2021. augusztus 6., péntek

Félévzárás 2021

Forrás.
Egy kis késésben vagyok ismét, mert az évnek már valahogy észrevétlenül elhagytuk a felét, de azért még talán belefér augusztus elején a féléves áttekintés, úgyhogy csatlakozom idén is a szokásos book tagünk kitöltéséhez. (Korábban Mid-Year Book Freak Out Tag nével futott.) 

Lássuk, hogyan mazsoláztam végig a kérdéssor alapján az eddigi 2021-es olvasmányaimat, és mik a tervek még. 


1. A legjobb 2021-es olvasmányod

Ahogy elnéztem, az előző években is "csaltam" néha, és több könyvet tettem ide, nem csak egyet. Most is idekívánkozik kettő is, minkettő kedvenc lett ugyanis, ráadásul egymást követve: 
Az Ickabog és Az elnök kalapja nyeri holtversenyben ezt a kategóriát. :)



2. A legjobb folytatás, amit 2021-ben olvastál

Érdekes helyzet, hogy egyazon szerző egyazon sorozatának két kötetét tudnám betenni a legjobb és a legrosszabb folytatásként is... A Tükörjáró sorozat elég hullámzó volt de a Bábel emlékezete a kategória győztese. :)



3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Baráth Katalin: Afázia




4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Rowling új meséjét várom nagyon, A karácsonyi malacot. 


5. Legnagyobb csalódás

Sajnos megint csak tobzódás van itt... Nagy csalódás volt a már korábban említett Tükörjáró-rész, a Visszaverődések viharában, a The Lost Girls of Paris, és kicsit a The Rose Code is sajnos. Illetve félbehagyás lett a Thursday Murder Clubból, az Addie LaRue-ből, és a Változások könyvéből is, ezeknél úgy éreztem, egyáltalán nem éri meg tovább olvasni őket. 




6. Legnagyobb meglepetés

Isabel Wolff-tól az A Vintage Affair, ami sokkal több volt egy habkönnyű ruhaboltos chick-litnél, amit a borítója sugallt. :) ♥



7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Szintén Isabel Wolff, azóta megvettem két másik könyvét is már.
+ talán még Marie-Aude Murail. A lélekdokit olvastam tőle - kis léleksimogatás, és jön a második része nemsoká! :) 

8. Legújabb könyves szerelem

A MinaLima kiadású Harry Potter első kötet. Gyönyörű, részletgazdag, tele sok-sok kivehető, felugró elemmel, nagyon izgalmas! ♥


9. Legújabb kedvenc karakter

Phoebe Swift, a The Vintage Affairből és Ryland Grace, meg Rocky a Project Hail Maryből :) 

10. Egy könyv, amin sírtál

Azt hiszem sírni nem sírtam egyik olvasmányomon sem idén, de meghatott a Project Hail Mary vége (a poszt készülőben). 



11. Egy könyv, ami boldoggá tett

Két ifjúsági regény sorakozik ide: Rosemarie Eichinger: Esznek-e a halottak epertortát? - lélekmelengető -, és Vanna Cercená: Tükörnapló - gyerekkort idéző. 



12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Bár teljesen eltért a könyvtől, de kellemesen nézhető volt nekem a The One és nem volt rossz A Bridgerton család sem, kis guilty pleasure-nek (nincs poszt róla). Sajnos  nem volt nagy a verseny, mert se Az Úr sötét anyagai második évad nem tetszett igazán, se a Kis tüzek mindenütt nem volt kiemelkedő (bár még mindig jobban tetszett, mint a könyv, csak nem írtam róla), és ezeken kívül azt hiszem nem is láttam más könyvből adaptált filmet vagy sorozatot idén.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál




14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

Csakis a MinaLimás Harry Potter szerepelhet itt is. ♥


15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Fú, a sor mindig végtelen, de ideteszek hármat, amik aztán vagy sorra kerülnek, vagy nem... 
  • Donatella di Pietrantonio: A visszaadott lány
  • Jodi Picoult: Harvesting the Heart
  • Agatha Christie: N vagy M



16. Kiket jelölsz?

Nem jelölök senkit, a legtöbben már kitöltötték, de ha bárkinek kedve támad, csak nyugodtan! :) 

További félévzárások:



Az előző évek mid-year tagjei nálam: 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020

6 megjegyzés:

  1. Az N vagy M-et én is szeretném, elő is rendeltem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem egy régi példányom van. :) Nagyon régóta szeretném elolvasni.

      Törlés
  2. Még bőven időben vagy :D Különleges félévet tudhatsz magad mögött - könyvek terén is! :) Sajnálom, hogy a Csütörtöki nyomozóklub nem jött be - de még annyi jó könyv vár rád!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy elnéztem, régebben is volt, hogy augusztusban írtam meg. :D
      Én is sajnálom, mert sokan dicsérték, de nem éreztem sem bájosnak, sem humorosnak, még 20% után sem.

      Törlés
  3. Ó, mennyi ismerős darab! <3

    Hát helló, PuPi, végre én is megérkeztem! :) Képzeld, sikerült beszereznem otthon az Epertortát, és arra kimondottan a te posztod miatt lettem kíváncsi, úgyhogy alig várom, hogy én is belemerülhessek! Remélem, nekem is bekerül a "boldoggátevős" kupacba. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, mennyi közös olvasmány, és közös kedvenc is! :) ♥
      Hurrá, örülök, hogy beszerezted, és remélem tetszeni fog neked is! :)

      Törlés