Poszt-turkáló: Skylight Confessions

Forrás.

A Poszt-turkáló rovatban időről-időre régebbi bejegyzéseket mentek át, amik eltűntek a freeblog eltűnésével. Most az egyik kedvenc Alice Hoffman könyvemről írt bejegyzést választottam ki, abból az apropóból, hogy láttam, Nikkincs nemrég beszerezte magának ezt a könyvet. :) A Skylight Confessionst 2010-ben olvastam, és kedvenc címkével is felruháztam akkor, pedig egy vizsgaidőszak is kettévágta az olvasási élményt, ami elég zavaró tud lenni, szétesik kicsit a könyvben való haladás. 

Az eredeti poszt 2010. 01. 15-én íródott. 

Alice Hoffman: Skylight Confessions

"If love could tie you to a place from which you never wished to roam, then wouldn't it be sensible to suppose that after death it might also tie the atoms that made you to that very same place?"

Igen-igen elhúzódott a Skylight Confessions olvasása, de egyáltalán nem azért, mert nyögvenyelős volt. Sajnos pont ez volt az a könyv, ami leginkább "félbeszakadt" a vizsgaidőszak miatt, pedig nagyon nem érdemelte meg.

Alice Hoffman-nal kezdek úgy lenni, hogy vagy nagyon jót ír, vagy valami olyat, ami nekem nagyon nem tetszik. Nemrég az Itt a Földönnel kicsit felsültem, mert ugyan megkaptam a szép leírásokat és a hangulatteremtés is igazán hoffmani volt, a történet mégis alulmúlta a várakozásaimat, és a karakterek sem voltak szimpatikusak.

Ezek után kicsit félve vágtam neki a Skylightnak, de gondoltam nem baj ha két Hoffmant is olvasok egymás után, csak nem csalódom mindkettőben. :) 

A Skylight Confessions tulajdonképpen családi dráma, egy csipetnyi misztikummal, sok-sok nehézséggel, több generációval. Az Alice Hoffmanra jellemző egyedi atmoszféra, és a válogatott, élvezetesen szép szóhasználat ezúttal jó történettel párosult, és érdekes, az ember figyelmét felkeltő szereplőkkel.

Egy 17 éves légies szépségű, kicsit boszorkányos külsejű és gondolkodású lánnyal, Arlynnal kezdődik a történet. Sokáig ő ápolta édesapját, aki azonban súlyos betegsége miatt meghal, és amikor a vörös hajú szeplős lányka a temetés napján kiáll házuk tornácára, különös érzés keríti hatalmába: hogy meg kell várnia akkor és ott a küszöbön a sorsát... És akkor megérkezik egy eltévedt férfi, John Moody, akivel össze is köti magát. De vajon jól tette? 

Évek múlva térünk vissza a házaspárhoz, akik nem közelebb, inkább egyre távolabb kerültek egymástól az évek során. Ki hozott rossz döntést? John, amikor betért a 17 éves bájos lány karjai közé? Vagy Arlyn, amikor makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a sorsát azon az éjjelen találja meg? Vagy talán senki sem hibázott és mindennek így kellett lennie?

Évekkel később Arlyn halála után a gyermekek, Sam és Blanca sorsának fonalát vehetjük fel, akikhez kedves segítőt vezérel a sors Meredith személyében. Meredith különös körülmények közt találkozik Johnnal, és látja meg mellette az őt kísértő Arlynt. Úgy érzi van itt számára valami megoldandó, és késztetést érez, hogy a család életébe lépjen. A zűrök leginkább Sam körül sűrűsödnek: drog, szökések, hazugságok... Blanca kevésbé problémás, ő egy igazi könyvmoly. :)

Hogy hogy találjuk a következő generációt, és vajon kit hogy talál meg a sorsa, arról már nem szólnék többet. Félek így is sokat elárultam, de a fülszövegben is majdnem ugyanennyi le van írva, szóval annyit talán nem lőttem le.

"Glass breaks, love hurts, and families all have their own secrets..."

A könyv már az első oldalakon beszippantott. Egy csipetnyi misztikummal és szellemekkel meghintett, egyébként tisztán emberi és családi történet, amiben mindenki találhat magának egy-egy szereplőt, akivel azonosulni tud. Életszerű és életszagú. Nem boldog, nem vidám, de nem szomorú és keserű, csak elmeséli és elmesélteti magát, és ennek a furcsa módon összerakott családnak a mindennapjait.

Tetszett, hogy a három különböző részben a három időről, három generációról van szó. Arlyn elbűvölt, jól megírt karakternek tartom. Sam rettenetes, borzasztó, minden rosszat elkövet amit csak lehet - és mégsem lehet nem szeretni. Alice Hoffman olyan szép érzékkel adott neki egy-egy kedves jelzőt, gondolatot, tettet, hogy meg lehetett látni, ő sem csak fekete-fehér. 

Jó volt olvasni a sorsról való gondolatokat, hogy hogy vezethet egy-egy aprónak látszó döntés egy egész élet valamilyen mederben való lefolyásához. Az egészet nagyon jó volt olvasni.

Külön pluszt adott nekem a ház, amelyben a család lakott, művészi nevén a Glass Slipper. Majdnem minden fala üvegből volt; egy csodapalota. Vagy egy áttetsző madárkalitka. Honnan nézzük?

A borító és a kiadás ami megvan nekem (felső kép) telitalálat. Vintage hangulat, Arlynra hasonlító vöröses hajú hölgyemény, és a sztoriban végig szereplő gyöngysor a nyakában. Figyeltek a tervezők. A betűtípus és a színes kombinálása is tökéletes. Nem utolsósorban pedig jó illatú, sárgás, rezgős hangú papírlapok, és kézbe való kis méret. :)

De a jobb alsó borító is nagyon jó, azon a Glass Slipper házat láthatjuk a vörös hajú nő kezében.

Bookmarked gondolatok:

"The past was done with. Now she was made out of glass, tranparent and clear. She was an instant in time. One damp evening, two stars in the sky, a line of soot, a chattering gathering of neighbors who barely knew her, in the dining room. She had convinced herself that her future would arrive on the street where she'd lived her whole life if only she'd wait long enough. If she trusted in fate."

"Blanca had been reading at the table. (...) she already preferred paper over flesh, ink to blood."

"Cancer was a spell with evil effects; said aloud, the very word was capable of putting a curse on the speaker."

"Don't let the cat out of the bag. It bites, it scratches, it eats mice whole, tail and ears and all."

Értékelés: 10/10 - A történet lezárása, az utolsó részletek helyreillesztése kicsit máshogy is történhetett volna, de pontlevonást úgy érzem nem ér meg.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Megkoptak az emlékeim róla, de szeretettel gondolok vissza erre a regényre, léleksimogatás volt, érdekes sztori, több generáció, és a sors misztikuma, ami oly sokszor beszövi Hoffman könyveit. Azt hiszem újra kellene olvasni. :) És persze folytatni is az életművet, hátha megint valami hasonlóba futok bele. 

Nektek melyik a kedvenc Alice Hoffmanotok?