Julie Buxbaum: Tell Me Three Things

"There's nothing lonelier, than a hand on glass. Maybe because it's so rarely reciprocated."

Költői és melankolikus a Tell Me Three Things - magyarul Három dolgot mondj -, ugyanakkor nagyon mai, modern, tinis is. Elég ritkán nyúlok már young adult kötetek után, de néha mégis elfog a kísérletező szellem, főleg, ha több ismerősöm is jónak, olvasásra, sőt akár újraolvasásra is érdemesnek értékel valamit.

A Tell Me Three Things tényleg a ya-k jobbik oldaláról való, aranyos, néha egészen szívmelengető könyvecske.
A főszereplő lány Jessie Holmes, akinek meghalt az édesanyja. Ez önmagában is egy nehéz helyzet, de az élete tényleg fenekestől felfordul, amikor édesapja egy gyászolókat gyűjtő csoportban megismerkedik egy nővel, aki pedig a férjét vesztette el, és akit aztán szinte se szó, se beszéd feleségül is vesz. Jessie apja felszámolja addigi életüket, és elköltöznek a nőhöz. Jessie-nek nem sok beleszólása van a dologba. Persze ez nem gonosz mostoha történet, Rachel egyáltalán nem rosszfej, és nem akar keresztbe tenni Jessie-nek, a ház meg kész palota, és még személyzet is van.
Jessie mégis nagyon magányos, egyedül érzi magát, magára hagyatva, anya, és hirtelen szinte apa nélkül is, egy teljesen új környezetben, új iskolában. Hiányzik a legjobb barátnője, Scarlett, és úgy érzi senkivel nem fog tudni kapcsolatot kialakítani. Ekkor érkezik a semmiből egy email, "Valaki/Senki"-től (Somebody/Nobody), és a furcsa idegennel levelezni kezdenek. Bár Jessie eleinte bizalmatlan, hamar megtalálják a közös hangot, és az anonim jótevő hasznos tanácsokkal látja el a Wood Valley High diákjairól: kivel érdemes barátkozni, kit kerüljön.
Jessie hamarosan barátokra talál és egy kis részmunkaidős állása is lesz egy könyvesboltban. De vajon kicsoda S/N, akivel írásban annyira jól megértik egymást? Buktatók és félreértések sorozata után persze fény derül a könyv végén a személyére. :)

A hamisítatlan amerikai hangulat a 16 évesen saját kocsit vezető, klikkekbe tömörülő, egymást zrikáló tinikkel is megvolt persze, de szerencsére ezeken a kliséken túl tudott mást is adni a könyv. Gördülékeny volt, és pont jó helyen törte meg mindig egy-egy levél, vagy chatelés, sms-ezés a fejezeteket.
Néha viszont akadtak problémáim vele, amik főleg abból erednek, hogy nagyon kinőttem már ebből a miliőből, és az első szerelem cuki, de ugyanakkor kívülről unalmas lefolyásából is. Szerencsére voltak komolyabb kapaszkodók is, mint pl. az édesanya elvesztése, gyász, beilleszkedés, önzés, magány, baráti kapcsolatok kérdései.
Az utószóban kiderült az is, hogy részben a saját történetét írta meg a szerző, az édesanyja elvesztésével kapcsolatban, a szerelmi szálat pedig azért szőtte bele, hogy ne legyen minden olyan komor.

"Certain facts tend to render everything else irrelevant." 

Tetszett, mert eredeti hangja volt, és kellemes stílusa. Kedveltem a felsorakoztatott fiúszereplőket is benne, Liam, Theo, Caleb, Ethan, a maguk nemében mind elég normálisak voltak, na persze mindenki a saját kis batyujával együtt.
Az apával való kapcsolatot és a veszekedés feloldását kedveltem legkevésbé. Bejött megint az a fura papírforma, ami sokszor van a ya-kban, hogy a szülők irrelevánsak kb. Annyira oldalvonalra vannak téve, hogy a gyerekeikkel nem is találkoznak néha össze minden nap a munka meg a hodály ház miatt. Életszerűtlen. A konfliktus ami kialakult, és ahogy "helyrehozták", szerintem nagyon esetlen volt.

Érdekes, hogy elég jól összerakott könyv, mégis összességében kicsit "vázlatos" volt nekem, és hozza a műfaj kliséit. S/N viszi a hátán a történetet.

Érdekes szavak, kifejezések:

- FWIW: for what it's worth rövidítése
- kismet: sors, végzet. Ezt még az életben nem hallottam sehol! Ti ismeritek?