2022. június 21., kedd

Elena Ferrante: Amikor elhagytak

Gondolkodtam, mit is írjak erről a könyvről, hogy is kezdjem, milyen felütés lenne jó, aztán megláttam Lobo értékelését, aki azt írta, hogy ez nem neki való könyv volt, és valahogy belém hasított, hogy igen, egy kicsit én is így éreztem, de ahogy pár nap, hét után tekintek vissza rá, mégis azt mondom nekem - is - való.
Nagyon Ferrantés, de eléggé le tudja húzni az embert, nyilván nem egy vidám olvasmány. Kellett egy kis idő, hogy leülepedjen. 

Boncolgatós, alapos, pontos, ugyanakkor nagyon nyomorúságos, nyúlósan magába temet, és miközben menekülnél belőle, azért nézed, hogy mi is történik, mert kíváncsi vagy. Frusztráló könyv, de természetesen azért tud ennyire frusztráló lenni, mert jól van megírva. Fájón ismerős is lehet, sok mondatában. 

"Nem hagyhatsz itt reménykedni, amikor valójában már mindent eldöntöttél."

Olgát elhagyja a férje egy másik, sokkal fiatalabb nőnél, aki már korábban, még kvázi gyerekkorában is felbukkant az életükben. Olga egyedül marad a két gyerekkel és rengeteg sötéten gomolygó gondolatával. Néha annyira elhatalmasodnak rajta ezek a gondolatok, hogy csak bennük tud létezni, teljesen bezárva, és egyszerűen nem is tud funkcionálni a normális, hétköznapi életben, sőt teljesen kifordul önmagából. Számítottam ilyesmire, bár azt hiszem nem ilyen mélységekig, vagy talán másként a valós világ döccenői nélkül. Arra viszont tényleg végképp nem voltam felkészülve, hogy a könyv valahol a közepénél szinte átmegy valami lázálom-szerű thrillerbe, amikor Olga a legmélyebben van a gödörben és elkezdi mesélni annak a borzasztó augusztusi napnak a történetét. Ez a nap nem csak a lelkét teszi próbára, hanem egy olyan furcsa, szürreális helyzetté válik, aminek nagyon is reális problémáit - a kutya, a gyerek betegsége, az ajtózár, a reggeli, a napi rutinba lendülés... - meg kell oldania valahogy. 

"Megmozdultam, úgy éreztem magam, mint egy rosszul összeillesztett papírmasé figura két fele közé szorult sóhaj."

Úgy tűnt, talán nem is fogunk továbblépni arról az egyetlen napról, nem lépünk ki többet a házból sem, ez lesz a végső helyszín, az egyetlen nagyjelenet, ami végighúzódik a könyvön, de szerencsére Ferrante hozott még mást is, és kapunk feloldozást. Eszembe jutott az egész képtelen, és egyre eszkalálódó helyzetről a Pánikszoba című film, amit milliószor láttam, és annak ellenére nagyon szeretek, hogy az is frusztrálni szokott. 

Kellemetlen volt olvasni, igen, valahogy ezt éreztem sokszor, hogy baromira kellemetlen Olga fejében és helyében lenni. A bizonytalanságok, a talajvesztettség, minden érzelem nagyon reálisan, húsba vágón volt ábrázolva. 

"A vágy pontot tesz."

Olgában teljesen összetörik valami, amitől egy időre meghasad a valóság is, és ő ott lóg valahol a semmi szélén, nincs kapaszkodó, nincs jövőkép, csak a végtelennek tűnő önmarcangolás és agyalás a kapcsolatról, a miértekről, a hogyanokról. 

"Valami megszakadt az érzékelésben, az érzelmekben. Olykor rájuk hagyatkoztam, olykor visszariadtam tőlük. Például a szavaktól: képtelen voltam megfelelni a kérdésekre, minden lehetséges választ abszurdnak találtam. Eltévedtem a hol vagyokban, a mit csinálokban. Elnémultam a miért tövében."

Jó darabig önmagát hibáztatja, keresi az okokat, logikusan, logikai érvelés mentén próbál nekimenni ennek az érzelmi viharnak, és persze ezzel kudarcra van kárhoztatva. Haragszik, neheztel, dühöng, csapkod, vergődik.
Megpróbálja kiírni magából az egész kínlódást, zavaros naplójegyzeteket gyárt, leveleket a férjének. Néha hallucinál is: gyerekkora egyik szereplője, "a szegény asszony" látogatja meg, akit annak idején elhagyott a férje, és mindenki csak bámulta a szomszédságban, hogy sorvadt el ebben az egészben, hogy aztán megpróbáljon véget is vetni az életének. Nyomasztó képek ezek is, de hozzátartoznak ahhoz az úthoz, aminek a végén aztán talán mégse esik le a semmibe Olga, hanem fel tud kapaszkodni és folytatni az életét valahogy. 

"a biztonság szövedékéből kitaszítva szorongok, és újra kell tanulnom az életet." 

Kemény, nyers lélektani regény, és így visszatekintve rá, remek Ferrante, de valahogy egyenesen a pokol bugyraiból. Erre számítva, felvértezve olvassátok. 

Fülszöveg: "Olga, ​a csinos és okos fiatal nő, harmonikus családban neveli két gyermekét, egészen egy átlagos délutánig, amikor férje minden előzmény nélkül bejelenti: elhagyja. A kánikulában vergődő, elnéptelenedett olasz városban Olga végigjárja a közhelyesnek is mondható stációkat, megpróbálja visszaszerezni a férjét, nyomoz a vetélytárs után, a nyílt utcán jelenetet rendez, de azután sosem sejtett mélységekbe zuhan, otthona szertehullik, gyerekei kicsúsznak a kezéből, kifordul önmagából. Pokoljárását a múlt kísértetei övezik, de a legfőbb ellenfele önmaga. Kíméletlenül szembesülnie kell egész korábbi életével, csak azután találhat vissza régi énjéhez, és teremthet új kapcsolatot. A történetből egy szerelem bukásának, egy párkapcsolat kiüresedésének megrendítő eseményei bontakoznak ki, mégis Olga útja, amelyet tragédiákkal terhelten, konok makacssággal végigjár, drámaian egyedi, és éppen egyediségében hordozhat megváltó üzenetet minden sorstársának; talán ezért is volt akkora siker a közönség és a kritikusok köreiben egyaránt."

2022. június 19., vasárnap

Havi zárás - április és május

Saját képek.
Június 19. van, és a mai napon megtaláltam végre az év eleje óta keresett, szokásos, szájjal-lábbal festős naptáramat, amit úgy látszik igen jól elsuvasztottam... :D Hiányzott is a havi zárások könyvkupacainak tetejéről, és most is hiányzik, mert jól elfelejtettem odatenni a képre!  

Húzom magam után az elmaradásokat is, és így megy ez most már azt hiszem örökké, ebben a lelassított tempóban... Szerintem mire a gyerekkönyveinkről sikerül írni bármilyen ajánlót is, a gyerek nagy eséllyel már nagykorú lesz. *sigh* Pedig szeretnék, mert van egy csomó jóféle nyitogatós-nyomogatós cuccunk, meg vannak olyanok is, amikre inkább nem érdemes költeni. Egyébként a gyerekkönyv olvasások elkönyvelésével is leálltam kicsit, nem tudom hogy legyen, pótoljam-e majd be bulkban év végén, vagy ahogy sikerül, addig is képzeljetek hozzá az olvasásokhoz még jópár állatos és autós remekművet. ;) 

De vissza a előző hónapokhoz. El-elmaradtak a beszerzésekről való beszámolók, és zárások, de valahogy hiányérzetem van nélkülük, úgyhogy most a január-februárihoz hasonlóan ismét dupla hónapzárás következik. :)


ÁPRILIS


Áprilisban botrányosan keveset olvastam. Két befejezett könyv esett mindössze a hónapra, amiből az egyik egy Gryllus Vilmos mondókás kötet, a másik pedig a Qualityland szerzőjének egy meséje - A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet -, ami amellett, hogy nagyon gyenge volt, még fura is, de nem jóféle fura. 

Bejegyzésből is 2 született a hónapban, egy márciusi zárás és egy poszt-turkálós bejegyzés, A fekete zongoráról. A poszt-turkáló rovatot korábban már "bezártam", vagy inkább "lezártam", azonban mégiscsak akad néha valami elfeledett, de átmentésre érdemes érdekesség a freeblog érából. 

Egy új könyvet szereztem be áprilisban, Tolnai Pankától a Zombifarmot, amit már nem is lehet kapni amúgy, csak másodkézből. Kíváncsi leszek milyen lesz, többször volt már kellemes csalódásom zombis könyvekkel, pedig nem kedveltem régen a témát. 


MÁJUS


A május határozottabban jobb kedvben talált, és többet tudtam olvasni is: befejeztem a régebbről elkezdett könyveimet, és újonnan érkezett lendületemmel végigszáguldottam pár krimin. 6 könyvet fejeztem be a hónapban - fanfárok -, és ezek közül 2 a várólista csökkentős listáról került ki (két Maigret). Nagyon jólesett olvasni. ♥ Újból előkerült a Kindle is végre, el is felejtettem, milyen kényelmes tud lenni. 

Posztból sajnos szintén csak 2 született, mint áprilisban is, de az egyikben zanzásítva több könyvélményről is beszámoltam. 

Ami a beszerzéseket illeti, a május rekordokat döntögetett, 7 új könyvvel lettem ugyanis gazdagabb, de ebből 6-ot ajándékba kaptam. :) A hetedik egy új, Agavés Simenon kiadvány volt - A mérgezés -, amit persze hogy nem hagyhattam ki, és előrendeltem. 

Az ajándékok közül legjobban Donatella Di Pietrantonio új könyvének, a Halásznegyednek örültem, el is kezdtem olvasni rögtön. A történet A visszaadott lány folytatása, amit szintén idén olvastam - hm, milyen naprakésznek tűnök hirtelen :D... De nem vagyok az, képzeljétek most döbbentem le, pár napja, hogy nemcsak hogy nem csináltam nyári terveket könyvekről, de eddig eszembe sem jutott, hogy ilyenkor szoktam... 
Nem is tudom, egyáltalán van-e értelme még, vagy csak gondoljak össze magamban pár címet? 

Szépen sorban hozom majd az értékeléseket, és remélem ebben a hónapban kettőnél több bejegyzés születik majd.  

A többiek áprilisa:

és májusa:

2022. június 4., szombat

Maigret, Maigret, Maigret

Kedvem támadt a régi kiadású Maigret könyveimhez, és gyors egymásutánban hármat is elolvastam. Azokat választottam, amiket az idei várólista csökkentésbe is betettem, úgyhogy igazán jól haladtam májusban a listával. 
Érdekes merítés lett ez, mert véletlenül úgy alakult, hogy a három könyv szép egyenletesen szóródik az életműben: van egy 1931-es, egy 1942-es és egy 1962-es. Hirtelen nem is tudnám megmondani, melyik tetszett a legjobban... Talán A Víg Malom táncosnője, a hangulata miatt. :) 


A Majestic pincéi


A Majestic pincéi, milyen rejtelmes cím, milyen Maigret-mentes cím! De persze Maigret történet ez is, méghozzá igen szövevényes, régi és új bűntényeket ötvöző, és felszínre hozó sztori.
Kedvenc felügyelőnk főleg konyakot és sört iszik a nyomozás közben, biciklizik is - bár közel nem annyit, mint a Dél Keresztjében -, sőt, el is bóbiskol (nem, nem a biciklin).

"Az alagsorban olyan meleg lett, hogy Maigret kénytelen volt levetni a kabátját, de a kalap a fején maradt, a pipa a szájában. És így sétált a folyosókon, békésen, hátratett kézzel, időről időre megállva az egyik vagy másik üvegfal előtt, mintha egy akváriumot nézegetne."

A Majestic Hotel pincehelyiségei olyanok, akár egy akvárium, üvegfalakkal, sok "kalickával", de mégis labirintus-szerű a sok lépcsővel, szekrényekkel, ételfelvonókkal. Meghatározott, szigorú rendben történik minden, érkeznek a cédulák, mennek a rendelések, mindenki óramű pontossággal teszi a dolgát. A gépezet monotonitását mégis meg tudja törni valami... Prosper Donge késve érkezik egy defektes bicikligumi miatt... Mi lesz ennek a jelentősége? Az egyik alagsori szekrényben a szálló egyik előkelő vendége van, holtan. Aztán képbe kerül néhány ledér táncosnő is: Gigi, Mimi, Charlotte... És bár Maigret látszólag nem sok mindent csinál, azért ahogy az lenni szokott, szép lassan felsejlik a ködből, szivarfüstből - és a múltból - a megoldás.

"Ramuelnek annyira ferdén állt az orra, hogy az ember úgy érezte: mindig profilból látja."

Tetszett. :)


Maigret és a szombati kliens


Kicsit rendhagyó a szombati kliens története, hiszen egész a végéig nincs meg a bűntény sem, csak homályos elképzelések, találgatások vannak, kicsit olyan Schrödinger macskája érzés.

Maigret felügyelőt felkeresi a lakásán a "szombati kliens", aki azért kapta ezt a ragadványnevet, mert szombatonként rendre megjelent a bűnügyi rendőrségen, Maigret-re várva, de végül mindig elment, mielőtt beszélhettek volna. Léonard Planchon most megvallja a felügyelőnek: kettős gyilkosságot tervez. Maigret-t nyomasztja a beszélgetés, és figyeltetni kezdi a Planchon házát, de talán már késő?

Planchon, aki egyébként szobafestő, eltűnik... Maigret-re vár a feladat, hogy kibogozza, mi is történt azon a bizonyos hétfői estén, amikor utoljára látták. Valamint meg kell győznie az ügyészséget is, hogy itt bizony van mi után nyomozni, van mire házkutatási parancsot kérni. Néha ő maga is elbizonytalanodik, de a végén kiderül, megérzései természetesen jók voltak.

Roger Prou kihallgatása különösen tetszett. :) Ebben a részben is sok a hangulatos kiskocsma, a felügyelő pedig konyakot, sört és grogot iszik, utóbbit azért, mert megfázás kezd eluralkodni rajta. 

Egymás után két Rayman Zsófia fordítás - a Majesticet is ő fordította - , és nagyon furcsa, hogy nem Quai des Orfévres szerepel, hanem Aranyművesek rakpartja, nem Madame Maigret, hanem Maigret-né, és a Dauphine söröző helyett is Dauphine -kifőzés van... A Majestic-ben pedig következetesen Bruxelles marad Brüsszel. :/ Elég zavaróak, jót tenne egy újrafordítás, és új kiadás ezeknek a köteteknek.


A Víg Malom táncosnője 


Ismét egy nagyon csavaros, bonyolult Maigret kötet, ami a koraiak közül való (1931-es). A felügyelő kicsit más is a tőle később megszokottól, talán valahogy lazább, aktívabb is, merészebb, nem csak a csendes, merengő megfigyelő, aki pipázva sétálgat, és fejben összerak mindent. Nem átall beavatkozni a bűnügybe, méghozzá nem is kicsit, hogy teljesen összezavarja a tettest. 

Két fiatal jómadár eldönti, hogy kirabolja a Víg Malom kasszáját, és zárás után bezárkóznak a pincébe. Azonban arra nem számít az ifjú Jean Chabot és René Delfosse, hogy a pincéből előbukkanva az aznap este ott mulató török - vagy görög? - holttestébe botlanak... Elmenekülnek, és lesik a híreket, vajon mire fut ki majd a nyomozás?

Nehéz volt kibogozni a szálakat, én mindvégig a sötétben tapogatóztam csak, és nagyon meglepett a végeredmény, amit Maigret ebben a könyvben Poirot-hoz hasonló nagymonológban vezet le, amikor a szereplők majdnem kivétel nélkül egy kis szobában csoportosulnak. 
Érdekes volt, hogy Maigret igazán csak a könyv felénél bukkan fel, vagy fedi fel magát, mondjuk így, bár szerintem a rutinos Simenon olvasó már kiszúrja korábban is. ;) 

Italozás helyett inkább a pipázás dominál ezúttal, és a Liége-i kollégák épp nagy piparendelésben is vannak az események közepette. ;) Merthogy egyébként a helyszín ezúttal Liége, Belgium, és nem a szokott Párizs. 

Sokáig velem fog maradni a hangulata, a jelenetek a Víg Malomban, a két fiatal szereplő rázós pillanatai, Grafopulosz holtteste a sötétben, és persze Adéle, akit címszereplőnek tettek meg, és aki a kötelező, pongyolás, öltözködős jelenetet hozza. ;)

Találkoztam néhány érdekes új szóval is a könyvben. Maigret pl. egy sifrírozott levelet tanulmányoz... Sifrírozni annyit tesz, rejtjelezni, illetéktelenek számára érthetetlenné tenni (titkosírás), ahogy utánaolvastam még, a magyar cifra szó is innen ered. :O Aztán jött még a lüsztertakaró is, a lüszter - többek közt - egy érdes felületű, mosott gyapjúból ritka szövéssel készült fényes szövet, én ezt sem ismertem. (A Majestic-ben pedig asztrakán kabát van - Madame Maigret-é, na az meg egy különleges orosz bárányprém :D )

Ezt a részt ugyan nem Rayman Zsófia fordította, hanem Klumák István, de ebben is Maigret-né szerepel, Madame Maigret helyett. Ezen kívül is volt néhány érdekes kifejezés, pl alsó kar alkar helyett, vagy a szereplő "járdát változtat"...  
Tényleg ráférne ezekre a régi példányokra egy-egy új fordítás, és szép, új, friss Agavés kiadásuk.  

2022. május 25., szerda

Zanza - néhány májusi könyvről röviden

Forrás.
Elirigyeltem Amadeától a rövidkék posztot, és én is inkább kiirtom az itt sorakozó, nagyrészt üres, sóváran várakozó piszkozatokat, és összefogom a mostanában befejezett könyveket egy csokorba. Egyikről sincs kedvem igazán hosszasan értekezni, és bizony kopnak az emlékek is róluk így néhány héttel a befejezés után. Nem voltak kiemelkedők, de mind jó volt a maga nemében. 
Ennél színesebb társaság amúgy nehezen gyűlhetett volna össze: horror kisregény, mágikus realizmus romantikával, gyereknevelős nonfiction, és habkönnyű krimi. :) Május elején olvastam mindet, végre volt akkor egy rövidebb időszak, amikor tényleg minden nap le tudtam ülni olvasni egy kicsit, és egyik könyv jött a másik után. 

Heather Webber: South of the Buttonwood Tree

Heather Webbertől a Midnight at the Blackbird Cafét olvastam korábban, és az határozottan jobban tetszett, mind a cselekményét, mind a szereplőit tekintve. A South of the Buttonwood Tree is hasonló recepttel dolgozik, de az összetevők és a hangulatiság sem stimmelnek annyira. Kicsit kidolgozatlannak tűnik ez a kötet, a karakterek pedig sablonosak. Az idős házaspár tagjait egyébként a hasonló neveik miatt egész a legvégéig kevertem. A két lányzó életébe betoppanó pasik is nagyon-nagyon hasonlóak egymáshoz. Nem szeretem ezt a fajta "felcserélhetőséget". Na nekik speciel már a nevük sem ugrik be.
A sztoriban vannak persze csavarok, családi titkokra derül fény, és bogozódnak a szálak, de mégsem annyira izgalmas. 

Összességében egy közepes, felejthető limonádé, kis mágikus elemmel. Jólesett most, de sok ilyet nem szeretek olvasni - egymás után főleg nem -, és nagyon hamar ki fog röppenni a fejemből. 
Audible-ről hallgattam a könyvet, és a felolvasásban rémes volt a férfihangok gombócos jellegű elváltoztatása... 

Webbertől én inkább a Blackbird Cafét ajánlom, minden szempontból! 
Hogy fogok-e még olvasni tőle? Hm-hm. Lehet, de az biztos, hogy kicsit kivárok. 

A történetről nem meséltem, elég hozzá azt hiszem a fülszöveg is, hogy itt álljon, jól elmeséli: 

"USA Today bestselling author Heather Webber's South of the Buttonwood Tree is a captivating blend of magical realism, heartwarming romance, and small-town Southern charm.

Blue Bishop has a knack for finding lost things. While growing up in charming small-town Buttonwood, Alabama, she's happened across lost wallets, jewelry, pets, her wandering neighbor, and sometimes, trouble. No one is more surprised than Blue, however, when she comes across an abandoned newborn baby in the woods, just south of a very special buttonwood tree.

Sarah Grace Landreneau Fulton is at a crossroads. She has always tried so hard to do the right thing, but her own mother would disown her if she ever learned half of Sarah Grace's secrets.

The unexpected discovery of the newborn baby girl will alter Blue's and Sarah Grace's lives forever. Both women must fight for what they truly want in life and for who they love. In doing so, they uncover long-held secrets that reveal exactly who they really are--and what they're willing to sacrifice in the name of family."

Tade Thompson: The Murders of Molly Southbourne

Amikor az Agave kiadta magyarul ezt a kisregényt, akkor figyeltem fel rá, de valamiért eredetiben gondoltam elolvasni, és meg is vettem e-ben. Nemrég, amikor eszembe jutott újra feltölteni hosszú idő után az e-olvasómat, hogy, hogy nem, Molly Southbourne-re esett a választásom - hirtelen felindulásból, szinte egy falatban olvastam el a fura történetet. 
Olvastatja magát, gyorsan lehet vele haladni, de sajnos valamelyest "ujjgyakorlat" benyomását kelti, kidolgozatlan, kiaknázatlan marad sokszor. Horror volta ellenére nem ijesztő egy cseppet sem. De talán félre is van kicsit kategorizálva, és az ilyesmit inkább tényleg csak "weirdnek" kéne hívni, és nem feltétlenül horrornak vagy thrillernek. Tárgyilagos, hideg próza jellemzi, néha szinte "felsorolásszerűen" történnek benne az események. 

Gyors, érdekes koncepciójú, bizarr történet, kiváló film/sorozat alapanyag. Még gondolkodom, hogy folytassam-e a következő résszel. 

A magyar kiadás design-ja nagyon jó lett!



Pamela Druckerman: Nem harap a spenót

Kellemes meglepetés volt a könyv eleje, teljesen magával rántott a gördülékeny stílus, a mesélés, és megörültem, hogy milyen jól fogok szórakozni. Valóban így is lett, bár a közvetlen stílusú sztorizás, a sok önirónia, és a kulturális különbségek okozta komikus dolgok ellenére azért vannak hibái. Sokszor önismétlő és redundáns a szöveg, bár meg kell valljam, a végére azért rájöttem, hogy volt ennek a sok ismétlésnek is értelme - végre egy gyereknevelési könyv, ami beitta magát a pórusaimba, és nem úgy vagyok vele, hogy jaj mi is volt benne, nem tudom, fel kéne ütni, de hol is? ... Ebből a szempontból jót tett neki az, hogy rengetegszer végigmegy benne a szerző a francia nevelés alapkövein. Egyébként persze semmi egetrengetően új, és sajnos jónéhány dolog valóban csak úgy valósítható meg igazán, ha társadalmi szinten is olyan egység van benne, mint a franciáknál (ld. bölcsődei menük, hallgatólagos szabályok, amit mindenki betart).

Pamela Druckard egyébként amerikai, és egy brit férfihoz ment férjhez, gyermekeiket pedig Franciaországban nevelték. Ez a kulturális keveredés sok érdekes kérdést vetett fel, és persze rengeteg furcsa interakciót is szült. Tetszett, hogy a bizonytalanságaikat sem rejtette véka alá.

A végén ki van egészítve 100 hasznos tippel, amik egyébként egy önálló kötetként jelentek meg korábban (Bébé Day by Day: 100 Keys to French Parenting). Ez a része a könyvnek abszolút felesleges, csak annak a pár szabálynak a kivonata, ismétlése, amit már amúgy is kívülről fújunk mire eljutunk idáig. Viszont önmagában sem állja  meg a helyét... - a megelőző 350 oldalnyi kellemes, kontextusba helyezett pillanatok, magyarázatok, az oké, de ezt kivonatolva, lecsupaszítva elolvasni, pont az élet sava-borsa nélkül, semmi értelme... Szóval gyorstalpalóként, csak a tippek elolvasása nem fog segíteni.

Ja, és talán van, akinek fontos, van benne sírni hagyás, meg nyugodtan adj tápszert a gyereknek anyatej helyett, szóval akit ez idegel, az hagyja ki a könyvet szerintem. :) Én figyelmen kívül tudtam hagyni, amivel nem értek egyet. 

M.C. Beaton: Egy holttest és más semmi? 

Ezer éve olvastam M.C. Beatont, az Agatha Raisin első részét, ami nagyon bejött, de ki tudja miért, sose folytattam. Most egy egyedülálló kötete akadt a kezembe a szerzőnek, nem a sorozatok közül való, és gondoltam, miért is ne olvashatnék egy kis habkönnyű krimit. Merthogy ez tényleg az - sőt, már-már bárgyú is néha, olyan egyszerű és naiv az egész, sok-sok butácska részlettel, amik helyett lehetett volna még bonyolítani a bonyolítanivalót inkább. Temérdek sok rész szól arról, hogy megéheznek és enni mennek, vagy zuhanyoznak, vagy még gyorsan ezt vagy azt csinálnak, mielőtt amazt megcsinálnák. Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik panaszkodni szoktak, hogy a szereplők sosem pisilnek a könyvekben. :D Ezek a részletek szerintem totál feleslegesek, de szó mi szó, a jó kis evészetekről azért nem volt rossz olvasni, tetszett, hogy mindig mennek valamit harapni. ;) 

A főszereplő, Fellworth Dolphin, nagyon szerény körülmények közt tengette életét, szüleit kisegítve pincérkedett a tanulás helyett. Amikor édesanyja is elhalálozik, kiderül azonban, hogy rengeteg pénzt örökölt... Miért ültek a szülők ezen a vagyonon, és honnan származik? Képbe kerül egy régi vonatrablás is, és Fellworth elkezd nyomozni az ügyben. Vajon köze volt a rabláshoz az apjának is? 
Kedves kis kaland, ahol keveredik a már említett bárgyúskodás, és a fájdalmasan faék gondolatmenetek az életveszélyes szituációkkal - hiszen a múlt megbolygatása mindig veszélyes, főleg, ha bűntény is van a háttérben... A címe teljesen érthetetlen, hogy miért Egy holttest és más semmi?... Legfeljebb Fell anyjának holttestére utalhat. Valami romantikusabb címet is kaphatott volna, ha már vonatrablás, és Maggie és Fell szerelme van a középpontban. 

Könnyed, nagyon egyszerű (jó és rossz értelmében is a szónak) könyv, nyári kikapcsolódásnak oké, de Beatontól azt hiszem inkább Agatha Raisin, és inkább angolul. :) 

Most a végén a linkek beillesztésekor jöttem rá, hogy az Emily in Exetert is olvastam Beatontól, és azt is bárgyúnak tituláltam hmm-hmm. 


2022. május 7., szombat

Poszt-turkáló: A türkizkék hegedű

A poszt-turkáló rovat felélesztése kapcsán jöjjön hát a bejegyzés a szintén kimaradt, második Dávid Veronos kötetről is. A türkizkék hegedű azért is különleges számomra, mert az elején, az előző kötet ajánlói közt az én posztomból is szerepel egy részlet benne. 

A türkizkék hegedűről 2011.07.07-én írtam a freeblogon:

Amikor Veron első kalandjait befejeztem, már előre vártam, hogy legyenek még róla történetek, kíváncsi voltam, milyen rejtélyek fűszerezik még Ókanizsa életét.

Amikor felröppentek a hírek a türkizkékről, nagyon örültem, és a borító megjelenésekor is elégedett voltam, folytatódott a tapétás vonal, a finom minta, a tusbetűk. :)

Amikor megtudtam, hogy a történet nem Ókanizsán játszódik, csalódott voltam. Bizony. Pedig nem kellett volna.

2022. április 10., vasárnap

A fekete zongora

Forrás.
Emlékeztek még a poszt-turkáló rovatra? Azokat a könyves bejegyzéseket mentettem át ebben a rovatban a blogspotra, amiket annak idején a freeblogon lehetett elérni - amíg az be nem mondta az unalmast. 2014 és 2018 közt sok-sok posztot tettem ki a régiek közül erre a felületre is, és úgy gondoltam meg is vagyok, a többi nem annyira érdekes, nem aktuális, nem sikerült jól, vagy csak töltelékposzt volt, a rovatot pedig megszüntettem. 2020 áprilisában tűnt fel egy "hiányzó", a Bogár bárd meséi, amivel mégis kiegészítettem az "előtrúrt" bejegyzések sorát.
Nemrég pedig egy barátnőm próbált keresgélni a blogon, és meglepetten vont kérdőre: A fekete zongoráról nem írtam? És hát dehogynem... Azt hiszem ideje lesz még egyszer, friss szemmel átnézni, nem maradt-e ki valami mégis, aminek itt a helye. ;) A Dávid Veron sorozat főleg ne legyenek hiányos! 2010.08.10.-én írtam A fekete zongoráról:

2022. április 9., szombat

Márciusi zárás - 2022

Forrás.
Mindenki panaszkodni szokott az idő múlására, én viszont most valahogy örömmel konstatáltam, hogy végre repülnek a hetek. Jó ideje más ritmusúnak érződik az idő, nekem vánszorgott, csigalassúság jellemezte. A március viszont elröppent, és bár sok egyéb dolog miatt egyáltalán nem az olvasás dominált benne, azért beszámolok a könyves apróságokról.

Márciusban 5 könyvet fejeztem be - hurrá! -, ami baromi jól hangzik ugyan, de azért nem volt olyan egetrengető teljesítmény, főleg, hogy volt benne három mese is. Az igazán szuper viszont az, hogy ebből az 5 könyvből 4 az idei várólista csökkentős listámról került ki, szóval számottevő volt a haladás ezen a téren. ;) 
Elég egyenlőtlen volt az eloszlás viszont, főként a hónap első felében tudtam csak olvasni. A második fele kicsit káoszos volt, és nem volt kedvem még a megkezdett audiobookomhoz sem (South of the Buttonwood Tree). 
Az elolvasott könyvek közül maradandó élmény volt Rene Denfeld: The Child Findere. A mesék közül nagyon tetszett A boszorkánycica, Harcos Bálinttól, és a különös atmoszférájú A kislány, aki meg akarta menteni a könyveket is.

Egy Book24-es, 32%-os akció miatt 3 új könyvvel bővült a könyvtáram, és bevallom töredelmesen, kissé elhamarkodottan nyomtam a rendelés gombra, de megbocsátom most magamnak az impulzusvásárlást, úgysem tartok még sok beszerzésnél idén. 

A három szerzemény: 
  • Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból - eredetileg csak ezt akartam megvenni... :) Sőt, recit szerettem volna kérni, de még jó, hogy nem tettem, teljesen alkalmatlan vagyok most határidők tartására. Ez a könyv egyébként a Mielőtt a kávé kihűl folytatása, ami nagy kedvencem lett néhány éve. 
  • Catherine Gilbert Murdock: Da Vinci macskája - elcsábított a színes-szagos küllem, az érdekes cím, és csak kézbe véve vettem észre, hogy ez kissé inkább ifjúsági jellegű könyv, Manó könyvek kiadás. Nem tudom miért nem néztem meg jobban picit - rejtélyes történelmi kalandregényre számítottam. Na persze még lehet jó, előbb-utóbb kiderül. 
  • Sándor Iván: Szakadékjátszma - hívószó: sakk. A Queen's Gambit óta ennyi is elég. :D 
Saját kép.

Márciusban 4 posztot írtam a blogra, ami nem rossz teljesítmény, és még az eloszlás is jó lett: havi zárás, két könyvajánló, és egy témázós poszt, ezúttal a női sorstörténetekről, erős női karakterekről. A Témázás egyébként egy picikét ismét kifulladt, úgyhogy szünetet fogunk tartani. ;) 

Az áprilisom eddig szintén nem az olvasásról szólt, de szeretnék kicsit itt-ott a kanyarban visszatalálni hozzá. Persze rengeteg verses mesét olvasok fel (újramegújra), vannak olyanok, amiket még nem is jelöltem olvasottnak, pedig..., meg nyomkodom a hangokat kiadó elemes lapozókat, de azért jó lenne valamibe jobban belemerülni. 
Ha mást nem is, a megkezdett könyveimet szeretném ebben a hónapban befejezni. Ezek Pamela Druckermantól a Nem harap a spenót, és a már említett audiobook, a South of the Buttonwood Tree, Heather Webbertől. Jó lenne esetleg újabb várólista csökkentős könyvbe is belefogni. 


A többiek zárása: 


2022. március 30., szerda

Nők és női sorsok

Forrás.

A Témázunkban ezúttal a Girl power - kedvenc női karaktereink, inspiráló történetek, memoárok című téma kerül sorra, amiről szerintem végtelen hosszan lehetne értekezni, mert rengeteg szuper történetet írtak már erős női főhősökkel, szimpatikus nőalakokkal, a női sorstörténetekről - legyenek azok bár fiktívek, vagy önéletírások - nem is beszélve. Mondhatnánk ugyan, hogy ezek mostanában szaporodtak meg, de szerintem nem mondanánk teljesen igazat. Nekem több régebbi női sorsos könyv is felrémlik, már 10-15 évvel ezelőttről is. Akkor adták ki Waris Dirie írásait, és Jean Sasson is akkor robbant be a Hercegnő trilógiájával, amihez aztán később sok más kötetnyi történetet írt még - azokkal még nem volt időm megismerkedni. 

A teljesség igénye nélkül, álljanak itt azok a női sorstörténetek, amik tetszettek nekem: 

  • A már említett Waris Dirie-Catheline Miller könyvek: A sivatag virága, Sivatagi hajnal - olvasmányos, de elég megrázó történet, a Szomáliában született, modellé vált nőről, aki rengeteg viszontagságon ment keresztül. Nehéz olvasmány, annyira az volt, hogy a második részt végül még a mai napig nem olvastam el. 

  • A szintén említett Jean Sasson, Hercegnő trilógia. Ablak nyílt ezekkel a könyvekkel a Szaúd-Arábiai királyi család rejtett világára, a női sorsokra a fátyol mögött. Szintén eléggé megviseltek ezek a könyvek, és a nehéz életutak benne, de nagyon szerettem olvasni, és akkortájt lépten-nyomon ajánlottam mindenkinek. 

  • A közelmúltból nagyon emlékezetes és igazán erős, erőteljes, valóban inspiráló női életút volt számomra Michelle Obama könyve, a Becoming
    Michelle egy igazi ikon. Határozott, intelligens, emberi, és méltóságteljes, minden helyzetben. Végtelenül szerény és szimpatikus tudott maradni a First Lady pozícióban is. Öröm volt olvasni a gondolatait, amik tényleg motiválóak, nem csak üres frázisok. 

  • Khaled Hosseini is eszembe jutott, bár tőle a kedvencem, a Papírsárkányok férfi életutakra és férfibarátságra fókuszál, azért szerettem a sztori "női párját" is, az Ezeregy tündöklő napot (A Thousand Splendid Suns). Hosseini történeteivel Afganisztánban nyerünk bepillantást a családok életébe. 
  • Az Egy Gésa emlékiratai is nagyon idekívánkozik, bár sajnos olvasni nem olvastam a könyvet, de a filmet számtalanszor láttam, és nagyon szeretem. Betekintés a japán kultúrába, és egy kislány története, akit eladnak gésának... 

Ami pedig a kedvenc női karaktereket, illeti, három név ugrik be elsőre: 

  • Hermione Granger - aki mindent tud, és mindent elolvas, és emellett remek barát
  • Beth Harmon - a sakkzseni, aki kitapossa a saját útját, igaz közben a démonjaival is meg kell, hogy küzdjön
  • Nina Markova - a badass vadászpilótanő

De a Harry Potter könyvekből akár több másik nőt is ki lehetne emelni, pl. Mrs. Weasley-t, és azt a bizonyos igazán odacsapós "Not my daughter, you bitch!" mondatát. Addig is szerettem őt, de ezzel egészen új szintre emelkedett. ;) 

És ti hogy álltok a női sorstörténetekkel, kedvenc nőalakokkal? Miket ajánlanátok szívesen? Ha van kedvetek, csatlakozzatok, és posztoljatok ti is a témában, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben!

A többiek írásai: 

Larawyn

Utóved (később csatlakozók):


2022. március 15., kedd

Kristen Kittscher: Paróka az ablakban

Jó régi tartozásom volt már ez a Főnixes kötet: 2014-ben vettem meg, és már a 2017-es várólista csökkentős listát is megjárta, mégsem került le róla, csak idén.

Nem hinném, hogy sokat ártott neki, hogy végül ennyit várattam, mert tulajdonképpen ugyanannyira "kinőttem" már belőle a korosztályos ajánlást tekintve 2014-ben is, mint most. Mégis érdekelt, két okból: sok blogger szerette, és értékelte nagyon jónak, és Hudácskó Brigi fordította, akivel volt szerencsém találkozni is, és aki a Popkult, csajok, satöbbi podcastból lehet ismerős.

A könyv egy üde, szórakoztató és izgalmas tini-krimi, amiben Young és Yang ügynök, azaz a 12 éves Sophie és Grace adó-vevősdi játéka, titkosügynökösködése, szomszédságban való kémkedése egyszercsak komollyá válik, amikor kék szedánnal megjelenik az FBI egy embere is... Céklalé vagy vér? Elcsípett mondatok egy telefonbeszélgetésben..., egy név..., és egy paróka az ablakban. Kiindulásnak vajmi kevésnek tűnhet - és a helyi rendőrség számára kevés is marad, Sophie és Grace mégsem adják fel a nyomozást, amikor a logika azt üzeni, jó nyomon járnak.

Az iskolapszichológus, Dr. Charlotte Agford a gyanús elem az egyenletben, aki történetesen Sophie-ék szomszédja. A lányok titkos kémkedéssel próbálnak megbizonyosodni arról, hogy Agford körül valami nagyon nincs rendjén. Szegény Sophie-nak ráadásul közben még terápiára is kell járni hozzá...

A nagyhangú Trista megjelenésével kap még egy kis plusz lendületet a sztori, nagyon-nagyon szerettem a karaktert, aki megingathatatlan, és leküzdhetetlen, és mindemellett rátermett, okos, és higgadt is. A kikezdhetetlen Trista mindenre tudja a megoldást. Tristát mindenkinek! :D

Ahogy várható, egy ponton a barátság meginog Sophie és Grace között, de szerencsére visszatalálnak egymáshoz, ez talán nem egy nagy spoiler egy ilyen jellegű történetnél. Sophie az elbeszélő, így az ő gondolatait ismerjük meg jobban, részletesebben. 

Elég akciódús a vége, és nekem tetszettek a fordulatok, illetve az, ahogy a lányok próbálták kibogozni a szálakat, és kikövetkeztették a dolgokat. Szerintem jól fel volt építve, volt benne logika, és valljuk be, ahol ők elbizonytalanodtak, ott - legalábbis 12 évesen biztosan - mi is elbizonytalanodtunk volna. Szövevényes volt, és nem volt lebutítva egyáltalán. 

A csavarok csavarjai is kisimulnak aztán az utolsó lapokon, és kiderül az igazság - mindenkiről.

Néhány tinis dolog, meg tiniknek imponáló poén érthető módon kicsit idegesítő benne felnőtt fejjel, de ezeket próbáltam figyelmen kívül hagyni, vagy a helyén kezelni. Mondjuk az Agford melleire irányuló megjegyzéseket és fingós nagyapát tényleg inkább csak ki kellett volna vágnia a szerkesztőnek... Utóbbinak simán lehetett volna csak az a szerepe, hogy a Szun-ce idézeteket behozza a képbe. 
A szerelem épp csak bekacsint, a titkos vágyódás az egyik osztálytárs után nem kap hangsúlyos szerepet, és sokkal inkább fókuszban van a kódfejtés, vagy a bizonyítékok elrejtése.

Sophie és Grace is szimpatikus főhősök voltak, lelkes és belevaló titkosügynök-palánták, jól megalkotott, színes és összetett karakterek. Elnézném animációs filmen is a történetüket szívesen.

A fordítás is szuper.
Viszont borzasztó ez a betűtípus... amikor egy-egy újságcikk került be a könyvbe "normál" betűkkel szedve, akkor ébredtem rá, mennyire zavaró is a default szedés. :(

2022. március 14., hétfő

Madison Culver nyomában

Rene Denfeld: The Child Finder

Rene Denfeld neve Az elvarázsoltak című regény kapcsán lehet ismerős, ami a Fumaxnál jelent meg magyarul. 2016-ban olvastam, és egyenes úton repült is az éves toplistára. Lírai és lebilincselő könyv volt. 
Most jutottam el Denfeld következő regényéig, amit viszont már a Libri gondoz, és magyarul Hol vagy, Madison Culver? címen fut. Az angol eredeti, a The Child Finder talán frappánsabban hangzik, de nekem most jobban tetszik a magyar, ami magát az ügyet helyezi fókuszba - Madison Culver eltűnését -, és nem az őt kereső Naomit. 

Érdekes volt a viszonyom a könyvvel, elsőre kicsit "kommersznek" éreztem Az elvarázsoltakhoz képest - persze van benne bőven líraiság, de mégis, kicsit  amerikanizáltnak tűnt: Naomi Cottle az eltűnt gyerekeket felkutató nyomozó, aki maga is eltűnt gyerek volt, beleveti magát egy ügybe Oregonban, és a havas téli erdőben három éve nyomtalanul eltűnt Madison Culver nyomába ered. A cselekmény vonalvezetése, a karakterek nem tűntek különlegesnek, de kivártam. Jól tettem. Bár irtózom a témától, mindenképp meg akartam ismerni a történetet

Nagyon megviselt... és talán nem is annyira a fősodor, hanem a mellékszál eseményei azok, amik teljesen felzaklattak, és beégtek... Sosem fogom tudni kiverni a fejemből.

Naomi ugyanis ott helyben két eltűnt gyerek után is igyekszik felgöngyölíteni a nyomokat, óvatosan tapogatózva, apró rezdülésekre ráérezve. Tetszett, ahogy összeállt a kép, és összehozta a szerző a szálakat. Madison is megjelenik mint elbeszélő, magát Hóleánynak nevezve, felevenítve az orosz népmese Snegurochka-ját, és bennem is megidézve Eowyn Ivey nagyszerű regényét ugyanezen a címen.

Nagyon érdekesek az emlékekről, emlékezésről felvetett kérdések a könyvben. Naomi nem emlékszik a megtalálása előttről semmire, csak a könyv vége felé villan fel majd valami fontos. Meg tudja tenni az agy, hogy ennyire bezárja a sötét, borzalmas pillanatokat, és nem engedi kinyitni azt a ládát? 

Eleinte nem értettem, vajon, mitől lesz majd igazán ütős ez a könyv, miért nem csak egy újabb sztori eltűnt, megtalált, traumatizált gyerekekről, aztán egyre-másra tudott meglepetésekkel szolgálni a végén. Bár volt, ami nagyon adta magát, mégis csak sokára ébredtem rá, hogy is függnek össze a régi, és a mostani események. Egy ideig azt vártam egyébként, hogy Naomi gyerekkori történetével is lesz kapcsolódás, de az már kissé kitekert lett volna. 

Írhatnék olyanokat még, hogy ~70%-nál leült a történet, pont, amikor a felpörgést vártam, vagy hogy a Jerome-os szerelmi szál hiteltelen volt számomra, és nem éreztem a kémiát, vagy a problémát, ami Naomi számára gondot okozott kettejük közt, ezek mégis totál eltörpülnek akkor, amikor egy könyvnek bevésődő hatása van, és egy-egy momentuma beeszi magát az agyadba. 

Számomra Madison Culver története, igaz, hogy főleg a másik elveszett kisgyerek miatt, mindig emlékezetes lesz. Rémes minden hasonló sztori, de mindig lenyűgöz, amikor ezeket a borzalmakat szépen, izgalmasan és hatásosan írják meg, mégis anélkül, hogy egy pillanatig is hatásvadász lenne.

Meg szeretnék majd ismerkedni a folytatással, a The Butterfly Girl-lel is. 
Rene Denfeld egyébként magánnyomozó, és nevelőszülő is, így azt hiszem önmagát is igazán beleírta ebbe a történetbe. 

((Angolos kukacoskodás: vajon miért gondolták úgy a hangoskönyv verzióban, hogy Denfeld nevét Denfield-ként ejtik ki? Rékerestem és pl podcastban is Defeldnek ejtik, sima e-vel. *töprengő fej*))