Antoine Laurain-nel tavaly ismerkedtem meg, amikor instant kedvenc lett A piros notesz című regénye. Bár picit vonakodtam Az elnök kalapjától, Sister meggyőzött, hogy ez is tetszeni fog. Hogy miért is vonakodtam? Ezek az elfuserált muszáj-ajánlások... Az virít a hátlapon ugyanis, hogy "Imádni fogják, akik szerették Muriel Barberytől A sündisznó eleganciáját." Igen, ennyi volt, ami eltérített a könyvtől, már a kezdet kezdetén, még jóval A piros notesz megvásárlása előtt, amikor egyszer a kezembe fogtam egy könyvesboltban nézelődve ezt a bizonyos kalapos könyvet... Én bizony nagyon nem csíptem A sündisznó eleganciáját, és villámgyorsan bizalmatlanná váltam az ajánlás miatt.
Örülök, hogy végül kicsit kacskaringós úton ugyan, de visszataláltam Az elnök kalapjához, és most már bizton állíthatom, még ha a rettenetes Holtodiglanhoz hasonlítják is szegény Laurain bármelyik sztoriját, én akkor is keblemre szorítva állok be vele a pénztárhoz. :) Vannak még bőven magyarul meg nem jelent regényei, remélem a Park Kiadó folytatja a sort a többivel is.
"A könyvelőként dolgozó Daniel Mercier magányosan vacsorázik egy párizsi étteremben; egyszer csak illusztris vendég, François Mitterrand telepedik a szomszéd asztalhoz. A vacsora végeztével a köztársasági elnök ottfelejti a kalapját, Daniel pedig úgy dönt, megtartja emlékül a fejfedőt, nem sejtve, hogy ezzel egész addigi élete fenekestül felfordul. A talizmánként szolgáló fekete kalapnak köszönhetően az átlagos kisember szakmai pályafutása meredeken felível. Mielőtt azonban a kalap segítségével a politikai hatalom rejtélyes működésébe is beleláthatna, a könyvelő – hasonlatosan a köztársasági elnökhöz – elveszíti a kincset érő tárgyat…
A híres fekete kalapról szóló modern mese sziporkázóan szellemes és ironikus; hitelesen idéz fel egy korszakot, miközben az emberiség régi közös vágyáról is szól: milyen jó lenne néha egy kis varázslat, hogy legtitkosabb álmaink valóra váljanak…"
Az elnök kalapja stílusában ugyanolyan bájos, derűs és kellemesen megmosolyogtató, mint A piros notesz volt, a szerelmi szál azonban hiányzik most belőle - hacsak nem tekintjük annak Fanny és szeretője afférját, de mindenesetre a szereplőket nem köti össze románc, csak a kézről-kézre járó kalap, ami szinte bűverővel bír. Mindenki, aki birtokolja kis időre a regényben, annak éltébe változást hoz, de szerencsére jó irányba.
Mindegyik szálnál máson volt picit a fókusz, ez nagyon változatossá tette a könyvet, egy pillanatra sem ült le, a váltások is mindig jókor jöttek, amikor valami már átfordult a szereplők életében, és a történetrészek összefűzése is gördülékeny volt.
Kedves, könnyed, franciás kötet művészetekkel, politikával, ízekkel és illatokkal megspékelve - tökéletes recept, remek kivitelezés. Monsieur Laurain, szerelmes vagyok az írásaiba. ♥ :)
Aww, úgy örülök, hogy ennyire tetszett! ♥ Megérte győzködni róla, mert ezek szerint ez a történet sem okozott csalódást, sőt. :) Amúgy a Sündisznót én olvasatlanul el is adtam, valahogy nem fűlött hozzá a fogam, és utólag sem érzem úgy, hogy bármiből kimaradtam volna. ;)
VálaszTörlésNekem ez a kötet még jobban is tetszett, mint A piros notesz: valahogy gördülékenyebbnek és érdekesebbnek találtam. Azt is szerettem, hogy nem csak egy konkrét főszereplő van, hanem többek életébe is beleshetünk - szerintem ez egy szuper koncepció! És abszolút csatlakozom, jó lenne még Laurain-t olvasni! :)
Köszönöm az ajánlást és biztatást, tényleg! :) ♥
TörlésHa engem kérdezel, tényleg nem vesztettél semmit a sündisznóval, de persze nagyon sokan szeretik. Nekem eleve nem volt szimpatikus a sznobkodó okoskodása, a koravén kislány, stb., szóval szerintem pont hogy nagyon más, mint Laurain könnyed prózája.
Nekem mindkettő nagyon bejön, a notesz is, a kalap is, kicsit mások, de mégis érezni a hasonlóságokokat, amikbe kellemes volt belehelyezkedni. :) Engem elsőre meglepett a szereplők váltása, de nagyon jó volt így!
Drukkoljunk, hogy jöjjön még tőle kötet!