2024. március 23., szombat

Clare Pooley: Rendhagyó szabályok ingázáshoz

Először is: ne higgyetek a magyar borítónak! Nem jól sikerült szerintem, túlságosan a romantikus irányba tolja el a gondolatokat, és sehogy sem stimmel, a szereplőket tekintve sem, hacsak nem Sanjay-éket gondoljuk ide mint párt - de a bőrönd akkor is hogy kerül ide az ingázáshoz? Szóval a belsejét nézegessétek inkább ennek a könyvnek (is), mert azt, úgy gondolom megéri. :)

A Rendhagyó szabályok ingázáshoz egy szórakoztató olvasmány, ami több egy sima mezei chick-litnél. Rengeteg fontos témát ragad meg, és jár körbe, és a megoldásai is frappánsak; kellemesen elvarrja a szálakat. Rövidek a fejezetek, és a történet több szereplő nézőpontjából bontakozik ki, akik mind ingáznak ugyanazon a vonaton, így gyakorlatilag napi szinten látják egymást, de ahogy az lenni szokott, nem tudnak egymásról semmit igazából... Egészen addig, amíg egy váratlan esemény arra nem készteti őket, hogy elkezdjenek beszélgetni. A beszélgetésben persze a minden lében kanál Iona jár az élen, aki, miután már megszegték ezt a nem-beszélgetős szabályt, nem rest mindenféle indiszkrét kérdést is feltenni, és  mindenbe belebonyolódni. Az utasokból lassan barátok lesznek, ahogy nem csak megismerik egymás életkörülményeit, és azokat a nehézségeket amikkel a felszín alatt küzdenek, hanem aktívan segítenek is egymás problémáin, legyenek azok bármilyen nehéz természetűek is. Ezzel együtt pedig azért szerencsére nem az marad meg az olvasóban, hogy jaj, de habkönnyű is minden, és léteznek instant megoldások. Egyáltalán nem marad felszínes a könyv, vannak kemény élethelyzetek, és állandó küzdelmek. Nem oldódik meg minden egy karikacsapásra. 
Iona 57 éves, és magazinterapeuta, ami egy kiveszőben lévő műfajnak tűnhet, és talán tényleg az is... Ionát kollégái őskori dinoszaurusznak tartják a munkahelyén, és mindenféle célzásokat tesznek rá, hogy fel kéne pezsdítenie a rovatot. A munkahelyi gondokon túl aztán a szereplőket megismerve sokasodnak az egyéb természetű problémák is: van, akinek pánikrohamai vannak, van, aki kiadott egy meztelen képet magáról, és most ennek issza a levét, van, akit kirúgtak, de nem meri elmondani a feleségének, és csak tétován ingázik tovább, megszokott útvonalán. Szóval akad itt minden, a midlife crisistól kezdve, a házassági problémákon át, a demenciáig. 

"Hogy lehet, hogy az őszülő és ráncosodó férfiak tiszteletet váltanak ki másokból, míg az olyan jó karban lévő nők, mint amilyen ő, láthatatlanná válnak?"

Tetszett, hogy mennyire más dolgok derültek ki az adott utasról, mint amit a külsőségek alapján gondolni lehetett. 
Érdekes és sokféle karaktert és élethelyzetet vonultatott fel Clare Pooley, amihez igazán hálás helyszín az ingázó vonat, és nekem bejött a könyv üzenete, még ha magát Ionát néha kicsit "soknak" éreztem is. De az ilyen típusú ember pont ilyen. 
Illetve nyilván, a gonosz kis agyamban megfordult azért az a gondolat, hogy naiv kicsit a könyv, meg van benne szirup is, hiszen akármelyik utas lehetett volna mondjuk sorozatgyilkos. :D Vagy épp lehettek volna még keményebb gondok, amit nem lehet meg-vonat-terapeutázni, pl. skizofrénia, alkoholizmus, függőségek. De aztán elhussantottam ezeket a gondolatokat, és inkább élveztem a könyvet. :) 

"(...)van egy kínai közmondás, ami valahogy így hangzik: Ha elég sokáig állsz a hídon, az ellenséged holtteste előbb-utóbb elúszik melletted."

Egyébként az egy picit zavart, hogy szerencsétlen Ionát mindig Ilonának olvastam, ami ráadásul, mint régies név, még stimmelt is a munkájából kiöregedő asszonyra. :D Amíg el nem olvastam az utószót, addig azon a véleményen voltam, hogy meg kellett volna esetleg változtatni a magyar verzióban a nevét, de ott aztán kiderül, kiről van elnevezve. :) 

Pierst nagyon megkedveltem, és tetszett az, ahogy Candidával (tényleg ez a neve! ááá!) alakultak a dolgaik, nem szokványos volt a megoldás. Az Emmie-Sanjay szál is jó volt, nem kaptam hülyét a romantikától, sőt, kicsit meglegyintett a végén az Igazából szerelem szele, de ezt nem spoilerezem el, hogy miért. :) Bea sorsa meglepett, és sajnáltam őket nagyon. Tobytól viszkettem. 

"Amikor megtörténik az, amitől az ember hosszú ideje fél, akkor többé már nincs mitől félnie."

Jó jelenetek, nincs erőltetettség, a megoldások ötletesek. Kellemes olvasmány volt, örülök, hogy elolvastam.
Néha egy picit emlékeztetett a Lélekdokira, amit szintén nagyon szerettem olvasni, és ami ugyanúgy nagyon fontos és nehéz témákat mutatott be, de könnyed köntösben azért. 

"Drágám, ha feladod, ők nyernek – mondta. – Azt akarják, hogy kicsik legyünk, ezért fontos, hogy kihúzzuk magunkat. Azt akarják, hogy láthatatlanok legyünk, úgyhogy meg kell mutatnunk magunkat. Azt akarják, hogy csendben maradjunk, ezért hallatnunk kell a hangunkat. Azt akarják, hogy megadjuk magunkat, ezért küzdenünk kell."

Eredeti címe Iona Iverson's Rules for Commuting, de megjelent The People on Platform 5 címen is. :) 


U.i.: azért a Bea (Bíííí!!!) Beaként való ragozása kissé bántotta a szememet. És tessék, megint egy Bea, mint a Beth Moran könyvben. :D 
Kukacoskodás még: milyen az az elsődleges színű toll? És a "Baleseti sebészet sorozat" az ugye, ugyeeee nem az ER, vagyis az ikonikus Vészhelyzet volt eredetiben? 

6 megjegyzés:

  1. Ez a könyv is a radaromon van egy ideje, úgyhogy örömmel olvastam, hogy bejött neked. Remélem, hogy nekem meg nem ez lesz langymeleg, mint szegény Legendás latték neked.

    "...miután már megszegték ezt a nem-beszélgetős szabályt, nem rest mindenféle indiszkrét kérdést is feltenni, és mindenbe belebonyolódni. " Erről eszembe jutott az introveráltas könyv, ott is ez volt, hogy tömegközlekedésen nem beszélgetünk, és ez volt az írónő az egyik feladata, hogy kérdezzen mindenféle indiszkrét dolgot. A fura az volt, hogy a válaszoltak is neki sokan, nem tudom, én hogy reagálnék ilyen helyzetekre.

    "Vagy épp lehettek volna még keményebb gondok, amit nem lehet meg-vonat-terapeutázni, pl. skizofrénia, alkoholizmus, függőségek." Ez nekem inkább megnyugvás, hogy nincsenek benne ilyenek, még ha tényleg kissé naivnak is tűnhet, de én nem is szeretek ilyesmiről olvasni, épp elég, amivel a való életben találkozom, szóval ez nekem plusz pont. :)

    Összességében nekem úgy tűnik, van azért mélysége is, de nem annyira, hogy megülje az ember gyomrát.

    "azért a Bea (Bíííí!!!) Beaként való ragozása kissé bántotta a szememet." Az ilyesmi nekem is bántja. Nem is tudom, miben volt egy Lucy nevű angol szereplő, akit végig a "lüszi" kiejtéshez toldalékoltak, holott az a francia kiejtés. Ja, A hömpölygő sírban! (ugye, ott volt? de mindegy is, ha nem, attól még helytelen volt és idegesítő) Hát hülyét kaptam tőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaa! :) Na, szuper, ezt azért tudom ajánlani! :) Remélem én is, hogy nem lesz langyi!
      De jó, most pont párhuzamot tudtál vonni az introvertáltas könyvvel! Szerintem talán a meglepetés ereje miatt válaszolgattak neki, meg lehet ez az idegennek könnyebben megnyílsz adott esetben, mert igazából nem lényeged, megtudja-e ezt az infót, vagy nem. Passz, én sem tudom, hogy viselkednék, a kérdező személyétől is függene.

      Jaj persze, nyilván nem kellenek ilyen szörnyű problémák a könyvbe, nekem is megnyugvás volt, hogy nem ez volt benne, csak járt az agyam, hogy azért akkor nem lett volna olyan egyszerű, ha ilyesmi is előkerül.

      Igen, pont ahogy írod, van egy kis mélysége, és közben kellemes is marad, jó olvasmányélmény, még ha nem is kiemelkedő annyira.

      Oh, nemár, Lucyt lüszizik? Valamikor megfogadtam, a Strike-okat nem fogom sose magyarul olvasni annyira kiábrándító lenne, pl a magázódás miatt is...

      Törlés
    2. Erről meg eszembe jutott (:D) A tudsz titkot tartani? Sophie Kinsellától, ahol a csaj a repüléstől való félelmében mindent elkotyog egy ismeretlennek a repülőn, ugyanerre gondolva, hogy hát idegen, erre kiderül, hogy az új főnöke. Szóval megvan ennek is a veszélye. :) Persze nyilván viszonylag kicsi az esély egy ilyenre.

      Igen, lüszi kiejtéshez van toldalékolva végig, rettentően idegesített. :D Ellenben van egy férfinév, amit elfelejtettem, ami meg végig A betűs ejtéshez van toldalékolva, holott szerintem E-vel kéne ejteni, de aztán olvastam, hogy a teljes nevet A-val kell ejteni, így akkor gondolom, a becenevet is. A nyavalyába, hogy nem jut eszembe. :(

      Törlés
    3. Olvastam valamikor régen, nem rossz Kinsella regény! :)
      Igen, a rossz toldalékolás nagyon idegesítő. :( Sajnos nem tudom kire gondolsz, az A betűsre, de ha eszedbe jut, majd írd meg!

      Törlés
  2. Én a szerző másik, magyarul megjelent könyvét, az Őszinte szavakat olvastam, és hasonló a véleményem róla, mint neked erről a könyvéről. Úgy látszik akkor nagyjából ugyanazt hozza mindig.

    Egészen kellemes élmény volt, de különösebben nem maradt meg bennem olvasás után, a főszereplő nevén kívül a többiekére pl. nem is emlékszem. Az is foglalkozik ugyan komolyabb kérdésekkel, de a vége sajnos nagyon hollywood-i, sokkal jobb lett volna, ha máshogy futtatja ki. Egyébként tipikusan ilyen kis kedves, szívmelengető olvasmány, amit ha olyan hangulatban van az ember, egyszer szívesen elolvas, de mély nyomot nem igazán hagy.

    Plusz pont viszont, hogy az emberek problémáit tényleg hitelesen ábrázolja, ezt szerettem benne a legjobban.

    Ha nem lesz idegrendszerem semmi komolyhoz, és Agatha Christie-re is ráunok majd, lehet hogy el fogom ezt is olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt is nézegettem most, mivel ez jó élmény volt, szerintem valamikor sort kerítek majd rá. :)
      Valószínűleg nekem se fognak nagyon megmaradni a részletek belőle, de így is tök jó elfoglaltság volt, és szerettem visszatérni hozzá, olvasni. :) Valóban ilyen tipikusan feel-good könyv, és bár ezek sose lesznek igazán kiemelkedőek az éves olvasmányok között, azért szuper, hogyha inkább ilyenekból rakódik össze több, mint a "meh"-típusból. :D

      Törlés