Moning Maniac - a nagy újraolvasás második felvonása

A Fever (Tündérkrónikák) új kötetének, a High Voltage-nak a megjelenése előtt úgy döntöttem az elejéről indítva újraolvasom az egész sorozatot, hogy képbe és hangulatba is kerüljek mindennel. :) Az újraolvasás végül picit jobban elhúzódott mint vártam, de a lényeg, hogy nagyon élveztem. 

Ez a poszt most a második felvonása az újraolvasásnak, és igazából tényleg csak rajongóknak ajánlom, és azoknak, akik már olvasták a köteteket. A korábbi olvasásokról és újraolvasásokról rengeteg egyéb poszt van a blogon - spoilermentesek is! - amiket az újraolvasás első posztjának elején össze is szedtem --> ITT megtaláljátok őket.

A sorozat az alap 5 kötet után először úgy volt, hogy egy Dani spin-off sorozattal folytatódik, ami végül is csak részben valósult meg, és vett egy-két kanyart a folytatás a kötetek számát és narrátorát tekintve. Az Iced-tól kezdve a sorozatot emlegetik Fever World-ként is, de más számozások szerint az egész egy sorozatnak is tekinthető, 9 résszel.

Az első 5 kötet epikus, nagyívű történetét valljuk be, nehéz überelni, de természetesen jólesik ugyanabba a világba és ugyanazok közé a szereplők közé visszakerülni, és izgatottan várni, hogy a függőben maradt rejtélyekre vajon milyen választ kapunk... Annak ellenére, hogy én abszolút rajongok a Feverért, számomra is kicsit gyengébb a második széria, bár nem kezelem szigorúan külön őket. Az Iced volt mindig is a leggyengébb láncszem számomra, és most, az újraolvasás során is ismét csak azt éreztem, ez kevés Moningtól, ez nem egy igazán jól összerakott eleme a szériának, és hogy valami hibádzik.

De lássuk kicsit részletesebben, milyen impressziók értek a 6-9. kötetek legfrissebb újraolvasása során. SPOILEREK VANNAK! 

Iced: Egy, az előbb taglalt bevezető után már nem könnyű mentegetni, de azért kedvelem ezt a kötetet is, csak ezt a legkevésbé. Elvégre kell lennie egynek, ami valamiért a rangsorban utolsó marad. A cselekmény nem olyan nagyívű, döcögősebb, epizódszerű. Kat halálosan unalmas, mint narrátor, és Christian sem a szívem csücske éppen, szóval az ő részei sem dobtak fel. Vannak üresjáratok, és magát a rejtélyt is könnyebb megoldani. A szerkezet zártabb, kevesebb a nyitott kérdés.

Hiányzott Mac és Barrons. Dani nem rossz narrátor ugyan, de hozzá kell szokni.

Ryodant kedvelem. Imádtam most is a dialógusaikat Danivel, és sok, kérdő hangsúly nélküli kérdést. :)

"Barrons breaks heads. Ryodan turns them inside out. Barrons fucks you up. Ryodan makes you fuck yourself up."

A könyvtáros jelenetet szinte el is felejtettem, meglepetésként ért hirtelen, persze abban a szempillantásban már leesett, hogy mit is szabadítanak rá a világra akkor... :O (Crimson Hag)

Az Iced újrázás most is kicsit olyan érzés volt, hogy nna, jó, akkor most hogy ennek vége, csapjunk is bele rendesen a lecsóba.

Burned: Ennek a kötetnek a történetvezetését már jobban szerettem, szeretem, és tetszettek az új dolgok amiket elhint, behoz a képbe. Pl. az Unseelie Princess, a ZEW-k. :)

Vannak új narrátorok is, és kifejezetten örültem most is Lornak. ;) Nagyon szórakoztató figura.

Barrons megjelenése, Mac visszatérése is tök jó volt, bár ismételten éreztem azt, amit sokan fogalmaztak már meg kritikaként: Mac túl sokat filozofál és ventilál mindenen és ez a túlgondolkodás bizony néha már unalmas.

Szuper volt mindenkiből egy kis szeletke. Meglepett, hogy Dani tényleg milyen hamar eltűnik az elején a Silverekben... Hogy aztán kapjunk egy Jadát, akivel nem könnyű megbarátkozni ugyebár... :)

A 'Christian megmenekítése' cselekményszál szerintem a könyv gyengesége, a sok más apróság, és a karakterekhez való kitekintés adja az igazán jó részét, nem a tiroli hegymászás a Crimson Haghez. :)

Feverborn: Már az elején feltűnt egy kis (?) hiba, hogy Mac vajon miért német hegyláncokat és Németországot emleget Ausztria helyett, ahol valójában zajlott a Christian-mentőakció. :O

Mac láthatatlansága jó húzás, és vártam az olajfestékes BB&B jelenetet, de most mégsem ütött akkorát. Sőt, sajnos valahogy az egész nem tudott akkorát ütni

Az érzelmek ezúttal nem ragadtak annyira magukkal, mert nagyjából élt az emlékezetemben a végkimenetel. A kapcsolatok dinamikáját és alakulását, az érzelmi viharokat most is kedveltem, de relatíve sok volt a felvezetés ebben a részben, a konkrét akció pedig kevés. Nem voltam ettől a résztől most annyira elragadtatva, inkább vártam, hogy túlléphessek rajta, tovább a Feversonghoz. A korábbi, kritikaként megfogalmazott darabolódás most is zavart. A cselekmény nem eléggé összeszedett, a megszokott mértékű rejtélyesség hiányzik. Jelen pillanatban biztosan nem adnék már rá 10/9 pontot amit a megjelenéskor valószínűleg az újdonság varázsa miatt kaphatott meg tőlem.

A legjobb azt hiszem most is a Jada-Ryodan vonal volt, és a nagyjelenet a tűzzel, és a gondolattal, hogy Jada talán a gyermekét akarja kimenteni mindenáron. 

Feversong: Ez a kötet az, amit eddig tényleg csak egyetlenegyszer olvastam, és összességében alig valamire emlékeztem belőle, bár szó mi szó, Tittivel felelevenítettünk pár dolgot a legviccesebbtől a legundorítóbbig. Előbbibe beleillene akár a 

“Holy psychotic PCs, Robin, we’ve a murderous MacBook on the loose!”

is Ryodantől, aki alig él éppen, mégis van energiára elsütni ezt az oltári poént. ;) 

A legundorítóbb rész most is kissé megremegtette a gyomromat, elég naturális az egész, de inkább nem is emlegetem a továbbiakban.

Imádtam, ahogy Jadába fokozatosan visszatért Dani, a szlengek, a lazaság, és egy a könyv végére valóban egy felnőtt Dani állt velünk szemben, nem ez a hűvös, hasadt, másik személyiség.

Sorozatok újraolvasásánál mindig olyan meglepő, hogy mekkora különbség van abban, hogy az első és utolsó köteteknél mennyi cselekményre emlékszel... És ez nem azért van, mert annyival többször olvastam volna az elejét, mégis mintha az valahogy "beégett" volna, a vége meg egyszerűen "kiesik". A Feversonggal is így jártam most, még csak nagy vonalakban sem emlékeztem, hogy is bonyolódnak majd a szálak, és azt az egy-egy emlékezetes momentumot, ami megvan bástyaként, mégis mi a szösz köti össze. Az újraolvasás örömei: ismét felfedezni az apró, és hát khm,bizony a nagyobb részleteket is. :) Maga a song of making, és a dal körüli káosz, a megoldás mikéntje is újra meg tudott lepni. A kis szerep-átvétel a végén meg végképp. :D SPOILER! Cruce-Unseelie King SPOILER VÉGE!

Barrons és Mac kapcsolatában most is érzékeltem a túlzásokat, a nagyon szentimentális vonal nem passzolt hozzájuk, még ha end-of-the-world-stuff is van, akkor sem.
Barrons okos és letisztult válaszai viszont nagyon ott voltak mindig a szeren, ez kompenzált.

“Things never stop going wrong. Life isn’t about waiting for peace to arrive, it’s about learning to thrive in the midst of war."

Most pedig, végre valahára, bár igaz hogy két hónap csúszással, mert már márciusban el akartam olvasni, jöhet az új kötet, a High Voltage, ami telis-tele lesz Danivel, Ryodannel és Shazammal. ;)

Feverre fel! :D