2018. december 31., hétfő

Decemberi kupacom

Forrás.
Ha novemberben bookhaulként aposztrofáltam az akkor beszerzett 6 könyvet, akkor most igazán nem tudom mit mondjak erre a decemberi 16 darabra... :O Igen, én is szótlanul pillogok előbb egy sort, és csak azután magyarázom a bizonyítványt. ;) 

Röviden szólva az történt, hogy véletlenül igen sok (szám szerint 8) könyvet nyertem a molyszülinapi tombolán, karácsonykor még egy halom (6) másikat megkaptam ajándékba, és a saját ajándékbeszerző online könyves "körutam" 2 saját vásárlást is eredményezett a meglepetések beszerzése mellett...

2018. december 30., vasárnap

Joyce Carol Oates: Napforduló


Ezt a csúnya kis kiadást 2011-ben vettem kemény 200 Ft-ért egy antikváriumban, magam sem tudom miért. Talán valaki akkor ajánlotta Oatest? Most, amikor előhozakodtam vele, hogy ez lenne az utolsó várólista csökkentős könyvem idén (valóban az lett, hurrá, hurrá) többen óva intettek tőle, mondván, hogy ez lehet, hogy nem fog nekem tetszeni, de csak megcáfolni tudom őket. Nekem ez jólesett, furcsa, megmagyarázhatatlan módon jólesett.

"Sheilának az volt a meggyőződése, hogy az emberek csalók, álszentek, felületesek és jelentéktelenek. A lelkük - mondogatta szívesen - nem mélyebb egy pléhkanálnál. (Amikor ezt a különös hasonlatot már harmadszor vagy negyedszer hallotta, Monica szerette volna megkérdezni, hogy vajon az ezüstkanál mélyebb-e a pléhkanálnál.)"

Különös stílus, ami mély mondatokban boncolgatja a karaktereket, egy barátságot, egy érdekes viszonyt eközött a két nő között.
Sheila Trask igazán egyedi karakter, de a végére Monica Jensen is szinte a nyomába tud érni. A legnagyobb erőssége az egész könyvnek a karakterábrázolás. Furcsa volt, hogy már a legelső alkalommal, amikor megjelenik Sheila, olyan erőteljes jelenléte van a szavakon keresztül is, hogy tisztán látja maga előtt az ember... Még alig írtak róla valamit, de már ott állt teljes valójában a lelki szemeim előtt, és a további jellemzésre csak bólogatni tudtam magamban: igen, igen! Pont így kell kinéznie, pont ezt kell viselnie, pont így viselkedik! Titokzatos és különc, vonzó, és mégis félelmetes a "ragadozó fogsorával", a megközelíthetetlenségével, a sokszor lekezelő, odavetett mondataival. ... Sheila Trask igazi egyéniség. A való életben valaki vagy rögvest taszítónak, fennhéjázónak, elvontnak és túl különcnek találná őt, vagy vonzódna hozzá, mint ahogy Monicát is vonzani kezdte, hogy aztán egy csiki-csuki állapot alakuljon ki köztük, ami a tökéletes harmóniából is át tud fordulni pokoli egyet-nem-értésbe, hogy aztán ismét, szinte magától értetődően visszatérjen az origójához. 

Eseménytelennek tűnhet bár, hogy igazából a két nő közötti barátságról szól az egész regény, néhány zaklatott hónapot átívelő cselekménye, mégis izgalmas az a mérleghinta-viszony, az a néma dominanciaharc (?) ami lezajlik. (Azért a kérdőjel, mert szerintem mindig is Sheila maradt a domináns, hiába is képzelte Monica adott esetben, hogy ő a "helyzet ura".) Nem arra számítottam, amire végül kifutott a történet, de elégedett voltam a végkifejlettel, elegendő volt a drámaiság, még ha a drámaibb verziót el is kerültük.


"– De Sheila, ez nem igazságos… – mondta később. – Mit adhatnék neked cserébe? Nekem semmim nincs, ami értékes… semmim nincs, ami kellhetne neked.

A megjegyzéstől kínos csend támadt. Monica gondolkodás nélkül, melegen, lobbanékonyan, rá nem jellemzően beszélt – és Sheila nem tudott mit válaszolni. És mégsem hallgathatott, hiszen a hallgatása sértő lehetett volna. Végül zavartan mormolta: – A barátság nem cserebere dolga… nem igaz?"

A stílus kellemes, magával ragadó, nem szokványos, szuggesztív. A szerkezet pedig a tömörebb, lassabb felvezetés után egyre lazul a dialógusokkal, majd felgyorsul, és a rövidülő fejezetek csak úgy pattognak egymás után a végén: snitt, snitt, snitt. 

Ez az "élmény-légzsákos" rész külön tetszett, mert én is sokszor tapasztalok meg olyan idegesítő dolgokat, amiktől egyszerűen nem tudok szabadulni, és valóban, mintha vákuumban maradnának, és akár évek múltán is fel tudom idézni őket, és hogy mennyire frusztráltak. Nem tudom hogy lehet kipukkasztani ezeket a kis pukkancsokat... ? 
"A látogatás nem tartott tovább egy óránál, mégis különös, meghatározhatatlan élmény lesz belőle - élmény-légzsák vagy vákuum -, amely minden életben előfordul; megmagyarázhatatlan, nyugtalanító, mert megmagyarázhatatlan; túlságosan idegesítő ahhoz, hogy el lehessen felejteni." 
Kicsit nyomasztó ugyan a könyv, de érdemes sodródni vele, mert közben annyi mindent mond el érzelmekről, barátságról, kötődésről és függésről, vágyról és sebzettségről... Lélekboncolós utazás. 
Összességében nagyon kellemes csalódás volt, bár meg kell mondjam, tulajdonképpen nem is tudom, hogy mire számítottam. :)


2018. december 29., szombat

Olvasmánylista 2018

Forrás.
Még az évösszegzők előtt, de már a karácsony utáni "holtidőszakban" hozom a már megszokott listát az idén elolvasott könyveimről. :) A legtöbbnél link vezet tovább a bejegyzésekhez, de idén is volt néhány mese és útikönyv, amiről nem írtam posztot.

Az elkövetkezendő napokban még lehetséges, hogy befejezem egy-két megkezdett könyvemet, azokkal természetesen kiegészül a lista még év végéig.

Jelen állás szerint idén 68 könyvet olvastam el, és bár a korábbi években voltak ennél nagyobb számok, én ezt tökéletesen megfelelőnek gondolom. Eleget olvastam a saját mércém szerint, és ez a lényeg, meg persze az, hogy akadtak kedvemre való könyvek azok között, amiket idén forgattam. :)

Lássuk a 2018-as olvasmánylistámat: 

1. Veres Attila: Odakint sötétebb
2. Erin Kelly: The Poison Tree
3. Karen Marie Moning: Darkfever
4. Karen Marie Moning: Bloodfever
5. Karen Marie Moning: Faefever
6. Karen Marie Moning: Dreamfever
7. Sarah Perry: Az essexi kígyó
8. Karen Marie Moning: Shadowfever
9. Karen Marie Moning: Iced
10. Keep Calm Sure It'll Be Grand
11. Hélène le Tac, Nicolas Peyroles: Dublin
12. Sarah Andersen: Herding Cats
13. Colin Murphy, Donal O'Dea: The Book of Feckin' Irish Sayings
14. Karen Marie Moning: Burned
15. Pamela Butchart: Never Tickle a Tiger
16. Karen Marie Moning: Feverborn
17. Robert I. Sutton: Kis seggfejkalauz
18. Ari Folman, David Polonsky: Anne Frank naplója
19. Karen Marie Moning: Feversong
20. Naomi Alderman: A hatalom
21. Jenny Lawson: Let's Pretend This Never Happened
22. Hegyi Zoltán Imre: Shizoo
23. E. Lockhart: The Disreputable History of Frankie Landau-Banks
24. Liane Moriarty: What Alice Forgot
25. Karen Marie Moning: High Voltage
26. Csepella Olivér: Nyugat + zombik
27. Sarah J. Maas: Throne of Glass
28. Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok
29. Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem
30. Georges Simenon: Maigret és a víg kompánia
31. Veres Attila: Éjféli iskolák
32. Andy Weir: Artemis (angol)
33. Clare Azzopardi: Pár női név
34. Carolina Schutti: Mezítláb a selymes fűben
35. Georges Simenon: Maigret és a mamlasz unokaöcs
36. Csernus Imre: A fájdalom arcai
37. Philip Pullman: La Belle Sauvage
38. Charlie N. Holmberg: The Plastic Magician
39. Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van
40. Tom Hanks: Uncommon Type
41. Almási Kitti: Bátran élni
42. Matt Haig: The Humans
Forrás.
43. Georges Simenon: Az evertoni órásmester
44. Sarah Winman: Bádogember
45. Dr. Seuss: One Fish, Two Fish, Red Fish, Blue Fish
46. Liane Moriarty: Big Little Lies
47. Matt Haig: Reasons to Stay Alive
48. Joanne Harris: Runemarks
49. Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
50. Philip K. Dick: Kamera által homályosan
51. Julia Donaldson: Tabby McTat
52. Robert Galbraith: Lethal White
53. J.K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone
54. Cynthia Swanson: The Bookseller
55. J.K. Rowling: Harry Potter and the Chamber of Secrets
56. Luis Sepúlveda: Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott
57. Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
58. Liane Moriarty: The Husband's Secret
59. Dan Moore: Sherlock Holmes - Rejtélyek könyve
60. Sylvain Neuvel: Védtelen halandók
61. Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl
62. Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám
63. Boldizsár Ildikó: Királylány születik
64. Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak
65. Michael Robotham: The Secrets She Keeps
66. Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó
67. Joyce Carol Oates: Napforduló
68. J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban

+ Félbehagyott könyvem is volt kettő: a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot csak félreraktam máskorra 20% után, jövőre talán újra előveszem, de a Backman féle Beartownnal nem hiszem, hogy újra megpróbálkoznék. 

Elolvasott oldalak száma a Goodreads szerint: 20146, a Moly szerint: 20544, a különbség abban rejlik azt hiszem, hogy utóbbi beleszámolja az aktuálisan olvasott könyvekből amennyi százalékot bejelölsz. Akárhogy is, ez cirka 56 oldalt jelentett naponta ebben az évben, ami egy picivel több a tavalyinál. 
Lesz természetesen rendes évösszegzés is január elején. :)

Az olvasmányaim a Goodreadsen is megtekinthetők. 



2018. december 27., csütörtök

A 2018-as kihívásokról

Forrás.
Tavaly sajnos a szokásos három kihívásom közül - Goodreads Reading Challenge, Miamona's Reading Challenge és Várólista csökkentés - csak a Gr-t sikerült teljesíteni, idén viszont teljes sikert könyvelhetek el, mind a hármat ki tudom ugyanis pipálni, éljen, éljen! De ami még fontosabb, hogy szuper könyveket ismertem meg általuk.

A Goodreads Reading Challenge-re nem érdemes sok szót fecsérelni, ez mindig csak egy szám, hogy mennyi könyvet szeretnénk olvasni év végéig. 62-t jelöltem ki, de jelenleg már 68-nál tartok, meg vagyok elégedve az eredménnyel, meg hát amúgy sem a mennyiség a lényeg. ;)

Most már 68/62. :)
Boldogan jelenthetem, be, hogy a várólista csökkentés idén végre megint sikerült - két sikertelen év után -, aminek nagyon örülök, mert ez a kihívás mindig nehezebb, mint amilyennek elsőre látszik. Íme az elolvasott "bagázs":

Kattintásra megnő.
Kiemelkedő élményt nyújtott a The Poison Tree és A 6:27-es felovasó (kedvencem is lett), de remek volt a Pillanatragasztó, a Napforduló, a Szikomorfán születtem, és a What Alice Forgot is. Ez utóbbinak köszönhetem, hogy belepistultam Liane Moriartyba, és még másik két könyvét is elolvastam idén. :)

A Miamona's Reading Challenge is sikerült idén, a tavalyi buktám után, lássuk miket olvastam el az egyes kategóriákhoz: 

1. „Össze vagyunk kötve, mint hidakkal a Pestek” - olvassunk olyan regényt, amiben akár csak egyszer is megemlítik Budapest egy utcáját, terét, épületét, tehát egy kicsivel többet, mint magát a várost. - Pillanatragasztó 
2. Zene nélkül mit érek én... - olvassunk olyan regényt, aminek: zene van a címében / vagy zene van a borítóján / vagy központi helyet foglal el a zene, akár csak egy újra visszatérő szám. - Majdnem elsiklottam afelett, hogy Veres Attila Odakint sötétebb című könyvében mennyire fontos a zene... Egy titokzatos zenekar próbái, amik behallatszanak a telepre, az Exit zenekar, és frontembere a kártyaasztalnál... Szabolcs bakelitlemezei, az a rengeteg különlegesség, hibás lemez, kiadatlan zene. Később a novellás kötetében is visszaköszönt a zenei elem. 
3. Kiskarácsony, nagykarácsony - olvassunk bármilyen karácsonyi történetet, akár a nyár közepén is!- Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak 
4. Lelki béka...- vannak írások, amelyek átlagon felül elringatnak, kikapcsolnak, ami után úgy érezzük magunkat, mintha egy wellness hétvégéről érnék haza kisimultan, kipihenve. - Szikomorfán születtem: egy igazi feelgood könyv. 
5. Come, fly with me... - Olvassunk egy könyvet, amiben repülnek. Tágan is értelmezhető, akár gép nélkül is... ;) - Az Odakint sötétebb című könyvben elég sokat repülnek a fiúk a füves cigiktől. Van benne egy másik repülés is, igaz, az inkább metafizikai síkon... De mesésen repülős könyvet is olvastam, vagy sci-fisen repülőset, szóval ez a kategória túl van teljesítve. ;)  
6. Eat now (Pray, Love later) - Olvassunk hát legalább egy olyan regényt, amiben legalább egyszer egy igazán jóízűt esznek / főznek/ sütnek, és nekünk legalább egyszer ki kell szaladnunk a konyhába... - Az essexi kígyóban volt egy eszményi, hideg marhasültes jelenet, amit nem jelöltem ugyan be, de emlékszem rá... :) És elég jó kis gasztro élmény volt a What Alice Forgot Megameringue Lemon Pie sütős Guiness-rekord kísérlete is. :) 
7. Lenn délen, meseszép éjen édes édent remélsz... - olvassunk déli regényeket, még ha nem is olyan meseszép édes édenek... - Szikomorfán születtem 
8. A pöttyös és csíkos az igazi! - olvassunk pöttyös vagy csíkos regényt (régi, nem kmk pötty) - ez kimaradt idén. x
9. Jöjj vissza hozzám! - olvassunk olyan szerzőtől, aki a szívünk csücske, és akit mégis valamiért hanyagoltunk az utóbbi időkben... - Philip Pullman volt ilyen, de sajnos csalódás volt a visszatérés. 
10. Mint a Vénusz és egy tányér leves... - olvassunk olyan regényt, amiben nők és férfiak vannak, és kettőjük között interakciók jönnek létre, megmutatkoznak a bolygók és levesek! - Az essexi kígyó remekül boncolgatja a férfi-nő kapcsolatokat. 
+1. Játszd le nekem a Mistyt - olvassunk el legalább egy misztikus regényt, amitől kicsit vagy nagyon megfagy az ereinkben a vér, és kétszer is magunk mögé vagy az ágy alá nézünk... - Az Odakint sötétebb és az Éjféli iskolák is maga volt a misztikum. 

A jokerrel kiváltottam a pöttyös-csíkost, így megvan a 10 kis pipa. :) Remélem egynémely olvasmányomhoz ti is kedvet kaptatok. :) 

Jövőre ugyanezeket a kihívásokat célzom meg, ha van kedvetek, gyertek ti is! ;) 

Forrás.

2018. december 25., kedd

Várólista csökkentés 2019

Annyira vártam már a kihívás kiírását idén, hogy Lobo után - akinek a szárnyai és szervezése alatt már kilencedik éve gyűlünk össze játszani -, én voltam az első jelentkező rá... A lista összeállítására azonban még aludtam párat, hogy minél ésszerűbb és célszerűbb legyen, meg persze minél változatosabb és érdekesebb. ;)

A várólista csökkentés lényege, hogy kijelölünk év végén 12 (+ maximum 12 alternatív) könyvet a (valós vagy virtuális) várólistánkról, amik már legalább egy éve várakoznak olvasásra, és ezeket szépen elolvassuk a következő évben. Egyszerűnek tűnik? Mégis rengetegen, rengetegszer elbuktuk már... Ha nem sikerül, az engem még nem tántorított el soha az újabb jelentkezéstől, elvégre ez csak egy játék, és sok-sok régóta várakozó könyvet pipáltam ki még a "vcs-sikertelen" években is, szóval mindig érdemes belevágni. Listázni is jó, és "taktikázni" is . Biztos, hogy jó ötlet egy féltégla klasszikus? Tegyünk-e bele sorozatot, akár több kötetét is? Próbálkozzunk rövid könyvekkel? Haladjunk témák szerint? Legyenek alternatív könyvek, hogy cserélhessünk? :) Ezekre a kérdésekre mindenkinek magának kell megtalálni a választ, azonban azt mindenképp melegen ajánlom, hogy az alapvető

>szabályokat< olvassátok el Lobo blogján


A legfontosabb, hogy 2018-ban megjelent könyvekkel nem lehet indulni, hogy újraolvasás nem ér, és hogy a jelentkezési határidő 2018.12.31. éjfél.  

Gyertek játszani! Fogyasszuk az itthoni olvasatlanokat! :) 
(persze lehet könyvtári, vagy kölcsön is, csak szeretem ezt a mottót :))

Lássuk hát az én 2019-es vcs-listámat!

Az alap 12-es lista:

- Emylia Hall: The Book of Summers
- Fannie Flagg: Fried ​Green Tomatoes at the Whistle Stop Cafe (03.20.) 
- Ray Bradbury: We'll Always Have Paris
- Hiraide Takasi: A macskavendég (02.05.) 
- Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata
- Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles? (03.15.) 
- Anna Gavalda: Billie (04.07.) 
- William Nicholson: Rokon lelkek társasága
- Josh Malerman: Ház a tó mélyén (01.05.) 
- Alina Bronsky: Baba Dunya utolsó szerelme (04.20.) 
- Georges Simenon: Maigret és a Dél Keresztje
- Georges Simenon: Maigret türelmes

Az alternatív lista:

- Csepeli György, Kígyós Éva, Popper Péter: Magára ​hagyott generációk
- Csernus Imre, Mohás Lívia, Popper Péter: Egészséges ​egyén – beteg társadalom?
- Kalo Jenő, Pándy Mária, Popper Péter, Ranschburg Jenő: Felcserélt ​szerepek
- M.C. Beaton: Emily Goes to Exeter (05.20.) 
- Mårten Sandén: A ​House Without Mirrors (01.29.) 
- Agatha Christie: One, Two, Buckle My Shoe
- Nick Hornby: How to Be Good
- Brooke Davies: Az elveszett és meglett dolgok könyve
- Leena Lehtolainen: Az első gyilkosságom
- Gerald Durrell: A susogó táj
- Gerald Durrell: Kalandorok az őserdőben
- Leiner Laura: Szent Johanna Gimi 1. - Kezdet

Kattintásra megnő.

Ezúttal úgy döntöttem a lista összeállításánál, hogy minél kevesebb könyvet hozok át korábbi évek listáiról, mert mindig csak távolítja tőlem az olvasmányokat, ha állandóan azt érzem, hogy "olvasnom kell" őket... Talán épp azért fogom elolvasni pl. jövőre A Mester és Margaritát, mert most nem került fel ide. ;) Alternatív lista nélkül a második év óta nem indulok, és gyakran előfordul, mint ahogy idén is, hogy az alternatívról válogatok be végül több könyvet olvasásra. Örülnék, ha a teljes 24-es listát ki tudnám pipálni 2019-ben, de erre külön, görcsösen törekedni nem fogok, nagyon sok mindentől függ, hogy mi fér majd bele időben, hangulatban jövőre. De az biztos, hogy minél többet szeretnék elolvasni róla! Emiatt is választottam most annyi rövidkét: ezekhez könnyebben, hamarabb nyúlok, és hamarabb el is fogynak. Nem szeretném, ha frusztrálnának itt a 400-600 oldalas monstrumok, őket abszolút kihagytam. Van több krimi, pszichológiai kötetek, ifjúsági könyvek, illetve képviselteti magát két mókás kalanddal Gerald Durrell is, akihez már évek óta szeretnék visszatérni. :) Az viszont szinte biztos, hogy januárban a Ház a tó mélyénnel fogom kezdeni a lista csökkentését, amit Anett-től kaptam kölcsön. A képen egy könyv nem szerepel, a Fannie Flagg, az most nincs nálam. 
Forrás.

A posztban folyamatosan frissíteni fogom a linkeket azokhoz a könyvekhez, amikkel már végeztem. Ezen a >listán< is vezetem.

A korábbi vcs-k összesített eredményei nálam (csak először indultam alternatív lista nélkül):

2011: 2/12 (jujj) x
2012: 10/24 x
2013: 13/24 ✓
2014: 12/24 ✓
2015: 15/24 ✓
2016: 10/24 x
2017: 8/24 x
2018: 12/24 ✓
2019: áprilisban az állás: 7/12

Csökkentsük a várólistát 2019-ben is! :) Hajrá! :)

A résztvevők listája: >itt<


2018. december 23., vasárnap

Boldog karácsonyt!


Békés, boldog, szeretetben eltöltött karácsonyi ünnepeket és páratlan könyvélményekben bővelkedő új esztendőt kívánok minden kedves bloggertársamnak, barátomnak, rendszeres és rendszertelen olvasómnak, és a véletlenül idetévedőknek is! 

A karácsony nem rohanás, műmosoly és kötelező bejglievés kellene hogy legyen, ne felejtsük el... Szóval csak nyugi, igyatok egy pohárka rosét, nézzetek bele az ajándékba kapott könyvekbe és gyönyörködjetek a karácsonyi fényekben! ;) 

/Képek: pinterest.com, montázs: canva.com/

2018. december 18., kedd

A 6:27-es felolvasó megkapó története

Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó

Ez a rövidke kötet már másodjára járta meg a várólista csökkentős játékot, mire sorra került az olvasása, és az ilyenkor szokásos "miért halogattam ezt ennyit?" mellett az a jóleső érzés kerített hatalmába, hogy az ilyen kis csodákért érdemes olvasni. Elvarázsolt ez a könyv a részleteivel, a hangulatával, az utánozhatatlan franciás életérzéssel, a látszólag hétköznapi történéseivel, amik mégis életre szóló változást jelentenek a szereplőinek. A szereplőknek, akik igazi egyéniségek. 

Guylain Vignolles egy könyvzúzdában végzi lélekölő munkáját, a szörnyű, szinte önálló életre kelő Zerstor nevű papírzabáló gép mellett, és az egész napos robotból alig néhány dolog szakítja ki. Az egyik ilyen a munkába vezető úton való felolvasás. Innen a cím is, Guylain a 6:27-es vonat "felolvasója". Minden nap megment néhány könyvlapot a falánk szörny lapátjai közül, és gondosan a zubbonya alá rejtve elviszi történetüket a vonat utazóközönségének. Bár a lapok teljesen véletlenszerűen kerülnek ki, az utazókat nem zavarja a szövegek sokfélesége, kavalkádja. Aztán ott vannak még a barátok: Yvon, aki alexandrinusokban beszél, és fekete teán él, és Giuseppe, aki borzalmas balesetet szenvedett, és akinek a lelki egészségét Guylain próbálja meg helyrerázni időről-időre. Szerintem a barátságuk szép története is kitöltött volna akár egy egész könyvet. Guylainnek van egy aranyhala is, Rouget de Lisle (ötödik ezen a néven), aki hűen várja otthon, és ugyanúgy kering az akváriumban, mint Guylain maga a garzonban... faltól-falig. 
Ezt az egyhangúságot - ami egyébként önmagában az olvasó számára nagyon is izgalmas környezet - töri meg a pendrive, amit Guylain a vonaton talál... Ettől kezdve bizony sok minden megváltozik. :)

"Guylain volt a friss fuvallat, amely arra a húsz percre, amíg az utazás tartott, kiragadta őket a mindennapjaik egyhangúságából."

Nem is tudok kiemelni senkit és semmit kedvencként, mert az egész könyvet, és minden szereplőjét nagyon kedveltem. Az utánérzés kicsit Anna Gavaldás, kevésbé komoly és komor, nem nyugtalanító, hangulatvilágában sokkal inkább olyan, mint az Amélie csodálatos élete. Egy ideig azt hittem, csak a Zerstor gép és a munkahelyi konfliktusok-viszonyok körül fogunk forogni, esetleg valami rémes ember-gép összecsapás lesz, illetve hogy talán majd a vonaton történik valami felolvasás közben, de aztán a szerző elkezdte kiterjeszteni Guylain körül a teret: jött Guiseppe és a libafosszínű könyvei - amit egyébként hűen utánoz a könyv belső borítója is :)) -, az aranyhal, a nyugdíjas rajongótábor a Lilaakác otthonban, és aztán egyszercsak a titokzatos vécésnéni is... Teljesen más irányt vett a sztori, mint amire számítottam, meg tudott lepni. Örültem, hogy túllépett azokon a dolgokon, amiket a cím és a fülszöveg alapján elkönyveltem róla előre. 

"Guylain nem emlékezett rá, hogy is múlt el a vasárnap. Túl későn kelt, túl korán feküdt. Egy „talan-telen” nap. Kedvetlen, étvágytalan, szomjatlan, emléktelen."

Tökéletes a szerkezet, a ritmus, a végkifejlet. Szerintem bárki arcára mosolyt csalna. Életigenlő könyv, bármilyen szomorkásan, magányosan, és lehangolóan is indul a napi munka rutinjával, a fásultságból aztán mégis egy reményteli új kezdethez vezet, célt, értelmet ad a főhős életének, és kibontakoztatja őt. 
A másik főszereplőnk, a pendrive tulajdonosa is legalább olyan érdekes alak, mint Guylain, de róla nem akarok elárulni többet, fedezze fel mindenki magának. :)

"A számolás volt a legjobb eszköz arra, hogy ne gondoljon az összes többire. Az égadta világon mindent megszámolt. Egyik nap a csatornafedeleket, másnap a parkoló autókat, a kukákat, sőt a kapubejárókat is."

Az idézetek inkább a fásult Guylain-t mutatják be, de a könyv második feléből inkább nem akartam sorokat hozni, hogy ne legyen spoiler.

"Villámgyorsan fel kellett fognom, hogy az emberek általában egyetlenegy dolgot várnak tőlünk: hogy azt a képet mutassuk magunkról, amit látni szeretnének."

Könnyed, és az életet látszólag franciásan félvállról vevős, mégis benne van az élet sava-borsa ebben a kis kötetben. Egyedi és szellemes. Biztosan újra fogom még olvasni, és nagyon ajánlom bárkinek, aki kedveli a franciás hangulatot, a csudabogár szereplőket, a hétköznapiságukban is érdekes életeket. Irodalmi gyöngyszem.




Francia és angol kiadások.

 Most óriási akcióban van a Líránál, csak 995 Ft! Az infót köszi Szilvamagnak! 

2018. december 16., vasárnap

Michael Robotham: The Secrets She Keeps

Liane Moriarty után sikerült megint kifognom egy ausztrál szerzőt, és bár Michael Robotham nem sodort annyira magával, mégis figyelemreméltó, ahogy egy már sokszor megírt témának tudott új színezetet adni. Én ilyesmire gondolok, amikor jó thrillert akarok olvasni. A The Secrets She Keeps-re egyébként a magyar kiadás hatásos címe és borítója miatt figyeltem fel (ld. lejjebb), de inkább angolul akartam elolvasni. 

A babakocsis borítók és a fülszöveg is majdhogynem egyértelművé teszi, milyen jellegű történetet kapunk majd, mégis akadnak meglepetések.
Agatha borzasztóan vágyik egy gyermekre, szinte egész életét ez a mindent felülíró vágy irányítja. Amikor megismerkedünk vele, egy szupermarketben dolgozik, és össze próbál barátkozni Meghannal. Mindketten gyereket várnak épp, Meg már a harmadikat. Agatha szemében Meg élete maga a tökéletesség. Szerető férj, biztos háttér, két gyerek, és úton a harmadik. Ami eleinte barátkozásnak tűnik, abból hamarosan kirajzolódik Agatha ördögi terve, és kellemesen rádöbbenhetünk arra, amit az elején csak sejtettünk, de félig-meddig nem akartuk elhinni. 

Robotham jól ír, fenntartja az érdeklődést a cselekményszállal magával is, de ami még jobb, hogy igazán élő karaktereket képes teremteni, akik nem fekete-fehérek, nem csak jók vagy csak gonoszak. Agatha sem egyértelműen utálatot vált ki, sokkal árnyaltabb annál, bizonyos motivációkat segít megérteni, és még ha el is ítéljük a tetteit, szánalmat is ébreszt. Meghan sem teljesen ártatlan, neki is van rejtegetnivalója, ami felforgathatja a tökéletesnek tetsző életüket. A "nem minden az, aminek látszik" többszörösen érvényesül a könyvben. 

SPOILER! A legelején még nem gyanakodtam, hogy Agatha színleli a terhességet, de amikor jöttek azok a fejezetek, ahol mélyebben beleláthattunk a fejébe, akkor hamar egyértelművé vált a dolog. Amikor pedig kis híján lebukik a műpocakkal, akkor kezdett érdekes módon igazán érdekelni az egész, hogy egyrészt hogy is akarja kivitelezni Agatha a tervét, és mire fog mindez kifutni? Hogyan hajtja végre a gyerekrablást?
Izgalmas volt, volt benne jó néhány nem várt fordulat is, megdöbbentő dolgok pl. a korábbi kisbabák, elvesztése, a szerencsétlenségek, a gyermekkori trauma, mind-mind jól megalapozták Agatha elvakult vágyát. A "szörnyeteg" benne kifejezetten hatásos volt, ahogy mindig a kritikus pillanatokban kezdte el emlékeztetni, hogy le fog bukni, hogy tudják, mit tett.

Tetszett, hogy nem egy criminal masterminddal volt dolgunk, csak egy átlagemberrel, aki esendő volt, egy ponton túl már nem volt megoldása semmire, valamint, hogy belátta az őrülete ellenére is, hogy nincs tovább.
Haydent nem értettem igazából, ő szerintem nem volt jól kidolgozva. Hiszen először nem is akarta, hogy bármi köze legyen a gyerekhez, aztán pedig mégis ki próbálta húzni Agathát a hazugságok hálójából? Őt úgy rángatta a szerző, ahogy a kedve diktálta, nem volt hiteles.

A Meghan-Simon szál is tetszett, jó volt, hogy nem csak egyetlen dolog - Agatha és a babalopás - körül forgott a cselekmény, hanem megfűszerezték a család egyéb ügyes-bajos dolgaival is: affér mindkét részről a kapcsolatban, a férj bunkózásai, és hogy nem is akarták ezt a harmadik gyereket... Érdekes volt az igazság amögött a cukros látszat mögött, amit Agatha látott belőlük és gondolt róluk. És érdekes volt az is, Robotham hogy kegyelmezett meg a karaktereinek a végén. Szerintem jobb lett volna, ha Agatha tényleg meghúzza a ravaszt. És Megék házasságának is lehet, hogy jobbat tett volna ha kiderül a Simon-ügy, és hogy lehet, hogy ő a gyerek apja - bár Jack a könyv elejéhez képest sokat változik a végére, mintha összekovácsolta volna őket tényleg a gyerek elrablása, de ettől függetlenül azért óriási bajok vannak a kapcsolatukkal, és nem annyira van ínyemre, amikor az ilyen házasságokat hagyják tovább poshadni a szerzők, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Néhol voltak olyan furcsaságok, amik szerintem nem történhetnének meg a való életben. Pl. hogy egy orvos csupán egy pozitív terhességi teszt alapján állítson ki egy papírt, hogy az illető terhes... De legalább kompenzáltak azzal, hogy amikor a gyerek beteg volt, akkor már tényleg nem lehetett iratok nélkül lavírozni.
Nem stimmelt Agathának az anyjáról való hazudozása sem, főleg nem, hogy elég hamar kapcsolatba kerültek ők Haydennel és kiderült a turpisság. Nem érezte ezt olyan nagy veszélynek talán? Persze egészében véve is látszott, hogy Agatha egy bomlott elme, és sokkal tovább nem tudott tervezni a gyerek megszerzésén és a kisbabakoron, na meg Hayden magához láncolásán túl. Annyi göröngy lett volna még a későbbiekben, hiszen már a gyerekorvosnál elakadt minden. :D ... Ordas nagy marhaság volt az is, hogy Agatha lefekszik Haydennel, kb. egy héttel az állítólagos szülés után - még a legelemibb ismeretekkel rendelkező hímnemű egyednek is gyanús kellett volna hogy legyen ez. :D (Mondom én, hogy szegény Haydennél nagyon alacsonyra volt téve a léc, a többi szereplőhöz képest!) Ha már ekkora erőt-energiát-időt fektetett bele Agatha a színlelésbe és a család felépítésébe Haydennel, akkor Robothamnek nem kellett volna ilyen ingoványos és garantált lebukással járó szituációba belevinnie a karaktert - és mégis úgy megírni, hogy nem bukik le... SPOILER VÉGE!

Összességében egy izgalmas, titkokkal teli, nem kiszámítható pszichothriller, ami ügyesen játszik az érzelmekkel, szórakoztató is. A hibái elnézhetőek. Nem csinálnak ebből filmet is?


2018. december 14., péntek

Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak

Matt Haiggel idén ősszel ismerkedtem meg, és bár a meséjével akartam kezdeni, mégis ez csúszott év végére. Mivel szezonális a téma, talán így a legjobb. A fiú, akit Karácsonynak hívnak már a harmadik köteténél tart, és töretlen lelkesedéssel olvassák és szeretik. Én meg itt ülök, és grincsesen savanyú képet vágok kicsit.

A fiú, akit Karácsonynak hívnak nekem egyrészt elég gyengécskének tűnt, másrészt sajnos én is beálltam abba a sorba, akik a benne levő kegyetlenkedős, morbid részt kifogásolják. És persze persze, jöhet az ellenvélemény, hogy de hát a Grimm mesékben is mi van, és hogy a gyerekek igenis fel tudják ezeket dolgozni, hovatovább vihognak rajta, de azért ezt lehet, hogy át kéne gondolni. A gyerek is lehet, hogy azért vihog, mert mást nem tud kezdeni ezzel a jelenettel, de én inkább tudnám elképzelni, hogy megijeszti. Sőt, igazából el sem tudom képzelni, hogy én ezt jó szívvel felolvasnám gyereknek. Inkább ugornék pár oldalt, vagy átkölteném. 

Bár a könyv első fele nagyon tetszett, és élvezettel figyeltem a szegény kis sanyarú sorsú Nikolas történetét, aki favágó apjával él az erdőben, és semmi játéka nincs, csak egy kis répából faragott baba, a második felében több hiányosság is felütötte a fejét. Egészében azt éreztem, hogy a történetnek nincs rendes íve. Kicsit hebehurgya. Nem volt átgondolva, ki mikor mit akar, és hova megy. A koboldok egyszer ezt gondolják, aztán azt, miközben egy langyos semmittevés néha egy-egy egész fejezet. Összességében elég bárgyú a megfogalmazás is, ennél én szívesebben traktálnám a gyerekemet igényesebb szöveggel, ha már olvasunk valamit... Sokszor akadozó a megfogalmazás pl.: "Ez történt. És azután ez is történt. És elrepültek, nézelődtek. Majd pedig visszarepültek." Nyöhh. 
Ahol pedig nem a szöveg volt ilyen szögletesen előrehaladó, ott magát a történetszálat akasztották meg egy teljesen felesleges pisis-kakis poénnal, úgy, hogy annak igazából semmi értelme nem volt. De ezt még valahogy megbocsátanám, mert a gyerekek tudnak ezen nevetni, oké - csak szerintem nem kell ezt pluszban nyomatni nekik, ráadásul nyomtatott szövegben, hogy ez milyen baromi szórakoztató -, de akkor is elég lett volna mondjuk a gonosz Karola nénire rápottyantani ama bizonyos rénszarvaskakit megtorlásként, és slussz. A többi ilyen jellegű poén nem volt vicces, infantilis volt. Normális gyerekneveléshez normális mese kell, nem idiótaság - szerintem. Azt csinálják maguktól is.

Na de a lényeg: tényleg nem értem, hogy került bele az fejet szétrobbantós rész. Teljesen mindegy, hogy a troll gonosz volt-e, ez nagyon morbid volt. Kirepülő szemgolyó, vihorászásában bepisilő (mármegint, igen) Glimpilány - aki mellesleg eléggé pszichopata vonásokkal rendelkezett -, kifröccsenő agyvelő... Azért tegyünk már különbséget a Grimm mesék ehhez képest konszolidáltan előadott gyilkolászásaihoz, gonoszkodásaihoz képest (és ne az eredeti Grimmekre gondoljunk, nem azt meséljük el a gyereknek se, hogy a mostohatestvérek levágtak darabokat a lábukból, hogy beleférjenek a cipőbe...). Egy szeretetről, jócselekedetekről szóló könyvhöz képest túl sok volt benne az erőszak és a szomorúság is - azért valljuk be, kicsit durva a szülők elvesztése is. Ja és a koboldok is fejszével dobálják Nikolast. :D Nice. :D
Az erőszakos jelenet mellett teljesen hiteltelenné váltak az ilyen mondatok, hogy "nincs csodásabb, mint helyesen cselekedni." What?! Üres frázisok maradtak a jószándék, a boldogság, és üresen kongtak a varázslatok is. 



Nem tudtam hova tenni ezt a könyvet, és ez részben azért volt, mert a könyv sem tudta hova tegye magát... A Mikulás eredettörténetének elmesélése, gyerekkorának bemutatása, és a különféle klasszikus elemek bevezetése (bedobálása!), mint szán, repülő rénszarvasok, koboldok, játékok, kéményen való átférés és a zokniba rejtett ajándékok remek ötlet, de szerintem az ötlet mögött nincs rendes koncepció. Lélektelen maradt kicsit, akárhogy is próbált belepasszírozni érzéseket Haig. És csak azért mert mese, még nem kell megelégedni azzal, hogy egyszerű is legyen. Abban meg pláne nem kellene beletörődni, hogy még fárasztó is. 

A rajzok - amiket Chris Mould készített a könyvhöz - nagyon aranyosak, szerintem jól ábrázolták a szereplőket, és illettek a karácsonyi-havas hangulathoz is, bár összességében nekem kicsit sokat ismétlődtek a csak fenyőfás, fenyőerdős képek. A könyv kivitelezése egyébként csillagos ötös, kívül belül szép a cím csillogó betűivel és a fedlapok belsején lévő színes rajzokkal együtt.



Gyereknek nem olvasnám, felnőtteknek viszont ez kevés, sztoriban, elmésségben, nyelvezetben. Nem didaktikus a tanulsága, de sok üzenete totál félrement. 
Jó alapanyag lenne, de véleményem szerint teljesen át kéne írni, kihúzni belőle egy csomó mindent, ráfeküdni a kedves poénjaira (Képes Koboldhírek, varázslátóka, de akár Mika egér is, aki szegény szerencsétlen azért  megérdemelt volna egy kis agyat könyörgöm...) és hanyagolni a bénázást, toporgást és az erőltetettséget a történetvezetésben.

A könyvvel kapcsolatban a legjobb dolog marad tehát a tavaly ilyenkortájt elfogyasztott páratlan Könyvbáros menü. ;) 

Matt Haig nemrég megjelent Truth Pixie-jéről ez alapján az élmény alapján lemondok (ő az Igazmondó Glimpi), örülök, hogy nem rendeltem meg, nagyon csábított pedig. 

2018. december 13., csütörtök

Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám


Ez a szegény apátlan, anyátlan, elég nyomasztó hangvételű könyv megnehezítette a saját dolgát nálam azáltal, hogy sikerült neki két igen-igen kiemelkedő olvasmányélmény után, illetve azokkal párhuzamosan becsúsznia. Persze mindenféle összehasonlítástól mentesen is érzem, mi az. ami tetszett benne, és mi az, ami nem. 

A poszt cselekményleírást tartalmaz.

A könyvecske - aki kézbe vette már, az tudja, miért használom a kicsinyítő képzőt, a formátum kifejezetten "könyvecskéssé" teszi -, Boriról szól, aki 16 éves, és épp az irodalom pótvizsgájára készül a szobájában. Bori szülei elváltak, anyukája egy Kálmán nevű szörnyű alakkal jött össze, és mindketten isznak, míg apukája egy Hajni nevű nővel alapított új családot. Aztán van még egy folyton békíteni akaró, bármin lelkendező nagymama és egy báty, Marci, aki talán Bori utolsó támasza lehetne, de csak a saját érdekeit nézi ő is. Ha nem lennének a macskák, Frici és Dezső, Bori meg is kattanna. Vagy már megkattant? Amikor a szobája zsugorodni kezd, nem tudja eldönteni hallucinál-e, vagy mindez megtörténik, és a falak tényleg össze fogják nyomni? A részeg álmát alvó Kálmán eltorlaszolja az ajtót, Borinak pedig nagyon kell pisilni, de nem tud kijutni... Több se kell a szürrealitás fokozásához, mint hogy a macskái ebben a vészhelyzetben szivarozni és beszélgetni kezdjenek... Pláne ajtót nyissanak a New York Kávéházba a szoba sarkából, és bejelentsék, hogy ők tulajdonképpen Kosztolányi és Karinthy megtestesülései...

Furcsa könyv, nem is tudom hová tegyem. Rengeteg nagyon jó témát vet fel és a macska-szerzők ötlete zseniális, mégis nagyon sötét, komor, nyomasztó az egész, és a feloldozás kevés, vagy nem létező volt számomra. Szuper, hogy vannak ilyen szókimondó regények is az ifjúság számára, és hogy valós és véresen komoly problémákat boncolnak - magányosság, zűrős család, molesztálás, elhanyagolás, alkoholizmus stb. -, mégis úgy érzem kicsit elbillent a mérleg a túl zaklatott felé, és ez a szegény kislány a macskákon kívül nemigen kapott kapaszkodót... Sőt, a macskák is leginkább magukkal, nagyságukkal, költeményeikkel voltak elfoglalva. Nekem annyira nem tetszett a stílusuk, úgy értve, hogy igazából nem foglalkoztak rendesen Borival, nem az ő gondolataira, érzéseire reflektáltak, csak a saját mondandójukat hajtogatták. De azt meg kell hagyni, hogy jól reprezentálták magát a két irodalmi alakot.

Az igazmondó székes jelenetek nagyon ütősek lettek, jól nézhet ez ki színpadon, merthogy megint egy kamaradarabról van szó, sőt, ahogy utánaolvastam, ezt is a darabból adaptálták regénnyé, mint az előző olvasmányomat. A székes rész kifejezetten hozta a színházi érzést, de nem csak emiatt volt kedvencem, hanem azért is, amilyen mélyrehatón előhozta a jellembeli torzulásokat a szereplőknél.  Pszichológiai szemszögből nézve nem is tudom ki volt érdekesebb, a mismásoló, konfliktuskerülő apuka, vagy a gondolkodástól minden körülmények között tartózkodó nagyi. Lecsupaszítva állt ott az összes infantilis, terhelt felnőtt, akik megkeserítik és ellehetetlenítik Bori életét. Ehhez a kitárulkozó , a karaktereket teljesen szétboncoló jelenethez igen jó emberismeret is kell, és a verseket, irodalmi utalásokat, kreatív ötleteket félrelökve ez a rész emelkedett ki leginkább szerintem az egész regényből.

Jelenet a darabból. Forrás.

Ami a legkevésbé tetszett, az a sakkjátszmaként végignarrált elég durva dilemmát feszegető jelenet az anya és Bori közt. A sakkozó macskák komolytalanná tették, egészében pedig egy borzasztó döntéshelyzet volt ott, egy igazi sötét játszma.

Az állandó csúnya beszéd engem eléggé zavart, nem tudom szó nélkül hagyni... Minek? Egy dühös és sebzett kiskamaszt máshogy is le lehet festeni, nem csak a folyamatos ordenáré megnyilvánulásokkal, ez taszító. Ez már nem csak nyers modor volt, és simán vissza lehetett volna venni belőle.

Az, hogy végül mi lett Borival, és vajon hogy kerülhetett sínre innen az élete, jó kérdés. Nem tudom ebből a magas szintű elhanyagoltságból, különféle abúzusokból hogyan jöhetett ki úgy, hogy csak keveset sérüljön, és fel tudjon magának építeni bármit is. A kerettörténet nekem homályos maradt, miért indult az egész az álommal, és ha úgy történt aztán minden, ahogy Bori elmesélte, miért kapott a szájába olyan mondatokat, amik arra utaltak, visszavágyna a gimibe?

Meg voltam róla győződve, hogy a macskák majd a pótvizsgára való készülésben segítenek Borinak, hogy aztán lenyűgözhesse Homonnainé Vörös Rózsát, amikor az majd pont azokat kérdezi a vizsgán tőle, amiket a macska-szerzők a fejébe vertek. Ettől messzebbre szakadt a téma, és fokozatosan kirajzolódott, hogy Bori milyen szorult helyzetben is van, és senkire nem számíthat, mert még a hozzá legközelebb állók, a családtagok is rendre elárulják, cserbenhagyják, leintik, kihasználják. Jó lett volna egy barát-figurát is adni esetleg mellé, kapaszkodó gyanánt.

Másra számítottam, de egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam. Az önmagában nem baj, hogy nyomasztó, és ezt a szinte önmagába bezárt, kilátástalannak tűnő élethelyzetet hozza, mert kellenek ilyen könyvek, és az üzenet is jó, ami a Vészkijárat sorozat iránymutatása: van kiút mindenből, merj segítséget kérni, stb., de szerintem ifjúsági regénynek kissé túl sötét, egyértelműen túlzóan ordenáré nyelvezetű, és nagyon feloldatlan.

A borító egyébként zseniális, nagyon ötletes és kreatív, ahogy a szoba részletei összeállnak Bori arcává.

2018. december 10., hétfő

Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Nagyon örültem, amikor a "kávés könyv" - ahogy emlegettük magunk közt -, végre megjelent a Kossuth Kiadónál, és szinte azon nyomban bele is vetettem magam. Vonzott magához ez a különleges történet - amiben egy kis alagsori kávézó egy bizonyos székére ülve lehetségessé válik az időutazás -, azt azonban nem gondoltam volna, hogy ez a minden ízében szokatlan könyvecske az idei év egyik legjobbja lesz. Egyszerűen elvarázsolt. 

A Mielőtt a kávé kihűl a japán drámaíró és színházi rendező, Kavagucsi Tosikadzu díjnyertes színműve, amit aztán regénnyé adaptált. Tulajdonképpen egy kamaradarab, ami a kávézó néhány asztalkával, bárpulttal ellátott zárt helyiségében játszódik, és kevés szereplőt mozgat. Azért hangsúlyozom ki az elején, hogy színdarab volt eredetileg, mert én nagyon örülök, hogy ezt megtudtam a fülszövegből, és úgy lendültem bele az olvasásba. Szinte azonnal egy kis színpadon elevenedtek meg előttem a könyv jelenetei, és nekem ez nagyon sokat dobott az élményen. 

A Funiculi Funicula kávézó valóban különleges hely, ugyanis a legenda, amely terjed róla, hogy időutazni lehet az egyik székéről, igaz. Az utazónak azonban számos szigorú szabályt kell betartania, és ezek közül az egyik az, ami a könyv címét adja: annyi időt lehet csupán a múltban vagy a jövőben tölteni, hogy a kávét, amit felszolgálnak időutazásunkhoz, még ki tudjuk inni, mielőtt kihűl. Ha nem issza meg valaki a kávét mielőtt kihűl, annak súlyos következményei vannak... De további szigorú előírások vannak: csak egy bizonyos székről lehet utazni, közben nem lehet felállni onnan, és csak olyanokkal lehet találkozni, akik már megfordultak a kávézóban. A szokásos időutazós témájú filmektől-könyvektől eltérően azonban nem zavar bele az utazó a tetteivel a tér-idő kontinuumba... A jelen nem változik meg, bármit is tesznek... Miért érdemes akkor mégis utazni? Kik vállalkoznak erre a veszélyes kalandra, és miért? És vajon miért foglalja folyamatosan a széket egy, a regényét olvasgató nő? 

A hangulat zseniális, utánozhatatlan. Fülledt, kicsit feszült, mégis el lehet benne helyezkedni kényelmesen, mintha mi is csak ott ülnénk az egyik asztalnál egy csésze forró kávéval, és szemlélnénk az utazási magazinját jegyzetelő Fuszagit, a regényét olvasó nőt, aki néha azért elmegy a mosdóba, Kadzut és Keit, ahogy kiszolgálják a vendégeket, Nagarét, a tulajt, ahogy eltűnik hátul, majd újra felbukkan, Kohtakét és Hirait, akik szintén törzsvendégek... Egy idő után otthonos lett ez az egész, és bár eleinte nehéz követni, ki kicsoda - legalábbis nekem nehezemre esik a japán nevek megjegyzése -, hamar letisztul, és elkezdünk kötődni a szereplőkhöz, érdekelni kezd a furcsamód összefonódó és összegabalyodó sorsuk. Mesterien van megszerkesztve a történet íve, ami először persze nem látszik, mert úgy tűnik, hogy a négy nagy rész szinte különállóan kezelendő egymástól, hogy mindben egy-egy egymástól független időutazásos találkozás kerül a középpontba. 
A részek címei a "szerelmesek", a "házaspár", a "nővérek" és az "anya és gyermeke". Kezdetben csak egy cím mind, de a kapcsolatok fokozatosan letisztulnak a könyv olvasása közben. Az adott rész mindig csalóka, mert ugyan a címnek megfelelő időutazás a lényeges benne, mégis elrejt egy-egy jól időzített információt a szerző mindegyik történetrész elején, aminek aztán csak a következő epizódban lesz jelentősége, folytatása, megoldása. A mellékszereplők később főszereplővé avanzsálhatnak. A néhány vonással jellemzett alakok kiteljesednek. A végén kifejezetten nehéz otthagyni őket, és a kávézót... 

Érdekes a rengeteg ismétlés benne, néha olyan érzés, mint amikor tanulunk egy nyelvet, és a válaszban mindent vissza kell mondani teljes mondatokban. Mégsem válik szájbarágóssá, inkább csak egy dallamot, egy frekvenciát kap tőle az egész történet. Olyasmi ez, ami elindul és aztán visszatér magába - ami persze nagyon is passzol egy időutazás témájú könyvnél. :) 
Nagyon érdekes az a vetülete is, hogy nem változik semmi a jelenben. A szabályokhoz való ragaszkodáson túl a szavak értelméhez is lehet ragaszkodni, és ez nagyon tetszett. Szóról szóra igaz a szabály, de csak a szabály szavai igazak... Nem csak az lehet fontos, változik-e valami a jelenben. Változhat más is, változhatunk mi magunk is. Valamiért kell, hogy értelmet kapjanak ezek az utazások, és szerencsére ez nem is marad ki a könyvből, nem lesz cél nélküli, nem egy üres héj marad, hanem gyönyörű, kerek egész. 

A japán kultúra furcsaságai, a kifogástalan udvariasság, az érzelemnyilvánítások visszafogottsága persze végig ott vannak, de ennek ellenére teljesen magával ragadó tud lenni. És ez az első olyan könyv, ahol eleve el tudtam képzelni japánnak a szereplőket. Meséje érdekes és elgondolkodtató, sokáig velem fog maradni. A sorok csak úgy kergették egymást, és alig bírtam letenni, amíg a végére nem értem, utána pedig olvastam volna még tovább. 

10/10 Azon túl, hogy az idei év egyik legjobbja, vitán felül életem egyik legkülönlegesebb története is, amibe belecsöppenhettem. Üdítően friss, mégis kellemesen régimódi. Kivételes regény, olvassátok. 


Kiadja a Kossuth Kiadó. Rendeld meg >ITT< !

Forrás.
U.i.: Lesz/van egy folytatás: Before the Lies are Revealed. Én szívesen olvasnám, óriási potenciál van az alapötletben, végtelen lehetőséggel különféle hétköznapi, mégis érdekes sorsok bemutatására, és maradt megválaszolatlan kérdés is. 

Fülszöveg: "Különös városi legenda terjed egy bizonyos Funiculi Funicula nevű kávézóról. Azt beszélik, hogy aki ennek a kávézónak egy bizonyos székére ráül, időutazásra indulhat. Kívánság szerint a múltba vagy a jövőbe repítheti egy különleges kannából szertartásosan kitöltött kávé. Csakhogy az időutazónak néhány szigorú szabályt tiszteletben kell tartania: 

1. Az időutazás során csak azokkal az emberekkel találkozhat, akik már jártak a kávézóban. 
2. Bármit tesz is „odaát”, a jelent nem változtathatja meg. 
3. A kérdéses széken általában ül valaki, de néha elhagyja a helyét. Csak ilyenkor lehet elfoglalni azt a széket.
4. Az időutazás közben nem lehet felállni, vagy átülni máshova.
5. Az utazás akkor kezdődik, amikor kitöltik a kávéját, és akkor végződik, amikor kiürül a csésze. De meg kell innia a kávét, mielőtt kihűl. 

Ez még közel sem az összes szabály. Az emberek mégis késztetést éreznek rá, hogy ellátogassanak a Funiculi Funiculába, és kikérjék a hétköznapinak cseppet sem mondható feketéjüket. Közülük most négy nő szívmelengető történetét ismerheti meg olvasó.Ön betérne egy feketére, ha tudná, hol van ez a hely?"

2018. december 9., vasárnap

Liane Moriarty: The Husband's Secret - A férjem valamit titkol


Liane Moriarty már a harmadik könyvével hódít nálam, és ennyi szuper élmény után vitathatatlanul beírta magát a szívemnek nagyon kedves szerzők közé. Nyár elején a What Alice Forgot lepett meg, majd a Big Little Liestól esett le az állam, most pedig a The Husband's Secrettel folytattam a sort, ami magyarul A férjem valamit titkol címen jelent meg a Pioneer Kiadónál. 

A címben is szereplő titok valóban egy központi szálát képezi a könyvnek, Cecelia ugyanis talál egy levelet a padláson a férjétől, amit csak halála esetén bonthatna fel... John-Paul Fitzpatrick borítékba rejtett titka pedig nem csak a saját családjuk életét forgatja fel fenekestül,hanem a környezetükben élőkét is.

Liane Moriarty megint egy sokszereplős, több szálon futó, mégis összehangolt és pontosan megkoreografált, igazán drámai vonalvezetésű sztorit alkotott. Karakterei árnyaltak, nagyon emberiek, érző lelkűek, sebzettek, dilemmákkal terheltek, akik néha bizony rossz döntéseket hoznak. Ezek a döntések pedig, észrevétlenül ugyan, de kihatnak az egész környezetükre, apró döntések révén okoznak alapvető változásokat életük valamilyen szintjén. Tetszettek a vívódások, a konfliktusok, az összekapcsolódások. Rengeteg különböző témát ölelt fel: veszteség, gyász, neheztelés, titkolózás, párkapcsolati gondok ugyanúgy megjelentek, mint a családi kapcsolatok. Izgalmas és ügyesen felépített volt, mégis tudott néha kellemesen vicces lenni, nosztalgikusan elmosolyodós, amikor a szereplővel együtt lehetett elkönyvelni az élet iróniáját. Kicsit tompította a múltbeli és jelenben zajló tragikus dolgokat egy önfeledt affér, vagy pl. Esther mániákus érdeklődése a berlini fal iránt. :) ...

SPOILER!! Én sajnáltam szegény Connort. :( Valahogy jobban örültem volna, ha megtalálja a boldogságát ő is, és Tess sem próbálkozik megmenteni egy olyan házasságot, amibe örök tüskeként belefúródott az a bizonyos állítólagosan ártatlan románc. SPOILER VÉGE. 

A borító szerintem szépséges. Az üvegbe zárt pillangó egyszerre szimbolizálja a titkot, az élet törékenységét és utal a híres pillangó-effektusra is. Hogyan indul el, mi által és hova gombolyodhat le a sors fonala? Olyan sok dolog van, amiről sosem szerzünk tudomást... és ez jól is van így.  A lezárás felvillantott mozzanatai és "mi lett volna ha?" részletei képszerűek, hatásosak, rendkívül jól elhelyezettek voltak. Bizony el is sírtam magam rajta.

Csak ajánlani tudom Liane Moriarty-t, elképesztően jól tud történeteket csavarintani, úgy, hogy nem hiányzik semmi, tökéletes a recept. Nem sablonos, és bár erőteljes, mégsem hatásvadász. Az idei top5-ben úgy tűnik két könyvvel is szerepelni fog nálam. :) Jövőre pedig jöhet a Nine Perfect Strangers, alig várom, hogy olvassam. 

10/10

2018. december 7., péntek

Mi fér még bele az évbe?

Forrás.
A szokásos túltervezés helyett idén talán tényleg egy reálisabbnak és teljesíthető(bb)nek tűnő listával jövök a "mi fér még bele az évbe?" kérdésre válaszul. A kupacból, amit hozok, ugyanis három könyvbe már bele is kezdtem - sőt, van amelyik a végén járok már -, és van néhány rövidke, vagy épp könnyebben haladós is köztük. 

A várólista csökkentés és Miamona kihívása (MRC) miatt jó lenne elolvasni mindent ezek közül, de ha nem sikerülne sincs semmi gond, mint ahogy eddig is csak annyi történt mindig, hogy szépen átvándoroltak a könyvek egyik tervlistáról a másikra. :) 

A listám idén az év végéhez a következő (7 könyv): 

J.K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban - az illusztrált kötetnek már a 40%-ánál járok most is. Karácsonyi készülődéshez ideális olvasmány bármelyik HP szerintem. :) 
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl - reci és már a végén járok.
Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám - vcs, belekezdtem már ebbe is. 
Matt Haig: A fiú, akit Karácsonynak hívnak - vcs és MRC, na meg nem utolsósorban szezonális olvasmány. ;) 
Joyce Carol Oates: Napforduló - vcs. Ez az elem még lehet, hogy felcserélődik valami másra, mert kedvem igazán nincs most hozzá (hozzátok meg a kedvem, akik olvastátok! :))
Jean-Paul Didierlaurent: a 6:27-es felolvasó - vcs. Ehhez annál inkább van kedvem, és rövidke is. 
- Imogen Hermes Gowar: A hableány és Mrs. Hancock - elég vaskos, és bár nagyon szeretném, ha még beleférne idén, szerintem csak elkezdeni fogom tudni, és átcsúszik majd januárra a befejezése. 

A terv ez, persze bármi más közbejöhet, amihez kedvem támad, és ami így megtorpedózza a listát, de most abszolút bizakodó vagyok, és előreláthatólag tényleg javarészt ebből a halomnyi könyvből fogok olvasgatni. :)


És nektek mik a terveitek? Vagy már a jövő évin gondolkodtok? (Nemsoká össze lehet rakni a 2019-es vcs-ket is! :D) Vagy éljen továbbra is a spontaneitás? ;) 

Állás 12.29.: 6/7