2015. január 4., vasárnap

Elmaradások egy csokorban


Forrás
Nem sűrűn tartozom ennyi poszttal, mint most, de azért ez egy elég sűrű időszak, karácsony, szilveszter, újév, és az összegzések, számvetések ideje, amikor az utolsó befejezett könyvek néha kicsit elsikkadnak, pedig szeretnék írni róluk, de valami mindig elveszi az időt-helyet-elsőbbséget tőlük. Az utolsó három könyvem nagyon nem tartozik egy posztba, most mégis a "Katacita-módszerrel" egyszerre fogok írni róluk, ki-ki mazsolázgasson, hogy mi érdekli innen, én meg ígérem, nem leszek hosszú velük kapcsolatban. Egyik sem volt világrengető élmény, és most úgy érzem három nyúlfarknyi helyett jobban járunk egy zanza-poszttal. :)


Sarah Dessen: Someone Like You

Dessent már régóta ki szeretném próbálni, csak időről-időre elmegy a kedvem kicsit a ya-któl. Most viszont, amikor belefogtam végre - a várólista csökkentésnek köszönhetően -, éreztem, hogy beszippant, és hogy tetszeni fog. A történet Egy felejthetetlen év címen magyarul is megjelent. 
Scarlett és Halley barátságáról, szerelmekről, első szexről, tini-problémákról és talán nem spoiler ez sem, nem várt terhességről szól a kötet. Ugyan vannak benne klisék, és nem tudnám kiemelkedőnek vagy kedvencnek bélyegezni, a stílusa mégis magával ragadó volt, könnyed, pörgős és gördülékeny, némi izgalommal és valódi érzésekkel, a barátság, anya-lánya kapcsolat, kamaszkonfliktusok és az élet különféle buktatóinak élethű ábrázolásával. 
Fogok még Dessent olvasni, tökéletes kikapcsolódás, és mégis, azért vannak benne gondolatok és érzelmek dögivel.

10/7,5





Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Mondhatjuk régi tartozásnak, de mégsem az, mert nem terveztem igazán az olvasását soha, most mégis a kezembe akadt. A várakozásaimnak nem felelt meg, de lehet, hogy rosszkor nyúltam hozzá. Nem arról van szó, hogy nem kötött le, mert dehogynem, meredten figyeltem a küzdelmet a hallal, és a szimbolikát, csak valahogy nem éreztem "magaménak"
Csalódott vagyok egy picit, mert egészében véve Hemingway nevének említésétől eddig mindig valami monumentális jutott eszembe, most meg inkább egy nyugdíjas Pi élete változat fog - csak Pi-ben sokkalta több volt ennél. 

10/4,5


Alice Hoffman: Property Of

Az utolsó, véghajrában elolvasott, 2014-es várólistacsökkentős könyv. Alice Hoffmannak egy időben minden könyvét beszereztem, amire csak rá tudtam tenni a kezem, ezt is antikváriumból vettem meg, és rettentő régóta várta már, hogy az ujjaim megfésülgessék a lapjait, most mégis leginkább egyenként kitépkedni szeretném őket, és rituálisan kidobni/elégetni/megenni (?) ezt a szart. :D
A Property Of egy fiatal lányról szól, aki beleszeret egy McKay nevű rosszfiúba, és bármit megtenne, hogy a bandájába, a banda nőihez (Property Of = a kanok nőstényei, te jóóóó ég), és hozzá tartozzon. Bandaháborúk dúlnak az Orphans és a Pack nevű bandák közt. Hidegvérű gyilkosságok, verekedés, erőszak, állandó drogozás. Mindez stílustalan és jelentéktelen párbeszédekben közölve, átitatva némi tiniszerelemmel, de nagynak és komolynak álcázva magát. Hadd hányjak! :D A birtoklós szerelemtől egyébként is hülyét kapok, lásd a Gyönyörű sorscsapást...
Az Orphans mellesleg brutál módon megtévesztett, mert belelapozva, évekkel ezelőtt, megláttam a nagy feliratokat (a banda dzsekijein vannak), és teljesen abban a hitben vágtam neki, hogy árvaházas sztori lesz....
A sok heroinozástól és a függés nem tudatosulásától szintén rosszul voltam..., az egyetlen szerencséje a könyvnek, hogy a legvége egy icipicit kárpótolt a szenvedésekért. De még így is vacak.
A borító is jellegtelen, és totális bullshit értékelések vannak a hátoldalon.

10/2 ... egy jobb napon egy igazán paprikás posztot is talán kihozott volna belőlem.


11 megjegyzés:

  1. Ezt a Dessen könyvet én is tervezem (bár amikor írtál róla először valahol, lövésem sem volt, hogy ezt így fordították magyarra...:D) Úh Az öreg halász... kötelező olvasmány volt az irodalom szakkörön, de sosem tudtam elolvasni. Akármikor belekezdtem belealudtam, annyira untatott blöööááá! Mondjuk biztos felnőtt fejjel másabb olvasni, mint tizenévesen, de valahogy kedvem sincs hozzá, pedig sokak szerint Hemingway nagyon jó író.

    VálaszTörlés
  2. Hoffman és a drogozás? Fene gondolta volna. Meg azt, hogy tud vacak YA-t írni.

    VálaszTörlés
  3. Zakkant, jó könyv, szerintem olvasd el, neked is tetszene Dessen stílusa.
    Az öreg halász... nem volt unalmas, most már nem hiszem, hogy annak találnád, én se éreztem annak, csak kifejezetten meg sem érintett, ahogy vártam volna.

    Amadea, igen, full tele van drogozással, állandóan heroint lőnek, a végén áttérnek kokainozásra is, és dílerkednek. Lecsúszott szar alakok ambicíók és iq nélkül. Nem szól semmiről. Nem ya amúgy, bár fiatal a csaj. A mágikus realizmusnak még nyoma sincs ebben, egyedül a fullasztó hangulat amit teremteni tud, az van meg, de csak nyomokban.

    VálaszTörlés
  4. Hú, ettől a Hoffman könyvtől most eléggé elment a kedvem :/

    VálaszTörlés
  5. Egyébként milyen/melyik antikváriumból szerezted meg a könyvet?

    VálaszTörlés
  6. Üstökös, elhiszem, hogy elment... Olvass tőle jobbat, pl, a Skylight Confessionst. :)
    A Bookstation antikvár könyveiből rendeltem meg, ha jól rémlik. 990 Ft volt a címke szerint.

    VálaszTörlés
  7. nyugdíjas Pi élete, ez jó... :D :D Na tessék, a minap kérdezted, és máris itt van a csipetnyi paprika :) Egyikhez sem kaptam kedvet, de a bejegyzéseden jól szórakoztam. :)
    Dessen amúgy tetszene nekem? Ez vagy másik könyve? Hoffmantól régóta tervezek olvasni, de akkor nem ezt... Mondjuk ez eddig sehol nem jött velem szemben, de ezután is kerülöm... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen olyan érzésem volt. :) Jójó, de ez még "tavalyi" paprika :D
      Dessen szerintem túl lightos neked. Jó stílus, de nem lenne kiemelkedő. Ez volt az első könyvem tőle, a többit nem ismerem, de majd még tesztelek neked :D
      Hoffmantól ez nagyon régi könyv, 1977-es, és bár kiadták újra párszor, magyarra nem fordították. Olvasd inkább a boszis könyveit vagy a Galambok őrizőit, azt két éve adta ki a Maxim. (kölcsön tudom adni :))

      Törlés
  8. Az öreg halász és a tengert én még kötelezőként olvastam, de nekem sem tetszett.
    A Hoffman könyv meg tényleg gáznak tűnik, de már ezen a pár soron is jót mosolyogtam, amit írtál róla. :))

    VálaszTörlés
  9. Marha jól szórakoztam most ezen a bejegyzéseden: "nyugdíjas Pi élete" és ez a kifakadás a Hoffman-regény kapcsán :D Bocsi, nem káröröm, de megmosolyogtam, te meg szenvedtél vele. Számomra hihetetlen, hogy Hoffman ilyet is tudott írni, miközben ott van a Galambok őrizői, ami egy csodálatos regény. Lehet, hogy ez még a korai szárnypróbálgatásainak egyike, nem? Idén a vcs-s csapatomban szerepel tőle egy regény, remélem, hogy azzal nem futok majd lyukra :)

    VálaszTörlés
  10. Nita, dejó, nem vagyok egyedül :) A Hoffman nagyon... nem gondoltam volna. Jó régóta akarom már elolvasni, és most kicsit elment a kedvem a többi régi könyvétől is.

    Nikkincs, örülök :))) Számomra is hihetetlen, hogy ilyet írt, de mégis innen indult: ez ugyanis konkrétan a legelső regénye. :) A Galambok őrizői nekem még hátravan.
    Megnéztem mi van a listádon, az Itt a Földön. nooos, nekem az sem tetszett igazán, de korszakokkal jobb ennél a Propertynél. :) majd figyelem a bejegyzésed róla. :)

    VálaszTörlés