 |
| A rózsaszín, malackás borító. :) |
Milo egy kilencéves kisfiú, akinek súlyos szembetegsége, retinitis pigmentosája van... De ezen kívül még rengeteg minden más is van neki, például egy nagyija, aki igazából dédi, és a padlásszobában lakik, egy anyukája, akit apukája otthagyott holmi "Macáért", és egy Hamlet nevű törpemalaca, aki talán nem is olyan törpe... Ez azonban még csak a kezdet. Amikor egy tűzeset után anyja egy idősek otthonába viszi nagyit, Milo előtt egyszerre zárul be és tárul ki a világ. Bezárul, mert nagyi nincs ott mellette, nem tudja őt segíteni a napi teendőiben, nem hallja már neszezését a padlásszobából, sőt, anya még egy bérlőt is beköltöztet oda, aki bagózik, és bömbölteti a tévét... És kitárul, mert megismeri Tripit, a szír szakácsot az otthonból, akinek herótja van az időseknek tálalt krumpliból, amihez krumpli van krumplival, és akitől elsodorta a háború a húgát, Ajsát...
Milo bár csak egy kulcslyuknyit lát egyszerre az őt körülvevő valóságból, mégis sokkal tisztábban látja a részleteket és észreveszi azt, ami felett a felnőttek ép szeme világa elsiklik. Nagyinak nincs jó helye a Nefelejcs otthonban. A gonosz Thornhill nővér nem csak a szétázott krumplival kínozza az öregeket, hanem sok egyéb mással is: nincs rendes fűtés, mindenkit benyugtatóznak, bezárnak, elveszik a pénzüket és minden szórakozásukat...
Milo fejébe veszi, hogy karácsonyra hazaköltözteti nagyit, és lebuktatja Thornhill nővér mesterkedéseit, kerül, amibe kerül. Ehhez szövetségesekre is szüksége van, és a szerencse az ő malmára hajtja a vizet, például amikor kiderül, hogy a bőrszerkós, bagózó Al igazából távoli rokon is, de ami még fontosabb: oknyomozó. :)
Virginia Macgregor elég komoly témákhoz nyúl ebben az ifjúsági regényben: öregség, elmúlás, támaszkodás-teher, széthulló család, betegség... és még a háború és menekültkérdés is középpontba kerül. Mégis, inkább csak karcolja a felszínt. Minden egy kicsit túl könnyen látszik megoldódni, könnyedén lebeg a levegőben. Nem történik semmi Milo szemével, még csak a szemüvegét se erőltetik, hogy hordja... Tripi sorsa, hajléktalansága, és az óriási teher a vállán, hogy fogalma sincs a kishúga hova keveredett és él-e még, triviális beszédtéma. Sandy, az anya fogyitablettái, amik után csokiskeksz lavinákat küld, hogy kitöltse a magányt, a csalódottság okozta űrt, hogy a férje elhagyta, és most a Macával és új gyermekével játssza a boldogat - nem kap igazi mélységet.
Milo pedig rendíthetetlenül megy az igazságérzete mutatta úton és makacsul a saját szabályai szerint játszik. Ez nem tetszett, bevallom őszintén, márpedig erre épül az egész könyv. Szeretem a tökös gyerekeket a könyvekben, akik határtalan életbölcsességgel a felnőttek fölé emelkednek, de szerintem itt nem volt erről szó. Kicsit idealista volt az egész elképzelés, hogy minden jó és szép legyen, és mindenki boldog, és Mrs. Bundás együtt táncikáljon az anyjával otthon, az idősotthon helyett, ahova nyilván okkal tette be: mert útban volt neki... Milo ügyeskedése és gondolkodásmódja gyermekien naiv és kénytelen voltam bevallani, nem igazán kedveltem meg ezt a magának való gyereket.
Macgregor pedig nem egy Ajar, vagy Szabó Magda. Az ifjú, betegséggel terhelt, erős igazságérzetű karakter ugyanis nem elég. kell mögé ugyanis egy kis lélek. És a lélek nem abból jön, hogy Milo hogy nyom puszikat ide, meg oda, miközben elég meredek dolgokat művel azért - és most nem a leleplező akcióira gondolok, hanem akár a kocsi elé ugrásra, suliból lógásra, elhagyatott házba "betörésre".. szóval nekem ez sok volt az engedetlenségből, még ha olyan nagyon fel is bolydult a kis világa a sok-sok változással.
Jobban örültem volna, ha iránymutató és segítő felnőttek veszik körül, akik nem csak asszisztálnak egy kilencéves ámokfutásaihoz. Kvázi mindent Milo irányított, ez számomra hihetetlen és hiteltelen volt. Valahogy az fortyogott bennem, hogy a világ nem így működik. Igen, néha, bizonyos szempontból jó lenne, ha így működne, de nem igen ritkán lehet igazságtalanságokat, rosszul működő rendszereket és intézményeket pöccre helyretenni.
A könyv vége miatt aztán megenyhültem kissé, kompenzált, így volt életszerű. Ettől viszont most karcos-öreg-kérgesszívű felnőttnek érzem magam...
Kedvenc szereplők: Clouds, Tripi.
Értékelés: 10/6
Sajnos nem lett maradandó. Túlírtnak, és kicsit lélektelennek éreztem ezt a könyvet, az ígért "életbölcsességek" nem jöttek át, a didaktikusságot nem tudtam megbocsátani. Azt hiszem én erre most nem voltam fogékony.
A fiatalabb korosztálynak ajánlom inkább.
U.i.: Tripi miatt baklavát akarok enni... ahh. :)
