Holtodiglan - holtomiglan... - a könyv ami kicsinált

Minden kedves jóakaróm szadista módon szereti, ha rossz könyvet olvasok el, mert akkor aztán kifüstölgöm a dühömet egy posztban, ahol rendre nem győzöm ragozni a kiakadásomat. Nagy szerencse, hogy én meg mazochista üzemmódba kapcsolva ilyenkor tényleg végigolvasom a könyvet - le kell erről szoknom -, na, de legalább teljes joggal elküldhetem a búsba az egészet, minden sorát, minden francos betűjét... 

A Holtodiglan, az évtized pszichothrillere, a felülmúlhatatlan mozisiker, az elalélások tárgya kedveseim, egy nagy gőzölgő szar, ezüsttálcán. 

FELPAPRIKÁZOTT POSZT ÉS SPOILEREK, én szóltam! 

 Amy és Nick házasságába csöppenünk bele, akkor, amikor Amy eltűnik az 5. házassági évfordulójuk reggelén... Minden körülmény Nickre tereli a gyanút... A sztorit pedig kettejük váltakozó nézőpontjából ismerhetjük meg, a múltbéli Amy-féle naplójegyzetek és Nick jelenbeli elbeszélése halad egymás felé, hogy aztán végül beletorkolljanak egy kib***ottul ANTIKLIMAKTIKUS, szánalmasan együgyű és falhozcsapkodós végbe. 

De ha ez nem lenne elég, a könyv eleje és közepe is egy büntetés, nem csak a vége szar. :D Az egész rémesen hosszú, túlírt és dögunalmas. A 16-25% közti részen kapartam a falat, hogy könyörgöm, történjen már valami, de tényleg, valami! Másszon arrébb egy pók a falon, vagy dőljön el egy életét megunt cserepes virág. Nem hogy nem fostam be, nem is borzongtam sehol. Átverés? Csavar? Fordulat?! :D Az első oldalaktól éreztem hogy mi a stájsz, bár tény, hogy felállítottam pár elméletet, de amikor állítólag a felénél megváltozik minden, hát húztam a számat, hogy oké, hát ezt sejthettük eddig is, what next? Persze a what nextre várhattam megint, és a kurva pók se mászott arrébb a falon, csak rágtam és rágtam a többi oldalt egész a Desis részig, na ott izgultam kicsit, és végre-végre, jött valami új: a pszichopatánál is patább pszicho :D Vagy szociopata, kinek mi. Térjünk ki kicsit a karakterekre, és khm, üssünk meg némileg szalonképesebb hangot:

Az elejétől kezdve próbáltam hidegen és távolról szemlélődni, talán ezért is sikerült sok mindent felismerni, meglátni. De hozzájárult az is, hogy a karakterek milyen hidegek maguk is. Tűpontosak, fekete-fehérek, egyszerűsítetten tankönyviek (dee, de igen!), és mindeközben még szörnyen érdektelenek is. És itt nagy baj van, mert senkinek a semmijével nem tudtam azonosulni, egy fél szálnyi nézőponttal sem - max az Alzheimeres papával. :D Nem tudott érdekelni a sorsuk, nem keltett bennem senki semmilyen együttérzést, nem volt meg a dilemma, hogy hova álljak. Nincs dilemma. Várom persze, hogy mi történjen, és bár azzal nem értek egyet, hogy a könyv olvastatja magát (ld .fenn, hogy milyen dögunalomnak éreztem), azt aláírom, hogy ha egyszer elkezded, csak tudni akarod majd, hogy na, mégis hogy keveredünk ki ebből. 

Nick nem volt szimpi, de Amy sem volt szimpi. Nem, még az elején sem. Idegesítő, társadalmilag életképtelen faszfej és manipulatív hülye picsa érzelemmentes házassága. Hogy lehetnek ezek ketten házasok? Totálisan SEMMI nincs köztük. (ahogy Ilwerannál beszéltük, nincs kapcsolódási pont) És igen, tudom hány ilyen hideg, és semmilyen házasság van, de ez valami elkeserítő, hogy még elhitetni se tudta velem a szerző, hogy de, ez igenis valami hasonló egy "normális" kapcsolathoz, vagy hogy valaha az volt. Közben pedig úgy ír, hogy érzem, hogy azt várja, térden csússzak nagysága előtt, és képedjek el itt, és essen le az állam ott, és nekem csak... pislognom kell egyet-egyet, hogy seriously? Hatásvadász. Az írásmód pedig Amy checklistjeire emlékeztetett. pszichopata 1 pipa, pszichopata 2 pipa, fordulat 1 pipa...

Mitől vagyunk (vagytok!) úgy elalélva vajon mégis? Rátapint valami pontra ez a könyv? Ez a házasság? Ez a kapcsolat? Ez az átveréssorozat, manipuláció és hopp, egy happy ending, amibe bele lehet süppedni, mint egy kádnyi forró szarba, dagonyázni? És nincs büdös? Vagy már megszoktuk? Nagy baj van az emberekkel és az emberi kapcsolatokkal is, ha ilyenekbe bele tudunk nyugodni, és csak remélni merem, hogy a könyv vége senkit nem nyugtatott meg, hogy na, lám, mégis minden oké  

Nick is szánalmas, Amy is szánalmas, és mindketten betegek. De egyikőjük szülei se normálisak, az is biztos. Lehet itt beszélni hozott sérelmekről, és egyéb pszichológiai fejtegetéseket végezni, a lényeg számomra akkor sem változik: az ilyenek egyszerűen reménytelenek. És még akkor van szerencséje mindenkinek, ha ők belesüppednek a fent nevezett illatozó kádjukba és otthon dagonyáznak, és másokat nem rántanak be... 

Egy kicsit a vége felé átálltam Nick oldalára, és próbáltam drukkolni neki, de totál reménytelen, önsajnáló kis kényelmes és tenyérbemászó fasz maradt. Ahelyett, hogy megölte volna Amyt, megölte volna mindkettejüket, elmenekült volna, csinált volna könyörgöm VALAMIT, ő tovább él - létezik - a szenny felesége mellett? Szánja Amyt? Hát hű. Amikor olyasmiről beszél a végén, hogy ki kell iktatnia Amyt, megint fellobbant bennem a remény szikrája, mert eszembe jutott, hogy úgy hallgattathatná el igazán, ha valahogy megbénítja. Bye-bye szemét dög amazing Amy! De nem! :D Ír egy memoárt, hát beszarsz! Mekkora fegyver! :D Szarra se való, mint a végén ki is derül. 

El kell ismerni, hogy Amy nagyon sok mindent jól kigondolt, és biztosítékai is voltak... mégis... egyfelől kiszámítható volt - mármint helló, ki az aki nem gondolt rögtön pisilopásra, amikor kiderült, hogy Noelle terhes? -, másrészt helyenként nagyon buta: Jeffék, Desi...

SPOILEREK VÉGE. 

A filmet nem tudom, hogy meg akarom-e még nézni... azért olvastam el, mert szeretek a film előtt megismerkedni a regénnyel, általában nagyobbat üt, mint az adaptáció, de arra nem számítottam, hogy ilyenformán jön a KO. Láttam trailert, a casting remek, Ben Affleck pont az a mamlasz arc, aki ehhez kellett. Nézzem, ne nézzem? :)

Hogy legyen valami pozitívum, a könyvben rengeteg ritkán használt szó van, pont olyanok, amiket nemrég keresgéltem egy vocabulary test kapcsán, és most, hogy újra előjöttek, talán rögzülnek is:
- soliloquy - monológ, magánbeszéd
- uxurious - papucsférj
- ventriloquist - hasbeszélő
- lackadaisical - affektáltan érzelgős, nyafkán ábrándos, mélázó (=Nick :D :D )

Értékelés: 10/2 Pontok: a tanult szavakért, ó köszönöm a józan eszemnek, hogy angolul olvastam, így legalább volt valami értelme. :) És talán: Desiért. :D ...

A képek illusztrációk. Forrás: google.com