J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek

Tavaly karácsonyra kaptam meg ajándékba Nikkincs barátnőmtől ezt a csodaszép kötetet, de sajnos már úgy alakult, hogy nem jutott rá idő az ünnepi időszakban, más könyvekkel hangolódtam akkor, és januárban nem volt már kedvem belekezdeni. Elhalasztottam az olvasását egy évvel, kifejezetten karácsony idejére, és nagyon jól tettem, ezt a könyvet tényleg ilyenkor érdemes leginkább forgatni. 

A Karácsonyi levelek olyan üzenetek gyűjteménye, amelyeket Tolkien írt és rajzolt a gyermekeinek a Mikulás, avagy Karácsony Apó nevében. Nagyon szép kivitelezésű könyv, fényes lapokkal, az eredeti levelekkel és képekkel tűzdelve, sőt, még a borítékok is be vannak másolva a Télapó reszketeg írásával címezve. 

Szívmelengető az ötlet, és tiszteletreméltó ez a hosszan tartó, következetesen végigvitt télapóskodás Tolkientől, aki tényleg évtizedeken át írta serényen, titokban a leveleket sorban cseperedő gyermekeinek, Johnnak, Christophernek, Michaelnek és Priscillának. Bár eleinte úgy tűnik nincs semmi különös a levelekben, Karácsony apó beköszön, üdvözöl mindenkit, reméli, hogy tetszenek az ajándékok, megköszöni a leveleket stb., de aztán az évek múlásával egyre több mindennel egészül ki az Északi Sark eme képzeletbeli világa: Hóember a kertész, a szerencsétlenkedő Jegesmedve (JM), barlangi medvék, ádáz koboldok, és a velük vívott háborúk, törpék, manók népesítik be az oldalakat és szinte minden évben adódik valami kaland, komédia vagy tragédia - pl. eláznak az ajándékok, megég Jegesmedve bundája, támadnak a koboldok...

Sokszor köszön vissza a Gyűrűk Ura és a Hobbit fantáziavilága és stílusa ezekben a rövidke történetekben, még ha a műfaj olyan különböző is.

Ami miatt kicsit elégedetlen vagyok, az az, hogy óhatatlanul is bogarássza az ember az eredeti leveleket, az apró betűs kézírást, és bár néhol nehéz olvasni, azért annyira nem nehéz, hogy ne vevődjön észre jópár kihagyott sor, félrefordítás, vagy csak egyszerűen... nem is tudom, olyan szöveg, ami nem adja igazán vissza az eredeti kedvességét. A magyar szövegből sok helyen hiányzik a szív. Nem tudom vajon miért nem lehetett ezzel alaposabb munkát végezni, ha már egy ennyire igényes kötet lett belőle külsőre. Azt hiszem aki tud angolul, jobban jár az eredetivel, mert az sokkal gördülékenyebb, és megmarad a humora is, Jegesmedve esetlen beszólásaival, és a kihagyott részletekkel együtt.

Talán a végéről hiányzott még valami összegzés, információk, vagy valami, mert így olyan lezáratlanul, hirtelen ért véget.

Szemet gyönyörködtető, remek könyv az ünnepre hangolódáshoz. Érdemes beosztani kicsit, és elbogarászni a szövegben, megszemlélni a rajzokat, nem egyszerre elolvasni, mert akkor feltűnnek a nem-fordításbeli kis hiányosságok is, pl. az ismétlődő szövegrészek. Ez persze valahol természetes, Karácsony Apó persze hogy mindig a hogylétük felől érdeklődik, köszöni a leveleket stb., mielőtt mesélni kezdene a sarki eseményekről. Gondoljunk csak arra, a Tolkien-gyerekek évente kapták az "adagot" ebből, úgy más, mint egymás után ledarálni 20 év termését. :) 

Guernsey-re utaztam, krumplihéjpitét enni!

Guernsey-re utaztam, a könyvlapokon keresztül. Hosszú idő után, és egy korábbi félbehagyást követően - amikor rossz passzban vettem kézbe a könyvet -, most végre elolvastam a könyves berkekben csakis kedves, dicsérő szavakkal illetett Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot.

A kötetet két szerző jegyzi: Mary Ann Shaffer és Annie Barrows. Utóbbi segédkezett a befejezésben nagynénjének, amikor az megbetegedett. 

Fülszöveg: "1946 januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története."

A Krumplihéjpite Irodalmi Társaság egy igazi békebeli levélregény, ami a háborús viszontagságok emlékképeivel együtt is igazán bájos, szívmelengető történetet mutat be. A történelemből pont az ilyen érdekes részletek maradnak ki mindig, mint amik a levelezésben megjelentek: ahogy a csatorna-szigeteki emberek mesélnek a német megszállásról, a gyerekek evakuálásáról, a falat építő munkások éjjeli fosztogató expedícióiról a kertekben...

Dawsey és Juliet levelezése kezdetben azt hittem hasonló lesz a Levelek Skye szigetéről történetéhez, így aztán meglepődtem, amikor egyre többen csatlakoztak be a levélfolyamba, és írtak Julietnek a társaság tagjai közül. A kétségkívül szokatlan nevű irodalmi társaság megalakulásának furcsák voltak a körülményei, és részben emiatt tagjai is nagyon különbözőek - szabados kis könyvklubot alkotnak ők, amiben akad olyan is, aki egyre csak ugyanazt a könyvet olvassa, és semmi újat nem vesz kézbe.

A levelek és a kihagyott levelek dinamikája és sokfélesége pont el van találva, és rövid úton magával rántja az embert. A stílus szórakoztató, és végig nagyon hangulatos marad. Nem gondoltam, hogy ennyire változatos levelezést olvashatok majd. A guernsey-i emberek irományain kívül ugyanis Juliet és Skóciába élő barátnője, kiadója (Juliet ugyanis író), udvarlója között is vannak sürgöny- és levélváltások. Rengeteg a szereplő, de azért viszonylag hamar ki lehet igazodni, hogy ki kicsoda, és mindenkinek érdekes volt a sorsa, a mesélnivalója.
Azt hiszem talán ha választani kéne, Isola Pribby lenne a kedvencem közülük. Különc, bolondos, de csupaszív szereplő.

Hamar fény derült arra is, hogy mi az a krumplihéjpite, és hogy hol van Elizabeth, akinek a fejéből egy szorult helyzetben pattant ki az irodalmi társaság ötlete.
Barátságok, szerelmek története ez, egy varázslatos, vadregényes helyen, Guernsey-n.

Apróság, de a levélváltásoknál egyedül a dátumok zavaróak - de ez pl. a Skye-ban is zavart. Nem olyan nagy dolog, mégis furcsa, hogy hogy fordulhatnak meg a levelek 1-2 nap alatt akár? A Magyar Postának lenne mit tanulnia...

Nagyon kellemes olvasmány volt, szívmelengető, de egyben szívszorító is, ahol humoros könnyedségbe vannak ágyazva a háborús csapások. Néhol könnyeket csalt a szemembe, máskor kifejezetten kacagtató volt. Kedves, és nem erőltetett benne a szerelmi szál sem.
Igazi, könyvmolyoknak való kabátkönyv. :)

A könyvből Netflixes film is készült, és bár azt mondják nem olyan jó, mint a regény, azért meg fogom nézni, és beszámolok. :)

Egy kedvenc újraolvasása - Levelek Skye szigetéről

Jessica Brockmole könyvét 2014 nyarán olvastam először, és már akkor feljegyeztem magamnak, hogy ez bizony valamikor újraolvasandó lesz, angolul. A magyar verziónál maradtam most, de nagyon is lehetséges, hogy eredetiben is elolvasom egyszer. 

Sokszor tartok az újraolvasásoktól, mert úgy érzem ehhez 100%-os bizalom kell a szerző és a kötet felé, és van ugyan néhány bevált kötetem, sorozatom, amiket bármikor újra kézbe veszek, féltem, hogy most mi lesz az eredmény. Mi lesz, ha nem fogom érteni, öt évvel ezelőtti énem mégis mit szeretett annyira ebben a történetben? A Levelek Skye szigetéről, jelentem, kiállta a próbát. ♥ Már az első néhány levéllel teljesen elvarázsolt - újra -, és sodort magával a története, ami csak nagy vonalakban maradt meg az emlékezetemben. 

Őszintén szurkoltam a szereplőknek, és próbáltam kigondolni, vajon hogyan is érnek majd össze a szálak. Bámulatosan részletgazdag a könyv, rövidsége ellenére. A múlt és jelen szálainak keveredése remekül van megoldva, és egy valódi érzelmekkel, valódi tragédiákkal teletűzdelt, két világháborún átívelő, szenvedélyes levélregény kerekedik belőle.

És mindez úgy indul el, hogy egy bohó amerikai egyetemista  rajongói levelet ír egy skót költőnőnek... 

Elspeth és Davey levelei kezdettől magával ragadóak, hangulatosak, és az apró, de mégis sorsfordító pillanatok, a titkok és bonyodalmak egyre közelebb hozzák őket egymáshoz. A két szereplő közt finoman, lassan alakulnak ki a gyengéd érzelmek, és érdekes megfigyelni, hogy látják a világot, milyen hibákat követnek el - akár többször is - , miben változnak. 

Általában nem állhatom a romantikus regényeket, de ez nagyon közel áll a szívemhez, és benne van abban a szűk kupacban, amiket szívesen kiemelek, és igazán tudok kedvelni a műfajból. Van benne báj, humor, és izgalom is. Nem éreztem kiszámíthatónak, és egy pillanatra sem laposodott el. Minden kis mozzanatát szerettem, a szimbólumait, a visszatérő dolgokat, pl. a Huckleberry Finn kötetet, vagy a zoknikat. :) Külön szerettem, hogy Davey mennyire szeretett olvasni, falta a könyveket, és még a hadifogságba is küldetett magának Elspeth-tel olvasnivalót. 

Néhány könnycseppet elmorzsoltam rajta ismét, és jóleső érzéssel töltött el, sőt, felemelő volt. Bebizonyította ez a regény, hogy igazi kabátkönyv nekem, és bármikor bizalommal nyúlhatok utána.

Nem utolsósorban pedig eszembe juttatta Zenka régi, emlékezetes posztját, az Episztoláris szilkét. :D Ez a két, nem éppen köznapi szót ebből a levélregényből tanultuk meg. ;) 

Vegyesvágott - Grindelwald és Nyakigláb Apó

Egy zanzaposzt erejéig összehozom most a Grindelwald bűntettei film eredeti forgatókönyvét és gyerekkorom egyik kedves/kedvenc kötetét, Webstertől a Nyakigláb Apót és annak még cukibb folytatását, a Kedves Ellenségem!-et. 

J.K.Rowling: The Crimes of Grindelwald - The Original Screenplay

Ismét csak egy ellenállhatatlanul szép kiadást kaptunk, mind a külső borítást, mind a belső illusztrációkat tekintve. Tényleg pusztán a gyűjtemény részének tudni is érdemes, mert különlegesen szép kötetről van szó. Azonban egyre azt éreztem, hogy a moziban megnézés intenzív élménye után a jeleneteket és a dialógusokat ilyen pőrén látva, sajnos még jobban kijönnek a cselekmény gyengeségei, a történet hibái. Gyakran feleslegesen ugra-bugrál, néha kissé érthetetlen, hogy valami miért úgy történik, ahogy, és jött a szappanopera érzés is a különféle rokonsági kapcsolatok, és a régmúltban történt csecsemőcsere kapcsán. Rowling eddig ennél jobbakat kreált történetvezetés és karakterek szintjén is. Sajnálom, mert bár élveztem gyönyörködni a kötetben, és persze baromi gyorsan el lehet olvasni, inkább csak rontott az eddigi Grindelwaldos élményen.

Reménykedem benne, hogy Rowling nem süket a kritikákra, és egy picikét megpróbálják máshogy kanyarítani a maradék filmeket, és hogy a kánonnal ahogy összeérnek a szálak, nem marad nagy bukkanó, kátyúk meg pláne... 

Jean Webster: Nyakigláb Apó / Kedves Ellenségem!

A Nyakigláb Após könyv gyerekkoromban az egyik kedvencem lett. Imádtam a kis illusztrációkkal ellátott duplakötetemet, és a levelek végtelen során való utazást Abbottoktól Pendletonokig. :) Nagy kedvvel álltam neki az újraolvasásnak nemrég, és bár jöttek a kellemes nosztalgikus képek, azért meg kellett állapítanom, hogy nagyon más ezt felnőtt fejjel, és néhány száz könyvélménnyel érettebben olvasni. Kiszámítható, példának okáért. De a 10 éves énem nem látott még akkor csavarokat és fordulatokat a könyvekben. ;)
Judy hisztijeit és kiborulásait kicsit túlzónak éreztem. Kéthavonta megharagszik Nyakigláb Apóra kb. a semmiért. Apó az a névtelen jótevő egyébként, akinek nagylelkű adománya révén a kis árva Judy főiskolai tanulmányokat folytathat, és cserébe csak annyi a teendője, hogy havonta levelet küld pártfogójának - aki ezekre nem válaszol.

Az is furcsa volt számomra, hogy itt főiskoláról volt szó... Annyira zöldfülűnek tűnik Judy végig, mintha inkább csak most végezné a gimnáziumot... Arról nem is beszélve, hogy a kötetből készült japán anime sorozatban még kisebb kislányként tűnik fel. 

A Kedves Ellenségem! stílusa és felépítése már az első levelektől kezdve sokkal jobban tetszett, és felrémlett, bizony már kislánykoromban is megállapítottam, hogy nahát, bár nem Judy írja a leveleket - amit azt hittem, hogy soká fájlalni fogok -, mennyivel jobb mégis a második kötet! Valahogy szórakoztatóbb és szívmelengetőbb is lett egyben. Sallie McBride, Judy főiskolai barátja lesz a John Grier Otthon új árvaház igazgatója, és bár eleinte ódzkodik a feladattól, és el akarja hagyni posztját, néhány hónap leforgása alatt szinte beleszeret a feladatba, és már el sem tudná elképzelni az életét a százegynéhány gyerek nélkül, akiknek terelgetésre van szükségük. Egyre több újítást vezet be, lelkesen végzi feladatát és toborozza a jobbnál jobb új munkaerőket is. Kivétel a régi skót orvos, akivel nem könnyű kijönnie... Ő lesz az irományokban az a bizonyos "kedves ellenség". :) A többi levél javarészt Judynak van címezve, vagy épp Gordonnak, Sallie kedvesének.
Egyetlen gondom valahogy az volt, hogy a levélforma és az illusztrációk ellenére folyamatosan azt éreztem, hogy "túl sok betű van egy oldalon", zsúfolt a szedése, nagyon lassan haladtam vele előre, és ezért vagy két hónapig olvastam ezt a két, amúgy tényleg rövidke levélregényt.

Kíváncsiságból lehet, hogy újraolvasom majd Jean Webstertől a Patty könyveket is. :) 

Poszt-turkáló: Iselin C. Hermann - Expressz ajánlott!

Gondoltátok volna, hogy januárban volt utoljára poszt-turkáló? :) Szaladnak a hónapok, és lassan az év vége közelít, én meg teljesen megfeledkeztem a régi, freeblogon "elveszett" posztok átmentéséről. A mostani választottam egy levélregény, apropóját pedig az (is) adhatja, hogy a szerzőnek, Iselin C. Hermann-nak nemrég jelent meg egy újabb regénye magyarul, a Dominó - amit hamarosan olvasni fogok. Álljon itt azonban előbb az Expressz ajánlott!-ról írt blogbejegyzésem. 

Az eredeti poszt 2011. 11. 20-án íródott. 

Levelek Delphine-től 

Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!

Csengánál láttam először ezt a könyvet, és felkeltette a figyelmemet. Jó egy évvel később el is jutottam oda, hogy kivegyem a könyvtárból, és elolvassam.

A levélregény Delphine Hav és Jean-Luc Foreur leveleit tartalmazza. A lány csak próbaképp ír a nála jóval idősebb festőnek, akinek egy képe megbabonázta és szinte a bőre alá férkőzött. A férfi, bár nem szokott válaszolni ilyenfajta levelekre, visszaír, amit Delphine nem tud szó nélkül hagyni... Levelezésüket 1,5 éven keresztül folytatják, hol sűrűbben, hol ritkábban, miközben vajmi keveset tudnak meg egymás valódi kilétéről, és személyiségéről, de annál jobban vágyódnak egymás után. Hogy találkozásra sor kerül-e és hogy hogyan végződik a regény azt nem árulom el.

"(…) nem szeretem ha fényképeznek, mert a fotó mindig azt az erőfeszítést rögzíti, hogy olyan szépnek látszódjam, amilyennek néha érzem magam. A fénykép inkább rögzít, mint megmutat. A fényképeken általában úgy nézek ki, mint aki éppen egy oxigénszegény helyiségben tartózkodik. Közöttem és a megfigyelő között mindig van egy láthatatlan hártya."

A vágyódásról írtak elgondolkodtatóak, és ez az egész kapcsolat valahogy furcsa és felkavaró. A szexualitás hol gyengéden, burkoltan, hol olyan erőteljesen és egyértelműen jelent meg, hogy takargattam kicsit a buszon, nehogy valaki meglásson egy árulkodó mondatot. Megfűszerezte a leveleket, de nem volt központi; nem erotikus levelekre kell elsősorban számítani.

"Pedig az ember nem lehet ugyanaz: megváltozunk minden álomtól, minden csóktól és minden vereségtől. Mások leszünk minden szerelemtől és minden utazástól: lassan és észrevétlenül minden azzá válik bennünk, amit tapasztalatnak nevezünk. Az ember megváltozik minden új barátságtól – vajon mi másért futnának zátonyra gyerekkori barátságok, ha nem azért, mert már nem azok vagyunk, akik egykor voltunk?"

Szellősen van írva, nagybetűs, sok a kihagyás, mégsem hagyta magát gyorsan elolvasni, csak apránként.

Egy nem mindennapi kapcsolat és levélfolyam.
Nyugtalanul hagyott.

"Ne hidd, Delphine, hogy a vágyad megszűnik, ha levelet kapsz tőlem, melyet mohón végigolvasol, akárcsak én a tiédet. Hiszen alighogy az ember elolvassa a levélzáró búcsúszavakat, a nyugtalanság újra jelentkezik, az ördögi kör újra indul. E legelragadóbb és legélettelibb tudatállapotunk az, amikor belenyugszunk vágyakozásunkba."

Fülszöveg: Tüneményes levélregény a vágyról, az erotikus képzeletről és a szerepjáték végzetes következményeiről. Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak.

Értékelés: 10/7 Nem tüneményes levélregénynek írnám le, az biztos, de van benne valami báj is, a túlsúlyba kerülő titokzatosság, "súlyosság", vágyódás mellett. Engem nem vágott a falhoz, mint ahogy sok más értékelésben olvastam, csak meglepett, de örülök, hogy megismertem, tetszettek a sorok közt megbújó gondolatai.

"Az elvárás mindent tönkretesz. Mindennél veszélyesebb, ha adottnak hiszünk valamit; meg kell tanulnod, hogy ne várj el semmit, csak várj."

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A regény végére még most is emlékszem, és a hangulata is bennem él, kicsit furcsállom is a hét pontomat, nagyon szigorú lehettem, szerintem bőven egy jó erős nyolcas is lehet. Majd egyszer alkalomadtán újraolvasom. :) 

Louise Walters: Levelek a bőröndből

Egy újabb remek, világháborús levélregényes könyvre bukkantam a Levelek Skye szigetéről után. Louise Walters könyve ugyan nem szigorúan vett levélregény, mégis nagy szerepe van benne régi leveleknek, sőt más feljegyzéseknek, képeslapoknak, irományoknak is.

Fülszöveg:
"Ki lehetett az a férfi a II. világháború viharaiban, akinek a kedvéért szerelme nemcsak a vezetéknevét, hanem keresztnevét is megváltoztatta? 
Roberta Pietrykowski, a 30-as éveiben járó antikvárius minden társaságból kilóg, így aztán nem jár társaságba. Egyetlen öröme, hogy munkahelyén, az Old and New Bookstore polcain sorakozó könyvek titkait lesi: régi képeslapok és levelek után kutat. Családjának féltett titka kerül elő, amikor édesapja egy bőröndöt hoz be a boltba, tele könyvekkel. A bőrönd belsejében a Mrs. D. Sinclair név olvasható, Roberta nagymamájának gyöngybetűivel írva. Ki lehet Mrs. Sinclair? Ki lehet a titokzatos Jan, ha nem Roberta nagyapja? Miért nem találja meg Roberta a nagyszülei házassági kivonatát?"

A történet két szálon fut, a jelenben Roberta a főszereplő, aki egy szuperjó könyvesboltban, az Old & Newban dolgozik. A múltban pedig nagymamája - Dorothea - sorsát ismerhetjük meg az 1940 körüli időszakból. 

Érdekes összerakni a sztorit, mert Roberta a nagyanyja bőröndjében csupán vajmi keveset talál a levelekből, emlékekből, rejtélydarabkákból, de mi közben a teljes történetet megkapjuk Dorotheáról és a korhangulat teljesen magába szippant. 

Nagyon tetszett a szerkesztése, ahogy oda-vissza lépkedtünk a két nő között, és az átkötések azokkal az apró levélkékkel és elfelejtett, talán könyvjelzőként használt képeslapokkal, amiket Roberta talál az antikvár könyvekben, vagy a könyvek porolásakor... Gördülékeny és olvastatja magát.

"A könyvekben elrejtett dolgokat találok: lepréselt virágokat, hajtincseket, jegyeket, címkéket, nyugtákat, számlákat, fényképeket, képeslapokat, mindenféle fajtát. Leveleket is lelek, az átlagember gyötrődő, kiadatlan műveit."

Érdekes, hogy az elején azt hittem, hogy Roberta fog jobban érdekelni, a hangulatos könyvesbolti munkájával, kollegináival, Philip nevű, vonzó főnökével, aki a bolt emeletén lakik.. és mégsem így történt. Egy idő után Dorothea sokkal jobban magához láncolt, és vártam az ő részeit. Dorothea életében lappang néhány titok, férjeivel (?), szeretőjével, anyaságával kapcsolatban, és sok nehézségen ment át. A stílus egyszerű, de mégis lehengerlő és szentimentális is, teljesen beleéltem magam ebbe a szerelembe, a gyermek körüli bonyodalmakba, és még a táncmulatságokba, gramofon-bulikba is. :) Visszaröpített az időben, és kicsit vágytam rá, hogy ottfelejtsen. 

Azon túl, hogy a múltban voltak családi drámák, a jelenbe is került némi tartalom, Roberta tehát nem csak szemlélő vagy báb volt a másik szál bemutatásához, róla és szerelmeiről, viszonyairól, apjáról is szó esett, megismertük őt, és ami még fontosabb, Dorothea is ott van a jelenben is, bár a matuzsálemi 110 éves kora kissé hihetetlen.

A magyar kiadás borítója nekem nem nyerte el a tetszésemet, főleg a lány nem az igazi rajta, de a kiadás maga nagyon kényelmesen forgatható, nem törik meg, még ha kihajtom sem.
Sajnos maradt benne pár typo, pl "unkára fogtak", vagy "Apa megígértette velem, hogy otthon hallhat meg".

Eredeti borítók

Értékelés: 10/9 Talán a végét máshogy alakítottam volna. És talán mégsem. Hagyott egy kis szomorú foltot a szívemen, ugyanakkor imádtam olvasni, egy remek kikapcsolódást nyújtó, érzelmekkel teli melankolikus édes-bús regény. Nehéz jól írnom róla, mert amolyan igazi belegubózós regény. Meg kell élni a pillanatait.
Dorothea és a lengyel repülőőrnagy, Roberta és a könyvesbolti miliő még sokáig velem maradnak, úgy érzem.

Ez a szerző első regénye, remélem sok hasonlóan jó követi majd. :) 

A könyvet köszönöm az Athenaeum Kiadónak!

A szerző. Forrás. 

Levelek Skye szigetéről

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről

Tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem a levélregényeket, és a hagyományos levelezésnek is nagy szerelmese vagyok, illetve voltam. Nagymamámmal és régi, levelezőtárs-kereső hirdetések útján talált barátnőkkel hosszú évek során több doboznyi levelet váltottam. Töltőtoll, golyóstoll, postai bélyeg, levélpapírok, posta... és most is ott pihennek a madzaggal átkötött borítékcsomagocskák. A kézzel írt levél kikopott a mai világból - sajnos. De annál jobb visszarepülni egy olyan korba, amikor még komolyan támaszkodtak erre, és várták a híreket, a kedves levelét.  

Ebben a régimódi, levelek útján szövődő szerelmi történetben összefonódik az első és második világháború nehéz időszaka, de rendhagyó szemszögből, egy Sky szigetén elvonultan élő fiatal költőnő, és messzire vetődött kötetének amerikai egyetemista rajongója között követhetjük nyomon a leveleket... De nem csak Elspeth Dunn és Davey Graham leveleit ismerjük meg, hanem Elspeth lányának Margaretnek anyjával és szerelmével, Paullal váltott leveleit is, a másik szálon. 

"Az én szigetem Skócia északnyugati partjai mentén van. Vad, pogány, nagyon zöld; olyan gyönyörű, hogy nem tudnám elképzelni az életet máshol." 

Skye szigete

Romantikus, szenvedélyes, és mégis, cseppet sem csöpögős, de könnyekre késztető történetet mesél Jessica Brockmole, amire nem lehet nem odafigyelni, nem elvarázsolódni kicsit szép szavaitól éppúgy, mint a sok váratlan fordulattól, ami életük során a főhősöket éri. Fordulatok, és csavarok egy levélregényben? Egyáltalán nem lehetetlen, bizony nagyokat dobbant itt-ott a szívem, teljesen "beleestem" ebbe a könyvbe. 

"Máthair kihozott nekem egy termosz teát, mielőtt lefeküdt. Egész éjjel odakint maradtam. Forró tea volt nálam és a jegyzetfüzetem. Kell ennél több? Az éjszaka olyan dús volt, olyan friss, olyan balzsamos, olyan skót, amitől az ember megérti, miért van az, hogy bizonyos népek még mindig hisznek a szellemekben és az apró, tündéri lényekben."

Rövid könyv, mégis annyi, de annyi minden fért bele: apró szimbólumok, mesék, rengeteg megtett kilométer és papírra vetett titok... Sellők faragványai egy kandallón, egy agyonolvasott Huckleberry Finn kötet, egy pár zokni zálogul, egy kockás zakós ifjú fényképe, egy préselt pipacsvirág... Élénken élnek bennem. 

Annyira szerettem azt is, hogy nem csak a papír szolgált az érzelmek átadására, hanem volt bátorsága ennek a két szerelmes léleknek az óceánt átívelő távolságot is legyőzni, és találkozni, többször is. Hogy minden - de nemcsak ettől - olyan valós volt. 

Értékelés: 10/10 és kedvenc. Teljesen belém égett a történet, a sorsok alakulása. Imádtam a helyeket, a levélformát, azt, ahogy kibontakozott szép lassan minden múltbéli titok, és vártam a végét, mégis valahogy sosem akartam, hogy véget érjen. Keserédes, melankolikus, szívszorítóan magával ragadó. 

Köszönöm a szerzőnek ezt az élményt, és köszönöm Pöfinek a kölcsönzést. :) 

Valamikor szeretném újraolvasni, angolul. :) De meg kell jegyeznem, gyönyörű a magyar kiadás is, a borító teljes szerelem, nagyon illik a könyvhöz. Az egyetlen szívfájdalmam a kiadásban, hogy rosszul ragoznak Edinburgh-hoz... mindenhol [edinbörg] kiejtéshez van igazítva a rag, pedig [edinboró] vagy [edinburra] ugyebár... 

Emmi és Leo

Szóba került néhány könyv Nima, Anaria, Miamona és köztem a mai napon, és legfőképp néhány olyan olvasmány, amikről letiltottuk Nimát, merthogy nem neki való. :) Az egyik közülük Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre című könyve, amit én 2011 decemberében olvastam, és most a felemlegetés örömére áthozom ide is az akkor írott posztom (a freeblog elnyelte, de megvan, nyugi! :)) - és némileg update-elem is. 

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Nemrégiben igen felkapott lett Glattauer két levélregénye, a Gyógyír északi szélre, és folytatása, a Hetedik hullám. Nagyon jó értékeléseket olvastam, és lévén hogy én is szeretem a levélformában íródott könyveket, belevágtam.

  

 A Gyógyír északi szélre Emmi és Leo email levelezése, akik egy véletlen folytán kezdenek írogatni egymásnak, Emmi ugyanis egy magazint szeretne lemondani, de az üzenet máshoz jut el egy betűtévesztés miatt... Ezután a pár gyakorlatilag napi kapcsolatban marad, és szép lassan kissé belefolynak egymás életébe. Hova vezet, és mire jó ez vajon?

 Olyan pro-kontra poszt írós érzetem támadt, amikor át akartam gondolni, mit írjak erről a regényról, úgyhogy lássuk:

  

 Pro

•  hogy levélregény, emailek, amit imádok alapvetően,
•  hogy szerelmes, érzelmes, amihez most valahogy kedvem volt,
•  hogy rövidke részekből áll, gyorsan olvasható, és egyébként olvastatja is magát, mert könnyed a stílusa ugyanakkor jó olvasni, szépek a szavai,
•  hogy elgondolkodtat, milyen kis krumplik vagyunk, apró kis dolgokból mik lehetnek, és ugyanakkor el is borzaszthat, hogy milyen függőségeket tudunk kreálni és megszenvedni...

 Kontra ugyanakkor,

•  hogy tulajdonképpen rémes ezt az agonizálást és semmittevést látni, olvasni,
•  hogy ez itt két felnőtt ember, akiknek a gyerekeskedései és szenvelgései idegesítőek,
•  hogy a tetejébe nem igazán beszélgetnek semmiről, de azt igen jól csűrik-csavarják,
•  hogy a festői címhez igen prózai magyarázat tartozik
•  hogy Emmi akármilyen szépirodalmi alakká akar kiteljesedni, az én szememben eléggé a rinya-gép és a tudálékos csitri határán mozgó, amolyan felnőni nem képes, kiforratlan nőalak marad, akinél bevett dolog, hogy könyörög valamiért, majd amikor a másik beadná a derekát, akkor ő maga gördít akadályokat...Nem szeretem amikor a nők gonoszkodnak a pasikkal olyankor, amikor nem érdemlik meg.

Gyógyír északi szélre: Pulcsi! :D
Forrás

 És pro megint,

•  hogy mindezek ellenére nem adok olyan rossz pontszámot, az csak mutat valamit.

 További adalékok északi szél ellen:

•  sosem hittem volna hogy email-szerelmes téma, azt hittem cím és kinézet alapján, hogy ez egy verses vagy novellás kötet
•  nekem Cecelia Ahern: Where Rainbows End ( Ahol a szivárvány véget ér ) című könyve sokkal jobban feküdt, legyen bár szirupos kicsit. Ott volt egy alap kapcsolat, nem lógott semmi a levegőben, és sokkal gördülékenyebb volt és szórakoztatóbb.

Értékelés: 10/7 Egyszer el lehet olvasni, de nem ejtett rabul. És aludjunk lábbal az ablak felé ugyebár.

 A következő idézet a könyv 163. oldaláról pedig tulajdonképpen summázza az egész könyvet (az email-forma elhagyásával idézve):

 "- Azért az szomorú, Emmi, hogy már nincs mit mondanunk egymásnak.
- Lehet, hogy soha nem is volt.
- Ahhoz képest egész jól elbeszélgettünk egymással.
- Némán beszélgettünk. Csak üres szavakat váltottunk.
- Ha maga mondja, akkor biztos úgy is van."

Íródott: 2011. 12. 23-án. 

Hozzá szeretném tenni, hogy az élmény emléke annyiban változott az évek során, hogy érdekes módon nem a "szépre emlékezem" lett belőle, hanem sokkal negatívabban adtam elő Nimának is a történetet, mondván, hogy ebben két idióta szenveleg és szenved szerelmesen, és hogy a nőt folyamatosan meg akartam pofozni. :) Az idő nem mindig szépíti meg a dolgokat, inkább élesebb lett a véleményem róla. A folytatását már nem olvastam el, de kivettem a könyvtárból és belelapoztam, a végét megnéztem, és nem bántam, hogy nem folytattam a kálváriát Emmivel és Leoval... 

Nima tiltólista, ne vedd kézbe! :) :)