2016. május 7., szombat

Fredrik Backman: A Man Called Ove


Már mióta szemezünk, Backman és én.... Az összes karaktere és én... Ove, a nagymama, és most már Britt-Marie is... Kezdett már frusztráló lenni, így aztán végre elérkezettnek láttam az időt, hogy közelebbről is megismerkedjek velük.

Az Ovéval való találkozás igazán megtisztelő volt. Igen, megtisztelő volt megismerni ezt a morcos, mogorva, magának való, kényszeresen szabálykövető vén fószert. És hogy miért? Mert ő az egyik legszeretetreméltóbb, legkedvesebb, legemberibb ember a föld kerekén. Ellentmondás lenne a szavaimban? Tévedés. Ez Backman csodája. Végy egy mogorva, egyedül élő, mindent ellenőrizgető és kritizáló, maradi trottyot, és tedd olyan szerethetővé, hogy az olvasó ne tudjon könnyek nélkül búcsúzni tőle... Működött!

Ovét iPad-vásárlás közben ismerjük meg az első jelenetben, illetve csak odáig jutunk, hogy az eladókat nyaggatja az iPadekkel kapcsolatban. Ehhez a jelenethez csak jóval később térünk vissza és máris más megvilágításba kerül majd. :) Először itt kapunk képet Ove személyiségéről, aztán jön a napi rutinja, a garázsajtó ellenőrizgetése, a szabályok betartatása, a Saab-mánia, és az állandó savanyú kép. Nem tűnik igazán kedvelhető főszereplőnek elsőre, ugye? 
A könyvben egymást váltják a múltban és jelenben játszódó epizódok. Megismerjük Ove múltját gyerekkorától, kapcsolatát feleségével, Sonjával, Rune-nal való barátságának hullámhegyeit és hullámvölgyeit, és összes autóvásárlását is. A jelenben pedig tanúi vagyunk, amikor új szomszédai lesznek egy négytagú, pardon, négy-és-fél-tagú család személyében, akik nos, első lépésként kilapítják a postaládáját az utánfutójukkal... Ove magánkívül van, amikor meglátja, hogy a hórihorgas családfő mennyire nem tud tolatni, de persze már azon is kiakad, hogy a férfi láthatóan olvasni sem tud, hiszen bement a lakóövezetbe a gépjárművel, ami TILOS!, ahogy azt tábla is hirdeti. Ove, és a fickó felesége Parvaneh meglepő módon egyetértenek nagyon sok mindenben és hamar "barátokká" válnak.

Ove rendkívül magányos. Nem nehéz kitalálni már az első pár fejezetben, hogy a feleségét, Sonját már elveszítette, és mivel ők valódi, életre szóló lelki társak voltak, a borsó meg a héja, Ove életének nincs is igazából értelme a kedvese nélkül, úgy érzi nem is él már, és nem is akar élni. Pedánsan, kényszeresen elrendez mindent maga körül és meg akar halni... Az új szomszédok kérései és apró-cseprő javítanivaló dolgai azonban folyton keresztülhúzzák Ove terveit, és a sok apró esemény menthetetlenül besodorja Ovét abba a közösségbe, amitől megpróbált volna elevickélni suttyomban. Ráadásul egy macska is mellé szegődik, és nem tágít. :)  (Cat Annoyance!)

Már ellőttem a borsó meg a héja közhelyet, de nem közhely mindez, ha igazi érzelmes kapcsolatra mondják, és Ove és Sonja házassága ilyen volt. Kedvesen és sallangmentesen voltak ők egymás lelki társai, kiegészítői, azzal a nagy másik közhellyel egyetemben, hogy: az ellentétek bizony vonzzák egymást. ;) 
Most már két svéd Sonját szeretek! Jonasson elefántját és Backman felejthetetlen Ovéjának feleségét. :) 
“She just smiled, said that she loved books more than anything, and started telling him excitedly what each of the ones in her lap was about. And Ove realised that he wanted to hear her talking about the things she loved for the rest of his life.”


“He went through life with his hands firmly shoved into his pockets. She danced.” 

Hihetetlen ez az Ove. Ő az a régivágású ezermester típus, aki mindenhez ért, és akinek még van józan esze. A józan esze mellé meg egy jó nagy szíve is... :) A tetejébe becsületes is. Kicsit meg kellett rázzam magam, ahogy minden kis jócselekedetnél ráébredtem, én is beleestem abba a hibába, hogy elkönyveljem, a savanyú kép mögött csak besavanyodott lélek lakozhat. Backman rendkívül tehetségesen írta meg és bontotta ki ezt az karaktert, és bámulatosan jó emberismerettel rendelkezik. Olyan ügyesen finomhangolta az érzelmeket, hogy a végére álljon össze minden egy csodás szimfóniává, ami nem más, mint az élet. Aminek a szépsége az apró örömökben, az emberi kapcsolatokban, a kölcsönös segítségnyújtásban van. És a bosszankodásokban, dühödt felcsattanásokban, drámai összeveszésekben ugyanúgy. :) Ups and downs... 
Apropó Up! A muki egy az egyben a kisöreg a Fel! című meséből. :) Nézzétek meg... még a postaláda is kilapul a filmben is...
De van másik film is, teljesen Ovés. :) (még nem láttam)

"People like you are not made anymore."

Értékelés: 10/10 Tökéletes véget kapott. Meg is könnyeztem.

Ove, öröm volt veled találkozni. :') 
(U.i.: A film megnézése után úgy döntöttem abszolút megérdemli ez a történet a kedvenc címkét is. :))) :')

Érdekes szavak, kifejezések:


- saffron - sáfrány
- stripling - suhanc
- whelp - kölyök
- reiterate - ismétel, ismételget, hajtogat
- forthright - nyomban, azonnal
- curmudgeon - zsugori, goromba fráter
- indomitable - hajthatatlan

3 megjegyzés:

  1. Jó látni, hogy neked is tetszett, csak jót hallottam róla. :) A nyáron én is tervezem olvasni.

    VálaszTörlés
  2. Mikor még csak a bejegyzésed elejét olvastam, teljesen a Fel! jutott róla eszembe, és jót mosolyogta rajta, hogy Neked is. :)
    Nagyon meghoztad hozzá a kedvem, úgyhogy mindenképpen el fogom olvasni. :)

    VálaszTörlés
  3. Bevallom, egy ideje izgulok, mi lesz Ove sorsa nálad, de most megnyugodtam! :) Reméltem, hogy egy kis részem lehet benne, hogy te is megszeresd! :) És az a jó hírem van, hogy így maradhatunk barátok is! :D :P ;)

    VálaszTörlés