2019. július 15., hétfő

Bulgakov és Márai - Klasszikusokról röviden

Mivel egyikről sincs kedvem hosszasan értekezni, de azért néhány sorban szeretnék megemlékezni róluk, egy zanzaposzt erejéig összehoztam most Mihail Bulgakov: A Mester és Margaritáját és Márai Sándortól az Eszter hagyatékát. 

A Mester és Margarita egy számtalan listát megjárt, igazi veterán várólistás kötet volt nekem, aminek olvasására Apukám biztatott fel, hogy aztán időről időre inkább kicsit megint megpróbáljon lebeszélni róla. :D
De mások is érdeklődve figyelték, mi fog kisülni a dologból, milyen lesz a viszonyom a híres kötettel. Kicsit vegyes az eredmény, de összességében sajnos nem az én könyvem lett.

A harmadáig nagyon tetszett, kedveltem a groteszk humorát, a meglepő fejleményeket, a misztikus cselekményt, és úgy egyáltalán, a Sátánt, aki felborzolja a kedélyeket Moszkvában, és nem mindig hagyja helyükön a fejeket...
De sem a Jézus-Poncius Pilátus vonal, sem Margarita megjelenése és az ő szála nem tetszettek. Egyre laposabb és túlírtabb lett a könyv, és hiába vártam, nem következett több "Annuska már kiöntötte az olajat" szintű történés - még csak hasonló kaliberűek sem.
Természetesen értem, látom, elismerem a szimbolikáját, a jelentésrétegeket, a szatírát benne - ez még azonban nem jelenti azt, hogy elegendő élvezeti értéke is volt nekem.
A komolyabb témái közül a "tömegír" volt bődületesen jól eltalált, és félelmetes... Olyan borzongató fogalom és jelenség ez, mint Orwellnél a gondolatrendőrség, duplagondol, stb. (Ajánlom hozzá entropic posztját.)

Őszintén sajnálom, hogy végül nem tudtam belepistulni Bulgakov víziójába, de nagyon örülök, hogy végre nem magasodik már fölém ez a könyv, sem mint "elolvasandó", sem mint "elvárás".

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Márai Sándortól korábban csak a Füves könyvet olvastam, ami nem nyerte el a tetszésemet, de a Lapozz a 99-re podcast újra felkeltette az érdeklődésemet iránta, és hirtelen felindulásból beszereztem az Eszter hagyatékát.

Röviden szólva ez a történet egy csomó defektes ember sztorija, szép szavakkal elmesélve, remekül megírva, jó karakteralkotással.

Lajos és Eszter döntései, viselkedésük nehezen fogadhatóak el, nem tudom hova tenni, nem értem a motivációkat, a fatalizmust... Mégis nagyon vitt magával fejezetről fejezetre ez a furcsa kisregény. Voltak benne nagy ívek, de apró mozzanatok is ugyanúgy jelentőséget kaptak. Egyensúlyban volt minden, még ha nagyon meg is volt borulva maga az élet a szereplők számára.

Tanultam belőle egy számomra eddig ismeretlen kifejezést is, az irályt, és vicces módon nekem is ugye pont a történet irálya tetszett.

Kedvenc szereplőm Nunu volt. :)

"Nunu soha nem akart számomra "anya" lenni, s nem játszotta a családi nemtő szerepét sem. Az évekkel mind szűkszavúbb lett, józan, olyan kegyetlenül és szárazon józan, mintha az élet kalandjából már mindent megízlelt volna, s oly tárgyszerűen közömbös, mint egy bútordarab. Laci mondta egyszer, hogy Nunu már kissé politúros, mint egy régi diófa szekrény." 

Ha egy kicsit komolyabb, komorabb szellemi táplálékra vágyom, szerintem újra fogom még olvasni.


2019. július 12., péntek

Elena Ferrante: Briliáns barátnőm

Végre megismerkedtem a titokzatos Elena Ferrantéval, akinek személyazonosságáról bár megpróbálták fellebbenteni a fátylat, nem tudni, hogy kicsoda is valójában... És ez így van jól. Nekem is, ahogy a rajongók elsöprő többségének, így szimpatikus, és tiszteletben tartom, hogy nem akar nyilvánosság elé lépni. Különben is, egy szerzőnél mindig az az igazán érdekes, amit, és ahogyan ír, nem a kinézete, vagy a valódi neve.

Az pedig, amit, és ahogyan Ferrante ír, abszolút meggyőző, és magával ragadó. Nem csoda, hogy a Nápolyi regények sorozat akkora sikert aratott, és igazi világhírnevet hozott számára. Az első kötet, a Briliáns barátnőm a két főszereplő lány gyermekkorát és kamasz éveit mutatja be. 

2019. július 10., szerda

Blankets - értetlenül állok


Craig Thompson nagysikerű graphic novelje már évek óta rajta volt a radaromon és a kívánságlistámon. Jó volt hallani, hogy mennyire egyöntetűen szeretik, és magasztalják, hogy milyen komoly témákhoz nyúlt, micsoda története van és milyen szép! Kész főnyeremény volt az elbeszélések alapján. Nagyon örültem hát, amikor megkaptam ajándékba, és egy percig sem merült fel bennem, hogy én leszek megint a kivétel, aki nem hogy nem rajong, de egyenesen utálkozik... 

FIGYELEM!!! FELPAPRIKÁZOTT POSZT és spoilerek! Én szóltam!

2019. július 8., hétfő

Egy életed van - mit kezdesz vele?

Ugyan egy kis lemaradásban vagyok Dr. Csernus Imre könyveivel, mert A harcost még nem olvastam el, nem volt kérdés, hogy a Könyvhétre érkező új írása, az Egy életed van is kelleni fog. gyorsan el is olvastam. 
Gyorsan el is olvastam, mert kíváncsi voltam, hogy mik lesznek azok az új gondolatok, amik most megszólítanak benne. Amikor többet olvasok tőle, és előadásain is meghallgatom, gyakran tapasztalom ugyanis, hogy sokat ismétli önmagát, előszeretettel futja le ugyanazokat a köröket, amik persze logikusak, és jól vannak megfogalmazva,. Önismétléssel most is találkoztam, de nem volt zavaró mennyiségű, és ahogy az már lenni szokott, mindig találtam valami új fogódzót is, ami tetszett, ami kicsit másról szólt, másként világított rá egy témára.

Csernus nagyon sokat változott az elmúlt évek során, vidékre költözött, és valóban látszik rajta az a belső béke, aminek fontosságáról olyan sokat beszél. Türelmesebb, nyugodtabb, higgadtabb lett, a legutóbbi előadásán is így éreztem - aminek szintén az Egy életed van volt a témája -, de persze ennek ellenére be tud vinni gyomrosokat, rátapint a lényegre, nem spórolja meg a fájdalmas önismereti kérdéseket. 

A fejezetek az év hónapjain visznek végig januártól decemberig, és a természet, az évszakok, az ünnepek váltakozásával mutatja be az élet körforgását is. Párhuzamokat von az őszi-téli hónapok és az elmúlás közt, a tavaszt pedig a megújulás jelképeként hozza fel, de sajnos ez csak tüneti kezelés lehet annak, akinek igazán nagy problémái vannak a világgal, és legfőképpen persze önmagával... Vidító a napsütés és a melegebb évszakok, töltekezhetünk ilyenkor, de a jobb kedélyállapot önmagában nem old meg semmit.
Rávilágít arra, milyen rövid is az életünk, csak cirka 26-29 ezer nappal gazdálkodhatunk. Mi, nők ebben kicsit ráverünk a férfiakra. Nem tűnik nagyon soknak így számszerűsítve, és ebből rengeteget pazarlunk el felesleges feszültségekre, önsajnálatra, rossz kapcsolatokban való megrekedésre. 

"(...) a düh, az önsajnálat, a "miért pont velem?" érzése nem vezet sehová. Ha kevés az időnk, akkor a düh nagyon sok időt elvisz fölöslegesen."

Nagyon fontos lenne hogy hűek maradjunk önmagunkhoz, és szívvel-lélekkel tudjunk élni, hogy az élet ne csak feladatok pipálgatása legyen, vagy aggodalmak sora, és az ebből következő állandó panaszkodás, ami annyira jellemző ránk... Szinte mindenki úgy kezd mindent, hogy "az a baj, hogy..."... És igazából ez a baj... Felületesek vagyunk, kiégettek, "vakok". Vaknak nevezi a nem tudatos embereket, akik csak úgy sodródnak mindig az árral, "majd lesz valahogy", "ahogy esik, úgy puffan". Sajnos a "vakság" és a manipuláció pedig egymást erősítő folyamatok.

Nem vesszük észre sokszor, ha valami nem jól működik, de csak mert nem akarjuk észrevenni; mert "nem akarunk látni, csak lenni", azt írja, és ez húsba vágóan igaz. Elkényelmesedtünk, becseréltük a boldogság fogalmát a biztonságra és dagonyázunk a langyos dolgokban.


"A kiégést is úgy lehet megelőzni, ha tudatosan a bizonytalan felé haladunk, ha mindig a félelmeink felé megyünk, és valami olyasmibe kezdünk bele, ami abszolút kétesélyes."

Többször szóba kerülnek a mai nevelés tévútjai, amikkel nagyon egyetértek. Manapság nem divat a gyereket munkára vagy tiszteletre nevelni, fájdalmas dolgok megoldására pláne nem. Sőt, folyamatosan óvják őket bármitől, ami fájdalmas, akár fizikailag, akár lelkileg, jaj nehogy fájjon nekik az élet. Az a tapasztalatom, hogy ezeknek a nem-neveléseknek már most bőségesen isszuk a levét. Arrogáns és pökhendi generációkat tolunk ki magunkból, akik egyre rugalmatlanabbak, követelőzőek és nárcisztikusak. 

"A modern kor emberének viszont nemcsak a saját léte végességének elfogadásával van gondja, hanem magával az elfogadással általában. Azzal, hogy nem az történik, amit ő akar." 

Nem esik szó fontos dolgokról a családban, nincs kerek-perec megmondva valami, a szülő mismásol, a gyerek meg eltanulja a sumákolást, hazugságot, a hiteltelen, felnőttnek látszó, de nem felnőtt emberek példáját. 

"A szülők nagyon sok mindenről nem beszélnek a gyerekeikkel, így azt se nagyon vetik fel nekik, hogy figyelj ide, rendben van, hogy olyasmit csinálsz, amit szeretsz, de egyszer mégis bekövetkezhet, hogy telítődik a pohár. Amikor tehát érzed, hogy csökken a lelkesedésed, akkor nagyon fontos a megújulás. (...) Egy ilyen beszélgetés csak pár perc, de nagyon fontos az egyértelmű fogalmazás. A másik ugyanis a puha fogalmazásból azt veszi ki, ami számára kellemes, és a lényeget nem fogja akarni meghallani." 
Fotó: Horváth Péter Gyula Forrás.

Egyre inkább az instant élményeket és az instant megoldásokat hajszoljuk. Ha az élet valamelyik szintjén talajvesztés következik be, akkor jön a pánik, és azonnali megoldást akarunk kapni, kiveszett a türelem. A hozzáállásunk állandóan félresiklik. 

"Utánam az özönvíz. Ez a hozzáállás egyre inkább erősödik, a vagyon mindenekfelett, az élményszerzés mindenekfelett, de az, hogy emberként éljek, az nem fontos."

Az instant élményekkel kapcsolatban előkerültek futólag a közösségi oldalak is, a facebook, és hogy tulajdonképpen miért is olyan nehéz lekattanni róla. Még ilyenformán nem gondoltam bele, ezért meglepett a "válasz", pedig tulajdonképpen rém egyszerű: nincs vége, mint egy filmnek, vagy egy könyvnek - a hírfolyam végtelen. 

 "Azok, akik felületesen élnek, úgy is kérdeznek."

A pozitív visszacsatolásra éhezünk, és mindet elhisszük, bekebelezzük, pedig a fele sem igaz. Nagyon tetszett a kijelentése Csernusnak, hogy bizony azért nem igaz, hogy minden fejben dől el... Illúzió lenne ezt hinni. Mindig vannak képességek és keretek, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Szinte minden fejezetben szó esik a tudatosságról és az elfogadásról, és ebbe keményen beletartozik a halálnak az elfogadása is, ami elkerülhetetlenül utolér mindenkit. De hogy addig miként élünk, az nagyon is rajtunk áll. 
Az üzenetek pozitívak, de nem kertel a buktatókkal, nehézségekkel kapcsolatban, sosem szokott. 

Kritikaként fogalmaznám meg, hogy egy kicsit nekem ezúttal sok volt a falusi lét és a természetközeliség piedesztálra emelése. Ő ott talált boldogságot, rendben, de engem sose tenne boldoggá ha szőlőt termeszthetnék, ezzel nekem nehéz volt azonosulni, ahogy a régi világ nagycsaládos szokásrendjével is - szerintem amit idillinek lát, az nagyrészt elviselhetetlen lenne hosszútávon a ma embere számára.  
Rengeteg sort jelöltem be benne, és ezek egy részét idéztem is a posztban, de összességében kevesebb "falusias" gondolattal, és kicsit kevesebb általános képpel (egyszer fent, másszor lent jellegű közhelyekből néhánnyal több van benne, mint kéne) jobban tetszett volna a kötet. 

A végére még egy gondolat, amit tapasztaltam már én is. A kis lappangó hangokra - megérzésekre? - hallgatni kell, mert ami egyszer megfogalmazódik valami fontos és alapvető, akármilyen halkan is, az nem fog csak úgy semmissé válni. Legfeljebb azt döntheti el az ember, mikor foglalkozik vele:

"Amikor felhangosítok egy gondolatot, azzal tudatosítom is magamban."

Tudatosítani, kimondani, leírni... Lehet, hogy a poklok poklát kell aztán megjárni, mert nincs más, csak beleugrani az ismeretlenbe, de: 

"Ha a pokoljárás elér egy szintet, utána jönnie kell a megújulásnak."

Olvassátok. Aztán kezdjetek el élni! :)

Kiadja a Jaffa Kiadó, rendeld meg >ITT<!

2019. július 5., péntek

Mid-Year Book Freak Out Tag 2019

Forrás.
Már ötödik éve, hogy kitöltöm amolyan félévzárás gyanánt ezt a kissé szerencsétlen nevű "féléves könyves kiakadás taget", ami mindig iránymutató az év végi összegzéshez is. Nekem nem tűnt gyorsnak az év első fele, bár kétségtelen, hogy furcsa visszatekinteni, és már július van.

Könyves szempontból pont jól állok, mind a tervezett beszerzések, mind a tervezett olvasások 50%-ánál. :)

De most lássuk, mik voltak az eddig legjobbak/legrosszabbak/legszebbek, és hogy miket tervezek még az év második felére. ;)

2019. július 3., szerda

Jubileum - 10 éves a blog!

Örömmel, és nem titkolt büszkeséggel kürtölöm világgá, hogy TÍZ ÉVES lett a PUPILLA OLVAS, szeretett kis blogom, hobbim állandó színtere! Kerek egy évtizede ültem egy szép nyári napon, 2009. július 3-án és kezdtem el pötyögni egy üres lapra az internet egy kis zugában, akkor még a freeblogon. 
Köszönöm Lobónak, aki miatt belevágtam ebbe az egészbe, hogy inspirált, és még a levelemre is reagált, elindítva a könyvesblogolás útján. Köszönöm az első biztató kommenteket a betévedőknek, és az összes többit azoknak, akik azóta is rendületlenül visszajárnak és esetleg meg is osztják velem a gondolataikat. :)

Forrás.

Legyen bár kissé szentimentális, de annak a kis lépésnek, hogy elkezdtem megosztani az olvasmányélményeimet és gondolataimat a tágas interneten, óriási következményei lettek az életemben, csupa-csupa pozitív dolog!  Személyesen is megismertem egy csomó másik könyvszerető embert, életre szóló barátságokat kötöttem többetekkel, és a kapcsolataink azóta már bőven túlmutatnak a könyveken... ♥ 
Megismerkedtem a kiadókkal is, akik megtiszteltek azzal, hogy könyveket adtak csupán a véleményemért cserébe,  néha akár a megjelenés előtt, sőt olyan is volt, hogy rákerültem a könyv hátlapjára is az ajánlómmal. Csomó szuper könyves eseményre jutottam el, és a bloggerinák és könyvmolyok hatására remek köteteket és szerzőket ismertem meg. :)Teljesen más lenne az életem a blogolás nélkül...

A hagyományokhoz hűen nem maradhat ki a kis statisztika - ami persze a freeblogon töltött évek elveszett adatai miatt nem a valóságot tükrözi, de sebaj -, mert ez nem marad meg máshol: ezzel a poszttal együtt 976 bejegyzés közül lehet böngészni a blogon, és 117 feliratkozott olvasó van. A látogatottsági számláló 420814-en áll most, wow! Köszönöm, hogy jöttök hozzám könyvekről olvasgatni! :)


Köszönöm ezt a 10 évet veletek! Várok mindenkit továbbra is ebbe a kis könyves szegletbe, gyertek olvasni, böngészni, ajánlani, kommentelni! Homok ment a szemembe... ♥ :")

Forrás.

2019. július 2., kedd

Zanzaposzt kis tüzekről és folyami rákokról

A költői cím ne tévesszen meg senkit, nem lesz sok szépség és szentimentalizmus a posztban... Két könyvet hozok össze egy villanásra: közös bennük, hogy mindkettő benne volt Reese Witherspoon könyvklubjában - amiben kicsit kezd megrendülni a hitem. Nekem ugyanis mindkettő csalódást okozott; az egyik csak kicsit, a másikat viszont félbe is hagytam, annyira nem tudott meggyőzni. 

Celeste Ng: Little Fires Everywhere (Kis tüzek mindenütt

Shaker Heights, Cleveland. A sokgyermekes Richardson család egyik ingatlanát a szingli anyuka, Mia és lánya Pearl bérlik ki. Sokat költöztek már, sosem maradnak egy helyen huzamosabban, ez most az első, hogy úgy tűnik, megtalálták a számításaikat, és maradnak. Pearl barátságot köt a Richardson gyerekekkel, Miát pedig hamarosan megteszik kisegítő házvezetőnőjüknek is, így nem tudnak nem belefolyni a család életébe.
Az eseményeket két, egymástól független folyamat lendíti be: az egyik egy régi-régi fotó egy kiállításról, amin Mia szerepel egy gyermekkel a karján, a másik pedig egy tűzoltóállomáson hagyott gyermek, akit örökbe fogad Mrs. Richardson egyik barátnője. Mi a fotó története? Mi történik, amikor előkerül a gyermek anyja? Ezek mentén a szálak mentén bonyolódik a történet, szó esik a gyermekvállalás felelősségének kérdéseiről, egy abortuszról is, hazugságokról, és a múlt titkairól.

Ahogy így sémásan megpróbáltam összefoglalni, még kecsegtetőnek is hangozhat, de sajnos valahogy alig ütötte meg a gyenge közepest számomra. Sokan szinte istenítik ezt a könyvet, nekem inkább felejthető. Mintha pontos recept alapján rakta volna össze Celeste Ng a könyvet: kisvárosi környezet, szegény-gazdag ellentétek néha láthatatlan, néha érezhető egymásnak feszülése, testvérviszonyok, örökbefogadási mizériák és a fátyol fellebbentése a múltról (?). Meg némi tűz az egészbe, ami majd "feltüzeli" a kedélyeket is. Nálam nem működött ez a dolog, mert láttam magam előtt, ahogy pontosan adagolva van minden, de nincs benne igazán szív és lélek. Másrészt pedig olvastam hasonlót a műfajban, ami sokkal jobban sikerült ennél.

A szerkezet olyan, hogy a legelső fejezetben megtudjuk mire fut ki a történet - persze apróbb, más csavarok vannak még, csak kiszámíthatóak azok is -, ami nem baj, mert ki lehet úgy hozni a végére, hogy az ember mégis újra meglepődjön, vagy hogy más színezetet kapjon a kezdettől ismert jelenet a bevezetőből. Be lehet lengetni a könyv végét az elején, de aztán nagyon jól kell tudni írni végig... Celeste Ng ezt nem tudta megugrani.
A másik dolog pedig, hogy semmi stílusa nem volt...

A szerző másik könyve, az Amit sohase mondtam el (Everything I Never Told You) lehet, hogy jobb választás lett volna, nem tudom, hogy adjak-e neki még egy esélyt.


Delia Owens: Where the Crawdads Sing (Ahol a folyami rákok énekelnek

Érdekes módon ezt a könyvet is stílustalannak éreztem, sőt, egyenesen rossz stílusúnak... :/ A negyedéig bírtam, aztán feladtam az olvasását, nem tudott továbbá érdekelni, hogy mi is fog történni a mocsárban, és hogy göngyölítik fel a gyilkosságot.
Kya Clark a főszereplő, belőle lesz a remetelány, miután felbomlik körülötte amúgy is diszfunkcionális családja, és végül teljesen magára marad. Bemutatják, hogy válik önellátóvá, és talál segítőkre. A fent említett gyilkosság később játszódik az időben, másik szálon mutatják be a nyomozást, és bár nem olvastam tovább, tudom, hogy majd a lányra terelődik a gyanú ennek kapcsán. 

Az a benyomásom támadt, hogy ez egy végtelenül naiv, hihetetlen és kicsit buta történet is. A remetelánykaság nagyjából úgy nézett ki benne, mint amit az ember elképzel magában önellátásként kb. 6 évesen, amikor világgá akar menni. -.-' Gyermeteg volt és következetlen. Kya néha képben van mindennel - még a tetániás görcs pontos tünettanával is, máskor meg fájóan bukkan elő tudatlansága. A tankötelezettség alóli kibújását meg egyenesen nevetségesen vitték véghez... (Néhány hétig egyszerűen elfut az őt kereső felnőttek elől, meg elbújik, aztán nem keresik tovább .... De aztán bemegy a városkába eladni a kagylókat, meg rákokat amiket fogott... Senkinek nem tűnt fel?) 
Rengeteg részletes tájleírás is volt, amik lehet ugyan, hogy szépek, de ugyanakkor untattak is. Hosszasan ecseteli az egyhangú ételeket is. 
Az egész pedig valahogy egysíkú, egydimenziós volt; nem győzött meg, nem tudtam élvezni. Nem tudtam elhinni, hogy halad majd valamerre... 

Delia Owens könyve volt idén az első félbehagyásom. 

  

2019. július 1., hétfő

Júniusi bűnlajstrom

Forrás.
Kezdhetnék itt beszélni az időjárásról, vagy arról, hogy elszállt a hónap, és máris július van, de ezek a dolgok nem fogják tudni elterelni majd a figyelmet tekintélyes könyvkupackámról, a júniusi zsákmányról... Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen "erős" hónap lesz, de mindig szállingózott, csurrant-cseppent valami, és így lett a vége 9, azaz kilenc (!!!) új könyv... A Könyvhétre persze rá lehetne fogni - az április és a június egyébként is veszélyes időszakok a két nagy könyves esemény miatt -, de érdekes módon nem ott szálltak el velem a számok. 

Lássuk a teljes listát: 

- Craig Thompson: Blankets - Takarók - ajándék 
- Georges Simenon: Maigret és az Új-fundlandi randevú - kihagyhatatlan!
- Csernus Imre: Egy életed van - reci
- Tóth Krisztina: Fehér farkas - könyvheti beszerzés
- Grecsó Krisztián: Vera - könyvheti beszerzés
- Kimberlie Hamilton: Menő macskák - könyvheti (nem tervezett) beszerzés :D
- Márai Sándor: Eszter hagyatéka - a Lapozz a 99-re podcast a hibás! :P 
- Szvoren Edina: Verseim - ajándék

Saját kép.

Egy könyvet már el is olvastam ezek közül, méghozzá a Szabó Magda interjúkötetet, ami szuper volt, két másikat pedig elkezdtem. Egyébként júniusban összesen 5 könyvet fejeztem be, ezek közül kiemelkedő volt még Michelle Obama önéletrajza és a Briliáns barátnőm Elena Ferrantétól. Ez utóbbiról még nem írtam meg a bejegyzést. 
Csalódás volt kissé Celeste Ng könyve, a Little Fires Everywhere, és még inkább Delia Owenstől a Where the Crawdads Sing (Ahol a folyami rákok énekelnek), amit félbe is hagytam. Ezekről is fogok majd írni. 

Sajnos a várólista csökkentéssel az elmúlt hónapban nem sikerült haladni, de júliusra tervezek 2-3 kötetet is a listából. A nyári tervekből eddig hármat pipálhattam ki, vagyis négyet, ha a bónuszokat is belevesszük.

A blogon júniusban 9 bejegyzés született, köztük egy témázás is a témákról, amiket inkább kerülök a könyvekben. 

Saját kép.
Könyves fronton említést érdemel még, hogy most először nem csak a Könyvhéten, de a Margó Irodalmi Fesztiválon is részt vettem, igaz, csak egy előadás erejéig, de az nagyon tetszett! Szabó Magdás téma volt természetesen a Jaffa Kiadó új kötetei kapcsán. 

Rákaptam júniusban a könyves podcastokra is: rendszeresen hallgatom a már feljebb is említett Lapozz a 99-re podcastot (Szabados Ági), megismerkedtem a Libramoréval is. :) 

Júliusra sok mindent tervezek olvasni, stay tuned! :) 

A többiek júniusa: 


2019. június 27., csütörtök

Szabó Magda: Az élet újrakezdhető

Szinte hihetetlen, de a Jaffa Kiadó által "újjáélesztett" Szabó Magda-életműsorozatnak ez már a 29. kötete.

Bár Szabó Magdát régóta kedvelem, és sok könyvét olvastam, az új kiadásra, és ezen belül is az "új" kötetekre csak nemrég figyeltem fel, amikor megismerkedtem a Csigaházzal. Korábban a fiók mélyén lapuló első kisregénye töredékes ugyan, de minden ízében "magdás", és remek kedvcsináló volt számomra. 

Ez a mostani persze más; Az élet újrakezdhető egy válogatás interjúkból és fiktív levelekből. Beszélgetések, kérdéssorok mindig valami motívum köré rendezve: sorsfordító pillanatokról, ünnepekről, régi bútorokról, kedves háziállatokról, az otthont jelentő helyek változásairól kérdezik a szerzőt  neves irodalmárok, újságírók, kritikusok. 

Már a legelején megfogott a válaszaiból is mindig előbukkanó "regényes" szóhasználata, a rá jellemző dölyfös és bölcs irodalmisága. Néha csak egy-egy szó elég, de az az egész mondatot megpecsételi: egy jó helyre odaszúrt "reális" vagy egy ismerős "voltaképpen". ♥

Az első interjú maradt a kedvencem mind közül, a sorsfordító pillanatokról, Kabdebó Lóránttal. Rögtön megtetszett, hogy a túl drámai "sorsdöntő pillanatokról" Magda javasolta a változtatást "sorsfordítóra". Érdekes volt végigkövetni, miket tartott az életében ilyen fordulópontoknak, amikortól valami megváltozott és attól kezdve megváltoztathatatlanul másként volt. Megbabonázva olvastam életének titkait, és számomra is csak most derült ki, mennyi mindent nem tudtam róla, olyat is, ami alapvető volt az életében. Én mindig is a műveiken keresztül szerettem ismerkedni a szerzőkkel, nem a lexikonokból kileshető információk által. Ez az interjúkötet most egy köztes megoldást kínált nekem: a szerző mesélő szavaiból rajzolódott ki élettörténete. A máshol száraz információk megelevenedtek a papíron. Nekem kell az ilyen körítés, és valljuk be, így hiteles igazán.

Nem olvastam még Szabó Magdától mindent, és bár több önéletrajzi ihletésű művén is túl vagyok már, mégis meglepetésként értek helyenként a való életből merített figurái. Élveztem ezeket a boncolgatásokat, különösen amikor bevallja, hogy mennyire saját magát írta meg A pillanatban.

"Különben is, hol vagyunk még attól, hogy megmondható volna, ki vagyok. Ahhoz az kell, hogy meghaljak, egy életműről nem dönthet a jelenkor, a kortárs, csak az, aki egy halott vetését szedi számba."

Szobotka Tiborral. Forrás.

Sok mindent nem tudtam az Újholdasok társaságáról, közös döntésükről, a hallgatás éveiről - milyen elképesztően nehéz lehetett ez -, a visszavont Baumgarten-díjról, arról, hogy tanított általános iskolában is, vagy épp bécsi vőlegényéről Szobotka előtt...

"Az élet a haladás és változás bénításával szűnnék meg, és akkor sajnálni se kellene, hogy elmúlik."

Szó esik a sikereiről persze, más díjairól, nemzetközi elismertségéről, és arról, hogy is került ki a német és a francia kiadókhoz. Félt a sikertől, de leginkább azért, hogy nem értik majd meg, amit mondani akar.
Forrás.

"A siker azzal a fura félelemérzettel tölt el, hogy csak nincs már vége mindennek? Amikor rengeteg mindent meg kellene még írnom."

Az Örömhozó, bánatrontó óta tudom, hogy rendkívül szerette az állatokat, és külön örültem, hogy ebben a kötetben is szó esett róluk, a velük való kapcsolatáról. Tudta, hogy minden háziállatát ki kell ismernie, és aszerint kommunikálnia velük, amilyen karakterek. Óriási szíve volt, és nagyon tudta szeretni négylábú kedvenceit. Lettem volna nála macska. ♥

Mindig is tetszett benne, és örülök, hogy az interjúkból is kiviláglott, hogy tisztában van saját magával, és a képességeivel. Nem igyekezett soha kevesebbnek feltüntetni magát, és habár néha gőgösnek tűnhetett, túlontúl magabiztosnak, mégis megvolt benne az alázat - az egész élettörténete erről mesél.

"Soha többé nem tiltottak semmitől, se látványtól, sem olvasmánytól, tudták, az, amit a fantáziám a cserepekből, a valóság ellesett szilánkjaiból komponál, veszedelmesebb bárminél."

Rengeteg értékes gondolatot tudtam magammal vinni ebből a könyvből, legyen szó akár öregedésről, sikerekről, haladásról, önazonosságról, vagy azokról a bizonyos sorsfordító pillanatokról.

"Azért nem éreztem az öregedésnek a kínkeservét soha, mert azt mondtam, hogy miközben haladok fölfele, nagyobb lesz a terület, amit föntről belátok."

Az utolsó szekcióban az "olvasóknak" címzett fiktív levelei lefestik egész ars poeticáját. Megfogalmazza véleményét a kritikáról, kritikusokról, az írók sorsáról, és az írás, karakteralkotás folyamatáról is beszél. Hol szigorú, hol megengedő, és a megfelelő helyeken vidáman önironikus is.

A Szabó Magdát kedvelőknek ez a válogatás igazi csemege.

"A dolgok vagy elmúlnak, vagy kisimulnak, vagy rendbe jönnek."  - és az élet újrakezdhető. :)


Kiadja a Jaffa Kiadó, rendeld meg >ITT<!

2019. június 24., hétfő

Thanks, but no thanks

Forrás.
A Témázunk ehavi választottja a "Távozz tőlem! - könyves témák, amiktől menekülünk, félelmeink, amikről nem akarunk olvasni" című téma lett. Egy csomó dolog frusztrálhatja, nyomaszthatja az embert, még akkor is, ha semmi személyes érintettsége nincs a témában. Ha pedig van, akkor pláne kellemetlen lehet olyasmikről olvasni, amiktől tartunk, amilyen élethelyzetben mi is voltunk, vagy vagyunk éppen, és rosszul érint a szabadidőnkben, kvázi szórakozás közben is belemerülni ugyanabba a dologba, vagy annak különféle változataiba. De kerülhetünk akár olyan triviális apróságokat is, mint hogy kórházban játszódó sztorit, vagy baltás gyilkosost nem szívesen olvasunk, ezért eleve várólistára sem tesszük, ha kiderül, hogy a központi elem - okkal, vagy ok nélkül - éppenséggel nemkívánatos számunkra.

Nekem is van néhány ilyen dolog, amitől tudatosan távol tartom magam - persze néha nehéz, mert jelentheti épp a könyv csattanóját is, amiről amúgy nem szívesen olvastunk volna, és ilyenkor értelemszerűen szinte lehetetlen kikerülni. 

Az abszolút "távozz tőlem" típusú könyv nálam bármi, aminek pedofília a témája. Rettenetesen utálom ezt a témát, és semmi kedvem olvasni róla, mert elborzaszt. Kiesett miatta már pár olvasmány, és nem is hinném, hogy a jövőben olvasnék bármit, amiben ez a központi elem, mert annyira taszít. Nemrég beszélgettünk Péterfy-Novák Éva új könyvéről, az Apád előtt ne vetkőzz-ről, és rövid úton ezt is sikerült félresöpörnöm, nem vagyok kíváncsi erre a bántalmazó kapcsolatra a nagyapa és az unoka között. 
Ehhez közvetlenül kapcsolódva a családon belüli erőszak, vérfertőzés, bántalmazás, abúzus különféle egyéb formái is inkább olyasmik, amikről kevésbé szeretek olvasni - de ezeket azért nem kerülöm abszolút kategorikusan. Sok kortárs novellában is előjön ilyesmi, de novelláskötetnél pláne nem lehet kiszűrni, és nem is akarnám, kellenek a kemény gyomrosok is, de egész könyvet, regényt ebben a témában akkor sem szívesen olvasok. 

Taszít az alkoholizmus is, és az alkoholista főszereplő. Emlékszem, A lány a vonatonban is mennyire zavart Rachel ivászata. Nem kedvelem az egyéb zülléseket sem, a drogos naplopókat például. 

Forrás.
Érdekes módon "zavar" az anorexia is, és egyéb evészavarok a könyvekben. Azt vettem észre, hogy nem tud belőlem sok empátiát kiváltani, inkább csak idegesít, és nem tudom megérteni mögötte az agyi történéseket. Pont nemrég futottam bele egy anorexiás lányról szóló könyvbe, nem tudtam, hogy erről fog szólni, csak mentem a fősoroddal, hogy finn és ifjúsági... A csodálatos tenger volt az. 

Borzalmasan utálom a hegymászós könyveket. Lehet szó bármilyen csodás megmenekülésről, nehézségekről, emberfeletti kitartásról, meg saját karját levágó áldozatról, bámulatos sportteljesítmény helyett nekem ilyenkor csak egyetlen dolog zeng a fejemben: aki hülye, haljon meg! ... Szerintem kevés feleslegesebb és veszélyesebb dolog van, mint a hegymászás, és nem titkolom, teljesen kattantnak tartok mindenkit, aki erre adja a fejét, úgyhogy nem fogok ilyenekről olvasni. 

Forrás.

Ingoványos terep a vallás is, főleg a szélsőséges dolgok, de azért alapvetően nem zárja ki, hogy kezembe vegyem a könyvet, csak óvatosabban nyúlok feléjük. A viskó (Young) kicsit már túltolt, elvont volt számomra, de pl. Jodi Picoult könyvében, a Salem Fallsban eléggé élveztem a betekintést a Wiccába. 

Forrás.
Nem kedvelem a zenét, zenés témákat sem a könyvekben. Ha valamiben fontos szerepet játszik a "banda", a zenekari próbák, valami hangszeren játszás, ami a főszereplőt meghatározza, az engem nagyrészt elveszített. 

A romantika mint olyan, nem az én műfajom, de találok néha olyat, ami megfog. Viszont a romantikus olvasmányok közül kerülöm a sima a és b szerelmes lesz egymásba és összejönnek típusú, nagyon lineáris vonalvezetésű könyveket, amik semmi egyebet nem érintenek, és az a nem tud dönteni b és c között jellegű szerelmi háromszögeket, amik módfelett idegesítenek.

És végül, legyen bár komolytalan és felszínes kizáró ok, akkor is idekívánkozik: nem bírom az állatfejes borítókat, és külön kiemelten a lovasakat. :( (Szentesi Éva: Pedig olyan szépen éltek, Tóth Krisztina: Hazaviszlek, jó?)

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

Nézzétek meg a többiek "távozz tőlem" posztjait: 


Utóvéd (később csatlakozók):



2019. június 21., péntek

Neil Mulholland: Harry Potter pszichológiája


Kilenc év telt el azóta, hogy megvásároltam ezt a szuper érdekesnek ígérkező olvasmányt, ami pszichológiailag közelíti meg a Harry Potter univerzumot, és annak szereplőit. Mindig azzal tettem félre, hogy majd akkor olvasom el, amikor épp megint a végére értem a sorozatnak, és ismét friss az élmény, hogy minden kis nüansznyi dolgot tudjak benne élvezni és értékelni. Mint tudjuk, sajnos az újraolvasás maga is csúszott egy pár évet, de most végre nem hagytam elúszni az alkalmat, levettem a polcról kiegészítésnek az újrázás után - és nem bántam meg!

Természetesen elég nehéz egészében értékelni a kötetet, mert rengeteg szerző, különböző témájú tanulmányai vannak beválogatva, és a színvonal nem egyenletes. Voltak sajnos olyan fejezetek, amiknek a stílusával volt gondom, csúsztatások voltak bennük, vagy a mondanivalójuk volt túlságosan belemagyarázós, erőltetett, esetleg kevéske egy esszéhez, de akadtak igazán elgondolkodtató, okos fejtegetések is bőven.

2019. június 17., hétfő

Michelle Obama: Becoming

Amikor 2008-ban megválasztották Barack Obamát, rettentően örültem neki. A politikában nem vagyok ugyan jártas, annyit mégis láttam, hogy milyen végtelenül szimpatikus, nyílt ember, és hogy milyen óriási lépés, hogy ő lett az első színes bőrű amerikai elnök (majdnem azt írtam, hogy elnökünk, lám, nagyon felhorgadt bennem valami rejtett amerikai patriotizmus) - bár kétségtelen, hogy történelmet írhatott volna Hillary is mint első női elnök. 2008 még az msn* kora volt, és ez csupán azért tartozik még ide, mert amikor Barack Obama elnök lett, bizony nekem még az msn-em is "beöltözött" az alkalomra: Obamás avatarom volt és "Change has come to America" felirat díszelgett rajta. Az erőteljes szlogenekkel, american dream jellegű dolgokkal, emlékezetes beszédekkel mindig is könnyen meg lehetett engem fogni...
Ez a kötet persze nem Barack-ról szól, ez Michelle Obama, a 44. first lady önéletrajza. 

2019. június 16., vasárnap

Könyvhét 2019

Saját képek. 
A 90. Ünnepi Könyvhét idén a Vörösmarty tér felújítása miatt a Duna-korzóra költözött, és milyen jól tette! :) Szerintem akár meg is tarthatnák ezt a helyszínt, mert szellősebb, kellemesebb, kevésbé terhelt turistákkal és árnyékot is nyújtanak a fák. A hosszanti elrendezés kényelmesebben végigböngészhető, nincs az az összevisszaság. 
Idén egyetlen napon látogattam csak ki a Könyvhétre, és korábbi szabályaimat megszegve nem hétköznap mentem, hanem szombaton, dacolva a tömegiszonnyal és a nehézkes nézelődéssel (délelőtt egyébként még tök jó volt!), és nem vittem hátizsákot sem, mert tudtam, hogy alig lesz, amit tényleg meg is akarok venni. Végül három könyvet zsákmányoltam, de ezeket is csak a legvégén, hogy ne kelljen egész nap cipelnem.

2019. június 8., szombat

Jodi Picoult: Salem Falls

Úgy emlékeztem, hogy már vagy 5 éve nem olvastam Jodi Picoult könyvet, de kiderült, hogy ez nem igaz, 2017-es olvasás volt ugyanis a Small Great Things, ami akkor jött ki magyarul is, Apró csodák címen. Az a kötet egy kicsit alulmúlta a várakozásaimat, mert bár rendkívül fontos és érzékeny témához nyúlt - mint mindig -, mégis átlagos maradt, és túl lineáris. Nem volt elég és eléggé kidolgozott mellékszereplő sem, akik pedig nagyon érdekesek szoktak lenni a szerzőnél. A Salem Falls egy régebbi, 2001-es regény, most jelent meg nemrég magyarul is, mint 'Ítélet'. Jó választásnak bizonyult az előző Picoult után, mert az akkor kifogásolt dolgok ebben a történetben pont a helyükön voltak számomra. Nem átlagos kötet, a felépítés izgalmas, a szálak sokfelé futottak, ennek megfelelően a mellékszereplők is nagyon kidolgozottak és fontosak voltak mind.

2019. június 5., szerda

Csemegéző az új címekből

Forrás.
Jó pár szép és érdekes új könyv érkezik nemsokára, ami persze a Könyvhét közeledtével természetes, és már vártam is a "dömpinget". :)  Kicsit félek, vajon mekkora lesz a júniusi kupacom... Jönnek egyre az újabb csábítások... :) Lássuk nekem mi keltette fel leginkább az érdeklődésemet a felhozatalból!

2019. június 3., hétfő

Nyári tervek 2019

Forrás.
Nagyon vártam már, hogy összerakhassam a következő évszakos tervlistát, részben azért, mert beköszönt a nyár, részben pedig azért, mert - lekopogom - úgy tűnik kicsit sikerül jobban tartani magam ahhoz, amit eltervezek olvasás szintjén. Nem csak találomra dobálom össze a könyveket a polcról, hanem tényleg azokat szedem össze, amikre az elkövetkező három hónapban sort szeretnék keríteni. Utána pedig próbálok elsősorban ezek közül válogatni. Nagyon furcsa, de nagyon felszabadító is egyben, hogy recim még egyáltalán nem volt ebben az évben - persze nem kizárt, hogy lesz, meg nem is baj. :) Mindenesetre most nincs soha "házi feladat", még ha az is valami érdekes könyv lenne esetleg, nem szorít semmilyen határidő, csak kedvemre olvasok. 

És akkor lássuk, hogy ezen a nyáron miket szeretnék kedvemre elfogyasztani: 

A befejezésre várók

Neil Mulholland: Harry Potter pszichológiája - 10%-nál tartok, kicsit szárazabb, mint gondoltam, de ettől függetlenül érdekel, és be fogom fejezni
Michelle Obama: Becoming - 50%-nál járok, nagyon tetszik ez a bepillantás az Obama család életébe :) 
Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - 10% még csak, de már most nagyon beszippantott, szerintem kedvelni fogom végig. Egy éve aszalom már szegényt a polcon... 

A további tervbe vett könyvek

- Moskát Anita: Horgonyhely - hallottam hideget-meleget róla, van akinek a legjobb altató, van, akinek a legjobb magyar fantasy... Kipróbálom magamnak, és ez alapján eldől, hogy az Irha és bőrt is akarom-e.
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten - listaveterááán! 
Saját kép.
Craig Thompson: Blankets - Takarók - megkaptam ajándékba ezt a gyönyörű graphic novelt és szerintem nem fogom soká tartogatni az olvasását, hiába hogy téli hangulatú
- Georges Simenon: Maigret és a Dél Keresztje - nem telhet el nyár Maigret nélkül, és ez vcs-s is
- Emylia Hall: The Book of Summers - nyári is, vcs is
- Kalo-Páldy-Popper-Ranschburg: Felcserélt szerepek 
- Csepeli-Kígyós-Popper: Magára hagyott generációk - egy kis pszichológia és vcs mindkettő
- Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata - vcs, plusz kölcsönkönyv
- Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima - nagyon érdekel, és újra "aktuális" az HBO sorozat miatt, amit szintén nézni szeretnék

Ismét 12 betervezett könyv, amikkel, ha minden jól megy, kész lesz a várólista csökkentés is, és szuperül is fogok szórakozni. :) Vegyes társulat persze, és nem csak és kizárólag őket fogom és szeretném forgatni, lesznek további spontán választások is. Nagyon szeretném olvasni a Rejtélyes eltűnések a Holdvilágbant is, de a Párducpompához és Celeste Ng Little Fires Everywhere című könyvéhez is kedvet kaptam nemrég... (Álljanak itt bónusznak :D )

Aktuális állás: 4/12 (5/15)


Ti milyen könyveket terveztek nyárra? Mi az, ami semmiképp nem maradhat ki? 

2019. június 2., vasárnap

A záporos május lezárása

Saját képek.
És remélem nem csak a hónap lezárása ez, hanem tényleg az esős időé is egy darabig, mert bár könyvmolyként szeretjük, amikor kinn esik, mi pedig a szoba rejtekében olvasgatva pillantunk csak ki az ablakon, dehát könyörgöm, közben június lett! :D Én ilyenkorra már megunom a fotel+pléd+kakaó kombinációt és inkább ejtőznék hintaágyban és napsütésben. ;) Tegnap azért már volt némi nyár-ízelítő, remélem ti is kimentetek kicsit a szabadba! 

De a nagy nyári láz előtt lássuk, hogy is alakult a tavasz utolsó és általában legszebb hónapja, velem és a könyveimmel.

2019. május 29., szerda

Top 5 - Klasszikusok a várólistámon

Forrás.
Időről időre kedvet kapok ezekhez a mini-listákhoz Vicky blogjáról. Ezúttal a várólistás klasszikusok a téma, és anélkül, hogy mélyebben belemennék a definíciókba, lássuk, nekem milyen klasszikus nagyobb/ismertebb művek szerepelnek a várólistámon, amiket beterveztem már egy ideje, és szeretnék majd elolvasni.

Februárban témáztunk hasonlóról - kimaradt alapművek címszó alatt -, de most nem filozofálni szeretnék megint a témáról, hanem kifejezetten egy konkrét toplistát szerettem volna összeállítani ezekből az eddig kimaradt művekből.

2019. május 27., hétfő

Egy kis kortárs magyar - kellemes csalódások

A Témázunk ehavi választottja a "Jó is és magyar is? - kellemes csalódásaink kortárs magyar szerzőkkel" című téma lett.

Bevallom régebben nem szerettem magyar szerzőktől olvasni, szinte senkitől sem. Ez valószínűleg onnan ered, hogy a kötelező olvasmányok közt jócskán volt olyan, ami megakasztott és elkedvetlenített. A porosság, unalom és kacifántosság gondolatban elválaszthatatlan lett számomra attól, hogy "magyar szerző". Szerencsére persze ez a sztereotípia nem igaz, és ahogy elkezdtem kaput nyitni néhány kortárs magyarra, én is megtapasztaltam, hogy vannak közöttük nagyon jók, akiknek szeretném még több írását elolvasni.

A klasszikusok közt meg persze ott van Szabó Magda, aki kétségtelenül a kedvenc magyar szerzőm. ♥

Szépirodalomra és szórakoztató irodalomra kettébontva hadd mutassam meg nektek azokat a kortárs magyar szerzőket, akik kellemes csalódást okoztak.

2019. május 23., csütörtök

Gyermeteg romantika, avagy mellényúltam


M.C. Beaton: Emily Goes to Exeter (The Travelling Matchmaker 1.)



Valami hangulatos kis semmiségre vágyva nyúltam ez után az apró könyvecske után pár napja. Hívogató  volt a rajzos kis borítója, és a szerző sem volt ismeretlen; az Agatha Raisin sorozat első részét olvastam tőle, és kedveltem is, csak valamiért nem folytattam. Agathához azt hiszem még vissza fogok térni valamikor, de ezt a sorozatát látni sem akarom Beatonnak... Sajnos a nagyon kicsi elvárásaimnak se tudott megfelelni, amit a romantikusoknál szoktam támasztani, hogy könnyed kikapcsolódás legyen... Bárgyú és butus könyv, infantilis szereplőkkel, gyenge és erőltetett történettel. Hannah Pym nem főszereplőnek való, nem tudta elvinni a hátán a könyvet, és még csak nem is szimpatikus... Olvastam értékelésekben, hogy kedvelik őt, de számomra semmi megnyerő nem volt benne. Pláne hogy egy cseppet olvasásellenesnek is lett megírva: 

"She firmly believed that reading novels was a very bad thing for a young, impressionable girl to do."

Ilyen borítóval meg
aztán rá se néztem
volna. :/
A cselekmény szakadozott, kényszeres, a kitalált játékokat épeszű felnőtt emberek szerintem sose kezdenék el játszani... Színdarabot adnak elő, meg levélíró versenyt rendeznek? Atyaúristen... Tudom, hogy ez egy másik kor akar lenni, de azért megpróbálhatta volna helyén kezelni az ilyenkor szokásos dolgokat. Italozás, kártyázás, beszélgetés, oké, de meg kell vallani, még a beszélgetés részét is sikerült helyenként istenesen agyoncsapni: 

"Conversation became general. Everyone began to talk about how they would like to die."
És ez még mindig jobb volt egy fokkal, mint amikor az éjjeliedények ürítése volt a téma... 

Sajnos csalódás volt, nem tudott elszórakoztatni, mert ahol nem untatott halálra, ott csak felidegesített... Csak azért nem hagytam félbe, mert rajta volt a várólista csökkentős listámon, és szerencsére nagyon rövidke. 

Magyarul Miss Pym és a menekülő menyasszony címen jelent meg, három kötetet adtak ki a sorozatból az Ulpiusnál.

2019. május 20., hétfő

Kate Quinn: The Alice Network

Kate Quinn regényét nehéz felcímkézni. A történelmi romantikus bár bizonyos szempontból illik rá, a The Alice Network mégis sokkal több ennél. Kellemes meglepetés volt, főleg hogy nem számítottam nagy történetre, sokszínűségre, összetettségre, csak egy mondhatni könnyedebb, de persze a háború viszontagságaival átszőtt sztorira.

Több volt ebben a könyvben, és sokkal jobb stílusban is, mint számítottam rá. Kate Quinn remekül ír, hangulatos és gördülékeny. Tetszett a történetszálak alakítása és tetszettek a karakterei is, ezek az erős és bátor nők, akik kockára tették az életüket a háborúban, hogy kémkedésükkel előrevigyék a jó ügyet. Nem csak világháborús kémregényt kaptam, hanem fejlődésregényt, sőt vérbeli thrillert is, egy leheletnyi románccal. 

Azért is különösen izgalmas a könyv, mert az első és a második világháborút is érintjük a két történetszálon. Az egyik 1947-ben Charlie St. Clare-t követi nyomon, aki édesanyjával Svájcba készül egy kis "beavatkozásra" egy nem kívánt terhesség miatt... Charlie-t azonban nem érdekli más, mint hogy eljusson Eve Gardinerhez, aki talán tud valamit elveszett unokatestvéréről, Rose Fournier-ról... Eve szála pedig 1915-től indul, amikor is beszervezik kémnek egy női szervezetbe, Alice hálózatába. A Le Lethe-ben lesz felszolgáló, Lille-ben, ami kiváló alkalom arra, hogy kihallgassa a német tiszteket. Kiválóan beszél franciául, németül és angolul is, de mindezt titkolnia kell. A főnöke, a kollaboráns René Bordelon gyanakszik rá eleinte, de aztán más jellegűvé válik az érdeklődése...
Eve és Charlie szála meglepő módon érnek össze a a Rose után való nyomozás során, és igazán döbbenetes dolgokra jönnek rá. A lezárás krimibe/thrillerbe fordul és ettől válik igazán izgalmassá a dolog: élet-halál hajszává válik a kérdezősködéssel induló nyomozás. 

Eve remek karakter. A múltbéli szálból ismerjük meg igazán jól őt, és érthetjük meg a jelenét, a motivációit, a sérüléseit (mind a fizikait, mind a lelkieket). Eve Gardiner a legjobb kémek közé tartozott, értékes és fontos információkat csempészett ki, miközben mindenkivel elhitette, hogy ő csak egy egyszerű, dadogós lány, Marguerite Le Francois. Rendkívül érdekes volt, ahogy elmesélték az üzenetek rejtegetését, továbbításának módjait. Rizspapírra írtak, iszonyatosan pici betűkkel, és a hajtűikbe csavarták, kontyaikba rejtették például az üzeneteket. Különböző álcáik voltak, személyazonossági papírok több névre, és rengeteg egyéb praktikájuk. Látszik, hogy alapos kutatómunka van a regény mögött.
Egész lenyűgöző, hogy ez a hálózat valóban létezett, és hogy Kate Quinn a regénybeli Lili-t is valós személyről, Louise de Bettignies-ről mintázta. Ő volt a hálózat feje, Alice Dubois álnéven is.

A háború persze nem játék, és nem csak csacsogó információcsere volt, hanem kőkemény lebukásveszély, következmények, megtorlások, áldozatok is... Felkavaró volt és kegyetlen.

Magyarul a Maxim adta ki.
Charlie St. Clare-t először nem kedveltem, főleg az első pár fejezet után. Csetlő-botló, nem kifejezetten érdekes alaknak tűnt, nem is volt különösebben szimpatikus... Aztán mégis megszerettem. Ügyesen és rétegről rétegre bontotta ki őt a szerző, és tette érthetőbbé az érzéseit, gondolatait, döntéseit, és egyre erősebbé a jellemét. Szembe tudott nézni a kihívásokkal. Finn-nel alkotott párosukat eleinte furának találtam, de megkedveltem őket; a mogorva skót és a céltalan jenki az őszinteségük miatt illettek igazán össze. :)

Hosszú könyv, de egyáltalán nem túlírt. Részletes, de minden részlet, minden leírás nagyon érdekes és fontos. Ahogy befejeztem, úgy éreztem szívesen elkezdeném újra elölről. :)
Csodás könyv a nők lelkierejéről, a női barátságról, de a kitartásról is.

Egyébként ha a most divatos "spoiler without context" módszerrel akarnék élni, ehhez a könyvhöz egy Baudelaire szobrot tennék ide illusztrációnak... Esetleg még egy Lugert. Aki olvasta, tudja miért.

Két érdekesség még a végére:
- a könyvet Reese Witherspoon is beválogatta a könyvklubjába
- bár még nincsenek hírek megfilmesítésről, egy jópofa képzeletbeli casting van a szerző honlapján, parádés szereposztás lenne! :) A felsorolt összes csodás színésznőt el tudnám képzelni Eve Gardiner megszemélyesítőjeként, és Christoph Waltz tökéletes lenne René Bordelon szerepében - egyébként is többször felsejlett a Becstelen Brigantyk emléke a könyv olvasása közben.

2019. május 17., péntek

Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat

Szeretek Almási Kittit olvasni, mert valami állandó derű sugárzik a szavaiból - aminek szerencsére nincs hurráoptimizmus jellege -, még akkor is, amikor irigységről, rosszindulatú pletykálkodásról ír. 
Ebben a kis vékonyka kötetben három, egymással szorosan összefüggő témát jár körbe Kitti, amiben mindenki érintett, még akkor is, ha azt gondolja, hogy nem... 

A kibeszélésről és magáról a pletykáról talán jó lett volna még kicsit hosszabb kifejtést olvasni, vagy több példát látni, de az is igaz, hogy talán nem nagyon érdemes tovább boncolgatni a témát, csak saját - szomorú - tapasztalatszerzéssel válhatunk benne okosabbá. 

A kötet tele van olyan általános érvényű gondolatokkal, amiket felhasználhatunk, ha ránk törne az irigység, vagy amikor ránk irigykedik valaki. Szépen körbejárja, mennyire rossz a sikerkultúránk Magyarországon, és hogy milyen alapvető mechanizmus emiatt a javak kisebbítése, a sikerek takargatása társaságban, hogy nehogy mások megsejtsék, elirigyeljék, rosszat gondoljanak... és hogy kibeszéljenek, pletykáljanak a hátunk mögött. Ez mind egy összefüggő hálót alkot. 

"A siker tehát Magyarországon egyszerre vágyott és megvetett állapot, amelyre úgy törekszünk, hogy közben gyakran vissza is fogjuk önmagunkat, mert félünk mások irigységétől és rosszindulatától. Ha pedig valaki mást kényszerűen sikeresnek kell elismernünk (holott nem esik jól), akkor roppant kreatívan tudjuk meggyőzni magunkat, hogy ez miért is nem olyan nagy szám valójában." 

Nem nagyon büszkélkedhetünk a sikereinkkel, elért eredményekkel, csak nagyon válogatott társaságban, ezt én is tapasztalom. A sikeresség valamiben rendszerint csak gyűlölködést von maga után, irigységet, hogy nekünk ez sikerült, ugyanakkor persze az adott illető soha nem csinálná végig azt az utat, amivel elérte az irigyelt személy az eredményét... 
Én személy szerint sokkal jobban szeretnék egy támogató jellegű társadalomban élni (északi népek, angolszászok? csak találgatok), ahol nem kell pironkodva beszélni valami olyasmiről, amim van, amit elértem, amit éppen megvalósítok. 

"Az irigységkerülés ugyanis olyan zsigeri szinten munkál bennünk, hogy amint csak felmerül, hogy a másik esetleg megkívánhatja azt, ami a miénk, ösztönösen elkezdjük a magunkét kicsinyíteni - és esetleg az övét nagyítani -, nehogy irritáljuk őt. Ez a stratégia azonban sokszor csak még irritálóbbá tesz minket." 

Bár az irigység elhárítására jó módszer az understatement, azért át lehet vele esni a ló túloldalára és önsajnáltatónak tűnhetünk vele, visszatetszést kelthet. Ezt talán tényleg csak a britek űzik igazán jól. 

A rossz magyar mentalitás jellemzőinek sorában nagyon elöl van a bárki sikerének ferde szemmel való fürkészése és degradálása, csak hogy kevésbé tűnjön szarnak, hogy a másiknak nincs semmi felmutatnivalója... A rossz irigység országa vagyunk, és rendszerint tisztességtelen módszert sejtünk bárminek az elérése mögött (úgy kevésbé fáj...) Elég jellemző a "Dögöljön meg a szomszéd tehene is!" hozzáállás is, nehogymár jó legyen valakinek, ha nekem rossz. De inkább nem elemzem tovább, mert annál elkeserítőbbé válik. 

Érdekes volt olvasni arról, hogy létezik egy olyan kifejezés, hogy "invidious proximity": kevésbé irigyeljük azokat, akik jóval felettünk állnak, magasabb pozícióban, elérhetetlen helyzetben vannak (pl. uralkodók), mindig a hasonlót, a hozzánk közelit irigyeljük jobban, még ha csak kicsit kiugróbb is a teljesítménye a miénknél. Ez azért (is) lehet, mert ott lappanghat az érzés: ez nekem is sikerülhetett volna... Ezért vezet mindig ellenségeskedésbe amikor pl. egy csoport tagjai közül az egyiket a többi főnökévé emelik... 
De őrületes frusztrációkat tud okozni ilyen téren a social media is, és főleg a facebook, ahol nyomon követhetjük a korábbi osztálytársakat, munkatársakat, mindenkit, és ahol persze bárki felépíthet valami álomba illőnek tűnő életet. Természetes, hogy a boldog pillanatokat osztjuk meg magunkról, miközben közel nem biztos, hogy minden olyan tökéletesen rendezett. De a látszat elég, hogy a másikban sóvár irigység alakuljon ki, nekem miért nem ilyen az életem? Ezt itt is csak fokozza, ha kb. azonos szinten mozog az irigy és az irigyelt.

Forrás.

Vannak egyébként, akik direkt az irigység kiprovokálására utaznak, és ezért rendszeresen mutogatják a luxust, amiben élnek - persze torz ez a kép is: az állandó posztolás közben meg tudja élni az élményt, vagy csak dokumentál és like-okat, virtuális figyelmet gereblyéz össze magának? 

Nagyon érdekes volt még a prémiummárkákról hozott példa, hogy az átlagember ne juthasson hozzá az igazán luxuskategóriájú holmikhoz. Volt egy csomó márkás ruha, amit elégettek, mert indulatokat váltott ki, hogy ha széles körben, és olcsón "terítik", akkor elveszti státusz szimbólum jellegét (micsoda világban élünk, nem?)... Utána persze az váltott ki - még nagyobb - indulatokat, hogy elégették, elpazarolták... 

Mindent összevetve, azt hiszem a legfontosabb üzenet, hogy mindig lesz, aki valamiért ferde szemmel néz ránk, hacsak nem kb. remeteként élünk, ezt valahogy el kell tudni fogadni, és semmi esetre se szabad azért korlátozni magunkat valamiben, csak mert mások irigyek ránk. 

Ez csak néhány kiemelt gondolat volt persze, ennél még sokkal több mindenről szó esik a könyvben, érdemes elolvasni, és minden oldalról megvizsgálni az irigység érdekes jelenségét.  

Korábban olvastam a szerzőtől: Hűtlenség, Bátran élni, Lezárás, elengedés, újrakezdés