2024. szeptember 30., hétfő

Ilyen, olyan, és amolyan olvasmányokról - zanza

És következőnek megint egy zanzaposzt jön, hogy összegezhessem kicsit a sok szétszórt jegyzetemet és gondolatomat azokról a könyvekről, amiknek semmi közük egymáshoz, csak az, hogy mostanában olvastam őket.

J.D. Barker: The Fourth Monkey 

Azzal a feltett szándékkal vágtam bele Barker trilógiájába, hogy én most azonmód belepistulok a szerzőbe, és ott fogok toporogni a Könyvfesztivál díszvendégéhez kígyózó sorban a hó végén, hogy dedikáltathassak vele... Nem így alakult. Barker engem egyáltalán nem győzött meg, és őszintén nem tudom vajon mit esznek rajta, ennyi alapján. Nem túl maradandó olvasmány, és sokszor feleslegesen naturális. A szemkivájás nem az én terepem, bocsi, adjatok hozzá értékelhető cselekményt, valódi izgalmat, és ennél kevésbé tesze-tosza, és érdektelen nyomozókat... A vége picit felhúzta, való igaz, de nem annyira, hogy folytatni akarjam. 
A férjem szereti Barkert, hát meghagyom neki. ;) 



Hegyi Zoltán Imre: Tkp. ugyanaz

Aki követi a blogot, az tudja, hogy nagyon kevés verseskötetet olvasok, de Hegyi Zoltán könyveit mindig elolvasom. A Tkp. ugyanaz címűt is ismét a szerzőtől kaptam meg. 

Még mindig a Shizoo a kedvencem a könyvei közül, személyessége, szép fotói, szerkesztése miatt egyaránt. A rövidke Tkp. is tetszett, de első felében kevésbé igazodtam el, a Papírrepülő című második rész viszont már emészthetőbb, könnyebben értelmezhető volt számomra. Nézzétek el nekem, nem vagyok egy nagy műértő, és nem biztos, hogy mindent "jól" értelmezek, de nagyon kedvelem Zoli szóbodorításait és egyszerű kinyilatkoztatásait egyaránt.

"Szabály

Örömjutalmat 
hordoz magában minden 
elkészült perced.

Kivétel 

Papírrepülő
pottyan az öledbe - szél 
hátáról. Csak úgy."

Ezeket nagyon szerettem a kötetből: Temetés, Mindenszentek, Szürke árnyékot fázik, Két attitűd.

"Csend faragódik a tájra.
Mintha a táj is befelé fúlna, magába."

Shizoo versek még: >itt<

Köszönöm az élményt! :) 

Amy Harmon: The Unknown Beloved

Amy Harmon neve már ismerős volt, 3 éve ugyanis meghallgattam a What the Wind Knows című regényét is. Most lecsaptam egy másik sztorijára az Audible-ön. A WtWK tetszett, de nem volt világrengető, és valami hasonlóra jutottam a mostani történettel is. 
Harmon nagyon jó abban, hogy andalító és misztikus hangulatot teremtsen, jó hátteret írjon a karaktereinek, és képes arra, hogy úgy írjon meg szerelmeseket, hogy tényleg érezhető legyen köztük a kémia. Ez utóbbiért extrán hálás vagyok, mert ez a romantikus irodalom alapköve kellene hogy legyen. 
Szép az írás, elringatnak a szavak, érdekes a varrónő képessége, és ennek összekötése a gyilkosságokkal, de a bűntény maga annyira végülis nem volt izgalmas, nem jött igazi katarzis a tettessel kapcsolatban. De talán nem is ez a lényeg, hanem csak Dani Flanagan és Michael Malone együtt. :)
Magyarul is megjelent, Az ismeretlen kedves címmel, és talán kivételesen a magyar verziónak jobb lett a fülszövege. A borítók viszont valahogy kevéssé passzolnak, én egyik nőben sem látom Danit. 




John Marrs: The Vacation

És végül, ismét hallgattam egy John Marrsot is, amit a címe és a borítója miatt nyárra terveztem, de sajnos végül csak ebben a kicsit szürkés, őszi időben sikerült befejeznem. A nyárias borító(k)nak egyébként nem sok köze van a tartalomhoz, szóval sebaj. 
A Vacation érdekes egyveleg, ami emlékeztet a Part című filmre (és könyvre, de én csak a filmet láttam), amit egyébként az egyik szereplő is kedvel, és többször említenek is, illetve a Nine Perfect Strangersre, Liane Moriartytól. Marrs könyvei közül pedig a The One-t, az első olvasásomat idézte vissza a szerzőtől a sok vágással, ugrással, sokszereplős narratívával. 

Amikor sok ember összegyűlik egy szállón, és mindenkinek van egy rakás titka, az rengeteg bonyodalomra ad okot.... A szereplők nagyon sokszínűek, és bár eleinte nehéz köztük eligazodni, sok a váltás, lassan indulnak be az események, mire mindenkivel megismerkedünk, de később szépen letisztul, és Marrs igen jól köti össze a szálakat - néha egész váratlan helyeken. 
Feszes a tempó, csomó rövid fejezet van, szokás szerint sokszor lógva hagy az egyes fejezetek végén, és más szálra tér át, hogy aztán rághassuk a körmünket, mi történt az aktuálisan izgalmasabb szálon. 
Gyémántvadaszat, betegség, énkeresés, barátság, vallási szekta, fanatikus rajongás, gyilkosság, baleset és más tragédiák... Ebben a sztoriban mindenből kijutott. 

A könyv megjelent Welcome to Wherever You Are címen is, ami talán jobban is illik hozzá.

Stay tuned, hamarosan jövök újabb havi zárással és könyves posztokkal is! :) 

4 megjegyzés:

  1. Az ismeretlen kedves felkerült most a várólistámra, nem is tudom miért nem figyeltem fel rá eddig - a Csak a szél tudja regényét olvastam és tetszett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon hasonló élmény, csak ebben nem időutazás a speckó, hanem misztikus képesség a varrónő részéről. Szerintem tetszeni fog! :)

      Törlés
  2. Olvassak én Amy Harmont? Az időutazós, különleges képességes vonal vonz, de azért nagyon lelkes sem voltál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínű neked is tetszene, kellemes olvasmány kategória, de nem kiemelkedő annyira. :) A legjobb benne tényleg, hogy van kémia a szereplők közt, és andaltó az írás. Ha ez elég, hogy bevonzzon, akkor jó lesz! :) Egyébként most jut eszembe, hogy engem még kicsit Kate Quinn regényeire emlékeztetett, ahogy pl a szálakat összeköti, meg az írásmód is. :)

      Törlés