképpen arról legyen szó, amit megígértünk."
Mohás Lívia az "érdekes" terület ebben a könyvben. Túl kozmikus és spirituális nekem, és borzalmasan önismétlő, mintha azt gondolná, hogy folytonos ismétlés nélkül nem fogja fel az ember a mondandóját. A századik majom elmélet és a szinkronicitás mindenesetre érdekes (idézőjel nélkül!), de egészében a leggyengébb része a kötetnek az ő írása.
Csernustól a kedvenc gondolatom az volt, amikor frappánsan összegezte, hogy ki a jó nő:
"Aki az élete összes szerepébe beleteszi mindazt, amit tud. Nemcsak a munkájába, az anyaságába, hanem a barátságok ápolásába, a pihenésbe, a szórakozásba, a szüleivel való megfelelő viselkedésbe."
Ez is hozzá tartozik a lelki egészséghez, de visszatérve az előzőekhez, azért valóban Popper volt az, aki tényleg leginkább a témáról beszélt. Nagyon tetszettek a fejtegetései az egyén és társadalom kapcsolatáról, a bajokról, amik bennünk vannak, rajtunk ülnek, vagy csak valahogy rajtunk csattannak. Különösen hálás vagyok neki azokért a részekért, ahol arról ír, hogyan védheti magát az egyén a társadalom betegségeitől. Igazán jóleső felismerés volt, hogy ismerem és használom is ezeket a módszereket.
Csernustól a kedvenc gondolatom az volt, amikor frappánsan összegezte, hogy ki a jó nő:
"Aki az élete összes szerepébe beleteszi mindazt, amit tud. Nemcsak a munkájába, az anyaságába, hanem a barátságok ápolásába, a pihenésbe, a szórakozásba, a szüleivel való megfelelő viselkedésbe."
Ez is hozzá tartozik a lelki egészséghez, de visszatérve az előzőekhez, azért valóban Popper volt az, aki tényleg leginkább a témáról beszélt. Nagyon tetszettek a fejtegetései az egyén és társadalom kapcsolatáról, a bajokról, amik bennünk vannak, rajtunk ülnek, vagy csak valahogy rajtunk csattannak. Különösen hálás vagyok neki azokért a részekért, ahol arról ír, hogyan védheti magát az egyén a társadalom betegségeitől. Igazán jóleső felismerés volt, hogy ismerem és használom is ezeket a módszereket.
Néha olyan pontosan rávilágít alapvető összefüggésekre, és néhány mondattal lekerekít egy egész nagy, egyetemes témát, hogy meg kell állni átgondolni mindezeknek a jelentőségét. Popper Péter végtelenül bölcs ember volt. A régi idők példáit is fantasztikus egyszerűséggel fordítja át a ma emberére, a mai társadalmi problémákra.
"A titok az, hogy a görög társadalom egészséges volt - mondja Russel. Se előtte, se utána egyik társadalom se tudta lehetővé tenni a polgárainak, hogy egyidejűleg lehessenek boldogok és intelligensek. Választani kellett, hogy valaki intelligens és depressziós - vagy boldog és hülye."
A kötetet megint Matolcsi-Papp Zoltán utószava zárja. Érdemes elolvasni, főleg Popper Péter részét. Egyszer lehet, hogy leülök, és az összes ilyen kötetkéből csak Poppert fogom újraolvasni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése