2016. január 13., szerda

Népszerűtlen könyves vélemények book tag

Forrás.

Valami kórság támadott meg - de nyugalom, nem fertőz a blog olvasásán keresztül -, és nem haladok igazán semmivel, unom, vagy félreraktam az éppen olvasott könyveimet, és időm sincs éppenséggel sok rájuk. Egyedül a Tündérkrónikák újraolvasásával haladok, de abból csak a végén írok szerintem posztot, ha írok egyáltalán, hisz már annyi Feveres bejegyzés van - most olvasom negyedszer a sorozatot néhány éven belül. :) Egy szó mint száz, már olyan írhatnékom van, hogy ihajj, és pont kapóra jött ez a booktag, amit Abstractelf blogján láttam. Nemrég gondolkodtam egy hasonló témájú bejegyzésen, az ellentétes, árral szembe menő véleményekről, népszerűtlen véleményekről, ha úgy tetszik. Ami mindenkinek igen, és rajongás és szerelem, és nekem nem éppen, sőt. Vagy épp fordítva, amit mindenki lehúzott, én pedig találtam benne valami érdekeset, vagy értékeset. 


Lássuk hát a népszerűtlen könyves vélemények book tag kérdéseit: 



1. Egy népszerű könyv vagy sorozat, ami neked nem tetszett.


Hajaj! Azt hiszem ebből van egy pár. Az élen természetesen a girl-ös thrillerek állnak, amik valamiért rettentő sikeresek, és a bestseller listák élén állnak, én mégis viszketek tőlük, vagy épp felpaprikázódom. Gone Girl (Holtodiglan), The Shining Girls (Tündöklő lányok), The Girl on the Train (A lány a vonaton) a dobogón. 
Emellett az "átok" kiterjedni látszik a "boy"-okra is, rettentően rossz élmény volt ugyanis tavaly az egyébként népszerű Stiefvater sorozat első kötete, a The Raven Boys (Hollófiúk). 
De a szinte csak 5 csillagos értékelésekkel rendelkező Gayle Forman If I Stay-e (Ha maradnék) is a kukában landolt nálam (képletesen persze), és elkaszáltam Jeaniene Frostot is az első kötet után. 


2. Egy népszerű könyv vagy sorozat, amit mások nem bírnak, neked viszont bejött.


Egy kis ellentmondást érzek a kérdésben, népszerű, amit mások nem bírnak? :D Na de mindegy, 
Vegyes fogadtatást kapott a Nő kutyával és holddal - bár akad rengeteg jó vélemény is -, ami számomra igazi profi, nagybetűs KRIMI. :) Sőt, hosszú ideje a legjobb krimi, amit olvastam. :) 
Nimával vagyunk néha egymás ellentétpárjai könyves véleményekben, míg neki az év egyik legrosszabbja volt a Kolibri, nálam majdhogynem a legjobb. :) 
Mások nem bírják - az én ismeretségi körömből -, de én imádtam kategória még az Aktus

3. Egy szerelmi háromszög, ahol a főszereplő nem azzal a karakterrel jött össze, akinek te szurkoltál; vagy egy OTP (one true pairing), ami szerinted pocsék. 


Nem igazán érdekelnek a szerelmi párosítások - ezért nem olvasok annyi ya-t, na-t, és szerelmi háromszöges könyvet. Ez lehet, hogy valami anomália nálam. :) 
Absractelfhez hasonlóan a Harry/Ginny párosítás sokáig nem volt nekem se szimpatikus, nem igazán értettem, hogy jönnek ők össze, miért muszáj összehozni őket, de már megbékéltem. (Bááár, lehet, hogy egy újraolvasás kell még a lelki nyugalmamhoz. :D )

A szerelmi háromszögektől a falra mászok, illusztris példa, ahol szerintem nem jó karakterrel jön össze valaki: Katniss-Peeta-Gale. Katniss úgy éreztem végül beletörődik egy érzelemmentes kapcsolatba... 
George Clooney se érti Katniss döntését. 

4. Egy népszerű műfaj, amit te nagyon ritkán olvasol.


NA, vagyis new adult. Nemár, huszonévesek vinnyognak a szerelmi viszonyaikon, meg a baráti kapcsolataikon, nyáá. Mondjuk a 16 évesek örökre egymásba szeretnek téma se az én asztalom, így modernkori ya-t is keveset olvasok, ami szerelmeses, és csak szerelmeses. 

Ha feldobja valami a szerelmi szálat, vagy az csak egy mellékvágány, akkor oké - legyen benne krimi, humor, izgalom, vagy valami fantasy elem - időutazás például. Eredetiség és stílus. A sima összejövünk-nemjövünk engem kicsinál, nem szórakoztat. 
Nagy no-go-k még a romantikus Romana-szerű ehhem "regények"- mint RGM

5. Egy népszerű vagy közkedvelt karakter, akitől te a falra mászol.



6. Egy népszerű író, akit te az istenért sem tudsz megszeretni.


Murakami Haruki. Antikönyvem a kurblimadár

7. Egy népszerű könyves toposz, ami már a könyöködön jön ki. (pl. elveszett hercegnő, korrupt szerető, szerelmi háromszögek, stb.)


Szerelmi háromszög. Nem tudom felfogni, hogy lehet két ember közt hezitálni, mert számomra ez azt jelenti, egyiket se szereti igazán, ha nem képes dönteni, kihez vonzódik... Nem tudok ezzel azonosulni, annyira idegen tőlem. 

Egyébként nem zavarnak a "klisés témák", vagy fordulatok, HA jól vannak használva, vagyis jó a kontextus, a szerző stílusa, a karakterek nem papírmasék, nos akkor jöhet nekem Esmeralda-féle megvakulás is, vagy a szokásos amnézia-elemek is, élvezni fogom a könyvet. 

8. Egy népszerű sorozat, ami téged egyáltalán nem érdekel.


Twilight - már lejárt lemez amúgy is. 
A szürke ötven árnyalata - epikusabb falloszok érdekelnek, bocs :D - pl.: Jericho Barrons. :D Egy kőgazdag és beteg elméjű Mr. Grey a kanyarban sincs egy igazi férfihoz... 
A varázslók (Lev Grossman) - több rossz vélemény után úgy döntöttem, nincs nekem erre időm. 

A képek és gifek illusztrációk. Forrás.
9. A mondás úgy tartja, „a könyv mindig jobb, mint a film”, de melyik filmet vagy tévésorozatot kedveled jobban, mint a könyvváltozatát?


Egyértelműen a Trónok harcát. A könyv se volt rossz - az első kötetet olvastam - de a filmsorozat annyira jól sikerült, hogy tulajdonképpen nem érdekel az a sokszáz oldalnyi szöveg, inkább újranézném az évadokat háromszor-négyszer. :) És ilyet nagggyon ritkán mondok, mert tényleg az az általános, hogy a könyv sokkal jobb, mint a film. 


A népszerűtlen könyve vélemények book tag kitöltésére meghívom a következő bloggereket: Nima, Zenka, Loki, Miamona

Aki szeretné még vinni, persze nyugodtan viheti! :) :) 

(U.i.: Képtelen vagyok sorkizártra tenni... a kérdéseket Absractelftől másoltam be, és egyszerűen megőrül a másolt szövegtől a szövegszerkesztő... Bocsi! --> Update: sikerült! :))

22 megjegyzés:

  1. Ahh, a Szürke engem sem érdekel, ráadásul annyira nem, hogy eszembe se jutott annál a kérdésnél. Ignorancia a köbön, mondani.
    (Ha HTML-nél másolod be, úgy sem segít? Vagy előbb jegyzettömbe másolod, és onnan át? Ez utóbbi minden formázást töröl a szövegből, úgy tapasztaltam.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, valahogy már a megjelenése óta megvan ez az érzés, és én is ignorálom.
      (Hú, hát így még nem próbálkoztam. Van hogy újraírok egész bekezdéseket, mert bemásolt szöveg miatt nem engedi formázni, olyan idegesítő...)

      Törlés
    2. vagy esetleg a szerkesztőablakban a szöveg formázása ikon... :D

      Törlés
    3. Ó, köszi a tippeket. :D Bénázásom a gépen néha határtalan, dehát nem tanultam én informatikusnak, vagy mi a szösz! :D

      Törlés
  2. Sok közös pontunk van. :) Pl. a Harry/Ginny párosítást én sem értem/értettem... Sokszor olyan érzésem van, mintha csak beleerőltette volna Rowling. A NA műfajtól én is a falra mászom, s a Szürke is annyira hidegen hagy, hogy hihetetlen. :D
    Szerintem én is kitöltöm majd ezt a taget. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szuper! :) Töltsd te is, láttam, hogy az udvarlóst is most vitted. :))
      Harry-Ginny nekem már nem furcsa, de elsőre nem voltam kibékülve. Ez talán azért is lehet, mert SPOILER én a halált szántam magamban sorsként Harrynek a végén, és így bárkit furcsa mellette látni, mert az agyam végig abban az üzemmódban volt, hogy el fogjuk veszíteni... - persze örülök, hogy nem. :) SPOILER VÉGE!

      Törlés
  3. Jaj de jó tag, ezt kitöltöm én is, mostanában úgyis írási válságban szenvedek, csak igyekszem titkolni! :D
    Amúgy van egy ezeréves poszt vázlatom azokról a könyvekről, amelyeket mindenki imád, csak én nem, jópár ilyen van, az a baj, hogy a fordítottja ritkább.
    Hehe, érdekes, hogy szerintem elég hasonló az ízlésünk, eközben Murakami a te antikedvenced, nekem meg A Kedvenc. :D (mondjuk a kurblimadár szerintem is egy rakás szar).
    Hihetetlen, hogy a szerelmi háromszögek még mindig helyet kapnak regényekben. És persze sose az van, hogy a főhős csaj egy másik lánnyal verseng egy másik srác kegyeiért :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a típusú háromszög a ritkább. Tavaly olvastam a Ne engedj el!-t Kazuo Ishiguro-tól, és ebben pont egy ilyen típusú háromszöget. Ráadásul nem éreztem indokolatlannak a dilemmát, mert az egész környezet, a könyv világa adta a helyzetet.

      Törlés
    2. Akkor éppen kapóra jön, Katacita! :D
      Igen, a fordítottja a ritkább, valóban. Hát, vannak ellenpontjaink, de nem baj, így van ez jól! :D
      Ó, két lány sosincs, mindig két pasis a felállás a háromszögekben - bár lehet, hogy megcáfolna minket néhány elkötelezett ya/na olvasó. :)

      Bubu, egy szépirodalmi műben azért máshogy csapódhat le ez a dolog, egyáltalán nem úgy, mint a mostani tinikönyvek kliséi. Ha minden a helyén van, lehet rittyenteni egy jóféle szerelmi háromszöget is, de kell hozzá: írói tehetség.

      Törlés
    3. Igaz. Bár szépirodalomban sem ez a felállás jellemző, azért is tetszett ez a könyv.

      Törlés
  4. Úgy látszik az év végi pörgés utáni hétköznapok felborították többünk olvasási/írási kedvét. Én is napok óta ülök a könyvem felett, ami egyébként nagyon tetszik, de valahogy nem tudok olvasni egy-két fejezetnél többet...
    Tök jók a gifjeid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetséges, vagy csak most ilyen időszak jött össze, esténként is alig olvasok, de majd visszazökkenek. :)
      Köszi! :D

      Törlés
  5. úgy tűnik, én vagyok az egyetlen, aki a Harry-Ginny párosnak örült. :)) tény, hogy nem illenek össze, nade attól még összejöhetnek.

    ja, és én is megírtam ám, köszi a passzt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is örültem nekik. Harry végre teljes jogú családtag. És Ginny-től megkapja, amire már rég szüksége van... Sőt én Ronnak és Hermionénak is örülök. Ezzel is kisebbségben szoktam lenni...

      Törlés
    2. Nima, dehogy te vagy az egyetlen, nagyon népszerű páros amúgy, és tény, hogy nem jelent semmit, ha nem összeillőnek "tűnik" egy pár. :) Köszi hogy megírtad!

      Bubu, igaz, a Weasley-családba való beházasodás tényleg szívderítő dolog, el se lehetne képzelni cukibb anyóst Harrynek, mint Molly Weasley-t, aki addig a pótanyja volt. :)
      Ron és Hermionével kisebbségben?! Nahát. Szerintem szuper páros, és elejétől kezdve jól felépített kapcsolat. :)) Imádom őket én is, sokkal jobban, mint Harry-Ginnyt. :)

      Törlés
    3. Millió helyen olvastam már, hogy milyen jó, hogy Rowling is elismeri, hogy nem kellett volna Hermionét és Ront összehozni. Hermionét Harrytől kezdve Malfoyig mindenkivel összeboronálnák. Pedig szerintem is a legjobb páros a könyvben. Ron annyit fejlődik érte...Igen, a Weasley szülők igazán jó példaképek neki, és sosem lesz éhes Harry. És mindig viheti Mr Weasley-nek a mugli cuccokat :)

      Törlés
    4. Volt pár kiforgatott mondat róla nemrég, talán néhány éve, amikor elejtett pár gondolatot, de közel sem azt, hogy nem kellett volna nekik összejönni. Csak előszeretettel szétcincálták. :( Utána rengeteg cikk jelent meg erről, emlékszem akartam is róla posztolni, de elmaradt, most meg nem találom az eredeti nyilatkozatot...
      Ron és Hermione szerintem egyszerűen tökéletesek. :) Minden kis viszályukkal, amíg eljutnak egymáshoz. :))
      Harry megérdemelt egy családot. :) Talán azért nem szimpatizálunk Ginnyvel egy páran, és hogy ő lesz Harry párja, mert kissé hidegnek tűnik... De azt hiszem tényleg újra kéne olvasnom, hogy visszatérjen a karakter igazi mivolta, mert az emlékképek már megkoptak.
      Mugli cuccok, haha :D :D

      Törlés
  6. Látom, népszerű ez a népszerűtlen poszt! :D
    Imádom, ha paprikázódsz :D Girl-ök és boyok kíméljenek, mehet pólóra! :D
    Aktuuuuus, igen... meg úgy általában LakLev (mára már csituló)"őrületed", hogy Csernust már meg se említsük :D
    Nekem már meg sincs Katniss végül kivel végzi... Kár belém a könyv... :)
    Clooney-n besírtam :D
    Haruki nekem még mindig terítéken van, csakazértis! :D
    Az egyedi klisé engem sem zavar, hiszen nincs új a napalatt, ez is milyen egyedi mondás, nem? :D
    Nahát, pedig rád vártam A varázslókkal, kíváncsian hogy mitaszondasz :)
    Igen, tényleg, a Trónok. Én is csak az elsőt olvastam, de maradok a vizuális orgiánál, amit megalkottak nekünk... :)
    Köszi a meghívást, már én is kitöltöttem! :) Vagy mondjam úgy, oops, I did it again? :D Britney forevör, igaz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen népszerű! :D
      Ó hát örülök, de azért nem szeretek sokszor paprikázódni. ;) Hibáimból tanulva emiatt több könyvet félbehagytam tavaly ősszel. :)
      Hehe, Csernus nem is népszerűtlen, vagy igen? :D Mindenesetre ha senki nem szereti is, én megyek rajongani! :D
      Éhezők viadala SPOILER hát Peetával, kis butus :D Kár beléd a könyv, ez nagyon jó szlogen XD Ha elfelejtünk valami fontosat, csak ezt fogom mondani :D SPOILER VÉGE

      A Clooneys remek gif, tök jó hogy rátaláltam. :))
      A varázslókkal engem vártál? Pedig már egy ideje eldöntöttem, hogy nem próbálkozom.

      Törlés
  7. Én is vinném, mivel annyira magával ragadó könyvvel indítottam az idei évet, hogy nem is igazán köt le azóta egyik könyvem sem (gondolom majd elmúlik ez az érzés), de addig is szívesen kitölteném ezt a Tag-et. :)

    VálaszTörlés