2018. december 4., kedd

Dan Moore: Sherlock Holmes - Rejtélyek könyve

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem régebben a balatoni nyaralásoknak nem kis részét tette ki az olvasáson és kártyázáson kívül a rejtvényfejtés, és egy időben kifejezetten szerettem a logikai rejtvényeket, amikhez táblázat volt, és csak néhány mondatnyi információ. Az egymást kizáró tények alapján pedig nagy nehezen össze lehetett hozni a megoldást. :) Dan Moore könyvére, ami a Kossuth Kiadónál jelent meg nemrég, két okból figyeltem fel: egyrészt pár hónapja megkedveltem Sherlock Holmest, igaz, az első találkozásom nem az "igazi" Conan Doyle- félével esett meg, hanem Benedict Cumberbatch által, de a lényeg az, hogy rájöttem, kedvelem ezt a figurát. Másrészt pedig úgy gondoltam ideje kicsit megtornáztatni az agyam, és kíváncsi voltam, hogy milyen lesz most egy olyan könyvet lapozgatni, felfedezni, ami nem az a tipikusan elejétől a végéig minden betűt elolvasós fajta. 

A könyv nagyon szép kivitelezésű, ajándéknak is ideális a rejtvények és rejtélyek kedvelőinek, és tényleg meg lehet vele tekergetni a berozsdásodott agytekervényeket.

A feladványoknál direkt nincs semmilyen nehézségi fok jelölve, hogy az ismeretlenbe vághassunk bele, ne befolyásoljon semmi, mi maguk dönthessük el, mennyire nehéz az adott dolog számunkra. 
Vannak végtelenül egyszerű rejtélyek, pl, ahol Viktória korabeli találmányokat kell fejben összerakni szétvágott darabkáik alapján, vagy összekötni a számozott pontokat az oldalon. Ezekből kevés van azért, a többi helyet csavarosabb, gondolkodást, számolást, megfigyelést, vagy épp jó memóriát igénylő gyakorlatok teszik ki. 
Ízelítő (kattintásra megnő).
Vannak logikai feladványok táblázatokkal, egymást kizáró információkkal, szókeresők, különféle betűs és számos sudokuk, memóriajátékok, matematikai és problémamegoldó feladatok, de asszociatív gondolkodásunkat, megfigyelési képességeinket tesztelők is. A kreativitást igénylő rejtélyeknél teljesen szabadon lehet gondolkodni, a könyv végén sem találunk egy konkrét megfejtést, bármit ki lehet gondolni. 

Azt hiszem látszik a felsorolásból is, hogy igen változatos összetételű lett a könyv, nem lehet vele unatkozni, és szerintem érdekes rájönni általa, hogy miben vagyunk ügyesebbek, és mi az, ami esetleg "fáj" az agyunknak, túl nehéz. Sok helyen direkt írja a feladat, hogy ne használjunk papírt, fejben próbáljuk végiggondolni, ez tetszett, mert így tényleg jobban megtornáztatja az agyat egy kevésbé összetett példa is, a bonyolultabbak meg pláne. 
Azt eddig is tudtam, hogy a számolás az nem az én terepem, egyenletet felírni gondolatban, khm, hát maradjunk annyiban, sosem fogok, ezért nekem a matematikai feladványok kifejezetten kerülendő terep volt. Úgy éreztem magam tőle, mintha az iskolában megszokott szöveges példákat kéne megoldanom, csak némi Sherlock Holmes körítéssel. Ezek a feladványok engem személy szerint csak idegesítenek. Nem tud szórakoztatni a valószínűségszámítás, faktoriálisok, de még a trigonometria sem.
A jellegzetes pipák. :)
Az útvesztőkből való kitalálásban viszont még mindig penge vagyok - ezért is bántott nagyon, hogy pont az egyik ilyennél maradt egy hiba, ahol a megoldás szerint átmegy egy falon a vonal! :O - , a szókeresés, mintázatfelismerés, memóriajáték is szórakoztatott és jól teljesítettem benne. A neten fel-felbukkanó "találd meg a képen" ábrák zsúfoltságában is rendszerint pillanatok alatt felfedezem a nem oda illőt Az asszociatív gondolkodásnál érdekes módon mindig valami egyéb lehetséges megoldás jutott eszembe, mint amit a végén megadtak, de ezek is tetszettek, mert próbáltam valamerre tapogatózva találni egy kimenetelt, megfejtést hozzájuk. 

A fent említett labirintusos hibán kívül (zárt vonalon átlépés a megoldás) sajnos egy-két további hiba is bennmaradt a kötetben: egy betűtévesztés, egy fehér-barna fordítási tévedés, és egy brother, amit bátynak fordítottak, de csak szimplán fiútestvért jelentett, nem idősebbet. Ez pedig éppen fontos lett volna a feladat megoldásánál. Ettől a néhány apró figyelmetlenségtől eltekintve - amiknek persze Sherlock nem örülne -, úgy gondolom egy szuper kis kötetet hoztak össze, és kisebbeknek-nagyobbaknak egyaránt szórakoztató lehet a Sherlock Holmes - Rejtélyek könyve.

Kiadja a Kossuth Kiadó. Rendeld meg >ITT< 15% kedvezménnyel! 


2 megjegyzés:

  1. Köszönjük szépen ezt az érdekes könyvszemlét.
    Tisztelettel: a Magyar Sherlock Holmes Club
    https://sherlock.blog.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a visszajelzést!
      Örülök, hogy tetszett az ajánló.

      Törlés