Clare Pooley: How to Age Disgracefully

Clare Pooley-t tavaly ismertem meg, és rögtön megkedveltem. A Rendhagyó szabályok ingázáshoz című könyvét olvastam akkor, és az év egyik meglepetése lett. Nagyon kedveltem frappáns megoldásait, kellemes szereplőgárdáját.

Valami hasonlóra számítottam ennél a könyvénél is, és végülis hasonlót kaptam, csak kicsit lassabban "ért be". 

A How to Age Disgracefully - magyarul a remek Hogyan öregedjünk méltóságmentesen? címet viseli - szintén egy feel-good kötet merész fordulatokkal, és egy csokor színes és érdekes karakterrel, akik ezúttal majdnem mind nyugdíjasok. 

Azért írtam, hogy lassabban ért be a történet, mert két gondom volt a regény első felével: az egyik, hogy nem tudtam, hova akar majd kilyukadni, mi lesz a fő fókuszpont vajon, csak nem a betlehemes játék? Nem szerettem volna, ha egészen a végéig húzódnak a próbák, és hogy az legyen a "nagyjelenet", mert annyira azért nem volt izgi ez a rész. Szerencsére csak mellékszál maradt. 

Illetve a másik, hogy tulajdonképpen ki is a főszereplő? Art? Lydia? Daphne? Ziggy? Nagyon örülök, hogy a második részben kikristályosodott, hogy Daphne az, és egy végtelenül szórakoztató történetet rittyentett az írónő az öreglányról! 

A történetben az 50-es Lydia, aki elvállalta egy nyugdíjasklub szervezését és vezetését a helyi közösségi házban, hirdetést ad fel. Erre a hirdetésre jelentkezik többek közt Daphne is, de ott van még Art, William, Ruby és Anne is. Pauline-t talán meg sem érdemes említeni, annyira idejekorán búcsút veszünk tőle, morbid, de egyben merész és vicces vágással. ;D Van  még egy Maggie Thatcher nevű kutyus is, akit felváltva gondoznak a klubtagok, na és persze Ziggy, a tiniapuka, aki 8 hónapos kislányát hordja a szintén a közösségi házban levő bölcsibe/oviba (nursery). 

A magyar kiadás.

Sajnos hamarosan veszélybe kerül a közösségi ház, ugyanis felújítása sokba kerülne, és az ingatlanosok tervei közt, akiknek el akarják adni az épületet, egyáltalán nem szerepelnek holmi klubok és gyerekmegőrzők. Adott tehát a feladat: meg kell menteni a közösségi házat, és ehhez kell valami ésszerű pénzszerzési terv is. 

Tetszett a humor, az összefogás, a barátságok, kapcsolatok alakulása, ahogy zsák a foltját (néha a fonalát ;)) megtalálta, és ahogy segíteni tudtak egymáson a hóbortos és különös csapat tagjai. Ziggy és Daphne kapcsolata különösen szívcsücsök lett. ♥ Art háttértörténetét is nagyon szerettem. 

Szuper volt már az elejétől az idősekkel kapcsolatos sztereotípiák lerombolása is. Jót derültem azon, ahogy Lydia elképzelte, hogy majd kártyáznak, kirakóznak, teázgatnak, és anekdotáznak a régi szép időkről... :D Ezek az idősek igazán belevalók, életerősek, érdeklődőek, tettrekészek, és nem semmi múltjuk van. Nem bingózni gyűlnek össze! 

Pluszbónusz: ismét egy olyan könyv, ahol az első fejezet csak a végén nyer értelmet. :D 

Érdekes, mozgalmas cselekmény és jól megírt, összetett karakterek, akiknek csomó kisebb-nagyobb titkuk akad, s ezek szép lassan felszínre bukkannak. Érzelmes, szívmelengető, de nem csöpög, és szépen elvarrja a szálakat. Clare Pooley-tól biztosan fogok még olvasni, mert tényleg könnyed kikapcsolódás, de egyáltalán nem bugyuta, érint mindenféle komolyabb témát, és van mondanivalója is. 

Tracy Rees könyvei, azok hangulata, kedves szereplői, emberi, és szépen ívelt történetvezetése jutott eszembe a kötetről. Ha egyik bejött, tetszeni fog a másik is! :) 

Többen írták, hogy A csütörtöki nyomozóklub is hasonló, nos erről nem tudok nyilatkozni, mert az nagyon idegesített már az elején, és én bizony félbehagytam.