Krumplihéjpite, más recept szerint

A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság című könyv befejezése után nem sokkal meg is néztem a belőle készült, azonos című Netflixes adaptációt, és ó, bár ne lettem volna ennyire kíváncsi rá!  Már a beharangozása óta, amikor a trailer megérkezett, felfigyeltem rá, de akkor még nem ismertem a történetet.
Aki szereti a könyvet, annak csakis azt tudom javasolni, hogy vagy egyáltalán ne nézze meg a filmet, vagy jó sokára, amikor már nem is emlékszik a könyv eseményeire. És azután is, helyreállító élmény gyanánt villámgyorsan ejtsen meg egy újraolvasást.

Bár a paprikás poszt szintig nem jutok el a filmmel kapcsolatban, összességében azért eléggé indulatossá tett.
A helyszínek, vágások, jelmezek és a casting csodás, meg tudná alapozni a hangulatot ahhoz a sztorihoz, amit megszerettem, a történet azonban több ponton súlyosan félremegy. És ezek nem olyan dolgok, amik apróság számba mennek, hanem olyasmik, amik az egész alaphangulatot rossz irányba viszik el. Minden kedves báj elveszett a történetszövésből. Bárgyú mosolyok, korhű ruhák, és egy romantikus összecsókolózás nem pótolja ezeket... :/ 

Lily James Juliet Ashton szerepében.

A könyv ugyan levélregény, de nekem ne mondja senki, hogy néhány ügyes és gyors snittel, amiben hol egyik, hol másik szereplőt mutatják levélírás közben, ne lehetett volna megoldani legalább a látszatát egy hosszabban tartó levelezésnek! Dawsey és Juliet ha két levelet váltanak a filmben... A társaság tagjaival semmit, Sidney-vel is inkább csak telefonálgatnak egymással. Juliet nem a társaság kedves invitálására kerül így a szigetre, hanem meglepi őket, kvázi meghívatja magát a könyvklubba, és ott előadja, hogy ír majd róluk egy cikket. És ez ilyenformán senkinek nem tetszik. De hogy tényleg semmi se stimmeljen, Juliet előbb még gyorsan és lelkesen IGEN-t mond Markham Reynoldsnak egy kikötői leánykérés során az indulás előtt... Jesszus! Juliet, akinek esze ágában nem volt hozzámenni ahhoz a ficsúrhoz, szinte őrlődni látszik később is... :O Tehát tulajdonképpen egyik kapcsolati rendszer sem úgy alakul, ahogy az ki volt találva, és emiatt elmarad a kedves fogadtatás, tele lesz az egész sziget frusztrációval és búvalb*szott arcokkal, sérelmekkel, álszent titkolózással és a múlt kellemetlen felhánytorgatásával... Julietet szinte kitaszítja a közösség, ami a könyvben olyan melegszívű és barátságos, befogadó volt.

Juliet egész személyisége más lett a filmvásznon. Bolondos jókedve, független természete, sziporkázó hangja, stílusa szinte teljesen hiányzik. Szinte mindent kiöltek a filmben a történetből, ami a könyvet olyan szívmelengetővé tette. Egyedül talán Isola Pribby karakterét nem tudták elrontani, ő túl bohókás ehhez a mesterkélt, aggodalmaskodó légkörhöz.

Aztán a nagy dolgokon kívül még ráadásul olyan apróságon is csúsztatni, hogy Juliet nem Elizabeth kis házában lakik, hát azt végképp nem értem. A köpködő házinéni bárhol máshol megjelenhetett volna az utcán, vagy a piacon, nem értem, miért kellett Julietnek nála lakni.

Nagy kár érte. És nagyon, de nagyon nem értem azokat, akiknek ez a film - a könyv ismeretében - tetszett. De ám legyen, aki kissé lehangoló, keserű arckifejezésektől terhes, semmi újat nem mutató, helykitöltő háborús romantikust akar nézni annak itt a film. Mindenki másnak ott az összehasonlíthatatlanul más élményt nyújtó eredeti: a könyv.

Jelenetek a filmből.