2014. május 19., hétfő

Parker Chipp, az álomlátó

J. R. Johansson: Álmatlanság - Az Éjjeljárók első könyve

Húúúúúú. Először is: köszönöm a Főnix standjánál posztoló rendkívül kedves fiatalembernek, hogy rábeszélt a többrendbeli könyvvásárlás bűnére a Könyvfesztiválon, és hogy azt mondta, nem fogom megbánni az Álmatlanság című könyvet. Nem is bántam.

Egy kis cselekményleírás következik ebben a bekezdésben, de a fülszöveg is kb. ennyit elárul. Én szóltam! :)

Röpke pár nap alatt elolvastam ezt az izgalmas és eredeti történetet, aminek főszereplőjét, Parkert súlyos "átok" sújtja. Éjszaka mindig annak az embernek az agyába kénytelen belépni, akinek aznap utoljára a szemébe nézett, és végig kell élnie vele az aktuális álmait, vagy épp a tudatalatti felszínesebb rétegében ragadva az emlékei közül kell újranéznie és átélnie néhányat. Ez talán elsőre irigylésre méltónak hangzik, hiszen sokszor szeretne az ember olyan képességet, amivel gondolatokat olvashat, mások agyában turkálhat, de a képlet nem ilyen egyszerű. Parker agya ugyanis gyakorlatilag nem kapcsol ki emiatt a jelenség miatt. Sosem tud pihenni, sosem alszik igazán, nincsenek saját álmai. Legfeljebb valami fehér zajba cseppenhet bele, amíg az aktuális álmodója nem hajtotta még álomra a fejét, de ő már igen. Ez a zaj pihentetőbb ugyan, de ez sem segít a regenerálódásban. Parker látszólag rengeteget alszik, pihenni és kipihenni magát azonban képtelen, fáradt, fejfájós... Nem is csoda, hogy anyja droghasználattal gyanúsítja meg. 
Az emberek álmai zavarosak, többrétegűek, kegyetlenek és fárasztóak is. De az emlékképek éppúgy nyomasztóan hatnak Parkerre, aki például nem akarja megtudni egy szegény pénztárosnő szeméből, hogy otthon milyen erőszakot kell kiállnia a férjétől... 
Az "átok" már négy éve nem hagyja Parkert nyugodni... az energiakészletek kimerülőben, és egyre több a fejfájás, kézremegés.. Vajon meghalhat, ha eljut az alvásmegvonás egy bizonyos szintjére?
Ekkor lép a képbe Mia, akinek szemébe nézve egy váratlan találkozás után Parker átéli a lehetetlent. Egy nyugodt, egyrétegű álomban találja magát, ahol minden olyan békés, hogy ő maga, az Álomlátó is álomra szenderülhet az Álmodó világában... A baj csupán az, hogy ezt a pihenést hajszolva szinte megszállottjává válik a lánynak, minden nap neki akar utoljára a szemébe nézni, követi, szinte üldözi, halálra rémíti... barátai is elfordulnak tőle. Az ügy akkor lesz még hátborzongatóbb, amikor Miának valódi zaklatója akad, akik bizony mindenki azonosít Parkerrel... a fiú eleinte tudja, hogy nem ő az, később azonban, amikor fáradtságának eredményeképpen hallucinációk és időkiesések kezdik tarkítani a képet, már ő sem lehet bizonyos semmiben.

Forrás

Még egyszer azt kell, hogy mondjam: Húú. És ide nekem a következő kötetet! 
Remek kikapcsolódást nyújtó, pattanásig feszített cselekmény, sok fordulattal, jó karakterekkel. Egy bizonyos ponttól kezdve letehetetlen. Nagyon jó ötlet volt ez az álmodósdi, nem tudom valaki már foglalkozott-e ilyen jellegű képességgel könyvben. Vonzónak tűnő hatalmas teher.

Én nem akartam belekötni sehol, akármennyire is nem lehetne 4 évet alvás nélkül kibírni, szerintem korrekten le volt írva a dolog, hiszen nem arról van szó, hogy Parker egyáltalán nem alszik vagy nem pihen, csupán, hogy az agya sosem tud kikapcsolni 100%-osan. Ezt pedig ugyan ki tudná megmondani, meddig húzhatjuk így, minimális, felszínes pihentetésekkel, miközben a testünk pihen, a szemünk csukva, a sejtfolyamatok zavartalanok. 
Külön tetszett, hogy nem olyan egyszerű és egyértelmű az agy. Belecsöppen, de ki tudja épp hova. Emlékbe, vágyképbe vagy álomba... Egyedül talán azt találtam túlzónak, hogy olyan jellegű álomemlékezetet feltételeztek a szereplőktől, ami szerintem nem létezik a sima álmokkal kapcsolatban. Elfelejtjük, kiesik, homályos, foszladozó képekben marad csak meg, vagy kép nélkül csak egy-egy érzelmi vetület.
A tinik érzésvilágát jól visszaadták, nem idegesített igazán az sem, hogy Parker néha képtelen kinyögni egy értelmes választ, vagy hogy egyáltalán nem segít magán, hanem a saját gyanúba keveredését mélyíti csak a reakcióival, mert egy 16 éves srác valahogy ilyen és kész. Talán az állhat távol tőlünk kicsit, hogy 15-16 évesen mindenkinek jogsija-kocsija van. 

Egy pillanatra megrökönyödtem, amikor Finn és Addie meggyőzése olyan könnyedén megtörtént, de aztán két indokkal elhessegettem a buta felnőtt nézőpontomat:
1. ez egy könyv, tinédzserekkel
Az eredeti borító - az arc lányosabb, nem?
2. ha valaki olyasmit mondana el, amit tényleg csak a fejemből szerezhetett meg információként, hát valószínűleg én is tátott szájjal bámulva elhinném amit mond
Nem mellesleg pedig, Parkernek óriási szüksége volt némi támogatásra, barátokra, együttérzésre, különben már rég megkattant volna. 

A magyarázatok, és a befejezés teljesen kielégítőek voltak, amiket pedig még nem tudtunk meg teljes részletességgel, azok a következő rész (Paranoia) zenéi. Rettentő kíváncsi vagyok, mi lesz Mr. Vak Koponyával, hogy tudja Parker jobban használni, megfigyelni, kitanulni a képességét, mik lesznek a buktatók, mi van az apjával, képbe kerül-e?

Értékelés: 10/10 A maga nemében egy tökéletes szórakoztató olvasmány, ami egyszerre krimi, misztikus, és pszichothriller. :)

A borítóról külön kell hogy írjak, nagyon tetszik. A srác, valahogy ismerős is, valami filmből, vagy az alteregója legalábbis, nagyon hasonlít valakire, de nem ugrik be a neve. Nagy ötlet, hogy a párnán fekszik, de állóképen, imádom az éles kék tekintetét, és a párnában látszik a nőalak, sőt még lángnyelvek is! Sánta Kira alkotása, és még maga a szerző is odáig van érte. :)

Fordítási kukacoskodás:
- láma kérdés, leglámább kérdés. Most komolyan, van ilyen a tiniszlengben? Minden negatív felhang nélkül kérdezem, én nem tudok róla, és nem vagyok benne  up-to-date, de azt hittem eddig hogy a "lame" az béna.

A szerző blogja. A következő kötet, a Paranoia június elsején jön!

2 megjegyzés:

  1. Szerdán láttam a második részről a bejegyzésed, onnan jutottam ide és ezt (is) olvasnom kell :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy meghoztam a kedved! :) :)

      Törlés