Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

"Úgy kacagtak az átírótömbben a görbén húzott, gyönyörű betűk, mintha szeretnék egymást. Mintha egy vonalba húzták volna az összest, és ha akarnám, megfognám a végét, akár a malac farkát, és ki tudnám egyenesíteni az egészet."

Márciusban láttuk a Megyek utánad című darabot, ami Grecsó Krisztián azonos című könyvéből készült, és már akkor eldőlt számomra, hogy szeretnék megismerkedni az írásaival is.

Bár tavaly már megvettem a Vera című kötetet, most mégis a Harminc év napsütést, egy tárcanovella gyűjteményt vettem előbb kézbe. Már az első két-három novella jóleső könnyek közt hagyott, és azzal a megmásíthatatlan érzéssel, hogy nekem Grecsótól MINDEN kell. ♥ Azt hiszem ritka az ilyen erős, azonnali kötődés a szerzőkkel, jó volt megélni a pillanatot, még akkor is, ha a feltétel nélküli lelkesedésem egy picit alábbhagyott, ahogy a családi történetekről másféle sztorikra is átnyergelt Grecsó. A kötet néha leült, vagy csak olyan darab-darabok jöttek, de összességében ezekből volt kevesebb, több a megkapó, emlékezetes írás benne. 

"…sodortam együtt mamával a bögyörőt, amit ma úgy neveznek, gnocchi, de akkor még nem tudtuk, hogy idővel majd olaszul kell szólítani a bögyörőt, mi csak sodortuk."

Imádtam Juszti mamát, és a vele kapcsolatos történeteket, de ugyanúgy Vera és Daru felvillanásait is, igaz, előbbit még nem is ismerem közelebbről, utóbbit is csak színpadról valamelyest, mégis kicsit ismerősként köszöntöttem őket. 

"Nem volt mese, le kellett győzni a viharfelhő méretű kétségbeesést, lenyelni a torkomban galádul bálozó sírást, és futni a lány után."

A '90-es évek retro romantikája, kamaszszerelmek, nagymamával való balatoni nyaralások, vagy lekvárfőzések megidézik saját hasonló emlékeinket. Ez az édes-bús nosztalgia végig ott rejtőzik a sorok közt. Ismerős, utánozhatatlan hangulatok törnek elő, pláne Grecsó csodás, érzékeny, de nem giccses tolmácsolásában. Néha persze direkt rá-rábök azokra a fránya érzelmekre, felkavarva rég feledésbe merült dolgokat, ízeket, színeket, valami másságot, ami arra az időszakra olyan jellemző volt.

"Hosszú, téli este volt, végtelen, nyúlós percekkel, ahogy a kiskamaszok látják az időt, amikor egy hétvége még hetekig telik, az iskolai szünetek alatt meg azt is el lehet felejteni, merre van a katedra, és hogy van olyan szó egyáltalán a világon, hogy vektor. Unatkoztunk, mert a sok idő semmire sem jó, a sok idő csak akkor kell, ha nincs, és mi fetrengtünk abban a rengeteg felesleges percben."

Szabó Magda jutott eszembe róla itt-ott, és ennél nagyobb dicséretet azt hiszem nem kaphat. ;) Bár Magdánál persze lényegesen könnyedebb, felszínt kapargatóbb, rapszodikusabb és lázadóbb is a szöveg, mégis olyan gyönyörű mondatokat, képeket, hasonlatokat tudott adni, amiken öröm elidőzni. 

"vallomások kócos katedrálisa"

"fátyolos idő volt, eltűnt a határ, mintha bezacskózták volna az eget."

"Csak az ég küld ilyen ritka pillanatokat. Amikor tudod, vizsgázol, de nem számít, ha megbuksz. Be vannak lakkozva a percek."

Szerettem, hogy mennyire sokféle történetet mutatott meg, a kamaszkor esetlenségétől a vadulós zenekar-alapításokon, és a felnőtté válás nehézségein át, a szelíd, szeretetteljes családi emlékekig. Sok novellánál a cím a legvégén nyer értelmet, akár éppen úgy, hogy az utolsó sorra a novella címe lesz maga a "válasz". Ez a szerkesztésmód különösen tetszett. És ha már válaszok, ezt az idézetet sem tudom kihagyni a bejegyzésből: 

"Áll egy férfi és egy nő egymással szemben, mint tánc előtt, vagy mint a nagy pillanatokban, amikor szinte biztos az „igen”, és mégis kérdezni kell. De kérdezni, vágyni, szeretni kegyetlenül nehéz, mert a kérdés maga a döntés, az akarás, az elhatározás. Hát ezért olyan gyávák a férfiak, ha kérdezni kell."

Megkapó, már az első történettől abszolút magával ragadó kötet, nagyon-nagyon jólesett olvasni.  

Nyomokban még egy kis Harry Pottert is tartalmazott: 

"Ahogy néztem, az jutott eszembe, hogy Harry Potter manzárdja is a lépcső alatt volt, és mennyi mindent kibírt az ifjú varázslótanonc. Bennek is menni fog. Bár arra nem emlékszem, hogy Roxfortban volt-e olyan erőpróba, hogy folyamatosan magyar kisüstit kell inni."

Kedvenc történetek: Össze kéne szedni ♥, Anyám első süteménye, Remények, Ildik, Aki mást szólít apának, Lakjon, mondjuk, Ercsiben, Kamaszok, Micsoda idők, micsoda lábak, A tejút és a festett ló, Nagymama karácsonyra, A férfiak sose tudják, Két korty svédcsepp, Csendes kalendárium, Himnusz egy női bokáról, Kémlelő.