Rainbow Rowell: Eleanor és Park

Rainbow Rowell ifjúsági regénye két fiatal megismerkedését, szerelmét mutatja be, különféle családi gondok, iskolai problémák közé ágyazva. Eleanor és Park az iskolabuszon kerülnek egymás melletti ülésre, és bár eleinte semmit nem kommunikálnak egymással, lassan mégis kialakul köztük valami kapocs, barátság, majd ennél több is. 

Mindkét fiatal kilóg a társai közül, kívülállók. Eleanor nem kifejezetten szép, és nem is vékonyka, mint a korabeli többi lány, hatalmas vörös hajkoronája van, és szokatlanul öltözködik. Park pedig félig koreai, magányos farkas, aki képregényeket búj egyfolytában. A képregények révén kezdődik el köztük valami, a fiú ugyanis észreveszi, hogy Eleanor stikában vele együtt olvassa a lapokat a buszon. :) 

Az olvasás, majd később a közös zenehallgatás hamar összehozza őket, de Eleanor családi körülményei miatt csak Parkéknál találkozgathatnak, és csak titokban. Eleanorék sokan vannak testvérek, egy szobában zsúfolódnak össze, és igen szegény körülmények közt élnek. A fürdőszobának ajtaja sincs, csak egy függöny választja el a konyhától. Ezt pedig tetézi a nevelőapa, akinek lehetetlen megfelelni, szörnyű személyisége van, és még bántalmazza is Eleanor anyját. 

A tiniszerelem tehát nem felhőtlen a körülmények miatt, és még egyéb bonyodalmak is jönnek, például a gonosz, ám népszerű csajok bandája a suliban, akik gúnyolják és bántják Eleanort. 

Régóta tologattam magam előtt ezt a könyvet, amit annyian olvastak és szerettek, és megint valahogy úgy jártam, mint Gayle Formannel. Nem tudok beállni a rajongótáborba, nekem ez kicsit kevés volt, középszerű, nyálas, és sajnos sokszor éreztem azt, hogy ezekkel a problémákkal már nem tudok azonosulni, nagyon kinőttem belőle. Nosztalgiával gondolok persze vissza azokra az időkre, amikor a legújabb dalszövegek, kiközösítő csaj-klikkek és az első csók élménye, és az első szerelmi vallomás volt az élet, de ahhoz, hogy igazán megszeressek egy regényt, nekem ennél több kell bele, és legalábbis az, hogy az ennél nagyobb problémákat meg alaposabban bontsák ki. 

A végével kifejezetten elégedetlen voltam. Nem igazán volt megindokolva, és hát elég sutának éreztem, hogy SPOILER! Park elviszi Eleanort kocsival egy rokonhoz, és akkor majd jó lesz minden... Nem kérnek segítséget senkitől... Park apja, meg az egész hacacáré közepén ilyenekkel van elfoglalva, hogy jólvanfiam, de akkor a sebváltós kocsival mész WTF?! Egyébként totál hiteles tényleg, hogy a friss jogsis gyerekedet inkább küldöd el a világ végére egyedül egy olyan autóval, amit nem is tud vezetni, és egyébként se kérdezel tőle szinte semmit... Na, ez a baj, túlságosan felnőttfejjel látom mindezt, és nem tudok elvonatkoztatni, meg nem látom át a nagy láv sztorinak az értékét, ha azzal zárják le, hogy nem is lett ebből semmi, mert Eleanor szarik Park fejére. :D Persze lehet azon filózni, mi volt az a három szó a képeslapon, de gyanítom annyi volt, hogy szeretlek. Nem tragikus ez az egész, és megkönnyeznivaló, hanem inkább tragikomikus. SPOILER VÉGE. 

Amit szerettem, az a retró életérzés volt. :) A szerző ugyanis még a kütyümentes korszakba, a '80-as évekbe helyezte el a regényt, így aztán vannak magnókazik, kimerülő elemek, régi walkmanek, vezetékes telefonok és hagyományos képeslap- meg levélírás.
Illetve tetszett még, hogy Park úgy szereti Eleanort, ahogy van, és semmi sem zavarta a külsejével kapcsolatban.

A főszereplőket eleinte kedveltem, de idővel mindkettő elég távol sodródott tőlem. 

A párbeszédek jópofák, gyorsan olvasható és gördülékeny a könyv, és a váltott nézőpont is tetszett, de inkább kerülni fogom a hasonló ya-kat, mert nem adnak nekem semmit. 

Értékelés: 10/5,5

Kedvenc karakter: Park anyja. 

A borítók egyébként szuperek, a magyar is nagyon jól sikerült.