Dorothy Koomson: The Ice Cream Girls

Dorothy Koomsontól már korábban beszereztem néhány regényt még a könyvharács időszakban, most mégis egy másikat fogtam, mert Anettal közös vcs-olvasmánynak választottuk a The Ice Cream Girlst (Az utolsó csepp). A könyvnek nyárias, rózsaszínes, chick-liteket idéző a borítója, a történet azonban egyáltalán nem ilyen, inkább kriminek/thrillernek mondanám, de nem a "lerágom a körmöm"-típus, hanem a "mesélős" jellegű.

Két tizenéves lányról, Poppyról és Serenáról szól a történet, akik viszonyba keverednek a tanárukkal, és aztán szembe kell nézniük egy gyilkossági váddal is, sőt, egyikük börtönbe is kerül... A történet váltakozik a tinikori események, és a börtönből való szabadulás időszaka között, és így rajzolódik ki lassan, mi is történt Marcus-szal, a tanárral, és hogy ki a bűnös. 

Nem voltam különösebben lenyűgözve a történettől, pedig akár jó is lehetett volna. Annak örültem már az elejétől, hogy nem olyan könnyed tartalom, mint a borító sejteti, és hogy sok fontos témát felvonultat, pl. a bántalmazást, a börtönviseltség társadalmi megítélését stb. A kibontása azonban nem tetszett, túl lassúnak találtam, és mindenki távoli, érdektelen maradt benne. A megoldásra nem jöttem rá, de amikor kiderült, akkor sem csapott annyira képen, és nem tudta pikkpakk helyrehozni, hogy az előtte való többszáz oldalt nem igazán élveztem. Egy ilyen történetnek, egy ilyen könyvnek bele kéne férnie 250-300 oldalba, hogy feszes is tudjon maradni. Nem muszáj megpróbálni "nagyregényt" gyártani belőle. 

KIS SPOILER! Azt hittem egyébként, hogy lesz jelentősége az emlegetett emlékezetkieséseknek, kár hogy nem volt... Amikor a lányok a végén visszaidézik a gyilkosságot két külön nézőpontból, azt gondoltam, egyszercsak bevillan valamelyikőjüknek, hogy talán végig a másik nézőpontjába képzelte bele magát a sokk miatt? De nem történt ilyesmi, és nem emlékezett "rosszul" egyikőjük sem, pedig úgy festett, ilyen irányba építgeti a szerző a cselekményt. 

Serena férjét amúgy miért kellett vajon ilyen félhülyére megírni? Mi értelme volt ennek, hogy elküldi meg legyilkosozza a feleségét, ahelyett, hogy leültek volna beszélni? Utána ehhez képest igencsak támogató lett, teljesen inkonzisztens. Hihetetlen az a rész is, hogy Serena a családjával ugyan miért nem beszélte meg ezt jobban az elmúlt 20 évben? 

KIS SPOILER VÉGE! 

Zavarónak találtam, hogy mennyire nem voltak jelen a szülők, hogy nem vették észre, hogy a lányok hányszor szenvedtek el valami sérülést? Pl. akár bordatörést is. :(

Marcus igazi arrogáns, beteg pöcs. Serena és Poppy kissé szürkék maradtak, különbségeik ellenére egyformák; a logikai bukfencek, a tárgyalást néhol jótékonyan fedő balladai homály miatt pedig a történet nem állt olyan szilárd alapokon, főleg nem a krimi része. Csak néhány jól irányzott keresztkérdés kellett volna, illetve tanúként még egyvalaki, akit teljesen ki is hagytak a kihallgatásból... 

Nem győzött meg annyira, hogy elolvassam a következő részt, amiben azt hiszem, Serena lánya, Verity van a középpontban.  

Abban sem vagyok sajnos már biztos, hogy az itthoni, régebben vett Koomson-könyvek vajon kellenek-e nekem? ... 

Bár sokszor hatásvadász, és sablonokat használ, mégis úgy érzem mérföldekkel jobbat írt volna ebből Jodi Picoult, valódi tárgyalótermi feszültséggel, folyamatos dilemmázással, hogy ki lehet az elkövető, és sokkal árnyaltabb karakterábrázolással. Jó lenne ilyenkor ténylegesen megbízni egy másik szerzőt a könyv "átírásával". :D Lehet, hogy az AI képes lesz majd erre is? Avagy "Hey Siri, write this story as if it was written by Jodi Picoult"?

Magyar Katalin: Jeripusz

"Balambér azokban az időkben élt, amikor még napirenden voltak a csodák, és az emberek el sem tudták képzelni, hogyan lehet a világban létezni csodák nélkül."

Magyar Katalin Jeripusz című könyve 1987-ben jelent meg először, méghozzá a pöttyös könyvek között, kék pöttyösként. A Móra idén újra kiadta a kötetet, Nemes Anita illusztrációival. 

A borító azt hirdeti, hogy a történet "A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása". Nos, ez valamennyire igaz is, én mégis két másik, méltán népszerű szerző és könyv stílusához hasonlítanám inkább. :) 

Eleinte nekem Baráth Katalin ugrott be az írásmódról, a szép mondatokról, régies magyarságáról. Később, ahogy a kalandok következtek, A tél jegyesei jutott még eszembe róla, annak kellemesen kusza, szövevényes szálai, és  fantáziavilága. 

A Jeripusz nem is ifjúsági regény, talán inkább meseregény, egy kiskamaszos fantasy. 

Egy aprócska faluban, Kosáncon játszódik a történet, ami a gonosz Jeripusz birodalmának közelében, a hegy lábánál található. Százévente felébred a gonosz, és elrabolja a falu legszebb lányát, irigységet, haragot, bánatot hozva a falucska lakóira... És természetesen meg is történik a baj: Virág Esztert elragadja Jeripusz... Balambér, az ifjú hős indul el megmenteni a szépséges - ámde hűvös - lányt, és útközben furcsábbnál furcsább útitársakba botlik, és számtalan kalandba bonyolódik. 

A lények, a mágikus elemek, varázslat szépen belesimul a történetbe, és még humort is csepegtettek bele. 

Balambér tesz néhány kitérőt útitársaival ugyan, de semmi sem tántorítja el céljától, és szerencsére a történet folyamán rádöbben arra is, hogy kit is szeret igazából. 

Nagyon tetszett a mesés elbeszélésmód, és a régies, szép fogalmazás, a nyelvi lelemény. Imádtam az ilyen szavakat, mint furtonfurt, drimbol, bócorgott. :) Hogy "leköhintette hangszálairól a rekedtséget" a szereplő, vagy, hogy úgy betette az ajtót, hogy kezében maradt a vaskilincs! :) 

Talán egy leheletnyit lehetett volna kevesebb kanyart tenni a kalandozásokban (kicsit szerteágazónak találtam, meg sok mindenkinek az egyéni problémáját is próbálták a lánymentés és a falu békéjének visszaállítása mellett megoldani), illetve nem szerettem a neveket benne, mindenkinek túl furcsa neve volt, Annán kívül. De a fantasyban szokásos furcsa neveket használni, mind a szereplőkre, mind a helyszínekre. :) 

Gyerekeknek és kiskamaszoknak, akár olyan 8 éves kortól ajánlom, a hátoldalon lévő 12+ ellenére is. Meg persze gyermeklelkű felnőtteknek is, azoknak, akik szerették Dabos-t és Baráth Katit, és persze Tolkien világát is. A magyar népmesékhez talán kellett volna még néhány klasszikus mesei elem, meseszám, klasszikusabb fordulat. Itt sokkal merészebb azért a történet vonalvezetése, és kevésbé kitalálható. 

A könyvet kedvezményesen megrendelhetitek >INNEN<. 

Beleolvasót pedig >ITT< találtok. 

Köszönöm a Móra Kiadónak az olvasás lehetőségét! :)

A régi kiadás.

Fülszöveg:

"A magyar népmesék és Tolkien világának találkozása

Kosánc egy igazi mesebeli kis falu, ahol jóravaló emberek élik derűs mindennapjaikat. Azonban a legenda szerint a Kosánc felett magasodó Jeripusz hegy szívében alvó gonosz százévente felébred, és elragadja a falu legszebb lányát. Történetünk épp egy ilyen időszakra esik – ám mikor a szépséges Virág Eszter eltűnik, többen is megmentésére indulnak, köztük Balambér, a falu legkedvesebb fiatalembere, és a belé reménytelenül szerelmes Anna. Kalandos útjuk tele van furcsa lényekkel, véletlen találkozásokkal, rejtélyekkel és meglepetésekkel. Vajon Balambér kiállja a próbákat? Anna áldozatai megmenthetik a fiút és a küldetést? S mit csinál eközben a Jeripusz hegy szívében Eszter?

Magyar Katalin magával ragadóan izgalmas története először 1987-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál, most új köntösben, Nemes Anita illusztrációival fedezhetik fel az olvasók ezt a rejtett kincset."

Nina Simon: Mother-Daughter Murder Night

A felsorakozott posztok kipörgetésének érdekében, íme, álljon itt nyúlfarknyi véleményem egy nemrégiben félbehagyott audiobookról is.

A Mother-Daughter Murder Night PONT olyan jó, mint az Ahol a folyami rákok énekelnek. ;) És ebben is egy mocsárban próbálnak felgöngyölíteni - rétestészta módra - egy gyilkosságot! ...

Lapos, üres, eseménytelen; kriminek és lélektani/családregénynek is halotthalvány, pedig azt hittem legalább az anya-lánya-unoka kapcsolatot jól fogja boncolgatni, szövögetni. 60%-nál hagytam félbe.

Azt hiszem sokkal óvatosabbnak kell lennem a Reese Witherspoon Book Club könyveivel, ez is az volt... Miért kedveli ennyire Reese ezeket a dögunalom könyveket vajon? 

 Amilyen a szerencsém idén, még lovak is voltak benne... :") 

Elle Cosimano: Finlay Donovan Rolls the Dice

A nagy Finlay Donovan újraolvasási projekt után gyorsan folytattam is a sort az új epizóddal, ami azóta magyarul is megjelent Finlay Donovan mindent kockára tesz címen, benne a Verós novellával!

Finlay és Vero ezúttal Atlantic Citybe mennek, többek közt az Aston Martin nyomában, és bár a fejüket is szeretnék kiszellőztetni, az egész díszes családi kompánia csatlakozik hozzájuk az útra: Finlay anyja, Steven és a gyerekek is...  

Szerintem ez a kötet sokban hasonlított az első részre hangulat, lekerekítettség és humor szempontjából. Bár az elején tényleg van egy kis összevissza rohangálás, és fejetlenség, de aztán odacsapnak a lányok – és mások is. Abszolút megüti az első rész színvonalát, ami szerintem a legjobb az eddigiek közül, és a történik benne néhány igen merész dolog is a vége felé! 

Bejött a sztori is, és tetszik a cliffhanger, várom a következőt! 

És mivel a zizi, szétesett fejemmel nem írtam egy fia jegyzetet sem, igazából ennél több és jobb nem lesz ez a poszt sajnos, mert a felét már el is felejtettem a könyvnek. :') (De azért higgyétek el, jó!  :D)

Talán ezúttal majd az újraolvasásnál sikeredik egy részletesebb ajánlóposzt róla, mert úgy tervezem, hogy újrázom ezt az egyet a következő rész előtt. 

Májusi zárás

Saját képek. 

Több mint három hete nem sikerült semmit írnom ide, és iszonyúan lemaradtam mindennel, de főleg azzal, hogy a fejemben egyedül lehessek a gondolataimmal. Nekem ez így nem igazán élhető, hogy ránézek a naptárra, és mondjuk a jövő hét közepén látok egy 1,5 órás sávot valahol, amikor talán nem kellene éppen semmi mással foglalkozni - hacsak addig be nem üt valami, amivel de, igen, mégis... És mind a május, mind a június első fele ilyen mindig közbejön valami jellegű volt. Mentálisan teljesen le vagyok merülve, és alig jutok a "töltőre" a könyveimmel, a blogommal, és ahogy már fentebb írtam: a gondolataimmal. 

Ezen a helyzeten egy picit segített, hogy kijutottam tegnap a Könyvhétre, és böngésztem az új könyveket a napsütésben. :) De ez már a júniusi zárás meséje lesz (és ha szerencsém van, talán egy külön könyvheti beszámolóé is), szóval előbb térjünk vissza a májusra.

Májusban 12 könyvet fejeztem be, ami szédületes mennyiségnek hangzik, de nyilván a nagy része egy mostanában újdonságként olvasott mesekupac. A mérleg 9 mese és 3 "könyv-könyv". A felnőtt olvasmányok közül kettő hangoskönyv volt, mert csak így jutott rá némi idő. Befejeztem a Finlay Donovanek újraolvasását, és sikerült végre magamévá tenni az új - negyedik - kötetet is, ami nagyon tetszett, hasonló az elsőhöz humorban, felépítésben. Sajnos nem sikerült még írnom róla külön, de szeretnék. 

Hosszú-hosszú idő után elfogadtam újra egy recenziós példányt, Magyar Katalin: Jeripusz című ifjúsági regényének újrakiadását, és csodák csodája el is olvastam még májusban a könyvet. Viszont még csak vázlatom sincs, és fogalmam sincs, mikor jutok el épkézláb gondolatokkal, és annyi idővel is a géphez újra, hogy írhassak róla egy összeszedett véleményt. Ez a kis kaland most ismét megerősített abban, hogy a továbbiakban is kénytelen leszek visszautasítani a reciket, mert nem működőképes az életemben semmilyen egyéb határidő tartása a meglevőkön kívül. 

Ami a beszerzéseket illeti, májusban 3 új könyvem lett: 

- Magyar Katalin: Jeripusz - reci

- Linn Skaber: A szívem egy bezárt bódé - használtan vásároltam

- Donatella Di Pietrantonio: Anyám, a folyó - ajándékba kaptam :) 

Sajnos csak 2 bejegyzés született májusban, és ígérni ugyan nem, de remélni azért merem, hogy talán június második felében sikerül azért még egynél több posztot megírni. 

Különösebb egyéb tervezgetésekbe nem szeretnék most bocsátkozni (minek ugye :D), nem lesznek nyári tervek se, mert mire összeraknám őket, véget is ér a nyár :D, és igazából csak haladni akarok kicsit az olvasmányaimmal, amikbe beleragadtam hetekre, hónapokra. A Maigret-met inkább elölről kezdtem, és újraolvastam az első 50 oldalt mégegyszer, annyira rég kezdtem már bele, április elején.  :/ A vcs-s könyvekkel is szeretnék továbblépni, kettő éppen folyamatban van. :) 

A többiek májusa: 

Dóri, Sister, Bea

Finlay Donovan 1-3 újraolvasás

Idén márciusban jelent meg Elle Cosimano Finlay Donovan sorozatának negyedik része - a Finlay Donovan Rolls the Dice -, és a férjem rögtön el is olvasta, de én valahogy úgy éreztem, nem emlékszem rendesen a történetre, és inkább talán újra kéne olvasni az előző epizódokat.

Mivel ez a tavasz eléggé betett nekem, több szempontból is, úgy döntöttem, miért is ne folytathatnám a sort komfortkönyvekkel, újraolvasásokkal, krimikkel, és bármivel, ami tényleg kikapcsol. Szóval újráztam a Finlay Donovaneket. ;)

Ebben a posztban csak néhány gondolatot fogok megosztani az újraolvasásokkal kapcsolatban - mire nem emlékeztem, milyen élmény volt, de ide beteszem az eredeti, első olvasáskor készült könyvajánlók linkjét is:

- Finlay Donovan is Killing It (FD ölni tudna)

- Finlay Donovan Knocks 'Em Dead (FD mindent visz)

- Finlay Donovan Jumps the Gun (FD bedobja magát)

- Veronica Ruiz Breaks the Bank (rövid előzménytörténet Veróról)

Finlay Donovan is Killing It - az első üdítően képtelen kaland

Még mindig jó ez a kötet! Nem véletlenül kedveltem meg az elején annyira a sorozatot; az első kötet az, ami legjobban össze van rakva, és rengeteg meglepetést, humort tartogat. 

Nem emlékeztem, hogy ebben is elmeséli szőrmentén Cosimano Finlay és Vero első találkozását (ami a VR breaks the Bankben jobban ki van bontva). 

Meglepett a végén az utolsó gyilkosság, pedig valahol tudtam, hogy még az is hátravan, de mégis összezagyválódik néhány rész után, hogy melyikben mi is történik (nagy örök kivétel a HP, na ott nem fogom soha összekeverni melyikben is van a Trimágus Tusa, vagy Umbridge :D). 

Élvezettel merültem el a botcsinálta bérgyilkos párossal a maffia berkeiben, és változatlanul baromira tetszett az eleje, és a bár-jelenetek. 

Finlay Donovan Knocks 'em Dead - avagy hulla a hűtőben (is)

... szegény Carl, hát teljesen elfeledkeztem róla, főleg arról, hogy egy része valahogy náluk marad, és pláne, hogy előtte Vero még a mosógépbe is bepakolja hűteni. :O :D

Nagyon szuper volt, és merész, ahogy Finlay Katként ment be a börtönbe, ez is teljesen kiesett a fejemből már. Mondjuk kicsit furcsa, ahogy Nick elkapta, de ha már elkapta, miért hagyja telefonálni ügyvédi segítségért, amikor végülis kimosdatja valahogy, és el akarta engedni eleve... 

Néhány apró logikai bukfenc szemet szúrt, most így másodjára olvasva úgy éreztem, ennek a résznek nem annyira jó a felépítése, de azért szórakoztató volt persze. 

Finlay Donovan Jumps the Gun - avagy a civil rendőrakadémia

Érdekes, hogy rendre az első részre emlékszik az ember legjobban egy-egy sorozatból, és hiába, hogy ezt a harmadik részt csak tavaly februárban olvastam el, hát szinte semmi nem rémlett már. Közben beugrott egy-két dolog, de volt olyan csavar, ami újra meglepett. Határozottan úgy emlékeztem, több rendőrakadémiás feladat és verseny volt, ezt kicsit kevésnek találtam most. 

Mindhárom kötetet újrázva meghoztam a verdiktet: az első volt a legjobb!

Hogy az új, negyedik rész megugrotta-e azt a szintet? Következő posztomból megtudhatjátok! :D 

Márciusi-áprilisi összevont zárás

Forrás.

Többet költöttem idén tulipánra, mint könyvre! :D És végre, majdnem május közepén már, de megérkeztem az összevont március-áprilisi zárással. :) Rettenetesen elsodort az élet, és huszadrangúvá vált a blog is az elmúlt időszakban. Főleg újraolvasások, meseolvasások jellemezték a napokat-heteket mostanában.

Márciusban egyáltalán nem vettem könyvet, míg áprilisban kicsit belendültem, mert volt egy ingyenes szállításos hétvége a Vinteden, és nyilván mindenki vásárolgatott, megörülve a nagyon alacsony áraknak. A következő köteteket szereztem be onnan, nagyon olcsón:

- Deborah Moggach: Libikóka - a Tulipánláz szerzőjének egy másik regénye, amire régóta kíváncsi vagyok.
- Edith Klatt: Rénszarvasok pásztora - lássuk tényleg olyan-e mint a Tüskevár, lányokkal! :D
- Vekerdy Tamás: Belső szabadság - Válogatott előadások - egy poket kiadás, ezt is terveztem már megvenni, ráadásul ugyan másodkézből, de fóliás, új. :) 
- Varga Katalin: Barátom, Bonca - ezt  meg csak úgy. :)

Íme az elmúlt két hónap egy kis táblázatban is: 

Kattintásra megnő!

Egész sok befejezett könyvem volt, de ezek közt sok volt a mese is.
Néhány könyvemet sikerült el is adnom mostanság. 

Saját kép az áprilisi szerzeményekről.

A várólista csökkentéssel csak márciusban haladtam, utána kicsit elakadtam sajnos, bár van egy megkezdett listás Maigret-m, amit még ebben a hónapban be szeretnék fejezni. 

A legjobbak az újraolvasások voltak, kiváltképp a Tüskevár és a Téli berek, de nagyon jólesett újrázni egy kis könnyed krimi sorozatot is, a Finlay Donovant. :) 
Romantikus vonalon kellemes meglepetés volt a Rendhagyó szabályok  ingázáshoz, csalódás volt viszont az Újra meg újra. Különleges élmény volt a Felnőttmonológok. 

Tervek? Most nincs energiám tervezni, és inkább csak élvezem a pillanatokat, amikor sikerül olvasni, vagy hangoskönyvezni. 
Majd visszatér a lendület is reméljük nyárra, de még van néhány nehezebb hét előttem. 

Addig is, stay tuned! 

Újra a Tüskevárban

Tavaly A Pál utcai fiúk kerültek sorra az újrázásban a gyerekkori kötelezők közül, idén pedig a Tüskevár és a Téli berek. Ebben persze nem kis szerepe van annak is, hogy most már tudom, milyen fantasztikus jó felolvasásokat csinál Széles Tamás. :) Nagyon jó élmény volt az ő narrálásával hallgatni Tutajos, Bütyök és Matula történetét. 

Nekünk annak idején csak a Tüskevár volt kötelező olvasmány, a Téli bereknek már önszorgalomból álltam neki utána, mert teljesen magával ragadott az első rész. Most sem volt ez másként, és mindkét könyv remek volt, újraolvasva is. Kedvencnek is jelöltem őket ezúttal, annyira szerettem elmerülni a világukban. ♥

Igazi lelassulást jelentett a berek világa, a természet közelsége, a csodaszép leírások. És nem csak üres szavak ezek, hogy milyen szépen leírta a madarakat, a nád susogását, a természeti jelenségeket, tényleg fület/szemet gyönyörködtető az írás. Sok idézetet kiírtam, bejelöltem, annyira tetszett a stílusa, a szépsége, a sallangmentessége, a finom lélekrajza és a humora. Te jó ég! Hát micsoda humora van Matulának benne! :) Erre már nem is emlékeztem.

Annak ellenére, hogy "csak" egy-egy vakációzás, a természetben töltött néhány hét élményeit, és sok-sok jóízű étkezését meséli el ( :D ), rengeteg izgalmas fordulatot és valódi veszélyt tartogat. 

A történet nagy része már homályos volt, csak körvonalak rémlettek mindenből, így aztán a nagyobb események is az újdonság erejével hatottak - a jégeső, a  tüdőgyulladás, a vadászat. 

Valahol szomorú, hogy ez már egy letűnt világ, nincs ilyen elvonulás, nincs ilyen vakáció, nincsenek ilyen felnövéstörténetek. És nincs meg az a könnyelmű szabadság sem, hogy a pákász pálinkával itatja meg a gyerekeket  :), és hogy kompletten eltitkolnak a szülők elől egy tüdőgyulladást is. :O

Nem fogok külön írni a két kötetről, szinte egybe is olvadtak most az újraolvasás közben, és ez így volt jó. 

Annyit említek csak külön a Téli berekről, hogy mennyire meglepett, hogy szinte csak a felénél jutnak ki a fiúk a berekbe (az újabb betegség miatt); de ugyanolyan jó volt olvasni az otthon töltött időszakról is. 

A Tüskevárban is nagyon hangulatos egyébként az elején, amikor az iskolában ülnek, és azon gondolkodtam, vajon hogy tudnak ilyen remekül írni az osztálytermi légkörről a magyar szerzők? Karinthy, Molnár Ferenc és Fekete István is, hihetetlen plasztikusan, pontosan, valóságosan adják vissza a feleltetések, a krétaporos tanórák, az osztálybéli hierarchia rendjét. 

Tetszett, hogy Gyula és Béla milyen érettek lettek az első kaland után is, mennyit változtak, de az is teljesen természetesnek hatott, hogy aztán Gyula hogy elszállt magától, és aztán ebből a pökhendiségből hogy rántotta vissza a talajra, hogy faragta felnőtté igazán, újra az újabb berekbéli vakáció, és annak megannyi tanulsága. Matula igen bölcs ember, és jó tanító. Egyszerűsége egyenessége és becsületessége megnyugtatóan hat az emberre. Az egész könyv hangulatát meghatározza jelenléte, alakja. Kérgesnek tűnik, mégis csupa szeretet. 

Az első szerelmek megjelenítése - Kati és Sári a két kiszemelt - sem zavaró, nem zavaros, nem erőltetett, csak a szokásos módon félszegek, kedvesek, tétovák voltak ebben a fiúk. 

Minden jó volt ebben a két könyvben. Minden sor. Minden történés, minden szereplő. Kengyel tanár úr, Nancsi néni, Piri mama, a robosztus István bácsi is mind olyan valóságosak voltak. Úgy szerettem a kutyákat is, Csikaszt és Bikficet! ♥ A forró nyári napokat és a kopogós téli hideget egyaránt. A pipakupak csattanását. :) Minden sora a helyén volt, és én is megtaláltam benne a helyem. ♥ 

Imádtam, imádom ezeket a regényeket. ♥ 

Végül pedig csináltam egy gyűjtést, álljanak itt a kedvenc soraim mindkét kötetből. :)

Tüskevár

"Ténferegtek a ragyogó utcákon, ahol végigömlött a nyár, és mintha felszakadt volna a messzeség, egyszerre végtelen lett a tér és az idő.

Két hónap!

Szabadság, szabadság!

Mosolyogtak, néha összenéztek, és gyengék voltak, mint a fűzfa fiatal hajtása.

– Gyere majd fel délután, mindent megbeszélünk.

– Persze – mondta Bütyök –, persze. Ezt meg kell beszélni.

Hogy mit kell megbeszélni, azt egyik sem tudta, de tele voltak valamivel, valami simogató, meleg ragyogással, és – szerencsére nem tudták, hogy a boldogságot nem lehet megbeszélni, nem lehet megosztani, és nem lehet megtartani."

"– Nem kerestek? – kérdezte Gyula izgatottan. – Nem keresett senki?

– Dehogynem – suttogta a Jogász, aki a verstől egészen megvadult –, a verebek kerestek a szemétládában, később még visszajönnek…"

"– Elhiszem, de… – és Matula csak egy mozdulattal jelezte, hogy a bereknek is megvan a maga tartózkodó illemszabálya. Itt nincs erőltetett komázás se le, se fel. Itt nem esnek egymás nyakába az emberek még temetésen sem, nem gázolják át a barátkozás érzékeny bozótját az első napon, nem közelednek egymáshoz hangos csörtetéssel, nem rohannak le senkit, de nem is lehet őket lerohanni. Itt mindennek, minden valóságnak neve van, értelme, jelentősége és ideje; itt nem becéznek, és nem rövidítenek le semmit, és ha valaki a szilfából szilcsit, a szárcsából szárcsikát és a kunyhóból kuncsit csinálna, Matula jól megnézné és – sajnálná.

– Szögény… hogyan beszél…

És Tutajos ki nem mondott tétova gondolatainak legmélyén megérezte, hogy ha egy reggel Matula azzal keltené, hogy:

– Gyuszkó, ébredjen, mert felkelt a napcsi… – hát ijedten nézne rá, hogy megbolondult-e, s közben kicsit utálkozna is. De nem, ez nem is lehetséges!"

"Matula a szokott helyén ült a konyhában, és úgy nézett a két gyerekre, mint a vén sas a fiaira, amikor visszakapja őket."

Téli berek

"Szalutált és kiment, de még hallotta, amikor a magas rangú egyén azt mondta:

“Marha!” (Abban az időben ezeknek az “uraknak” lehetett ilyeneket mondani.)

A kalauz megfordult, és szelíden mosolygott.

“Uram – mondta –, ne felejtse el, hogy a MÁV nem alkalmaz marhákat… csak szállít…”"

"– Van itt hely még elég…

– Hát három tetű elférne még, tudod, olyan kisebbfajta. Na, Jóska, mehetünk."

"Bütyök ezen úgy elérzékenyedett, hogy kiemelt egy kis gömbölyű paprikát, kedélyesen leharapta a csutkáról – mint Matulától látta –, aztán kitátotta a száját, és döbbent arccal körülnézett.

– Víz! – mondta elhalóan és megrendülten. – Borzasztó!

– Hát, ha nagyon csíp, akkor adok egy kis bort…

– A-had-jo-hon, Gergő bá-há…. sokat!

Tutajos, az óvatos Tutajos majd lefordult a székről, annyira élvezte Bütyök „lángolását”, közben egy szálka megakadt a torkán, és egyszerre elment nevető jókedve.

– Gergő bácsi, szálka van a torkomban!

- Jó – mondta az öreg – Béla előbb szólt…"

"Bütyök egy kis idegenkedéssel húzta kezére a kesztyűket, és megnyalta a szája szélét, ami ebben az esetben meglepetést jelentett.

– Mint a kályha. Hol vette, Gergő bácsi?

– Nem vettem, kaptam. Itt a berekben, egy macskától. Mondom neki: nem adnád a bőröd oda, te macska? Hát odaadta… Jószívű macska volt, meg aztán puskával kértem…"

"kékes párák takarták a téli titkokat."

"cifra szerszám, öreg ló"

"szél nélkül nincs is hideg"

"– Nem kelnek föl? Engedett az idő, majdnem meleg van.

Bütyök mélyen behúzódott a takarók alá.

– Gergő bácsi talán azt a meleget érzi, ami kimegy…

Matula nevetett.

– Hát ennél szebben már igazán nem lehet mondani, hogy tegyem be az ajtót. Hiába, aki finom ember, az csak finom ember! Ezután én is finoman kérdem meg, meddig akarnak még tehénkedni, mert dolgunk van!"

"– Amondó vagyok – kezdte Matula a beszélgetést –, amondó vagyok, érdemes lenne kinézni…

Derék barátaink azonban nem voltak “amondók”… Kiváló barátaink még félig az álom csónakjában hevernek, és ez a csónak csak a hideg közreműködésével tudja őket partra fordítani.

– … kinézni – folytatta Matula a magánbeszélgetést—, és a fára gondolni, amit aztán kaparhatunk a hó alól, de még akkor is vizes lesz…

– Vizes? – nézte Tutajos a gerendákat, amelyek szárazak voltak. – Mi lesz vizes, Gergő bácsi?

– A fa!

– Hát akkor menjünk – feküdt tovább Bütyök is –, menjünk, és hordjunk be fát.

Matula mosolygott.

– Nem muszáj felkelni, azt már nem is mondom. Majd kis kereket faragok az ágylábak alá, semmi az, csak nyolc kerék kell, aztán kihúzom magukat, meg visszahúzom…

– Kelünk már, Gergő bácsi – nevetett Tutajos."

"De jól emlékezzék ám! Mert a sötétben minden tehén fekete."

♥

Érdemes lenne vajon megnézni a filmadaptációkat? Emlékeim szerint sosem láttam a régit, és az újabbat sem...

Lynn Painter: Újra meg újra

Amióta megkezdtem ennek a posztnak a piszkozatát, az állt itt, hogy "pfuh", és ez nagyjából össze is foglalja az érzéseimet a könyvvel kapcsolatban. Pedig olyan jól indult! A Groundhog Day (Idétlen időkig) mintájára egyetlen napot, történetesen egy Valentin napot kell mindig újraélnie a hősnőnek a könyvben. Valahogy rá kell jöjjön, hogy lépjen ki ebből az időhurokból, mert ráadásul ez a valentin nap elég sok rossz hírt, kellemetlen történést tartogat számára. 

Emilie Hornby átlagosnak mondható tinilány, aki szerelmes is, frusztrált is, kicsit megalkuvó meg önbizalomhiányos is. Szeret viszont tervezni, merthogy "a sors balekoknak való"... Azonban úgy tűnik, a sors úgy gondolja, beint neki. 

Szinte naplószerű formában ismerjük meg Emilie ismétlődő, rémálomszerű napjának történetét, és minden fejezet elején egy-egy vallomás van. 

A végzetes Valentin-napon Emilie-nek elég sok mindent fel kell dolgoznia - baleset, szerelmi bonyodalmak, tanulmányi nehézségek, és apja is váratlan hírrel rukkol elő... Amikor ismétlődnek a történések, Emilie-t már nem üti annyira szíven egyik dolog sem, és többféle módon próbál viszonyulni a történésekhez - megváltoztatni azonban nem sokban tudja őket. Amikor már sokadszor játssza újra a február 14-ét, úgy dönt, elég a tervekből, és kihirdeti a KNN-t, a "következmények nélküli napot". :D A szakavatott olvasók nyilván már sejtik, mi történik egy ilyen bátor (avagy botor?) elhatározás után. ;) 

A sztori jól indult, gördülékeny, olvastatta magát, Emilie-nek normális stílusa volt, nem volt túl tinis, nem volt koravén sem, szimpatikus volt. Nick Stark is megtetszett az elején, a sorozatos baleseteknél, komor és titokzatos, érett, felnőttes volt. De aztán valami nagyon félrement. A KNN-nek nagyon vártam már a végét, de persze tudtam, hogy mi lesz... Valahol már ott, a fele tájékán megváltozott az egész könyv. Ahogy egyre könnyelműbb lett Emilie, valahogy úgy futott ki az irányítás a szerző keze alól is. Stílustalan lett, rettenetes nyálas, tinis, élvezhetetlen párbeszédekkel - párbeszédnek nem is lehet nevezni az ilyen diskurzust, csak egymás után dobált mondatok voltak. A következetlenségek, az ide-oda rángatása a szereplőknek, a gejl részek teljesen elrontották az addigiakat, és összességében borzalmas lett a második fele, és a vége is. Random rohangálás és összevissza beszélés jellemezte. Elkanyarította valahogy a történet szálait persze a szerző, de már mindegy volt. Kiölt minden kedvelhetőt Emilie-ből és Nickből is, és vissza is minősítette őket bugyuta tinikké egy szempillantás alatt. 

Hozott komoly témákat - elvált szülők közti vergődés, testvér elvesztése -, de nem tudta ezeket jól tálalni. 

A műfaj állatorvosi lova ez a könyv; minden hiba fellelhető benne, ami miatt nem szeretek ilyesmit olvasni. De ráadásul hogy magyarul tettem, szerintem így még rosszabb volt, mert talán, de csak talán kicsit jobban csúsztak volna ezek a good for nothing dialógusok angolul. 

Linn Skåber: Ma négykézláb akarok járni

Linn Skåber "monológos" könyveire már korábban felfigyeltem, és végül a felnőttmonológok került annak idején először a kívánságlistámra. Bő egy évet tartogattam is, de most végre elolvastam. A Ma négykézláb akarok járni nem csak szép, de különleges és tartalmas kötet is. Lisa Aisato illusztrációi kísérik a sorozatot, és figuráiban, hangulatiságában nekem elsőre a Garmann nyara című könyv ugrott be róluk. Csak utána vettem észre, hogy mindkét könyvnek norvég a szerzője (bár az illusztrátor különbözik), szóval valamelyest "norvégos" lehet akkor ez az irányvonal. 

A kötet a felnőttmonológok alcímet kapta, és rövidke történetein keresztül felvillan a felnőttség fonáksága, és még az ismeretlen élethelyzetek is ismerősnek tetszenek, a magunkra-ismerés a hétköznapibb és az abszurdabb jelenetekből sem hiányzik. Sokféle élethelyzet, élettörténet, élettöredék bukkan fel, és pengeti meg az érzelmi húrokat. 

Erős a kezdés az előszóban, a tengerparti jelenettel, már itt magával ragadott Skåber, mert ismerőset mutatott, mind a jelenet fizikai mivoltában, mind a lelki hátterével kapcsolatban. 

Kedvencem volt az írások közt Az erős kezed, a Titkok, a Halál, és nagyon megcsapott A világ legromantikusabb filmje is - az ehhez tartozó illusztráció is brutálisan jó. Tetszettek a kicsit hosszabb lélegzetű sztorik is, a telefonbeszélgetős "Péntekről", és a Cowboy és szakács is. De a fejezetek között van néhány pársoros szöveg is, egy-egy illusztrációval, ezek is igazán erőteljesek, pedig csak 1-2 mondat mindegyik. 

Linn Skåber és Lisa Aisato is igen jó emberismerők, és tudják, hogyan kell bemutatni az úgynevezett felnőtteket, úgynevezett felnőttségükben. A napsugaras borító sok-sok keserűséget, szomorúságot, borús gondolatot rejt viszont, nem jellemzőek a pozitív kicsengésű történetek. 

A versek nem tetszettek annyira, és fiatal-felnőttkor kissé hiányzott, a gyerekvállalás, munkakezdés küszöbén állók érzései, helyzetei, ezekből nagyon kevés volt, inkább a 40+, 45+, 50+ korosztály volt képviseltetve. 

Kíváncsi lettem a kamasz és az időskori monológokra is. 

Saját kép. Instagram.