2018. december 9., vasárnap

Liane Moriarty: The Husband's Secret - A férjem valamit titkol


Liane Moriarty már a harmadik könyvével hódít nálam, és ennyi szuper élmény után vitathatatlanul beírta magát a szívemnek nagyon kedves szerzők közé. Nyár elején a What Alice Forgot lepett meg, majd a Big Little Liestól esett le az állam, most pedig a The Husband's Secrettel folytattam a sort, ami magyarul A férjem valamit titkol címen jelent meg a Pioneer Kiadónál. 

A címben is szereplő titok valóban egy központi szálát képezi a könyvnek, Cecelia ugyanis talál egy levelet a padláson a férjétől, amit csak halála esetén bonthatna fel... John-Paul Fitzpatrick borítékba rejtett titka pedig nem csak a saját családjuk életét forgatja fel fenekestül,hanem a környezetükben élőkét is.

Liane Moriarty megint egy sokszereplős, több szálon futó, mégis összehangolt és pontosan megkoreografált, igazán drámai vonalvezetésű sztorit alkotott. Karakterei árnyaltak, nagyon emberiek, érző lelkűek, sebzettek, dilemmákkal terheltek, akik néha bizony rossz döntéseket hoznak. Ezek a döntések pedig, észrevétlenül ugyan, de kihatnak az egész környezetükre, apró döntések révén okoznak alapvető változásokat életük valamilyen szintjén. Tetszettek a vívódások, a konfliktusok, az összekapcsolódások. Rengeteg különböző témát ölelt fel: veszteség, gyász, neheztelés, titkolózás, párkapcsolati gondok ugyanúgy megjelentek, mint a családi kapcsolatok. Izgalmas és ügyesen felépített volt, mégis tudott néha kellemesen vicces lenni, nosztalgikusan elmosolyodós, amikor a szereplővel együtt lehetett elkönyvelni az élet iróniáját. Kicsit tompította a múltbeli és jelenben zajló tragikus dolgokat egy önfeledt affér, vagy pl. Esther mániákus érdeklődése a berlini fal iránt. :) ...

SPOILER!! Én sajnáltam szegény Connort. :( Valahogy jobban örültem volna, ha megtalálja a boldogságát ő is, és Tess sem próbálkozik megmenteni egy olyan házasságot, amibe örök tüskeként belefúródott az a bizonyos állítólagosan ártatlan románc. SPOILER VÉGE. 

A borító szerintem szépséges. Az üvegbe zárt pillangó egyszerre szimbolizálja a titkot, az élet törékenységét és utal a híres pillangó-effektusra is. Hogyan indul el, mi által és hova gombolyodhat le a sors fonala? Olyan sok dolog van, amiről sosem szerzünk tudomást... és ez jól is van így.  A lezárás felvillantott mozzanatai és "mi lett volna ha?" részletei képszerűek, hatásosak, rendkívül jól elhelyezettek voltak. Bizony el is sírtam magam rajta.

Csak ajánlani tudom Liane Moriarty-t, elképesztően jól tud történeteket csavarintani, úgy, hogy nem hiányzik semmi, tökéletes a recept. Nem sablonos, és bár erőteljes, mégsem hatásvadász. Az idei top5-ben úgy tűnik két könyvvel is szerepelni fog nálam. :) Jövőre pedig jöhet a Nine Perfect Strangers, alig várom, hogy olvassam. 

10/10

2018. december 7., péntek

Mi fér még bele az évbe?

Forrás.
A szokásos túltervezés helyett idén talán tényleg egy reálisabbnak és teljesíthető(bb)nek tűnő listával jövök a "mi fér még bele az évbe?" kérdésre válaszul. A kupacból, amit hozok, ugyanis három könyvbe már bele is kezdtem - sőt, van amelyik a végén járok már -, és van néhány rövidke, vagy épp könnyebben haladós is köztük. 

A várólista csökkentés és Miamona kihívása (MRC) miatt jó lenne elolvasni mindent ezek közül, de ha nem sikerülne sincs semmi gond, mint ahogy eddig is csak annyi történt mindig, hogy szépen átvándoroltak a könyvek egyik tervlistáról a másikra. :) 

A listám idén az év végéhez a következő (7 könyv): 

- J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban - az illusztrált kötetnek már a 40%-ánál járok most is. Karácsonyi készülődéshez ideális olvasmány bármelyik HP szerintem. :) 
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl - reci és már a végén járok.
Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám - vcs, belekezdtem már ebbe is. 
- Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak - vcs és MRC, na meg nem utolsósorban szezonális olvasmány. ;) 
- Joyce Carol Oates: Napforduló - vcs. Ez az elem még lehet, hogy felcserélődik valami másra, mert kedvem igazán nincs most hozzá (hozzátok meg a kedvem, akik olvastátok! :))
- Jean-Paul Didierlaurent: a 6:27-es felolvasó - vcs. Ehhez annál inkább van kedvem, és rövidke is. 
- Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock - elég vaskos, és bár nagyon szeretném, ha még beleférne idén, szerintem csak elkezdeni fogom tudni, és átcsúszik majd januárra a befejezése. 

A terv ez, persze bármi más közbejöhet, amihez kedvem támad, és ami így megtorpedózza a listát, de most abszolút bizakodó vagyok, és előreláthatólag tényleg javarészt ebből a halomnyi könyvből fogok olvasgatni. :)


És nektek mik a terveitek? Vagy már a jövő évin gondolkodtok? (Nemsoká össze lehet rakni a 2019-es vcs-ket is! :D) Vagy éljen továbbra is a spontaneitás? ;) 

Állás 12.09.: 2/7

2018. december 6., csütörtök

Sylvain Neuvel: Védtelen halandók

Sylvain Neuvel trilógiája, a Themis-akták a végéhez ért a Védtelen halandók című kötettel. Amikor belefogtam a különös sorozatba, nem gondoltam volna, hogy ennyire magával ragad majd ez az óriásrobotos sci-fi, mégis beszippantott. A rajongásom az Ébredő isteneknél csúcsosodott ki, ami számomra is meglepő módon a tavalyi év egyik legjobb olvasmánya lett.

Fülszöveg: "Eddig ​arra számítottunk, hogy csakis kívülről érkezhet az emberiséget fenyegető legnagyobb veszedelem. 
Tévedtünk. 
Rose Franklint, a zseniális tudóst egész felnőtt életében az hajtotta, hogy megtalálja a magyarázatot a rejtélyre – egy gigantikus, eltemetett fém kézre –, amelybe gyerekként botlott, pontosabban zuhant bele véletlenül a dél-dakotai Deadwood közelében. 
A felfedezés az egész bolygón tapasztalható, mindent feldúló változások láncreakcióját indította be. 
Rose és a Földvédelmi csapatok mindent megmozgattak, hogy mielőbb kiismerjék a misztikus technológiát, csakhogy váratlanul óriásrobotok szállták meg a Föld legnépesebb városait, s gyilkolták milliójával a lakosságot. Bár Rose és az emberei végül gátat vetettek a mészárlásnak, elhárították a támadást, diadaluknak sokáig nem örülhettek. Ismeretlen támadóink visszavonultak, elhagyták a megrokkant bolygót… ám a tudóst és segítő kis csapatát magukkal vitték. 
Most, miután közel tíz évig éltek abban a másik világban, Rose-ék hazatérnek… csakhogy egy újabb pusztító háború közepébe csöppennek, amely ezúttal az emberek között dúl. Úgy tűnik, a földönkívüli lények éppen azért hagyták hátra a Földön robotóriásaikat, hogy az emberiség önmagát semmisítse meg velük. 
Rose eltökélten keresi a megoldást, bármi legyen is az ára. Vajon ő lesz az utolsó gyalog az ítéletnapi végjátékban, amelyet senki sem nyerhet meg?"

Egy sorozat harmadik kötetéről van szó, ezért SPOILEREK lehetnek azok számára, akik nem ismerik az előzményeket! 

A Védtelen halandók cselekménye 10 évet ugrik előre az időben ahhoz képest, hogy a Themiszben szórakozó kis társaság - Rose, Vincent, Eva és Eugene -, különös módon egyszercsak idegen terepen, nem a Földön találja magát. Természetesen vannak később visszatekintések az Esat Ekt-ről - ez a bolygó neve, ahova Themiszben elszállítják őket -, hogy össze tudjuk rakni, mi is történt ott velük, hogyan illeszkedtek be a földönkívüli társadalomba, milyen nehézségeik akadtak, hogy tanulták meg az ottani nyelvet és tanítgatták az ekteknek a sajátjukat. 

A regény az eddigiekhez híven sorszámozott küldetési naplókból, levelekből, személyes naplóbejegyzésekből, lehallgatási felvételekből áll. Ez a dokumentum-regény forma most is kicsit távolságtartó, és személytelen, de ez engem továbbra sem zavart. Nem éreztem úgy, hogy a dokumentált dolgokon kívül kellett volna más narráció is a szereplők részéről, hogy érthető és élvezhető legyen a történet. 
A kötet kb. felét teszik ki a visszaemlékezések az Esat Ekten töltött idejéről a csapatnak, ami több szempontból is érdekes volt. Tetszett, hogy jobban megismertettek a földönkívüli létformákkal, akik az előző részekben megszállták a Földet, és nagyon tetszett a nyelvük, szerintem kifejezetten érdekes volt, és szinte azt éreztem, hogy csak egy picit kéne megerőltetni magam, hogy ezeket az alapmondatokat, amiket beszéltek, én is megértsem, vagy megalkossam magamtól. Yokits kíváncsi lennék Neuvel mennyit talált ki ebből a képzeletbeli nyelvből és szabályaiból. :D

Az ektek különös be-nem-avatkozási politikájáról és a hosszas döntésképtelenségükről is rengeteg szó esik. A Tanács, aminek döntenie kéne Rose-ék sorsáról: maradhatnak-e, vagy haza kell menniük, egyszerűen nem jut dűlőre, így aztán bár nem mindenben értenek egyet és nem azonosak a motivációk, végül saját kezükbe veszik az irányítást, és 10 év után hazatérnek a Földre egy ekttel együtt, méghozzá Themisz fedélzetén. De vajon mi történt a Földön azóta, hogy az óriásrobotok elárasztották a nagyobb városokat, többmillió embert lemészároltak, majd kiűzettek? Röviden szólva káosz van. Az egyik óriásrobot, Iapetosz, amelyet Dr. Franklinnek sikerült semlegesíteni, a Földön maradt, és a nagyhatalmak egymással háborúznának érte. Ennél azonban sokkal nagyobb baj, hogy az ektek ugyebár azért jöttek el, hogy kiirtsák az idegeneket az emberek közül, "megtisztítva" őket a korábbi beavatkozásuk termékétől, de azzal nem számoltak, hogy az évezredek alatt, hány leszármazottjuk lett, mennyire belekeveredett a DNS-ük az emberi fajéba. Az ember pedig végtelenül gonosz és kegyetlen tud lenni... Veszélyforrásnak kezdik tekinteni azokat, akikben sok az ekt DNS, teljesen mindegy, hogy az eddig is a jámbor szomszédnéni volt-e... Megkezdődik a csoportokra osztás, a táborokba küldés, és a kivégzések... Nehogy az ektek a megmaradt, sajátjaiknak érzékeltek miatt visszatérjenek újra irtani. Ember embernek farkasává válik ebben a szomorú új világban. 
Rose, Vincent és Eva pedig megpróbálnak újra rendet tenni. Megoldhatja ezt az egészet az emberiség, vagy külső segítség kell? Hogyan lehetne bevonni az ekteket is, ha olyan nagyon a be-nem-avatkozást hangoztatják, a korábban elkövetett hibák ellenére? 

Szerintem jó befejezést kapott a sorozat, élveztem olvasni, és tetszett a gondolatisága is, de talán kicsit összébb lehetett volna rántani, pár fejezettel megrövidíteni, és akkor nem lenne túlírt. A robotokból kevés volt ebben a részben, harcolni is alig harcoltak - persze máson volt a hangsúly, ez igaz -, ugyanakkor Vincent és Eva családi drámázásából meg egy kicsit sok jutott. Úgy éreztem túlbonyolítja kettejük kapcsolatát a szerző, és nem is tudtam néha eldönteni most akkor mennyire szeretik vagy gyűlölik épp egymást. Lehetnek ellentmondásos érzelmek, de nem csak fejezetről fejezetre, hanem szinte mondatról mondatra változott az egymáshoz való viszonyulásuk, ez szerintem fárasztó volt.

Kara erős személyisége hiányzott, de Mr. Burnsnek örültem. :) Jó volt az is, hogy ennyit utaztunk megint, nem csak a Földön kívül, de a Földön is: Líbiától kezdve Svédországon át Oroszországig és Koreáig mindenfelé jártak a szereplők. 

Említést érdemel a borító, ami ismét nagyon szép lett, és imádom a betűtípust is továbbra is. :) Az eredeti borítók közül nekem az alsó tetszik jobban. A cím fordítása is remekül sikerült, és a könyv végére érve értettem meg mennyire passzol is mindenre.

Ha mégis visszatérne ebbe az univerzumba Sylvain Neuvel, én bizton olvasnám a folytatást, mert érdekesek az ektek és a bolygóközi politika. ;) Tényleg nagyon megkedveltem ezt a száraznak és fiúsnak tűnő, robotokkal teli világot. :) 

7,5/10

Kiadja az Agave Kiadó.
Rendeld meg >ITT< 25% kedvezménnyel!


Kukacoskodás: Tudom, hogy ennél a kötetnél nem szabad nézni a szóközök hiányát és az elütéseket, mert valami hiba folytán nem a végleges verzió került a nyomdába, ezért erről nem is ejtek szót, de van két dolog, amit azért meg szeretnék említeni. Az egyik az ETA, ami ugyebár az 'estimated time of arrival'. Még ha nincs is rá magyar betűszó, szerintem illett volna egy lábjegyzetet biggyeszteni hozzá, mert nem biztos, hogy mindenki ismeri.
A másik, hogy egyszerűen nem tudom hogy lehet, hogy ez már a sokadik Agave könyv, amiben ismételten és többször is megjelenik a "gallyra megy"szókapcsolat. Kérlek benneteket, figyeljetek oda erre a csúnya hibára, fáj ezt így látni leírva! Annyiszor előjött már, hogy gyanítom valaki a kiadóban nincs tisztában a gally és a "gajra megy" különbözőségével, és nagy elánnal kijavítja rosszra még azt is, ami lehet, hogy előtte jó volt. :( 


2018. december 4., kedd

Dan Moore: Sherlock Holmes - Rejtélyek könyve

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem régebben a balatoni nyaralásoknak nem kis részét tette ki az olvasáson és kártyázáson kívül a rejtvényfejtés, és egy időben kifejezetten szerettem a logikai rejtvényeket, amikhez táblázat volt, és csak néhány mondatnyi információ. Az egymást kizáró tények alapján pedig nagy nehezen össze lehetett hozni a megoldást. :) Dan Moore könyvére, ami a Kossuth Kiadónál jelent meg nemrég, két okból figyeltem fel: egyrészt pár hónapja megkedveltem Sherlock Holmest, igaz, az első találkozásom nem az "igazi" Conan Doyle- félével esett meg, hanem Benedict Cumberbatch által, de a lényeg az, hogy rájöttem, kedvelem ezt a figurát. Másrészt pedig úgy gondoltam ideje kicsit megtornáztatni az agyam, és kíváncsi voltam, hogy milyen lesz most egy olyan könyvet lapozgatni, felfedezni, ami nem az a tipikusan elejétől a végéig minden betűt elolvasós fajta. 

A könyv nagyon szép kivitelezésű, ajándéknak is ideális a rejtvények és rejtélyek kedvelőinek, és tényleg meg lehet vele tekergetni a berozsdásodott agytekervényeket.

2018. december 3., hétfő

Egy kis várólistacsökkentés - zanzaposzt

Novemberben sikerült kicsit előrelépnem a várólista csökkentésben, és a rövidebb kötetek után nyúlva kipipáltam kettőt az olvasatlanok közül.
Mindkettő tetszett, másként persze, most mégis összehoztam őket egy zanzaposzt erejéig.


Luis Sepúlveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott

Ez a rövid kis kötet még a 2013-as nagy nyári Alexandra akció alkalmával került hozzám, mert megtetszett a szokatlansága. A cím, a rajzos borító, és a tartalom valahogy nem akart összeállni, és ez kíváncsivá tett. Aztán végül évek teltek el, mire ténylegesen kézbe vettem az apró kötetet, de most néhány óra alatt magamévá tettem. Nem mondom,hogy egy maradandó olvasmányról van szó, de érdemes volt elolvasni, mert érdekes és tanulságos utazás volt az Amazonas vidékére, ocelotok, majmok, curare és bozótvágókések közé, és egy szerelmes regényekbe temetkező öregemberhez, akiben nagy lélek lakozik. Az öreg halász és a tengert juttatta eszembe picit, bizonyos szempontból, de én ezt annál sokkal jobban élveztem. Fura karakter volt benne a fogorvos, és szinte már érthetetlenül sok szerepet kaptak a könyvben a műfogsorok is. Állatos tartalma miatt egyébként Durrell-hez kaptam nagyon kedvet. Hiányzik ez a természetközeliség a könyvekből.

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó

Rendkívül erőteljes novelláskötet, ahol nem csak egy-két címet lehet kiemelni, sokkal több ütős történet van benne. A részek címadó novellája van mindig az adott szekció végén, és általában az a legkiemelkedőbb, mintha a többi felvezetés lenne.
Nem egyszerű olvasmány, kemény és nyomasztó, néhol naturális, kegyetlen és egyenesen barbár. Tele van drámával, embertelen viselkedéssel. Ahol nincs annyi durvaság és kétségbeesés, ott is jelen van egy állandó, hamisítatlan, kicsit gyötrelmes hangulat. Olyan függönyök mögé tudunk benézni a történetek által, amiknél a végén úgy vagyunk, hogy bár ne láttunk volna semmit. De az érzés akkor már velünk marad, fejbe vág.
Kedvelem Tóth Krisztina nyers és metsző stílusát és ezt a lüktető, zsigeri elbeszélést, amitől élővé válik, még egy néha-néha a nyakról leguruló fej is.

A szerintem legérdekesebb, legjobb novellák a kötetből: Soha, egy szót se, Napfogyatkozás, Játszódjatok!, Tímár Zsófi muskátlija, Földlakó.
Érdemes kézbe venni, csak előtte kicsit meg kell keményíteni a lelket, mert azt széttiporja, összezúzza és úgyfelejti. Nincs feloldozás, de néha jólesik ilyesmit is olvasni.

Ezelőtt csak a Vonalkódot olvastam a szerzőtől, és már jó rég terveztem más köteteket is tőle. Örülök, hogy most sorra kerítettem ezt a kötetet is, és majd a Párducpompával szeretném folytatni a sort.

2018. december 2., vasárnap

Novemberi bookhaul

Forrás.
Direkt nem szoktam az angol szóval illetni a zárásos bejegyzéseket, de most véletlenül (khmkhm) sikerült egy szép adagnyi könyvet beszereznem, és ez már tényleg megérdemli a haul címkét. :)

Hat könyvvel lettem gazdagabb novemberben, és ezek közt aztán minden van az előrendeléstől, megfontolt beszerzéstől kezdve a recin át a hirtelen ámokfutásig. :D

Íme a novemberi zsákmány:

- Simone van der Vlugt: Delfti kék
- Halász Margit: Gyöngyhomok
- Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock
- Dan Moore: Sherlock Holmes - Rejtélyek könyve
- Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl
- J. K. Rowling: The Crimes of Grindelwald - The Original Screenplay

Anettal kicsit szétnéztünk a Geopen raktárvásárán, és még örülök, hogy csak két könyvvel jöttem ki onnan, veszedelmes hely egy könyvkedvelőnek. ;) Innen van a Delfti kék és a Gyöngyhomok. Az ősz nagyon várt könyve, A hableány és Mrs. Hancock is befutott és a régóta tologatott Mielőtt a kávé kihűlt is megjelent végre. Ezeket igen nagy érdeklődés és várakozás övezi a blogszférában, én is hamarosan olvasom őket, terveim szerint. :)
A Rejtélyek könyvét egy kis agytorna céljából gondoltam meglesni, hamarosan írok róla, és hát természetesen nem maradhatott ki az előrendelt Grindelwaldos forgatókönyv sem a zsákmányból, ami ugyanolyan szép lett - ha nem még szebb ezzel a zöld-arany designnal -, mint az előző filmé.

A novemberi haul.
A hónapban 4 könyvet olvastam el, de egy másiknak is a végén járok, és természetesen még négy másikban is benne vagyok épp... Just the usual. ;) A blogon 11 bejegyzés született novemberben, és ezek közül ígéretemhez híven valóban sok, szám szerint 5 volt Potteres. ;) Egész nagy számú filmkritika is született, a szokásoshoz képest: 3 filmes posztot is hoztam, méghozzá Grindelwaldról és az ő bűntetteiről, a Hatalmas kis hazugságok HBO sorozatról és a Branagh-féle Orient Expresszről.
A hónap könyves eseménye a Könyvbárban tett újabb látogatásunk volt Anettal, ahol is a Harry Potter és Tűz Serlege menüt fogyasztottuk el. ;)

Folytattam a HP újraolvasásokat, ahogy terveztem, és már a harmadik kötet közepe felé járok, illetve novemberben sikerült kettő várólista csökkentős könyvet is kipipálni, amikről majd egy zanzaposztot hozok hamarosan. Igaz, rövidkék, de biztató volt ez a haladás a listán, mert így még van esélyem a teljesítésre. ;) Ami az őszi terveket illeti, természetesen nem egészen úgy alakult, ahogy kigondoltam, de a 12 akkor kiválasztott könyvből 6-ot elolvastam, ami szuper eredmény. :) A listák ennél csekélyebb százalékú teljesítése sem akadályoz meg a további listák és tervek gyártásában, így természetesen lesz téli terv is, meg "mi fér még bele az évbe?" is nemsoká. ;)

Szépséges szerzeményeim.
A többiek novembere:

Dóri, Amadea, Sister, Nikkincs, Nita, Heloise.

2018. november 30., péntek

KarakterGyilkosság az Orient Expresszen

Sorozat után most filmkritika, méghozzá Agatha Christie talán leghíresebb krimijének a Gyilkosság az Orient Expresszen új változatának nem is oly' finom ekézése következik, ahogy azt a szemfüles olvasók a címből és a diszkrét címkéből - paprikás poszt - már sejthették. 

A Kenneth Branagh rendezésében Kenneth Branagh főszereplésével készült 2017-es új verzió ugyanis egyértelműen Kenneth Branagh igényeit szolgálja ki, és neki minden bizonnyal tetszett, amit csinál, amiről nekem sajnálatos módon csak az jut eszembe, hogy igazán TÖKKÉLETES volt Gilderoy Lockhart szerepére castingolni őt, csak valahogy nem sikerült jól rajta a felejtés-bűbáj. Vagy netán olyan jól sikerült volna, hogy teljesen kiverte a fejéből a nagy klasszikus Agatha Christie kötet történetét, stílusát és lényegét is?! 

Ez a film nem csak Poirot karakterének, de Agatha Christie életművének is a megcsúfolása. Nem is tudom hogy lehetett volna jobban elrontani. Még ha maga Poirot lett volna benne színes bőrű az is kevésbé zavart volna, csak történt volna legalább valami úgy, ahogy az egyrészt valójában megíródott, és másrészt, ahogy az méltó lett volna az ikonikus detektívalakhoz. 
A förtelmes és egyszerűen viccnek is rossz bajusz ugyanis, amit Branagh magára aggatott, csak a kezdet. A filmben láthatjuk még Poirot-t rohangálni, gyanúsítottat üldözni, közelharcot vívni és még lövöldözésben is megsérül... Rihegve-röhögve olvas Dickenst, és még a vonat tetején is végigmasírozik... o.O Szegény kis belgánk, aki a szürke agysejtjeiről híres, és arról, hogy gondolkodással derít fényt a csavaros bűnügyek megoldására, szerintem az egész életműben nem viháncolt ennyit, mint amit Branagh elbohóckodott, ki tudja miért, de érzésem szerint főleg saját szórakoztatására... Branagh alakítása nem több ripacskodásnál. Sajnos a maga mellé terelt nyáj, a többi nagynevű színész is elég halotthalvány teljesítményt nyújt. Deppnek egy arckifejezése van az egész filmben, Pfeiffernél meg azon izgulunk, leesik-e az arca, a többiek szimplán unalmasak, ahogy sajnos az egész film is egy túlnyújtott és kitekert vacak. A karaktereken egyébként is túl sokat változtattak, teljes kavarodás lett az egész. Andrényiékból hogy lett például drogos luvnya+ agresszív állat férj, azt végképp nem tudom. o.O

Az egyetlen dolog, ami tetszett, a a néhány felső kameraállás volt, ahonnan a fülkék belsejében történteket mutatták. Khm, igen, elég soványka tetszési indexre utal ez.

A nárcizmuson túl valószínűleg egy valami motiválhatta még Kenneth Branagh-t a film elkészítésére: hogy nagyon látványos és monumentális vágóképeket csináljon a hegyek közt, a túldramatizáltan egy vékony kis hídon elakadt vonatról... Természetesen semmi ilyen plusz dráma nem volt a könyvben, mert ott pont elegendő feszültséget okozott, hogy rostokol a vonat egy gyilkossal maguk közt. A vonatról való kimászkálás eleve rettentően zavaró volt, ez egy zárt terű történet, és úgy tudja hatásosságát is megőrizni, nem holmi utolsó vacsora jelenetet kreálva a szereplőkből a rohadt alagútban a vonat előtt. Esküszöm ott jobb lett volna egy Végső állomás-filmes zárás, ahol meglódul a vonat, és matrica lesz az önelégült Branagh-ból. Megérdemelte volna, ahogy ott hisztizik a szerelvény előtt, amit Poirot sosem tett volna...
A látványelemeknek persze van létjogosultsága a mozivásznon, de nagyon kibillent az egyensúly, és mutogatósdi lesz a gondolkodósdi helyett is.


A végén kifejezetten felháborított, hogy a Níluson történt bűnesethez hívják el a nyomozót, merthogy abban a regényben Poirot a HAJÓN van, amikor a bűntény történik, könyörgöm, ne vágjuk sutba, amit a krimi királynője megírt!... Valaki állítsa meg ezt az ámokfutó Branagh-t, nehogy több ilyen elvadult filmet forgasson, mert ez még paródiának is rossz. 

Poirot rossz karikatúrája. 
Ó és egy kérdésem van még. Ki a vihar az a Katherine, akinek a fényképe felett Poirot sóhajtozik?!

Giccses, karikatúra-szerű kalandfilmmé degradálta Kenneth Branagh ezt az ikonikus történetet, szégyen. Magának forgatta, magának írta a szerepet, egész egyszerűen szánalmas

Akik láttátok, mi a véleményetek? 

2018. november 28., szerda

Big Little Lies - a filmsorozat

A Liane Moriarty azonos című regénye alapján készült Big Little Lies / Hatalmas kis hazugságok jó híre futótűzként terjedt a neten. Az is imádta, aki olvasta előtte a könyvet, és az is, aki nem. Díjakat is bezsebelt a kétségtelenül parádésan jó szereposztású HBO-filmsorozat, amiben Reese Witherspoon, Nicole Kidman és Shailene Woodley játsszák a főszerepeket, de mellettük említést érdemel Zoë Kravitz és Laura Dern is.

A könyv abszolút szuper élmény volt, és ajánlom mindenkinek olvasásra. De a film nekem agyonütötte amit a könyv adott, és nem tudok tiszta szívvel csatlakozni a rajongótáborához.

Azt talán egy picit jobban értem, hogy miért szeretik azok, akik nem olvasták: mert nem ismerik a "jobb", a teljesebb verziót. Valamilyen szinten mindig csorbul a történet a megfilmesítéskor persze. A többiektől viszont minimum egy felvont szemöldököt várnék a kettőből, de sehol nem látok mást, csak ömlengést (why?). Néha az az érzésem, hogy nem merünk megkritizálni valamit, még ha érezzük is, hogy nem teljesen jó, csak mert mindenki ugyanarra megy és nyomja rá a 10 csillagot. 

A szereposztás tényleg remek, és Nicole Kidman alakítása elsőrangú - amikor a színdarab miatti megbeszélés után a kocsiban ülnek Madeline-nel, akkor a legkifejezőbb az arca az egész sorozatban, de mindvégig szinte megrázó volt, ahogy azonosult Celeste karakterével.

Celeste és Madeline.
A sorozat egészében véve azonban lagymatag lett, lassú, az izgalmas sejtetés helyett hogy mi történhetett a végén a bálon, egy nyúlós, hatásvadász valamit kaptunk képzeletben előrántott revolverek, meg nem történt betörés, szikláról való leugrálások imitálásával. A képi világ nekem egyáltalán nem rezonált együtt a könyv hangulatával, a bűntény kinyomozása helyett dráma volt minden mennyiségben, furcsán elnyújtott beszélgetések, lassú építkezés, és monoton unalomba fulladt néha egy-egy rész, ami a könyvben nem fordult elő. Nem tudott magához láncolni úgy, pedig ezt "csak" nézni kellett volna - ez pedig jó indikátora annak, legalábbis számomra -, hogy nem lett elég erős, vagy jó. Nehéz rátapintani. A kemény témák ellenére a könyvnek volt valami könnyedsége, ami teljesen hiányzott a filmből.

Madeline.
Nathanből egy agresszort csináltak, nem is értem miért. A tipikus, bratyizós, amerikai kőbunkó szólt belőle, pedig egyébként nem ilyen volt. Madeline-t pedig a plusz cselekményszállal kifejezetten kisiklatták. SPOILER! A megcsalásos történet nem is illik hozzá, és teljesen felesleges plusz feszkónak éreztem, amiből ráadásul nem is hoztak ki semmi értelmeset. Ehelyett meghagyhatták volna simán a Perry-Saxon unokatestvéres vonalat...
A végjelenetnél nagyon zavart, hogy nem volt ott mindenki, és hogy az után sem volt meg az a hallgatólagos megállapodás, majd az erkölcsi dilemma... Ezek nagyon fontos dolgok lettek volna. Hiányoltam Jane lebuktató mondatát is Perry felé, mert nekem az egy áll-leejtős mondat volt a könyvben, de meg kell hagyni, az tetszett, hogy annál a résznél milyen jól átjött az egész némajátékkal is, mert ahogy rádöbben Jane, Celeste-nek és Madeline-nek elég csak ránéznie, és tudják, hogy mit tett Perry... Ez pluszpont, de valahogy mégsem stimmelt, hiányos volt, átértelmezett volt. Bonnie motivációjára sem derült fény normálisan, és így sajnos hisztis tyúk benyomását keltette. SPOILER VÉGE.


A gyermekszereplők.
Összességében csalódott vagyok, mert számomra túlságosan átírta a hangulatot ez az adaptálás, és nem igazán tudtam élvezni, azok után főleg nem, hogy a könyv mekkora élmény volt - az egyik legjobb idén. Kicsit úgy érzem, jobb lett volna nem nézni, de a kíváncsiság nagyon hajtott, és sajnos hajt most is, főleg mert Meryl Streep is lesz a második évadban. Mondjuk ott legalább nem lesz összehasonlítási alapom, így lehet, hogy jobban is fog tetszeni. Lehet, hogy túl friss is volt így, mert egyébként tudok elnézőbb lenni a változtatásokkal is, emlékezzünk csak a The Casual Vacancy / Átmeneti üresedés minisorozat verziójára (Ilweran!  :D), vagy a My Sister's Keeper / A nővérem húgának kitekert végére.

Nektek miért tetszett, vagy miért nem tetszett a BLL? Mit vártok a második évadtól, hogyan folytatják? 


2018. november 24., szombat

BubbleBook fandom doboz - Harry Potter és Legendás állatok témában


A BubbleBooknál augusztusban lehetetett megrendelni egy 'MegaBubble' csomagot, aminek a témájául a varázslóvilágot, nevezetesen a Harry Potter és a Legendás állatok univerzumát választották. Láttam már egy pár fandom dobozt másik, magyarországi subscription boxoknál is, de mind olyan volt, ami nem az én világom. Egy Harry Potteresre viszont tudtam, hogy le fogok csapni, ha lesz. A dobozszám limitált volt, és ha jól tudom két napon belül el is kapkodtuk, akik akkor felfigyeltünk rá. Tudni lehetett, hogy majd csak novemberben kapjuk kézhez a dobozokat, így az izgatott várakozást kicsit takaréklángra kellett venni khm négy hónapra... de megérte. ;) A doboz remek összeállítás lett, nagy örömmel bontogattam, és fedeztem fel benne a kincseket. Tele van igényes, normális termékekkel, az ár-érték arány is több mint jó, és a részletekre is odafigyeltek, anélkül, hogy túlcsicsáztak volna bármit. 
Na persze egy doboz, tele HP-s relikviával... szinte bárminek örülnénk ebben a témában, nem?! :D 

A poszt természetesen SPOILERES, hiszen doboznyitás, szóval ha nem akarod látni a doboz tartalmát, mert mondjuk neked még nem érkezett meg, ne menj tovább! :) 

2018. november 21., szerda

Grindelwald bűntettei

Két év várakozás után újra "potteres" filmre lehet menni a moziba! Hamar megnéztem én is a filmet, nehogy belefussak az ilyenkor folyamatosan szivárgó spoilerekbe, de hagytam néhány napot magamnak, hogy ülepedjen kicsit. Mert hát van minek. A Grindelwald bűntettei igencsak hektikus film lett, ennél jobb szóval nem is jellemezhetném talán, mert ugyan mozgalmas és eseménydús is,  látványosnak meg pláne látványos, ugyanakkor túlzsúfolt, helyenként széteső és enyhén szappanoperás beütést is kapott. Furcsa kettősség jellemzi az én hozzáállásomat is, mert egyrészt nagyon élveztem nézni, figyelni, ahogy kibontakozik, másrészt viszont volt, amire már a moziban felhúztam a szemöldököm. Átgondolva az egész filmet aztán ez a lista gondolatban tovább is bővült, megpróbálom most összeszedni mit szerettem, és mit furcsálltam benne. 

Az, hogy a Grindelwald bűntettei egy átmeneti rész mindenképp nyom rá egy bélyeget. Ha megmaradt volna az eredeti koncepció, és 3 részes marad a sorozat, akkor is ez lett volna az átvezetés a fináléhoz, azonban azzal, hogy 5 részesre duzzasztották, ez az epizód még egy kicsit veszített a jelentőségéből, és sokkal inkább volt felvezető jellegű, mint amennyire az első rész, ami elég abszurd állítás, de mégis igaz. A bevezető résznél bevezetősebb volt a második... o.O