2024. május 12., vasárnap

Márciusi-áprilisi összevont zárás

Forrás.
Többet költöttem idén tulipánra, mint könyvre! :D És végre, majdnem május közepén már, de megérkeztem az összevont március-áprilisi zárással. :) Rettenetesen elsodort az élet, és huszadrangúvá vált a blog is az elmúlt időszakban. Főleg újraolvasások, meseolvasások jellemezték a napokat-heteket mostanában.

Márciusban egyáltalán nem vettem könyvet, míg áprilisban kicsit belendültem, mert volt egy ingyenes szállításos hétvége a Vinteden, és nyilván mindenki vásárolgatott, megörülve a nagyon alacsony áraknak. A következő köteteket szereztem be onnan, nagyon olcsón:

- Deborah Moggach: Libikóka - a Tulipánláz szerzőjének egy másik regénye, amire régóta kíváncsi vagyok.
- Edith Klatt: Rénszarvasok pásztora - lássuk tényleg olyan-e mint a Tüskevár, lányokkal! :D
- Vekerdy Tamás: Belső szabadság - Válogatott előadások - egy poket kiadás, ezt is terveztem már megvenni, ráadásul ugyan másodkézből, de fóliás, új. :) 
- Varga Katalin: Barátom, Bonca - ezt  meg csak úgy. :)

Íme az elmúlt két hónap egy kis táblázatban is: 

Kattintásra megnő!

Egész sok befejezett könyvem volt, de ezek közt sok volt a mese is.
Néhány könyvemet sikerült el is adnom mostanság. 

Saját kép az áprilisi szerzeményekről.

A várólista csökkentéssel csak márciusban haladtam, utána kicsit elakadtam sajnos, bár van egy megkezdett listás Maigret-m, amit még ebben a hónapban be szeretnék fejezni. 

A legjobbak az újraolvasások voltak, kiváltképp a Tüskevár és a Téli berek, de nagyon jólesett újrázni egy kis könnyed krimi sorozatot is, a Finlay Donovant. :) 
Romantikus vonalon kellemes meglepetés volt a Rendhagyó szabályok  ingázáshoz, csalódás volt viszont az Újra meg újra. Különleges élmény volt a Felnőttmonológok

Tervek? Most nincs energiám tervezni, és inkább csak élvezem a pillanatokat, amikor sikerül olvasni, vagy hangoskönyvezni. 
Majd visszatér a lendület is reméljük nyárra, de még van néhány nehezebb hét előttem. 

Addig is, stay tuned


2024. április 20., szombat

Újra a Tüskevárban

Tavaly A Pál utcai fiúk kerültek sorra az újrázásban a gyerekkori kötelezők közül, idén pedig a Tüskevár és a Téli berek. Ebben persze nem kis szerepe van annak is, hogy most már tudom, milyen fantasztikus jó felolvasásokat csinál Széles Tamás. :) Nagyon jó élmény volt az ő narrálásával hallgatni Tutajos, Bütyök és Matula történetét. 

Nekünk annak idején csak a Tüskevár volt kötelező olvasmány, a Téli bereknek már önszorgalomból álltam neki utána, mert teljesen magával ragadott az első rész. Most sem volt ez másként, és mindkét könyv remek volt, újraolvasva is. Kedvencnek is jelöltem őket ezúttal, annyira szerettem elmerülni a világukban. ♥

Igazi lelassulást jelentett a berek világa, a természet közelsége, a csodaszép leírások. És nem csak üres szavak ezek, hogy milyen szépen leírta a madarakat, a nád susogását, a természeti jelenségeket, tényleg fület/szemet gyönyörködtető az írás. Sok idézetet kiírtam, bejelöltem, annyira tetszett a stílusa, a szépsége, a sallangmentessége, a finom lélekrajza és a humora. Te jó ég! Hát micsoda humora van Matulának benne! :) Erre már nem is emlékeztem.
Annak ellenére, hogy "csak" egy-egy vakációzás, a természetben töltött néhány hét élményeit, és sok-sok jóízű étkezését meséli el ( :D ), rengeteg izgalmas fordulatot és valódi veszélyt tartogat. 

A történet nagy része már homályos volt, csak körvonalak rémlettek mindenből, így aztán a nagyobb események is az újdonság erejével hatottak - a jégeső, a  tüdőgyulladás, a vadászat. 
Valahol szomorú, hogy ez már egy letűnt világ, nincs ilyen elvonulás, nincs ilyen vakáció, nincsenek ilyen felnövéstörténetek. És nincs meg az a könnyelmű szabadság sem, hogy a pákász pálinkával itatja meg a gyerekeket  :), és hogy kompletten eltitkolnak a szülők elől egy tüdőgyulladást is. :O

Nem fogok külön írni a két kötetről, szinte egybe is olvadtak most az újraolvasás közben, és ez így volt jó. 
Annyit említek csak külön a Téli berekről, hogy mennyire meglepett, hogy szinte csak a felénél jutnak ki a fiúk a berekbe (az újabb betegség miatt); de ugyanolyan jó volt olvasni az otthon töltött időszakról is. 
A Tüskevárban is nagyon hangulatos egyébként az elején, amikor az iskolában ülnek, és azon gondolkodtam, vajon hogy tudnak ilyen remekül írni az osztálytermi légkörről a magyar szerzők? Karinthy, Molnár Ferenc és Fekete István is, hihetetlen plasztikusan, pontosan, valóságosan adják vissza a feleltetések, a krétaporos tanórák, az osztálybéli hierarchia rendjét. 

Tetszett, hogy Gyula és Béla milyen érettek lettek az első kaland után is, mennyit változtak, de az is teljesen természetesnek hatott, hogy aztán Gyula hogy elszállt magától, és aztán ebből a pökhendiségből hogy rántotta vissza a talajra, hogy faragta felnőtté igazán, újra az újabb berekbéli vakáció, és annak megannyi tanulsága. Matula igen bölcs ember, és jó tanító. Egyszerűsége egyenessége és becsületessége megnyugtatóan hat az emberre. Az egész könyv hangulatát meghatározza jelenléte, alakja. Kérgesnek tűnik, mégis csupa szeretet. 

Az első szerelmek megjelenítése - Kati és Sári a két kiszemelt - sem zavaró, nem zavaros, nem erőltetett, csak a szokásos módon félszegek, kedvesek, tétovák voltak ebben a fiúk. 
Minden jó volt ebben a két könyvben. Minden sor. Minden történés, minden szereplő. Kengyel tanár úr, Nancsi néni, Piri mama, a robosztus István bácsi is mind olyan valóságosak voltak. Úgy szerettem a kutyákat is, Csikaszt és Bikficet! ♥ A forró nyári napokat és a kopogós téli hideget egyaránt. A pipakupak csattanását. :) Minden sora a helyén volt, és én is megtaláltam benne a helyem. ♥ 

Imádtam, imádom ezeket a regényeket. ♥ 

Végül pedig csináltam egy gyűjtést, álljanak itt a kedvenc soraim mindkét kötetből. :)


Tüskevár

"Ténferegtek a ragyogó utcákon, ahol végigömlött a nyár, és mintha felszakadt volna a messzeség, egyszerre végtelen lett a tér és az idő.
Két hónap!
Szabadság, szabadság!
Mosolyogtak, néha összenéztek, és gyengék voltak, mint a fűzfa fiatal hajtása.
– Gyere majd fel délután, mindent megbeszélünk.
– Persze – mondta Bütyök –, persze. Ezt meg kell beszélni.
Hogy mit kell megbeszélni, azt egyik sem tudta, de tele voltak valamivel, valami simogató, meleg ragyogással, és – szerencsére nem tudták, hogy a boldogságot nem lehet megbeszélni, nem lehet megosztani, és nem lehet megtartani."

"– Nem kerestek? – kérdezte Gyula izgatottan. – Nem keresett senki?
– Dehogynem – suttogta a Jogász, aki a verstől egészen megvadult –, a verebek kerestek a szemétládában, később még visszajönnek…"

"– Elhiszem, de… – és Matula csak egy mozdulattal jelezte, hogy a bereknek is megvan a maga tartózkodó illemszabálya. Itt nincs erőltetett komázás se le, se fel. Itt nem esnek egymás nyakába az emberek még temetésen sem, nem gázolják át a barátkozás érzékeny bozótját az első napon, nem közelednek egymáshoz hangos csörtetéssel, nem rohannak le senkit, de nem is lehet őket lerohanni. Itt mindennek, minden valóságnak neve van, értelme, jelentősége és ideje; itt nem becéznek, és nem rövidítenek le semmit, és ha valaki a szilfából szilcsit, a szárcsából szárcsikát és a kunyhóból kuncsit csinálna, Matula jól megnézné és – sajnálná.
– Szögény… hogyan beszél…
És Tutajos ki nem mondott tétova gondolatainak legmélyén megérezte, hogy ha egy reggel Matula azzal keltené, hogy:
Gyuszkó, ébredjen, mert felkelt a napcsi… – hát ijedten nézne rá, hogy megbolondult-e, s közben kicsit utálkozna is. De nem, ez nem is lehetséges!

"Matula a szokott helyén ült a konyhában, és úgy nézett a két gyerekre, mint a vén sas a fiaira, amikor visszakapja őket."


Téli berek

"Szalutált és kiment, de még hallotta, amikor a magas rangú egyén azt mondta:
“Marha!” (Abban az időben ezeknek az “uraknak” lehetett ilyeneket mondani.)
A kalauz megfordult, és szelíden mosolygott.
“Uram – mondta –, ne felejtse el, hogy a MÁV nem alkalmaz marhákat… csak szállít…”"

"– Van itt hely még elég…
– Hát három tetű elférne még, tudod, olyan kisebbfajta. Na, Jóska, mehetünk."

"Bütyök ezen úgy elérzékenyedett, hogy kiemelt egy kis gömbölyű paprikát, kedélyesen leharapta a csutkáról – mint Matulától látta –, aztán kitátotta a száját, és döbbent arccal körülnézett.
– Víz! – mondta elhalóan és megrendülten. – Borzasztó!
– Hát, ha nagyon csíp, akkor adok egy kis bort…
– A-had-jo-hon, Gergő bá-há…. sokat!
Tutajos, az óvatos Tutajos majd lefordult a székről, annyira élvezte Bütyök „lángolását”, közben egy szálka megakadt a torkán, és egyszerre elment nevető jókedve.
– Gergő bácsi, szálka van a torkomban!
- Jó – mondta az öreg – Béla előbb szólt…"

"Bütyök egy kis idegenkedéssel húzta kezére a kesztyűket, és megnyalta a szája szélét, ami ebben az esetben meglepetést jelentett.
– Mint a kályha. Hol vette, Gergő bácsi?
– Nem vettem, kaptam. Itt a berekben, egy macskától. Mondom neki: nem adnád a bőröd oda, te macska? Hát odaadta… Jószívű macska volt, meg aztán puskával kértem…"


"kékes párák takarták a téli titkokat."

"cifra szerszám, öreg ló"

"szél nélkül nincs is hideg"

"– Nem kelnek föl? Engedett az idő, majdnem meleg van.
Bütyök mélyen behúzódott a takarók alá.
– Gergő bácsi talán azt a meleget érzi, ami kimegy…
Matula nevetett.
– Hát ennél szebben már igazán nem lehet mondani, hogy tegyem be az ajtót. Hiába, aki finom ember, az csak finom ember! Ezután én is finoman kérdem meg, meddig akarnak még tehénkedni, mert dolgunk van!"

"– Amondó vagyok – kezdte Matula a beszélgetést –, amondó vagyok, érdemes lenne kinézni…
Derék barátaink azonban nem voltak “amondók”… Kiváló barátaink még félig az álom csónakjában hevernek, és ez a csónak csak a hideg közreműködésével tudja őket partra fordítani.
– … kinézni – folytatta Matula a magánbeszélgetést—, és a fára gondolni, amit aztán kaparhatunk a hó alól, de még akkor is vizes lesz…
– Vizes? – nézte Tutajos a gerendákat, amelyek szárazak voltak. – Mi lesz vizes, Gergő bácsi?
– A fa!
– Hát akkor menjünk – feküdt tovább Bütyök is –, menjünk, és hordjunk be fát.
Matula mosolygott.
Nem muszáj felkelni, azt már nem is mondom. Majd kis kereket faragok az ágylábak alá, semmi az, csak nyolc kerék kell, aztán kihúzom magukat, meg visszahúzom…
– Kelünk már, Gergő bácsi – nevetett Tutajos."

"De jól emlékezzék ám! Mert a sötétben minden tehén fekete."


Érdemes lenne vajon megnézni a filmadaptációkat? Emlékeim szerint sosem láttam a régit, és az újabbat sem...

2024. április 19., péntek

Lynn Painter: Újra meg újra

Amióta megkezdtem ennek a posztnak a piszkozatát, az állt itt, hogy "pfuh", és ez nagyjából össze is foglalja az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban. Pedig olyan jól indult! A Groundhog Day (Idétlen időkig) mintájára egyetlen napot, történetesen egy Valentin napot kell mindig újraélnie a hősnőnek a könyvben. Valahogy rá kell jöjjön, hogy lépjen ki ebből az időhurokból, mert ráadásul ez a valentin nap elég sok rossz hírt, kellemetlen történést tartogat számára. 

Emilie Hornby átlagosnak mondható tinilány, aki szerelmes is, frusztrált is, kicsit megalkuvó meg önbizalomhiányos is. Szeret viszont tervezni, merthogy "a sors balekoknak való"... Azonban úgy tűnik, a sors úgy gondolja, beint neki. 
Szinte naplószerű formában ismerjük meg Emilie ismétlődő, rémálomszerű napjának történetét, és minden fejezet elején egy-egy vallomás van. 
A végzetes Valentin-napon Emilie-nek elég sok mindent fel kell dolgoznia - baleset, szerelmi bonyodalmak, tanulmányi nehézségek, és apja is váratlan hírrel rukkol elő... Amikor ismétlődnek a történések, Emilie-t már nem üti annyira szíven egyik dolog sem, és többféle módon próbál viszonyulni a történésekhez - megváltoztatni azonban nem sokban tudja őket. Amikor már sokadszor játssza újra a február 14-ét, úgy dönt, elég a tervekből, és kihirdeti a KNN-t, a "következmények nélküli napot". :D A szakavatott olvasók nyilván már sejtik, mi történik egy ilyen bátor (avagy botor?) elhatározás után. ;) 

A sztori jól indult, gördülékeny, olvastatta magát, Emilie-nek normális stílusa volt, nem volt túl tinis, nem volt koravén sem, szimpatikus volt. Nick Stark is megtetszett az elején, a sorozatos baleseteknél, komor és titokzatos, érett, felnőttes volt. De aztán valami nagyon félrement. A KNN-nek nagyon vártam már a végét, de persze tudtam, hogy mi lesz... Valahol már ott, a fele tájékán megváltozott az egész könyv. Ahogy egyre könnyelműbb lett Emilie, valahogy úgy futott ki az irányítás a szerző keze alól is. Stílustalan lett, rettenetes nyálas, tinis, élvezhetetlen párbeszédekkel - párbeszédnek nem is lehet nevezni az ilyen diskurzust, csak egymás után dobált mondatok voltak. A következetlenségek, az ide-oda rángatása a szereplőknek, a gejl részek teljesen elrontották az addigiakat, és összességében borzalmas lett a második fele, és a vége is. Random rohangálás és összevissza beszélés jellemezte. Elkanyarította valahogy a történet szálait persze a szerző, de már mindegy volt. Kiölt minden kedvelhetőt Emilie-ből és Nickből is, és vissza is minősítette őket bugyuta tinikké egy szempillantás alatt. 
Hozott komoly témákat - elvált szülők közti vergődés, testvér elvesztése -, de nem tudta ezeket jól tálalni. 

A műfaj állatorvosi lova ez a könyv; minden hiba fellelhető benne, ami miatt nem szeretek ilyesmit olvasni. De ráadásul hogy magyarul tettem, szerintem így még rosszabb volt, mert talán, de csak talán kicsit jobban csúsztak volna ezek a good for nothing dialógusok angolul. 

2024. április 11., csütörtök

Linn Skåber: Ma négykézláb akarok járni

Linn Skåber
"monológos" könyveire már korábban felfigyeltem, és végül a felnőttmonológok került annak idején először a kívánságlistámra. Bő egy évet tartogattam is, de most végre elolvastam. A Ma négykézláb akarok járni nem csak szép, de különleges és tartalmas kötet is. Lisa Aisato illusztrációi kísérik a sorozatot, és figuráiban, hangulatiságában nekem elsőre a Garmann nyara című könyv ugrott be róluk. Csak utána vettem észre, hogy mindkét könyvnek norvég a szerzője (bár az illusztrátor különbözik), szóval valamelyest "norvégos" lehet akkor ez az irányvonal. 

A kötet a felnőttmonológok alcímet kapta, és rövidke történetein keresztül felvillan a felnőttség fonáksága, és még az ismeretlen élethelyzetek is ismerősnek tetszenek, a magunkra-ismerés a hétköznapibb és az abszurdabb jelenetekből sem hiányzik. Sokféle élethelyzet, élettörténet, élettöredék bukkan fel, és pengeti meg az érzelmi húrokat. 

Erős a kezdés az előszóban, a tengerparti jelenettel, már itt magával ragadott Skåber, mert ismerőset mutatott, mind a jelenet fizikai mivoltában, mind a lelki hátterével kapcsolatban. 
Kedvencem volt az írások közt Az erős kezed, a Titkok, a Halál, és nagyon megcsapott A világ legromantikusabb filmje is - az ehhez tartozó illusztráció is brutálisan jó. Tetszettek a kicsit hosszabb lélegzetű sztorik is, a telefonbeszélgetős "Péntekről", és a Cowboy és szakács is. De a fejezetek között van néhány pársoros szöveg is, egy-egy illusztrációval, ezek is igazán erőteljesek, pedig csak 1-2 mondat mindegyik. 

Linn Skåber és Lisa Aisato is igen jó emberismerők, és tudják, hogyan kell bemutatni az úgynevezett felnőtteket, úgynevezett felnőttségükben. A napsugaras borító sok-sok keserűséget, szomorúságot, borús gondolatot rejt viszont, nem jellemzőek a pozitív kicsengésű történetek. 

A versek nem tetszettek annyira, és fiatal-felnőttkor kissé hiányzott, a gyerekvállalás, munkakezdés küszöbén állók érzései, helyzetei, ezekből nagyon kevés volt, inkább a 40+, 45+, 50+ korosztály volt képviseltetve. 

Kíváncsi lettem a kamasz és az időskori monológokra is. 


Saját kép. Instagram.

2024. március 23., szombat

Clare Pooley: Rendhagyó szabályok ingázáshoz

Először is: ne higgyetek a magyar borítónak! Nem jól sikerült szerintem, túlságosan a romantikus irányba tolja el a gondolatokat, és sehogy sem stimmel, a szereplőket tekintve sem, hacsak nem Sanjay-éket gondoljuk ide mint párt - de a bőrönd akkor is hogy kerül ide az ingázáshoz? Szóval a belsejét nézegessétek inkább ennek a könyvnek (is), mert azt, úgy gondolom megéri. :)

A Rendhagyó szabályok ingázáshoz egy szórakoztató olvasmány, ami több egy sima mezei chick-litnél. Rengeteg fontos témát ragad meg, és jár körbe, és a megoldásai is frappánsak; kellemesen elvarrja a szálakat. Rövidek a fejezetek, és a történet több szereplő nézőpontjából bontakozik ki, akik mind ingáznak ugyanazon a vonaton, így gyakorlatilag napi szinten látják egymást, de ahogy az lenni szokott, nem tudnak egymásról semmit igazából... Egészen addig, amíg egy váratlan esemény arra nem készteti őket, hogy elkezdjenek beszélgetni. A beszélgetésben persze a minden lében kanál Iona jár az élen, aki, miután már megszegték ezt a nem-beszélgetős szabályt, nem rest mindenféle indiszkrét kérdést is feltenni, és  mindenbe belebonyolódni. Az utasokból lassan barátok lesznek, ahogy nem csak megismerik egymás életkörülményeit, és azokat a nehézségeket amikkel a felszín alatt küzdenek, hanem aktívan segítenek is egymás problémáin, legyenek azok bármilyen nehéz természetűek is. Ezzel együtt pedig azért szerencsére nem az marad meg az olvasóban, hogy jaj, de habkönnyű is minden, és léteznek instant megoldások. Egyáltalán nem marad felszínes a könyv, vannak kemény élethelyzetek, és állandó küzdelmek. Nem oldódik meg minden egy karikacsapásra. 
Iona 57 éves, és magazinterapeuta, ami egy kiveszőben lévő műfajnak tűnhet, és talán tényleg az is... Ionát kollégái őskori dinoszaurusznak tartják a munkahelyén, és mindenféle célzásokat tesznek rá, hogy fel kéne pezsdítenie a rovatot. A munkahelyi gondokon túl aztán a szereplőket megismerve sokasodnak az egyéb természetű problémák is: van, akinek pánikrohamai vannak, van, aki kiadott egy meztelen képet magáról, és most ennek issza a levét, van, akit kirúgtak, de nem meri elmondani a feleségének, és csak tétován ingázik tovább, megszokott útvonalán. Szóval akad itt minden, a midlife crisistól kezdve, a házassági problémákon át, a demenciáig. 

"Hogy lehet, hogy az őszülő és ráncosodó férfiak tiszteletet váltanak ki másokból, míg az olyan jó karban lévő nők, mint amilyen ő, láthatatlanná válnak?"

Tetszett, hogy mennyire más dolgok derültek ki az adott utasról, mint amit a külsőségek alapján gondolni lehetett. 
Érdekes és sokféle karaktert és élethelyzetet vonultatott fel Clare Pooley, amihez igazán hálás helyszín az ingázó vonat, és nekem bejött a könyv üzenete, még ha magát Ionát néha kicsit "soknak" éreztem is. De az ilyen típusú ember pont ilyen. 
Illetve nyilván, a gonosz kis agyamban megfordult azért az a gondolat, hogy naiv kicsit a könyv, meg van benne szirup is, hiszen akármelyik utas lehetett volna mondjuk sorozatgyilkos. :D Vagy épp lehettek volna még keményebb gondok, amit nem lehet meg-vonat-terapeutázni, pl. skizofrénia, alkoholizmus, függőségek. De aztán elhussantottam ezeket a gondolatokat, és inkább élveztem a könyvet. :) 

"(...)van egy kínai közmondás, ami valahogy így hangzik: Ha elég sokáig állsz a hídon, az ellenséged holtteste előbb-utóbb elúszik melletted."

Egyébként az egy picit zavart, hogy szerencsétlen Ionát mindig Ilonának olvastam, ami ráadásul, mint régies név, még stimmelt is a munkájából kiöregedő asszonyra. :D Amíg el nem olvastam az utószót, addig azon a véleményen voltam, hogy meg kellett volna esetleg változtatni a magyar verzióban a nevét, de ott aztán kiderül, kiről van elnevezve. :) 

Pierst nagyon megkedveltem, és tetszett az, ahogy Candidával (tényleg ez a neve! ááá!) alakultak a dolgaik, nem szokványos volt a megoldás. Az Emmie-Sanjay szál is jó volt, nem kaptam hülyét a romantikától, sőt, kicsit meglegyintett a végén az Igazából szerelem szele, de ezt nem spoilerezem el, hogy miért. :) Bea sorsa meglepett, és sajnáltam őket nagyon. Tobytól viszkettem. 

"Amikor megtörténik az, amitől az ember hosszú ideje fél, akkor többé már nincs mitől félnie."

Jó jelenetek, nincs erőltetettség, a megoldások ötletesek. Kellemes olvasmány volt, örülök, hogy elolvastam.
Néha egy picit emlékeztetett a Lélekdokira, amit szintén nagyon szerettem olvasni, és ami ugyanúgy nagyon fontos és nehéz témákat mutatott be, de könnyed köntösben azért. 

"Drágám, ha feladod, ők nyernek – mondta. – Azt akarják, hogy kicsik legyünk, ezért fontos, hogy kihúzzuk magunkat. Azt akarják, hogy láthatatlanok legyünk, úgyhogy meg kell mutatnunk magunkat. Azt akarják, hogy csendben maradjunk, ezért hallatnunk kell a hangunkat. Azt akarják, hogy megadjuk magunkat, ezért küzdenünk kell."

Eredeti címe Iona Iverson's Rules for Commuting, de megjelent The People on Platform 5 címen is. :) 


U.i.: azért a Bea (Bíííí!!!) Beaként való ragozása kissé bántotta a szememet. És tessék, megint egy Bea, mint a Beth Moran könyvben. :D 
Kukacoskodás még: milyen az az elsődleges színű toll? És a "Baleseti sebészet sorozat" az ugye, ugyeeee nem az ER, vagyis az ikonikus Vészhelyzet volt eredetiben? 

2024. március 13., szerda

Legendás latték

Guilty pleasure olvasmány után kutatva - miután kb. minden hangoskönyv választásomban csalódtam mostanában - megvettem az Audible-ről mindenki kávés fantasyját, a Legends & Lattest Travis Baldree-től. Már egy ideje szemeztem ezzel a kis cosy fantasy könyvvel, és aztán Bea adta meg a végső lökést felé. Nekem nem lett kedvencem, mint neki, de azért tényleg kellemes olvasmány, süti- és kávéillatú, és nem emeli meg a vérnyomásunkat se túlságosan. High fantasy, low stakes, good company. Az, aminek hirdeti magát. Viszont valahogy pont az volt a "bajom" vele, hogy annyira nem hozott lázba, hogy pl. kíváncsi legyek a további kalandokra. Nemrég jelent meg ugyanis a Bookshops & Bonedust, ami az előzménykötete a lattéknak. Egyelőre úgy vagyok vele, hogy nem biztos, hogy azt a részt is elolvasom.

A történetben egy harcos orkcsaj, Viv, új életet akar kezdeni, ezért egy utolsó, jól sikerült portya után leteszi a kardot, és egy Thune nevű kisvárosban próbál szerencsét. Kávézót akar nyitni. Egy régi istállót újít fel egy Calamity (Cal) nevű hobbal (de nyugi, lovak nincsenek! :D), majd még néhány másik ismeretlen ismerős is melléverődik, és megkezdi működését a Legends & Lattes
A kávébab-nedű eleddig ismeretlen volt ezen a vidéken, de amint megérzik a helyiek a gnóm-ital aromás illatát, belendül az üzlet. Főleg, hogy ingyen kóstolók is vannak. 
A hely varázsát és keresettségét aztán csak tovább növeli, amikor Gyűszű, a pék egerentyű (angolul ő Thimble és ratkin) is munkába áll, és elkezdi gyártani ínycsiklandó süteményeit a kávék mellé. 
Kávé, latte, jegeskávé, fahéjas és kardamomos csokis sütemények, kell ennél több? 

Nyilván egy kávézóba nem, de a történetben talán elfért volna még valami, nem is tudom igazán mi, valami olyan varázs, amivel tényleg magával ragad, mint annak idején a Fever
Tandri nekem fura volt, megszeretni nem tudtam, a Vivvel való kapcsolata erőltetett, nem éreztem a kémiát. Ahogy így belegondolok, nekem semmilyen szerelmi szál nem illett bele ebbe a környezetbe, de ugye én simán megvagyok a szerelmi szálak nélkül. A bárd Pendry antipatikus maradt, Hemmingtonnal gyanakvó voltam. A Madrigál jó ötlet volt, meg az is, hogy végülis hogy oldották meg, és tetszett a vezetője is, de mégis sótlan, kissé kiaknázatlan az egész koncepció. Felvillant jó dolgokat, érdekes ötleteket, de sokszor nem ragadja meg a lehetőséget, hogy ezzel igazán kezdjen is valamit, pl. a sakkozó idő-emberben (nem emlékszem sajnos a nevére), meg Amityben, a rémmacskában is lett volna még potenciál. Viv régi harcostársai meg szimplán dögunalmasak voltak. Vivet magát se találtam kifejezetten szerethetőnek, kicsit üres maradt számomra. 
Kár egyébként, hogy végülis nem Calamity Café/Coffee lett a kávézó neve, nekem jobban tetszett volna. Attól még maradhatott volna a könyvcím a Legends& Lattes. 

A könyv jó része igazából a kávézó megépítése, a felszerelések beszerzése, és az itallap-étlap alakulása, ami azért kicsit halovány, valljuk be, még ha kellemes is, meg körbelengi a kávé és sütiillat végig. Félreértés ne essék, nem is arra vágytam, hogy átmenjen valami akció hátán akció dologba az egész. Gördülékeny, habkönnyű sztori, és a felolvasás is jó (a szerző maga olvassa fel!), de ez egy novellányi alapanyag, annak jobban működne (csak azt nem lehet ilyen jól eladni ugye). Hiányzott egy "szikra" és némi humor is, hogy jobban tudjam szeretni. 

Nézni fogom a véleményeket a B&B-ről, de most nem folytatom egyelőre. 

2024. március 8., péntek

Nullás február

Forrás.
A rövidke február észrevétlenül elszelelt, úgy, hogy nem is vettem, és nem is kaptam könyvet. Eladni viszont sikerült kettőt a leválogatott könyveim közül, hurrá! :)

Februárban sikerült többet olvasnom, és többször elmerülnöm a könyvekben, januárhoz képest. Ezúttal könyvet fejeztem be, ebből 4 volt "könyv-könyv", és 3 mese. :) Az egyik befejezett könyv a már régóta húzódó A titkos történet volt, amit ugyan nem bánok, hogy elolvastam, de azért nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Bővebben a linkelt bejegyzésben olvashattok róla.
A sor aztán folytatódott a végképp borzasztó Joshua Ferris könyvvel, amiből paprikás poszt lett... Így aztán elkeseredésemben megpróbáltam komfortolvasmányokat keresni, és Georges Simenonhoz fordultam (mindig jó választás!), valamint meghallgattam Audible-ről a Legends & Lattes-t. Utóbbinál arra számítottam, hogy abszolút guilty pleasure, és esetleg sneaky favourite lesz belőle... nos, nem lett, de majd még külön is beszámolok róla. 

Sikerült többet blogolni is, februárban 5 poszt került ki, írtam a korábban befejezett olvasmányokról is. 
Sajnos egyébként a februárt végig betegeskedtem/tük, a takonykór uralt mindent, örülök, hogy most nagyjából kijöttem belőle végre, és remélem tavasszal már kevesebb kórság üti fel a fejét nálunk. 

Februári terveim így alakultak:

 posztolni A titkos történetről (a másik két könyvet már nem írom bele, amikről sikerült posztolni ebben a hónapban, de azok is be lettek volna tervezve, ha időben eljutok a zárós posztomig. :D :D
 befejezni a Joshua Ferris könyvet és rituálisan elégetni írni róla
✓ befejezni a Maigret albérletbent
 további Maigret-kkel folytatni a vcs-t
- egy délelőtt, amikor tojok mindenre, és olvasok (?)
 végre eljutni mindenkinek az évösszegzőjéig, és kommentelni is rájuk (még mindig nem értem végig bahh)
- néhány újabb könyvet feltenni eladásra

Egész jól sikerült a terv! :) Azért a délelőtti olvasás egyszer befigyelt egy rövidke időre, de volt sok egyéb dolgom is. És bár nem raktam fel új könyveket eladni, a korábbiak közül azért vittek. :) 
Márciusi miniterv

- befejezni a megkezdett könyveket: Rendhagyó szabályok ingázáshoz, Tüskevár
- és posztolni róluk :) 
- poszt a Legendás lattékról
- Maiget-olvasás
- néhány újabb könyvet feltenni eladásra
- vcs-listáról olvasni tovább 
- ha lesz szép, napos idő, akkor egy kis szabadban olvasás! 

Megjelent az új Finlay Donovan is, gondolkodom rajta, hogy újrázzam-e az előző részeket is, vagy csak folytassam a sort? Hmm-hmm. 

A többiek februárja: 

2024. március 6., szerda

Két újabb Maigret-olvasás

A sok felemás olvasmányélmény késztetett arra, hogy a jó öreg Maigret felügyelőt húzzam elő a cilinderből, akivel mindig kellemeset lehet nyomozni. :) 
A Maigret albérletben és a Maigret és a becsületes emberek került most sorra, amik egyúttal szerepeltek az idei vcs-listámon is. :) 

Georges Simenon: Maigret albérletben

"Az ég rózsaszínű volt. Az utcák is rózsaszínnek tűntek. Kora tavasz illatú este volt, minden kávéház teraszán emberek üldögéltek." 

Meggyötört lelkemnek kellett már egy kis tavaszillatú Párizs és pipázó Maigret. :) Jól választottam a Maigret albérletben című kötettel, kellemes hangulatú, érdekes nyomozást kaptam. 

Madame Maigret nincs otthon. Elutazott a nővéréhez, aki épp kórházban van. Maigret így aztán ebben a kötetben magányosan próbálja eltölteni és kitölteni az idejét, épp nem foglalják le annyira a futó ügyek ugyanis... Egészen addig, amíg telefont nem kap: Janvier-t meglőtték! A felügyelő megkezdi szokásos, komótos helyszínbejárását, és hogy teljesen bele tudjon helyezkedni a nyomozásba, és minél jobban megismerje a Rue Lhomond bérházainak lakóit, egyenesen be is költözik Clément kisasszony egyik szobájába. 


"Tényleg csak a vizsgálat miatt költözik a rue Lhomond-ba, vagy azért, mert irtózik a gondolattól, hogy üres lakásba menjen haza?"

A kisasszony vajon szerepet játszik, színészkedik, vagy mindig ilyen jókedélyű? Mindenesetre Chartreuse likőr helyett egy idő után  már sörrel kedveskedik inkább a szomjazó Maigret-nek. 

"Egyébként fogalmam sincs, hogy a kisasszony játssza az együgyűt, vagy tényleg ennyire naiv. Ha az utóbbi az igaz, akkor inkább szénát kéne etetni vele."

Ennek a fenti az idézetnek igen megörültem, mert rögtön eszembe jutott, hogy írt már hasonlót Simenon, méghozzá Az özvegy című könyvében, ott is kiírtam a szénás sorokat annak idején. :) 

Az alkoholválaszték hatalmas ebben a részben; előfordul aperitif, fehérbor, calvados, a már említett Chartreuse likőr, szilvapálinka és a hőn áhított hideg sör is.
És persze pipázás: 

"Pipájának füstjétől a levegő egyre kékebb lett, egész füstlepel keringett a lazacszínű lámpaernyő körül."

Rendkívül élveztem elmerülni a történetben, még ha kicsit a véletlenen múlt is, hogy hogyan jut a tettes nyomára Maigret, hogyan is vesz észre dolgokat, pusztán a kis ablakkockákat figyelve a saját ablakából. 
Nagyon szuper filmet lehetne forgatni ebből a regényből: a szüntelen nézelődés, a bérházak, a párizsi utcákon való kóborlás, a pipafüstös elmélkedések, a hajthatatlanság, amivel Maigret "rászállt" a gyanús egyénekre, és a panziós Clément kisasszony, a "lencsibaba"... 
Jólesett ez a könyv, mint Maigret-nek a pohár fehérborok és a hideg sörök. :) 


Maigret és a becsületes emberek

A sort folytattam is egy másik, régi, Albatrosz kiadású Maigret-vel. Telefonon keresik Maigret-t az éjszaka közepén... René Josselint holtan találják, a helyszínre kell mennie. 

"Maigret-nek még a dohányillat is a foglalkozását juttatta eszébe: az előző este kialudt pipa szaga – éjszaka mindig újra rágyújtott, ha valamilyen sürgős ügyben felébresztették. Ilyenkor még a kávénak is más az íze, mint reggel. Meg a benzinszag is, amely a nyitott ablakon beáradt… Maigret úgy érezte, elkényelmesedett az utóbbi napokban. Végre-valahára három hetet töltöttek egyhuzamban Meung sur Loire mellett, s ez alatt úgyszólván minden kapcsolata megszakadt a bűnügyi rendőrséggel, egyszer se rendelték vissza Párizsba, mint a korábbi években. A házat csinosítgatták, meg a kertet. Maigret pecázott, kuglizott a falubeliekkel, és amióta hazajött, képtelen volt visszazökkenni a rendes kerékvágásba."

Ezúttal legalább bizonyítékot kapunk rá: NEM MINDIG történik bűntény, amikor a felügyelők, nyomozók nyaralni-üdülni mennek. :D Kivételesen kapott egy kis pihenőt Maigret, és csak háromhetes szabadsága után hazaérve várja a bűntény, amit ki kell bogozni. Ami nem is olyan könnyű, mert ebben a kötetben a felügyelő csupa becsületes emberrel van körülvéve. Mindenki mint a patyolat, nincs senkin fogás az ügyben, Maigret szinte meg is gyűlöli a "becsületes embereket" (és az olvasó is közel kerül ehhez az érzelemhez), és legszívesebben kidühöngené magát. René Josselin özvegyéről visszapattannak a kérdések, és a semmitmondó válaszok sűrűjében ottmarad a rejtély: mégis ki lőtte le Josselint, és miért?  

"Ez is becsületes ember a javából! Lehet, hogy Maigret mással se találkozik, csak csupa becsületes emberrel ebben a nyomozásban? Lassan már az agyára megy ez a sok becsületes ember, elvégre egyfelől van egy hulla, másfelől meg egy ember, aki kétszer egymás után rálőtt René Josselinra."

Egy idő után még a sörözésből is elege lesz, és konyakot kér inkább. Van, hogy szódával. És eszik egy kis töltött káposztát is. :) 

Maigret benyitott egy sörözőbe, a Montparnasse körúton. A söntés még néptelen volt. A csapos a pultot tisztogatta. – Egy pohár akármit – szólt oda Maigret –, csak sört ne. – Gyomorerősítőt? Konyakot? – Konyakot…

A nyomozás, és a megoldás is kicsit lagymatagabb volt a szokásosnál, mindenki tényleg túl becsületes - és ettől kissé unalmas - volt, és persze a háttérben lappang valami titok, de amikor kiderül, mi is az, nem csattan akkorát, és számomra kissé érthetetlen volt a motiváció, ami vezérelte a titkolózót. 


Idénre még legalább három Maigret kötetet tervezek, stay tuned! :) 

2024. február 23., péntek

Donna Tartt: A titkos történet

"Öten ​voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker."

2013-ban bitang sok könyvet vásároltam, és ezek közül jópárat Nitával együtt, amikor antikváriumban, a Red Busban, vagy éppen turkálókban garázdálkodtunk. A Sugár könyvturkálóban a kezembe nyomta ezt a régi, kopottas Európa kötetet, azzal a felkiáltással, hogy ezt bizony meg kell vegyem! És, ahogy az lenni szokott, a zsákmány ült egy évtizedet nálam a polcon... A túl sok könyv, túl kevés idő ismételten megjelenő problémaköre. A véleményeket olvasva, és a szóbeli lelkendezések alapján egy idő után valamiféle ködös titokzatosság lengte körül a könyvet, és egy mitikus, örökbecsű regét gondoltam a borító mögé. A könyv valóban érdekes, feszült, hangulatos, és érdemes volt elolvasni, viszont néhány dologban, azt gondolom, nem annyira jó, mint azt sokan tartják, és egyes részei kérdéseket vetettek fel bennem. A Dark academy stílust, és légkört pedig nem teljesen érzem magaménak, pedig azt gondoltam, nagyon bejön majd a műfaj. 

2024. február 13., kedd

Joshua Ferris: To Rise Again at a Decent Hour

Tessék, csak tessék, ismét egy vacak könyv, amit PuPillának sikerült kihalásznia az nagy könyvtenger mélyéről! Hát komolyan mondom, felmondok lassan mint olvasó! :D Hol vannak a jó könyvek, és miért bujkálnak előlem? Joshua Ferris kötetét 2014-ben vettem meg, szóval ez is már egy évtizedes matuzsálem volt a várólistámon, gondoltam ideje végre elolvasni, betettem hát a várólista csökkentésbe.
Egyetlen indokom van rá, hogy tényleg be is fejeztem ezt a regényt, méghozzá az, hogy az előző választásomat is félbehagytam a listáról, és rendben van, hogy ez is egy módja a várólista csökkentésének, de azt már igazán nem szerettem volna, hogy teljesen elfogyjon az egész, úgy, hogy el se olvasok semmit róla. :') De a következő, utamba kerülő vackokat ismét csak kíméletlenül félbe fogom hagyni.

FIGYELEM! Kissé paprikás poszt!