Olvassatok inkább Gerald Durrellt!
Merthogy ott aztán tényleg lehet tanulni ÉS szórakozni, sajnálom, de amit én etológiából eddig kaptam Durrelltől, az MESSZE messze, nagyon messze túlszárnyalja Wohlleben bácsit. Természetesen tudom, azért más a műfaj, amiben alkottak, és elismerem, a kötet sok különböző, értékes információt tartalmaz, mégis "össszedobáltnak" érződik, gyakran vált irányt, néha túl egyértelmű dolgokat mesél el, vagy épp nem mélyed el jobban egyes állatok szokásaiban, mond valamit, de nem sok tartalom van mögötte, csak némi találgatás. Sokat ugrál fajról fajra az egész kötetben, és különféle témák csapásirányát követve próbálja feltérképezni az állatok érzelmi életét, de az a helyzet, hogy míg Durrellnél még évekkel később is emlékszem egyes jelenetekre, mint például Cicely és Geronimo párharcára, vagy akár mondjuk egy olyan fajra, mint a teporingo vulkáni nyúl, addig Wohllebenről és az állatok érzelmi életéről az fog eszembe jutni, hogy hát igen, VAN. Mármint érzelmi élete az állatoknak. És hogy ezt eddig is tudtuk.
Összességében korrekt, ámde csapongóan összerakott ismeretterjesztő kötet, rövid fejezetekkel, amely sokféle állatról oszt meg közepesen érdekes információkat, sajnos inkább kissé száraz stílusban.
A fiamnak mindenesetre nagyon tetszett, hogy állatosat olvasok minden este az esti mese után még fel kellett olvassak ebből is pár oldalt neki. :) De erről is csak az jutott eszembe, hogy úristen, mennyire fogja imádni Durrellt! (És az is már csak néhány év talán!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése