2018. július 30., hétfő

Gyűjtemény - képes poszt

Így cipeltem én is a könyveimet. ;) Forrás.
A Témázunk ehavi választottja egy képes-nézegetős-mutogatós téma lett, amiben megmutathatjuk milyenek is a: Gyűjteményeink - könyvek, polcok, csecse-becsék.

Ennek a posztnak több tanulsága is van, amikre elsőre nem is gondoltam... A legfőbb az, hogy a könyvszerelmes igazi gyűjteményét maga a könyv képezi. ;) Amikor elkezdtem összeszedni gondolatban a könyves csecse-becséimet, rájöttem, hogy sokkal inkább a könyveimet szeretném megmutatni: sorozatokat, egy szerzőtől vagy épp egy kiadótól való szerzeményeket. A fotózásnál aztán több másik tanulság is akadt: sehol sincs elég fény, a vaku elrontja a képet, de vaku nélkül életlen, vagy sötét marad..., a polcok rendetlenek és porosak (és a könyvek is sajnos :/), és semmi nem a kívánt sorrendben, egyazon polcon, vagy akár a ház egyazon helyiségében foglal helyet... Ebből következett aztán, hogy a fotózáshoz bizony kilométereket kellett menni, egyik szobából a másikba, kiporolni, lefújkodni a szépségeket, majd vissza, elrendezgetni, fotózni, és aztán újfent elpakolni, ami logisztikai problémákat állított, mert néhol hirtelen nem akart visszaférni minden ugyanúgy, ahogy volt. :D További tanulság volt még, hogy szinte semmit nem tudtam összerakni hiánytalanul, egy-egy darab biztosan elbújt valahol, vagy ténylegesen nincs itthon, mert kölcsönadtam, vagy a szüleimnél van... Így például a legnagyobb, Harry Potter gyűjtemény sem teljes a képeken. De végül nem is törekedtem arra, hogy mindent megmutassak, inkább csak adok egy kis ízelítőt a kincseimből nektek. :)  

A hosszas bevezető után most viszont ígérem, szinte csak nézni kell, íme a könyvgyűjteményem egy nagggggyon kicsike része, a teljesség igénye nélkül válogatva, de szeretettel rendezgetve, plusz néhány más apróság, ami a könyvekhez, vagy a könyvek világához kapcsolódik:

Először is, a Georges Simenon gyűjteményem, Maigret-k és roman durök egyaránt, 4 kiadótól, de kettő van többségben, a régebbi Parkosok, és a frissebb Agavésok. :) 


Az Agavésok közül csupán három olvasatlan van, ők kerültek a végére: Aki a vonatokat nézte, A műhiba, A gyilkos. A Parkos kiadványokból még csak most olvasom az elsőt, a Maigret és a mamlasz unokaöcsöt. :)


Itt a kis kakukktojások is betársultak, A londoni férfit már olvastam, a Ködös kikötő pedig azért különleges, mert 50 kemény forintért lett az enyém néhány éve :))


Ezen a szuper Parkos könyvjelzőn be is jelölgettem, mik vannak meg. Talán majd ki tudom még egészíteni a hiányzó darabokkal a gyűjteményemet. :) 


Következzen a legimpozánsabb gyűjtemény-rész, a Harry Potteres és egyéb Rowlingos dolgok. :) Sajnos a magyar kötetek nincsenek itt, az első hat rész a szüleimnél van, a hetedik azért van nálam, mert azt bizony még sosem olvastam magyarul, és pótolni szerettem volna. A kötetek tetején Luna Lovegood funko pop figura figyel - ezek közül szívesen elfogadnék még egy párat. ;) A DVD-k tetején pedig a Primarkban beszerzett Cauldron bögrém. Onnan még sok egyéb HP-s dolgot is zsákmányoltam a neszeszertől a hálóingig, de azokat nem fotóztam be újra, >KATT<. :)
A Cursed Child azért zuhan így össze, mert maga a könyv kölcsönben van. Van egy francia nyelvű  és egy jubileumi Griffendéles első kötetem is, és persze megvannak az illusztrált kiadások eddig megjelent darabjai. Oroszul is vettem annak idején egy kötetet; a hatodik volt csak kapható, Anyukáméknak adtam ajándékba, és ez náluk van természetesen most is. :)


A második-harmadik kötetet véletlenül felcseréltem az alsó képen. :) A negyedik, ötödik és hatodik kötetek be vannak kötve, és hát eléggé agyon vannak gyötörve, vagy inkább agyon voltak szeretve, mondjuk úgy. ;) :D Az ötödiknél a védőborító alatt van csomagolás, mintás nejlonos anyag volt, khm, hát most már teljesen fehér, lekopott róla a minta is! :D


A kiegészítő kötetkék, angolul és magyarul is:


A Fantastic Beasts-hez kapcsolódó könyvek, DVD, matricás album (sosem növök fel :D) :) 


Az illusztrált kötetek, és a HP kiállítás anyaga a szépséges főnixes könyvben:


Luna és a Griffendéles bögrém őrzi a Cormoran Strike-okat, Rowling harvardi beszédét és a The Casual Vacancy-t (Átmeneti üresedés):





A Griffendéles bögrét, Hogwarts kulcstartót és a poháralátéteket a házak címereivel a 2017-es Könyvfesztiválon vettem a Story Shoptól.




Csernus gyűjteményem:





A The Evil Seedet sehol nem találtam meg, és a Szederborból (Blackberry Wine) is mintha lenne egy használt, angol példányom, de elbújt. Bőven van itt még olvasatlan... :)


Az Agavés könyveim egy része (plusz a Simenonok is Agavésok főleg) Ők kényelmesen egy helyen voltak, a többi kiadótól viszont már nem volt energiám a polcokról szanaszét pakolt könyveket összevadászni. Jelige: melegem van!

 

Gerald Durrelljeim. Nagy részük sajnos félig szétesőben, nem voltak olyan jók ezek a kötések. Egy később aztán ismétlődő beázáskor pont a mögöttük levő polcnál lett vizes a fal, sajnos több kötet megsínylette ezt, penészesek lettek, és hiányos a gyűjtemény, néhány darab a szüleimnél is van.


Jodi Picoult könyveim: 


Naptáras és szájjal-lábbal festős könyvjelzők (nem az összes ez sem :D):


Bookdepository-s könyvjelzőim - hát na, rendeltem már párszor tőlük... - és ez sem az összes... :D


Egy mini Szabó Magda összeállítás, naptárral és az emlékbélyeggel. Most jutott csak eszembe, hogy kitűzőm is van pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum standjáról, ahonnan a naptár is származik.


És néhány könyves csecse még: könyv alakú tárolódobozkáim és a szuper könyves lámpám, ami a Book a Sloth egyik felnőtt dobozában volt.


Természetesen még egy csomó más apróság is van, ami éppen nem jutott eszembe, vagy nincs kéznél. A Harry Potteres bögréken kívül van egy Poirot is, és egy Büszkeség és balítélet idézetes Jane Austen bögre, amit az Alinea kiadó árul. Könyvszütyő, vászonszatyrok Kindle és Kindle tok, csíptetős olvasólámpák, mágneses és kis fém fityegős könyvjelzők és egy könyves fülbevaló is tarkítja a teljes gyűjteményem (Olvashopnál kaphatók ilyen fülbevalók, én még nem tőlük vettem). Ezekről is vannak képek a blogon a Könyvfesztivál, Könyvhét és Book a Sloth Club címkék alatt főleg. :) A könyves eseményeken szívesen zsákmányolok hasonló apró relikviákat. :)

Nektek milyen könyvgyűjteményetek van, honnan szerettek könyves apróságokat vásárolni?

A könyves fülim és a B&B-s bögre.
Megtaláltam a régebbi, szuperül
túlexponált képemet róluk! :D
A témához lehet csatlakozni saját poszttal, mutassátok meg ti is a könyveiteket, polcaitokat, könyves csecse-becséiteket! Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is!

A többiek képes-gyűjteményes posztjai:

Dóri, Zakkant, Bea

Utóvéd (később csatlakozók):

Kritta, Nima,

14 megjegyzés:

  1. Szépen kirajzolódik ebből a posztból, hogy kik a nagy kedvenc íróid! :) Picoult nekem új volt nálad - és mennyi angol könyv (és könyvjelző!) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban, de nem is csoda, ha az ember megveszi a kedvenceit, meg a kedvenceitől mindent. ;) Ó, pedig olvastam jópár Picoult regényt, van külön címkéjük is, és egy pár éve össze is gyűjtögettem szinte mindet angolul. :) Szerintem nagyon szép kiadások.

      Törlés
  2. Ah, elfelejtettem a Durrell gyűjteményemet, a fenébe! :( :D
    Igen, tényleg le lehet vonni a következtetést, hogy kiket olvasol gyakran. :) Nagyon klassz, jó volt bekukucskálni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sebaj, pótolható! :) Meg nekem se a teljes van itt.
      Örülök, hogy tetszett a kukucska! :D

      Törlés
  3. Valahogy sejtetem, hogy mik lesznek a gyűjteményeid sztárjai :) És mind be is jött! Nagyon sok szépséges angol könyved van, és elképesztő ez a HP szekció is! Úh a Funkókból én mindet elfogadnám, de egy vagyon lenne. Álmom pedig összszerezni mindet a HP univerzumból, de bármilyen más könyves is jól jönne. Szépek a baglyos könyvjelzőid, én azokat lusta voltam fotózni, pedig van egy kis fióknyi itt-ott, de a legtöbb magában a könyvben és mire összehalászom letelik az este. Amúgy durva, mert nálam is csomó könyv van anyuéknál, kéne csinálnunk majd egy második kört, mert a Twilightos gyűjteményemet meg se tudtam mutatni :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) És még ha látnád az összes többi angol könyvet. :D De a polcokat túl rumlisnak ítéltem meg - vagy sötétnek -, hogy egyben fotózzam. Kell majd egy átrendezgetés, rájuk fér. A könyvjelzők közül én is csak azt fotóztam ami egy helyen volt, tényleg marhára meleg volt most a hétvégén ehhez a lakás különböző pontjairól való összevadászáshoz. :D
      Csinálhatunk bármikor mér kört. ;) Fú, hát a Twilight ki ne maradjon. :D

      Törlés
  4. annyira jó ránézni a képeidre meg a gyűjteményekre.:))
    a könyves lámpát elfogadnám, az nagyon bejön, tök hangulatos. (csak mondjuk nem rózsaszínben.:D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Nima! :))) Akkor már érdemes volt izzadva könyveket cipelni. :D Tudom, tudom fotóztam volna a polcon... :D
      Nem rózsaszín a lámpa, öt különféle színben tud világítani: kék, fehér, piros, zöld, rózsaszín. :)

      Törlés
  5. Nagyon szép kis gyűjteményed van, PuPi! :) Különösen a HP "szekció" fogott meg, de a Maigret borítók is gyönyörűek! Na meg a Harrisek...

    Szívesen csatlakoznék, de per pillanat a könyveim jelentős része otthon leledzik. Ha megyünk haza, megpróbálok néhány fotót készíteni, és akkor lehet, utólag írok majd egy posztot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Sister! :* :) Örülök, hogy tetszenek! Igen, a HP azért jóóó nagy, pedig még így sem teljes, Bea polcát látva jöttem rá, hogy bizony van varázsszótáram is még régről, és a Roxfort titkai, a Harry Potter pszichológiája és más egyéb elemző kötetek is. Egyszer majd mindet egy helyre pakolom - az már kész "oltár" lenne. :D

      A téma nem "jár le", bármikor később is csatlakozhatsz, kíváncsi vagyok a te szépségeidre is. :)))

      Törlés
  6. Wow! Mennyi Maigret könyved van, szép gyűjtemény, a Durellekre picit "irigy" is vagyok, imádom a pasast!
    Annyira jó témákat találtok, ki, hogy mostanában mindig kedvet kapok csatlakozni, el is készítettem a posztomat, mint utóvéd, ha nem bánjátok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Maigret-re pedig csak az Agave kiadások óta kattantam rá. ;) Én is imádom Durrellt! :)))
      Szupi, nagyon örülünk, linkellek is! :)

      Törlés
  7. Imádom mások gyűjteményét nézegetni. :)
    A HP-mániát le se tagadhatnád. :D Nekem Pesten nincs olyan sok könyvem fent, Érden meg annyira káosz van.. De azért lehet majd írok egyszer egy posztot a drágaságaimról. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem nézegetni mások gyűjteményét. :) Egyszer ha összehozod a könyveket/posztot, szívesen megnézném azt is. ;) De ez nem egyszerű néha, tudom, nekem is sok könyvem van a szüleimnél. :)

      Törlés