Stephen King: Cujo

Stephen Kinget most már tényleg nagyon sokáig kerülgettem, mint a forró kását, de a komfortzónáról írás meghozta a lendületet, hogy valóban kilépjek felé, és a horror irányába. Így esett, hogy nemrég elolvastam King fiától, Joe Hilltől a Heart-Shaped Boxot, most pedig magát a "mestert" vettem elő, és egy kicsit mégis biztonsági játékot játszva egy félig-ismerős ismeretlennel ugrottam fejest: Cujo. 

Stephen Kinget ugyanis nem lehet kikerülni, mert annyi régebbi film is van a műveiből, hogy a tévében csak-csak belefutunk egybe, a Cujot is legalább kétszer láthattam, elég régen, de azért nagyjából a sztori megvolt a fejemben. 

Ennek ellenére nagyon élveztem, mert ugyebár teljesen más egy képi megjelenítés, mint a könyvön keresztül megélni a feszült tempót és a frusztrációt, ami a veszélyforrásból és a bezártságból, tehetetlenségből fakad.

A történet Maine állam Castle Rock nevű képzeletbeli városában játszódik, ahol megismerünk két családot, Camberéket és Trentonékat. Persze van még jópár mellékszereplő is, de végső soron még a két család is azzá válik, hisz az igazi főszereplő, aki nélkül nem is lenne ez az egész képtelen helyzet, maga a nagy bernáthegyi, Cujo. 

Cujo Camberék kutyája, és a légynek sem tudna ártani, szelíd, jámbor, barátságos. Azonban egy ilyen végtelenül kedves kutya is borzalmas szörnyeteggé válhat, ha elkapja a veszettséget... 

A nagy baj pedig akkor történik, amikor Donna és Tad Trenton az autójuk meghibásodása miatt a veszett kutya támadásának kitéve, védtelenül ott ragadnak a  szerelőműhely előtt... 

Több szempontból is érdekes volt a regény, egyrészt azért, mert kicsit eltér a többi Stephen Kingtől (hallomás, filmek, utánaolvasás stb. miatt tudom), és sokkal inkább a realitás talaján marad, minthogy elmenne a misztikus felé, hisz a veszettség, a kocsiban rekedés, a tehetetlen helyzet előfordulhat a való életben is. Persze a plusz szépség az egészben, hogy innen nézve, szinte elképzelhetetlen, hogy ne legyen Donna táskájában minimum egy mobiltelefon, tablet, okostelefon, neadjisten az egész laptop, sőt, még Tadnek is lehetne telefonja. Nincsen persze, mert a regény még a nagy tech-korszak előtt íródott, 1981-ben, és ettől némileg, most olvasva, volt egy kis retro pikantériája a dolognak. Hisz csak egyetlen hívás kellett volna, egy sms, egy email, hogy a rohadt életbe nem indul a kocsi és itt támad a bernáthegyi ránk... A pre-mobiltelefon éra romantikája és veszélyei. 

Tetszett viszont, hogy annak ellenére, hogy nem nagyon mentünk el a szellemek-természetfeletti-misztikus világába, Stephen King mégis nagyon ügyesen lavírozott a határon Tad rémálmaival, a képzelt szörnnyel a szekrényben, az ajtónyitódásokkal, a korábbi, a városban történt bűnesetek különösségével... Kicsit azért csak ott matatott a vállamon egy láthatatlan tapogató ujj, aminek a végéhez nem tartozott senki, ha hátranéztem... 

Értékelés: 10/8,5 Olvasmányos és izgalmas volt, még ha nagyon véres és szörnyű is néha - elvégre horror, legyen is az, különben kiröhögöm. :)
Amellett, hogy horror, bőven maradt viszont elég egyéb rész is, és ez külön öröm volt: mellékszálak, karakterábrázolás, részletgazdagság. A müzlis - reklámszakmás kitérő kifejezetten jó volt.

Meg kell hogy állapítsam - de valószínűsítettem is korábban, hogy így lesz - hogy Stephen King és Joe Hill között jócskán van különbség, előbbi javára mind a misztikumot, mind a borzongatás, mind az írói stílusosságot tekintve.  

Kedvet kaptam további Kingekhez is, eddig a Hasznos holmik keltette fel legjobban az érdeklődésemet, de megvan a Tortúra is (Misery). Várom a további ajánlatokat. ;) 

Filmplakát