2019. október 15., kedd

Újra a St. Oswaldban

Joanne Harris: Different Class - A St. Oswald fiúiskola


Amióta megjelent, azóta szerettem volna már elolvasni ezt a kötetet, de mindig megakadályozott az, hogy előbb újrázni szerettem volna a Gentlemen and Playerst. A két könyv tekinthető egymás folytatásának, de lazán kapcsolódnak. Közösek benne a tanári kar szereplői, és természetesen van pár utalás az előző részben történtekre. Érdemesebb sorrendben olvasni, de ha mégsem úgy alakulna, akkor is érhető és követhető azért.

A St. Oswald fiúiskolának van egy utánozhatatlan, "krétaporos" hangulata. Ez a Harris által, néhány jól elhelyezett szóval megteremtett atmoszféra, és Roy Straitley, az iskolából kirobbanthatatlan latin tanár a legjobb részei a könyvnek. A sztori az előző epizód utáni tanévben folytatódik, amikor is az iskola új igazgatót kap, és először lassan csepegtetve ugyan, de elindulnak a reformok, a "változás". Az előző évi botrány után szükség is van az iskola jó hírnevének visszaállítására, a haladásra, az új diákokat bevonzó fejlesztésekre. De mi lesz akkor a latinoktatással? Roy még csak az emailjeit sem tudja elolvasni, és a változás gondolata is borzongatja, hiszen minden jó volt úgy, ahogy volt...
Az adaptálódáson kívül az új igazgató személye is rendkívül irritálja, az ugyanis egy régi diákja, Johnny Harrington. Harrington személye kapcsán pedig feldereng egy régi-régi ügy, még 1981-ből, az egyik tanárral, Harry Clarke-kal, és három akkori tanulóval kapcsolatosan. Az események két szálon bontakoznak ki, a jelenben (2005) Roy Straitley mesél, a múltat pedig egy furcsa, egyoldalú levelezésként működő napló prezentálja, amiben egy akkori tanuló meséli el a furcsaságokat, amik az iskolában, és az iskola melletti clay pitsben (mi ez magyarul?) történtek. Az elhagyatott és veszélyes helyszín kedvelt terepe a csínytevéseknek. Amikor azonban mindez már nem csak ártatlan hóbort, hanem valami sokkal galádabbá válik, és a fiúk állatáldozatokat mutatnak be, aztán pedig gyerekek tűnnek el, akkor már semmi sem olyan vicces...


A történet talán egy picit nehézkesebb, nem elég gördülékeny a kibontakoztatása, mint az előző kötetben. Sajnos könnyebben kitalálható volt egy bizonyos része is, persze ennek ellenére nagyon élveztem, ahogy kiderültek a dolgok, és lehet számítani Harrisre, hogy az egyértelmű fordulatokon kívül tartogat még mást is a végére. Meg kell hagyni, méltó folytatása a Gentlemen and Playersnek, aminek nehéz a nyomába érni, és kihívás hozzá bármilyen folytatást írni.
Az olasz kiadás nagyon tetszik.
Botrányok, pletykák, naplók, levelek, új igazgató, és egy rejtélyes új takarító, Winter... A St. Oswaldban sosincs nyugalom, és valami mindig készülődik és forrong a mélyben. Ezúttal is veszélyes és fajsúlyos titkokra derül fény, és bár a múltban gyökerezik minden, a jelenre is komoly kihatása lesz. Valaki bosszút akar állni sérelmeiért... A mi jó Straitley-nk meg persze hogy ott van a dráma és a "nyomozás" sűrűjében az örökös igazságérzetével, és az iskola iránti elkötelezettségével. :) Meglepő volt, hogy kapott egy nem várt segítőt is maga mellé, akiről eddig azt hihettük mindig inkább Straitley ellen dolgozott.

A leghumorosabb részek a kerti törpés csínyek voltak, az állandó felbukkanásával, és a szóviccekkel.

Az állatos becenevek miatt egy picit a vége felé zavaros volt egy ponton, nehéz volt összerakni fejben a "ki kicsoda?" játékot. Hamar kitisztul, csak nehéz átállítani rá az agyad, ahogy a két szálon különféleképp referálnak mindenkire. 
Érdekes még a gonosz sorsa, és hogy vajon Harris miért szereti ezt a módszert választani a végjátékoknál...?

Erős érzelmek, viharos botrányok, bántalmazás és igazságtétel... Ez a Different Class; részletgazdag, okos, izgalmas, de lassan bontakozó olvasmány. Ha egy részét meg is fejted, biztos, hogy azon kívül is ér még meglepetés.


Vajon lesz még St. Oswaldos kötete Harrisnek? Ti elolvasnátok, ha lenne? Én biztosan. :) Nagyon örülnék például, ha a mellékszereplő lányzóról, Benedictáról szólna.


2019. október 14., hétfő

Julie Buxbaum: Tell Me Three Things

"There's nothing lonelier, than a hand on glass. Maybe because it's so rarely reciprocated."

Költői és melankolikus a Tell Me Three Things - magyarul Három dolgot mondj -, ugyanakkor nagyon mai, modern, tinis is. Elég ritkán nyúlok már young adult kötetek után, de néha mégis elfog a kísérletező szellem, főleg, ha több ismerősöm is jónak, olvasásra, sőt akár újraolvasásra is érdemesnek értékel valamit.

A Tell Me Three Things tényleg a ya-k jobbik oldaláról való, aranyos, néha egészen szívmelengető könyvecske.
A főszereplő lány Jessie Holmes, akinek meghalt az édesanyja. Ez önmagában is egy nehéz helyzet, de az élete tényleg fenekestől felfordul, amikor édesapja egy gyászolókat gyűjtő csoportban megismerkedik egy nővel, aki pedig a férjét vesztette el, és akit aztán szinte se szó, se beszéd feleségül is vesz. Jessie apja felszámolja addigi életüket, és elköltöznek a nőhöz. Jessie-nek nem sok beleszólása van a dologba. Persze ez nem gonosz mostoha történet, Rachel egyáltalán nem rosszfej, és nem akar keresztbe tenni Jessie-nek, a ház meg kész palota, és még személyzet is van.
Jessie mégis nagyon magányos, egyedül érzi magát, magára hagyatva, anya, és hirtelen szinte apa nélkül is, egy teljesen új környezetben, új iskolában. Hiányzik a legjobb barátnője, Scarlett, és úgy érzi senkivel nem fog tudni kapcsolatot kialakítani. Ekkor érkezik a semmiből egy email, "Valaki/Senki"-től (Somebody/Nobody), és a furcsa idegennel levelezni kezdenek. Bár Jessie eleinte bizalmatlan, hamar megtalálják a közös hangot, és az anonim jótevő hasznos tanácsokkal látja el a Wood Valley High diákjairól: kivel érdemes barátkozni, kit kerüljön.
Jessie hamarosan barátokra talál és egy kis részmunkaidős állása is lesz egy könyvesboltban. De vajon kicsoda S/N, akivel írásban annyira jól megértik egymást? Buktatók és félreértések sorozata után persze fény derül a könyv végén a személyére. :)

A hamisítatlan amerikai hangulat a 16 évesen saját kocsit vezető, klikkekbe tömörülő, egymást zrikáló tinikkel is megvolt persze, de szerencsére ezeken a kliséken túl tudott mást is adni a könyv. Gördülékeny volt, és pont jó helyen törte meg mindig egy-egy levél, vagy chatelés, sms-ezés a fejezeteket.
Néha viszont akadtak problémáim vele, amik főleg abból erednek, hogy nagyon kinőttem már ebből a miliőből, és az első szerelem cuki, de ugyanakkor kívülről unalmas lefolyásából is. Szerencsére voltak komolyabb kapaszkodók is, mint pl. az édesanya elvesztése, gyász, beilleszkedés, önzés, magány, baráti kapcsolatok kérdései.
Az utószóban kiderült az is, hogy részben a saját történetét írta meg a szerző, az édesanyja elvesztésével kapcsolatban, a szerelmi szálat pedig azért szőtte bele, hogy ne legyen minden olyan komor.

"Certain facts tend to render everything else irrelevant." 

Tetszett, mert eredeti hangja volt, és kellemes stílusa. Kedveltem a felsorakoztatott fiúszereplőket is benne, Liam, Theo, Caleb, Ethan, a maguk nemében mind elég normálisak voltak, na persze mindenki a saját kis batyujával együtt.
Az apával való kapcsolatot és a veszekedés feloldását kedveltem legkevésbé. Bejött megint az a fura papírforma, ami sokszor van a ya-kban, hogy a szülők irrelevánsak kb. Annyira oldalvonalra vannak téve, hogy a gyerekeikkel nem is találkoznak néha össze minden nap a munka meg a hodály ház miatt. Életszerűtlen. A konfliktus ami kialakult, és ahogy "helyrehozták", szerintem nagyon esetlen volt.

Érdekes, hogy elég jól összerakott könyv, mégis összességében kicsit "vázlatos" volt nekem, és hozza a műfaj kliséit. S/N viszi a hátán a történetet.

Érdekes szavak, kifejezések:

- kismet: sors, végzet. Ezt még az életben nem hallottam sehol! Ti ismeritek?

2019. október 5., szombat

Urak és játékosok - újratöltve

Theodora felnyitotta a szemem nemrég, amikor megjegyezte, hogy én elég sokat olvasok újra, és ha belegondolok, igaza is van, de nagyrészt a kedvenc sorozataim kerültek mindig ismét a kezeim közé.

Idén az a különbség, hogy másfelé is nyitottam, és több régi kedvencet olvastam újra, hosszú idő után először. Joanne Harris Gentlemen and Players című regénye is ezek közé tartozik. 2014-ben forgattam először, és nagyon-nagyon kedveltem. Amikor megérkezett a folytatása, a Different Class (A St. Oswald fiúiskola), tudtam hogy fel kell frissítenem az élményt, mielőtt abba belevágok. Nem bántam meg, a mostani újrázás pont ugyanolyan jó volt, mint először megismerni Roy Straitley-t, John Snyde-ot, és a St. Oswald Gauloise-tól, krétaportól, titkoktól terhes levegőjét.

A Gentlemen and Players nehezen behatárolható műfaj. Nevezhetjük kriminek, de mégsem klasszikusan az; thriller, dráma, mystery elemek keverednek benne. Egy igazi kirakós játék. Okos, intelligens, csavaros regény, nagyon erős hangulatteremtéssel. Az első néhány mondata úgy berántott, hogy kései óra ide, vagy oda, alig tudtam letenni. Harris mindig is értett ahhoz, hogy egy-két szóval, egyetlen kezdőmondattal betaláljon, de ezt hajlamos vagyok elfelejteni. Kifejezetten örülök, hogy újra kézbe vettem ezt a kötetet tőle, és kedvet kaptam megint olvasni tőle. 

Bár az alapja megmaradt bennem a történetnek, a részletek teljesen kiestek. Leon, vagy Colin Knight szerepe, a múlt eseményeinek pontos láncolata, a kegyetlenségek, és az, hogy tulajdonképpen hogy is végződik az egész, mi a "tégla" sorsa, vagy épp Roy Straitley-é? Teljesen mindegy, hogy az ember tisztában van-e egy-egy fordulattal, csavarral ilyenkor, az újrafelfedezés annyi örömöt tartogat. Az ördög a részletekben rejlik... és ebben a tanévben a St. Oswaldban... 



Az iskolai környezet mindig hálás terep, sokszereplős rendszer, szabályokkal, szokásrenddel, ahol az addigiaktól eltérő dolgok könnyedén lehetnek végzetesen bomlasztóak. Az új kollégák érkezése alapvetően nem borzolná a kedélyeket, de van köztük valaki, aki egy régi sérelem miatt máig neheztel az iskolára, és bosszút forral... 

Imádtam Roy Straitley karakterét, de az összes fő- és mellékszereplő is kidolgozott volt, és érezni, a szerző mennyire jó emberismerő. 
A sakkfigurás megjelölések, párhuzamok ötletesek és igen kalandos az út a "matt"-ig, amikor minden darabka a helyére kerül, mégis egy kellemesen nyitott véget kapunk. 

Nagyon tetszik ez a holland borító, és címváltozat is. :)
Csak ajánlani tudom a Gentlemen and Playerst, olvasmányos és bravúros, miközben lebilincselően izgalmas is. Örülök, hogy eleget tettem az 5 évvel ezelőtti kis mellékes "note to self: valamikor újraolvasandó" megjegyzésemnek, megérte. :) 

Rögtön bele is kezdtem a lazán kapcsolódó folytatásba, a Different Class-ba. :) A közeljövőben várhatóan régi adósságomat, a Blueeyedboyt is elolvasom, és a Csokoládé-könyveket is újrázni szeretném, hogy folytathassam a történetet a 3-4. kötetekkel. ;) 

És ti, hogy álltok Joanne Harris-szel?



2019. szeptember 30., hétfő

1000. poszt - zárás és szösz

Forrás.
Kedveseim, ez az ezredik  poszt a blogon - bizony, az 1000.!, ami szerintem mindenképp ok az ünneplésre, még akkor is, ha összességében ezt a szép kerek számot valószínűleg sokkal korábban elértem már. De a freeblogos posztok már nincsenek fenn a neten, és blogspotos tartózkodásom alatt ez mindenképp egy óriási mérföldkő.


Éljen az ezredik poszt! 
... ami, tulajdonképpen egy kis egyveleg csak, szeptemberi zárás, örömködés és aktuális szöszök. :D

A jubileumi posztban ezért csak elmesélem, hogy bizony épp három könyvet is olvasok, és egyhamar még nem végzek egyikkel sem, mert bokros teendőim elszólítottak az olvasástól egy időre. Valamint igencsak nagy fába (is) vágtam a fejszémet, ugyanis az Anna Kareninát olvasom - vagyis hallgatom, hangoskönyvben. El fog tartani egy darabig! 
Belefogtam egy nagyon kedves könyvbe, Julie Buxbaumtól a Tell Me Three Things-t olvasom, és úgy örülök, hogy ez a kötet tényleg úgy tűnik, hogy a ya-műfaj jobbik oldaláról való! :) 
Bár Dóri újraolvasós kihívására nem jelentkeztem, saját szakállamra azért ismét fogtam egy régi kedvencet, és újraolvasom a Gentlemen and Players-t Joanne Harristől. Ennek részben persze az az oka, hogy szeretném elolvasni a lazán kapcsolódó folytatását is. 
És ha már Harris, egy csodaszép Az epertolvajjal gazdagodtam szeptemberben, aminek nagyon örülök, még akkor is, ha minden más Harrisem angolul van meg (és sajnos ezt is muszáj lesz beszereznem úgy is!), mert olyan csodaszép ez a kiadás! :) Jó ránézni. 

Szeptemberben egyébként mindössze két könyvet fejeztem be, de nem bánom, vannak olyan dolgok, amik fontosabbak, és van amit meg kell élni igazán - és közben nem lehet csak úgy Anna Kareninába temetkezni. ;) Az elolvasott két könyv viszont legalább az őszi terves listán szereplő volt. 
A posztok száma is kissé gyatra, ezzel együtt végül 7 lett, de sok a töltelék, kevés az értékelés. Októberben azonban várható egy kis fellendülés ezen a téren is! :) 

És hogy mi jön az ezredik poszt után? Az ezeregyedik! :D Minden folytatódik, és töretlen lelkesedéssel írok ide, még ha kicsit néha nagyobbak is a szünetek két poszt között, azért itt vagyok. ;) 

És ha már nagy számok, egy remek kezdeményezésre szeretném még felhívni a figyelmeteket! Lobo újra megszervezi az évtized könyvei lista összeállítását! A bloggerkedés hőskorában összeállítottak egy válogatást, ami az évezred első tíz évében megjelent könyvek legjobbjaiból állt, és most ugyanez lesz a feladat, csak a 2010-2019 közt megjelent művekkel. Aki szeretne részt venni, és javasolni maximum 50 könyvet, az jelentkezzen Lobo posztja alatt! :) Vigyázat azért a szabályokat olvassátok el, kötelezettségekkel is jár, de szerintem csupa kellemes dolog. :) Döntsük el mi, a könyvek igazi szerelmesei, hogy mi érdemelné meg a bestseller címkét! :D Mik voltak a 2010-es évek legjobbjai? 

Forrás.

A többiek szeptemberi zárásai:
Dóri, Nita, Sister, Czenema, Heloise, Amadea

2019. szeptember 29., vasárnap

Top 5 - Irodalmi felismerések

Forrás.
Jött egy kósza ötletem nem olyan régen, hogy írok egy listát arról, miben változtam az elmúlt években - na persze szigorúan könyves témában, és mostanra összeszedtem egy ötös listát az elmúlt évtized irodalmi felismeréseiből, amik főként előítéleteim leküzdéséről szólnak.  
Ha van kedvetek meséljétek el ti is, mik azok a rádöbbenések, amik az utóbbi években utolértek benneteket könyves fronton. 

1. A szépirodalom nem csak sznoboknak való

Nagyon soká élt bennem az előítélet, hogy aki képes szórakozásként Dosztojevszkijt olvasni, az nem normális. :"D Aztán rájöttem, mennyire sokféle, és mennyire jó tud lenni a szépirodalom. Gyakran érzem azt, hogy kifejezetten arra van szükségem, hogy valami mélyebb, komolyabb, lélekmarcangolóbb olvasmányt olvassak. Vagy csak valami klasszikust, mint például most, régi tartozásomat, az Anna Kareninát (el fog tartani egy darabig! :D )

2. Az önsegítő könyvek nem az életképtelenek mankói 

Ha valaki önsegítő könyveket emlegetett, torz fintorba rándult az arcom - régen. Valamiért az a tévképzetem volt, hogy ezek béna embereknek való dolgok, útmutató az élethez... Pedig vannak jók is közöttük, bár erősen kell válogatni, azt még most is tartom. :) 

3. A fantasy nem csak véget nem érő sorozatokat és elfeket jelent

Volt egy osztálytársam, akinél mindig valami agyonolvasott regény volt, és ha megkérdeztem miről szól, akkor elfkirályok, elveszett kincs, meg koboldok és tündérkirálynők kibogozhatatlan összevisszasága volt a válasz. Ami nekem annyira taszító volt a zavarosságával, és azzal együtt, hogy ez valaminek a 12. része... Nagyon elmarasztaló véleményem volt a fantasyról: mind iszonyú hosszú és borzasztó katyvaszos. De aztán szerencsére megtaláltam benne én is az irányaimat, és rájöttem, milyen sokszínű tud lenni. Az urban fantasyt jobban szeretem, de epikust is olvastam és kedveltem már. És korábbi ferde pillantásomért cserébe, amivel az osztálytársamat méregettem, kaptam már vissza én is azt a nézést, amikor Moningról kezdtem beszélni, és hogy ez a Tündérkrónikák 9. része, amit olvasok... Öhm, karma is a bitch! :D 

4. A jó pszichológiai kötet nem csak Csernus lehet

Elhatárolódtam egy darabig minden pszichológiai témájú könyvtől, ami nem Csernus. Ő volt nekem a téma alfája és omegája, és minden mást humbugnak és közhely-csattogtatásnak tartottam. Azóta szerencsére rájöttem, vannak még, akik hozzám szólnak - pl. Popper Péter és Almási Kitti is -, és nem vagyok már ilyen előítéletes. 

5. A sci-fi nem kizárólag "fiús"

Amíg bele nem botlottam néhány komfortzóna tágító remek sci-fibe, azt gondoltam ez gender-specifikus, férfiaknak való műfaj. Természetesen nagyot tévedtem! :) 


Nektek milyen könyves felismeréseitek voltak, milyen előítéletek dőltek meg az évek során? Minél több elolvasott oldal, annál nyitottabbak vagyunk vajon?


2019. szeptember 21., szombat

Néhány újdonság

Mostanában annyira aktívan nem figyeltem ugyan a megjelenéseket, itt-ott mégis sikerült belebotlanom egy-egy ígéretes címbe, adaptációba. Pár engem is érdeklő megjelenést belengettem a nyár végi-őszi ajánlóban is, de jöjjön most kiegészítésképp még néhány ajánlás - mert sose elég a könyvekből! :)

Christelle Dabos: Bábel emlékezete (A tükörjáró 3.) - Kolibri, várható megjelenés: 2019.október 31. 
Bár még csak a sorozat első kötetét, A tél jegyeseit olvastam el, biztosan folytatni fogom a sorozatot, és beszerzem a most érkező harmadik kötetet is előbb-utóbb.


Søren Sveistrup: A gesztenye-ember - Partvonal, várható megjelenés: 2019. szeptember 30. 
Egy sorozatgyilkos, aki gesztenye-emberkét lógat az áldozatok fölé, és egy régi ügy, amit már elvileg lezártak... Plusz Koppenhága. Szerintem csak jó lehet! :) 


Tom Sweterlitsch: Angyalok pokla - Agave, várható megjelenés: 2019. november 12.
Nemrég olvastam a szerzőtől a The Gone World - Letűnt világokat, ami sajnos nem nyerte el a tetszésemet... Nem hiszem, hogy benevezek az új könyvére, de azért mindenképp meg akartam mutatni, mennyire szuper borítót kapott. :) 



Grigorij Szluzsitel: Egy moszkvai kandúr feljegyzései - Tericum, várható megjelenés: 2019. november 7. 
"A ​macskákat sok író örökítette már meg a szépirodalomban, na de ki hallott már arról, hogy egy macska örökítse meg az emberi sorsokat, miközben elmeséli a saját, nem hétköznapi életét. " A kötet korábbi címe - Egy moszkvai kandúr kalandos élete -, és megjelenése nekem hangyányit jobban tetszett ugyan, de a történet a változtatás ellenére is nagyon érdekel persze. :)


Nektek melyik verzió tetszik jobban? 

Zalai Károly: Minden hétre macska - Scolar, már megjelent
Mi ez a macskás könyv dömping? :) A könyvesboltban nézelődve botlottam bele ebbe a kötetbe, amiről ezelőtt nem is hallottam... 52 novella, híres emberekről, és azok macskáiról. 




Alice Hoffman: The World That We Knew - Simon and Schuster, várható megjelenés 2019. szeptember 24. 
Új Alice Hoffman érkezik pár nap múlva, méghozzá második világháborús. Már jó régen nem olvastam a szerzőtől, de ilyenkor ősszel mindig eszembe jut az Átkozott boszorkák


És ha már az Átkozott boszorkák filmet emlegettem, hadd mutassak egy adaptációt is, Sophie Kinsella: Can You Keep a secret? - Tudsz titkot tartani? című könyvéből: 


2013-ban olvastam a könyvet, és eléggé szerettem akkor, könnyed és szórakoztató chick-lit. 


Ti mikre figyeltetek fel mostanában? Mi az ami biztos beszerzés lesz? 

2019. szeptember 20., péntek

Tom Sweterlitsch: The Gone World

Nos, ha röviden kéne értékelnem ezt a könyvet, annyit mondanék: maradok Blake Crouchnál! 

Kissé megvezetve érzem magam a Recursiont és a The Gone Worldöt egy lapon említő értékelések miatt, én ugyanis vajmi kevés hasonlóságot éreztem a két könyv között. 
Tény persze, hogy az időutazás, és a jövő megváltoztatásának vágya képezi az alapjukat, számomra mégis ég és föld voltak. Nem is feltétlenül összevetni szeretném őket; önmagában nézve sem tetszett igazán Sweterlitsch könyve, ami már inkább hard sci-fi, és ez nekem nem annyira fekszik. Keverednek bele horror és krimi elemek is. 

A főszereplő Shannon Moss, a haditengerészet egyik különleges ügynöke, aki nyomozásai során űrutazásban és időutazásban is részt vesz. A nyomozás, amibe belecsöppen, finoman szólva is egy elég nagy káosz... Nehezemre esett összerakni, hogy végülis mi az, ami lényeges, és mi az, ami összeköti az egyes részeket egymással - néha eleve nehéz az időutazással megbonyolított regényeket követni, de itt aztán mindent megkavartak, és nem igazán tetszett, amire kifuttatták. 

Nem kísérlem meg részletesen leírni, hogy mi a sztori, egy idő után már mást sem hallottam az egészből, mint hogy USS Libra és Terminus. A Terminus a világvége természetesen, ami egy igazi földi pokolként , végtelen kínzatásként ábrázolódik, és ami minden egyes lehetséges idővonalon ott vár az emberiségre. A nagyobb baj azonban az, hogy mindeddig úgy tűnt, évszázadokkal később következik csak be, azonban egyre közelebb húzódik a különböző idősíkokon a jelenhez. 

Érdekes, hogy mennyire átgondolatlan és zagyva volt a multiverzumról és az alternatív valóságokról alkotott kép. Ahova Shannon utazik a "mélyidőben", az egy "if", egy lehetséges  verzió,  egy alternatív valóság, és amint elmegy onnan az utazó, vagy meghal, az "if" törlődik. Hogy nem futott bele Shannon sehol önmagába egyébként? De még ha túl is lépek a logikai malőrökön, annyi minden más is volt, ami bökte a csőröm: 
- nem volt karakterfejlődés... Sőt, Shannonnak nem volt személyisége sem. :/ 
- borzasztó önismétlő volt a könyv, és nem azon a komfortos "az időutazásban újraélünk dolgokat" módon
- rengeteg új dolgot vezet be, elég későn a cselekményben - thin spaces, echos, Grey Dove... 
- baromi idegesítő az E/3 és E/1 váltogatása
- unalmas, stílustalan, mesterkélten komor
- tele van felesleges és igazán véres erőszakkal
- zavaros
- öncélú, hatásvadász
- klisés 

Bár azt mondtam, nem akarom hasonlítgatni, de mégis, muszáj kiemelnem, hogy míg Blake Crouchnál érezni lehetett a dolgok egymásba visszaérő folytonosságát, érteni lehetett a miérteket, és volt értelme a kvantumfizika alapjainak, a The Gone World fittyet hányt ezekre. Nem igazán kedveltem azt sem, hogy nincsenek igazi "szabályok". Állandóan változott minden. De még ha ilyenek is a körülmények, egy különleges ügynököt akkor is sokkal következetesebbnek, szabálykövetőbbnek, fegyelmezettebbnek gondolok Shannonnál. 

Azt írják a fülszövegben, hogy az Eredet és a True Detective találkozik ebben a könyvben - tulajdonképpen ez igaz valamilyen szinten. Az Eredet bonyolultságát próbálja hozni, de nem ad adekvát magyarázatokat, nem tudja olyan szépen visszafejteni a dolgot... A True Detective-ből pedig csak a pocsék halálhangulatot sikerült átvenni úgy érzem... :/ 

Ez most kicsit mellément... Inkább Blake Couch Dark Matterjét fogom olvasni legközelebb, hasonló témában. ;) 


2019. szeptember 10., kedd

Georges Simenon: Maigret és a titkos szerető

Néha elgondolkodom rajta, hogy aki nem olvas Maigret felügyelőt - bizony sajnos vannak ilyenek! -, annak milyen egyformának tűnhetnek a kötetek akár kinézetre, történetre, és az értékeléseket olvasva, hangulatra is. Pedig nagyon különböző dolgok rejlenek az egyes borítók mögött - amik egytől egyig szépek is, főleg az új Agavés kiadások. 

Fülszöveg: "Egy Cécile nevű fiatal lány pár hónapon át rendszeresen felkeresi a bűnügyi rendőrséget, és arról panaszkodik, hogy éjjelente egy titokzatos alak jár a lakásban, ahol idős, magatehetetlen nagynénjével lakik. Mikor Cécile utoljára jelenik meg a rendőrségen, Maigret nem tudja azonnal fogadni, és mire sort kerítene rá, már hiába keresi a fiatal lányt. Később őt és a nagynénjét is holtan találják.

A nyomozás során Maigret kihallgatja a bérház lakóit, ahol az áldozatok éltek, köztük a bőbeszédű házmesternét és egy magyar lányt, Nusit, valamint a büntetett előéletű Dandurand urat. Az öreg nagynéni temetésén mindenki megjelenik, akinek haszna származhatott a halálából, és többen önként keresik fel a főfelügyelőt, hogy tisztázzák magukat. Maigret sejtéseit követve próbálja kiismerni az elhunytak környezetét, ám bizonyíték híján nem tehet semmit a fő gyanúsított ellen. De honnan kerítse elő a hiányzó bizonyítékot?"

Ebben a részben Maigret-t egy furcsa lány, Cécile ostromolja, azzal, hogy éjszakánként nénikéjénél és nála jár valaki. A dolgok nem ugyanott vannak, apró változások történnek, amikre nincs magyarázat. Maigret elhessegeti a lányt, még akkor is, amikor az vagy fél napot vár rá türelmesen üldögélve a bűnügyi rendőrségen. 
Amikor azonban mindebből ügy lesz, Maigret már nem teheti meg, hogy nem foglalkozik Cécile-lel, annak nagynénjével, sőt az egész családdal, fivérektől és nővérektől kezdve távoli unokatestvérekig, és a bérház minden lakójával, ahol kettős gyilkosság történik... 

Külön öröm volt, hogy Simenon egy magyar családot is szerepeltetett a regényben, Szivecsiéket, bár nem tudom Nusi testvérének vajon miért a "Poci" tűnt a legmegfelelőbb névnek, de fátylat rá. 
Rengeteg apró kis mozzanat volt, ami nagyon Maigret-s, akár a hangulati elemeket, akár a nyomozás mikéntjét nézzük. A ködös, esős utcácskák, az ivókba való betérés, őrt állások, és telefonhívásokra való várakozás elválaszthatatlan háttere a nyomozásnak, és persze az ételek, italok, amiket Maigret borongó töprengése közben elfogyaszt. Ezúttal néhány korsó sör, a szokásos sonkás szendvicsek, pár beaujolais, calvados, vörösboros kakaspörkölt és kávés sütemény kövezi a nyomozás útját. Nagyon tetszett, hogy valahol félúton Maigret megkapta "társnak" a kis amerikait, Spencer Oats-t, aki mint árnyék követi, és próbál vele lépést tartani - megmosolyogtató, ahogy egy pohár tejet kérne, amiből persze calvados lesz ;) - miközben munkamódszereit igyekszik megfigyelni. 
A beszélgetések a végére egészen szaggatottá válnak, ahogy Maigret próbál megkapaszkodni a tényekbe, és kideríteni a motivációkat. Nekem ez tetszett, mert pont így tanakodik az ember önmagában, ha bizonytalan. Az összefüggések sokáig nem egyértelműek, mégis biztosan összefügg a két gyilkosság egymással. A végkifejlet igazán meg tudott lepni, bár az utolsó kirakós elemnél valami másra tippeltem, hogy honnan kerül elő egy bizonyíték majd... Fontos szerepet játszott a múlt is, és a múltbeli kapcsolatok, és Maigret-nek, bár ügyesen rakosgatta a sakkfigurákat, jócskán szüksége volt a szerencsére is, hogy megoldhassa az ügyet. 

A két ellenszenves ügyvéd ábrázolása és megjelenése már-már komikus elem, nagyon tetszett, hogy ennyire oldalvonalra próbálja őket tenni a felügyelő, és ahol csak tudja, érzékelteti, hogy egy lépéssel előttük jár. 

Csavaros, izgalmas krimi és sokszereplős dráma is egyben. Szerintem kiemelkedik a sorozatból, ez a sztori biztosan sokáig velem marad még. Csak ajánlani tudom! 

Kiadja az Agave Kiadó
Rendeld meg >ITT< 25% kedvezménnyel! 

Most nézem csak, nagyon akciós a Maigret és a flamand lány is, ami nálam nem csak a Simenonok közt, de úgy általában is kiérdemelte a kedvenc könyv címkét. Több más kötet is csak 590 Ft, nézzetek körül, most kell elkezdeni Simenont olvasni (ha eddig még nem tettétek ;))! 


2019. szeptember 7., szombat

Zanzaposzt: dokik, generációk, koponyák

Olvasni olvastam ugyan, de írni nem volt annyi időm, így ismét egy zanzaposztban, röviden értékelem az elmúlt időszak néhány olvasmányát. :)


Csepeli György, Kígyós Éva, Popper Péter: Magára hagyott generációk


A Magára hagyott generációk több szempontból is kiemelkedő: ezzel pipálhattam ki az idei várólista csökkentés teljesítését, és meglepő módon ebben nem csak Popper írása volt kifejezetten jó, és várni-való. A Mesterkurzus kötetekben rendre Popper Péteré az utolsó, és legjobb írás, ami kvázi "zárszavazza" a könyvet, és értelmet ad neki, felhúzza, kompenzál addigi erőtlenségeiért. Ez alkalommal azonban nem így éreztem. A többi előadás is remek volt, elgondolkodtató, érdekes szempontokat sorakoztattak fel, jók voltak a kérdésfelvetések, és még Popper után is volt egy kiváló utószó Matolcsi-Papp Zoltántól. Szinte hihetetlen, hogy egy 2006-os kiadásról van szó, néhányszor előrelapoztam megnézni újra, hogy biztos, tényleg ilyen "régi"? Annyi aktuális gondolat van benne, és annyira pontosak a jövőről alkotott víziói... megdöbbentő.

Szerteágazó lett, és nem csak a generációs problémákra koncentrál, más témákatt is érint, amik persze mind kapcsolódnak a "magára hagyott" (?) generációkhoz. Nagyon érdekesnek találtam Csepeli Györgynél, ahogy elmagyarázta, hogyan változtak a nemzedékformáló hatások. Régebben a  nemzedékformáló hatások a történelemből származtak, ma már azonban a technológiából, a technológiai fejlődés különböző állomásaiból.
Kígyós Éva a gyermekekre, és a gyermeknevelés zsákutcáira koncentrált, az idős generációkkal ő nem foglalkozott igazán, de nem is baj, túl tág a téma.
Poppernél is előjönnek a nevelési, példamutatási problémák, de visszautal a felcserélt nemi szerepekre is (amit épp előzőleg olvastam), és hogy milyen nagy hiba az, hogy nem a hasonlóságot, hanem az ugyanolyanságot hajtjuk ezekben a szerepekben - ami egy téves út. De ez csak néhány kiragadott gondolat, ennél sokkal több gondolkodnivaló morzsát szór el Popper, több kapcsolódó témában is.

Az utószó közönyről, csömörről, világvége-hangulatról, és a felperzselt földekről  (!) megfestett képe pedig már nem is vízió, hanem a jelenünk...

"(...) élek a gyanúperrel, hogy már nem sok tévedést visel el civilizációnk. Egy biztos, alázatosabban kéne bánni a világgal, melyben élünk, mert az út, amelyen járunk, a totális pusztulásba vezet." 
Matolcsi-Papp Zoltán

Érdemes elolvasni, nagyon jól összerakott kötete a sorozatnak, az egyik legjobb.


Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül


Karinthy könyvét, amiben megírja saját betegsége és agyműtétje történetét, már hosszú évek óta el szerettem volna olvasni. És hogy mi a verdikt? Nem volt rossz, csak épp... annyira jó sem volt. Hiányoltam a karinthys humort, többször megcsillanthatta volna, a téma ellenére. A kötet első felében még nem, de a másodikban gondom volt az elbeszélővel, egyre kevésbé volt szimpatikus, néha túl gőgösnek, túl tudálékosnak találtam, vagy csak egyszerűen untattak a gondolatai.
Túl sok volt a lázálomszerű kép; furcsa, nyomasztó hatásuk persze illett a történethez, érezni lehetett a félelmet, kétségeket, de mégis, valahogy összességében túl lehangolóvá tették a könyvet.
Kizökkentett aztán a műtét (végre!), de összességében valami mást vártam ettől a régóta halogatott olvasmánytól.


Mellesleg én pl. nem tudok németül, miért nincs lábjegyzet a német mondatokhoz?

Adam Kay: This is Going to Hurt


Adam Kay könyve most jelent meg magyarul is, az Athenaeumnál Ez fájni fog címen. Kerülgettem egy darabig, aztán úgy gondoltam miért ne? Minden előzetes elképzelésemet felülmúlta... Az elmúlt időszak legszórakoztatóbb olvasmánya lett; tele van remek humorral, mégis rendkívül elgondolkodtató, néhol pedig egyenesen szívszorító. Óriási, hogy milyen stílusa van a szerzőnek, aki dokiból lett stand-upos és író. És milyen jól tette, hogy otthagyta lélekölő munkáját és a rendszert, ami élhetetlen... Brutális, amit az egészségügyről mutat meg, arról hogy lehet megdögleni ebben az egészben - nem csak betegként, hanem orvosként is. Láttatja a kulisszák mögötti lehetetlen harcot, és emberfeletti erőfeszítéseket. Tűpontos.



Jó hír, hogy októberben érkezik Adam Kay új könyve a Twas The Nightshift Before Christmas.




2019. szeptember 1., vasárnap

Őszi tervek 2019

Forrás.
Új évszak, új lista! Már egy hete szemezek a polcon levő könyvekkel, hogy mi is kerüljön közülük az őszi tervek közé - szokás szerint a bőség zavara... :) De igyekszem tartani magam a mostanában bevált technikához, és egyrészt tényleg átgondoltabban válogatni a listákra, másrészt tényleg a listáról választani új olvasmányt elsősorban. Most, hogy augusztus utolsó napjaiban teljesítettem a várólista csökkentést, nagyobb a szabadság, de persze mindenképp tovább szeretném pipálgatni a régóta várólistán csücsülő könyveket. :)

Lássuk, miket gyűjtöttem most össze a következő három hónapra! 

A befejezésre váró:

Georges Simenon: Maigret és a titkos szerető -  kivételesen épp csak egy olvasmányban vagyok benne, 40%-nál tartok, szerintem pár napon belül be is fejezem. :)

A további tervbe vett könyvek:

A (kicsit hiányos) kupac. :) Saját kép.
- Mary Ann Shaffer, Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság  - annyira kedvet kaptam a Levelek Skye szigetéről újrázása után, hogy most már tényleg el kell olvasnom ezt a levélregényt is. Egyszer nekifogtam, de elég rossz időszakban, és félretettem akkor. 
- Elena Ferrante: Az új név története - szeretném folytatni a Nápolyi regények sorozatot.
- Moskát Anita: Horgonyhely - tolódik tovább a nyári listáról, még mindig kíváncsian várom a sztorit!
Julie Buxbaum: Tell Me Three Things - ajánlásra, elvileg a ya-műfaj jobbik oldaláról. ;) 
Tom Sweterlitsch: The Gone World - A Recursiont követően kaptam kedvet hozzá, a sok összehasonlító értékelés miatt. 
Joanne Harris: Gentlemen and Players - újraolvasás lesz, megkoptak az emlékeim, de folytatni szeretném a Different Class-szal. 
Joanne Harris: Different Class
- Daphne du Maurier: A Manderley-ház asszonya - egy kis őszi hangulatú klasszikus
- Rain Arlender: Az élet esszenciája - karácsonyi ajándék volt, nem szeretném most karácsonyig olvasatlanul hagyni (van még pár ilyen, de most erre esik a választásom).
- Agatha Christie: One, Two Buckle My Shoe - vcs-n volt ez is, meg aztán rég olvastam AC-t, megérett rá a helyzet! :) 
- Csernus-Mohás-Popper: Egészséges egyén, beteg társadalom? - szintén egy vcs-listás, pszichológiai könyv. 

Az állást itt is fogom vezetni: 5/12 :) 

És ti, mit olvastok idén ősszel? 

Forrás.