Ha lenne egy irodalmi kávézóm, ez akár az egyik ital neve is lehetne. :) De persze most csak arra utal, hogy ismét elolvastam két Maigret kötetet Simenon életművéből. Az idei
várólista csökkentést részben biztonsági játékból, részben pedig azért, mert nagyon kikapcsolnak ezek a kis kötetek, és sok olvasatlanom van még belőlük, jól megtűzdeltem Maigret-vel. Az első verzióból még le is válogattam párat, végül öt maradt, és boldogan jelenthetem be, ezt az ötöt el is olvastam a listáról. :)
Egy közös posztban hozom most őket, ahogyan a
múltkoriakat is. Érdekes, hogy bár semmi tervszerűség nem volt a választásokban, és a sorrendben, mégis úgy alakult, ebben a kettőben akadt néhány közös pont.
Egyfelől Maigret felügyelő mindkettőben valahogy számára "idegen" világba csöppen, másfelől pedig én mint olvasó kicsit többet vártam a sztoriktól, egy leheletnyivel több mélységet, háttértörténetet, bonyolultabb megoldást. A hangulat, az állandó elemek persze ugyanúgy megvannak, és remekül bele lehet merülni a Szajna-parti nyomozásokba, kellemes olvasmányok, de nem a legsikerültebb Maigret-k.
Maigret és az öreg szerelmesek
Bár nagyon hangulatos, Maigret kötet, valami kis hiányérzetem maradt utána. Egy picit fojtogatott a légköre, pont mint Maigret-t a sok idős szereplő jelenléte a drámában, a rejtélyben.
A megoldás szerintem túl egyszerű volt, és nagyon hirtelen lezárást eredményezett. Valami kis csavar még kellett volna talán, vagy valami ami összezavarja az olvasót egy lehetséges gyanúsított irányába. Valóban létezik, hogy senki sem hazudik egy bűnténynél? - nyilván nem, de ezt meg lehetett volna még tekerni, kisajtolni belőle egy fondorlatosabb véget.
A házvezetőnő roppantul feszélyezett, nagyon kellemetlen személy volt szerintem. A gróf és a hercegnő szerelme-levelezése kicsit meseszerű, túl naiv, ártatlan dolog volt, ilyesmi aligha létezik igazából... A motiváció... igencsak gyenge lábakon állt.
Miért tetszett mégis? Jár az elismerés szegény Maigret-nek, Lapointe-nek, Janvier-nak, akik próbáltak eligazodni ebben a számukra idegen miliőben, Jacquette karvaly-pillantásától kísérve, és kibogozni az öreg szerelmesek titkait.
Maigret-nek ebben még rémálma is van, és csak néha-néha tud legurítani egy jól megérdemelt sört. De szendvicseket azért hozat a Dauphine-ből! ;)
"Ő, mintha csak bosszút akarna állni, nem hagyta abba a járkálást, úgy evett, egyik kezében a szendvicset tartotta, a másikban a pipát, és csak azért állt meg, hogy igyon egy-egy korty sört"
Maigret és a csapodár közjegyző
"Maigret ablakán kissé még fázósan pillantott be a márciusi nap. A főfelügyelő játszogatott. Persze nem építőkockákkal, mint kisgyerekkorában, hanem a pipáival."
Így indul Maigret és a közjegyző története, ezzel a kellemes és otthonos képpel. Csakhogy a felügyelő gondolatait épp komoly dolog köti le: a Bűnügyi Rendőrség igazgatójának akarják megtenni... Ám ő szeretne a dolgok sűrűjében maradni, a Bűnüldözési Osztályon, és így is fog tenni. A gyanúsítottakat szeretné megszorongatni továbbra is, és nem holmi aktahalmok fölött görnyedezni.
Ekkor jelentik Madame Sabin-Levesque érkezését, aki természetesen csakis Maigret-vel akar beszélni, hogy bejelentse, eltűnt a férje... már egy ideje... Kicsapongó élete miatt azonban megszokott volt tőle korábban is el-eltünedezni napokra, néhány hétre, így aztán nem tűnt különösebben furcsának, hogy kimaradt.
" - Ön Maigret főfelügyelő?
- Én vagyok.
- Kövérebbnek képzeltem."
A feleségről hamarosan kiderül, hogy legjobb barátja a konyakosüveg, és hogy a házban mindenki utálja őt a szobalányon kívül. A vagyon egyedüli örököse a nő, amennyiben a férj már nem él... Ehhez azonban egy holttest is kéne.
Maigret Lapointe-nal karöltve járja végig a helyi mulatókat a férj nyomát keresve, akiről kiderül, Monsieur Charles-ként ismerik. Hamarosan fény derül a feleségével való megismerkedésük titkaira is, és akad valaki, aki utoljára látta, eltűnésének éjszakáján.
Maigret a konyaktól kissé elundorodik az alkoholista nő miatt, de később inspirációt keresve ő is legurít azért egy pohárkával az ánizslikőr mellé. Gombás borjúmirigy, pacal és mandulás sütemény is fogy ebben a részben, valamint megtudjuk, hogy Maigret reggeli kávé adagja bő három deci. :)
" - Elment vele a hölgy?
- Az nálunk tilos, főfelügyelő úr - szólt közbe a tulaj.
- Hogyne, tudom. Elment vele?"
Remek neveket adtak a mulatóknak, legjobban a Riccs-raccs és A háncsszoknya tetszettek. Az meg külön kis mosoly volt, hogy szerepel a könyvben a "luxuspipi" szó. Nagyon tetszett a fordítás (Ertl István). :) És a borító is az egyik legjobb a Parkos kiadványok közt.
Tanultam két új kifejezést is a könyvből:
- zákányos - mámoros, ittas kapatos
- fügét mutat = fityiszt mutat
Idénre azt hiszem ennyi volt a Maigret-adag, de jövőre is legalább 5 újabb részt tervezek elolvasni. :)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
