Kortárs magyar krimi, ami még jó is? Igen, helló, Mészöly Ágnes! Sokan áradoztak már erről a könyvről, így került rá a radaromra, majd a kívánságlistámra is. Amikor megkaptam januárban, akkor pedig szinte rögtön nyúltam is utána, nagyon kíváncsi voltam és Niki teljesen felvillanyozott a rajongásával.
Elzárt vadászház a Zemplénben, egy összeszokott társaság, akik minden évben találkoznak pár napra, és szűnni nem akaró eső... Máris megvan az alaphelyzet, és a para-faktor is. A Vladimir Viszockij Emléktúrának nevezett osztálytalálkozót a Munkácsy gimi egykori diákjai már 28. éve tartják meg, nagyjából azonos a társaság is, csak kevéssé fogyatkoztak meg (eddig).
A vadászházat, ami teljesen fullextrás, Doki találta, egyetlen hibája talán, hogy wifi, na az nincs. Nem is volna nagy baj, hogy az eső olyan könyörtelenül veri az ablakokat, és nincs térerő, hiszen van Activity meg pálinka is, el kell osztani a szobákat, kijárkálni cigizni a teraszra, eljátszani, hogy talán idén más nyer a szokásos "Fogadáson". Egész addig nem baj az sem, hogy a csúszós, saras felhajtó teljesen járhatatlan, és nem lehet autóval kijutni a völgyből, amíg Zozót holtan nem találják reggel a teraszon... Úgy néz ki, mint aki alszik, még egy pokróc is rá van terítve...
Gota, aki ügyészként dolgozik, kezébe veszi a dolgokat, és elkezdi kihallgatni a társaságot. Eleinte szinte senki sem akarja komolyan venni, hogy talán nem balesetről van szó, és a gyilkos köztük van. Arra pedig végképp nem számítanak, hogy milyen egyéb információk kerülnek még napvilágra a hétvége folyamán, és hogy talán még kevesebben hagyják majd el a vadászházat a végén.
Ennél többet nem árulok el, de rengeteg izgalmas és meglepő történés útján jutunk el a poirot-i jelenethez, amelyben végre kiderül minden.
A könyv hátuljában van egy alaprajz a házról, ez tetszett, de sajnos mire megláttam, már elképzeltem lelki szemeim előtt, bár nem sokkal másként. Amikor leírta a teraszt, és az étkező-konyha részt, nekem azonnal a Való Világ villája ugrott be, és oda helyeztem be a szereplőket - tudom, ezer éves trash a legelső valóságshow, de mindenki nézte, úgyhogy tudjátok miről beszélek. ;)
A fejezetek fel vannak osztva a 14 szereplő között, minden fejezetet másik karakter narrál. Talán szokatlan ez a sok nézőpont, de szerintem szuper ötlet volt, még izgalmasabbá tette az elbeszélést. Csak az elején éreztem úgy, hogy nagyon egyformák a "hangok", az első pár fejezetben nem jött át annyira az adott narrátor személyisége (vagy csak még nem ismertem itt őket annyira?), de később árnyaltabbak, érezni a különbségeket, az egyéniségeket a mondóka mögött. Vica fejezete volt a legborzasztóbb, mesterkéltségből persze jeles. Amit nem gondoltam volna, hogy Ricse része lett az abszolút kedvencem. Pedig ahogy a többiek szemén keresztül láttuk a srácot, semmi szimpatikus nem volt benne. Egész addig, amíg az ő fejébe nem helyezkedtünk. :) Humora és lazasága is bejött.
Furcsa volt nekem, hogy 40+-osnak kell elképzelnem a társaságot, szerintem ez egy kicsit elhibázott lépés volt, egyrészt annyira gyerekesek, másrészt pedig simán lehetett volna a 28. helyett csak a 15. 18. vagy 21. Viszockij Emléktúra is ez, nem oszt nem szoroz, de a viselkedésükhöz, meg az ordenáré sok piáláshoz is jobban illett volna csak 35 körülinek hagyni őket kb. Mondjuk én már most se bírnám ezt, rosszul voltam a gondolattól, hogy meddig vannak fenn, és hogy mennyit vedelnek - gyakorlatilag idejekorán ki is fogynak a piából, jó ég.
Az alapszituáció egyébként remek mint krimi-háttér, ugyanakkor kissé elképzelhetetlen is ez a nagy összetartás, az évenkénti (!), szinte teljes létszámos emléktúrák, és az, hogy emellett mégis mennyi régi sérelem maradt megbeszéletlenül. Ezeket persze ezen a hétvégén most mind feltépik. Nem maradhatnak ki a plátói és kevésbé plátói szerelmek, barátságok sem a cincálásból, sok a felgyülemlett feszültség.
Az is kissé hihetetlen, hogy mennyire különféle háttérből gyűlnek össze, de adott némi pikantériát a dolognak - ki kinek dolgozik, kinek a lekötelezettje, milyen alá-fölérendeltség van itt-ott a szereplők közt. Érdekes társadalmi körkép is a karakterek kaleidoszkópja.
Készítettem egy kis ábrát magamnak a szereplők közti viszonyokról az elején, jó kis agytorna ugyanis hirtelen mindenkit elhelyezni a palettán, és átlátni, régen és most milyen kapcsolatban voltak egymással. Van egyébként egy lista a könyv elején, pár mondatnyi információval mindenkiről. Lapozgattam oda, de csak az első néhány fejezet közben, utána hamar belerázódtam a nevekbe és becenevekbe és már csak élvezni akartam a könyvet, a folyamatábrát sem vezettem tovább, csak próbáltam figyelni a jelekre, elejtett célzásokra, befejezetlen mondatokra, elhagyott tárgyakra... Nem tudtam kitalálni ki a gyilkos, kicsit elragadtattam magam az elméletemmel, és talán nem gondolkodtam elég logikusan, pedig sok minden mutatott az irányába.
Fordulatos, jó stílusú, hangulatos történet a mostoha időjárással, a szaporodó hullákkal, a sok gyanúsítottal, a múlt apróbb-nagyobb titkaival.
A vége nekem különösen tetszett, még egy pici csavar, még egy O-ra tátott száj. Mészöly Ágnes merész, és jó krimit ír, jöhet a másik könyve is, a Megrajzolt gyilkosságok, ahol viszontláthatjuk az egyik szereplőt Rókabércről. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése