2021. március 9., kedd

Ernest Cline: Ready Player Two

Egy ideje már itt áll piszkozatban ez a bejegyzés, Ernest Cline Ready Player Two című könyvét ugyanis még február végén fejeztem be. 
Az első részt 2015-ben ismertem meg, és nagyon-nagyon szerettem, kellemes kis geekség volt, sci-fi, disztópia és kalandregény műfaji elegye, pergő cselekménnyel, sok popkulturális utalással, amikhez azonban nem kellett mélyreható tudás, lehetett sodródni az árral, és ráismerni közben sok mindenre, ami nosztalgikus érzéseket keltett.
 
A könyvből készült Spielberg film aztán 2018-ban került a mozikba, és sok kritika érte, de nekem hatalmas élmény volt - mondjuk bizonyára köze volt hozzá annak is, hogy a könyv pontos cselekményéről megfakultak addigra az emlékek, és a változtatások nem zavartak annyira. 

Kicsit hezitáltam, hogy újraolvassam-e az első részt, mielőtt belevágok a folytatásba, lévén, hogy már 3 éve se voltak meg a pontos események, de aztán felülkerekedett a kalandvágy és a kíváncsiság, és belevetettem magam a második kötet eseményeibe. Szerencsére hamar felderengett minden és mindenki, és annyira nem is volt szükség a régi cselekményszálakra. 

James Halliday univerzuma az Easter Egg keresés után is tartogat még meglepetéseket... Wade, vagyis Parzival (Z) mindössze néhány nappal a verseny megnyerése után olyasmire lel, ami gyökeresen megváltoztatja az Oasist, és a felhasználói élményeket. Kiderül, hogy Halliday kifejlesztett egy olyan eszközt, amellyel nem csak részt venni lehet a virtuális valóságban, de mind az öt érzéküket is tudják használni a felhasználók, valamint mindenki fel is töltheti az átélt, valós élményeit, hogy aztán mások is érezhessék ugyanazt, mint ők. Az ONI (Oasis Neural Interface) rendkívüli tapasztalásokat tartogat, azonban addiktív, és túlzásba víve synaptic overload syndrome-hoz, agykárosodáshoz, vagy akár halálhoz is vezethet... Talán nem véletlen, hogy Halliday nem szabadította rá a világra eme nagyszerű találmányát? Wade azonban úgy dönt, Art3mis minden heves ellenkezésének dacára, hogy közkinccsé teszi az ONI-t az Oasis felhasználók közt. 

Az ONI lenyűgöző lehetőségein túl Wade-re egy újabb rejtvény is várt, egy új küldetés, a "Shard Riddle", amiben hét "szilánkot" kell összegyűjtenie, hogy egy versike szerint ismét összeálljon a "szirén lelke". A megoldás természetesen ismét csak Halliday, Ogden Morrow és Kira múltjában rejlik, és bár két évig nagy a csend a játék körül - annak ellenére, hogy Wade rengeteg pénzt ajánl a nyomravezetőnek - , hamarosan felbolydul az egész Oasis, és mindenki az ONI foglyaként találja magát egy mesterséges intelligenciának "köszönhetően"... 

Az eleje és a vége tetszett igazán a történetnek, de azért sajnos vannak nagyon gyenge és kifejezetten rosszul sikerült részei is, amik lehúzzák. Az eleje nagyon érdekes, ahogy bevezet az ONI rejtelmeibe, és lehetőségeibe, valamint az új feladványba, bár talán túlságosan monológszerű is, mintha gyorsan le akarta volna darálni Cline a lényeget a megértéshez. Nincsenek interakciók, párbeszédek, csak úgy elmeséli a narrátor, hogy mi hogy is működik. 
Ami igazán rémes volt, az kétségtelenül a Prince- es kaland, ami eleve szörnyen hosszúra van nyújtva, de valahogy még hosszabbnak is érződik, és totálisan érdektelen bárkinek, aki nem nagy Prince rajongó...
Pont az volt a nagy előnye az RPO-nak, hogy nem kellett hozzá igazán nagyon mélyen geeknek lenni, a triviák viszonylag közismertek voltak, nem bonyolódott bele egyes popkult elemekbe, és ehhez főleg nem igényelt nagyobb háttérismereteket. Most viszont ezt elszúrta - legjobban Prince-szel, de néhány másik elem is picit sok lehetett annak, aki nem ismeri. Nem sikerült balanszírozni a közismertebb popkult határán. (Én annyit tudok Prince-ről, hogy tudom hogy néz ki, és hogy Purple rain, purple rain... )

A végén viszont pazarul elkanyarította a szálakat, és eléggé tetszetős befejezés lett belőle, még ha picit túlságosan "szép" is talán. Remek az alapötlet az ONI headsetekkel és a digitalizációval, de persze mindennek baromi sok hátulütője lehet/lenne, ha megvalósulna, rengeteg visszaéléssel. Egyelőre nem tudnám így elképzelni a világot, pedig valamelyest erre haladunk, és talán tényleg valósággá válik... 

Összességében tetszett, de hibái miatt elmarad az első résztől. 
Alig várom viszont, hogy láthassam filmen, ott talán majd helyén kezelik Prince-t is. :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése