2016. február 21., vasárnap

Karen Marie Moning maraton - az év nagy újraolvasása


Akik nyomon követték az olvasásaimat a könyves közösségi oldalakon, azok már látták, hogy végigszáguldottam újra Karen Marie Moning Fever sorozatának eddig megjelent 7 kötetén, mielőtt nekivágtam az új résznek. A sorozatot már 2011 óta szeretem, az alap 5 kötetet negyedszer olvastam most újra, a két frissebbet (Iced és Burned) másodszor. Kellett is egy kis frissítés, mert ahogy az lenni szokott, míg az első részek történéseire és hangulatára pontosan emlékszem, az utóbbi köteteknél rettentő nagy darabok egészben estek ki a cselekményből, az apró részletekről meg ne is beszéljünk. 
Ez a poszt most az újraolvasást, annak élményeit taglalja, aki a könyvekről szeretne ajánlót olvasni, az kutakodjon a Fever címke alatt, vagy tekerjen a poszt végére ahol linkeltem minden eddigit. ;) Ez egy "jegyzetelős" poszt, a végén némi összegzéssel. 
Sietősen, mert már benne vagyok az új rész történéseiben, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy folytatódik... :) 

A sorozat magyarul Tündérkrónikák néven fut. 
SPOILEREK vannak, mivel ez egy több kötetes, egymásra épülő világ, szóval mind your step!

2016. február 17., szerda

Verslavina

Ritkán olvasok verseket, és nem vagyok kifejezetten a műfaj rajongója, de nem tudtam nem belebonyolódni a közösségi hálón szövődő verslavinába, amit Szabó T. Anna indított el, amikor Lackfi Jánost versben köszöntötte ott születésnapján. A motolla beindult, és válaszolgatás kezdődött, baráti adok-kapok, persze versben, a téma pedig a nő és a férfi, főleg, de nem csak, ha negyven... vagy harminckilenc csak még, vagy több akár.  :) Csatlakoztak mások is, lelkes amatőrök és több más szerző, író-költő is, az Athenaeum pedig szemfüles volt, és egy remek válogatást ki is adott ebből a vers-párbajból. A nő meg a férfi - #Verslavina címmel. 

Élveztem olvasni ezeket a sokszor vicces, önironikus írásokat, az egymásra rímelést, egymás verseire válaszolgatást, a szálak szövődését, ahogy görgették tovább a lavinát indító hógolyót, kicsit erre, vagy inkább arra lendítve tovább a szokatlan beszélgetést. Érdekes, és szerintem szívmelengető is, hogy egy egyre inkább elidegenedő világban, ami kevéssé fogékony a kultúrára, pláne a versekre, egy ilyen kezdeményezésből ilyen egyszerűen és egyértelműen siker és közkedvelt téma lesz/lett. Ki gondolta volna, hogy elkezdünk verselni a korunkról, a párunkról, vagy épp a társtalanságról. 

Összességében Lackfi János versei tetszettek a legjobban, de álljon itt egy kis válogatás, néhány, számomra kedvenc versrészlettel a könyvből: 


"A nőci, ha negyven, biztos hely az űrben,
vevő a humorra, de el nem alél,
bár vágyai vannak, nem vágyik el innen,
nem húzza a csőbe a szoknyapecér"
/Lackfi János/
Az "elkövetők" és egyben "felbujtók". Forrás.

"A nő, aki negyvenes, érti a férfit,
nem vágyja uralni, de ő se hajol,
már tudja a földit és érzi az égit,
a testet, a lelket is ismeri jól."

"A férfi…? Ez csak szó. Csak puszta ketrec.
A férfi: ember. Más törvénye nincs.
Akkor kimondom, itt nincs már több kecmec,
hogy nem a pénisz teszi. A gerinc."

"itt van az ősz, visszanyárni
nem lehet."
/Szabó T. Anna/

"a nő meg akkor nő, amikor játszik,
eszelős tyúkot, dívát, szemetet,
egy jó cipőért eladja a lelkét,
egy dolgot akar (vagy nem): gyereket."
/Lázár Júlia/

"A nő a férfival örömre termett.
Nem csatára. Csak megülni nászát.
Mindegy is, a konyhában, ki tesz-vesz.
Egy jó spagettivel ki várja társát."
/Molnár Krisztina Rita/
Forrás.

"Bóbita, Bóbita negyven,
lankad a kezdeti bája,
már magas olykor a szerva,
pár tini, hopp, bedarálja."
/Lackfi János/


"Ne gügyögj, ne csalj, és ne csábíts:
a férfi ettől lesz gyerek.
Herceg…? Nem herceg. Nincs fehér ló.
Ő király lesz – ha engeded.
De ha szidod, hát ne csodálkozz,
ha előtted csak kisgyerek."

/Szabó T. Anna/


Értékelés: Antológiákat általában nehéz értékelni egészében, de nem ezt! Szellemisége, humora egységes, a téma kedvemre való volt, szerettem a párharcokat, a kedves bölcselkedést, és a csipkelődést, ami néha igazából simogatás egymás felé. Copfhúzkodás felnőttmód ez a kis kötet. Persze vannak mélységei a nemi szerepekről, öregedésről, elfogadásról, csatározásokról, sztereotípiákról is... érdemes elmerülni benne. 

10/10 
Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak! :) 
Forrás.
Rendeld meg a Verslavinát >itt<! 

Trivia: egy kis érdekesség és anekdota, mert tényleg üldöznek engem az anekdoták... :) Beszélgettünk a témázós csajokkal nemrég, amikor Marija Morevna történetét olvastam. A kérdés csak szimplán a "mit olvasol?" volt, és írogattunk többször, hogy épp mit olvasunk, hol járunk benne, hogy tetszik. Én nagy sebbel-lobbal bejelentettem az oroszos olvasmányom után, hogy Verslavinát fogok olvasni. Zerge pedig ezt a címet is orosz női névnek vélte hirtelen. :) Érdekes, amikor valami nyelve beállítódik az agy, hirtelen egy más nyelvbe tartozó szót néha nehéz elhelyezni. :D 

2016. február 15., hétfő

Vég-tag: zanzatémázás!

A februári körben a Témázós csapattal úgy döntöttünk, régóta forgó, "népszerűtlen" témáinkat összegyúrjuk egy zanza-posztban, ahol booktag-szerű kérdésekben röviden kifejtjük róluk a véleményünk. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad: a book tagek  és kérdezgetős posztok úgyis népszerűek mostanság, és a régi témákat is kipöcköljük, kivesézzük; lehet frissülni. :) 
A téma a keresztségben a VÉG-TAG nevet kapta, avagy zanza kérdések a népszerűtlen topikokról. (Ejtsd: vég-teg :D amiért ezzel VÉGet szabtunk ezeknek a témáknak. ;))
A három téma, amit felölelünk ebben a kérdéssorban, a következők: 
  • Sokkoló posztok - amiktől a székről menten a mélybe vetjük magunkat
  • Kötelező olvasmányok - lerágott csont, avagy sarkalatos pont? 
  • Könnyfakasztó - százas zsepis emlékek

Lássuk, ki hogy vélekedik ezekről a témákról, ezúttal irányított kérdések segítségével: 

2016. február 8., hétfő

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan

Megjártam rendesen a hadak útját a legelső várólista csökkentős könyvemmel... Lelassította a szokásos év eleji lendületemet, és ha év végén oda lyukadok ki, hogy nem sikerült teljesítenem a listát, azt már biztosan mondom, hogy Marija Morevnára fogom kenni! 

Hívogató volt, és csodás, népmesei háttérrel csábító, masszív kötet. Négy évet várattam, amióta megvettem magamnak, és most, ó fájdalom, azt kell mondjam, bár az idők végezetéig várattam volna... Rég szenvedtem ugyanis ennyit könyvön. El kellett volna hajítanom a pokolba a negyedénél, ahogy mostanában meg is fogadtam, hogy el fogom őket, mert nem lesz jobb ilyenkor, sőt... Ehelyett, nem hallgatva a józan eszemre végigküzdöttem magam, félig fuldokolva ezen a szürreális trutyin, és misztikus mocsáron, és az lebegett előttem, hogy ez vcs-könyv, ez vcs-könyv, elolvasom akkoris ha belepusztulok, hátha lesz valami értelme a végén. És NEM LETT! :D Ezért most írhatom szépen a piros betűs figyelmeztetést: 

Figyelem! FELPAPRIKÁZOTT POSZT és erőteljes negatív vélemény, én szóltam!
Na zdarovje annak, aki tovább olvas! 

2016. február 7., vasárnap

Állati book tag

Charles Santoso rajza Forrás.
 Miamona csinált nemrég egy állatos book taget, én pedig, mivel az állatokat is, meg a book tageket is szeretem (előbbieket persze régebb óta :D ), gondoltam lopom tőle a kérdéssort, és válaszolok az állati könyves kérdésekre én is.

1. Lajhár - egy olvasás, amit direkt lassítottál, nyújtottál volna, mint a rétestésztát…

Rendszerint a könyv 70%-ától számomra nagyon könnyen elröppen a vége - ahhoz viszonyítva mondjuk, hogy néha milyen lassan jutok el a 30%-ig az elején. Persze érthető, mert izgalmasabb és mozgalmasabb szokott lenni a vég a felvezetésnél. Aminél konkrétan emlékszem arra, hogy szándékosan lassítottam a befejezést (már amennyire tudtam), az a Harry Potter és a halál ereklyéi volt. Kettős érzések voltak benne, vágytam is, féltem is a végét, szívdobogva nyitottam csuktam a könyvet magam előtt, szinte minden bekezdés után... :) 
Amúgy nem szoktam lassítani, sőt, amikor kevés van vissza, már alig várom, hogy befejezzem a könyvet. :) Akkor is ha jó. 

2. Gepárd - jött, tarolt, mindent vitt, és csak néztél utána tátogva, levegőt kapkodva…

Ilyenből több is van, rendszerint ők válnak kedvenccé, vagy bőröm alá mászó könyvekké. 
Tátogtam és levegő után kapkodtam a Beszélnünk kell Kevinről végén, és utána is, még napokig (hetekig? évekig? még most is!), de tátott szájjal lestem magam elő (ráadásul egy vonaton éppen), amikor a Dreamfever végét olvastam... És szó szerint leesett az állam a Pi életének végénél... 

Forrás.
3. Házimacska - egy könyv vagy szerző, amiről,akiről tudod, bármi történjék is, időről-időre otthonosan törleszkedik hozzád…

Forrás.
Szerencsére azt mondhatom, ebből is több van. :) Csordultig tudják telíteni a szívem az ilyen szerzők-könyvek, pont, mint a macskám törleszkedése... :) 
J.K. Rowling a legjobb példa. ♥ 
De ugyanúgy felemlegethetném Karen Marie Moningot és a Fever-sorozatot is, amit épp negyedszer olvasok... :) 

4. Kacsacsőrű emlős / Tengeri sün – egy roppant különös, elsőre furának látszó könyv, amit bár kissé ódzkodva vettél a kezedbe, végül pozitív csalódás, élmény lett…

A közelmúlt olvasmányai közül elsőre a Feed jut eszembe, de mondhatnám a The Girl with All the Gifts-et is (most érkezik, 16-án, Kiéhezettek címmel!). A zombis témáktól mindig ódzkodom kicsit, és fura könyveknek tűntek ezek is, de tényleg kellemesen csalódtam. :)

5. Pillangó – Egy kívül-belül gyönyörű könyv…

Forrás.
Az időutazó felesége! Persze nem kérdés, hogy a cipős dizájnról van szó. :) Nekem az angol verzió van meg, de abból is a cipős, és azt a borítót is nagyon szeretem. Számomra belülről is "szép" a könyv, a története miatt, de ha illusztráltat kellene mondani erre a kérdésre, akkor az újdonsült Harry Potter és a bölcsek kövét mondom. :) Csodaszép kötet!

6. Kacagány – Egy könyv vagy szerző, amin vagy akin könnyesre kacagtad magad…

Jonas Jonasson és Rejtő Jenő könyvein mindig kacagok. :)

7. Imádkozó sáska – Egy könyv, amelyben tőled szokatlan, idegen, távolálló gondolatok (filozófia, vallás, világnézet, kultúra) vannak, a végére mégis sikerült megbarátkoznotok…

Forrás.
A Harry August csodálatos élete tökéletes példa ide. Nem szívelem az ezo-témákat, a reinkarnációról való elmélkedést. Kifutnék (vagyis futottam volna) a világból, ha egy olyan szó kerül elő egy beszélgetésben, hogy "kálacsakra"... Harry August mégis a kedvenc könyvem lett.

8. Kaméleon – Egy szerző, akinek több könyvét (de legalább kettőt) olvastál már, de ha nem látod a nevét feltüntetve, nem jössz rá, hogy az író egy és ugyanaz…

Audrey Niffenegger, Patrick Süskind.
Forrás.

9. Zsiráf – Egy könyv, ami jóval hosszabb volt, mint indokolt lett volna…

Kinsella Twenties Girlje rémlik, hogy elég hosszúnak éreztem egy chick-lithez, illetve most nemrég, a Milo szerint a világ is úgy éreztem sose ér véget. 

10. Noé bárkája – Egy könyv, amiben az állatoké (nem csak egy állaté) a főszerep, és te imádod (vagy elég ha csak szereted)…

Gerald Durrell majd minden könyve, élen a Családom és egyéb állatfajtákkal és A bafuti kopókkal.
És persze a Pi élete, nekem is, szóval a válaszom végül ugyanaz lett, mint Miamonának. :)

Ha van kedvetek, vigyétek ti is az állati taget! :) Credits go to Miamona. :)

2016. február 3., szerda

Tervek februárra és időbeosztás

Forrás.

Dóritól kedvet kaptam egy ilyen kis hirtelen-poszt megírásához, ötvözve az ő két legújabb bejegyzésének témáját, a februári olvasási terveket és az állandó kérdést, amit megkap a könyvmoly: mikor van időd ennyit olvasni?! Ez a kérdés azt hiszem minden igazán sokat olvasó embert idegesít, mert megbújik benne némi rosszindulat azt hiszem - persze kivétel erősíti a szabályt, van akitől nincs benne hátsó szándék, csak kíváncsiság, vagy csodálkozás -, és azt feltételezi, hogy valami mást nem csinálunk meg, nem csinálunk jól, vagy épp irigységet vált ki, megcsináljuk azt is, meg még erre is marad időnk? 

Nos, úgy van időm olvasni, hogy szakítok. Ezt Katacitával már többször beszéltük. Igenis kijöhet az évi huszonakárhányezer oldal, meg a napi hatvanvalahány, persze átlagban, ha az ember szeret olvasni, és szeret ezzel foglalkozni. A postán, sorban álláskor is képes vagyok előkapni a könyvem, és elolvasni csak 5 oldalt akár. Bármilyen várakozás során inkább olvasok, mint hogy az embereket nézegessem. Ügyeskedve olvastam már wellness hétvégén a pezsgőfürdőben ázás közben is - ráadásul könyvtári könyvet, de psszt!, nem lett baja! ;) Olvasok minden tömegközlekedési eszközön, és az autóban is, ha nem én vezetek. Ha meg én vezetek, akkor hangoskönyv. A hangoskönyv ellőhető még nagyon sok esetben: az összes házimunka közben, pakolás közben, ide-oda rohangálás közben, de még egy unásig ismételt tornaprogram közben is. 

Ezen kívül az estéim rendszeres része az olvasás. Nem sok olyan nap van, amikor legalább pár oldalt ne olvasnék az aktuális könyvemből, könyveimből. Belefeledkezős estéken lecsúszik akár egy egész rövidebb könyvecske.
Nézek tévét is, de a tévé nekem legtöbbször háttérzaj. Kevés olyan program van, amit tényleg nézek, elejétől a végéig, két szemmel. 
Meglepő módon nem hiányzom azért a közösségi életből sem, és blogolok is. Azt hiszem ezt akkor tudja megcsinálni az ember, ha tényleg szereti csinálni - mind az olvasást, mind az írást róla. :) 
Dórihoz hasonlóan egyébként én se főzök, csak néha, hétvégén, de hétvégén amúgy is több idő van olvasásra, semmittevős szombatok, vagy vasárnap délutánok... :) 

Szóval a kérdésre, hogy mikor olvasok, a válasz: mikor nem? És hogy mikor olvasok ennyit? Amikor más tévézik, főz, gyerekezik, vagy néz ki a fejéből. Utóbbit nem pejoratívan mondom, de ugye, azért még mindig több a vonatablakon kibámuló ember, mint az olvasó. 

Forrás.
Ami pedig a februári terveket illeti, kicsit pedzegettem őket már a januári zárásban is, de akkor álljanak itt listázva is, miket szeretnék elolvasni ebben a hónapban: 

- Karen Marie Moning: Shadowfever (56% -nál most) ✓
- Karen Marie Moning: Iced ✓
- Karen Marie Moning: Burned ✓
- Karen Marie Moning: Feverborn - reményeim szerint már ebbe is belefogok nemsoká, ha lemegy az újraolvasás. :) ✓
- Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan  55%, bosszant, lassan haladok vele, és csak azért fejezem be, mert vcs-listás ✓
- Joe Abercrombie: Half the World - A harcos 
- Szabó T. Anna - Lackfi János: Verslavina ✓

Huhh, és akkor ebben még nincs is vcs- könyv, a Morevnán kívül. :D Azt hiszem abba is hagyom a tervlistát, mert az én időm se végtelen, bármennyire is úgy tűnhet néha úgy. :) 


Ti mit terveztek februárra? Mikor és hogyan szakítotok időt az olvasásra? 


2016. február 1., hétfő

Virginia Macgregor: Milo szerint a világ

A rózsaszín, malackás borító. :)
Milo egy kilencéves kisfiú, akinek súlyos szembetegsége, retinitis pigmentosája van... De ezen kívül még rengeteg minden más is van neki, például egy nagyija, aki igazából dédi, és a padlásszobában lakik, egy anyukája, akit apukája otthagyott holmi "Macáért", és egy Hamlet nevű törpemalaca, aki talán nem is olyan törpe... Ez azonban még csak a kezdet. Amikor egy tűzeset után anyja egy idősek otthonába viszi nagyit, Milo előtt egyszerre zárul be és tárul ki a világ. Bezárul, mert nagyi nincs ott mellette, nem tudja őt segíteni a napi teendőiben, nem hallja már neszezését a padlásszobából, sőt, anya még egy bérlőt is beköltöztet oda, aki bagózik, és bömbölteti a tévét... És kitárul, mert megismeri Tripit, a szír szakácsot az otthonból, akinek herótja van az időseknek tálalt krumpliból, amihez krumpli van krumplival, és akitől elsodorta a háború a húgát, Ajsát...

Milo bár csak egy kulcslyuknyit lát egyszerre az őt körülvevő valóságból, mégis sokkal tisztábban látja a részleteket és észreveszi azt, ami felett a felnőttek ép szeme világa elsiklik. Nagyinak nincs jó helye a Nefelejcs otthonban. A gonosz Thornhill nővér nem csak a szétázott krumplival kínozza az öregeket, hanem sok egyéb mással is: nincs rendes fűtés, mindenkit benyugtatóznak, bezárnak, elveszik a pénzüket és minden szórakozásukat... 
Milo fejébe veszi, hogy karácsonyra hazaköltözteti nagyit, és lebuktatja Thornhill nővér mesterkedéseit, kerül, amibe kerül. Ehhez szövetségesekre is szüksége van, és a szerencse az ő malmára hajtja a vizet, például amikor kiderül, hogy a bőrszerkós, bagózó Al igazából távoli rokon is, de ami még fontosabb: oknyomozó. :) 

Virginia Macgregor elég komoly témákhoz nyúl ebben az ifjúsági regényben: öregség, elmúlás, támaszkodás-teher, széthulló család, betegség... és még a háború és menekültkérdés is középpontba kerül. Mégis, inkább csak karcolja a felszínt. Minden egy kicsit túl könnyen látszik megoldódni, könnyedén lebeg a levegőben. Nem történik semmi Milo szemével, még csak a szemüvegét se erőltetik, hogy hordja... Tripi sorsa, hajléktalansága, és az óriási teher a vállán, hogy fogalma sincs a kishúga hova keveredett és él-e még, triviális beszédtéma. Sandy, az anya fogyitablettái, amik után csokiskeksz lavinákat küld, hogy kitöltse a magányt, a csalódottság okozta űrt, hogy a férje elhagyta, és most a Macával és új gyermekével játssza a boldogat - nem kap igazi mélységet. 

Milo pedig rendíthetetlenül megy az igazságérzete mutatta úton és makacsul a saját szabályai szerint játszik. Ez nem tetszett, bevallom őszintén, márpedig erre épül az egész könyv. Szeretem a tökös gyerekeket a könyvekben, akik határtalan életbölcsességgel a felnőttek fölé emelkednek, de szerintem itt nem volt erről szó. Kicsit idealista volt az egész elképzelés, hogy minden jó és szép legyen, és mindenki boldog, és Mrs. Bundás együtt táncikáljon az anyjával otthon, az idősotthon helyett, ahova nyilván okkal tette be: mert útban volt neki... Milo ügyeskedése és gondolkodásmódja gyermekien naiv és kénytelen voltam bevallani, nem igazán kedveltem meg ezt a magának való gyereket. 
Macgregor pedig nem egy Ajar, vagy Szabó Magda. Az ifjú, betegséggel terhelt, erős igazságérzetű karakter ugyanis nem elég. kell mögé ugyanis egy kis lélek. És a lélek nem abból jön, hogy Milo hogy nyom puszikat ide, meg oda, miközben elég meredek dolgokat művel azért - és most nem a leleplező akcióira gondolok, hanem akár a kocsi elé ugrásra, suliból lógásra, elhagyatott házba "betörésre".. szóval nekem ez sok volt az engedetlenségből, még ha olyan nagyon fel is bolydult a kis világa a sok-sok változással. 

Jobban örültem volna, ha iránymutató és segítő felnőttek veszik körül, akik nem csak asszisztálnak egy kilencéves ámokfutásaihoz. Kvázi mindent Milo irányított, ez számomra hihetetlen és hiteltelen volt. Valahogy az fortyogott bennem, hogy a világ nem így működik. Igen, néha, bizonyos szempontból jó lenne, ha így működne, de nem igen ritkán lehet igazságtalanságokat, rosszul működő rendszereket és intézményeket pöccre helyretenni. 

Forrás
A könyv vége miatt aztán megenyhültem kissé, kompenzált, így volt életszerű. Ettől viszont most karcos-öreg-kérgesszívű felnőttnek érzem magam... 

Kedvenc szereplők: Clouds, Tripi.

Értékelés: 10/6 
Sajnos nem lett maradandó. Túlírtnak, és kicsit lélektelennek éreztem ezt a könyvet, az ígért "életbölcsességek" nem jöttek át, a didaktikusságot nem tudtam megbocsátani. Azt hiszem én erre most nem voltam fogékony. 
A fiatalabb korosztálynak ajánlom inkább. 

Az olvasás lehetőségét köszönöm az Athenaeum Kiadónak! 
Rendeld meg >itt<!

U.i.: Tripi miatt baklavát akarok enni... ahh. :)

2016. január 30., szombat

Januárom-parapompompom

Forrás
Nem igazán nevezhetem ezt a posztot beszerzős posztnak, mert a hónapom ilyen szempontból elég gyér volt: egyetlen könyvvel gyarapodott csak a könyvespolcom, méghozzá Joe Abercrombie-tól a Half the World - A harcossal, recipéldányként. 
Nem bánom, hogy nem kapott el a hév, van elég könyvem úgyis még egy jó darabig, és a tudatos vásárlás jegyében akarom tölteni 2016-ot ugyebár - ami persze könyvmolyoknak más mérce... Szóval cirka 50 körül maradni a beszerzésekkel. :) 

Olvasásilag vegyes volt a hónap. Eléggé elakadtam, és bár hó elején gyorsan befejeztem még a tavalyról maradt Khaled Hosseinit, rajta kívül még mindig olvasok decemberben (sőt, lehet hogy novemberben?) elkezdett könyvet, egyszerűen alig csúszott, aztán belevágtam nagy sebbel-lobbal a Marija Morevnába is, de nincs hangulatom, nagyon tépáz és komor, kicsit félretettem. Ebből aztán az lett, hogy rövidebb kötetek után nyúltam, elolvastam két madaras mesét: A hollókisasszonyt és a Senki madarát, előbbi egész addig tetszett, amíg utóbbi aztán meg nem babonázott, és rájöttem Szabó T. Anna sokkal csodásabbat alkotott hasonló műfajban, mint Niffenegger. 
Az Abercrombie könyv. :) 
Ami igazán magával tudott ragadni, az Moning volt januárban, fogtam magam ugyanis, és fejest ugrottam a Fever-sorozat újraolvasásába, lévén, hogy megérkezett az újabb kötet, a Feverborn. Egy ismétlés rám is fért most belőle... Igaz, az első 5 kötetet immáron negyedszerre olvasom, de az Iced és a Burned bizony csak egyszer voltak meg (pedig Iced-ból kettőre emlékeztem)... Izgalmas utazás most másként figyelni egyes jelekre, elejtett mondatokra. Majd lesz egy újraolvasós összegző poszt belőle. Most az ötödik könyvben vagyok, nem sikerült a teljes szériát lenyomni januárban, de persze nem is volt cél. Viszont februárban már a Feverbornt szeretném olvasni! :) 
Összesen egyébként 7 könyvet fejeztem be januárban, ami nem is rossz. :) (Ha valaki megzavarodna a kihívásos számlálótól a jobb sávban, annak mondom, hogy a Goodreads nem számolja az újraolvasásokat sajnos... Illetve beírhatnám idénre őket, de akkor az felülírja az előző dátumot, és abból az évből távolítja el az olvasást... Hogy lehet ilyen béna egy olvasós oldal, hogy ezt nem veszik figyelembe? Dude... -.-')
UPDATE: ma sikerült befejeznem végül a régóta húzódó olvasásomat, így 8 befejezett könyvvel zárok, és már nincs tavalyról vonszolt tartozásom! :) Juhé!

Az év végi összegző posztomban említettem, hogy szeretnék majd csinálni tematikus hónapokat, és valamelyest sikerült összehozni most is egyet, félig-meddig, bár ez nem volt tervben, és csak utólag tudom prezentálni... Eléggé madaras hónap lett ez! :D A két madaras mesén kívül a Marija Morevnában is elég fontos szerepet játszanak a madarak, madárból alakulnak át férfivá egy furcsa kis ház leányainak kérői... 
Ezen felül rendkívül Barrons-tematikus is volt a hónap. :D Élvezettel fuldoklom Jericho Z. Barrons túltengésben! :D 

A vcs-vel sajnos nagyon rosszul kezdtem, egyet se olvastam el, a Morevnába épp csak belevágtam, de majd február-márciusban behozom a lemaradást rövidebb kötetekkel, továbbra is reménykedve, hogy nem jön sok új, nagyon vágyós könyv... :) 

Februári tervek: 2-3 vcs-könyv, a jelenlegiek befejezése, Fever-újraolvasás befejezése, és az új kötet elolvasása, max. 5 könyvbeszerzés. :) Meglátjuk mi lesz belőle. :) 

A többiek zárásai: 

2016. január 27., szerda

Új megjelenések, amikre felfigyeltem

Úgy tűnik kezdenek felébredni a kiadók a szokásos "téli álomból", és jönnek lassan az új könyvek mindenkinél. 
Nem mintha kifogytam volna az olvasnivalóból, hiszen ugyanolyan kilométeres a várólistám már hosszú évek óta, de az új, mindig csábítás... Ráadásul saját magamat "gáncsolom" el, hiszen épp újraolvasási lázban vagyok (láz, Fever, haha!), szóval semmi újjal nem haladok.

Visszatérve az friss megjelenésekre, kicsit körbenéztem, és találtam én is néhány jó kis olvasnivalót, igaz, van köztük, amit én már angolul olvastam, vagy angolul tervezek, de azért szeretném felhívni rá a figyelmeteket. 

Az egyik ilyen például M. R. Carey könyve, a The Girl with All the Gifts, ami a zombi-témát ragadja meg, de kicsit másként, mint várnánk. Poszt-apokaliptikus világ, ahol a zombikat éheseknek (hungries) hívják, és ahol egy leszíjazott gyerekekkel teli osztályterem az első jelenet... Kellőképp felcsigáztalak benneteket? :) Bónusz, hogy egy egész hihető tudományos magyarázattal támasztják alá a zombisodást. Csak az olvassa, aki ki meri nyitni Pandora szelencéjét, hogy megnézze, mi is lapul az alján.

Magyarul kiadja a Kossuth, megjelenik 2016. február 16-án, Kiéhezettek címen. 



Az Athenaeumnál is jöttek és jönnek új könyvecskék, amik közül első körben Jodi Picoult lányával, Samantha van Leer-rel közösen írt könyve a Between the Lines, ami 2016. március 25-re érkezik magyarul Sorok között címmel az Athenaeum gondozásában. 
Ahogy szinte a teljes életmű, nekem ő is angolul csücsül a polcomon, mesés borítóval, de tetszik az is, amit a magyarhoz alkottak, ott van a háttérben a mesebeli vár... ahol a herceg vár... ;) 


Szintén az Athenaeumnál érkezik egy szokatlan és egyedi verseskötet, a Verslavina - A nő meg a férfi, ami egy facebookos eszmecseréből és oda-vissza-verselésből született. Szabó T. Anna és Lackfi János versben üzentek egymásnak, és ebbe aztán többen be is kapcsolódtak. A bolondozásból most kiadvány születik, és bár én nem kifejezetten vagyok egy versolvasó típus, megmondom őszintén ez most érdekel. Ennek részben az az oka, hogy Szabó T. Anna költeményszerű, csodás meséje, a Senki madara nemrég teljesen megbabonázott. 
A kötet 2016. február 10-én jelenik meg. 



Az Agavénál Maigret-ről most nincs hír (hüpp-szipp), de sok újdonság érkezik, >ebben< a posztban olvashattok róluk. Ezek közül ki szeretném emelni a Sötét édent, Chris Beckett-től, ami bár lehet, hogy nem nekem való, talán túl sci-fis sci-fi, de első látásra nagyon megtetszett. Az Avatar erdejei jutottak eszembe, és ez a bizarr, nap nélküli bolygó, nem túl hívogató, de a története annál inkább annak tűnik. 
Megjelenik: 2016. február 16. 


És végül, keretes szerkezetben, Feverrel kezdtem, Feverrel zárok: a nagy Moning-újraolvasási projektem természetesen amiatt van, hogy megjelent néhány napja a nyolcadik rész, a Feverborn! :) Csudaszép: 


Még egy apróság: szavaztattam veletek az oldalsávban megint, és az eredmények szerint egyformán szeretnétek ha a Szent Johanna Gimit és Rowling álnéven írt krimijét, a Kakukkszót venném előre az olvasandók közt, de Joanne Harris Kékszeműfiúja is alig maradt le egy hármas holtversenyről. Ígérem megpróbálok ezeknek az igényeknek megfelelni a nagy Fever-maraton után! :) 

Mi érdekel benneteket az új könyvek közül leginkább? :) 

2016. január 25., hétfő

Az Alzheimer-kór markában: Still Alice

Hivatalos moziplakát (Forrás)
Lisa Genova Still Alice-ét, ami magyarul Megmaradt Alice-nek címen jelent meg, még 2013 végén olvastam, és bár magát a könyvet, a betegség prezentálását kissé száraznak éreztem, egy tudós munkájának egy iróé helyett - mint ahogy az is -, mégis motoszkált bennem a történet továbbra is. Ez talán az Alzheimer-kór iránti érdeklődésem, és tőle való félelmem miatt van. 

Amikor 2014-ben film készült a könyvből, tudtam, hogy meg szeretném nézni, hogy sikerült adaptálni ezt a regényt, hogy kanyarítják el a katarzismentes véget, hogy lehet siker egy ilyen téma a sok hollywoodi elemmel tűzdelt szuperprodukció között? És mégis az lett, valamilyen szinten - ez pedig bőven elég lehet arra, hogy felhívja az Alzheimerre a figyelmet. 
Julianne Moore Oscar-díjat is kapott a legjobb női főszereplő kategóriában, amit szerintem maximálisan meg is érdemelt. 
Remekül hozta a karaktert, minden apró mozzanatot, minden rezdülést hitelesen adott vissza; azt, ahogy megjelenítette a karaktere leépülését fájdalmas volt végigkövetni, annyira valósnak tűnt. 

Aki nem ismerné a történetet: egy 50 éves lingvisztika professzorról, Alice-ről szól, akinek furcsa memóriazavarai alakulnak ki. Nem jut eszébe egy szó, akárhogy próbálná előkotorni a fejéből az előadásán... Elfelejt kisebb dolgokat... Aztán nagyobb problémák is jelentkeznek. Megszokott helyen eltéved, fogalma sincs hol van, és hogy találhatna haza. Orvoshoz fordulva hamar kiderül, hogy korai Alzheimer-kórban szenved, a progresszió pedig igen gyors... 


A könyvnél is kritizáltam, így a filmben is zavart kicsit ez a rettentő gyors leépülés. Bár néhol lehetett érzékelni, hogy eltelnek hónapok, azért a kvázi "jó" időszaknak úgy érzem még kicsit tovább kellett volna normál esetben tartania - persze ez az early-onset típus tényleg progresszívebb. Zemberem is kérdezte a film közben, hogy tulajdonképpen mennyi idő telt el, mert nagyon gyorsan romlik az állapota.

Borzalmas volt látni a keresgélést, a visszakérdezéseket. Szorongatta a torkomat sok jelenet, nagyon szívfájdító volt. Sajnáltam Alice-t és a családot is. 


A legszörnyűbb jelenet azt hiszem az volt, amikor a nyaralóban nem találta meg a mosdót sem... nyitogatja a szekrényajtókat is, és teljesen pánikba esik, de hasonlóan letaglózó volt a tablettás jelenetsor is. 
Sajnálom, hogy a beszéd, amit Alice előadott az Alzheimer kongresszuson, nem volt az igazi. A könyvben ez a beszéd igazán szívhez szóló és átfogó, és bár nem emlékszem már pontosan, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazt mondta el a filmben, vagy annak csak kis részét. 


Nem egészen úgy lett vége a történetnek, ahogy a regényben, amit nem bánok, mert azt amúgy is kissé cukormázasnak találtam, jobb volt, és életszagúbb volt a film vége egy kicsit. De rémes még belegondolni, hogy ez nem a vége volt, hogy mennyi ideig lesz még ott Alice, anélkül, hogy Alice igazából ott lenne... 

Meglepően jó alakítást nyújtott Kristen Stewart, van mimikája ebben a filmben, ami újdonság. És Alec Baldwin sem volt rossz, Alice férjeként. 


Egy családi dráma, ami az Alzheimert mutatja be. Nem palástol sokat, és mégis nagyon sokat palástol. De ennyi egyszerre talán a kívülállónak elég is, elhúzzák a függönyt a legrosszabb előtt. Nincsenek nagy meglepetések, csattanók, fordulatok. Ez a film úgy mutatja be az életet, és ezt a betegséget, ahogy igazából is van. Nézzétek meg, érdemes, mert jó a téma kibontása, és Julianne Moore tényleg páratlan alakítást nyújt. 

10/7,5-8

/A képek illusztrációk, jelenetek a filmből./