2020. szeptember 22., kedd

Könyvfüggőség book tag

Dórinál láttam ezt a book taget, és mivel kicsit lassan haladtam az olvasmányaimmal mostanában, gondoltam kitöltöm a következő könyves posztig. 


1. Mi a leghosszabb idő, amíg kényelmesen elvagy könyv nélkül?

Könyv nélkül, vagy olvasás nélkül? :D Csak mert érdekes módon könyv nélkül tényleg nem tudok ellenni, mindig van nálam könyv, még ha tudom, hogy esélyem se lesz olvasni - mert mi van, ha mégis?! Olvasás nélkül sem sokáig bírom természetesen, de sajnos sokszor előfordul, hogy nincs lehetőségem olvasni néhány napon át. 2-3 nap után már nagyon hiányzik, ha nincs rá alkalmam, hogy olvassak. 

2. Hány könyvet hordasz magaddal egyszerre?

Rendszerint egyet, bár a telefonomon ott vannak a hangosok is, ha az számít, illetve, ha a Kindle van nálam épp, akkor több százat. :) Nyaralásra, hosszúhétvégére hajlamos vagyok 4-5 könyvet is elspájzolni, mert mi van, ha megtáltosodom, és mindegyik aktuálisan olvasottat befejezem?!

3. Minden könyvet megtartasz, amit vettél/kaptál, vagy szívesen továbbadod őket, hogy több helyed legyen?

Szívesen továbbadom őket, szoktam ajándékozni is, hagytam már teázóban is könyvet, illetve adtam könyvtárnak. Meg persze el is adogatom őket, ha sikerül. Amik nem tetszettek, vagy annyira nem tetszettek, hogy muszáj legyen a polcomon tudnom őket, azoktól általában könnyű szívvel válok meg - kell a hely a többinek. :) 

4. Átlagosan mennyi időt töltesz egy könyvesboltban?

A covid óta semennyit... De régebben, amikor szabadon mászkáltam, és nem támadt kézfertőtleníthetnékem minden megfogott könyvtől, akkor kb. fél órát töltöttem átlagosan a könyvesboltban böngészve, ha beszabadultam. :) 

5. Naponta átlagosan mennyi időt töltesz olvasással?

Nehéz ezt megmondani, mert annyira változó... Van, hogy csak 5 percet, és elalszom a könyvön, van hogy egy órát, van hogy több órát olvasok. Mindenesetre ideális esetben kb. 0,5-1 órával naponta elégedett tudok lenni, ha utána valamelyik hétvégi napon ennél jobban elmerülhetek a könyveimben. 

6. A napi To-do listádon hol jelenik meg az olvasás?

Fix pont! 

7. Összesen hány könyved van nagyjából? (Az ebookokat is beleszámítva)

Nehéz kérdés, sose számoltam össze, és mivel egy jó része (mesekönyvek is pl, amiket nagyon rég nem láttam, felbecsülni is nehezen tudnám emlékezetből) a szüleimnél van, még nehezebb saccolni. De szerintem valahol 2000 db környékén lehet. 

8. Milyen gyakran hozod fel a könyveket egy beszélgetés alatt?

Az attól függ, kivel beszélgetek. Sajnos sok korlátolt és más témában mozgó emberrel is kell beszélgetni napi szinten, és velük kizárt a könyvekről való társalgás... De egyébként gyakran, és nagyon szívesen beszélgetek könyvekről. 

9. Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha végigolvastál?

Anna Karenina, Nagy indiánkönyv (bár az 5 az egyben), A Gyűrűk ura (az meg egy, háromfelé :D), Trónok harca... Azt hiszem ők. Nem nagyon szeretek monstrumokat olvasni amúgy. 

10. Van olyan könyv, amit muszáj volt megszerezned, pedig lehetetlennek tűnt?

Az túlzás, hogy lehetetlennek tűnt, de sokáig "vadásztam" a Maigret Vichyben kötetre, amit idén sikerült megszereznem végre. :) 

11. Van olyan könyv, ami végigszenvedtél, mert nem akartad félbehagyni?
Forrás.


Van, több is. Most hirtelen illusztris példaként a Gyönyörű sorscsapás jut eszembe, ami tényleg egy sorscsapás.

12. Mi a 3 fő könyves célod 2020-ra? (vagy 2021-re, ha már elkezdted tervezni)

Már talán inkább tényleg 2021-et kéne tervezni. :) 2020-ra is voltak persze elképzelések, amik közül már sok mindent megvalósítottam: vcs kihívás, újraolvasások, kedvemre olvasás. Belőttem az 50 alatti új beszerzést is, nos ez nem biztos, hogy sikerülni fog (biztos nem...  :D), többek közt egy nagyobb Maigret zsákmány miatt... :) Amit már két éve ígérgetek, az pedig az állatos témákhoz és könyvekhez való visszatérés... Jó lenne legalább egy ilyet még beszorítani idén, de ha nem, akkor majd kikiáltom állatos évnek 2021-et. ;) 

13. Ért valaha az a megtiszteltetés, hogy valakiből könyvmolyt faragtál?

Ilyen egyértelműen ezt nem tudom kijelenteni, de arra büszke vagyok, hogy több mindenkit rávettem a Harry Potter olvasására, a Cormoran Strike krimikre, Maigret-re, Tündérkrónikákra. :) Mindig öröm, amikor valaki elolvassa és nagyon megszereti, amit ajánlok neki. ♥ 
Lehet jelentkezni, ki olvasott el miattam mit, és hogy tetszett neki, ez mindig nagyon érdekel! :) 

14. Mit jelentenek neked a könyvek 5 szóban?

Mentsvár, fantázia, nyugalom, hobbi, motiváció. 


Akinek van kedve, töltse ki a taget! :) 


2020. szeptember 17., csütörtök

Papp-Szabó Vanília: Örökség

A Twister Média Bekezdés-díjas szerzőjének könyve az egzotikus Kenyába kalauzolja az olvasókat. Egyfajta énkeresés a regény története, romantikus szállal, utazással, lélektani elemekkel vegyítve. 

És, hogy hogy is került hozzám (elő)olvasásra ez a kötet? A szerző keresett meg, és bevallom az utazós-Kenyás téma, illetve egy bizonyos, Hemingway nevű szurikáta nagyon megtetszett, és úgy gondoltam érdemes esélyt adnom. Hozzá kell persze tennem, még mindig az a kissé kérges szívű olvasó vagyok, akit nem kenyerez le egy romantikus szál, szóval többet vártam a kötettől, mint hogy egy kellemes nyári szerelmi kalandot meséljen el nekem. Hogy ezt megugrotta-e? Igen. Mindazonáltal meg is fogom kritizálni. 

Remek borító készült a könyvhöz! 


A történet főszereplője Tamira Savannah King, akinek édesapja amerikai, édesanyja pedig magyar. Tamira - a későbbiekben Savannah, mert ezt a nevét jobban csípik a kenyaiak -, hátrahagyva korábbi életét, unalmas munkáját, és vőlegényét, Nairobi felé veszi az irányt, amikor megörökli nagymamájától egy ottani hotel irányítását. Kérdések és kétségek közt érkezik az ismeretlenbe, de hamarosan új családra lel a hotel, és a Masai Mara vadrezervátum dolgozói közt. Fiatal szőke nőként kell érvényesülnie a fekete kontinensen, ráadásul rögtön mindenki főnökeként, és a szálloda vezetőjeként... Közben megannyi kérdés kínozza: jó helyen van itt? Hol az igazi otthona? Hova kötik az embert a gyökerei? Lehet gyökeret ereszteni egy teljesen ismeretlen helyen? Ahogy az lenni szokott a szerelem is bekopogtat, hogy választ adjon - főleg egy igent, az utolsó kérdésre... 

A regény végig kellemes, hangulatos, az a fajta írás, amit szívesen olvasol, mert egész egyszerűen jól bele lehet helyezkedni, és érdekelnek a szereplői. Ez az "otthonos" írásmód eléri, hogy az ember kicsit elnézze az epizodikus felépítést, és a kiszámíthatóságot. Amit hiányoltam, az a konfliktus, nehézség, ami nélkül nagyon egy vonalon, egy szinten mozgott a történet, egy biztonságos takaréklángon. Alex, az elhagyott vőlegény pl. felbukkanhatott volna - nem is feltétlenül személyesen, de akár emailek útján. Életszerűtlen, hogy meg sem próbál kapcsolatba lépni, miután ilyen hirtelen huszárvágással ért véget a kapcsolatuk. 
Nincs a hotel személyzettel se ütközés. Mindenki kedves és önzetlen, és imádják Savannah-t, és senkinek nem piszkálja a csőrét az új vezetés. Apropó, hogy vezeti a szállodát vajon, akinek nincs benne tapasztalata? Értem, hogy Desta mindenben segítette, de valahogy az is hihetetlen, hogy valaki nem próbálta aláásni a dolgokat, megfúrni, átverni, kikerülni stb. Akár valami apróságban, kisebb bosszúságokat okozva ezzel, nem feltétlen a kassza megrövidítésével. Nem tudok annyira naivan jóhiszemű lenni, ahogy a történet minden szereplője az volt. A közös örömök és szeretet ezáltal sajnos néha átfordul giccsbe is (közös Csendes éj éneklés). 

Ami Desta és Savannah kapcsolatát illeti, kicsit meglepődtem, hogy milyen egyenes útjuk volt. Eleinte nem éreztem kapcsolódást, szikrát, inkább a kulturális különbségek, meg Desta visszafogottsága miatt azt vártam, mikor bukkan fel az a bizonyos ember, akibe majd Savannah beleszeret. Emellett pedig azt gondoltam, Destának valami titkát fogjuk felderíteni, és aztán feloldani őt valahogy. 

A kenyai tájleírások, szafarik, állatos kalandok tetszettek, nagyon szerettem olvasni a természeti részeket, és látszik, hogy hitelesek a háttérismeretek is. :) A többi kalandos epizód viszont néha kicsit erőltetett volt - a fejsérülés, helikopteres szállítás, és a lövészet annyira nem jöttek be. Desta nagymamája valahol félúton volt, a rémálmos részt jól lezárta legalább. 
Vannak hamisítatlanul romantikus jelenetek is, amik tényleg jól sikerültek, szinte filmvászonért kiáltanak, és el is képzeltem, ahogy ott hangzik el a Lala salama, Mapenzi! ♥ A kis szuahéli betétek autentikusak és nagyon hangulatosak voltak.

És akkor megint egy ellenpont erre, hogy hogy lehet kizökkenni a hangulatból: felesleges technikai részletek, hétköznapi apróságok túlgondolása, túlrészletezése, vagy egyáltalán említése. Pl. a hőlégballonozásnál, hogy akkor hányan mehetnek, kik mennek... a poggyászkiadásnál, hogy mennyit kell várni, a fejsérülés után, hogy visszaér-e másnapra a hotelbe elbúcsúzni Benjitől... Az ilyesmik ellen van ott az alkotói szabadság... Ne kösd meg magad a cselekményben apróságokkal, mert minek? A legidegesítőbb ezek közül viszont az volt, hogy feltétlen el kellett mesélni, hogy Savannah menstruál, amikor megy a lövészet vizsgára. Valamikor olvastam kritikát arról, hogy a Harry Potterben miért nem fürdenek meg pisilnek soha a diákok. Hát megmondom én: mert senkit nem érdekel. Ugyanígy az sem, hogy cserél-e tampont a főszereplő a hosszú sivatagi túrán. Az egésznek annyiban van, és lehet jelentősége, hogy hangsúlyozza, Savannah még egy ilyen nehéz napon is milyen jól teljesített a lövészetben, a többi mind csak olyan felesleges technicality volt, amire tényleg nem kíváncsi senki (elfogy a gyógyszere, a recepciós ad neki, mennyit kell abból szedni, mikor mennyit szed még be, megállnak-e a útközben tampont cserélni, illetve hello, most akkor hány napig is tart ez, mert ne bújassuk már ágyba a kellős közepén a szereplőket!) El lehetett volna különíteni ezt a többi, utána következő dologtól, hogy ne legyen ilyen kínos - és nem, ezt nem azért mondom, mert erről nem lehet beszélni, vagy tabuként kezelendő, csak azért, mert ez egész egyszerűen nem kell egy könyvbe, kizökkentő, nem ad hozzá a cselekményhez, és ahogy feljebb is írtam: nem érdekel senkit. 

A kis részletek kapcsán azt éreztem még, hogy a szerző nagyon-nagyon sok mindent rakott bele önmagából a kötetbe, és a főszereplőbe. Ez egy nagyon felületes, molyos ismeretség alapján is feltűnő.  

Kedvenc mellékszereplő: Jelani
Kedvenc név: Dakarai
Kedvenc állat: természetesen Hemingway, bár sajnos nem szerepel olyan sokat.
Legfurcsább szó: cucctáska - mi az a cucctáska? Rákerestem, de csak vaterás dolgokat ad ki, sima sporttáskákkal. Szóval gondolom sporttáska? (igen, az) 

Egy érdekesség még az olvasási élményről: a megfilmesítés gondolatáról jutott eszembe, hogy valahol félúton esett le, hogy mennyire európai és mennyire "fehér" a gondolkodásom... Akkor jöttem rá, hogy nem is feketéket képzeltem el szereplőnek... Hirtelen át kellett színeznem őket gondolatban a fejemben.

Összességében kellemes, könnyed olvasmány akár nyárra, a sok forró, kenyai rész miatt, akár télre, a karácsonyi hangulatú vég miatt. Hangulatos, de kicsit kiszámítható szárnypróbálgatás egzotikus helyszínen, kellemes szereplőkkel. Sajnos humort nem nagyon sikerült belecsempészni, talán a Pásztory nénis jelenetet leszámítva. Az én szőrös kőszívemet nehéz bármilyen románccal megolvasztani és elvarázsolni, other than Büszkeség és balítélet, de minden kritikám ellenére - amit építőnek szántam - élveztem olvasni a kötetet, és bebarangolni vele Kenyát. :) 

Köszönöm az előolvasás lehetőségét!
A kötet október 9-én jelenik meg, rendeld elő >ITT< 25% kedvezménnyel! :)

Papp-Szabó Vanília írói oldala


Forrás.


2020. szeptember 12., szombat

Újdonságok

Egy ideje gyűjtögetem megint a friss megjelenéseket, és az egyéb, érintőlegesen könyves, vagy könyves-filmes híreket, és bár eleinte alig volt valami, mostanra igen szép adag újdonság gyűlt össze. :) Lássuk, mik is ezek! 

Forrás.

2020. szeptember 6., vasárnap

Őszi tervek 2020

Saját képek.
Még nyárias fényben és melegben, de máris itt az idő kupacolni az őszi terveket! Örömmel álltam neki a válogatásnak, és nem volt nehéz dolgom sem, ez a kis csokornyi könyv egyenesen megszólított  ugyanis a polcokról. Remélem minél több beleférhet majd az őszbe. :) 
Természetesen lazán tervezek azért, és csak saját szórakoztatásomra állítok listát ilyenkor. Nincs semmi kőbe vésett ezek közt, ha mégis máshoz támad majd kedvem, akkor nem fogom erőltetni, hogy pont ezek közül válasszak következő olvasmányt. 
Az előző listáról csak két könyvet toltam át az olvasatlanul maradtak közül, hogy ne ismétlődjön folyton a lista egy része. ;) 

Ezeket a könyveket választottam idén az őszi tervlistámra:

A megkezdett olvasmányok:

- Sigríður Hagalín Björnsdóttir: A ​sziget - 40%-nál tartok, nagyon érdekes, és egyben ijesztő is...
Papp-Szabó Vanília: Örökség - 30%-nál járok benne, ő a reci, amit emlegettem, az idei első és talán egyetlen, ami egyébként előolvasás, a Twisternél fog megjelenni októberben. :)

A további, tervbe vett könyvek:


- Stacey Halls: Familiárisok - őszi hangulatú, csodaszép könyv, nem szeretném soká váratni, nagyon kíváncsi vagyok rá. 
- Eva Rice: The Lost Art of Keeping Secrets - a nyári listáról átcsúsztatva
- Tatiana de Rosnay: Sarah kulcsa  - ez úgyszintén
- Georges Simenon: Maigret habozik - azt hittétek lesz lista Maigret nélkül? Hát rosszul hittétek! :D 
- Georges Simenon: Maigret Vichyben - és akkor már duplázok is
- Nick Hornby: Cicikrisztus - próbálkozom novellákkal most is
- Szabó T. Anna: Törésteszt  - szintúgy novellák, plusz a vcs-listán is rajta van
- Grecsó Krisztián: Vera - ide nekem Grecsókát!
- Christelle Dabos: Bábel emlékezete - jöjjön a következő Tükörjáró rész is ;) 
- Robert Galbraith: Troubled Blood - az új Strike sztorit nem hagynám ki
- Markus Zusak: The Book Thief - újraolvasás, vagyis ezúttal hallgatás lesz, Audible-ön :)

Vegyes a kép ismét, vannak krimik, háborúsok, sorozatfolytatás, novellás kötetek, magyar és angol nyelvűek egyaránt. Őket szeretném a közeljövőben elolvasni.

A tervlista állást itt is vezetni fogom: 1/13 :)

A képeken értelemszerűen nincsenek rajta az Audible hangosok, és az előolvasás-reci,
ami még nem létezik fizikai példány formában. ;)

2020. szeptember 4., péntek

Augusztusi beszerzések és nyárzárás

Saját kép.
Picit megcsúszva, de hozom a szokásos havi zárást, és megmutatom miket szereztem be, miket olvastam, milyen volt a hónap könyves szempontból. ;) 

Augusztusban három könyvvel lettem gazdagabb: 

- Donato Carrisi: Az árnyak mestere - Bár még el sem kezdtem, megvettem egy 30%-os Book24-es akcióban Carrisi trilógiájának befejező epizódját. Most már tényleg olvasnom is kell őket! 
- Stacey Halls: Familiárisok - 30%-kal már tényleg nem tudtam ellenállni ennek a csodaszép könyvnek sem. Sajnos megsérült, megnyomódott a szállításkor, de nem küldtem vissza... A védőborító szerencsére hibátlan állapotú. 
- Zalai Károly: Minden hétre macska  - ajándékba kaptam ezt a macskás novellás kötetet a kívánságlistámról. :) 

Többet szerettem volna olvasni, de ez sem olyan rossz: 5 könyvet sikerült befejezni, de ezek közt voltak vastagabbak is. :) Folytattam A tükörjáró trilógiát, olvastam egy újabb Jodi Picoult könyvet, egy Maigret-sztorit, egy dark fantasy meseátiratot és még a provokatív borítójú Qualitylandet ismagamévá tettem. 

A blogon 8 bejegyzés született, többségében az olvasott könyvekről írt vélemények, plusz az elmaradhatatlan témázás, ahol különféle műfajokat védtünk meg, illetve írtam a Briliáns barátnőm második évadáról, ami ugyanolyan szuper lett, mint az első. ;) 

A nyári terves lista 13 könyve közül végül 8-at olvastam el. A nők ruhái című novellás kötetet félbehagytam (idei első félbehagyásom amúgy), mert nagyon érdektelennek éreztem, és a stílus is rossz volt valahogy, nem találtunk egymásra. Elkezdtem még a listáról A szigetet, de nem sikerült még befejeznem.
A legjobb nyári listás olvasmány A piros notesz volt, amit kedvenccé is avattam. :) 

Szeptemberben biztosan olvasni fogok egy recit, az idei elsőt, és egyetlent (?), de még nem árulom el mi az. ;) Újrázni fogom A könyvtolvajt is, és hamarosan összeállítom az őszi tervlistát. Ami a beszerzéseket illeti, biztos vétel lesz Ferrante új regénye és Almási Kitti új könyve. Sorry, not sorry, ilyen kis kiszámítható leszek. ;) Vagy mégse? :D


A többiek augusztusa: 



2020. augusztus 31., hétfő

Jodi Picoult: A Spark of Light

Egy újabb Picoult, és ezúttal talán tényleg valami, amire rá lehet sütni, hogy ez most "más" a szerzőtől, nem ugyanazt a bejáratott útvonalat követi.

A történet - ez már a fülszövegből is kiderül - egy abortuszklinikán játszódik, ahol valaki lövöldözni kezd és túszokat ejt.
A narráció érdekessége, hogy a túszdráma órái visszafelé játszódnak le, és a végkifejletből jutunk majd el a kezdetekig, és tudunk meg többet a szereplőkről: túszokról, túsztárgyalóról, és túszejtőről egyaránt.
A dolog pikantériája, hogy a túsztárgyaló, Hugh McElroy az ügy bonyolítása közben ébred rá, lánya, Wren is a klinikán van, nagynénjével együtt. Természetesen ilyen esetben az adott személy nem folytathatná a tárgyalást, de Hugh mégsem hajlandó kiengedni a kezéből a dolgokat, amikor már kapcsolatot tudott teremteni a lövöldözővel...

Egy icipicit unalmasnak találtam, hogy nem sok új jött elő a történet visszafelé való hosszas gombolyítása közben. Pont ezért nem gondoltam, hogy meg fog tudni lepni, és hogy pont a végére szeretem meg, mégis ez történt...
A fordított történetmesélés úgy tűnt, elvesz szinte minden meglepetést a sztoriból, és hogy nem érhet már semmi az újdonság erejével, de aztán csak jött két "csapás", és az egyik igazán áll-leejtős volt... Emiatt elhomályosul, hogy milyen hosszadalmas végigmenni visszafelé az időben az elejéig, és hogy mennyire nem sok minden történik azért - kicsit lineáris a történet ebből a szempontból, még ha az időrend fordított is, nincsenek igazán mellékszálak. Persze túszdrámáról van szó, ez nem egy olyan történet, ami sok csalinkázást enged a dráma fősodrától, de érdekes módon mégsem maga a túszdráma az, ami a legjobban van megírva. Nem a közös rettegés, a kiszabadulás módja adja a gerincét a sztorinak, thriller-szerűen, hanem a karakterek történetei, a pro-life vs. pro-choice "háború", a döntések, a dilemmák, a személyes drámák.
Picoult-tól szokatlanul pedig mindez tárgyalótermi szál nélkül zajlik.

A végén van egy plusz rész arról, milyen, és mennyi kutatómunkát végzett Picoult a témában, és hogy még konkrét abortuszokat is végignézett. Elismerésre méltó, ahogy beleássa magát bármibe, és személyes kapcsolatok révén tapasztalatokat is gyűjt, interjúkat is készít. Még ha végső soron lektűrt is ír belőle, mindig ott van az alapos munka, a tanulmányozás mögötte, hogy miről és hogyan írjon az adott témákban.



A kötet magyarul Életszikra címen jelent meg. 

2020. augusztus 28., péntek

Műfajvédnökség - saját kategóriám, a "jó regény"

Forrás.
A Témázunk ehavi választottja a Műfajvédnökség - és te mi mellett állsz ki? elnevezésű téma lett, amiben mindenki kedve szerint kiállhat egy-egy zsáner, vagy könyvtípus mellett, amit nagyon szeret, és amit szívesen népszerűsít. 
Mindig biztatom a társaságot, hogy egyrészt, nincs olyan téma, amiről ne lehetne valamit írni, másrészt pedig, hogy  nyugodtan feszegessük csak a határokat, hiszen szabadon lehet értelmezni a témákat... :) Most én is nagyon szabadon fogom értelmezni a témát, ugyanis nem egy klasszikus műfajt választottam, hanem egy nehezen behatárolható és kissé megfoghatatlan kategóriát, a JÓ REGÉNYT. Mindjárt megmagyarázom, mire is gondolok. ;) 

Évekkel ezelőtt Nima fogalmazta meg, hogy elég 'mindenevő' vagyok a könyvek terén, és tényleg nagyon vegyes a kép, mind abban, hogy miket veszek kézbe, mind azok között, amiket nagyon kedvelek. A kedvencnek kikiáltott könyveim közt van a kalandregénytől a szépirodalmon, krimin, állatos témákon, pszichológián és mesén át a fantasy-ig minden... És ha megkérdezik, mit olvasok legszívesebben, nos akkor is nehezen tudnék választani egyetlen valamit... Olyankor mindig ott motoszkál bennem, amit Nima mondott, hogy én a jól megírt könyveket szeretem, műfajtól függetlenül. És itt lyukadunk ki a "jó regény" megnevezésnél, mert talán ez gömbölyíti le leginkább ezt a nem-kategóriát. :) A "jó regény" ismérve, hogy egyedülálló, standalone kötet, nem kisregény hossz, nem sorozat, és hogy bármi legyen is a témája, igazán sokat tud adni, sokáig veled marad, jó a stílusa, érdekesek a karakterei és a történetszövése is. Kivált valamit belőled, és szívesen keresed ezt az érzést újra, a következő olvasmányokban is. Csakhogy épp ez a nehézség benne: szinte lehetetlen előre behatárolni, miből lesz majd a következő "jó regény", merthogy annyifélék... :)

Valami képzeletbeli fonál nekem mégis összeköti őket, és közös bennük, hogy kerek egész, lezárt történetet, gondolkodni valót, és sokszor könnyeket is hoztak, és hogy szinte úgy éreztem, szabályosan egy szépen útjára engedős búcsút kell vennünk a végén, az utolsó oldal elolvasása után. 

Mivel ez a "kategória" annyira a kis sajátom, így talán nincs is más hátra, mint hogy soroljak néhány ilyen "jó regényt", amik számomra kedvesek, és amiket tényleg csak ajánlani tudok, legyen szó bennük akár a holokausztról, akár időutazásról, anyaságról, háborús levelezésről, rabszolgaságról, barátságról, vagy csak egy-egy életútról és annak titkairól... Tudjátok, a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét... :D 

Forrás.
Annyi mindenről lehet jól írni, és szerintem ezeket a szóló regényeket nagyon érdemes elolvasni. A teljesség igénye nélkül, csak amolyan ízelítőnek, és persze konkretizálásként: 



És tudom, hogy néha veszélyes lehet prekoncepciókkal nekiindulni a könyvek olvasásának, de ilyesmit várok a várólistámon levő könyvek közül például Donna Tartt A titkos történet című könyvétől, és a nemrég megjelent Familiárisoktól is. Remélem beteljesítik. ;) 

A témához bátran lehet csatlakozni saját poszttal - álljatok ki az önéletrajzok, high fantasy-k, vikinges-romantikus könyvek, verseskötetek, vagy épp a történelmi regények mellett! - vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben! Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek is "védnököltek", valószínűleg behatárolhatóbb műfajokban (kíváncsi vagyok!): 


Utóvéd (később csatlakozók): 




2020. augusztus 23., vasárnap

Georges Simenon: Maigret és az Új-fundlandi randevú

Hangulatos, nyárias borító.

"Maigret asszony szeretett uzsonnázni."

Én pedig csak egyetérteni tudok a kedves Maigret asszonnyal. :) Na meg együttérezni - mert számításait most is keresztülhúzza, hogy férje szüntelen valami bűnténnyel találja szemben magát.  Üdülni indulnának, ahogy oly sokszor, ám Maigret levelet kap egy régi osztálytársától, aki arra kéri, tisztázzon egy jóravaló távírász fiút, aki gyanúba keveredett... Elzászba utazás helyett a tengerparti  faluba, Fécamp-ba vezet hát az útjuk, és szegény Madame Maigret pont annyit láthat a felügyelőből, mint otthon...

A tengerjáró halászhajó, az Océan kikötése után nem sokkal a kapitányt meggyilkolják a rakparton. A gyanú árnyéka a már említett távírászra, Pierre Le Clinche-re vetül, akit a lány menyasszonya, Marie mindenáron ártatlannak akar tudni. Az Océan három hosszú hónapon át volt a nyílt vízen; tőkehalat halásztak... Már az út kezdete óta a "tengerész-átok" sújtotta a hajót és a legénységet, és furcsa dolgok történtek. Meghalt egy nagyon fiatal hajósinas... A kapitány elzárkózott és szinte senkivel sem beszélt, azt suttogták, talán megbolondult... A távírász revolverrel a zsebében mászkált... A tőkehalat nem jól sózták meg, a fele megromlott. Olyan helyen dobták ki a hálókat, ahol nincs is fogás soha... 

Az Új-fundlandi randevú nevű kikötői kocsmában a legénység tagjai gyanakodva figyelik Maigret érdeklődését, mindenki komor és hallgatag, mégis indulatos és már-már haragos. Egy idő után Maigret kénytelen a jól bevált sétálós-töprengős módszeréhez folyamodni, és a meglevő kevés információból összerakni a motivációkat, és a lehetséges forgatókönyvet, hogy vajon mi is történt az Océanon, ami ide vezetett... 

"Amit Maigret tenni próbált, nem gondolkodás volt a szó szoros értelmében. Inkább lassan, érzékletesen szemlélt mindent, próbálva életre kelteni, átélni a környezetet."

De hogy kerül a képbe egy piros tintával átsatírozott fénykép? Egy harsány és közönséges nő és állandó veszekedőpartnere, Gaston Buzier? 
Miközben az Océanról napokig pakolják a tőkehalat, és a legénység egy része minden pénzét elissza a következő út előtt, Maigret nem hivatalos minőségében megpróbál pontot tenni az ügy végére. Ha másért nem, csak hogy ő maga megtudja, mi a rejtély kulcsa. 

" Leült az őrhelyre, a kormánykerékkel szemben, amelynek iránytűjén Fallut kapitány nagy viharkesztyűi lógtak. A kutyák ülnek így le, morcosan és makacsul egy odú előtt, ahol kiszimatoltak valamit."

Tömör, baljós, sötét, de nagyon hangulatos kötet, amire rányomja bélyegét a sokat emlegetett tengeri átok... Nagy hiányossága, hogy a főfelügyelő igen keveset italozik benne. Csak néhány sör csúszik le, ejnye! ;)


2020. augusztus 21., péntek

Marc Uwe-Kling: QualityLand


"Vajon olyan diktatúrában élünk, amelynek módszerei túlságosan kifinomultak ahhoz, hogy bárki is észrevehetné, hogy ez diktatúra? És rögtön ehhez kapcsolódva itt a következő kérdés: vajon beszélhetünk-e diktatúráról ott, ahol senkinek sem tűnik fel, hogy diktatúrában él? Ahol senki sem érzi úgy, hogy megfosztanák a szabadságától? Hiszen QualityLandben semmi sem tiltja a szabadságot. Legfeljebb a szabadság „pillanatnyilag nem elérhető”."


Meglepődve vettem észre ezt az eléggé provokatív borítót a Helikon kínálatában, és bevallom, elsőre egyáltalán nem is érdekelt. Aztán Szofisztikált Macska posztja felcsigázott, és egyre inkább úgy tűnt, a szokatlan külső ellenére ez egy figyelemre méltó olvasmány lehet.

Cselekményleírást tartalmaz a poszt! De nagy spoiler nincs, felfedezni való pedig bőven lesz még a könyvben. ;) 

Egy disztopikus jövőben járunk, a fiktív QualityLandben, ahol a gépek egyre inkább az élet részét képezik, androidok dolgoznak az emberek helyett az automatizált és algoritmusokra épülő világban. QualityLand a felsőfokú jelzők birodalma, ahol minden csak a legjobb, legnépszerűbb, legkedveltebb lehet, és persze ettől mindenki a legelégedettebb kell hogy legyen...

A főhős Munkanélküli Peter - ebben a világban a nők anyjuk, a férfiak pedig apjuk foglalkozását kapják vezetéknévül -, aki selejtes gépek bezúzásával foglalkozik. Néha azonban megesik a szíve ezeken a robotokon, és inkább elrejti őket a pincéjében. Illusztris társaság gyűlik össze, Mickey, a hibás harci robot (aki beállhatna Hodor és Groot mellé az állandó "Tönkrrrement!" felkiáltásával! :D), Rózsi, az örök elégedetlen QualityPad, Romeo a szerelmes szexrobot, és egy tériszonyos drón is. Peter hamarosan a segítségüket is kéri, amikor fenekestül felfordul az élete. Amúgy sem sok pontot kóstáló léte - merthogy QualityLandben pontozzák, és szintekre osztják be az embereket... - a semmirekellő kategóriába csusszan le, amikor barátnője elhagyja, mert a QualityPartner társkereső algoritmusok révén valaki jobbat talál nála. A TheShop, a világ legkedveltebb csomagküldő szolgálata pedig, akik híresek arról, hogy mindig azt küldik ki vásárlóiknak, amire azoknak a legnagyobb szüksége van, ellátják Petert egy rózsaszín, delfin alakú vibrátorral... Itt aztán főhősünknél betelik a pohár! Miért lenne neki erre szüksége? Mit szűrnek le az adataiból? Lehetséges, hogy hamis, vagy befolyásolható, esetleg másik Munkanélküli Peterekkel összekeverhető és felcserélhető lenne a profilja? Töröltetheti az adatait egyáltalán? Amikor vissza akarja juttatni a nem kívánt terméket a TheShop (aviláglegkedveltebbcsomagküldőszolgálata) ügyfélszolgálatának, csak értetlen droidokba és falakba ütközik... Ekkor határozza el, hogy nagyobb ügyet csinál a dologból, és egyenesen a médiában robbantja a bombát, Apáca Julia műsorában, aki meztelenül vezeti az adást, de csak azok számára, akik kifizették ezt. A többiek reklámokat látnak a testére montírozva... 

A dolog pikantériája még, hogy időközben kampány és elnökválasztás is zajlik QualityLandben. A szélsőjobboldali Szakács Konrád ellen a Haladás Párt Miénk John-t állítja, aki nem ember, hanem egy android. A gépek kezébe adjuk a hatalmat? Vajon így lesz majd vége..., vagy új kezdete... mindennek? Jobban, vagy rosszabbul járnánk vajon?

"A megtermelt javakat egyáltalán nem tudjátok össztársadalmi szempontból megfelelően elosztani – mondja John.
– Valamit félreértettél – mondja Aisha. – A gazdasági rendszerünknek soha nem is volt célja, hogy igazságosan osszák el a javakat."

A QualityLandre jellemző dolgokról külön kis fejezetbetétek tájékoztatnak. Megtudjuk, hogy a minős (minőségi pénz) a fizetőeszköz, hogy a QualityPadeken PiciPuszival lehet fizetni mindent, ami ujjlenyomat helyett ajaklenyomattal dolgozik... A születendő gyerekek genetikai- és életútja jó pénzekért előre korrigálható. Önvezető autók járják az utakat, akiknek humormoduluk van, de igény szerint ez kikapcsolható, ha nincs kedvünk viccelődve csevegni a nem létező sofőrt helyettesítő mechanizmussal. A kedvenc sorozatunkat megállíthatjuk, hogy a félig a fülünkben lakó, digitális személyi asszisztensünkkel megrendeltessük Sarah Jessica Parker ruháját a méretünkben, ha megtetszett... Az algoritmusok az Everybody közösségi oldalon (ahol az everybuddy-jainkat gyűjtjük :D) leválogatják a számunkra releváns tartalmakat, hogy ne kelljen olyasmivel foglalkozni, ami nekünk érdektelen. A világ és az emberek beszűkülnek... 



Görbe tükör... Görbe tükör? Nem ebbe nézünk már mi is egy ideje, csak nem is emlékszünk már, mikor kezdett el torzítani, és hogyan?

A Facebook talán nem az érdeklődésünk és a kattintásaink alapján szűri-e, hogy mit mutat meg nekünk? A weboldalak oldalsávjai talán nem a kereséseink, vásárlásaink, kimondott szavaink alapján dobják fel a hirdetéseket? Messze vagyunk a mesterséges intelligencia térhódításától, és egy esetleges andorid elnöktől? (Trumpnál mondjuk bármi jobb lenne.) Létrejöhet egy szuperintelligencia? Az automatizálás és az algoritmusok miként fognak eluralkodni az életünkön, és mi marad meg a döntések és a gondolatok szabadságából? Csupa komoly és elgondolkodtató téma vonul fel Marc Uwe-Kling regényében, persze szórakoztató formában, és szatirikus hangvétellel prezentálja ezt a társadalomkritikát. Mégis a félmosolyok közben nem tudja az ember levetkőzni az érzést: efelé tendálunk. 


"Talán ismeri a régi mondást: minden civilizációt csupán három kihagyott étkezés választ el a teljes káosztól."

A szereplők ugyan kissé felszínesek, de a könyv veleje a kitekert (?) világ bemutatása inkább. Akit elrettent a delfines vibrátor az elején, az gondolja azért át. Mindez csak provokáció, és a könyv egy mozgatórugóját illusztrálja; ne térítsen el senkit az olvasástól. 

Marc Uwe-Kling egyébként Stuttgartban született dalszerző, író, és stand-upos. Ezt a stand-up comedy jellegű stílust néhol érezni is lehet az írásában. 
A könyvnek érkezik a folytatása is hamarosan, QualityLand 2.0 címmel. Én kíváncsi leszek rá. ;) 


2020. augusztus 15., szombat

Christelle Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban

Már tavasszal folytatni akartam A tükörjáró sorozatot, de végül nyárra tolódott az igencsak vaskos második rész olvasása. Az első kötet - A tél jegyesei - tavaly jó élmény volt, de azért mégsem volt annyira kiemelkedő, mint másoknak. A sokak által a Harry Potterrel vont párhuzam engem nem talált meg, és bár élveztem a lassan építkező és hömpölygő történetet, azért voltak kifogásaim. Az azért nem volt kérdéses, hogy folytatom-e a sztorit, mert érdekelt, mire is tudja kihozni a szerző Ophélie és Thorn kapcsolatát, mi lesz Berenilde-el, és hát egyáltalán, hogy és miért szakadt annak idején szilánkokra a világ, mi a helyzet a családfőkkel, és az ő titokzatos könyveikkel... 

Ophélie immár nem rejtőzködik inasként, hanem egyenesen az udvari intrikák kellős közepébe csöppen. Az esküvő időpontja közeleg, és mindeközben egymás után tűnnek el bizonyos személyek a Holdvilágból. Egy nyomozás ott, ahol Délibábosok keltette illúziók uralkodnak, nos, nem egyszerű, de valami összefüggésnek lennie kell a felmerülő rejtélyek közt, és Ophélie érzi, hogy jó nyomon jár... 

Megannyi kérdés nyitott maradt az első kötet után, hiszen akkor a világépítés és a főbb karakterek bemutatása volt hangsúlyosabb. Válaszokat szerettem volna kapni, és mit tagadjam, újra elmerülni ebben a világban - mert olvasmányosnak mindenképp nagyon olvasmányos... csak picit most is ugyanúgy azt a "takaréklángot" éreztem helyenként, mint az első epizódnál. Azt vettem észre, hogy bár minden oldalon történik valami, mégis, mintha gyakran csak mennének egyik helyről a másikra, és beszélgetnek, de semerre sem haladunk. A dialógusok is sokszor olyan semmilyenek - főként az animista rokonságot kezdem nem szeretni ebből a szempontból, a folytonos szószátyárkodással és fontoskodással. Idegesítenek. (Roseline nénit kivéve, de ő meglepően halovány volt most, és keveset szerepelt.)
Szerintem az egészből ki lehetett volna húzni 150-200 oldalt, túlírt.

Ophélie ügyetlensége változatlanul túl van tolva, de legalább végre szert tesz némi határozottságra, és ki tud állni magáért - és másokért is. Bátrabb, önállóbb, okosabb és intrikusabb lett, ez nagyon tetszett, de könyörgöm hagyjuk már az asztalok felöklelését meg a megbotlásokat, a szipogást, náthát meg főleg, mert bazira idegesítő! Ahogy Thorn magassága, meg az ettől kitörő nyakak is....
Thorn is sokat változik, és bár lassan nyílik, mint egy rozsdás bicska, de azért csak nyílik... ;) Sokkal jobban kibontja a szerző Ophélie és Thorn viszonyát; tetszett, amikor papírokat rámolnak és beszélgetnek, amikor Thorn egy-egy elejtett félmondata többet ér, mint minden, amit esetleg addig mondott... Tetszett a bizalom szövődése, az egymásra támaszkodás kialakulása, ez a különös jegyesség, amiben élnek. 

Remek új szereplők, és új helyek is bejöttek a képbe, és ügyesen voltak bonyolítva a szálak, prímán félrevezetve a gyanútlan olvasót, több ponton is. Váratlan fordulatokban és érdekes elemekben nem volt hiány. Szóval pazar, feszült, jól felépített és izgalmas a vége, de a közepét meg lehetett volna vágni kicsit, ahogy Ophélie túl hosszú sálját, Faruk túl hosszú haját, Thorn túl hosszú lábait is!... :D 

Az mindenesetre tetszett, hogy a szerző ki mer lépni a konvencionális megoldások mögül. Jól ír, jó a stílusa, érdekes a sztori, akkor mégis miért támaszkodik folytonosan idegesítő ismétlődésekre? Ezekkel nem azt a hatást éri el szerintem, mint amit remél, és a cselekményhez, karakterhez sem ad hozzá annyit, hogy akkor mennyire hórihorgas is, vagy mennyire eltakarja az egész profilját a hosszú fehér haja... Plusz nem kell nehezítésként feltétlenül eltörni valamijét a szereplőknek... Sajnáltam ezeket a mozgásképtelenségeket, fájdalmakat, amikkel szorult helyzetükben kínlódtak... Egy zúzódás miért nem elég, vagy egy vérző ezazamaz, oké, egy betört orr?  

Összességében jó volt, egy picit a sok remek cselekményelem miatt az elsőnél jobb is, de még mindig úgy vagyok vele, hogy nekem ez a kellemes olvasmány szint, nem az elalélós kedvenc. :D Persze ez legyen a legnagyobb bajom! 

Kíváncsian várom a következő részt, remélem Vladislava ment Ophélie után, és hogy Gäelle és Róka is többet szerepelnek majd.