2019. március 16., szombat

Top 5 - Nem kedvelt sorozatzárások

Forrás.
Vicky blogján találtam ismét egy jó kis listát, ami nekem is eszembe juttatott néhány olyan könyvsorozatot, amiknek nem voltam elégedett a befejezésével. Érdekes, mert általában az első kötet után eldől, folytatom-e a sorozatot; ennek megfelelően jó sok mindent kaszáltam egyetlen rész után.  Ha folytatom, és a második rész is betalál, akkor előre, ha viszont romlik a helyzet, akkor már nem foglalkozom a többi résszel. Akadnak azonban olyanok, ahol a görbe kicsit másként alakul, és a felívelés után pont a sorozatzáró kötetnél jön a mélyrepülés... 

Lássuk, nálam mik is azok a sorozatok, ahol nem kedveltem a lezárást: 

1. Suzanne Collins: Az éhezők viadala/Hunger Games

Az illusztris példa arra, hogy néha milyen jó is lenne annyiban hagyni egy könyvet magában, és nem feltétlenül írni hozzá folytatásokat. A címadó első kötet a legjobb szerintem a sorozatban, a másodikban már csökkent a színvonal, de a harmadik... arra nincsenek szavak... Hagyján, hogy nyűglődés és készülődés az egész, de ezen felül még végső üzenete is teljesen félresiklik. A karakterek pedig következetlenek és szánalmasak lesznek, ahelyett, hogy fejlődnének valahova. Annyira megutáltatta magát velem ez a rész, hogy a filmváltozatát sem voltak hajlandó azóta sem megnézni.

Jelenet a filmből.
2. Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara/ A Court of Thorns and Roses

Ms. Maas-szal nem felhőtlen a viszonyom, de igaz, ami igaz, miután az ACoTaR-t végigszenvedtem tényleg nagyon élveztem az ACoMaF-ot, a második részt. Egy kiemelkedően jó közbülső rész után persze marha nehéz nagyot alakítani a fináléban... És igaz ugyan, hogy a harmadik epizód, az ACoWaR lezárása katartikus és epikus volt, mégis csalódást okozott egészében véve, mert túl sok fordulattal próbálta takargatni a hajszálrepedéseit, és bizony egy óriási háborúhoz képest igen megúszós és meseszerű véget kapott... 

3. Baráth Katalin: Dávid Veron sorozata

A sorozatból A borostyán hárfa volt a kedvencem, épp ezért volt akkora csalódás az utána következő - és mindeddig utolsó - kötet, Az arany cimbalom, ami cikornyás unalmával és fiús-férfias, túl betyáros háttérvilágával nekem nagyon megfeküdte a gyomrom. 

Forrás.

4. Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája/The School for Good and Evil

Bár nem akkora kifejezett csalódás, és bár a sorozat mégis folytatódott, bár valamelyest különálló trilógiával, azért mégiscsak itt a helye, mert ennél a kötetnél döntöttem úgy, hogy bár aranyos a boldog vég kajtatása, azért kissé fárasztó is, mivel Chainani olyan szappanoperásan túlnyújtja az egészet... 


Az extravagáns Gail. Forrás.


Ez végképp kakukktojás a sorban, mert két sorozat is, és az egyiket végül be sem fejeztem, de muszáj a listában szerepelnie, mert teljesen sikerült kiábrándulnom ezek miatt a könyvek miatt Gail Carrigerből... Míg a Napernyő Protektorátust (The Parasol Protectorate) végig nagyon kedveltem, a Finishing School már kezdettől nagyon felemás, és túl ya-s, a Custard Protocol pedig még több sebből vérzik: tele van hektikus, de rosszul megírt, és ezáltal unalmassá váló akciójelenetekkel, és nagyon önismétlőnek érződik. Ez a spin-off sztoriban is, karakterekben is mintha egy kis halovány másolata lenne az eredeti sorozatnak. Jellegtelen szereplői és céltalan hajkurászós cselekménye miatt végül a második kötetnél feladtam a Custard Protocolt - és Gail Carriger teljes további munkásságát is. 


És nektek milyen könyvsorozatok zárásai okoztak csalódást? 

2019. március 15., péntek

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

"Anyám olyan csúnyának találta a tálalószekrényt, hogy borostyánnal futtatta be, mert a borostyán viszont tetszett neki. Így a bútor olyan lett, mint egy óriásnövény: hullatta a leveleit, és néha meg kellett locsolni. Furcsa volt bútornak, és furcsa volt növénynek is."

Nem tudtam mire számítsak majd ettől az apró, francia regénytől, amin egy papírmadár díszeleg csak, és aminek olyan furcsa címe van: Merre jársz, Bojangles? 

"Apám állandóan dudorászott, hamisan. Néha fütyörészett is, szintén hamisan, de elviselhető volt, mint minden, amit jókedvében tesz valaki. Nagyon szép történeteket mesélt, és azon ritka alkalmakkor, amikor nem volt nálunk vendégség, bejött hozzám, hogy elaltasson. Magas, szikár testét colstokként összehajtogatta az ágyamon, és egyetlen szemforgatással, egy erdővel, egy őzzel, egy kobolddal, egy koporsóval teljesen el is űzte az álmomat. Az esti mese végén általában nevetve ugráltam az ágyon, vagy rettegve lapultam a függöny mögött.
— Ezek állva alvós mesék — jelentette ki apám, mielőtt kiment a szobából."

Adott egy teljesen bolondos család, akik fittyet hánynak a társadalmi elvárásokra, a szabályokra és korlátokra; halomba gyűjtik kibontatlan leveleiket, és csak táncolnak naphosszat Nina Simone Mr. Bojangles számára, ami egy régi lemezjátszóról szól. Koktélok, változatos bohém társaság esténként, és egy egzotikus madár - Mihaszna Kisasszony névre hallgató -, teszi még különlegesebbé a mindennapjaikat. A férj napról napra más keresztnéven szólítja a feleségét, aki meg mindenkit magáz - még tulajdon fiukat is -, kivéve a csillagokat, mert velük tegezőviszonyban van. Amikor megunják a régi nagy bérházat, ahol a kisfiúnak három ágya is van, mert a régebbi ágyaitól nem akart megszabadulni, akkor átruccannak spanyolországi kastélyukba. Nincs munka, nincs iskola, hogy keretek közé szorítsa őket, és ahogy az várható is, valami belerondít ebbe a bár kétségtelenül teljesen szokatlan, de mégis teljesen harmonikus és idilli képbe. 

"Nem sikerült megértenem igazán, hogy miért, de apám soha nem szólította anyámat ugyanazon a keresztnéven két egymást követő napon. Bár voltak olyan keresztnevek, amelyektől anyámnak hamarabb elment a kedve, mint másoktól, nagyon szerette ezt a szokást, és reggelenként láttam, ahogy a konyhában a csészéjébe dugott orral, nevetős tekintettel, állát a tenyerébe támasztva apámat kémleli, az ítéletre várva."

Az elsőkönyvesség abszolút nem érződik, Bourdeaut remekül valósítja meg a gyerekszemszöget, az apa naplórészleteivel váltogatva, és érzelmesen ír, anélkül, hogy érzelgőssé válna. Bohókás és szürreális, mégis le tudja koppantani a mondatvégi pontot a realitás talaján. 
Néhány mondattal képes megteremteni a hangulatot és lefesteni a látni-hallani-éreznivalókat egyaránt. Nem nélkülözi a humort sem: a párbeszédekben és az árnyaltan vicces leírásokban is vannak ilyen részek. Ez volt a kedvencem, amikor úgy éreztem én is a családjuk tagja akarok lenni: 

"Apa felüvöltött:– Pauline, hol a spárgatalpú cipőm?Anya pedig így felelt:– A kukában, Georges! Még mindig ott áll magának a legjobban.Majd hozzátette:– És Georges, itthon ne hagyja a hülyeségét, bármikor szükségünk lehet rá!Mire apám:- Ne izgassa magát, Hortense, mindig van nálam belőle egy másolat."

Andalító zeneszót hallottam olvasás közben, és magam sem tudom miért, de Végvári Tamás hangját, és ez a bódító elegy még különlegesebbé tette a regényt. 

"Amikor a fiam anyjával találkoztam, fogadást kötöttem a sorssal, elolvastam a szabályokat, aláírtam a szerződést, elfogadtam az általános feltételeket, és tudatában voltam a kitételeknek is. Nem bántam semmit sem, nem bánhattam ezt az édes marginalitást, azt, hogy mindig fittyet hánytunk a valóságra, hogy szkandereztünk a valósággal, az órával, az évszakokkal, hogy nyelvet öltöttünk a „mit szólnak mások”-ra."

Gyöngéd, szép, de szomorú regény is egyben. Tragikus végkimenetelnek mégsem nevezném, amire kifut, mert olyan szépen, finoman, zárja le a szerző az eseményeket, ami nekem megnyugvást adott.
Sima és fordított hazugságok elegyéből, álmokból és vágyakból építve egy lebilincselő és eredeti történet született. 




2019. március 7., csütörtök

Liane Moriarty: Nine Perfect Strangers


Tavaly három kötetet is olvastam Liane Moriartytól és természetesen felcsigázott ez az új könyve is, a Nine Perfect Strangers (Kilenc idegen), főleg, hogy egy kicsit krimisnek tűnt már a fülszöveg alapján is.

A különféle wellness-üdülések, gyógykezelések, testi és szellemi felfrissülést egyaránt ígérő spa-k egyre népszerűbbek, Moriarty is ezt a vonalat lovagolja meg egy csokornyi, változatos módon sérült szereplővel. A kilenc idegenből mindenki mást keres, a teljes átváltozással, megújulással kecsegtető Tranquillum House (Oltalom háza) 10 napos programjától. A furcsaságok már az első nap elkezdődnek vérvételekkel, rejtélyes hangulattal, kétértelmű mondatokkal... Majd rájuk köszönt a kúra első 5 napjában betartandó "Nemes Csend". Nem szabad beszélgetni, ismerkedni, egymáshoz érni, még csak szemkontaktust sem felvenni, 5 napig. Ahogy telnek a napok, egyre többet megtudunk a karakterekről, míg ők egymásról csak néhány futó benyomást szereznek. A következő állomáson azonban kénytelenek lesznek jobban megismerni egymást, amikor furcsa körülmények közt a jógaterem foglyaivá válnak.

Sajnos kicsit a sokat markol, de keveset fog érzésem támadt ettől a könyvtől. Persze ennél kisebb csoportnyi emberrel nehezen lehetett volna dolgozni ilyen témában. Így viszont szétforgácsolódott a sok karakterrel; nem mindenkit ismertünk meg olyan tüzetesen. Az összetétel pedig nagyon jó volt: házaspár, akik nyertek a lottón, és teljesen megváltoztak a sok pénztől, egy család, ahol meghalt az ikergyermekek egyik tagja néhány éve, elhagyott, négygyerekes nő, aki mániásan el van foglalva kinézetével, régi sportsztár, aki elsőre sorozatgyilkosnak tűnik, meleg férfi, aki állandóan health retreatekbe jár, és nem akar gyereket örökbe fogadni a párjával, és a romantikus regényíró, aki kezdetben úgy tűnik főszerepet kap. Tetszett mindenkinek a sokféle problémája, terhe, bizonytalansága, egyáltalán az, amit várt ettől a megújító programtól.

A napokig tartó Csend meghökkentő volt először számomra. Komolyan a 10-ből 5 napig hallgatni fognak? De Moriarty szépen belebújtatott minket az egyes szereplők fejébe, a csendtűrésbe, a filozofálgatások közé, és végső soron egészen érdekes, kipróbálásra is érdemes kísérletnek tartottam a programnak ezt a részét. Természetesen történtek csend-megszegések is, néhány elkapott beszélgetés meditációk vagy masszázsok közben a kijelölt wellness-consultanttal. Ők is megértek volna egy misét, Yao és Delilah.
Bár jó sok mindent megtudtunk a szereplőkről, mégis kissé felszínes maradt a regény, a korábbiakhoz képest. Voltak kidolgozatlanabb karakterek, akik nem is keltették fel annyira az érdeklődést, akik valahogy eleve az oldalvonalra tartoztak. Ilyen volt Ben, Jessica, Lars, Tony és Carmel, de még Masha is, aki a különféle múltbéli történésekkel színesedett ugyan, mégis furcsán egydimenziós maradt. Francest, Heathert és Zoet kedveltem legjobban, és a korábban említett staff-membert, Yao-t. Napoleont néha nem tudtam hova tenni. Összességében őt is csak néhány vonás jellemezte, a maga nemében nagyon érdekes jelenség, de mégsem elég maradandó. Az a fajta ember, akinek ha eltöltesz a társaságában 20 percet, ugyanott leszel, mint ha eltöltöttél volna vele egy egész napot.

Masha, az igazgatónő terve és kísérlete igen merész, de sajnos átbillent az érdekes és szokatlanból a bizarr és illegálisba, és félbehagyott is lesz, nem erre számítottam.
A könyv első fele sokkal jobban tetszett, olvasmányosabb, érdekesebb, mint a feszültebbnek szánt második rész. 

A magyar borító is szuper lett!
Útravalónak van néhány nagyon jó gondolat benne, mindenképp kiemelném például ahogy azt fejtegeti, hogy mindenki visszatér a saját kis pre-set happinesséhez egy idő után, akármilyen nagy boldogság, vagy bánat is éri, előbb utóbb visszaáll arra a szintre ami alapvetően jellemzi a személyiségét.
Vigasztaló gondolat volt, hogy a nagyon mély gödrökből vezet néha az út egészen magasra - tudom, kissé napi-Coelho... egész addig, amíg nem veled történik. ;) És olyan jó fentről nézni vissza csak a gödörre.
Megfogott még az elejtett "He didn't leave her for something better, but for something new" mondat is, ami csak egy egész kicsit  tekint másként a helyzetre, mégis azonnal más megvilágításba helyezte ami Carmel és a volt férje közt kialakult. Szeretem az ilyen egyszerű mondatokat, amik a fejekben hirtelen mégis átkattintanak valamit.

Összességében megérte elolvasni, de sajnos eddig ez a legkevésbé jól sikerült kötet, amit kézbe vettem a szerzőtől. Nem átgondolatlan, mégis picit mintha összecsapta volna. A végén előjönnek ismét a kis fordulatok, a sorsszerűségek, továbbgondolt életutak, de valahogy nem mélyül el annyira ez, mint mondjuk A férjem valamit titkolban.
Azt hiszem a szokásos keretein ahogy túllépett Moriarty, nehezebben tudta tető alá hozni a történetet. 

U.i.: A magyar verzió állítólag hemzseg a hibáktól sajnos (kihagyott betűk mindenütt stb.).

Fülszöveg
"The ten-day retreat at boutique health-and-wellness resort Tranquillum House promises healing and transformation. Nine stressed city dwellers are keen to drop their literal and mental baggage and absorb the blissful meditative ambience while enjoying their hot stone massages. They are all on a path to a better way of living. Or at least a better waistline…

Watching over them is the resort's director, a woman on a mission to reinvigorate these tired bodies and minds. But to what lengths will she go to achieve her goal?

These nine perfect strangers have no idea what's about to hit them."

2019. március 4., hétfő

Tavaszi tervezet

Forrás.
Egy ideje elkezdtem én is évszakos listákat gyártani, és ebből a tavasz sem maradhat ki természetesen, úgyhogy összeültem magammal, és megvitattuk, melyik könyveket szeretném elolvasni a következő három hónap során. Azt meg már tudjátok, a listákat nem-betartani szabad! ;)
Már nagyon várom, hogy beköszöntsön a napsütéses, kellemes tavasz is, mert a szabadtéri olvasás nagyon hiányzik - bár mostanában mindenféle olvasás nagyon hiányzott. De hosszú ez az évszak, sok minden bele fog még férni szerintem. :)

A jelenleg befejezésre várók:

- Jean Webster: Kedves Ellenségem! - belekezdtem már, rögtön a Nyakigláb Apó után, a duplakötetes verzióban
Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? - 10%-nál járok, rövidke vcs, az idő hiányzott, hogy leüljek vele
 Fannie Flagg: Fried Green Tomatoes at the Whistle Stop Cafe - vcs, most kezdtem
- Christelle Dabos: A tél jegyesei - az első fejezet után oldalvonalra került, de nagyon tetszett a felütés, most már előbb-utóbb fő-olvasmánnyá lép elő, és szerintem gyorsan befalom

A további tervbe vettek:

- J.K. Rowling: Harry Potter and the Half-Blood Prince - folytatódjon az újraolvasás!
- J.K. Rowling: The Crimes of Grindelwald
- Szabó Magda: Csigaház - karácsonyra kaptam, kíváncsi vagyok rá
- Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül - ideje egy újabb Poketet elolvasni! :)
- Anna Gavalda: Billie - vcs
- Alina Bronsky: Baba Dunya utolsó szerelme - vcs
- Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat - egy kis pszichológia is jól fog esni
- Elena Ferrante: Briliáns barátnőm - ide vele!

12! Nem tervezem túl; ezeket nagyon szeretném tavasszal elolvasni, de persze sok minden mást is még, ennél többet - az a része alakuljon viszont spontán! :)

Március végi állás: 2/12 :)

Ti miket terveztek olvasni idén tavasszal? Mi az, ami semmiképp nem maradhat ki?

2019. március 3., vasárnap

Lovranits Júlia Villő: Macskakő

Dóritól kaptam kölcsön ezt a limitált példányszámban, magánkiadásban megjelent cseppnyi kis csodát; Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét. Hogy mi is pontosan a kötet, nehéz lenne megmondani, mert bár mesés, mégsem mesekönyv, és bár az alcím azt hirdeti: Történetek gyermeklelkű felnőtteknek, mégis inkább talán szemelvényekről van szó, nagyon rövid betekintésekről ebbe a félig mágikus, félig valós világba. A kötet két nagyobb fejezetre tagolódik, a Mályva utcára, és Szigligetre. Előbbi nekem jobban tetszett, de mindkét rész hasonlóképp lírai, és ugyanazokból a fényképekből ihletődött, amik a könyv végén megtalálhatóak tablóként.

Az illusztrációk nagyon szépek, békét, nyugalmat, derűt sugároznak, van valami megmagyarázhatatlanul vonzó és elringató bennük. Nagyon tetszett a játék a textúrákkal is, néhol szövet-csipke minták is felbukkannak. A macska motívum pedig szinte mindenhol jelen van, és a történetben is megjelenik a megrajzolt fehér cica, amint beoson a Férfi klubba, és összeszőröz néhány nadrágszárat. ;)
Lovranits Júliától már vettem egyébként egy könyvet, de még nem jutottam el az elolvasásáig. Örülök, hogy most az ábrándos, hangulatos meséje által ismerhettem meg a stílusát. A szereplők mind érdekesek és továbbgondolnivaló a történetük, a világuk is, sajnálom, hogy viszonylag röviden mutatkoztak csak be. 

"Az ablakokban bódító illatú petúnia nődögél, kótyagos szenderek röpködnek körülötte. Tavasszal, meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek. És leszedik az arra járó lányok és asszonyok cipősarkait. Nem is hordanak magassarkú cipőt a helyiek, csak a turisták, akik nem tudják, hogy a macskakő cipősarokra vadászik."

Cipősarkakra vadászó macskakő, alvajárás a háztetőn, vasalt csillagok, Keserédes úr a Férfi klubban, és derűs, gömbölyű, horgolt álmok...
A Macskakő, egy gyönyörűen illusztrált szösszenet, néhány régi fénykép nyomdokain. Szuggesztív, erős képi világú, magával ragadó jeleneteket rajzolt a szerző és az illusztrátor, Berecz Krisztina karöltve.

Köszönöm az élményt! :)
>ITT< előrendelhető, ha szeretnétek, hogy több készüljön még belőle.
Interjú a Kultúrlényen a kötet keletkezéséről.

Saját kép. Instagram.
Fülszöveg:"A kíváncsi szomszédasszonyok hiába találgatják, nem tudják kilesni, mit csinál Fátia kisasszony éjjelente. Nem is sejtik, hogy ő vasalja a csillagokat és a holdfénynél ő horgolja a legszebb álmokat. De az egész Mályva utca varázslatos utca, ahol nevetnek a macskakövek és a lányok cipősarkaira vadásznak. A fagylaltos bódéban pedig Világszép Mályvarózsa hatalmas kanállal méri a lila, fehér és rózsaszín fagylaltot. A férfiak a klubban időznek és élvezik a békés vasárnap délutánokat.
Ebbe a békés mesevilágba csöppenünk bele, ha kinyitjuk Lovranits Júlia Villő Macskakő című könyvét."

2019. március 1., péntek

Februári pangás

A Poket, és illusztráció az 1984-ről a
 karácsonyra kapott könyves naptáramon.
A február rövid is volt, és többségében irl teendőkkel teli, így az olvasás és a blogolás is kicsit háttérbe szorult. Ami ennek egy pozitív hozadéka, az az, hogy könyvet sem volt időm venni... Egyetlen beszerzésem volt a hónapban, méghozzá az akkor még új Poket kötet (azóta lettek még újabbak, hurrá! :D): Hrabaltól a Gyöngéd barbárok. Először nem voltam benne biztos, hogy szeretném-e ezt a kötetet is a Poketek közül, de amikor megláttam, hogy A 6:27-es felolvasónál emlegetik belőle a Túlságosan zajos magányt, mint hasonló történetet, egy könyvzúzdával a középpontban, akkor tudtam, hogy mindenképp el szeretném olvasni. :) 

Februárban csak két könyvet sikerült befejezni, vagy ha úgy vesszük, hármat, mert a Nyakigláb Apó egy dupla kötetben van nekem, és az első regényt már befejeztem belőle. ;) De három másik könyvben is benne vagyok, szóval március biztosan termékenyebb lesz ebből a szempontból. 
Egy várólistacsökkentős könyv is volt az elolvasottak közt, szóval haladtam azzal is előre, csak nem akkora lendülettel most. :) A macskavendég egyébként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így el is adtam azóta. 

A kiegészített téli terveimet tekintve végül 7 elolvasott könyvvel zárok a 10-ből, ami nem is rossz! Hamarosan összeállítok egy tavaszi tervlistát is. 

A hónapban sajnos kevés blogbejegyzés született, mindössze 5, de ezek közt volt egy igazán pezsgő témázás is a kimaradt könyvekről az életünkben, ami a régi témázások hangulatát és népszerűségét idézte meg. :) 

Egyébként más is úgy érzi, hogy nem nagyon jelennek meg említésre méltó, érdekes könyvek mostanság? Már hetek óta össze akarok rakni egy hírverős posztot, és nincs mivel megtöltenem! :O A könyvfesztiválra persze majd biztos összegyűlik pár. :) 

A másik kérdésem pedig: ugye most már jön a tavasz? :) 

A többiek februárja: 


Forrás.

2019. február 22., péntek

Vegyünk szigorú szemüveget!

Forrás.
A Témázunk ehavi választottja a Kínos vallomások - kimaradt "alapművek", vagy épp divatkönyvek című téma lett, aminek én különösen örülök, mert rögtön egy egész posztnyi értekezést lehetne arról folytatni, hogy mit értünk "alapmű" alatt, és hogy van-e létjogosultsága egy ilyen fogalomnak? Van, aki kifejezetten ugrik erre a megnevezésre, és megmondom őszintén, én sem szeretem, ha valamire ezt a bélyeget sütik, ahogy azt sem, ha az adott művet nem ismerő embert is megbélyegzik. 

Szóval először is tisztázzuk, szerintem sem jó kifejezés az alapmű, és nem egyértelmű, hogy mikre utal, mégis használatos. Ugyanígy megtévesztő az alapműveltség fogalma is. Gondoljunk csak a régi idők értelmesebb vetélkedőire (R.I.P.), ahol mindig úgy állították be, hogy az irodalom-nyelvtan-művészet az úgy általában véve alapműveltség, de valaminek a vegyjelét ismerni, az már egzotikum volt... 
Alapmű-e A kis herceg? Vagy túlontúl mesés ehhez a címkéhez? Alapmű inkább A kőszívű ember fiai? Hogy lehet valami "inkább" alapmű egy másiknál? Alapmű lesz valami attól, hogy amúgy is kötelező olvasmány például? Ezek is iskoláról iskolára variálódnak. Nekem például sosem volt kötelező a Rómeó és Júlia, de a Sorstalanság már igen. 

Akinek nem bölcsészdiplomája van, nos, az lehet, hogy el is áshatja magát "alapművek" tekintetében, amik neki a saját, más területen folytatott tanulmányai során értelemszerűen nagyrészt kimaradtak. 
Forrás.
Kicsit konkrétabb vizekre evezve, ha a vitákat kavaró szótól elvonatkoztatok, és csak a kínos vallomásokra koncentrálok, akkor lehet, hogy van azért néhány olyan könyv, amit esetleg "illett volna" elolvasnom, ha már nagy könyvmoly vagyok, ezt az egészet valahogy mégsem így fogom fel. Mindenkinek véges az ideje, és más az érdeklődési köre, nem csak úgy általában véve, de időről időre is. Változunk, és változik az ingerenciánk is arra, hogy feltétlenül "bepótoljunk" valamit, hogy kipipáljunk egy régóta várakozó regényt, hogy eleget tegyünk valamiféle külső, vagy belső kényszernek, és sort kerítsünk egy olyan olvasmányra, amire talán egyszer valaki elítélően felhúzta a szemöldökét, és azt mondta: "hogyhogy te ezt nem olvastad?".

Ismert, nagy, híresebb művek közül nekem elég sok orosz hiányzik például - de egy részükre biztos, hogy sosem fogok ráfanyalodni. Nem nagyon érdekel Dosztojevszkij, és nem fogok Tolsztojtól Háború és békét olvasni. Anna Kareninát viszont lehet, hogy igen, ő rajta van a képzeletbeli listán a "kimaradtak" között. Az Elfújta a szél is egy érdekes kérdés - ezek a nagy öreg monstrumok egyszerre tudnak vonzani és taszítani. 
Olvastam már Steinbecket, de nem az Édentől keletre, vagy az Érik a gyümölcs volt a választottam, őket is egyszer érdemes lenne kézbe venni. Ahogy a hányatott sorsú, ezeregy listát megjárt A mester és Margaritát is... Talán mire nyugdíjas leszek, sorra is kerül. ;)

A "nagy" nevek közül amiket még úgy gondolom el fogok valamikor olvasni, de eddig kimaradtak (lehet szörnyülködni, ha valakinek az örömet okoz :D):

  • Victor Hugo: A nyomorultak
  • Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője (vele mondjuk nagyon hadilábon állok)
  • Dallos Sándor: A nap szerelmese/Aranyecset
  • Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja
  • Gabriel García Marquéz: Száz év magány
  • Tamási Áron: Ábel a rengetegben
  • Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
  • Joseph Heller: A 22-es csapdája
  • Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
  • Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
  • Robert Merle: Malevil, Védett férfiak, Állati elmék
  • Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
  • Gustave Flaubert: Bováryné
  • Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok
  • Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére


Egyébként az elmúlt néhány évben sok könyvet húztam le erről a képzeletbeli "el kellett volna már olvasnom" listáról: Jane Eyre, Az öreg halász és a tenger, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Jókai Anna: Ne féljetek!, Virágot Algernonnak, Egerek és emberek, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Utas és holdvilág, Árvácska, Émile Ajar: Előttem az élet, sok-sok Szabó Magda, 1984, Állatfarm, Szép új világ, A szolgálólány meséje, A legyek ura.

Emlékszem, egyszer egy kedves barátnőm megrökönyödve mondta nekem, hogy ő most olvas egy nagyon jó könyvet - arab világgal kapcsolatos volt, de nem mernék megesküdni melyik volt -, és hiába kereste a blogomon, nem találta! Létezik, hogy én nem olvastam?! :D Hát bizony, létezik. :D Néha tetszik az az aranyos elképzelés, hogy ha ennyit olvasunk amennyit, akkor abban mindennek IS benne kell foglaltatnia, és nem lehet, hogy ráhibázzon az illető valami olyanra, amit nem forgattunk még. 

A divatköny-hullámokról is mindenképp említést kell tenni, mert bizony nem lehet - és nem is érdemes - minden ilyet meglovagolni, és ezért óhatatlanul kimaradnak egyébként nagyon népszerű könyvek, bestseller-lista vezérek. A túlhype-olt könyvek viszont egy ideje már nem valami bizalomgerjesztőek. Szerintem mindannyian voltunk már úgy, hogy felültünk a "hype-vonatra", és óriási csalódás lett belőle. Hiába kapkod rajongva mindenki egy-egy ilyenért, gyakran csak egy nagy, kipukkanó lufi az egész. A bestseller listákat vezető könyvek sokszor csak szépen csomagolt szemetek. Jó marketing, ígéretes történet, aztán kopp. Sok ilyennél érdemes megvárni az első - meg a többedik - véleményeket, és csak utána dönteni, hogy kell-e ez, még tovább növelni a várólistát, meg az otthoni könyvállományt. 

Forrás.
Az első olyan agyonreklámozott és kedvelt könyvsorozat, amit nem voltam hajlandó elolvasni, a Twilight volt. Bár engem is vonzott, és magaménak akartam tudni a polcon, és imádni, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is érdekel, és hogy eléggé silány valami, amire ráharapott mindenki akkortájt, de nekem nem muszáj beállnom a sorba. A mindent a Harry Potterhez hasonlítás is sok-sok könyvtől tántorított már el, mert ezek az összehasonlítások rendre olyan elvárásokat szültek, amiket aztán egyik könyv sem tudott megugrani. 
A szürke ötven árnyalata volt a következő nagy, mindent, és mindenkit magával sodró robbanás a könyves világban. Nálam ő, mint valamiféle "felnőtt Twilight", szintén a nem-nem sorban végezte. Minél több reklám volt róla, annál jobban taszított. Egyszer kézbe vettem, csak beleolvasni, és meggyőződtem róla, hogy valami borzalom. A fordítás is, de maga a tartalom is. Akkortájt akármelyik könyvesboltba mentél be, a Szürke villantotta rád mosolyát, és az eladók sem voltak restek azt ajánlgatni, amikor egyszer ajándékot kerestem (és nem volt szükségem segítségre :D)... Heves fintorgásom láttán gondolom akart valami konzervatívabbat ajánlani a hölgy és jól beletenyerelt egy másik vonalba, amit nem olvasnék: Fábián Janka és Ugron Zsolna (szolid szemforgatás). A hype, a bestseller-listák, a trendek gyakran csalókák, és csak egy csomó, jól reklámozott, népszerűnek tűnő könyvet mutatnak, amik igazából gyorsan ki is forognak (mint a fast-fashion), nem értékállók, mégis egyszerre mindenki megveszi magának, vagy ajándékba. Gyanús nekem, hogy sok ilyen nagyon népszerű könyv csak egy-egy dísz a polcon - ez, ja igen, ezt a Nándiéktól kaptam, és örökre ott is marad fenn, olvasatlanul; mindazonáltal "el van adva". 

Forrás.
Na de kicsit eltértem a tárgytól. ;) A hirtelen megnövekedett népszerűségű könyveknél én mindig kicsit óvatos vagyok inkább. Szerintem nem kínos bevallani, hogy nem érdekel a Twilight meg a Szürke, és hogy nem is fogom őket elolvasni.

Ami a népszerű, ajánlották is, és érdekel is kategóriából eszembe jut, az Donna Tartt-tól A titkos történet. :) Na őt mindenképp el szeretnék olvasni, és sajnos eddig kimaradt.

Ha van valami, amit szerintetek nagyon "illett volna már elolvasnom" akár a régi, akár a friss könyvek közül, ne fogjátok vissza magatokat, hadd halljam! :D

A témához lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! :) Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek kínos (?) vallomásai: 


Utóvéd (később csatlakozók): 


2019. február 16., szombat

Harry Potter and the Order of the Phoenix

A negyedik kötettől eltérően ezúttal valóban jól éreztem, hogy nagyjából emlékszem a történet alakulására, és ez talán részben annak köszönhető, hogy a filmet is jóval többször láttam; de valami azt súgja, inkább Umbridge nyomta rá a bélyegét a dologra - hát lehet ezt a varangyot, és felháborító intézkedéseit elfelejteni?! 

A Harry Potter és a Főnix Rendje volt az első olyan kötete a sorozatnak annak idején, amit azon nyomban angolul vettem kézbe, és bár akkor leginkább az izgalmak, meg persze a megértés, a nyelvi nehézségek megugrása volt az, ami lekötött, ezúttal kicsit más került a fókuszpontba. Az újraolvasás néha egész más húrokat pendít meg, anélkül, hogy a regény bármit is változott volna: egyszerűen mást ragad ki belőle az ember, új irányból szemléli. Ezúttal a tinihormonok és Harry sokat emlegetett frusztráltsága helyett Umbridge-ra és roxforti rezsimjére koncentrált a figyelmem. Kőkemény politika.
Kedvelem ezt a kötetet, mert remek helyzetet teremt egy ellenálláshoz, megmutatja a barátság és az összetartás erejét, és érzelmileg is egy igazi hullámvasút. Arról nem is szólva, hogy ad egy karaktert, akit igazán lehet gyűlölni, és aki velejéig gonosz; bizonyos szempontból még Voldemortnál is sokkal rosszabb. A mellékszálak azonban kicsit túlírttá teszik ezt a részt, ez tagadhatatlan. Hagrid története, Grawp, a házimanók és a sapkakötések, a kviddicsmeccsek kihagyhatóak, vagy rövidebbek lehettek volna. Az előző kötetekhez képest érezhetőbb, hogy mindent jobban kifejt Rowling, semmi sem zajlik le olyan villámgyorsan, mint pl. a Mógussal, vagy a baziliszkusszal való összetűzés. 



“Harry, don't go picking a row with Malfoy, don't forget, he's a prefect now, he could make life difficult for you..."
"Wow, I wonder what it'd be like to have a difficult life?" said Harry sarcastically.”


SPOILEREK!

Részletek, amiket imádtam most, és nem emlékeztem, vagy nem így emlékeztem rájuk, a teljesség igénye nélkül (note-to-self: a következő újraolvasás előtt ezt a listát ne olvasd el előre! :)):

- Harry kimentése a Privet Drive-ról nekem teljesen összemosódott a következő ilyen akcióval, amikor hét Harry volt, és egyesek meg is halnak az akcióban. :O Meg is lepődtem, hogy minden milyen simán megy. :D


- Ginny mennyivel nyitottabb, beszédesebb!
- Ron prefektus lett! Jóóó ég, teljesen elfelejtettem, mennyire örültem neki most újra! :D
- Arra is rosszul emlékeztem, hogy nem ebben a kötetben volt az a jelenet, amikor Draco megveri a vonaton Harryt. 
- Hermione lázad Umbridge óráján, és NEM nyitja ki a könyvet! :O 
- Grubbly-Plank (Suette-Polts) professzor keresztneve Wilhelmina. 
- Neville meg akarja verni Malfoyt egy St. Mungós poén miatt. 
Mary GrandPré illusztrációja.
- a diákok "Umbridge-itis"-re hivatkoznak a Fred és George féle Skiving Snackboxes tüneteit produkálva. :"D
- Életre szóló eltiltás a kviddicstől! :O Ez is teljesen váratlanul ért, és teljesen lesokkolt, elfelejtettem. Szegény Harryt nagyon sajnáltam, hogy az összes igazságtalanság közepette még a hobbiját is elmarták tőle. :( Harry és George itt közös büntetést kapnak a Malfoyra való támadás miatt, de Umbridge ezt Fredre is kiterjeszti... 
- Azt tudtam, hogy Umbridge-et elviszik a kentaurok, de az nem rémlett, hogy elő is kerül. :O


"Mrs Weasley let out a shriek just like Hermione’s. “I don’t believe it! I don’t believe it! Oh, Ron, how wonderful! A prefect! That’s everyone in the family!” “What are Fred and I, next-door neighbours?” said George indignantly, as his mother pushed him aside and flung her arms around her youngest son."


Ami változatlanul elvarázsolt, elbájolt, tetszett:

- kamasz, badass Harry :D 


"Listening to the news! Again?"

"Well, it changes every day, you see," said Harry.”


- Thesztrálok ♥ 
- a Teszlek Süveg új dala
-"Have a biscuit, Potter!" - McGalagony nagy arc ebben a részben; pikírt, odamondogatós! :D Imádtam, ahogy kiállt Harry mellett, vagy amikor visszabeszél Umbridge-nek. Még Peeves-zel is lepaktál a zsarnok ellen. ;) "It unscrews the other way."

“Would you like a cough drop Dolores?” 

- a "Weasley is our king" dalocska, főleg, amikor fordul a kocka!
- Fred és George poénjai és emlékezetes távozásuk - egyébként tényleg borzasztó tehetségesek; Flitwick megment egy kis részt a mocsarukból is, annyira szuper varázslat!
Mary GrandPré illusztráció.
- Harry szócsatái Umbridge-dzsel az órákon
- Ron's emotional range :"D


“Just because you’ve got the emotional range of a teaspoon doesn’t mean we all have”



- szuper új szereplők: Luna, Tonks ♥
- az RBF-vizsgák 
- Dumbledore stílusos szökése 
- a jóslat felejthetetlen szavai


"...and either must die at the hand of the other for neither can live while the other survives..."


Az én emotional range-emről nem tudom mit mond, de ezúttal megint egyáltalán nem tudott meghatni Sirius halála. :/ De dühöngeni én is dühöngtem Harryvel, és ismét csak belém villant, mi a fenét bohóckodtak ezek Umbridge kandallójával, amikor ott volt a tükör?... :( És hogy ezen miért nem dühöng Harry maga is? :O

Mindig ki szokták emelni, hogy a sorozat egyre sötétedik, kötetről-kötetre, én mégis inkább a komolyodik kifejezést használnám rá. Komolyabb dolgokról esik szó, legyen az akár az elnyomás, a szabadság, a szerelem (igen, az is!), vagy a veszteség, a gyász, a tehetetlen düh leküzdése... De ugyanúgy igen komoly önvallomáshoz ér Dumbledore is ebben a kötetben, amikor Harrynek elmagyaráz - majdnem - mindent. (Érdekes, és csak zárójelben jegyzem meg, de ebben a bizonyos jelenetben idegesítően sokszor van leírva, hogy Dumbledore mindent calmly mond és tesz.)

"Harry looked up at him and saw a tear trickling down Dumbledore's face into his long silver beard."

És ennyi minden felsorakoztatása után, még mindig nem volt szó okklumenciáról, Dumbledore Seregéről, a merengőben tett kirándulásról, vagy épp Harry tárgyalásáról... Nagyon részletgazdag kötet, tele mesélnivalóval. 
Élmény volt elmerülni a mocsarasabb (sic!) és a rózsaszínebb (némileg ez is sic! :D) részeiben is.

A hatodik epizód előtt - ami egyébként a kedvencemmé lépett elő, amikor először olvastam, legyőzve a második részt -, egy pici szünetet tartok. :) 

Korábbi újraolvasós poszt (2010-ből): >ITT<
A többi 2018-2019-es újraolvasás: első rész, második rész, harmadik rész, negyedik rész.

2019. február 10., vasárnap

My Grammar and I - egy kis angol nyelvtanozás

A Bookdepositoryról rendeltem meg ezt a könyvet, mondván, sosem árt egy kis frissítés a nyelvtudásnak, még ha az a "száraz" nyelvtani részre fókuszál is. Akik ismernek, tudják, hogy igazi grammar nazi vagyok, tikkelni tudok a rossz kiejtéstől, hibás szóhasználattól, vagy a pocsék fordításoktól. Szóval a nyelv bugyraiban elmerülni igazi üdítő kis utazás nekem, ahol precizitásra kiéhezett énem szelíden elterpeszkedhet a szabályok közt kifeszített kis függőágyában. ;) 

A My Grammar and I pedig végső soron egyáltalán nem is száraz, és nem csak a nyelvtannal foglalkozik, illetve nem csak a szó szoros értelmében vett nyelvtani részekkel, szabályokkal, igeidőkkel, kivételekkel, hanem elvisz a native speakerek világába is, érdekes kifejezéseket magyaráz el, bevezet a központozás és az írásjelek rejtelmeibe, vicces példákat hoz, sőt, konkrét vicceket is mesél az adott témához. Hasonló hangzású-alakú, gyakran összekevert szavakat is letisztáz, és van szó benne a nagybetűs írás (capitalization) rejtélyeiről is. 

Teljesen felszabadult hangulatban zajlik a nyelvtani tárlatvezetés. A magyarázatok végén totál humorosan kérdezget vissza a szerző az adott szabályra, hogy a kérdésből, vagy példából már tudni lehet, mi a jó, mi a rossz forma. Tényleg játszva tanít, amit ritkán látni nyelvtankönyveknél. :)

"Pilates, by the way, is the name of the man who invented it, so it is singular. And harder than it looks." :D :D 

Viszont szem előtt kell tartani két dolgot a könyvvel kapcsolatban: 
1. Ehhez azért kell tudni angolul. Jól.
2. Nem nyelvtanulóknak íródott elsősorban, hanem native speakereknek. 

Ad 1.: Ha nincsenek meg a szilárd nyelvtani (és egyáltalán nyelvi) alapok, és azért egy elég jó szókincs is, akkor ebből a könyvből nem fogsz tudni tanulni semmit, és sajnos a poénok sem esnek majd le. Nagyon informális, bratyizós a stílusa. Átismételni valamit egyébként is ugye akkor érdemes, ha már tudtad. Kezdőknek egyáltalán nem ajánlom!  
Ad 2.: Az, hogy nem tanulóknak íródott, rögtön látszik abból, hogy csomó olyan dolgot megmagyaráz, hogy miért nem jó, ami a non-native-eknek szerintem egyértelmű (az kellene legyen, khm), és inkább a native-ek rontják el rendre (ki tudja miért, mert rém egyszerűek, de hát na, látjuk hogy a magyarok se képesek az igekötős szabályokat értelmezni és jól használni...)
Ilyenek pl. a your/you're, their/they're/there, dogs/dog's jellegű hibák. 
Plusz rengeteg olyan emlékeztető segédletet (mnemonic) használ, ami tényleg az anyanyelvűek számára lehet hasznos, vagy értelmes (ezek kissé erőltetettek is néha). 

Szuper a szerkesztés. Sok a versike, idézet, kiszólás. A szöveget jól tagolják, rövidek a részek,  és ezeket is megszakítja mindig egy-egy kis emlékeztető, kiemelt rész. Több helyen meg lehet állni, nem kell hosszadalmas, egybefüggő leírásokat átrágni; ettől gyorsan olvasható, és minden, csak nem tömény. :)

Kritikaként fogalmaznám meg viszont, hogy sokszor leírja a rossz példákat is. Értem, hogy megmutatja, hogy rossz, de néha nekem ez annyira zavaró volt, hogy inkább át is ugrotta a szemem a rosszul használt alakok felsorolását. (Lehet, hogy ezt csak a hozzám hasonló grammar nazik nem bírják. :D)

Néhány érdekesség, ami tetszett

- Portmanteau word - ez a francia eredetű kifejezés arra utal, amikor két szót összeraknak és egy harmadik lesz belőle. Pl.: breakfast and lunch= brunch, information and commercial=infomercial, smoke and fog=smog
- Tetszett volt az abbreviation, contraction, acronym fogalmait magyarázó rész. Jó példák respectively: prof, Mr, AIDS.
- Az en-dash a rövid, az em-dash a hosszú kötőjel, előbbit a britek, utóbbit az amerikaiak szeretik jobban. :)
- Külön köszönet a könyvnek, hogy leírták kerek perec: nincs olyan szó hogy "alot", csak "a lot". Persze olyan, hogy allot, létezik, csak az két és tök más. :)

Összességében nagyon szórakoztató, egyáltalán nem fullasztó alapanyag egy kis "brush up"-hoz. Tény, hogy főleg native speakereknek szól, de ettől függetlenül a nyelvtanulóknak is nagyon élvezetes tud lenni, akkor is, ha esetleg nem sok újat mond. Jólesett elolvasni, és akármilyen hihetetlen is, hangosan nevettem néhol. :D Egy nyelvtankönyvön!
Mindig pont jó helyen oldja fel humorral a magyarázatokat: fűz hozzá valamit a dolgokhoz lábjegyzetben, vagy szól ki a sorok közül, hogy megvagyunk-e még, vagy most aztán elvesztett minket?! :D 
Érdekel a szerzőtől az I Used to Know That: Stuff You Forgot from School is, lehet, hogy majd beszerzem. :)

Szó-tár
- fortuitous: véletlen, váratlan, esetleges. Nem azonos a jelentése a fortunate-tel. 
- perspicuous: tiszta, világos, áttekinthető
- forsooth: csakugyan, valóban, igazán
- perambulator: babakocsi, ebből lett a "pram"
- to ride roughshod over sy: átgázol vlkin

2019. február 9., szombat

Hiraide Takasi: A macskavendég

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva elcsábultam erre a macskás könyvre még 2017-ben. Kulturális kitekintés is, rövidke is, és bónusz a cicás központi téma, gondoltam nem járhatok rosszul. Az olvasás után viszont sajnos úgy érzem, ki lehetett volna hagyni, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. 

A kisregény tulajdonképpen semmi egyéb, csak egy házaspár viszonya egy kis csenevész macskával, Csibivel (kicsi japánul), aki nem is a saját macskájuk, csak "átjár" hozzájuk. A határvonal persze kezd elmosódottá válni, amikor minden este ott hajtja álomra a fejét a kis polcrészen a szekrényükben, és folyton megjelenik a titkos bejáratán át makrélát falatozni. A pár bérli a házat, ami egy nagyobb, osztott telek része, rajta több ingatlannal. Látják, tudják, hogy a macska másé, vagy másé is, de mégis egy idő után nem tudják már nem a sajátjukként kezelni.

A házaspár férfi tagja az elbeszélő, ami eleinte meglepett, valamiért úgy hittem, a feleség mesél.
A japán világ tudvalevőleg különös, zárt, furcsa, de ez nem rettentett el, mert olvastam már kivételesen jó regényeket japán szerzőktől: a Mielőtt a kávé kihűl kedvencem is lett nemrég és Az idő partjain is egy lenyűgöző történet volt.

A macskavendég azonban csalódást okozott több szempontból is. A furcsa stílust még csak-csak be tudom fogadni, és lehet ez egy érdekes utazás, de mindezt rettentően elrontották a körülményes leírások: az építészeti jellegű, aprólékos, de teljességgel felesleges bemutatása a háznak és a teleknek nagyon fárasztó volt. Az egyébként helyenként lírai prózát akadozóvá teszik a tárgyilagos, nehezen követhető magyarázatok a kert, ösvények, házak elhelyezkedéséről. Azt ne is említsük, hogy hosszan ecseteli a ház méreteit is, és mindent "tataminyi' egységekben ad meg... Aztán később van egy bonyolult tereptárgy mérési procedúra, amiről oldalakon keresztül beszél, majd lezárja azzal, hogy eme sziszifuszi munkát persze nem végezte el. 

Az amúgy is rövid könyvben mire megjelenik a macska, és amennyi időt összesen a lapokon tölt, az édeskevés. Szerintem egy macskabolondnak szegényes anyag ez, de ugyanúgy egy idegen kultúrára éhezőnek is. Sokat elmond az egészről, hogy a szitakötő érdekesebb volt a könyvben, mint a macska.

Szerintem kicsit halovány ez a kisregény. Próbál metaforákat és tanulságot kreálni, de hiányzik a szavai mögül a tartalom, nincs elég jó története, és költőisége ellenére rettentően száraz marad. Hiányérzetet hagyott, és valamennyire következetlennek is éreztem.