William Somerset Maugham: Színház

Évekkel ezelőtt láttam A csodálatos Júlia című filmet, egy barátom ajánlására, és imádtam. Odáig voltam érte, mi több, kikiáltottam az egyik kedvenc filmemnek. 

Aztán persze felé se néztem, tudtam, hogy ahh, ez jó volt, ez jó volt, de mondhatom, hogy már egy fia jelenetre sem emlékeztem belőle. 

Nemrég eljött az elhatározás, elolvasom William Somerset Maugham Színház című művét, van belőle hangoskönyv is, Bánsági Ildikó előadásában, biztos remek lesz. És aztán jött a ledöbbenés, hát ez A csodálatos Júlia :D ... És abban is Bánsági Ildikó a magyar hangja Júliának. 

A könyv főszereplője Julia, sikeres és ünnepelt színésznő, akinek férje, Michael igazgatja a színházat. Kapcsolatuk szenvedélyesen indult, de mára teljesen ellaposodott, kihűlt. Mindazonáltal mégis kiegészítik egymást. Julia hamarosan viszonyba bonyolódik egy fiatal és nagyon szegény fiúval, Tom Fennellel, aki csak alig idősebb saját fiánál... 

Mivel, ahogy az előbb mondtam, vajmi kevésre emlékeztem a filmből, a könyvben se nagyon jöttem rá, mi lesz. Csak azt éreztem, hogy ... unom. Nem rossz ez a regény, sőt, okos, és találó és szépen megírt, csak mintha veszettül el lenne nyújva. Túl sokat voltam Julia fejében, és ez megfeküdte a gyomrom. Felüdülés volt az olvasás után újra megnézni a filmet, és rácsodálkozni, hogy hogy felejthettem el az élményt. A végső csapás a színházi jelenetben szerintem a könyvben egyáltalán nem csattant akkorát, a száraz leírás nem adta vissza, hogy Julia hogy kerekedett felül Avis Crightonon. 

Kivételesen valami, amire egyértelműen azt mondhatom, a film jobban tetszik. Annette Bening és Jeremy Irons is csodás alakítást nyújtanak.

A könyvben részletes a jellemábrázolás, különösen Juliáé, és elgondolkodtató, vajon a páratlan színésznőknél meg lehet-e állapítani, mikor nem játszanak? Mi a valóság a színészi maszk mögött? És, nem ijesztő-e a gondolat, hogy... talán nincs mögötte senki? Roger szavai rezonálnak bennem erről (cselekményleírást tartalmazhat!): "Nem tudod, mi a különbség az igazság és a látszat közt. Soha abba nem hagyod a szerepjátszást, ez már a második természeted. Játszol, ha estély van itt, játszol a cselédeknek, játszol apámnak, játszol nekem. Nekem eljátszod a szerető, elnéző, ünnepelt anya szerepét. Te nem is létezel, Te csak az a megszámlálhatatlanul sok szerep vagy, amit játszottál. Gyakran tűnődtem azon, hogy vajon volt-e valaha valami, ami Te voltál, vagy sosem voltál több, mint eszköz azoknak a számára, akiknek a szerepét játszottad. Ha láttam, hogy bemész egy üres szobába, néha hirtelen rád akartam nyitni az ajtót, de nem mertem, mert attól féltem, hogy senkit sem fogok ott találni."

A másik oldalról szemlélve pedig, nem állandó csábítás-e, hogy előkapjunk/előkapjanak egy "arcot", egy mondatot, egy viselkedést, ami épp oda illik, amivel némiképp elősegítjük céljaink elérését és érvényesülésünket, ha már ennyire tehetségesek vagyunk a műfajban... 

Julia páratlan tehetséggel teljesítette be bosszúját. Ambiciózus, hideg és kegyetlen a bosszú, de mégis... csodálatos. 

Kedvenc idézetek: 

"A gyöngeségünk és nem az erőnk tesz bennünket kedvessé azok szemében, akik szeretnek minket."

"Az embernek nem érvekre van szüksége, hogy megtegye azt, amihez kedve van – elmélkedett. – Ürügyre van szüksége."

"Jobb bolondnak lenni és tudni, hogy bolond vagyok, mint bolondnak lenni és nem tudni."

"Az élet tragédiája az, hogy néha megkapjuk azt, ami után vágyódunk."

"Azt csak egy nő tudja, hogy mire képes egy másik nő."

Értékelés: Könyv: 10/6 Film: 10/10 A könyvet nem olvasnám újra, de a filmet még biztosan sokszor fogom megnézni.

Julia és Avis Crichton a filmben