2022. szeptember 13., kedd

Őszi tervek 2022

Forrás.
Utoljára pont egy éve írtam évszakos tervlistát, azóta sajnos nem sikerült eljutni a tervezésig sem, nem hogy esetleg egy adott lista pipálgatásához... De nem baj, tudtam, hogy előbb-utóbb újra eljön az ideje ennek is. ;) Most viszont nem a klasszikus 6-8-12-kitudjahány könyves listámat hozom, hanem ömlesztve sok mindent, hogy mit is tervezek az őszre - persze könyves szempontból. :)

A némileg így is redukált őszi könyves tervek pedig a következők valának: 

- Befejezni végre Donatella Di Pietrantonio könyvét, a Halásznegyedet, amit május végén kezdtem el (aztán egyszer újrakezdtem, mert túl sokat pihent az első két fejezet elolvasását követően), így aztán e-g-é-s-z nyáron pislogott rám különféle bútorok tetejéről és táskáim belsejéből, de valahogy nem sikerült előrevenni, mindig volt más, hétköznapi feladatok, vagy épp sok-sok hangoskönyv furakodott elébe. 
Egyébként tetszik, de kicsit nehéz az időbeli ugrásokat követni (és jót tesz/tenne neki, ha inkább két nagy falatban olvasnám).  Szerk.: elfelejtettem kitenni a kész posztot (no comment),  így ez a pont azóta már éppen teljesült is. :)

- Kijutni a Könyvfesztiválra, esetleg egy dedikálásra is, Veres Attilának ugyanis új könyve jelenik meg, és talán beleférhetne egy találkozás is. Plusz a baráti találkozások. :))

- Az őszi megjelenések közül az előbb említett Veres Attila könyvet várom leginkább, aminek címe A valóság helyreállítása. Ez biztos beszerzés lesz. 

- Kipipálni a várólistacsökkentős kihívást, aminek teljesítéséhez már csak egy könyvet kell elolvasnom a listámról. :) Esélyesek: Domenico Starnone: Hurok, Georges Simenon: Maigret és az öreg szerelmesek, Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság. Persze a teljesítés után is szívesen folytatom a listát, jó kis összeállítás lett idén úgyis. :) 

- Kicsit szűkíteni a tátongó rést az elolvasott és adminisztrált gyerekkönyvek közt... Nyehh, nem szeretem a pontatlanságokat, megőrülnék, ha az egyiket fel tudnám vinni Gr-en, a másikat nem, és különböző számú olvasmányt mutatnának ezek a listák stb. Év végéig jó lenne felvinni pótlólag is a hiányzókat. 

- A Strike-projekt: elkezdtem a The Ink Black Heartot, az új részt, de annyira homályosak az emlékeim a Troubled Bloodról - ami pedig kedvenccé is vált -, hogy inkább "gyorsan" újrázom, mielőtt tényleg belevágok az új epizódba. Már amennyire gyorsan be lehet darálni 1073 oldalt. :D Dehát ez egy piszok jó könyv - nothing like Anna Karenina ;D -, szóval nyilván nem szenvedés, vagy büntetés, nagyonis élvezem újra felfedezni. A bűntényről több minden megmaradt, de a személyes dolgokból kevésbé. 

- Az idén beszerzett könyvek közül is olvasni valamit/valamiket még, pl. Almási Kittit, vagy Ferrantétól a Véletlen találatokat. :) De a Gyerekfejjel is most aktuális, nem szeretném soká halogatni. 

- Piszkálja a csőröm A vidéki templom titkai című könyv is, olyan kis cosy-nak tűnik, lehet, hogy elolvasom ősszel. 

Nos, ennyi lenne most az én kis hektikus listám, és persze ezeken kívül is kedvemre olvasni, és lehetőség szerint posztolni is a könyvekről. :) 

Ti mit terveztek őszre? 

1 megjegyzés:

  1. "e-g-é-s-z nyáron pislogott rám különféle bútorok tetejéről és táskáim belsejéből" :D Ezen jót mosolyogtam!
    A vcs-vel szeretnék én is haladni, nagyon elengedtem az elmúlt fél évben.
    A Könyvfeszt nekem idén kimarad, tartalékolnom kell a szabadságokat (és persze azon a szombaton dolgozom) :(
    Veres Attila könyvét én is tervezem olvasni az újdonságok közül, ill. több őszi hangulatú könyvet beterveztem.
    A vidéki templom titkai nagyon cuki olvasmány, bár talán inkább tavaszi-nyári, de ajánlom akármikor! :)))

    VálaszTörlés