Paprikás poszt az Üvegtrónról

Sarah J. Maas: Throne of Glass 

Ms Maas-szal elég furcsa a viszonyom, történt ugyanis, hogy tavaly rábeszéltek a Tüskék és rózsák udvara (ACoTaR) elolvasására, és bár nem igazán nyerte el a tetszésemet az első kötet (középszerű és kissé mehh), a lelkes unszolásra, hogy a második mennyivel jobb, folytattam és be is fejeztem a trilógiát még 2017-ben. A második epizód valóban nekem is nagyon tetszett és megkedveltem Rhysandet és Feyre-t, még fangirl-üzemmódba is kapcsoltam, és szemet vetettem a következő, rövidebb epizódjukra is (A Court of Frost and Starlight). Közbeiktatva előbb viszont elolvastam Maas másik sorozatának első kötetét, az Üvegtrónt, szintén ajánlásra, és mint azt a poszt címe is előrejelzi, nem lettünk nagy barátok... 

FIGYELEM felpaprikázott poszt! Én szóltam! Rajongók eddig, és ne tovább!

Ez. Valami. Borzalom. Azt, hogy Maas nem nagyon tud írni, már az ACoTaRnál feltűnt, de itt tényleg kibújik a szög a zsákból. Az, hogy az írás stílustalan, sokszor eseménytelen, és hogy túl sokat foglalkozik mindenféle technicalities leírásával, ahelyett, hogy jellemeket, vagy cselekményvázat alkotna, az még semmi... Ami igazán kivitte a hajamat, az a FONTOS részek leírásának totális kihagyása. Hogy adjak némi kontextust ehhez, azért nagy vonalakban hadd mondjam el, miről szól a könyv:

Főszereplőnk Celaene Sardothien, egy 18 éves nagyon badass assassin, aki munkatáborban gürcöl Endovierben, ahonnan a koronaherceg, Dorian Havilliard elé hurcolják, és megtudja, hogy a király bajnokaként egy viadalon kell részt vennie. Ha nyer, akkor néhány év szolgálat után, amit a király bérgyilkosaként letölt, szabadon engedik. 

A viadal próbákból áll, és élet-halál kérdése, de ezen kívül is leselkedik valami veszély a versenyzőkre, akiket sorra holtan találnak meg, szétmarcangolva... 

Hú, meg haaa, de veszélyes ez a viadal... hát igen, bele is tudnám élni magam esetleg, ha nem egyszerű és idióta tornatermi feladatokat adnának a küzdőknek, pl. falmászás, és céllövölde... De a legszebb az egészben, hogy Maas egyszerűen nem tudja megírni mi történik. A cselekmény egy igen izgalmas, mozgalmas és nagy részét kéne képeznie annak, hogy zajlik le a verseny, min mennek keresztül, és hogy hullanak el a szereplők, főként, hogy képbe kerül egy titokzatos gyilkos is, aki lemészárolja Celaene ellenfeleit (és talán Celaene-t is, ha nem vigyáz, khm, és nem vigyáz, erről még később a cukorkáknál...). Ehhez képest van egy kétsoros rész, amiben az szerepel: ó, eltelt még három hét, és túlestek még 2 nehéz próbán, és meghalt közben újabb 3 versenyző. Aztán oldalak szólnak arról, Celaene hogy, s mint csókolózik Doriannel... Milyen arányok ezek? Milyen történetmesélés ez? Milyen megúszós írástaktika ez?! Szerintem felháborító, és nem hogy rajongani kellene az ilyen könyvekért, hanem visszaültetni az írót az iskolapadba, hogy próbálkozzon még egy kicsikét piszkozatban, mert ez kettes alá. Az a vicc, hogy egy helyen még a Dorian és Celaena (Miért nem lehet Selena, de komolyan, beletörik a billentyűzetem a hülye nevébe!) közelebb kerülését is elmismásolja, pedig a romantikázásnak szeret adni helyet. "És órákat beszélgettek, snitt, és órákkal később..." Helló, itt kéne leírni hogy kerülnek közelebb egymáshoz a karakterek... akiknek nem ártana adni jellemvonásokat... 

A főszereplő lánykának is körülbelül annyi a személyisége ugyanis, hogy ő egy nagyon durván vagány orgyilkos, és ez jó sokszor le van írva... Ahha... Csakhogy ebből semmit nem látunk. Amit Celaeeaeaeaena mutat magából, az megfelel egy 18 éves naiv, éretlen lánykának, de semmi több ennél. Nagy hőstettét a múltban hajtotta végre, ami önmagában nem baj, de a jelenben semmi olyat nem tesz, amitől mi, olvasók meg is győződhetnénk azokról a vonásairól, bátorságáról, eszéről, amiről beszélnek. Ez a legnagyobb baj sok minden mással is: hogy Maas csak állítja, hogy milyen a szereplő, megmutatni nem mutatja meg... Ugyanígy amikor leírják, hogy milyen jót röhögnek valamin, de egy deka humor nincs sehol, akkor én csak bambán tudok nézni a lapokra, hogy engem kihagytak itt valamiből. Nem jön át a szövegen, a jellemzésen, a történeten, hogy C. miért is olyan nagyon különleges? Miért szeretik annyira? Miért rajonganak érte? Mi az, amitől a figyelem középpontjába kerül rögtön, amiért a várkapitány, Chaol Westfall és Dorian herceg is azonnal szemet vet rá? 

A könyv elegye a high fantasynek és a young adultnak, és csodálatosan felsorakoztatja mindkét műfaj kliséit. Ezen kívül pedig nagyon hasonlónak érezni az írást, a történet főbb vonalait Maas másik sorozatához. 

Forrás.

Dühítően sok oldalnyi teret kap a szép ruhák, lopott pillantások taglalása, és közben elsikkad a rejtély felderítése, és ahogy korábban is már fejtegettem: a szereplők árnyalása. C.-ról lépten-nyomon elmondják, hogy ő mekkora egy assassin, és mindenkinek van félnivalója, lekaszabol bárkit, az összes őrt is, ha kell és seperc alatt megszökik (nemár, akkor hadd látom, akkor mit senyved ott?)... Csak dumadumaduma minden erénye és ereje. Amikor már nem titkolóznak kilétét illetően, akkor meg ő maga is veri a mellét rá, hogy ő híres és veszélyes és vad. -.-'

Ama bizonyos gyilkosnak, aki sorra leszedi a versenyzőket, igen-igen könnyű dolga lett volna, a nagyon tökös, ravasz, okos és híííresen fondorlatos C. ugyanis komplett sültbolondként viselkedik, amikor egy adag cukorkát talál az ágyára odakészítve, és mit csinál?! Na mit csinál?! Amikor épp sorra nyírnak ki mindenkit körülötte, és nem tudja KI A FRANC tette oda azt a cukrot és MI VAN BENNE?! Kétpofára megeszi! :D :D :D Az ilyen szereplő egyet érdemel: haláááált! Hogy ő legyen az ünnepelt hőse valaminek, könyörgöm, nevetséges... Életképtelen, sótlan kis nyomorúság ez a Celaena, nem több, akibe beleírtak mindenfélét, amire vágyna, ami szeretne lenni, de ebből nem mutat meg semmit, mert mind csak egy csinos kis paraván. A sissy név is amit kapott, egy még sissybb álnévvel - Lillian Gordaina - csak lágyítja, ahelyett, hogy erősnek mutatná... Ezektől a túlcsicsázott nevektől egyébként is hülyét kaptam, annyira idegen volt tőlem a hangzásuk, de a nagyobb baj, hogy az Üvegtrón egész világ is távol állt és maradt is tőlem (a helyek nevei is idegesítettek valamiért: Adarlan, Bellhaven, Endovier, blöe).

Forrás.

Ki lehetett volna jobban is fejteni ezt a zsarnok király vezette társadalmat, de persze a báli ruha zsabója az fontosabb volt... :) Tudom, tudom, ne olvassak ilyet, nos hát, nem is fogok. Nagy NAGY NAGY vörös figyelmeztető zászló kellett volna hogy legyen, hogy egy 18 éves, mindenre képes hősnő és szerelmi háromszög is van benne (lett légyen bár nagyon lagymatag és kidolgozatlan), és pláne, hogy ez magyarul a KMK Vörös Pöttyös könyvei közt jelent meg - az ég óvjon ezektől engem. 

Sajnálom, hogy aki ajánlotta, annak ilyen csalódást okozok, de ez masszív (Maasszív haha) szenvedés volt nekem, és soha többet nem akarok hallani Celaena Sardothientől és Dorian Havilliardról. 

Értékelés: 10/2 Tulajdonképpen nem is tudom ezt a két pontját is mire adom... Átugrott cselekmény, kidolgozatlan világ és semmilyen karakterek. Érthetetlen számomra, hogy egy ilyen színvonaltalan könyv hogy lehet ennyire népszerű.

Forrás.