J.R. Johansson: Paranoia

Tavaly vettem meg a Könyvfesztiválon J.R. Johansson Éjjeljárók című sorozatának első kötetét, az Álmatlanságot, és nemsokára teljesen bele is habarodtam. Tulajdonképpen nem volt kérdés, elolvasom-e majd a folytatást, a Paranoiát, ami mostanra érkezett meg, a Főnix Könyvműhely jóvoltából. 

A borító ugyanolyan telitalálat, mint az előző köteté, imádom az apró változásokat, amik a történet sötétedését, veszélyesebb mivoltát jelzik, a baljós zöldes színt, az üvöltő második alakot, a töréseket, repedéseket.

A történet valóban veszélyes fordulatokat vesz, és végre több mindent megtudunk az Éjjeljárókról is, akiket Parker Álomlátókként definiált eddig. Jack, a Vak koponyás motoros visszatér, és így végre valaki képes és talán hajlandó is válaszokat adni Parker ezernyi kérdésére. A háttértörténet jobban körvonalazódik, kik az Álomlátók, milyen típusaik vannak, és hogy szenvedhetnek minél kevésbé az álmatlanság tüneteitől. Parker apja is képbe kerül, és egy sor rejtélyes eltűnés és "rablás" is felzavarja a vizet Oakville környékén.
Az Éjjeljárók legveszélyesebb típusa, az Orzók akcióba lendülnek, és Parker is megízleli azt a tintafekete borzalmat, ami rosszabb a nem alvásnál és rosszabb a fehér zajnál is, amit eddig ismert... Természetesen mindez akkor történik, amikor a barátok egy hétre vakációzni indulnak Disneylandbe. Mia, Finn és Addie lelkiismeretfurdalással ugyan, de otthagyják Parkert egy időre, és ekkor kezdődnek a bonyodalmak.

A karakterek maradtak a régiek, Jack-kel bővül a csapat, illetve Parker apukájával. Addie, Finn és Mia továbbra is támogatják barátjukat, és szerencsére azért nem sokáig vannak távol a könyv elején.
A kalandok a végén összpontosulnak, és a csapatnak komolyn mentőakciót kell szerveznie, és menekülnie az ellenség elől.... Többet nem árulok el, fedezzétek fel magatoknak a titkokat és rejtélyeket.

A könyv első fele, amikor Miáék elutaznak, nekem elég lassúnak tűnt, és már alig vártam, hogy eljöjjön az első érdemleges történés, utána viszont felpörgött a könyv, és nagyon kíváncsi voltam, hogy alakul Jack és Parker kapcsolata, illetve a misztikus Orzók tervei...

A stílus viszont közel nem tetszett most annyira, mint a sorozatkezdő kötetnél. Összecsapottabbnak éreztem, és sok volt az üresjárat, a semmitmondó párbeszéd. Kicsit idegesített az információk visszatartása is, mint amikor ugye szegény Harry sem kapja meg, csak csepegtetve az infókat Dumbledore-tól, hát Jack is elég fukar volt, meg csak elkomorult kép és fura arcvágás jött néha, holott azért elég fontos lett volna kitálalnia.
A Sötétséggel vívott harcok is folytatódnak Parker lelkében, és érdekes volt megfigyelni a két személyiséget, és hogy hogy kezdenek összecsiszolódni kissé. Tetszett ebből a szempontból a végkifejlet, ugyanakkor kicsit leegyszerűsítettnek is találtam.
Azt viszont imádtam, hogy Finn több és fontos szerephez jutott most is, és izgultam is érte. :)

Az eredeti borító (a magyar sokkal jobb
szerintem :)) 

Halálos áldozat és tűz és robbanás nélkül sem ússzuk meg ezt a kötetet sem, szóval mindenki készüljön fel! :)

Értékelés: 10/7 A feljebb leírt kritikai pontok miatt gyengébbnek érzem az előző résznél, ami végig fenn tudta tartani az érdeklődésem. Itt sokszor éreztem holtpontokat, és egyszerűbb megoldásokat, kiszámítható volt, és hiányzott az a légkör, amit az elsőben nagyon jól megteremtett a szerző, és örültem volna több Miának és Addie-nek. Lehet hogy ez a mostoha "középső gyerek"? :) Mindenesetre várom a trilógia befejezését is, és szurkolok Parkernek. :)

Kedvenc szereplő: Finn.

Az olvasás lehetőségét köszönöm a Főnix Könyvműhelynek! :)

Vegyétek meg a Könyvfesztiválon a Főnix Standjánál! :)

Parker Chipp, az álomlátó

J. R. Johansson: Álmatlanság - Az Éjjeljárók első könyve

Húúúúúú. Először is: köszönöm a Főnix standjánál posztoló rendkívül kedves fiatalembernek, hogy rábeszélt a többrendbeli könyvvásárlás bűnére a Könyvfesztiválon, és hogy azt mondta, nem fogom megbánni az Álmatlanság című könyvet. Nem is bántam.

Egy kis cselekményleírás következik ebben a bekezdésben, de a fülszöveg is kb. ennyit elárul. Én szóltam! :)

Röpke pár nap alatt elolvastam ezt az izgalmas és eredeti történetet, aminek főszereplőjét, Parkert súlyos "átok" sújtja. Éjszaka mindig annak az embernek az agyába kénytelen belépni, akinek aznap utoljára a szemébe nézett, és végig kell élnie vele az aktuális álmait, vagy épp a tudatalatti felszínesebb rétegében ragadva az emlékei közül kell újranéznie és átélnie néhányat. Ez talán elsőre irigylésre méltónak hangzik, hiszen sokszor szeretne az ember olyan képességet, amivel gondolatokat olvashat, mások agyában turkálhat, de a képlet nem ilyen egyszerű. Parker agya ugyanis gyakorlatilag nem kapcsol ki emiatt a jelenség miatt. Sosem tud pihenni, sosem alszik igazán, nincsenek saját álmai. Legfeljebb valami fehér zajba cseppenhet bele, amíg az aktuális álmodója nem hajtotta még álomra a fejét, de ő már igen. Ez a zaj pihentetőbb ugyan, de ez sem segít a regenerálódásban. Parker látszólag rengeteget alszik, pihenni és kipihenni magát azonban képtelen, fáradt, fejfájós... Nem is csoda, hogy anyja droghasználattal gyanúsítja meg. 

Az emberek álmai zavarosak, többrétegűek, kegyetlenek és fárasztóak is. De az emlékképek éppúgy nyomasztóan hatnak Parkerre, aki például nem akarja megtudni egy szegény pénztárosnő szeméből, hogy otthon milyen erőszakot kell kiállnia a férjétől... 

Az "átok" már négy éve nem hagyja Parkert nyugodni... az energiakészletek kimerülőben, és egyre több a fejfájás, kézremegés.. Vajon meghalhat, ha eljut az alvásmegvonás egy bizonyos szintjére?

Ekkor lép a képbe Mia, akinek szemébe nézve egy váratlan találkozás után Parker átéli a lehetetlent. Egy nyugodt, egyrétegű álomban találja magát, ahol minden olyan békés, hogy ő maga, az Álomlátó is álomra szenderülhet az Álmodó világában... A baj csupán az, hogy ezt a pihenést hajszolva szinte megszállottjává válik a lánynak, minden nap neki akar utoljára a szemébe nézni, követi, szinte üldözi, halálra rémíti... barátai is elfordulnak tőle. Az ügy akkor lesz még hátborzongatóbb, amikor Miának valódi zaklatója akad, akik bizony mindenki azonosít Parkerrel... a fiú eleinte tudja, hogy nem ő az, később azonban, amikor fáradtságának eredményeképpen hallucinációk és időkiesések kezdik tarkítani a képet, már ő sem lehet bizonyos semmiben.

Forrás

Még egyszer azt kell, hogy mondjam: Húú. És ide nekem a következő kötetet! 

Remek kikapcsolódást nyújtó, pattanásig feszített cselekmény, sok fordulattal, jó karakterekkel. Egy bizonyos ponttól kezdve letehetetlen. Nagyon jó ötlet volt ez az álmodósdi, nem tudom valaki már foglalkozott-e ilyen jellegű képességgel könyvben. Vonzónak tűnő hatalmas teher.

Én nem akartam belekötni sehol, akármennyire is nem lehetne 4 évet alvás nélkül kibírni, szerintem korrekten le volt írva a dolog, hiszen nem arról van szó, hogy Parker egyáltalán nem alszik vagy nem pihen, csupán, hogy az agya sosem tud kikapcsolni 100%-osan. Ezt pedig ugyan ki tudná megmondani, meddig húzhatjuk így, minimális, felszínes pihentetésekkel, miközben a testünk pihen, a szemünk csukva, a sejtfolyamatok zavartalanok. 

Külön tetszett, hogy nem olyan egyszerű és egyértelmű az agy. Belecsöppen, de ki tudja épp hova. Emlékbe, vágyképbe vagy álomba... Egyedül talán azt találtam túlzónak, hogy olyan jellegű álomemlékezetet feltételeztek a szereplőktől, ami szerintem nem létezik a sima álmokkal kapcsolatban. Elfelejtjük, kiesik, homályos, foszladozó képekben marad csak meg, vagy kép nélkül csak egy-egy érzelmi vetület.
A tinik érzésvilágát jól visszaadták, nem idegesített igazán az sem, hogy Parker néha képtelen kinyögni egy értelmes választ, vagy hogy egyáltalán nem segít magán, hanem a saját gyanúba keveredését mélyíti csak a reakcióival, mert egy 16 éves srác valahogy ilyen és kész. Talán az állhat távol tőlünk kicsit, hogy 15-16 évesen mindenkinek jogsija-kocsija van. 

Egy pillanatra megrökönyödtem, amikor Finn és Addie meggyőzése olyan könnyedén megtörtént, de aztán két indokkal elhessegettem a buta felnőtt nézőpontomat:

1. ez egy könyv, tinédzserekkel

Az eredeti borító - az arc lányosabb, nem?

2. ha valaki olyasmit mondana el, amit tényleg csak a fejemből szerezhetett meg információként, hát valószínűleg én is tátott szájjal bámulva elhinném amit mond

Nem mellesleg pedig, Parkernek óriási szüksége volt némi támogatásra, barátokra, együttérzésre, különben már rég megkattant volna. 

A magyarázatok, és a befejezés teljesen kielégítőek voltak, amiket pedig még nem tudtunk meg teljes részletességgel, azok a következő rész (Paranoia) zenéi. Rettentő kíváncsi vagyok, mi lesz Mr. Vak Koponyával, hogy tudja Parker jobban használni, megfigyelni, kitanulni a képességét, mik lesznek a buktatók, mi van az apjával, képbe kerül-e?

Értékelés: 10/10 A maga nemében egy tökéletes szórakoztató olvasmány, ami egyszerre krimi, misztikus, és pszichothriller. :)

A borítóról külön kell hogy írjak, nagyon tetszik. A srác, valahogy ismerős is, valami filmből, vagy az alteregója legalábbis, nagyon hasonlít valakire, de nem ugrik be a neve. Nagy ötlet, hogy a párnán fekszik, de állóképen, imádom az éles kék tekintetét, és a párnában látszik a nőalak, sőt még lángnyelvek is! Sánta Kira alkotása, és még maga a szerző is odáig van érte. :)

Fordítási kukacoskodás:
- láma kérdés, leglámább kérdés. Most komolyan, van ilyen a tiniszlengben? Minden negatív felhang nélkül kérdezem, én nem tudok róla, és nem vagyok benne  up-to-date, de azt hittem eddig hogy a "lame" az béna.

A szerző blogja. A következő kötet, a Paranoia június elsején jön!

Victoria Schwab: Felszabadulás

Már az Archívum befejezésekor nem volt kérdés, hogy mindenképp olvasni és birtokolni szeretném a folytatását is, ami angolul a The Unbound címet viseli, magyarul pedig Felszabadulás címen most jelenik meg a Könyvfesztiválra a Főnix Könyvműhely jóvoltából. Lelkesedésemnek köszönhetően előolvashattam a kötetet, ami gyakorlatilag a kezemhez tapadva követelte, hogy folytassam már, olvassam még, annyira letehetetlen volt. :) 

Az Archívumból megismert világba csöppenünk vissza az első kötet végjátéka után nem sokkal. Minden a régi: a Coronado, a Sikátor, Wesley, a felébredő Történetek... és mégis, valahogy egyáltalán semmi sem ugyanaz már. Mac iszonyú rémálmokkal küzd az Owennel való küzdelem óta, alig alszik valamit, teljesen kimerülten kezdi az évet az új iskolában, a Hyde Gimnáziumban. A Hyde egy elit suli, tipikusan az a fajta hely, amikről bizalomgerjesztő brossúrák készülnek, csupa kő és márvány és szoborpark, minden borostyánnal befuttatva. Kevés diák van, így Macnek nehéz lesz "normálisként" elvegyülni. Azonban már rögtön az első nap éri néhány kellemes meglepetés a suliban. Ezeket nagy becsben kell tartania, mert bizony a történet (kisbetűs!) további részében igencsak rájár a rúd, sőt, már kezdi teljesen azt hinni megtébolyodik, megőrül. Valaki mintha rá próbálná terelni a gyanút egy sor rejtélyes eltűnéssel kapcsolatban... Több ember is a vele való találkozás után tűnik el nyomtalanul. A rémálmokat néha nehezére esik megkülönböztetni a valóságtól, szülei árgus szemekkel figyelik, azt hiszik ártani akar önmagának, esetleg drogfüggő is, így egyre nehezebben látja el őrzői feladatait is, így hamarosan kihallgatásra is behívatják... A frusztráció a végletekig fokozódik, és csupa rejtély minden, egész a fináléig. Sőt... én úgy érzem, még azon is túl. 

Ha röviden kell erről a könyvről beszélnem, annyit mondanék: Hűűűű. 

Hosszabban kifejtve ez annyit tesz, hogy gyakorlatilag ugyanannyira tetszett, mint az első kötete, csak másként. Míg abban érdekes és laza történetkifejtés volt és egy nagyon feszített tempójú befejezés, ebben inkább a történetvezetésbe került több izgalom, egy rövidebben lezárt, de annál jobban felvezetett vég előtt. 

Egyszóval imádtam, ahogy Schwab csűrte-csavarta a rejtélyeit hosszú fejezeteken keresztül, és amikor már azt hittem nem lehet fokozni, akkor is rátett még egy lapáttal. 

"− Mi jár a fejedben? 

− Bűntények helyszínei − válaszolom szórakozottan. 

− Meg kell hagyni, te aztán sosem adsz unalmas válaszokat."

Nagyon tetszettek az új mellékszereplők, akik egyrészt főleg a Hyde tanulói voltak, másfelől meg Alakulati tagok. A Hyde diákjai közül Casht szerettem meg legjobban, és még az sem zavart, hogy egy pici szerelmi háromszögnek is teret adott a szerző, pedig nem szeretem az ilyesmit, de mégis, ez olyan ártatlan, olyan hihető volt, és nem utolsósorban nem nagy jelentőségű a többi, akár életet veszélyeztető kaland mellett. 

Dallast, az iskolai pszichológust is nagyon szimpatikusnak találtam. 

"− Hol a kocsid? − kérdezi, miközben szemügyre veszi a szinte már teljesen üres parkolót. 
A biciklitárolóhoz lépek és széles mozdulattal Dantéra mutatok. − Itt a verdám. 
Cash elpirul. − Nem akartam semmit feltételezni… 
Legyintek. − Igazából olyan, mint egy cabrio. Belekap a szél a hajamba. Bőrülések… vagyis ülés. − Kirángatom a nadrágot a táskámból és felhúzom a szoknya alá. 
Cash elmosolyodik, aranyszínű tekintete a járdára vetül. − Esetleg ezt holnap is megismételhetnénk. 
− Mármint az iskolát? − kérdezem, ahogy kinyitom a lakatot és felülök Dantéra. − Szerintem ez lenne az elképzelés mögötte. Nem igazán működik, ha csak egyszer jön be az ember."

Nem tudom, végül lesz-e folytatás, dűlőre jutnak-e a szerzővel a kiadók. Tulajdonképpen örülnék neki, mert nagyon otthonosan érzem magam már ebben a világban, szívesen térnék vissza, és érzek némi szándékos befejezetlenséget, illetve olyan szálakat, amiknél ismét fel lehetne venni a fonalat. Ha mégsem lesz, akkor is újraolvasós a sorozat mindkét kötete. :) 

Most pedig némi spoileres tartalom következik, akit érdekel, jelölje ki a kifehérített sávot, és kommentben beszélgethetünk róla, érdekelne a véleményetek :) Kérlek kommentben is jelezzétek a spoilert!

!!! SPOILER!!! Kifehérített szövegrészek!

- Az, hogy Owen nem tűnt el a semmibe, bevallom motoszkált a fejemben, de azért elég ijesztő volt, hogy vissza is tudott térni, sőt, hát másokat berántani ezekbe a bizonyos űrökbe, brrr. Nagyon jó ötlet volt az is, hogy Mac csak a gyűrű nélkül láthatja, a tompítások nélkül érzékeli a világban. 

- A terv, és az Archívum romba döntése, huhh, nagyon kemény dió, és Mac részéről nagy bátorság volt így belemenni. Először úgy éreztem nagyon buta dolog volt, és nagyon kevésen múlt, hogy rosszul süljön el (hisz mi van ha Roland nyakából nem tudja levenni azt a kulcsot?), de aztán rájöttem, hogy az adott helyzetben, és körülmények között, elég kevés idő és lehetőség volt egyáltalán csak mérlegelni is, ugrani kellett. 

- Agatha... ez a nő számomra olyan, mintha Dolores Umbridge lenne, csak drappban nyomul :) 

- A tárgyalást és felmentést a végén egy kicsit elkapkodottnak, túl "könnyűnek" éreztem, Hale elég súlytalanul kezelte a dolgot. 

- A fonalat persze az elrejtett Archívum főkönyvi lappal és Sako bosszújával lehetne továbbvezetni, érdekes lenne, de nagyon kemény. Nem tudom akarom-e látni, ahogy romba dől az Archívum... 

!!!SPOILER VÉGE!!!

Értékelés: 10/10 Az első rész marad a kedvenc, de a frissessége és a mozgalmassága miatt most ennek a története kedvesebb. :) 

Izgalmas, egyedi, nagyon lebilincselő atmoszférájú könyv, amiben megfér a humor és a szerelem is, de nem homályosítják el a különleges világot és a sztorit magát. Csak ajánlani tudom. 

Forrás

Fülszöveg: 

"Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.

Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?"

Köszönöm az előolvasás lehetőségét a Főnix Könyvműhelynek! :)

Karmok

Mike Grinti - Rachel Grinti: Karmok

Macskás könyvekkel engem meg lehet venni - nagyon szeretem őket -, főleg ha még némi varázslat, boszorkányok, tündérek is képbe kerülnek. 

A Karmok egy igazi jó kis fantasy regény, ifjúságinak aposztrofálható, de szerintem teljesen élvezhető fiatal felnőttek és felnőttek - kiváltképp macskabarátok - számára is. Nem számítottam rá, de én is végig szurkoltam a főhősnek, és izgultam, hogy mi fog történni. Egyáltalán nem kiszámítható és nem sablonos történet. 

A világ amit a Grinti szerzőpáros - férj és feleség - megalkotott szerzetek és emberek által van benépesítve. A szerzetek közé nagyon sok faj tartozik: boszorkányok, tündérek, trollok, kémpatkányok, törpék, kígyóemberek. És persze macskafalkák is. :) 

Emma és családja anyagi gondjaik miatt kénytelenek a mágikus erdő szélére költözni egy lakókocsiba, ugyanis Emma édesapja minden vagyonát arra költötte az elmúlt hónapokban, hogy a kislány eltűnt nővérét, nagyobbik lányukat, Helenát próbálja meg felkutatni, a lány ugyanis nyomtalanul eltűnt. 

Az erdő, amely a régi belváros helyét foglalja el, különös körülmények közt bukkant elő, senki nem tudja, hogyan történhetett, hogy egyszercsak elfoglalták a város egy jó részét a fák. 

Emma, édesanyja tiltásai és féltése ellenére hamar barátságot köt néhány szerzettel, sőt, egyikkel még szobáját is megosztja, egy Jack nevű, félszemű kandúrral, akivel hamarosan szövetségre is lépnek Helena felkutatásáért és megmentéséért. Emma így hamarosan nemcsak egy mentőakció fejeként találja magát, hanem egyenesen macskafalka-vezérré válik, és hamarosan nemcsak a tiltott erdőbe téved be, hanem egyenesen Erdőmélyére, ahol mágikusabbnál mágikusabb lények élnek, és az egész erdő él és lélegzik... 

Nagyon magával ragadó volt a fantáziavilág, és az, hogy bár ismerős elemeket használt a szerzőpáros - mint a boszorkány, vagy a trollok -, mindig voltak benne olyan újdonságok, apróságok, amik csak erre az univerzumra voltak jellemzőek. A kémpatkányok és a kémpatkánykirály kicsit a Macskafogóra emlékeztettek, technikai zsenialitásukkal, műszereikkel, és egyáltalán egér-formájukkal. :) Az egész történetről itt-ott az Artemis Fowl könyvek is eszembe jutottak, vagy a Macskák társasága (Annie M. G. Schmidt könyve). 

Bár rövid a kötet, mégis minden szereplőt jól megrajzoltak, jók voltak a karakterek, imádtam a macskákat, és azt az ötletet, ahogy a macskavarázs működött. Kiváltképp szerettem elképzelni azokat a jeleneteket, amikben a falka átváltozik, és hatalmas macskákként, más nagymacskafajtákként szálltak harcba az ellenséggel. 

A szerzők készítettek egy oldalt is a neten, cragwiki.org (crag=szerzet) címen megtalálható, bár nagyon hiányos... de mindenképp jó ötlet, és remélem talán majd foglalkoznak is vele a későbbiekben. A fejezetek elején mindig van egy-egy idézet innen a cragwikiről, amik előrevetítenek egy kis morzsányit a cselekményből, vagy abból, milyen szerzet tűnik majd fel következőleg.

Kreatív, fantáziadús, igényes, és nem utolsósorban kerek sztori, hibák és zökkenők nélkül. :) 

Értékelés: 10/9,5 Nagyon ajánlom minden fantasy rajongónak kortól, nemtől függetlenül, és macskabarátoknak különösen. :) Remek kikapcsolódás. 

A kötetet kiadja a Főnix Könyvműhely, megjelenik a Könyvfesztiválra! :) Köszönöm az előolvasás lehetőségét!

Forrás

Fülszöveg: 

"Ebben a modern tündérmesében, amely ellenállhatatlan, akár a macskamenta, egy lány fölfedezi, hogy létezik olyan mágia, ami mélyen a húsba vág…

Emma nővérének nyoma veszett. A szüleik az összes megtakarított pénzüket elköltötték a felkutatására. Most pedig a családnak nincs más választása, mint hogy kiköltözzön egy rozzant lakókocsi-parkba, amely egy erdő szélén áll, csavargó hárpiák, boszorkányok és trollok szomszédságában. Emma nem tudja, látja-e még valaha Helenát, és érezheti-e még boldognak magát ebben az életben.

Azután barátságot köt……egy sima modorú, mocskos bundájú, fekete kandúrral, aki a Jack névre hallgat – és akiről kiderül, hogy van egy terve Emma nővérének kiszabadítására. Cserébe mindössze egyetlen aprócska szívességet kér…"

A fordítás kiváló, külön köszönet a macskanevekért: Mancsarágcsa (szerelmes vagyok ebbe a névbe, lesz egy ilyen macskám az fix), Tücsök, Kövér Leon... De a többi is remek volt és az utánanézés igényessége érezhető volt a fordítói lábjegyzetekből (is). Egyetlen dolgon akadt meg a szemem: tervezői napszemüveg. :) Sejtésem szerint designer sunglasses volt, és az inkább menő, vagy divatos, ha már úgyis olyan celeblétben éltek a tündérek, tervezőiként kicsit fennakadtam rajta. 

Felhívás a Főnixtől

Forrás

Figyelem, alkotókedvű molyok! A Főnix Kiadó újdonságokat keres, most lehet őket bombázni kéziratokkal. 

Íme a részletek: 

Kulcsok és rejtélyek

Victoria Schwab: Az archívum

Nem tudom miért, de egy ideig ódzkodtam ettől a könyvtől, egyszerűen nem vonzott, még a sok pozitív vélemény ellenére sem. Fogalmam sincs ez miért lehetett, de nagyon örülök, hogy végülis fordult a kocka, és kölcsönkaptam Pöfivonattól, ugyanis rá kellett jönnöm, hogy ez a könyv nekem íródott. :) Imádtam minden sorát, és kedvencemmé is vált.

"Mert egyetlen módon lehet csak megörökíteni egy embert: nem szavakban, nem képekben, hanem csontban és bőrben és emlékekben."

A főszereplő Mackenzie Bishop, aki családjával együtt új helyre költözik öccse váratlan halála után - Ben cserbenhagyásos gázolás áldozata lett -, ahol is Mac anyukája kávézót akar nyitni. Az épület réges-régi,  és korábban szálloda volt, a neve Coronado. Ebbe a sok hétköznapi történésbe csöppenünk bele, ugyanakkor tudjuk már azt is, hogy Mac egyáltalán nem hétköznapi. Nagyapja Őrző volt, és halálakor átadta neki ezt a feladatot. A múlt lassan kibontakozik, rövid jelenetek, képek, emlékek elevenednek meg Papiról és Macről. De mit is jelent Őrzőnek lenni? Van egy hely a földi világon kívül, amit Archívumnak hívnak. Könyvtárosok dolgoznak benne, és a polcokon nem könyvek vannak, hanem fiókok, bennük a Történetekkel. A Történet egy-egy ember lenyomata, de tulajdonképpen a testük maga az akta. Ezek a Történetek voltaképpen a halottak, akik néha-néha felébrednek, főleg ha emészti őket valami, vagy nem élhettek elég ideig. Ilyenkor a Sikátorba kerülnek, nevük az adott terület Őrzőjének listáján megjelenik, neki pedig az a feladata, hogy visszaküldje őket az Archívumba. Ehhez bátorság, ügyesség és gyorsaság is kell, mert a Történetek zavarodottak és hamar teljesen megtébolyodnak az ismeretlen helyen. A felnőtt történetek pedig gyakran törnek az Őrző életére... Mac a Coronadoba érkezéskor azonnal a Sikátorba vezető "ajtók" keresésére indul, amiket Papi kulcsával tud nyitni, csakúgy, mint a Sikátorból kivezető ajtókat.

weheartit.com

Hamarosan azonban furcsa dolgok kezdenek történni. Egyre több Történet ébred fel Mac körzetében, gyakran egyre idősebbek is, Őrzőgyilkosok, a Könyvtárosok is gyanúsak, titkok lappanganak az Archívum fiókjai mögött, emlékek tűnnek el bizonyos helyekről, módosítások történnek, de vajon miért? A Sikátorban megjelenik egy ismeretlen Történet is, aki nem szerepel Mac listáján, és mintha megtébolyodni sem akarna... Lehetséges lenne vajon Bent is felébreszteni így, és újra látni? 

És vajon ki az a fekete tüsi hajú srác, Wesley Ayers, aki szintén a Coronadóban bolyong? Kiben bízhat Mac? Mi történt ebben a valaha volt szállodában, és vajon ki és miért akarja annyira eltussolni az ügyet? 

Szerintem már ennyiből bőven kitűnik, hogy ez egy igen izgalmas és mozgalmas regény. Hihetetlenül élveztem olvasni, minden sorát. Legyen szó akár az Archívumról és titkairól, akár a Coronadó múltjáról, akár Ben elvesztéséről, és a gyászról, fantasztikusan jól van megírva minden szempontból. Sugároznak az érzelmek a soraiból. Tapintható a család, és Mackenzie fájdalma a kisöcs elvesztése után, de akár Papi elvesztése miatt is. De ugyanígy tapintható az ismeretlen, a félelem, a rejtély a Sikátor falain belül, a csend és béke és titkok az Archívum termeiben és polcai között. 

A szerző

Érdekes világfelépítés, és rengeteg misztikum lakik ebben a könyvben, de ami a legjobb, hogy mindez gördülékeny, kifinomult stílusban van megírva - nem utolsósorban a fordítás is kiváló! - és egész egyszerűen bekebelezi, magával sorodja az embert. Nem hiányzik belőle a bensőségesség, humor, kis szerelmi szál sem, ami azonban nem nyomja el a lényeget. 

Néhány napig ebben a realitásban éltem, és Mackenzie-vel együtt nyomoztam és törtem a fejem a megoldáson, de teljes mértékben nem tudtam rájönni. Minden sorát szerettem. 

A karekterek nagyon a szívemhez nőttek. Élők, emberiek, sokfélék. Reakcióikkal mindenhol egyet lehet érteni, együtt lehet velük érezni. Hihetetlen sok érzelmet sűrítettek ebbe a könyvecskébe. 

Mac képességét néha bizony szívesen elfogadnám, és olvasnék én is a tárgyakban, a padló és a falak megőrizte emlékekben... 

Értékelés: 10/10 és kedvenc lett. Különleges, izgalmas, fordulatokban gazdag, hitelesek a szereplői. Egy kivételes regény. 

yalibrariantales.com

Kiadja a Főnix Könyvműhely. 

További ajánlók:

Pöfivonat, Heloise, Zenka

Fülszöveg: "Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat."

weheartit.com

Íme a Gyökértelen magyar borítója!

Végre végre napvilágra került a borítóterv is Chris Howard: Gyökértelen (Rootless) című könyvéhez, ami a könyvfesztiválra jelenik meg a Főnixtől. Lehetőségem volt előolvasni a könyvet, és írtam is róla, a bejegyzést >itt< találjátok. A magyar kiadás borítója szerintem sokkal eltaláltabb, szebb, mélyebb, színeiben hangulatosabb és disztópia hangulatát kelti, mint a másik. 

És nem utolsósorban blogos ajánló található rajta! :) 

Nézzétek meg még nagyobban is, a képre kattintva! 

Chris Howard: Gyökértelen

Képzelj egy el világot, ahol nincsenek már fák, nincsenek növények. A sötétség és a sáskajárás elpusztított mindent a földön, s csak egyetlen dolog terem meg, egy génkezelt kukoricafaj, ami ellenáll a sáskák pusztításának is. A GenTech szuperhatalom szuperkaját gyárt belőle, üzemanyagot, és persze mindent ők uralnak. Lila azonosítószámaik minden egyes kukoricacsövön ott virítanak. Tavasszal utazni sem lehet a sáskák veszélye miatt, akik bármi szerves anyagot felfalnak, ha pedig nincs sáskaveszély, vadorzók, kalózok, rabszolgakereskedők nehezítik a boldogulást. Mindenütt por, mocsok, szennyezés és homokviharok, amitől elkérgesedik az ember tüdeje.
Ebben a világban találkozunk Banyannal, a 17 éves faépítő mesterrel. Bizony, faépítő. A gazdagok vissza próbálják idézni a letűnt időket, és jópénzért hulladékból, fémekből, abroncsokból fákat, erdőket építtetnek maguknak. Rézlevelek, LED-izzók, és máris akár őszi-tavaszi színbe is lehet öltöztetni a műerdőt. Az utolsó fák is kihaltak. A Tajtékzó hatalmas, vad vizein nem lehet átjutni, mégis vannak, akik az Ígéret földjéről, és Sionról suttognak. Amikor Banyan kezébe akad egy Polaroid kép, rajta igazi fákkal, és a fákhoz kötözve nem mással, mint elveszettnek hitt apjával, elindul az igazi kaland, és Banyanban feltámad a remény.

Furgonnal, porfelhőben, kalózok, aratógépek és sáskák veszélyei közt, vajon megtalálják-e a Föld még mindig létező, utolsó fáit, és vajon mi köze az egészhez Banyan édesapjának?

A szerző, Chris Howard

A disztópia egyre virágzóbb műfaj, bizonyára részben azért, mert mindenkit aggasztanak tudat alatt azok a tetteink, amikkel veszélyeztetjük az élőhelyünket, és pusztítunk mindent magunk körül. Chris Howard elbeszélése is egy borzasztó verziót tár elénk. Semmi növényzet, pusztulás, korrupció és pusztítás. Génkezelt élelmiszer, mutáns állatok, elvadult emberek. És ami még ezután következik... Nem tartom ifjúságinak ezt a regényt, bár kétségtelenül sok fiatal olvasót fog vonzani. Durva képet tár elénk, és nem fukarkodik a káromkodásokban sem. Nem sajnálja a szerző a szereplőket sem, és igen sok erőszakos halálnem fordul elő, mondhatni fröcsög a vér néhány gyomorforgató jelenetben. Akár horrorfilmet is forgathatnának belőle a megfelelő részekre kihegyezve.

Elsőre furcsának, abszurdnak tűnt a szemétből, acélból, fémhulladékból és gumikból épített fák és erdők képe, de megtetszett az ötlet, és egy utána már szerettem elképzelni ezeket az alkotásokat, ahogy Banyan összedrótozza, kikalapálja, egybeszögeli a részeket, és hipp-hopp, egy illuzorikus erdőt teremt. Valami olyat, ami nekünk most oly természetes, ott pedig valóban csak a kiváltságos gazdag réteg luxuscikkévé vált.

Színes kukoricaszemek - messze járunk-e a felvázolt jövőképtől?

Szerelmi szál is van a történetben, amit kicsit furcsálltam, mert nem éreztem egymáshoz illőnek az összehozott  párost, és nem éreztem igazán szükségét sem annak, hogy legyenek itt bimbózó érzelmek a nagy káosz közepette. Na de, mint azt tudjuk, én nem vagyok nagy rajongója a szerelmes részeknek a más témájú regényekben, ez már csak így van. :)

A multicég, a Gentech hatalma érzékletesen van leírva, az ügynökeik lila öltözetük ellenére félelmetesek (a Mátrix ügynökeit juttatták eszembe), siklóik modernek, ők aztán semmiben nem szenvednek hiányt, a kukorica génmanipulálása és az ebből főzött üzemanyag - a dzsúsz - révén uralkodnak az összes többi ember fölött, akiknek csak morzsák jutnak, és akik nem tudják eladni se az árut egy kis saját haszon reményében, a cég megjelölései miatt. Valahol sejtettem, hogy különféle további kísérleteket is végeznek, hiszen, aki a kukoricát szeretné génmanipulálni, és sikerül is neki, miért állna meg itt?
De amire fény derült a kísérletekből, azt álmomban se gondoltam volna. Auschwitzi körülményekre hajazó jelenetek, egy halom ember, és a jobb cél, a nagyobb célok reményében való áldozatok...
Chris Howard morbid, de kétségtelenül remek vizuális fantáziával van megáldva. A fúzió ötlete... pazar - persze szörnyűségében. Ennél többet nem mondok róla, hogy ne lőjem le, mi is zajlik a zárt ajtók mögött, és a "gyümölcsöskertekben".

A szereplők közül jó ideig Hinát szerettem legjobban, megfogott a titokzatossága, és a rejtélyes tetoválás a testén. Vártam a találkozást Banyan apjával is. Crow modora kissé idegesítő volt. Alfát nem találtam valami nagy egyéniségnek és nem is igazán fogott meg, csak egy átlagos lázadozónak láttam, akinek korán fel kellett nőnie ehhez a szerephez és azt a tipikus módon követi is. Zee szimpatikusabb volt. A szereplők néha túlkommunikálták magukat - gondolok itt a sok haveromozásra, csórikám, stb. - ez amolyan elsőkönyves hiba szerintem, ahogy az is, hogy nehezére esik a szerzőnek zökkenőmentesen felvezetni a finálét. Kicsit totyogunk itt, kicsit ott előtte.
Ettől eltekintve, nekem tetszett a szerkezete, és izgalmas történetet mondott el, egy olyan jövőben, ami akár el is jöhet valamikor, ha csak részleteiben is. És ez azért valljuk be, borzasztó. De gondoljunk csak bele. Nem ismerjük-e már a géntérképet? Nem az őssejt-alapú, úgymond "növesszünk mindenből újat" gyógymódok felé haladunk-e? Nem találkozunk-e már most is génkezelt élelmiszerekkel? Óriásparadicsomok. Kocka alakú dinnyék... Hány lépésre vagyunk egy-egy olyan jellegű kísérlettől, mint amit a könyvben felvázolnak?
A könyv folytatásos, a vége ennek megfelelően tartalmaz elvarratlan szálakat, és kicsit egy új sztori kezdete is.

Értékelés: 10/7,5 Eredeti ötlet egy disztópiába oltva, fiatal, pimasz főhősökkel, és a mai küszöbértéknek megfelelő izgalommal, pörgéssel, erőszakkal. Érdekes ellentétben áll ezzel, hogy a hangsúlyt mégis mennyire a törékeny, aprócska természeti csodákra helyezi: fák, levelek, tiszta levegő, gyümölcstermés. Érdemes elolvasni és elgondolkodni rajta - mellesleg pedig lehet közben drukkolni a főhősnek egy mozgalmas kalandban.


Chris Howard könyve a Könyvfesztiválra jelenik meg, a magyar borítóterv még nem végleges, fenn az eredetit láthatjátok.
Az előolvasás lehetőségét nagyon köszönöm a Főnix Könyvműhelynek!

Végzetes dominó

Fülszöveg: "A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat."