2023. november 21., kedd

Ismét két Maigret

Forrás.
Maigret-k - vajon mitől olyan bódító ezeket a rendre nagyon hasonló sorokat olvasni a Szajnán hömpölygő uszályokról, az ánizspálinkáról, a szüntelen pipázásról és a Dauphine sörözőből felhozatott sonkás szendvicsekről?... Kérdeztem magamban két hónapja, amikor ennek a posztvázlatnak megírtam az elejét. Feltett szándékom volt az idei várólista csökkentős listáról három Maigret-t elolvasni még gyorsan az ősszel, és együtt posztolni róluk. Azonban a kezdeti lendület elfogyott, és a második választott címen majd' két hónapot kotlottam - így alakult. S ráadásként, teljesen ellehetetlenítette a posztkezdő mondatomat - de már dafke úgy hagyom! -, mivel New Yorkban játszódott, és se a Dauphine sörözőből nem rendeltek szendvicseket, se nem nézhettem a Szajnán hömpölygő uszályokat Maigret irodájából benne. A harmadik kiválasztott miatt meg már nem várok tovább, majd kap külön posztot. :) 


Maigret dühbe gurul


"Maigret, hogy csillapítsa türelmetlenségét, belemerült adminisztratív teendőibe. Fel öt körül megunta a dolgot, felhúzta a zakóját, és magányosan beült a Dauphine sörözőbe egy pohár sörre. Majdnem rendelt egy másodikat is, nem szomjúságból, hanem hogy dacoljon Pardon barátjával, aki önmegtartóztatást írt elő neki."

Pardon doktor intelme ellenére lecsúszik még ebben a kötetben néhány aperitif, száraz fehérbor, és persze sörök, amiket néha igencsak sietve kell felhörpinteni. De azért Maigret javára legyen írva, elutasít benne egy kávé után kínált Calvadost. ;) 
Ami az étkeket illeti, akad makrahal és olajos papírban sült borjúmáj, de néhány otthon elköltött ebéd is, a kis hétvégi kiruccanás után pedig hideg sült húst esznek Madame Maigret-vel. 

Maigret ezúttal félig-meddig az alvilágba merül alá, amikor megtudja: Émile Boulay eltűnt. Boulay-nak mulatói voltak a Montmartre-on, több is, és esténként ezeket járta végig. Azonban egyik este nyoma vész, nem érkezik haza hajnalra sem. Megfojtott holttestét pedig csak két nap múlva találják meg... A fojtogatás nem vall a gengszterekre, ahogy a hullák tárolása sem... Vajon lehet mindennek köze a nem sokkal korábbi Mazotti-leszámoláshoz? Maigret követi megérzéseit, ösztöneit, tudván, ha kezdeti tételmondatai közül akár csak egy is hibás, akkor bizony tévúton jár... 

Számtalanszor végigjárja az Émile Boulay által naponta megtett köröket, többször beszél "Mikiegérrel", aki utoljára látta az áldozatot, Antonióval a sógorral, valamint Émile könyvelőjével és ügyvédjével is, és végül lassacskán kikristályosodik, mi is lehetett az indíték.

"Maigret nem követett előre megfontolt tervet. Nem volt semmi ötlete. Leginkább egy fel-alá szaglászó vadászkutyára hasonlított. És a lelke mélyén élvezte, hogy újra érezheti a Montmartre levegőjét, amelyet már évek óta nem szívott be."


Olvastam néhány értékelést, amelyekben azt írták, Maigret nem is dühös ebben a részben, és ez meglep, mert bizony iszonyú düh fogja el a felügyelőt, igaz, csak a történet végén, a szembesítéskor, és amikor kiderül, milyen machinációval dolgozott a gyilkos... Maigret falfehér arca, üvöltése, ököllel az asztalra csapása talán nem mutatják eléggé a benne fortyogó dühöt? 

Remek kötet, elejétől a végéig. Fojtott légkör, érdekesen összerakott cselekmény, jó karaktergárda. 

Maigret New Yorkban


Szinte ritkaságszámba megy, hogy egy-egy Maigret kötetet kicsit "gyengébbnek" minősítsek, most viszont nem tudom nem rányomni erre a részre, hogy talán bizony tényleg a megszokottnál kevésbé volt jó. Mert hiába volt tekervényes, amit kitalált Simenon, valahogy kevéssé működött a bűntény, sablonosabb volt, és a lezárás is kapkodós lett. Eleve, ahogy a lezárás felé közeledett, felgyorsult minden, és a hevenyészett telefonhívás is olyan méltatlan megoldásnak tetszett. 

Na persze mindemellett azért nagy élvezettel merültem el ebben a részben is, hiszen nagy újdonság, hogy a - már nyugalmazott - felügyelő New Yorkba hajózik. Megbízóját, Jean Maurát, akivel együtt utaztak, azonban már a kikötés pillanatában szem elől téveszti. Az eredeti megbízás nyomába eredve próbálja meg felkutatni a fiút, de egyre több a kérdőjel, és a gyanús esemény. Jean Maura apjához, a hideg tekintetű Little Johnhoz próbál bejutni, ám a titkáron is alig jut keresztül. Amerika más világ, és hiába viszi Maigret-t O'Biren felügyelő franciás hangulatú bárokba, a dolgok menete nem a szokásos, és a felügyelő kevéske angoltudásával kissé bekorlátozva érzi magát eleinte. Ennek ellenére természetesen rájön az igazságra, és valamennyire ráhúzza a new york-i környezetre is sajátos módszereit, a kóborlást, az iszogatást, a múlt megidézését. 

"- Beszél valamennyire angolul?
- Csak mint mindazok, akik az iskolában tanultakat elfelejtették."

Közben rengeteg alkohol is fogy: törkölypálinka a kezdés, aztán jön a beaujolais (egy kis borban főtt kakassal és házi mokkatortával), a Coca Cola (jobb híján, sör helyett a sült kolbász mellé), armagnac, további pohár borok és sörök, két Manhattan koktél egymás után legurítva (pedig irtózik a koktéloktól!), aperitifek, kávé a room service-től (némi szalonnás tojással és többféle lekvárral a reggelihez) és temérdek whiskey. 
Maigret ebben a részben még mozizik is a Broadwayen!

Remekül volt megírva, hogy mennyire fullasztónak érezte a jósnővel egy szobában töltött kis időt, és hogy menekült ki, hogy végre fellélegezhessen, és érzékletes volt az a leírás is, hogy Maigret milyen is, mielőtt megoldana egy ügyet: 

"Maigret egyik percről a másikra sűrűbbnek, tömörebbnek látszott. Másképpen ékelte pipáját a fogai közé, ritkábban és rövidebben szívta meg, szinte alattomosan nézett szét maga körül. Minden erejét igénybe vették a benne zajló folyamatok."

Összességében érdekes kaland volt, vannak apró részletek, amik kedvelhetővé tették, de a fősodor, a bűnügyi szál nem volt különösebben izgalmas. 

Terveim szerint a Ködös kikötő lesz a következő Simenon olvasásom. ;) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése