2015. december 6., vasárnap

"Ilyenkor decemberben" - számok és tervek

Hasonlóan az előző évhez, sikerült előbb teljesítenem a kijelölt olvasási számot az éves Goodreads Reading Challenge-en, sőt, még korábban egy kicsit emeltem is a számon, így most, néhány napja értem el a 80 könyvig. Hurrá-hurrá! :) Természetesen év végéig még fogok olvasni, most össze is szedem ebben a posztban, hogy miket tervezek még be 2015-re. 



Ha most érne véget az év könyves szempontból, jó évet zárhatnék, ám kicsit vegyeset. Akadt három félbehagyásom, néhány igazi nagy csalódás, sok középszerű könyv, de remek, kiemelkedően jó könyvek is mind szépirodalmi, mind szórakoztató irodalmi kategóriában. Még mindig várom, hogy fog alakulni az év végi top 5-öm, bár vannak bőven jelöltek a "díjra". :) Angol olvasásoknál 30-nál járok, ami számomra kevésnek tűnik, de majd leintetek. ;) Kedvencnek egyetlen könyvet jelöltem idén, a Minden dolgok könyvét, de nagyon gondolkodom, hogy Harry August is megérdemelné ezt a címkét, és nagyon emlékezetes Rowling könyve is.

Az őszi és talán már a nyári tervezgetéseknél is kicsit abba a hibába estem, hogy nem számoltam a friss megjelenésekkel, a recikkel és persze saját női szeszélyemmel, így idén év végére már nem fogok tetemes mennyiségű könyvet betervezni, csak tényleg néhányat, amit ha nem is biztos, hogy elolvasok, de nagyon szeretnék sorra keríteni. :) 

Először is, amik úgy néz ki fix olvasások lesznek, a recipéldányok: 

- Lakatos Levente: Szeress jobban! --> 40%
- Sara Raasch: Hó, mint hamu --> 60%
- Virginia Macgregor: Milo szerint a világ
- Jonas Jonasson: Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok) 
kicsit kérdőjeles, hogy belefér-e még az évbe: 
- Joe Abercrombie: Half the World - A harcos

És az a három könyvecske, amit még szeretnék idénre beiktatni: 



Látásteszt :D 

A Harry Potter újaolvasását a gyönyörű illusztrált kiadásban abszolút az ünnepi időszara terveztem be már eleve. :) Ehhez még hozzáraktam a szintén mesés, és rövid Hollókisasszonyt és a Lost Lake-et, amit már ma tervezek elkezdeni. :) 

A várólistacsökkentést már júniusban sikerült teljesítenem, de ha marad időm, akkor szívesen beiktatok még abból is egy-egy könyvet, például a Rokon lelkek társaságát, amit már jópárszor bekészítettem magamnak az aktuális olvasnivaló kupachoz. 

Egyébként jó könyvmolyhoz méltóan én már a 2016-os várólistacsökkentős listát, és a januári olvasásokat tervezem, illetve tematikus hónapot is szeretnék tartani jövőre, hogy kivel, az még titok! :) 

Ti hogy álltok így év vége felé a kitűzött célokkal? :) Mit terveztek még? 

Forrás.

19 megjegyzés:

  1. Mekem még kettőt be kell fejeznem, és még nyolcat el kell olvasnom, hogy meg legyen a száz. Drukkolj!
    Szép évet zársz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, drukkolok, de azért nem lóverseny! :)) Gr-en meg mindig lehet a számokon is változtatni a célkitűzésben. Nekem szerintem még a 86-87 lesz meg talán, de nagyon talán. :) Általában annyi szokott lenni.

      Törlés
    2. Jövőre szerintem nem is csinálok magamnak kihívást, de idén sem dőlök a kardomba, ha nem sikerül :)

      Törlés
  2. Gratulálok! :) A Reading Challenge nekem is megvan, mondjuk én is 80-at lőttem be, aztán levittem 70-re, de szerintem végül a 80 is meglesz. :)
    A VCS-t naná, hogy elbuktam. :D De azért jövőre is próbálkozom. :)
    A 30 meg nagyon sok angolul, én nálam ez a szám 5, és abból 4 képregény. :P :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nálam azt hiszem pont fordítva volt, a 70-et (vagy 75-öt?) vittem fel 80-ra :)
      Sebaj, mindig újra lehet próbálkozni a vcs-vel, remélem nevezel azért jövőre is, ha másért nem, a listakészítés öröméért is megéri :D És mások listáját is olyan jó nézegetni. ;)
      Na, mondom én, nem panaszkodom akkor. De azért mindig többet szeretnék angolul olvasni, mint amennyit sikerül, a saját mércémhez nézve persze. :)

      Törlés
  3. én akarok még Borbíró Borit olvasni, meg felhőatlaszt, aztán majd látjuk, lehet, hogy tök más lesz belőle. még az is lehet, hogy Harry August, mert kisnima nagyon rácuppant erre a témára, lehet, hogy vele fogok együttolvasni. :)
    ez a 80 körüli könyv szép, én inkább lefelé nyomom ezt a számot. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Boriii! :) Én is szeretnék Borit, jövőre, elvégre három kötetem megvan. :)
      A Felhőatlasz engem annyira nem érdekel, bár lehet, hogy a filmet egyszer megnézném. :)
      Ó Harry August <3 :)
      A számot én a zsákmánynál nyomnám lefelé, az is ugyanis majdnem megvan már 80 idén... :D

      Törlés
    2. tegnap elkezdtem a felhőatlaszt, és rájöttem, hogy engem se érdekel. inkább majd megnézem.
      a recis meg kapott könyv nem számít zsákmánynak, csak amiért pénzt adtál. számold így, és mindjárt kevesebb lesz a vége. :D

      Törlés
    3. Akkor filmezés lesz belőle :))
      De zsákmánynak számít, max. külön nézem a vásárlásokat, abból csinálok költségvetést is mindig, csak az nem publikus. :)

      Törlés
  4. 80, szuper! Én nem tudom, hánynál tartok, nyolcvanvalahány, talán ebben a félbehagyottak már nincsenek benne, de volt még néhány könyv, amit nem jelöltem molyon, de elolvastam, mindegy is igazából :)
    Én most már letudtam minden recit, úgyhogy jöhet a láblógatás! :) (Nem mintha a recikkel szenvednem kellett volna, sőt!)
    Kíváncsi vagyok, mi lesz a top 5-ödben, az utóbbi két évben úgy emlékszem, kedvemre való volt a kis ötös listád!:) Nekem két tuti befutó van eddig, a többit meglátjuk, de amúgy már nekiálltam összerakni az év végi posztot.
    Majd írok tervezőset is, de az egész télre, mert most nagyon nem érzem azt, hogy túl kiszámítható lennék saját magam számára. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem is szuper. :) Sokan hátast dobnak ezektől a számoktól, akik nem olvasnak, vagy úgy vélik "nincs idejük" olvasni. ;)

      Láblógatás nekem a szabival jön majd, de bizony recifronton nem állok jól, mindennel haladni próbálok, és közben mintha nem haladnék semmivel :D ebben persze közrejátszik a könyvek hossza is. LakLev is 600 oldal. :) De élvezem én is őket, alig várom pl. a Jonassont, hogy rendesen belevágjak, erre persze ma a Lost Lake-et kezdtem... :D
      Még lesz szerintem más téli tervem is, de addig még nem meresztgettem a szemeimet. :)
      Tényleg, általában neked bejövős szokott lenni a top5-öm! :))) Kíváncsi vagyok idén hogy lesz.

      Törlés
    2. "nincs időm olvasni" - a kedvenc mondatom. :D
      Láttam, azért a Leventével jól haladsz! :) Én most a Flavia de Luce-ban tobzódom, de csak akkor leszek nyugodt, ha az összes recis-munkás posztot megírtam végrevalahára.

      Törlés
    3. :D igen, erről már dumáltunk egyszer, érdekes, hogy nekünk meg van rá időnk ;)

      Jól haladok, mert kevés szöveg van egy oldalon, szerintem nem olyan sűrű, mint az Aktus volt. :) Na meg muszáj haladnom, mert kb. tegnapra kellene írnom róla. :D
      Flavia, óóójee! :)

      Törlés
  5. Én 125 körül járok :D Nem gondoltam volna, az év elején hogy ennyi lesz! Tavaly még a 100 se akart összejönni.
    A 30 angol könyv nagyon jó, jövőre szeretnék én is kicsit többet olvasni.
    Jövő évi vcs listám is alakul, te ügyes vagy hogy teljesítetted! :)
    Az illusztrált HP-t én is olvasni fogom karácsonykor, már nagggggyon várom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jééézusom! Hogy csináltad? :D Látod, mondom, hogy nagyon gyorsan olvasol. ;)
      Köszi, neked meg hajrá jövőre az angolul olvasáshoz!
      Juhú, HP-olvasás a fa alatt! :)

      Törlés
  6. Büszke vagyok rád! :) Nekem a minimum sem fog összejönni, és semmivel sem haladtam, de legalább volt néhány jó könyvem idén, ami nekem már elég ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii :) :*
      Ó az bőven elég, ha voltak jó könyvek, én is inkább még kettő nagyon jót olvastam volna, mint a sok csalódást okozót, na de ha minden szép volna... :)

      Törlés
  7. 80 könyv! Szép! :)) Főleg, hogy ebből 30 angolul volt. Leborulok előtted :) Nagyon várom a Te Top5 válogatásod, ezekből év végén imádok mazsolázni magamnak :) Én jövőre amúgy azt a célt lőttem be, hogy görcsölés nélkül olvassak: ergo azt amit akarok (ha ezek főleg angolszászok vagy szórakoztató irodalom akkor azt) és egy picit lassabban és kevesebbet. Úgy érzem, sok könyv csak átfolyt rajtam és ez nem jó.
    A Lost Lake-re nagyon várok, de szerintem a KMK idén már nem hozza ki... Remélem neked tetszik!
    Az illusztrált HP-t volt szerencsém átlapozni, nagyon szép lett. Fanoknak kötelező darab :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) :*
      Jaj én is szeretek mazsolázni az év végi zárásokból és toplistákból. :)
      A görcsölés nélküli olvasás jó terv, én is szeretném valami ilyesmit kitűzni. :) Láttam, hogy előkészületben van a Lost Lake, de még borító sincs, nem? :( Előbb-utóbb azért csak kijön.
      Nagyon szép a HP, tényleg egy igazi kincs. :)

      Törlés