2017. december 30., szombat

Várólista csökkentés 2018

Szinte hihetetlen, de ez már a nyolcadik év, hogy összegyűlünk várólistát csökkenteni Lobo szárnyai alatt, külföldi mintára. :) A várólista csökkentés egy jó kis játék, ahol év végén kijelölünk 12 (+12 alternatív) könyvet, amik már egy ideje várnak ránk a polcon (avagy a virtuális várólistánkon, amit nem muszáj vezetni se), hogy ezeket elolvassunk a következő évben. Lobo blogján elolvashatjátok >> a szabályokat << (ajánlott is!), és itt is külön felhívom a figyelmet arra, hogy egy nagy fontos változás történt az eddigiekhez képest: nem elég ha fél éve megjelent már és várakozik a könyv, egy évre nőtt ez a keret, vagyis 2017-ben megjelent könyvekkel nem lehet pályázni,  csak korábbiakkal, bármennyire is régóta vártunk esetleg a megjelenésre. 

Fogyasszuk az itthoni olvasatlanokat! Olvassuk el, amik régóta ülnek a polcainkon (persze lehet kölcsön, vagy könyvtári is, mindegy. :)) !

Lássuk, mik kerültek most az én 2018-as várólista csökkentős listámra:
Az alap 12-es lista:

- Jodi Picoult: Lone Wolf 
- Mikhail Bulgakov: The Master and Margarita
- Gill Hornby: The Hive
- Nick Cutter: Mélység
- Joanne Harris: Blueeyedboy
- Lionel Shriver: Big Brother
- Moskát Anita: Horgonyhely
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Az alternatív lista:

- Lian Hearn: A fülemülepadló
- Leiner Laura: A Szent Johanna Gimi 1. - Kezdet
- Joyce Maynard: Lány a hegyen
- Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: Kulcs

Kattintásra megnő.
Ugyan van már némi rutinom a vcs-ket illetően, és teljesített köreim is voltak, ez egyáltalán nem garancia arra, hogy most sikerül, vagy hogy tökéletes listát válogattam össze hozzá. Rendszerint az alternatív könyvekből is válogatok, oda kerültek most is rövidebbek és/vagy könnyedebbek (is), krimik, stb, bár nem törvényszerű, hogy pont azokkal végezzek, mert a kedv bizony néha nagyon mást diktál, mint a listák. :) Mindenesetre most ez jó kupacnak tűnik számomra, és azon leszek, hogy kipipáljak róla legalább 12-t! :) Még az is lehet, hogy a három-négy listát megjárt Bulgakov is sorra kerülhet most. ;) 

A posztban folyamatosan frissíteni fogom a linkeket azokhoz a könyvekhez, amikkel már végeztem.

A korábbi vcs-k összesített eredményei nálam (csak egyszer indultam alternatív lista nélkül):

2011: 2/12 (jujj) x
2012: 10/24 x
2013: 13/24 ✓
2014: 12/24 ✓
2015: 15/24 ✓
2016: 10/24 x
2017: 8/24 x
2018: 12/24 ✓

Csökkentsük a várólistát 2018-ban is! :) Hajrá! :)

A résztvevők listája: >itt<.

Forrás.

14 megjegyzés:

  1. A sima listáról szegény, hányatott sorsú A Mester és Margaritát javasolnám, és az Ambrózy bárót. Szerintem, ha rákapsz, abba se fogod tudni hagyni. :D És milyen jó, hogy már várnod sem kell a sorozat részeire. ;) Én még az utolsó részt nem olvastam, de biztos, hogy fogom!

    Az alternatív listáról szerintem a Szent Johanna gimit felejtsd el! Csak az első részt olvastam, és igazából nem volt rossz, de nekem ennyi már nem elég egy könyvtől, talán 20-30-as éveimben még az lett volna. De persze, ezt neked kell eldöntened, és lehet, hogy teljesen más élményt nyújtana.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegény, hányatott sorsú A Mester és Margaritáról Apukámmal is újfent magasröptű beszélgetést folytattunk - persze konkrétumok nélkül, mivel én nem ismerem, szóval igazából ismét ő adta a löketet, hogy rátegyem a listára... De paradox módon épp azzal, hogy ezúttal lebeszélni próbált róla. :D :D

      SZJG-ről Nikkinccsel beszélgettünk nemrég, azért került előtérbe újra. Hát, ha rákerül a sor, legalább megpróbáltam. Járt már a listákon párszor, szóval nem jelent semmit, hogy most is itt van! :D

      Ambrózy jó lesz, érzem! :) De amúgy Matt Haiggel, meg még valamelyik angol nyelvűvel fogom kezdeni a januárt. :)

      Törlés
    2. Szinte biztos vagyok benne, hogy Ambrózyt szeretni fogod. Meglepne, ha nem, persze, garancia semmire sincs. :)

      Na, kíváncsi leszek Haigre, azok után, hogy engem kiakasztott. :D Meg a klassz könyvbáros vacsora után. :) Lobo olyan aranyosan lelkesedett a 2. részért, hogy már majdnem meggondoltam magam, hogy mégis elolvasom, de egyelőre erős vagyok. Még megvárom pár ember véleményét. :)

      Törlés
    3. Úgy legyen! ♥

      Anett, és a Könyvbáros élményünk meghozta a kedvem hozzá, plusz kölcsön is kaptam. :) Kíváncsi leszek a megosztó részei nálam hogy csapódnak majd le.

      Törlés
  2. nahát, Pupi, nem olvasatd még a nagy testvért shivertől? én teljesen azt hittem, hogy már túlvagy rajta.
    leiner sztem is felejtős, ha elmúltál már 13.
    (én most nem jelentkeztem.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, nem, nem. Én még nem mertem Shrivert a kezembe venni a Kevin-sokk óta. :) :O Majd most! (bár igaz, ott volt a 2017-es vcs-n is :D)
      Jajj, hát ki kellett volna kérnem a tanácsot SZJG fronton hamarabb... De van aki meg ajánlja... Ha tetszeni fog, akkor se írsz le, remélem. :D
      Miért nem? Jó buli! :)

      Törlés
    2. Azért hitted amúgy, hogy olvastam, mert egyszer beszélgettünk róla, és formáltam véleményt - szerintem vagy a te, vagy Ilweran posztja alatt.

      Törlés
    3. igen, határozottan emlékeztem rá, hogy beszéltünk róla.
      hát, Cabot-ot is átvészelték az agysejtjeid, leinerrel is megbírkóznak. :D
      igen, jó buli, ezért csináltam magamnak féléves listát, amit majd jól nem kell betartanom.:D

      Törlés
    4. Haha, na kösz! Jó kis összehasonlítás. :P De ez alapján, akár bele is pistulhatok az SZJG-be is, nem?! :D
      Ú, és az hol van, kirakod a blogra is?

      Törlés
    5. igen, esélyes, hogy lenyomod az összes részt, annyira belezúgsz. :D
      aha, persze, január elején majd lesz róla poszt.

      Törlés
    6. Azt olvastam, annyira berúgsz. :D
      Jól van, várom! :)

      Törlés
  3. Szikomorfa! Horgonyhely! Mester és Margarita! - mind szuperséges könyvek :)) A listád is tök jó lett szerintem, eléggé változatos.
    Húha, bevallom, nekem a Leányrablás Budapesten nem tetszett :( (tudom, mindenki imádja meg odáig van érte, csak én nem kábé :D ) De persze, ez nem lényeg, csak most a listád átolvasása közben eszembe jutott. :D
    De neked és Bulgakovnak nagyon drukkolok majd! :)
    És hajrá, tutira menni fog ezzel a szuper listával! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Szegény MM már minden listát megjár! :) És a Szikomorfánt is még idén akartam volna kipipálni, de így alakult... Örülök, hogy tetszik a lista! A Leányrablással kapcsolatban nekem jó a megérzéseim. Meg hát nem kedvelhetjük mindig ugyanazt. :)
      Köszi, én is drukkolok neked! :)

      Törlés