Néhány sort szeretnék írni az év utolsó olvasmányairól is, amikről azt hiszem azért egész posztnyi gondolatot most nem fogok összehozni, de egy-egy rövidebb értékelést írok róluk. :)
2019 óta évente olvasok egy Kate Quinnt, es bár változó, hogy mennyire tetszenek, nagyon keresem az első kettőhöz hasonló élményt tőle, és elolvasom az újabb könyveit. A The Briar Club következett most.
Ugyanaz a felolvasó olvasta fel most is a hangoskönyv verziót, Saskia Maarleveld, így aztán most is nagyon jó minőségű, élvezetes felolvasásról van szó.
A könyv maga sajnos nem tetszett annyira, középszerű maradt, nem vont be magával annyira, mint vártam. Holott nagyon sok érdekes és fontos témát érintett, és rendkívül színes karaktergárdával dolgozik benne Quinn.
Fliss, Grace, Bea, Réka, Nora és Arlene... Ők mind Briarwood House lakói, az '50-es évek Washington DC-jében. Van köztük anya, özvegy, ex-baseball sztár, és persze mindenkinek vannak kisebb-nagyobb titkai. Például van, aki egy gengszterrel ápol romantikus kapcsolatot. De hogy az egészből mégis hogy lesz a kezdőjelenet zűrzavara, két holttesttel a ház két pontján? Úgy, hogy van itt némi kémkedés is, és van, akinek bizony egy cseppet súlyosabb a titka, mint a többieké.
Az időszak történelmi-politikai hátterét is bemutatja Quinn, és behozza a történetbe a fogamzásgátló tablettával kapcsolatos első kísérleteket is, az egyik szereplőn keresztül.
Grace March teadélutánjai teszik könnyedebbé és elviselhetőbbé a lakók mindennapjait, és ezekből heti rendszerességű szeánsz válik. 
Kedvenc fejezeteim azok voltak, amiket Pete és Nora szemszögéből kaptunk. Velük igazán jó felütéssel indult a regény, de utána kissé leült számomra, Rékán és Fliss-szen nehezen rágtam át magam, a végén az események kissé zavarosan zárultak le, de kétségkívül izgalmak és fordulatok közepette. Szóval nem lett a kedvenc Kate Quinnem, de ez is jó iparosmunka.
A hangoskönyv végén van egy interjú a szerzővel és a felolvasóval. Bár feljebb dicsértem Saskia Maarleveldet, azért annyit hadd jegyezzek meg, hogy ha Quinn-nek sikerül szépen kiejtenie Réka nevét magyarul, akkor Saskiának igazán illene tudni leutánoznia, vagy ha nem tudja, hogy kell, kérdezzen utána. Ugyanis szerencsétlen asszony az egész audiobookban Ríka.
A recepteket nagyon feleslegesnek éreztem a könyvben, de az csak az én nünükém, számomra csak feleslegesen megtörik a mesélést.
A Libri egyik karácsonyi díszkötete volt ez a szépség, és amikor az ajándékkártyámat költöttem el náluk, úgy döntöttem, berakom ezt is a kosárba, hátha jó lesz alapon. Hogy jó lett-e? Hát nehezen tudom eldönteni.
Ez egy tényleg csodálatosan szép kivitelezésű kötet. A kép nem is adja vissza, mert egészen érdekes textúrája van a borítónak, és még élfestett is. Csak fogalmam sincs, kinek szól? Ünnepi hangolódásnak nekem nem elég ünnepi, nem a karácsonyhoz köthető. Elnézegetni kikapcsoló élmény volt, de tényleg egy fél óra alatt átlapozható. Nem értem ki a célközönség.
Az idézetek rendben vannak, többé-kevésbé, de a hozzá halmozott raklapnyi közhely, nos kissé sok volt nekem.
Azt olvastam, hogy olvasni tanuló gyereknek jó lehet, és utána egy picit más szemmel tudtam rá nézni, de szerintem emberfia nincs, aki egyébként ezzel a céllal a szeme előtt venné meg ezt a kötetet.
Szóval összességében: gyönyörű semmiség. Milyen értékelést érdemel az ilyen könyv?
És a másik jómadár, amire részben ráillik a gyönyörű semmiség kifejezés, de itt azért jóval nagyobb a nosztalgia-faktor, és erőteljes szentimentális szálak vannak a háttérben számomra... A Karácsony a Roxfortban olyan, mint egy nagyon egyszerű karácsonyi mesekönyv, kevés szöveggel, sok nagy képpel, egy 10 perces lapozó. Sajnos valamiért (egy kő alatt élek!), azt gondoltam ez is egy"lexikon"-szerű gyűjtemény a karácsonyi eseményekről, fejezetekről a HP mind a hét kötetéből, holott már a borító is hirdeti: Részletek J.K. Rowling Harry Potter és a bölcsek köve című regényéből. És a könyv tényleg ennyi, a karácsonyra készülődés sorai, gyönyörű illusztrációkkal körítve. A tanulók összeírása, akik maradnak a Roxfortban a karácsonyi szünetre, a hatalmas fenyőfák a Nagyteremben, az ámuldozó ajándékbontogatás, amikor is előkerül a láthatatlanná tevő köpeny, a furulya, és a Weasley-féle kötött pulcsik. :)
Ziyi Gao csodásan elkapta a hangulatot, mesebeli és kedvesen megrajzolt karaktereket adott. Igazán végigillusztrálhatná az egész sorozatot, de persze tudjuk, hogy ezek a projektek sosem jutnak el a végéig, szóval én elégedett vagyok most ezzel a kis részlettel. Nem mellesleg pluszpont, hogy kisebb gyerekkel is elolvasható. Szerintem elő fogom venni minden évben, kicsit hangolódni a karácsonyra, tökéletes hozzá. :)
Amikor befejeztem, azt írtam fel magamnak, hogy tragikomikusan üdítő, és ez valóban helytállóan leírja, milyen élmény is volt ez a rövidke történet. Az írópáros, Juli és Andris korzikai utazásának történetét ismerhetjük meg belőle, de ennél végső soron sokkal többet is. Bámulatos, hogy mennyi minden fért bele ebbe a vékonyka kis kötetbe.
Néhol komikus, néhol azonban nyomasztó korrajz ez a '70-es évekről, és azon belül is az akkori (akkori?) magyar turistákról. A turistákról, akik nem válthatnak elég valutát, akik filléreiket számolgatva, kuporgatva próbálják meg élvezni az életet, miközben egy rosszul kiszámolt érkezés, egy félreértett szó, és néhány egyéb kommunikációs baki komoly gondokat szülhet.
A korzikai nyaraláson kívül felelevenednek egy korábbi ausztrál út visszás emlékei is, kitekintünk Indiába, és Olaszországon is keresztülnyargalunk, persze csakis lélekszakadva, mindent megpróbálva behabzsolni, miközben a hidegélelmet kuporgatjuk a kocsiban, és a benzinpénzt számoljuk. Azt feltétlen fontosnak tartom megjegyezni ezen a ponton, hogy a kocsit kérem szépen Krapancsák Tódornak hívják. :D
Juli és Andris kétségbeejtő helyzetekben találja magát, főleg, amikor már - végre - ténylegesen Korzikára érnek, András régi barátjához, ahol is kiderül, nem egy udvarház vendégei lesznek, ahol a tejjel-mézzel folyó kánaán, és a kert végében futó hűs patak várja őket, hanem bizony saját szállásukat maguknak kell kifizetni, és oda fel is kell caplatni napjában többször is. Nem úgy hívták őket egy hét "vendégségbe", ahogy ők gondolták. A kommunikáció hiánya egyre-másra csalódásokat szül, mind a vendégek, mind a vendéglátók számára. Érdekes azt is apróra megfigyelni, milyennek mutatja be a messzire szakadt hazánk fiait a szerző.
Gördülékeny, szórakoztató, sokrétű írás, minden balszerencsés fordulat ellenére valahogy mégis pozitív hangulatban lehet olvasni, és figyelni hogy is viseli a csapásokat szegény házaspár. Tetszett, hogy a kitekintéseken, kalandokon, viszontagságokon keresztül mennyi mindent megtudunk közben a kapcsolatukról, személyiségükről is.
Keserédes, hangulatos kisregény nem csak utazásról, hanem barátságról, házasságról is. El is felejtettem már, milyen jó Fehér Klárát olvasni!
"(...), hanem az öbölre bámultam, ahol a lebukó nap színparádét rendezett. Egy pici bárányfelhő, egyetlen pici felhő volt az égen, de az is csak azért, hogy aranyvörös peremet kapjon. A sziklák komor, fekete csúcsok, a tenger sötétkék tinta. Csend, béke, szépség ömlött el a tájon."
Én elég hamar lemondtam a libris díszkötetről, eleve nem nagyon vonzanak az ilyen bölcsességek, de ezek szerint nem maradtam le semmiről.
VálaszTörlésKarácsony a Roxfortban: töröltem az előrendelést a 10%-os törvény miatt, hogy majd egy év múlva meggondolom, de most olvasva, amit írsz, meglehet, akkor sem fog kelleni. A HP szakácskönyvön még gondolkodom, esetleg belelapozok majd egy könyvesboltban.
Fehér Klára mindig jöhet. :) Ezt is olvastam, nagyon régen, nem sokra emlékszem, de jó volt, hogy felidézted. :) Talán majd újra előveszem egyszer.