2020. február 16., vasárnap

Új megjelenések és a Rowlingverzum legfrissebb hírei

Novemberben hoztam utoljára posztot a közelgő, vagy friss megjelenésekről, könyves-filmes hírekről, ami elég régen volt... De igaz, ami igaz, a január-február mindig kissé uborkaszezon a könyvpiacon a karácsonyra megjelentetett sok-sok könyv után. Most azonban elkezdtek már szivárogni a hírek erről-arról, amik a közeljövőben érkeznek. 

Lássuk mik azok, amik felkeltették a figyelmemet mostanában: 

A montázst a canva.com-on készítettem.

2020. február 8., szombat

Döngőléptek

Lionel Shriver: Big Brother


Lionel Shriver neve számomra - és gondolom sokak számára is - egybeforrt Kevinnel, és szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy annak a kötetnek az utóhatásai miatt rettenetesen sokáig nem mertem semmi újat elolvasni a szerzőtől. Több mint 8 év telt el azóta, hogy Shriver leigázott Kevinnel, és azóta hiába is vettem meg a könyvei közül többet is, nem mertem feléjük nyúlni. Féltem az újabb gyomrostól. Mint kiderült, talán feleslegesen tartottam ennyire tőle. A Big Brother olvasása picit csalódást okozott, két okból is. Az egyiket magam csináltam magamnak, és ez természetesen a mitikusan nagy elvárások építése volt. Nem tudatosan, de a Beszélnünk kell Kevinről okozta törések és marások maguktól is arra tereltek, hogy féljem ennek a következő sztorinak a mondandóját, fordulatait, lelki sokkját. Ehhez képest, és itt jön a másik ok: ez a sztori nagyon dühítő ugyan, de más módon, és őszintén szólva én megnyugvást találtam benne a végén, amit nemigen vártam volna Shrivertől. Nem marcangolt meg annyira, és azt hiszem nem pont azt váltotta ki belőlem, amit másokból ki tudott.

Olvasás közben már csináltam egy piszkozatot ide, és legyen bár kemény, őszintén szólva, az a három mondat, amit felírtam, a könyvet befejezve is elég jól megállja a helyét: 
- Pandora hülye. 
- Remélem kinyiffan Edinson. 
- Nem lehet túlélni egy ilyen diétán. 

Aki olvasta a könyvet, azzal már innentől el tudnánk beszélgetni a lényegről. 

Azok számára, akik nem olvasták: a kötet központi témája a kövérség, elhízás, fogyás, akaraterő, önfeláldozás, testvéri szeretet, így nagy címszavakban. De "mellékesen" még a házasság, a siker, és annak kezelése is. Szóval elég nagy merítés azért. 
Pandora 4 éve nem látta a bátyját, aki időközben hatalmas súlytöbbletet szedett fel magára, szinte a felismerhetetlenségig meghízott. A téma kezdeti kerülgetése, nem említése egy idő után már nem működik. Edison feldúlja Pandora és férje, Fletcher életét, akikhez két hónapra érkezett "látogatóba". Élete szétesett, és nincs hova mennie, a jazz-karrierje tulajdonképpen megfeneklett, nem tudja mit kezd majd magával, vagy hova megy, hogyan folytatja az életét, ha lejár a két hónap. 
Pandora a megváltó szerepét magára öltve úgy dönt, ő majd lefogyasztja Edinsont, és a küldetés jegyében külön költöznek ők ketten. A cél, Edison eredeti súlyának elérése, meg persze Pandora is le akarja dobni az évek alatt rárakódott néhány plusz kilóját. 



Namármost, Edison akár szánnivaló is lehetne, minden kihullik, széthullik alóla, nincs hova mennie, nincs semmije és senkije, mindenki összesúg és morog a háta mögött, pl. hogy nem férnek tőle a repülőn... Csakhogy Edison egy orbitális faszfej. 
Én már a legelején iszonyú ellenszenvet éreztem iránta, és mindene iránt - és nem a kövérsége okán, mielőtt még... Az, hogy a jazzt külön utálom, persze rátett egy lapáttal, de ez a lecsúszott, arrogáns, pökhendi pöcs lehetett volna tőlem agysebész is, akkor is ugyanannyira nem kedveltem volna. A fellengzős jazz-monológjai, mindenféle nevek bedobálásával nagyon irritálóak voltak. 
Egyébként pedig nyilván, az egész élethelyzetét csak magának köszönheti, én nem tudtam sajnálni érte. Ha megetted a zongorádat kisbarátom, akkor megetted a zongorádat, és ne csodálkozzál, hogy nincs mihez odaülni zenélni...  
Köcsög és sunyi volt egyszerre, és én biztos hogy kidobtam volna a házamból az első attrocitás után, nem hogy még a dizájner széknek a széttörése... Szerintem a testvéri szeretetnek is vannak határai.
Pandora pedig semmiképp nem hozhatott volna őhelyette döntést arról, hogy akkor lefogy-e vagy sem, egészséges lesz-e vagy sem, ez kivitelezhetetlen, a függőségek nem így működnek. Erről Fletcher is beszél neki a könyvben, hogy igazából Pandora a kontroll, ha ő nincs, akkor Edisonnak nincs kontrollja semmi felett. 

Olvastam pár értékelést, és elég sokan említik Fletcher egészség meg kajanáci mivoltát, sokszor élesen, elítélően. Nekem Fletcher volt a kedvencem. És nem tudom másoknak vajon elkerülte-e a figyelmét, de Fletcher nem erőltette rá senkire a quinoáját, vagy a "bézs" kajáit teszem azt... Sőt, köztudottan ő is sokszor "megszegte" néhány finom falattal a diétáját, amit Pandora készített ki egy kis közös rituálé keretein belül az étkezések után. Az hogy elment edzeni, hát egészségére, szerintem ő az a könyvben, aki totál rendben van... Nem mellesleg amikor Pandorával beszélget az ágyban, kiderül, hogy egyáltalán nem zavarja őt, hogy Pandora kicsit husibb lett. Egy igazán szeretetteljes viszonyulás jön elő. Szóval: Mi a bajotok Fletcherrel? :D

Ehhez képest Edisont rohadtul nem érdekli, hogy másoknak mik az igényei, mit szeretnek, hogy élnek, zavarja-e őket. Megérkezik, és azon túl, hogy eleve felzabál mindent - és fogyasztása végig embertelen nagy -, mindenkire ráerőlteti az undorítóan gejl, egészségtelen ÉS töméntelen mennyiségű palacsintákat, és zsírban-szénhidrátban-cukorban úszó kreálmányait. Szeretetből (blah). Egyáltalán nincs tekintettel másokra, semmiben, önző és akaszkodó, totálisan kihasználja Pandorát.

Pandoráról azért volt az a véleményem, hogy hülye, mert abszolút nem normális, amit kitalált, és az sem, hogy a bátyja feltételezett jólléte miatt feladja a saját életét, házasságát stb. 
Az all liquid diet pedig nettó lehetetlen, folyamatosan dühített, hogy valami olyat próbáltak elhitetni velem, ami max. kórházi körülmények közti fogyasztásnál működne, egészségtelen és egész egyszerűen lehetetlen - ennyit enni csak, és pláne dolgozni-létezni-sportolni emellett, aha... Senkinek nincs ennyi önkontrollja, se egyedül, se társsal. Miért nem dietetikus által összeállított kímélő étrenden próbálta lefogyasztani, miért kellett ennyire extrémnek lenni? Legalább az elején orvoshoz is fordultak, akkor azt hittem valami normális fogyasztás következik, de nem... Szóval nem jó az üzenet. 

Fletcheren kívül Codyt szerettem még, ő egyike Fletcher két gyerekének (Pandorának csak mostohagyerekei), igazán jólelkű, de persze végtelenül naiv kislánynak volt megírva. 

A végéről nem tudok spoiler nélkül írni, csak legfeljebb annyit, hogy persze akárhogy is, de bravúros, és hogy fejet hajtok. Elismerem, hogy bár nem kólintott úgy fejbe, mint Kevin - de abból egy elég is egy évtizedre :D - azért elég erős érzelmeket, sok kattogást váltott ki belőle, és szerintem pont ez volt a célja.
Shriver még mindig kíméletlen, nincs benne sok könyörület. 


!!!SPOILER!!!

Pedig, aki utánaolvasott, tudhatja, hogy Shriver saját testvére belehalt a túlevésbe és a kövérségébe. Érdekes, hogy milyen emléket állít neki ezzel a könyvvel.

A fordulat a végén, a húzás, hogy egy bizonyos ponttól semmi nem igaz, és nem így történt, lehetne akár egy klisés, brazil szappanoperás valami is, de nem érződik annak. Nekem, ahogy korábban írtam, megnyugvást hozott, mert a realista lelkem nem hitte el már kezdettől sem ezt a diétát, és ennek a kvázi egyszerű sikerét. Csakhogy az fura, ha Shriver megnyugvást ad... Dühített végig, igen, de úgy voltam vele, hogy igen, köszi, hogy nem hagytad elharapódzni ezt az idióta tervet, és nem lett belőle a házasság szétbomlása, és nem lett belőle a tortazabálós kudarc. Köszi, hogy nem igaza semmi, ami zavart. És hát köszi, hogy a realista vég érte el Edinsont: nem is akart és nem is tudott volna ő lefogyni, meghalt. Érdekes volt a lágyítás a karakterén a végén, bár lehet ez már csak azért volt, mert ennél a pontnál tette csak oda Shriver a saját testvérét gondolatban...
És köszi, hogy Pandora végülis nem volt hülye.  :) 

!!!SPOILER VÉGE!!!

Két dolog még említést érdemel az eddigieken túl. Az egyik a családi háttér, a Joint Custody sorozattal. Pandora és Edison apja mint tévésztár, és ennek, meg konkrétan a sorozatnak a hatásai az életükre, szerintem egész érdekes mellékszál volt. 
De ennél még jobb volt Pandora vállalkozása a Baby Monotonous, ahol exkluzív bábut készíttethetsz bárkiről, és megadott kifejezéseket, mondatokat ismételget (10-20 ilyet lehet beletáplálni), ha megnyomod. Mindenkinek vannak idegesítő, állandóan ismételt frázisai, ezzel tudomására is lehet hozni az illetőnek, miket is szajkóz egyfolytában. Gúnyos  ajándék, egy fricska, de humorral sok mindent fel lehet oldani, nekem tetszett. Szerintem lenne rá igény. 

Értékelés: Az 5-ből 3 csillagot nyomtam rá a Goodreadsen, de a jó ég tudja, a dühöm miatt nem kéne, hogy kevesebb pontot kapjon... És hasonlítani sem kéne semmihez, így Kevinhez sem persze. Kevin sem volt 10 pontos az olvasáskor, mégis iszonyú maradandó volt, a bőröm alá mászott és bőven megérdemli - néha a pont nem mutat semmit.
Utáltam Edisont, és a szitut, de díjazom, hogy ennyire fel tudott dühíteni, hogy ennyi érzelmet váltott ki, és hogy mégis a szájízemnek megfelelő megoldással rukkolt elő. Maradandó élmény. 


Érdekes szavak, kifejezések:
- egregious: hallatlan, szörnyű, minden képzeletet felülmúló
- persnickety: finnyás, kényeskedő


2020. február 7., péntek

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

Meg voltam róla győződve, hogy már olvastam ezt az Agatha Christie-t, talán Az ABC-gyilkosságokkal keverhettem össze fejben. Na persze a cselekményből semmi nem rémlett fel, szóval gyanús volt, és utánanézve ki is derült: kimaradt a nagy gimis, könyvtárazós AC-faló időszakomból Az Ackroyd-gyilkosság. Pont ez, az egyik legremekebb! Hoacin értékelését olvasva kaptam hozzá nagyon kedvet, és szinte már másnap le is vettem a polcról, hogy márpedig ezt frissiben elolvasom, ha már ennyire fellelkesültem.

Kisvárosi idill, ahol a doktor fekete táskájával járja a környéken a betegeit, nővére, Caroline mindenhonnan mindig beszerzi a legfrissebb értesüléseket King's Abbot lakóiról, Ralph Paton egy lánnyal cseveg az erdő szélén, Poirot úritököt termeszt, Mr. és Mrs. Ferrars halálát pedig Roger Ackroydé követi...
Poirot pont King's Abbotba vonul vissza, és hiába álcázza magát úritökökkel és próbálja titkolni kilétét, hamarosan kiderül, hogy Caroline ezúttal tévedett, és nem nyugdíjas fodrász ez a különc kis "Mr. Porrot". :D

Az Ackroyd-gyilkossághoz persze minden adott, hogy kellően bonyolult és a kis szürke sejteket megmozgató rejtélyt prezentáljon. Rengeteg szereplő, akik közül mindenkinek van valami rejtegenivalója, még ha az szorosan nem is függ össze a gyilkossággal magával. Apró füllentések viszik félre a nyomozást néha doktor Sheppard leírásában, aki Poirot mellé szegődik, mintegy Hastings kapitányt játszva, elbeszélőéknt vezet végig minket a bűnügyön. Persze Poirot mindig átlát a szitán. Látszólag jelentéktelen dolgokra koncentrál rá, és szinte már teljesen hülye kérdéseket tesz fel, mégis ezek azok a pontok, amit megadhatják a választ, mert megkerülik az összes kis simlis mellébeszélést. Milyen színű egy csizma, barna, vagy fekete? Ki telefonált doktor Sheppardnek? Ki tolta vissza a helyére a fotelt?

Persze eljutunk a lényegi kérdésekig is. Mikor tűnt el a gyilkos tőr? Ki látta utoljára élve Ackroydot? Mi volt a levélben? Hol van Ralph Paton? És Miss Russel miért fordult orvoshoz a térdével? :D


 (Poirot mester bravurja címen is megjelent korábban) 


Nagyon kellemes hangulatú krimi, ahol vannak bár elejtett jelek, az ember úgyis meggondolja magát hatszor a végkifejletig. Bevallom én is gyanakodtam, de lebeszéltem magam róla... :D

Értékelés: 10/10 Rafinált, csavaros, és pompás Poirot kötet!

Nemsokára tervezem Christie-től olvasni a Dead Man's Folly-t is (Gloriett a hullának), illetve jó lenne újrázni a Nyaraló gyilkosokat is! :)

2020. február 6., csütörtök

Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő - másodszor



Figyelem! Ez már egy újraolvasásról szóló vélemény! Ha nem ismered a könyvet, először inkább az eredeti posztot javaslom, vagy egy fülszöveg olvasást, de persze leginkább magának a könyvnek az olvasását! ;)

A Freskón kívül újraolvastam Szabó Magdától a Mózes egy, huszonkettőt is nemrég, annyira kedvcsináló volt a Várkert bazárban az erről a kötetről tartott irodalmi est.
Ezt a történetet már a 2014-es első megismerkedéskor is nagyon kedveltem, remek generációs regénynek tartottam.
Először nem akartam újra írni róla, mert talán olyan sokban nem különbözött a két olvasási élmény, de aztán mégis úgy gondoltam, érdemes lenne pár mondatot lejegyezni róla, mert pont az az érdekes benne, hogy mindig kicsit más rétegei fogják meg jobban az embert.

Persze sok mindenre emlékeztem, a csontkockára, az Izsákokra és Ábrahámokra, a bibliai háttérre, amitől annak idején kicsit tartottam, de aminek a történetmesélés közben már nem volt akkora térfoglalása. 
A Várkert irodalmi estje pedig felelevenítette az öregek és vének elnevezéseket, és a sokszor néma, mégis erőteljes csatározásokat a fiatalokkal. Az érzelmi zsarolásokat, furcsa viszonyulásokat. Hogy a gyerek addig jó, amíg kicsi, mert akkor még szót fogad. Hogy a fiatalnak ne legyen jó automatikusan, mert ők mennyit szenvedtek ugyanazért, vagy kevesebbért is... 

Érdekes, hogy ezúttal úgy éreztem, hogy bár mindkét oldalt bemutatta, Magda is a fiatalok mellett tette le a voksát, a függetlenség, szabadságvágy mellett. Gál Hugiék merész és teljesen átgondolatlan játéka persze továbbra is felelőtlen, és túlságosan is meredek, de érthető, ha valahogy nem láttak semmi egyéb kiutat. Az öregeket és véneket úgy érzem most még elviselhetetlenebbnek láttam, mint pár évvel ezelőtt, erősebben csapódtak nekem hitvány gondolataik, és nem tudtam szánni őket. Túlságosan megviselt a sok érzelmi manipulációjuk, a fejükben, az önző gondolataik közt való mászkálás. 

"– Azért mentél apámhoz, mert a nagymama azt mondta neked, hogy nem bírja el a sorsod miatti aggodalmat? Azért mentél férjhez, hogy a nagymamának nyugodtak legyenek az éjszakái? Hát milyen emberek voltatok ti?"
Jobban felfigyeltem a szeretős szálra Teréz nénivel, erről annak idején nem is írtam egy sort sem, mintha csak észrevétlenül átlendültem volna rajta. 
És hát fontos volt még, hogy nem rémlett, ennyire az elejétől nyílt kártyákkal játszik Magda, úgy sejlett fel előttem az emlékek közt, hogy Hugi terhessége csak a végén derül ki, holott már a legelején tudjuk.

"Nem értik, hogy nem akarunk másolni semmit. Nem ők vagyunk, újjászületve. Mi mi vagyunk."

A legkedvencebb jelenet a befőttlyukasztás. Neszenektek.

"Mióta megvagyunk, hálátlanok, szeretetlenek, meg nem értők voltunk a szemükben, akik visszaéltünk a jóságukkal, mióta a világra jöttünk, nem állhattunk meg előttük soha, hacsak nem hazudtunk. Ha Hugi vagy én hajlandók voltunk átváltozni azzá, aki valaha apa vagy anya volt, ha megjátszottuk egy döglött létforma két döglött képviselőjét, akiket rendkívül könnyen lehetett rekonstruálni, hiszen folyton önmagukról beszéltek, akkor volt zsebpénz és ajándék és szeretet, megpusziltak, dicsérgettek és mutogattak minket. Ám abban a pillanatban, mihelyt önmagunk mertünk lenni, vége lett mindennek. Mintha nem a testükből szakadtunk volna ki, úgy álltak velünk szemben, mint két gonosz idegennel."

A 2014-es posztban fejtegettem azt is, hogy a generációs különbségek vajon most is ilyenek-e, és előkerült a kirepülni, felnőni nem akarás, mint jellemzőbb példa mostanában. De a manipulációk ott is ott vannak... Csak másként. Az önzés, mártírkodás sokszor azonos.
Néha látni szinte házassággá szelídült anya-fiú együttéléseket, és ettől én teljesen ki tudok akadni. Mindenhova együtt mennek, még jó hogy egymás kezét nem fogják a 30-on túli picifiúval... Az ilyen férfiak (?) ne csodálkozzanak, ha nem találnak párt. Amúgy valószínűleg az őket fészkükön melengető anyjuk sem akarja, hogy kirepüljenek valaha is, és az ég óvjon mindenkit az ilyen anyósoktól. 
Na ezekhez a mostanában divatossá vált, totál egészségtelen kapcsolatokhoz képest ezerszer inkább a csontkocka és Gál Hugiék féle törekvések. 

Szerintem simán megér egy 10/10-et, olyan mondatai vannak, hogy az egész bensődet megcsavarja velük... Nem tudom miért írtam róla azt korábban, hogy szép, szép, de vannak jobbak. A Bartosok, Huszárok és Gálok története az egyik legjobb Magda, és a legjobb generációs regény, amit olvastam.

2020. február 4., kedd

Diane Setterfield: The Thirteenth Tale

"(...) I was spellbound. There is something about words. In expert hands, manipulated deftly, they take you prisoner. Wind themselves around your limbs like spider silk, and when you are so enthralled you cannot move, they pierce your skin, enter your blood, numb your thoughts. Inside you they work their magic. " 

Margaret Lea levelet kap Vida Wintertől. Itt indul A tizenharmadik történet meséje. Margaret érzéseit tolmácsolja a fenti idézet, miután elolvasta a levelet, amit a népszerű és közkedvelt írónő írt neki, és amely ugyan részben homályos, mégis egyértelmű benne a kérése: írja meg élete történetét, ezúttal az igazat, a színtiszta igazat. 
Vida Winter különös karakter, akit már az elején, testetlenségében, csupán a levele szavaiból összerakva is körülleng valamiféle erő, egy misztikus légkör. A titokzatos szerzőről alig tudni valamit... Egy üres fehér lap. Könyveit mindenki imádja, mert úgy tud mesét mondani, ahogy senki más. Csakhogy a probléma az, hogy ő mindig  mindenkinek mesét mond, sosem az igazat... 

"What soccour, what consolation is there in truth, compared to a story? What good is truth, at midnight, in the dark, when the wind is roaring like a bear in the chimney?"

Ahány interjút ad, annyiféle sorsot, annyiféle felmenőt és elvesztett családot talál ki magának. Senki sem tud semmit származásáról, rokonairól, múltjáról, és valódi nevéről sem. A levél tanúsága szerint azonban most be akarja avatni Margaretet minden, eddig féltve őrzött titkába. De vajon miért? Miért pont őt, miért pont most? 

Margaret gyerekkorát bár beárnyékolja egy sötét titok, és egy agyonhallgatott veszteség, mégis varázslatos helyen nőhet fel: egy könyvesboltban. A könyvek közt tölti mindennapjait, amióta az eszét tudja. Olvas, rendezkedik, segít, katalogizál, később kutat, életrajzokat ír, és persze rendületlenül olvas tovább.
Apja aukciókon szerez és ad el igazi ritkaságokat, könyvmatuzsálemeket és egyedi, néha hibájuk miatt különlegessé vált példányokat. Így kerülhetett a legféltettebb, legértékesebb darabok közé, a zárt szekrénybe, ahova csak fehér kesztyűben lehet benyúlni, egy Vida Winter is. A kötet, amiből A tizenharmadik történet mítosza ered. A The Tales of  Change and Desperation című könyvet ugyanis kiadták egyszer The Thirteen Tales of Change and Desperation címen is. A nyomdából való visszavonás előtt kikerült néhány példány, amik így rendkívül értékessé váltak. A kötetben ugyanis csak tizenkét történet van. A tizenharmadik történet titka végigkövette Vida Winter egész munkásságát. Vajon mi köze ennek a hiányzó darabnak Miss Winter rejtélyes életéhez?

Margaret elutazik Miss Winterhez, és nekifognak a munkának. A mesélés és a mese kivonatolása során pedig szép lassan kirajzolódik Angelfield története, a March családé, az ikreké: Adeline-é és Emmeline-é, és egy tűzvészé, ami mindent megváltoztatott. 

Azt hiszem lehetetlen szavakkal elmondani, hogy milyen is a szövege ennek a könyvnek, hogy hogy tud Vida Winter mesélni, és hogy hogy teremtett Diane Setterfield egy olyan képzeletbeli szerző-alakot, akinek minden kitalált művét már pusztán a címek alapján is azonnal el akarná olvasni az ember... Elképesztő erővel használja a szavakat, és teremt egy igazán, minden ízében érdekes, és érdekfeszítő titkos történetet, amit aztán gyönyörűen bontakoztat ki. Rengeteg titok, fordulat, tragédia várja, hogy a felszínre kerülhessen, és ehhez adnak keretet Margaret és Miss Winter kandalló melletti beszélgetései. A történetmesélés közben Margaret persze nyomozni kezd, saját szakállára, és ellátogat a romos Angelfieldhez is. Hiába az intés Vida Wintertől, hogy a történetet szépen, sorban, elejétől a közepén át, a végéig kell hallgatni, nincs előre kérdezés, mindent a maga idejében... A kirakós kockái lassan összeállnak, de tényleg csak a végére, egy utolsó utáni megvilágosodással együtt, és A tizenharmadik történet egyszerre lesz hihetetlen és bizarr, és mégis lebilincselő és bámulatos. 

A történet részleteit lehet, hogy elfelejtem majd, de a hangulata nagyon sokáig velem fog maradni. Nem olvastam korábban olyan könyvet, amire ennyire ráillett volna az, hogy ez bizony valódi történetmesélés


Üdítő volt, hogy a könyveket, az olvasás szeretetét ennyire a középpontba tudta helyezni. Fontos, visszatérő elem a Jane Eyre, Sherlock Holmes (receptre!), Margaret könyvszeretete, a könyvesbolt, Miss Winter könyvtárszobája, régi és új kötetek, az esti olvasások.. 

"For at eight o’clock the world came to an end. It was reading time.
The hours between eight in the evening and one or two in the morning have always been my magic hours. Against the blue candlewick bedspread the white pages of my open book, illuminated by a circle of lamplight, were the gateway to another world."

Vida Winter nekem az első pillanattól kezdve Judi Denchként jelent meg a fejemben, és az ő hangján is hallottam minden mondatát, az egész különös történetet. 
Hester karakterét is nagyon kedveltem, amikor megjelent kitakarítani és rendbe szedni a házat, olyan volt, mint Mary Poppins. 

Értékelés: 10/10 Gótikus hangulatú, különleges, okos és egyedi regény, egy ódon, vidéki birtok titkairól, és ikrekről. Az év egyik legjobbja marad szerintem, nehéz lenne a nyomába lépni. Egy ponton azon is elgondolkodtam kedvenc-e, ezt még lebegtetem kicsit. Talán egy újraolvasásnál. ;) 
Csak ajánlani tudom.


Van belőle egy 2013-as film is, amiben Vanessa Redgrave alakítja Vida Wintert.

Érdekes szavak, kifejezések:

- vellum: pergamen
- stratagem: csel, furfang, fortély
- crinolin: abroncsszoknya
- mum: mélyen hallgat, elhallgattat, csitt! - ez nagyon meglepett, sosem hallottam még, hogy anyán kívül mi mást jelent
- vocation: hivatás, elhivatottság
- also-ran (tárgyként, pl the also-rans): "futottak még", nem valami nagy siker
- valance: ágykárpit, rojtos fodor
- papoose: gyermekhordó hátizsák
- gammon: füstölt sonka
- brougham: régi karosszériájú gépkocsi, csukott, kétüléses hintó
- amanuensis: írnok, titkár
- lychgate: temetőkapu
- encomium: dicshimnusz, dicsőítő ének
- daunted: rémült, csüggedt
- wily: ravasz, agyafúrt, minden hájjal megkent
- spendthrift: pazarló, költekező
- fey insouciance: végzetes hanyagság, gondatlanság
- baize: posztó
- soporific: altató

2020. február 3., hétfő

Januári zárás - 2020

Forrás.
A mindig végtelennek tetsző hónapnak is vége lett hirtelen. Már februárban járunk, de persze a zárás nem maradhat el, mert hát micsoda hónap volt ez! :) Nagyon ritkán fér bele ennyi minden az év első, kissé unalmasnak, szürkének tartott időszakába, így aztán abszolút elégedett vagyok. Lássuk is, hogy pontosan mivel: 

Először is, magamhoz képest igen sokat sikerült olvasnom, összesen 9 könyvet fejeztem be januárban, és ezek olyan pompás rendbe szerveződtek, mint amiket régebben mindig olyan sikertelenül próbáltam betervezni... :D Kipipáltam két könyvet a várólista csökkentős listáról (sőt, azóta már hármat), szóval remekül haladok a kihívással, és ma elkezdek egy újat is róla. Újráztam két, 2014-ben megismert Szabó Magdát, az egyik a Mózes egy, huszonkettő volt, amiről novemberben hallgattam egy előadást is a Várkertben, és ez meghozta a kedvem egy újrolvasáshoz-hallgatáshoz. A másik pedig a Freskó volt, amiről igen elmarasztaló véleményt alkottam akkoriban, és magam sem értem miért, de nem sikerült megértenem... Ezúttal azonban eltökélt voltam, és nagyon figyelmes. Sikerült megbarátkoznunk, és meg is szerettem ezt a regényét is Magdának. Olyannyira, hogy úgy érzem még Az őz, az igazi mostoha, is kaphat majd még egy esélyt! ♥ De jó lenne pl. A Danaidát és az Abigélt is újraolvasni, folytatni a sort. 
Folytattam a Nápolyi-regények sorozatot, és Ferrante teljesen berántott. Nagyon-nagyon kedveltem Az új név történetét, meg is született vele az idei első kedvenc és top5 esélyes kötet. :) A harmadik kötetet ma tervezem elkezdeni, nagyon kíváncsi vagyok, lehet-e ezt a színvonalat tartani, vagy akár überelni. A Briliáns barátnőmből készült sorozatot is elkezdtem nézni, nagyon hangulatos és könyvhű, tetszik, folytatni fogom. 
Olvastam egy Agatha Christie krimit is, hirtelen felindulásból, és sikerült kikapnom egy páratlanul jót, az egyik legjobbját azt hiszem, szóval bátran ajánlom Az Ackroyd-gyilkosságot (még nem írtam róla). 
Akadt vacakabb élmény is, a Blackbirds-zel például nem egy nyelvet beszéltünk, és nem tetszett egy friss beszerzés sem, a Ha a macskák eltűnnének a világból. Ezen túl is adtam gyorsan. 

És a macskás könyvön kívül még másik két kötetet is sikerült eladnom, szóval igazán jól indult az év, és majdnem kompenzáltam az összesen 4 db januári zsákmányomat. A macskás könyv már hiányzik a képről. 


A Ferrantét és a verseskötetet ajándékba kaptam, utóbbit ráadásul dedikálva ♥, köszönöm! Az illusztrált HP4-gyel pedig megleptem magamat. 

A hónapban rengeteg szuper irl programom is volt, pl. színház (Mamma Mia ♥), barátnős találkozók, és sajnos sok elintéznivalóm is akadt mindig, ezért aztán kevesebb poszt született, mint szerettem volna, mindössze 7. Témázás persze volt most is közte, ezúttal a hangoskönyvekről és podcastokról. Sok könyvről még nem sikerült írnom, de természetesen fogok, bepótlom februárban az elmaradásokat (pl. A tizenharmadik történetről is, amit nagyon szerettem olvasni). 

Ami pedig a terveket illeti, nem készítettem idén  január-februári tervlistát, mert nem volt kedvem, inkább majd csak tavaszra listázok. Februárban is szeretnék elolvasni legalább 2 várólista csökkentős könyvet, fogok még olvasni pszichológiát, Popper nagyon jó kedvcsináló ehhez; rögtön levettem pár másik kötetkét is a polcról, amikben vannak írásai. ;) Jó lenne megint valami spontán választott jó élmény, mint az AC volt, és persze bármi, amihez kedvem támad, és belefér majd. :) 

A többiek januárja: 



2020. január 28., kedd

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala


Az idei első várólista csökkentős könyvem a Kolibri Kiadó egyik Magasfeszültség címkét viselő ifjúsági regénye lett. Korábban már olvastam Magasfeszültség könyvet, a Minden dolgok könyve kedvencemmé is vált, és beszereztem aztán pár másikat is. Lassan eljutok az elolvasásukig is. ;) 

A Hold legsötétebb oldalát Zakkanttal zsákmányoltuk a mese-könyvudvarból valami nevetségesen alacsony, 300 Ft körüli áron, ami már nem is kávéár, hanem még annál is kevesebb. 
Betettem most ezt a furcsa borítójú kötetet a vcs-listába, és kedvem is támadt hozzá már év elején. A Hold legsötétebb oldala abszolút beleillik a kiadó Magasfeszültséggel címkézett sorozatába. Ne tévesszen meg senkit ifjúsági mivolta, vagy rajzos, rövid fejezetei, amik csak úgy sodorják tovább az olvasót, tényleg mintegy végigkergetve a könyvön. Nagyon furcsa hangulatú és témájú, nehéz könyv ez. Eleinte őszintén szólva nem is tudtam, hova is helyezzem el gondolatban, és az idővonalon. Nagyon úgy tűnt, mintha a náci Németországba pottyantunk volna, de később kiderült, nem zsidóbújtatásról, munka- és haláltáborokról beszél, mégis nagyon hasonló nyomvonalon épít egy alternatív történelmet. Fullasztó és embertelen környezet ez, ahol Standish Treadwell a nagyapjával próbál napról-napra túlélni. Láthatatlannak kell maradni, amennyire lehet, nehogy történjen valami, nehogy felhívják magukra a figyelmet, Standisht nehogy kicsapják az iskolából, nagyapa titkos járatát a pincében nehogy felfedezzék... Amikor szomszédjukba új család költözik, Standish barátságot köt Hectorral, a fiukkal. Együtt akarnak űrhajót építeni, szabadságvágyukat szimbolizálandó, a kartonból készült járműben azonban talán nem hisznek eléggé, és így nem jutnak el a képzelt világukba, a juniperiekhez... Egy, a Hetedik Zóna falán átrepülő labda miatt viszont rájönnek egy hatalmas titokra, ami veszélybe sodorja mindannyiukat.
Az Anyaföld iránti feltétlen és elkötelezett hódolat, a "Kullancsok", a fekete kabátosok, a kézmozdulatok, az eltüntetett emberek tényleg a hitleri időket juttatják az eszünkbe, ugyanakkor mindez keveredik a Holdraszállás amerikai környezetével és eseményével. Az Anyaföld ugyanis rakétát küld a Holdra, ezzel szeretné bizonyítani felsőbbrendűségét és kiterjeszteni uralmát mindenkire. Az eseményt mindenhol sugározzák, kötelező nézni, és rajongani érte, miközben az egész mögött talán valójában csupán hatalmi törekvések állnak... Standish egymaga próbál szembeszállni ezzel a végtelenül igazságtalan, az emberi méltóságot a porba tipró, legyőzhetetlennek tűnő diktatúrával.

Az elbeszélés mentes a túláradó érzelmektől, szárazon, tárgyilagosan mutatja be a nyomort, a borzalmakat, a halált, és a gyermekszemszög sem lágyít ezen egy cseppet sem. Nyomasztó és kegyetlen világot tár az olvasó elé, ahol reményvesztettség uralkodik és a feloldozás is rendkívül szomorú.
Az illusztrációk bár nem a történetmeséléshez kapcsolódnak konkrétan, hangulatilag nagyon illenek a sztorihoz, adnak neki egy furcsa, baljós hátteret.

Kedvenc szavak:
- miértföldkő
- propagandasaláta (újság)


Értékelés: 8/10 A történelem valós eseményeit egy kitalált világgal és orwelli gondolatokkal ötvözi. Érdekes utazás, de tényleg egy olyan "rakéta", ami a Hold legsötétebb oldalára visz...

Csak megfelelően érett gyerekeknek ajánlanám, hiába ifjúsági, felnőttként is eléggé meg tud tiporni.

2020. január 27., hétfő

Könyves podcastok és hangoskönyvek - amikor füllel olvasunk

Pawel Kuczynski műve, forrás.
A Témázunk ehavi kiválasztottja a Fülbevalók - hangoskönyvek és podcastok rejtelmei című téma lett, aminek azért is örülök különösképpen, mert rajongója vagyok a műfajnak: a hangoskönyvek esetében bizony már több, mint 12 éve, de a könyves podcastokra is rákaptam, igaz, elég frissen: tavaly nyáron-ősszel kezdtem el rendszeresen hallgatni többet is, így ezekről is tudok már érdemben nyilatkozni. :) 

Auditivitás

Néhány szót mindenképp érdemes először az auditivitásról szólni a témával kapcsolatban. Az emberek többsége, ha jellemzi valahogy magát, biztos, hogy inkább azt fogja mondani, hogy ő vizuális típus. És persze nagyon nem mindegy, hogy az inger milyen formában és melyik érzékszervünkhöz ér el, és hogy ehhez mérten mi az, amit befogadunk, megjegyzünk, felfogunk belőle. Van, akinek elég végighallgatni egy előadást, és vissza tudja adni a lényeget, míg másnak jegyzeteket kell készíteni, esetleg utána azokat ki is "díszíteni" színekkel, jelölésekkel, apró rajzokkal, hogy jobban megjegyezze a tényeket belőle.
Az azonban, hogy valaki nem tud jól figyelni a fülével - vagy csak úgy gondolja, hogy nem olyan jó ebben, alapjában véve nem akadály a hangoskönyvezéshez, ugyanis az auditivitás csodálatos módon gyakorlással fejleszthető. ;)
Reea talált nemrég egy cikket, amiben pedig azt mutatták ki, hogy a hagyományos olvasás és a hangoskönyvben hallgatott történet az agyunknak ugyanazon részeire hat. Aki szerint tehát nem "ugyanaz", annak mondhatjuk, hogy de, akkor is, ha az élményt másként, más formában tálalja.
A hangoskönyv hallgatás a gyerekkori mesefelolvasásokat idézi fel. Ezért is lehet néha ideális altató betenni egy kis mesét estére a fülünkbe. ;) 

Hangoskönyvek 

Forrás.
Ahogy írtam, én már igen régóta a hangoskönyvezés szerelmese vagyok. Az egész még gimnazista koromban kezdődött, természetesen ez is, mint oly sok minden más, a Harry Potterrel. ;) A HP-kkal sokat fejlesztettem az angoltudásom, szókincsem, és a kiejtésem is, az audio verzió segítségével. Első körben még úgy hallgattam végig a bölcsek kövét, hogy a kezemben közben fogtam szépen az írott szöveget is, és néztem mondatról mondatra, megfigyelve a kiejtést, a hangsúlyt. Ez persze csak az elsőnél ment így, és egy ideig, ha jól emlékszem csak a HP-kat hallgattam, aztán később folytattam más könyvekkel is a hangoskönyvek birodalmába tett utazásokat, főként azért, mert ezáltal hasznosan eltöltött időnek tűnt az egyébként haszontalan, unalmas időtöltés is, mint pl.: utazás, várakozás. Mivel nekem autóban sokáig hányingerem volt, nemigen tudtam könyvet olvasni utazás közben (mára ezt nagyjából sikerült kinőnöm, de még mindig előfordul, hogy a sorok nézegetésétől sajnos rosszul leszek), így kézenfekvő megoldás volt, hogy beteszem a fülembe a könyvet, és közben tudok nézelődni, nem kell fixálnom az ölembe a tekintetem, nem rázza az autó a szöveget stb. Emlékezetes ilyen autós utazásos hangoskönyvezésem volt Szabó Magdától az Abigél. ♥ Egyben azt hiszem ez volt az első HP-n túli próbálkozás is.

Eleinte természetesen nekem is nehezebb volt, nem mindig tudtam odafigyelni, nem tudtam pl. koncentrálni arra, amit buszról le- és felszállás közben hallgattam, ennek megfelelően sokszor kellett visszatekergetnem, de ezek az elején állandónak tűnő, "jaj, mit is mondott" jellegű fennakadások nagyon hamar elmaradoztak, és egyre kevesebbet tekertem vissza. Egy pár hangoskönyv után  már felfogtam mindent, amit mondtak, és ugyanúgy tudtam élvezni a történetet, mintha olvastam volna.
Innentől kezdve pedig nem volt megállás, rajongója lettem a műfajnak, és annak, hogy mennyi minden más elvégzése közben hódolhatok kedvenc hobbimnak, az olvasásnak, a hangoskönyvek révén. Házimunka, pakolás, főzés, utazás, sőt akár edzés közben is lehet olvasni. :)) Nekem ez elképesztő módon tudja növelni a produktivitásomat, és sokkal szívesebben megcsinálom a nemszeretem feladatokat, sőt, valahogy úgy érzem ezáltal gyorsabban is végzek velük, hiszen eltereli a figyelmem róluk a történet.
Ugyanúgy akadtak már hangoskönyvek közt is kedvenceim és félbehagyottjaim, mint papír testvéreiknél, és ugyanúgy értékelem az általuk nyújtott élményt, nem teszek különbséget. Azt viszont leszögezem, csak és kizárólag rövidítetlen, teljes szövegű (unabridged) hangoskönyveket hallgatok. A rövidített nem is kéne, az tényleg "csalás", nem a teljes könyvszöveg, nem is tudnám úgy jó szívvel olvasottnak jelölni.
Magyarul és angolul egyaránt hallgatok audiókat, előbbieknél nagy előny, hogy vannak letölthetőek a MEK hangoskönyvtárból is (bár elég változó a felolvasás minősége), illetve elég normális áron kaphatók CD-n is, utóbbiaknál pedig az a nagy előny, hogy szinte mindenből azonnal megcsinálják a hangos verziót is. A nyelvtanulási aspektusán túl tehát az elérhetőség, választék, is ott vannak pozitívumként, és hogy gyakran maguk a szerzők olvassák fel a könyveiket. Van Audible előfizetésem, rengeteg minden elérhető vele, és a havi egy fix könyvön kívül is szoktak lenni akciók, és ha veszel krediteket, azok se kerülnek egyenként annyiba, mint amúgy az egyenkénti hangoskönyv árak. Ha az előfizetést lemondod, a már megvett könyvek ráadásul a tieid maradnak örökre. Ha belenyúltál valami rosszba, akkor azt vissza is lehet váltani akár. :)

Forrás.

Podcastok 

A könyves podcastok közül Tünde és Brigi, avagy Lobo és Bridge Popkult, csajok, satöbbije az egyik legrégebbi (ők a Hármas könyvelésből inspirálódtak), de bevallom, nem hallgattam őket rendszeresen, csak sporadikusan, mivel hogy nem hallgattam úgy en bloc podcastokat. Néha gépről meghallgattam egy-egy adást, vagy egy felet, de nem volt jó a hangminőség, és bár ez elég szubjektív, de megőrjített az intro, annyira utáltam - szerencsére ezt lecserélték már! :D Köszi! A mostaniakba belehallgatva nagyon sokat javult a hang, és mióta van Google Podcasts app a telefonomon (ajánlom!), telóról is tudom hallgatni az adásokat, fülessel. A fenntarthatóságról szóló epizódot nagy figyelemmel hallgattam pl. és jó volt a Best of 2019 is. Néha sajnos nem vagyok annyira tájékozott a popkultúrában, mint a csajok, filmek-sorozatok terén főleg nem, meg nem kenem-vágom úgy a színészeket sem, ez zavaró tud lenni, mert olyankor nem tudok kapcsolódni a témákhoz. Tőlük még lenne mit bepótolnom. :)
Nem úgy a LibrAmorétól, akikről azt hittem, egy angol podcast, amíg Dóri fel nem világosított, hogy magyarok és nem Libra More, hanem LibrAmore, és két lányzó csinálja ezt is, Nina és Móni. Amikor rákaptam tavasszal a könyves podcastokra, akkor éreztem, hogy ők elég sok olyan könyvet és témát érintenek, amik érdekelnek, így aztán fogtam és kb 3 hét alatt az ÖSSZES korábbi adásukat is meghallgattam. :D Azóta van néhány elmaradásom, illetve olyan adás is volt, ami nagyon nem érdekelt, de összességében eléggé megkedveltem őket, és leköt, amikről beszélnek. :) A Ferrantés adások nagyon jók pl, a teles könyveket, könyvborítók kitárgyalását is élveztem, és az ifjúsági irodalomról szólókat, de csinálnak szuper interjúkat is szerzőkkel, fordítókkal és másokkal. Szerencsére kevés a külső, zajos helyszínen forgatott adás, azok zavaróak tudnak lenni. Amit viszont abszolút nem értek, hogy minden adásban zenélnek egyet... Engem rémesen idegesít, és állandóan csak áttekerem. Én ugyanis azért hallgatok könyves podcastot, hogy ne rádiót hallgassak pl., meg mert nem szeretek zenét hallgatni, csak for the sake of zenehallgatás. Szóval szemöldökfelvonogatások közepette én MINDIG átugratom az aktuális zenét, mert marhára nem érdekel, és marhára hosszúak is. Ezt igazán kihagyhatnák belőle. De ez persze szubjektív. Ahogy szubjektív az  is, mit találunk érdekesnek, és mi fog meg egy adásban. Nem csak a már olvasott, vagy engem is érdeklő könyvek lehetnek jók, lehet más téma is - btw a lányok a soha többé témázásunkat emlegették, és Dóri és Lobo is volt már a vendégük. ;) Ugyanígy lehet borzalmas is a téma, mint pl. az előre nagyon beharangozott Kulcsok egy (még) jobb élethez című epizód, ami ráadásul a leghosszabb epizód is azt hiszem, és egy kín volt nekem, hidegrázást kaptam a vendégtől, és attól, amikről beszélt, nem bírtam hallgatni... Ez most egy frissebb rossz élmény tőlük, de amúgy irtóra csípem őket. :) 
Na de egy picit visszakanyarodva, még mielőtt a LibrAmoréra rátaláltam, a kezdő lökést igazán Szabados Ági podcastja, a Lapozz a 99-re adta meg tavaly. Nagyon vártam az első adást, és aztán minden kedden az új epizóddal indítottam a reggelt, a kávé mellett fülelve. Azóta is nagyrészt meghallgattam az részeket, de közben a színvonal elég változó lett. Kedvenc adásaim voltak a Ferrantés, a Szabó Magdás, Harry Potteres és a Könyvszekeres epizódok. 
A hangminőség mindig jó, és tetszik, hogy van egy állandó felosztás a három rovattal, ettől egyben, Ágihoz illően, van egy kis "híradós" beütése is. Kedvelem, hogy sok embert megszólaltat, és hogy aktuális, népszerű témákat, és régebbi könyveket egyaránt hoz, de nem minden témája és vendége érdekel - ami persze természetes -, és már nem várom annyira tűkön ülve az epizódokat. Túl sok a reklám is, elején-végén az állandó beköszönők kezdenek idegesíteni, ezeket áttekerem. A Lapozz a 99-rét se értettem annyira, hogy akkor a felkonfban meg miért lesz 100 oldal belőle - jó, tudom, kerekítsünk, de akkor már mondhatná ott is a 99-et, vagy fordítva. Apróságok, de mivel minden adásban meghallgatod az elején, elkezdhetsz kicsit tikkelni tőle. :D (Egy kis update, a friss adást , és néhány másiknak az elejét, újra meghallgatva: szerencsére nincsenek benne már az állandó reklámblokkok a szponzorokról és a Felforgatókról, illetve a sok magyarázó ismétlés. :) Ami viszont még elhangzik néhányszor, és nem jön be, az a "garantáljuk, hogy nem lesz több rosszul választott könyv", ami nekem kicsit sarkított, és nem szeretem - mert mégis hogy garantálod, hogy nekem mindenképp tetszeni fog, ami neked tetszett? ;)) 
De amúgy egy nagyon szuper kezdeményezés, és Ági arcával, meg a NIOK révén szerintem nagyot lendített az olvasásnépszerűsítésen ismét, ez dicséretes. :) 

Forrás.
Összességében szerintem a könyves podcastok remek alternatívák a rádióműsorok helyett, mert legalább tényleg érdekes, könyves témákról hallgathatunk egy-egy "másféle rádióműsort". Többnyire rövidek, szórakoztatóak, informatívak. Ugyanakkor persze feledhetőek is, egyik füleden be, másikon ki, ezeket azért lehet félig odafigyelve fogyasztani is. Nem-könyves podcastot még nem hallgattam, de majd egy-kettőbe lehet, hogy belehallgatok. Csak egy bajom van ezzel... :D Ugyanúgy, mint az újságok/magazinok vs. könyvek esetén, a podcastok vs hangoskönyveknél is mindig az utóbbi felé billen a mérleg nyelve nálam, mindig inkább a könyvekkel töltöm az időm, mint más hasonló lightos szórakozással. :) 

És ti hallgattok hangoskönyvet, vagy podcastokat? Meséljetek! :) 
A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek fülbemászó posztjai:

Sister, Anett, Heloise, Dóri, Reea, Mandi, Nita

Utóvéd (később csatlakozók): 



2020. január 19., vasárnap

Genki Kawamura: Ha a macskák eltűnnének a világból

Ha ez a könyv eltűnne a világból... Nos megmondom őszintén, semmivel sem lennénk szegényebbek. Mindig bedőlök a macskás köteteknek; tavaly év elején A macskavendégben csalódtam (bár közel nem ekkorát), idénre pedig Kawamura kisregénye jutott osztályrészül.
Az első meglepetés egyébként az volt, hogy milyen rövidke, puhaborítású kis "füzet" ez. A 21. Század Kiadó Kult könyveihez hasonló formátumra és hosszra számítottam először.

A történet dióhéjban annyi, hogy a narrátorról kiderül, agydaganata van, és nagyon kevés van hátra az életéből. Megjelenik neki az ördög, aki szakasztott mása, és üzletet ajánl: minden alkalommal, ha eltüntet valamit a világból, egy nappal meghosszabbodik az élete. Azonban nem lehet olyan jelentéktelen dolgokat kérni, mint a penészfoltok a falon, vagy a por a polc tetején... Igazából az ördög dönt, és így kerül sorra pl. a mobiltelefon, vagy a film. Az egyes fejezetekben azt veszik aztán sorra, milyen is a világ az eltüntetett dolgok nélkül.
A narrátornak van egy macskája, Káposzta, és az ő, illetve az összes macska eltüntetése is szóba kerül. Felrémlik egy korábbi macska, Saláta is, akit a narrátor édesanyja nagyon szeretett, aztán különféle családi emlékek, konfliktusok derengenek fel, és egy régi szerelem, aminek vége szakadt.

Nem is hangzik elsőre olyan rosszul, igaz? Némi filozofálgatás, bölcsességek, egy kis japán kultúra... Mégis mindenhol elrontódik. Hol a hangulat csúszik félre, hol a párbeszéd, hol a stílus, a nevek, a szavak, a történések. Hol gejl, hol komolykodó, és folyamatosan mindenkinek folyik és ömlik benne a könnye, miközben az olvasó csak leshet maga elé, a meghatódottság, megrendültség legkisebb jele nélkül.
A főszereplő élete üres és értelmetlen, ezenfelül még unalmas is, következésképp a hosszabbítgatásának sincs semmi értelme, és ő maga sem tesz sok értelmes dolgot a nyert napokkal - jó, talán a végén egy valamit, de az túlságosan nyitva van hagyva. Ő maga pedig buta és kellemetlen alak, én nem éreztem iránta részvétet, vagy szánalmat.
Az ördög alakja a ráaggatott Aloha névvel és hawaii ingekkel egyszerűen nevetséges. Stílusa bárgyú.

Ezek tényleg valódi párbeszédek a könyvből, csak hogy ti is szenvedjetek kicsit:

"– Hááát… kicsoda maga?
– Mit gondol, ki vagyok?
– Jééé… a Halálisten?
– Sajnálom!
– Sajnálja?
– Én az ördög vagyok!
– Az ördög?
– Igen, az ördög! – mondta, miközben (meglehetősen
könnyedén) előlépett."


"– Mit csináltál?
– Á, nem érdekes, minden oké. Akkor kérlek, halj meg!
– Nem kell mondanod. Mindjárt meghalok.
Kitör belőlem a nevetés. Erre Aloha is nevetni kezd."


Sokkal többet vártam a könyvtől, és messze nem ezt a végtelenül primitív stílust. Volt, hogy teljesen értelmezhetetlen dialógusok zajlottak, kohézió nélkül. Ez, gyanítom, részben a borzalmas fordítás számlájára írható... Vihar Judit a fordító..., nos inkább nem részletezem, mit gondolok, de nem tudom hogy lehetett elfogadni a munkáját?! Felkiáltójelek, betűk hozzáadása a szó végéhez, hogy valaminek nyomatékot adjunk, komolyan? (pl.: Miiii? Hááát... Húú!) Angol szavakat is benne hagyott néha a szövegben, ami abszolút nem volt indokolt.

Néhány fontos gondolat van persze a könyvben, de egyébként nekem túl művi, modoros, erőltetett. 
A két mondat, amit szájhúzogatás nélkül jelöltem benne jónak: 

"Miért van az, hogy az emberek olyasmit várnak el másoktól, amikre maguk sem képesek? "

"Minél jobban hajszolod azokat a dolgokat, amelyek éppen előtted állnak, annál inkább elveszíted a valóban fontos dolgokra szánt idődet."

De sajnos az elgondolkodtató dolgokon kívül kifejezetten káros gondolatok is helyet kapnak. Ezért például nagyon utáltam: 

"Ha egy szép napon egyedül vagy és valami szomorúság ér, akkor vágj egy erőltetett mosolyt és hunyd be a szemed. És ezt megteheted, ahányszor csak akarod!"

És ez volt benne "varázslatnak" aposztrofálva... Hogy ha bajod van, akkor is kurvára mosolyogjál! :D Szerintem nem jó, nagyon nem jó, ha az ilyenek felett csak úgy elsiklunk, és kikiáltjuk bölcsnek a könyvet. Senkit nem zavart ez az elcseszett gondolkodásmód? 

A történet fő tételmondata, ami a borítón is szerepel, pedig ez volt: 

"-Ahhoz, hogy valamit kapj, valami mást el kell veszítened."

Erre építeni egy sztorit? És hovatovább azzal alátámasztani, hogy amikor macskája lett az anyjának, akkor elveszítette a macskaszőr allergiát egyszercsak? :D :D Sírva röhögök, miközben valószínűleg a távolba révedve kéne ízlelgetnem ezt a felvetést. :"D Ilyen ostoba, spiri-ezo álbölcselet marhaságot nekem semmilyen körülmények közt nem vesz be a gyomrom. De aki szerint az univerzum, a karma, vagy a feng shui majd szépen mindent kiegyenlítenek a mérlegen, az biztos elalélt gyönyörűségében, hogy hát igen, ha valamit kapunk, valami mást elveszítünk érte... Milyen rohadtul mély. Csak lényeges lenne ezt valahogy normálisan értelmezni, és megfogalmazni, valamint jó stílusban előadni az értelmezést (pl. sokszor valamit fel kell áldoznunk, hogy eljussunk valahova, vagy kiteljesedjünk valamiben, esetleg), nem erőltetett, vagy semmitmondó képekkel, mert akkor talán még a magamfajta realisták is bekajálnák. 

Macskás japán könyv? Többet nem dőlök be! 
Nem címkéztem paprikásnak a posztot, de lehet, hogy mégis az lett? 

10/3,5


2020. január 18., szombat

Freskó - újrafestve


Szabó Magda: Freskó


2014-ben ismerkedtem meg először a Freskóval, és annyi kellemes Szabó Magda élményt követően csalódás volt akkor számomra; nem értettem meg, nem tudtam beazonosítani az alakjait, és emiatt nagyon frusztrált. Most úgy éreztem, itt az ideje visszatérni hozzá, és újraolvastam, vagyis hallgattam. És mennyire, de mennyire örülök, hogy így döntöttem, és tényleg meg akartam ismerni és érteni, ezt a korábban teljes összevisszaságnak érzett regényt!
Azt hiszem nagyon rosszkor kerülhetett először a kezembe/fülembe, de kissé még akkor is értetlenül állok az előtt, hogy nem tudtam megérteni, ki kicsoda, és hogy miért is éreztem olyan zavarosnak ezt a nagyon is letisztult, bár kétségkívül egyszerűségében is nagyon összetett, sokrétű, lélektani regényt.
Most nagy odafigyeléssel voltam felé, és élveztem az újra-megismerést.

A történet egyetlen napot mesél el, amikor is Editet - Annuska és Janka anyját - temetik... A család tagjait egyenként ismerjük meg közben, rengeteg visszatekintéssel elevenedik meg a múltjuk, és viszonyrendszerük, ahogy elmélkednek önmagukról és egymásról.
Feltárul az egész kép, a korábban megfestett családi freskó, és megmutatkozik mindenkinek a valódi énje. Janka, Kun László, Décsyné, Szuszu, Kati, Rozi és Árpád... Mindenkinek a gondolataiba betekintést nyerünk. A fekete báránynak kikiáltott Annuska, aki 9 éve megszökött a parókiáról, és ebből a mérgező környezetből, igazából kiemelkedik mindenki közül. A többiek csak mutatják, hogy ők a jók, miközben áskálódnak, lopnak, csalnak, ügyeskednek, zsarnokoskodnak. Végtelenül megkeseredettek, kicsinyesek, álszentek. Magukat piedesztálra állítják, Annuskát és Anzsut pedig, akiknek tisztább a lelke és a lelkiismerete mindannyiuknál,ellenségnek, rossz életűnek, lázadónak kiáltják ki... Ugyanakkor félelemmel telve várják, megjelennek-e tényleg a temetésen.

Árpád, az Árva volt a legellenszenvesebb, számító figura. Nem is tudom, írt-e még ilyen szemét, kétszínű alakot valaha Szabó Magda?...

Azért fenntartom, hogy jó lenne ehhez egy névjegyzék, útmutató, hogy rögtön át lehessen látni a kapcsolatokat, mert nagyon sok a szereplő, becenevekkel ráadásul, és nincs jelölve, mikor ki kezd beszélni, és kit hogyan is emleget. De eltökélt voltam, hogy nem hagyom elveszni az információkat, és néha-néha visszatekertem, inkább újrahallgattam egy negyed órát, hogy biztos legyek benne, ki mesél, kiről.

Az utolsó jelenetet a kiskanállal nagyon szerettem.


Értékelés: 8/10 Lassú folyású családi dráma, tényleg remek jellemrajzokkal. Megérte újrázni, és örülök, hogy már nem fekete bárányként tekintek rá az életműben. Mert igazából ő az életmű Annuskája. :) Egy kis ezüstkanálnyi kesernyés orvosság.