2019. június 21., péntek

Neil Mulholland: Harry Potter pszichológiája


Kilenc év telt el azóta, hogy megvásároltam ezt a szuper érdekesnek ígérkező olvasmányt, ami pszichológiailag közelíti meg a Harry Potter univerzumot, és annak szereplőit. Mindig azzal tettem félre, hogy majd akkor olvasom el, amikor épp megint a végére értem a sorozatnak, és ismét friss az élmény, hogy minden kis nüansznyi dolgot tudjak benne élvezni és értékelni. Mint tudjuk, sajnos az újraolvasás maga is csúszott egy pár évet, de most végre nem hagytam elúszni az alkalmat, levettem a polcról kiegészítésnek az újrázás után - és nem bántam meg!

Természetesen elég nehéz egészében értékelni a kötetet, mert rengeteg szerző, különböző témájú tanulmányai vannak beválogatva, és a színvonal nem egyenletes. Voltak sajnos olyan fejezetek, amiknek a stílusával volt gondom, csúsztatások voltak bennük, vagy a mondanivalójuk volt túlságosan belemagyarázós, erőltetett, esetleg kevéske egy esszéhez, de akadtak igazán elgondolkodtató, okos fejtegetések is bőven.


Érdekes volt látni a visszatérő motívumokat, pl. voltak olyan pszichológiai kísérletek, elméletek, amiket többen is említettek, és egy idő után már abszolút ismerőssé váltak. De előfordult olyan is, hogy az egymást követő írások homlokegyenest más állásponton voltak. Nem arról van szó, hogy igazságot kell ebben hirdetni - nem is lehet -, csupán csak más szempontok mentén próbálták értékelni az adott problémát, más pszichológiai nyomvonalat követtek.
Számos pszichológiai szempontból említésre méltó, boncolgatható jelenet, tárgy, esemény többször is előkerült a könyvben, úgy mint Edevis tükre, Dumbledore szerepe Harry életében, a Dursley-k bántalmazásai Harryvel kapcsolatban, Umbridge büntetése, a dementorok és patrónusok szimbolikája.

Forrás.
Akik könnyed olvasmánynak gondolják ezt a kötetet, azok tévedésben vannak. Nem csak a felszínt kapirgálja ez a könyv, és a varázslattal körített mondatok valódi pszichológiai mondanivalót, szakszöveget rejtenek - de szerencsére fogyasztható, közérthető formában. Igazi csemege a HP rajongóknak, de tömény olvasmány is egyben, nem lehet vele gyorsan haladni, emészteni is kell, vagy legalábbis érdemes kicsit.

Nagy kár, hogy a kötetet még a hetedik rész megjelenése előtt állították össze, és adták ki. Akkor lenne csak igazán kerek egész az elemzés is, ha ismerték volna a szerzők a történet utolsó epizódját, végkimenetelét is. Néhányan találgattak a záró kötet történéseivel kapcsolatban, de azért nem ezzel voltak főként elfoglalva. Mindenesetre egyikőjük jóslata meglepően pontos volt.

Sok szempontból kerül terítékre a Harry Potter világ a könyvben: vannak, akik az iskola tanítási módszereit elemzik, vannak akik a kapcsolati hálót, és vannak olyan részek, amik a pszichoterápiát, a faji kérdéseket, vagy az idő múlását magyarázzák Harry példáján keresztül.

A kedvencem a kötődési mintázatok voltak. Ha Rowling mindezt ennyire tudatosan építette fel, akkor le a kalappal előtte... ha a véletlen, avagy az "ösztönök" műve javarészt, nos, hát akkor is! :D

Mary GrandPré illusztráció. Forrás.
A Roxfortot vannak, akik mintaiskolának írják le, mert a gyakorlati oktatás van a középpontban, és ezáltal remekül motiválja a tanulókat, ugyanakkor többen kritizálják pl. a tudományos módszer hiányát benne, hogy nem kérdeznek rá, nem magyarázzák el, hogy működik a mágia, csak magolnak mindent. Szerintem ez pont a mágia mivolta miatt kicsit parttalan vitakérdés, mert a mágia úgy működik, ahogy, és pont azért varázslat, mert nem fizika, kémia, biológia, vagy logika van mögötte, hanem valami rejtélyesebb erő, és misztikus tudomány.
Megemlítik azt is, hogy a tanulókra egyfajta tanult tehetetlenség jellemző, mert nem biztatják a kritikus gondolkodásukat. Persze kivételek is vannak a furkálódó esszéíró szerint: Hermione, Harry, Fred és George egyaránt képesek kritikus gondolkodásra, megkérdőjeleznek dolgokat, vagy épp innovatívak, új dolgokat fejlesztenek, kísérletek révén okosodnak.
Egy másik tanulmányban a tanulók kíváncsisága kerül elő, és hogy ez is többféle lehet: diverzív és specifikus.
Érdekes a gondolat, hogy a képességek már meglevőek a tanulókban, és nem a fejleszthetőségen van a hangsúly - mondjuk erre vannak cáfolatok is szerintem, pl. Harry a begyűjtő bűbájjal nem nagyon birkózik meg az elején, de sok gyakorlással ráérez a dologra. Persze a nagyobb, alapvetőbb "adott" képességekkel más a helyzet, pl. a kviddics tehetséggel, párszaszájúsággal, vagy épp azzal, hogy varázslónak vagy kviblinek született valaki.

A Roxfort házakra osztásával kapcsolatban leírták, hogy ez a tagolódás mennyire erősíti a csoportközi konfliktusokat. Sajnos nincs magasabb cél, amivel el lennének foglalva, ami miatt összefognának a házak... Ez valóban igaz, a beosztási ceremónia, beskatulyázások, évek óta fennálló házak közötti vetélkedés és hogy a tanulmányi és csapatsport eredményekben is mindig egymás ellen vannak nem kovácsolja őket össze, sőt.

Szó esik a pályaválasztási tanácsadásról is, és egyet kell értenem azzal, hogy ezt nem a legjobban csinálták a Roxfortban, vagy amúgy az egész varázslóvilágban - de nyilván gyakran így meg nálunk, mugliknál is. ;) Nem is tudják szinte miket lehet csinálni az iskola után, felsőbb oktatás nincs igazából, kirepülnek, és el van engedve a kezük. A pályaválasztási tanácsadás összességében túl kevés, és az is túl későn történik a vizsgákhoz, iskolai pályafutás befejezéséhez képest. 

Mary GrandPré illusztráció. Forrás.
Említésre méltó volt az időről szóló fejezet, amiből direkt kihagyták az időnyerőket, és csak úgy általában az időpercepció érdekességeiről volt szó, néhány Harry-s példával kiegészítve. Beszéltek a stressz miatti időtorzulásokról, a múló idő vs. az "idő a memóriában" különbségeiről. Milyen különös, hogy néha az idő megnyúlik, hosszú, nehézkes, mégis visszaemlékezve rá, rövidnek tűnik az adott időintervallum, nem fontos, elveszik az emlékek közt. Erről szívesen olvastam volna még. 

A fordítással kapcsolatban nem értettem, vajon miért döntött úgy a fordító, hogy Voldemort nevét úgy ragozza, mintha néma t lenne a végén, holott az egész HP sorozat magyar fordításában nem így csinálták - és mivel szerepeltek a könyvekből idézett sorok is, így még furcsább volt, hogy miért nem azt követi. Voltak sajnos egyéb hibák is - pl. "a kisfiú, aki él"... -, és néha kifejezetten az volt az érzésem, mintha többen fordították volna az írásokat, nem ugyanaz az egy személy.
Ez persze csak apróság, összességében figyelemreméltó kötet sok hasznos és gondolkodnivalót adó írással, amiknek hol szorosabb, hol lazább kapcsolódási pontjai voltak kedvenc Harry Potterünkkel.

Rengeteget lehetne még írni róla, elemezni, beszélgetni az egyes mágikus elemeiről, és a lélektani, vagy társadalmi témákról, amik megfeleltethetők a mi mugli dolgainkkal is. Elég átfogó, változatos tematikájú könyv, rétegekben lehetne még bőven tovább bontogatni.

Érdemes elolvasni, és kimazsolázni belőle, ami tetszik - a kötődési mintázatokat mindenkinek bátran tudom ajánlani, a kötet legjobb része szerintem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése