Címek erdeje

Forrás.

A Témázunk ehavi választottja a Címadások krónikái - félrevezető, nevetséges, vagy épp szuper könyvcímek lett, aminek nagyon örültem, aztán viszont nagyon megrémültem, hogy mennyi minden jutott eszembe róla, és ez vajon milyen hosszúságú posztot eredményez majd... 

A cím és a borító olyan dolgok, amik a grafikai tervvel, betűtípussal együtt akár azonnal bevonzhatnak, ugyanakkor éppúgy el is tántoríthatnak a könyvtől. A kinézet persze a történet szempontjából másodlagos, de egy frappáns cím kétségtelenül hatásos marketingfogás, és gyakran ez az első és egyetlen infónk a könyvről, mielőtt még felemelnénk egy közelebbi mustrára, fülszöveg-olvasásra. A címadás szerintem nem könnyű dolog, és biztos vagyok benne, hogy nagyon sok szerző dolgozik csak munkacímekkel, amiket aztán átvariál, vagy csak a legvégén ad/talál igazán megfelelő címet alkotásának.  A cím árulkodó a témára és a stílusra is akár, ezért tényleg sok múlhat rajta, főként, ha a szerző neve önmagában nem adja el a könyvet - ismert nevek, kedvenc szerzők  előnyben, tőlük valószínűleg egy Kartámasz vagy amit akartok című könyvet is megvennénk, mert tényleg még a bevásárlólistájukat is szívesen olvasnánk. 

Épp egy pár nappal ezelőtt gyomláltam a Goodreadsen a "want to read" kategóriámat, és ez jó alkalom volt arra, hogy áttekintsek egy csomó címet a várólistámról, illetve, hogy el is csodálkozzak némelyik könyvön, hogy mégis hogyan, és miért került oda. Egy csomó címet találtam, amik egyszerűen csak szembejöttek és megtetszettek, gyakran persze a borító kinézete is hozzájárult ehhez, de egyébként semmit nem tudtam ezekről a könyvekről, és most sem igazán emlékeztem rájuk, hogy is kerültek listára. 

Ilyen, számomra érdekesnek tűnő címek voltak: The J.M. Barrie Ladies' Swimming Society, Reasons She Goes to the Woods, és a The Bookish Life of Nina Hill, amik közül az utolsót emelném ki, mert klasszul is néz ki, meg mert egyértelmű, hogy mindenféle bookish címek azonnali triggert jelentenek, hogy legalább pár pillantást vessek az adott könyvre, mert érdekes lehet. ;) 

A könyves címeken kívül még a macskás és a kávés címekre is automatikusan rázoomolok, és meglesem, vajon tényleg érdemesek-e olvasásra.

Szerintem a címeknek többnyire jót tesz, ha rövidek, nem túlbonyolítottak. Egy-egy odavetett szó is elég, és hatásos tud lenni. Persze az, hogy mennyire jól tükrözi a tartalmat is, gyakran csak a puding próbájával derül ki. (Apropó, A puding próbája egy elég klassz sütireceptes könyvcím is lehetne. ;D)

Egyszerű, rövid, odavetett címek, amik tetszenek.: Törésteszt, Párducpompa, Pixel, Vonalkód, Dafke, Ajvé, Slam (Betoncsók) Room (A szoba), Papírsárkányok, Hurok, Macskakő, Csigaház, 1984. Az is jó, amikor egy női név csak a cím, pl.: Vera, Szonyecska. 

Van néhány olyan könyvcím, amivel mindig küzdök, mert valamiért nem tudom megjegyezni őket... Az egyik ilyen az éppen aktuális olvasmányom, Elena Ferrantétől Az elvesztett gyerek története... Mi ebben a nehéz, kérdezhetnétek...? Az a fránya elveszett/elvesztett gyerek/gyermek kérdése. Állandóan le kell ellenőriznem, hogy is van, és láttam már blogbejegyzésben is, hogy más is elrontja,  de talán megtaláltam a megoldást, hogy jegyezzem meg: az első szó benne az eggyel több betűs verzió. :D 

Sose jut eszembe elsőre Jen Campbell könyvének a címe: The Beginning of the World in the Middle of the Night sem, valahogy lesz belőle, The End of the World is, meg The Beginning of the End is... :D 

Sorozatok címeinél sokféle trendet megfigyelhetünk. 

Sokszor jellemző, hogy a szereplő neve és valami a címe minden kötetnek, jó példa erre a Harry Potter sorozat is, de akár Maigret felügyelő történetei is. Aztán van, aki a névhez mást passzint, pl. Graeme Simsion Rosie-könyveinek címei: The Rosie Project, The Rosie Effect, The Rosie Result. 

Tetszenek Gail Carriger címei is, annak ellenére, hogy nem minden sorozatával vagyok kibékülve. 

A Napernyő Protektorátus/ The Parasol Protectorate  címei mind valamilyen -lessek, -talan/telenek: Soulless/Lélektelen, Changeless/Változatlan, Blameless/Szégyentelen, Heartless/Szívtelen, Timeless/Időtlen. 

A Custard Protocol spin-off címei is egy jó kis mintát követnek: Prudence, Imprudence, Compentence, Reticence. :) Mondjuk én ezt feladtam az Imprudence után, de a címeken nem múlt volna, ötletes sor. 

A Finishing School sorozatnál pedig alliterálni kezdett Carriger: Etiquette&Espionage, Curtsies&Conspiracies, Waistcoats&Weaponry, Manners&Mutiny, és ezt folytatta az új, Delightfully Deadly sorinál is: Poison or Protect, Defy or Defend. 

Sorozatok közül Charlaine Harris True Bloodja (Sookie Stackhouse) jutott még eszembe, amikbe az eredeti címek közt mindbe bekerült a "dead", míg magyarul ezt egy idő után a "véres" váltotta, de ott nem tudtak olyan egységesek lenni a címek.

Forrás.

Van még néhány olyan cím, aminél jobban tetszik az eredeti verzió valamivel, pl a Harry August csodálatos élete, aminek eredetileg The First Fifteen Lives of Harry August volt a címe. 

Aztán itt van az Előttem az élet is, aminek persze semmi baj nincs a címével, de a francia eredeti az egyik legszebb, legdallamosabb cím: La vie devant soi. :) 

Joanne Harris Csokoládé sorozatáből a második kötet eredeti címét különösen kedvelem (meg magát a könyvet is ;)), de sajnos kicsit erőszakosan ragaszkodtak a magyar verziónál a csokoládésításhoz, így lett a The Lollipop Shoesból Csokoládécipő. A harmadik kötetnél is mindenképp csokoládé kellett, ott a Peaches for Monsieur le Curé-ből lett Csokoládés barack (de legalább nem Csokoládé és fátyol, ami az első terv volt...), de halleluja, negyediknek már nem kaptunk Csokoládés epret, hanem maradt a tükörfordítás, és Az epertolvaj (ami mellesleg külsőre is csodás!).

Saját kép.

Rowling Cormoran Strike-os könyvei szerintem remek címeket kaptak, de a fordítás nem mindig tudta jól követni őket. Míg az első két részből egyértelműen következett a Kakukkszó és A selyemhernyó, a 3-4. kötetek szerintem kaphattak volna jobb címet is a Gonosz pályánál és főleg a Halálos fehérnél, aminek így amúgy semmi értelme. Nektek van jobb címötletetek utóbbiakra? 

Karen Marie Moning Fever sorozata nagy kedvencem, de eleinte bajban voltam, hogy sorban megjegyezzem a hasonló címeket: Darkfever, Bloodfever, Faefever, Dreamfever, Shadowfever. Ezután átváltott másik stílusba, és jött az Iced meg a Burned, amik után amúgy Flayed jött volna de aztán átvariálta Moning, és lett helyette Feverborn és Feversong, ismét behozva a fever szót a kötetekbe. A 10. epizód megint új irányt vett: High Voltage, és a 11. meg pláne: The Kingdom of Shadow and Light, ami abszolút Sarah J. Maas címadásaira hajaz. Maas sorozata csupa ilyen címből áll: A Court of Thorns and Roses, A Court of Mist and Fury, A Court of Wings and Ruin (ezt se tudom megjegyezni, mindig Wars and Ruin jut eszembe), A Court of Frost and Starlight, amiket előszeretettel használnak rövidítve a rajongók: ACoTaR, ACoMaF, ACoWaR, és az ACoFaS ami nem hangzik ugyebár olyan jól magyarul... :D Moning új kötete is hasonló felépítésű, és biztos vagyok benne, hogy AKoSaL-ként fogjuk emlegetni. Ez persze nem újkeletű, a HP köteteit is előszeretettel emlegettük régen, rajongói fórumokon a címek kezdőbetűinek betűszavaival: PS, CoS, PoA, GoF, OotP, HBP, DH. :) 

Na de hagyjuk a rövidítéseket, és nézzünk egy pár hosszabb - vagy legalábbis nem egyszavas - címet, amik szintén lehetnek figyelemfelkeltőek. 

Szerintem remek címeket kapott On Sai Calderonjának mindkét része, amik tükrözik a humorát is a köteteknek: 

Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál :)) 

A felkiáltójeles címeket nem kedvelem (pl. Jókai Anna: Ne féljetek!), de a kérdésfeltevés jó lehet, és szintén kíváncsivá tesz. Jó példa erre egyik kedves olvasmányom, a Hová tűntél, Bernadette? 

Forrás.

Akadnak aztán kifejezetten "szép" címek, persze ez ízlés dolga is. Nekem ez a csokornyi könyv jut eszembe a szép címekről: 

The Rose of Sebastopol, Girl with a Pearl Earring, Az essexi kígyó, Az evertoni órásmester, Macska a galambok között, A fülemülepadló, Galambok őrizői, Óceán az út végén.

Azok a címek, amik hordoznak némi ellentmondást magukban szintén rögtön megmozgathatják a fantáziánkat, pl. a Big Little Lies/Hatalmas kis hazugságok, vagy az Eleanor Oliphant köszöni, jól van, amiből azonnal arra következtetünk, hogy valószínűleg nem, nincs is annyira jól ez az Eleanor... 

Illetve az is jó, ha rögtön visszakérdeznél valamit, pl.: Odakint sötétebb - na jó, de miért? Mielőtt a kávé kihűl - mert ha kihűlt? :) 

A ritmusos, vagy rímelő címek is jobban megfoghatnak, persze nem kínrímekre kell gondolni, ha erőltetett, akkor régen rossz. De pl. a Nincsenapám, seanyám, vagy a Csupasz nyulak is tök jól hangzik, ahogy a The Testament of Jessie Lamb is mindig ritmikusan skandálódik a fejemben, ha eszembe jut. 

Aztán ott vannak a fura és még annál is furább címek, amikre azonban mindenképp érdemes figyelni, mert gyakran szuper könyveket rejtenek. ;) 

Vannak olyan fura címek, amik már annyira beépültek a köztudatba, hogy nem is tartjuk már őket furának, ilyen pl. a Családom és egyéb állatfajták. ;) De Durrellnek több ilyen címe is van, és talán pont emiatt tetszett meg, és lettem rá kíváncsi... Az első tőle beszerzett és olvasott könyvem ugyanis nem volt más, mint A halak jelleme. :) De nem kevésbé vicces, jópofa A bafuti kopók, a Fogjál nekem kolóbuszt, vagy A hahagáj. :) 

Az egyik legfurább cím nekem, amiben még az agyam is elbotlott párszor, az a Szikomorfán születtem. Mert a mikormorfán mi? Ja hogy ez egy fafajta tényleg, oké... :D 

De nem szokványos a Krumplihéjpite Irodalmi Társaság címe sem, mert ugye mégis mi az a krumplihéj-pite. 

További fura címek az olvasott könyveim közül: Kalahári gépíróiskola férfiak részére, Szerencsére a tej/Fortunately the Milk, A sündisznó eleganciája/The Elegance of the Hedgehog, Let's Explore Diabetes with Owls, Milyen egy női mell?, Félemmetes géjpezet, Let's kifli, Május 35. Piktek és mártírok. És máshonnan is: Cicikrisztus (erről ciciperverz jut eszembe a Bridget Jones filmekből :D), A Short History of Tractors in Ukrainian/Rövid traktortörténet ukránul (o.o), Esznek-e a halottak epertortát?, Smorc Angéla nem akar legóba lépni, A citromtorta különös szomorúsága, A prímszámok magánya, Vízilónaptej és más történetek kémiából, Az. 

Kifejezetten hülye, és taszító címre hirtelen csak egy jutott eszembe, Kiss Ádámtól a Szütyiő, ami szerintem borzalmas. 

Nektek mi a kedvenc könyvcímetek, milyen könyvcímek keltik fel a figyelmeteket? Mi az, amitől furává válik egy cím? Melyik könyvcímtől áll égnek a hajatok? 

Ha tetszik a témaötlet, csatlakozzatok poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek címes fejtegetései:

Dóri, Kritta

Utóvéd később csatlakozók):

Forrás.

Top 5 - Nem kedvelt sorozatzárások

Forrás.

Vicky blogján találtam ismét egy jó kis listát, ami nekem is eszembe juttatott néhány olyan könyvsorozatot, amiknek nem voltam elégedett a befejezésével. Érdekes, mert általában az első kötet után eldől, folytatom-e a sorozatot; ennek megfelelően jó sok mindent kaszáltam egyetlen rész után.  Ha folytatom, és a második rész is betalál, akkor előre, ha viszont romlik a helyzet, akkor már nem foglalkozom a többi résszel. Akadnak azonban olyanok, ahol a görbe kicsit másként alakul, és a felívelés után pont a sorozatzáró kötetnél jön a mélyrepülés... 

Lássuk, nálam mik is azok a sorozatok, ahol nem kedveltem a lezárást: 

1. Suzanne Collins: Az éhezők viadala/Hunger Games

Az illusztris példa arra, hogy néha milyen jó is lenne annyiban hagyni egy könyvet magában, és nem feltétlenül írni hozzá folytatásokat. A címadó első kötet a legjobb szerintem a sorozatban, a másodikban már csökkent a színvonal, de a harmadik... arra nincsenek szavak... Hagyján, hogy nyűglődés és készülődés az egész, de ezen felül még végső üzenete is teljesen félresiklik. A karakterek pedig következetlenek és szánalmasak lesznek, ahelyett, hogy fejlődnének valahova. Annyira megutáltatta magát velem ez a rész, hogy a filmváltozatát sem voltak hajlandó azóta sem megnézni.

Jelenet a filmből.

2. Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara/ A Court of Thorns and Roses

Ms. Maas-szal nem felhőtlen a viszonyom, de igaz, ami igaz, miután az ACoTaR-t végigszenvedtem tényleg nagyon élveztem az ACoMaF-ot, a második részt. Egy kiemelkedően jó közbülső rész után persze marha nehéz nagyot alakítani a fináléban... És igaz ugyan, hogy a harmadik epizód, az ACoWaR lezárása katartikus és epikus volt, mégis csalódást okozott egészében véve, mert túl sok fordulattal próbálta takargatni a hajszálrepedéseit, és bizony egy óriási háborúhoz képest igen megúszós és meseszerű véget kapott... 

3. Baráth Katalin: Dávid Veron sorozata

A sorozatból A borostyán hárfa volt a kedvencem, épp ezért volt akkora csalódás az utána következő - és mindeddig utolsó - kötet, Az arany cimbalom, ami cikornyás unalmával és fiús-férfias, túl betyáros háttérvilágával nekem nagyon megfeküdte a gyomrom. 

Forrás.

4. Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája/The School for Good and Evil

Bár nem akkora kifejezett csalódás, és bár a sorozat mégis folytatódott, bár valamelyest különálló trilógiával, azért mégiscsak itt a helye, mert ennél a kötetnél döntöttem úgy, hogy bár aranyos a boldog vég kajtatása, azért kissé fárasztó is, mivel Chainani olyan szappanoperásan túlnyújtja az egészet... 

Az extravagáns Gail. Forrás.

5. Gail Carriger Finishing Schoolja és a Custard Protocol

Ez végképp kakukktojás a sorban, mert két sorozat is, és az egyiket végül be sem fejeztem, de muszáj a listában szerepelnie, mert teljesen sikerült kiábrándulnom ezek miatt a könyvek miatt Gail Carrigerből... Míg a Napernyő Protektorátust (The Parasol Protectorate) végig nagyon kedveltem, a Finishing School már kezdettől nagyon felemás, és túl ya-s, a Custard Protocol pedig még több sebből vérzik: tele van hektikus, de rosszul megírt, és ezáltal unalmassá váló akciójelenetekkel, és nagyon önismétlőnek érződik. Ez a spin-off sztoriban is, karakterekben is mintha egy kis halovány másolata lenne az eredeti sorozatnak. Jellegtelen szereplői és céltalan hajkurászós cselekménye miatt végül a második kötetnél feladtam a Custard Protocolt - és Gail Carriger teljes további munkásságát is. 

És nektek milyen könyvsorozatok zárásai okoztak csalódást? 

És szólt a holló: sohamár!

Forrás.

Az idézet ugyan nem teljesen pontos, de a lehető legjobban jellemzi az augusztusi Témázás választott topikját, nevezetesen a "Soha többé! - utált, csalódást okozó könyvek és szerzők, akiket semmi pénzért nem vennénk újra kézbe" című témát. 

Egyik nap csak úgy bevillant egy nagyon jó, lehetséges rendszerezés, különféle fokozatokkal a témához, de úgy elszállt a fejemből, mintha legalábbis azok közé a hajnali világmegváltó ötletek közé tartozna, amik elfelejtődnek, vagy hovatovább marhasággá minősülnek napvilágnál. :) Pedig Isten bizony nappal találtam ki. Így viszont "szamárvezető" nélkül vágok neki a posztnak, lesz, ami lesz, a végén esetleg levonhatjuk a megfelelő konzekvenciákat. ;) 

Általánosságban elmondhatom, hogy nem nagyon szeretek félbehagyni könyveket, de az utóbbi időben már többször mertem megálljt parancsolni, ha nagyon nem tetszett valami. Egyrészt ezekből az élményekből, másrészt meg a  végigszenvedett olvasmányokból lesznek a soha többé könyvek és a soha többé szerzők. Nekik már nem szeretek újra esélyt adni, annyira eltántorítanak valamivel. 

Illusztris példa nálam a "girl"-ös thrillerek népszerű, már-már etalon-kötete, a Holtodiglan (Gone, Girl) Gillian Flynntől. Nagyon kiakasztott... Egy másik, már meglevő könyvét gyorsan tovább is ajándékoztam, többet nem akarok kezdeni vele. Szerintem unalmas és bárgyú volt a könyv, és közben mégis idegesítően hatásvadász, a nagy átverést pedig végtelenül egyszerűnek találtam benne. 

Forrás.

A paprikás posztjaim közt szemezgetve tovább, beszélnünk kell arról a bizonyos Gyönyörű sorscsapásról is, amit Jamie McGuire követett el. Ő is azon nyomban elérte, hogy soha többé ne akarjak tőle olvasni. Szánalmasan dedós és színvonaltalan a könyve, tele beteges szereplőkkel, elcsúszott értékrendekkel, gyerekes konfliktusokkal. Pont olyan idegesítő, mint egy rész az Éjjel-nappal Budapestből. 

A soha többé szerzők közt dobogós helyet foglal el - de lehet, hogy egyenesen letaszíthatatlan a trónról - Murakami Haruki, akiről egy kurblimadaras kirándulást követően döntöttem el, hogy fel is út, le is út... Céltalan, értelmetlen és valami bizarr és kellemetlen módon furcsa könyv ez, amit Haruki mintha bedrogozva írt volna meg. Totális randomság jellemzi. Életem egyik nagy antikönyve.
Haruki mellett meg kell említenem gyorsan egy villanás erejéig Herta Müllert is: szerintem ők ketten ugyanazt szívják.

Lauren Beukes valamiért kétszer is kapott esélyt, hogy bizonyítson, de sajnos ugyanoda lyukadtam ki... A Tündöklő lányokra azt írtam, hogy inkább olvassátok a Holtodiglant, vagy a kurblimadarat, szóval igazán nem tudom mi ütött belém, amikor mégis megpróbálkoztam a Zoo Cityvel is. Az ígéretes téma és kezdet ellenére egy semmitmondó, kiforratlan könyvet kaptam... Lauren Beukes igazi fiaskó lett számomra... Ráadásul még a Moxylandet is megvettem, de aztán rövid úton inkább megszabadultam tőle olvasatlanul. Többé egy sort sem akarok látni őkelmétől.

Catherynne M. Valente szintén egy olyan szerző volt, akivel kétszer is próbálkoztam, és míg a Marija Morevnát végig tudtam olvasni (de nem kedveltem), a tündérföldes mese végképp betette a kaput, és nem is tudtam befejezni. Ahogy azt emlegetni szoktam, abban az évben én Valente miatt buktam el a várólistacsökkentést is, annyira megakasztott mindkét könyve... ;)
A Marija Morevnáról nemes egyszerűséggel azt a jellemzést adtam, hogy az a könyv olyan, mint amikor végighúzza valaki mind az öt körmét a táblán. :O A lány, aki körülhajózta Tündérföldét pedig egy küzdelem volt számomra... nem csak nyelvileg, de meséjében is. Úgy éreztem, mintha vastag indákat kéne egyfolytában átvágnom, hogy előrejussak, és cseppet sem tudtam élvezni az olvasását, így félbe is hagytam, és eldöntöttem: Valente - akármennyien szeretik is - nem az én szerzőm.

A nagy és ismert szerzők közül még elő tudom húzni az Atwood kártyámat is! Margaret Atwoodtól is két könyvvel próbálkoztam, és végig is olvastam mindkettőt, de sem A szolgálólány meséje, sem a The Edible Woman nem volt jó élmény, előbbi egyszerűen csak nem az én könyvem (több másik klasszikus disztópia után olvastam, és számomra jócskán elmaradt tőlük), utóbbi viszont fel is idegesített, és szörnyen szájbarágós volt.

Szintén a nagy nevek közül való még maga Coelho mester, akitől bár Az alkimistát még kedveltem, a Tizenegy percnél ráébredtem, hogy mennyire stílustalan és klisés. Semmitmondó és primitív, amit és ahogy ír Coelho. És nem, nem divatból utálom. ;)

Van aztán még néhány olyan szerző, akinél érdekes módon van, amit kedveltem, van amit pedig nagyon nem. Gail Carriger a legjobb példa, akitől imádom a The Parasol Protectorate sorozatot, olvastam a ya-sorozatát, a Finishing Schoolt is, ami szódával elment, de a Custard Protocol, ami a PP spin-offja annyira silány, és akkorát csalódtam, hogy úgy döntöttem, soha többé Carrigert... - maximum PP újraolvasás, mert az még mindig jó. ;) 

Sarah J. Maas-szal is igen felemás a viszonyom, mert bár az ACoTaR és az Üvegtrón nagy no-no, mégis az ACoMaFot igazán kedvelem tőle. De megálljt nyomtam itt is, semmi más, legfeljebb az ACoMaF valamikor újra. Rhysand a hátán viszi azt a könyvet. Egyébként Maas-szal az a nagy bajom, hogy nem tud írni... Stílustalan is, és normális cselekménye sincs a könyveinek, vagy pedig részben átugorja a dolgokat, hogy ne kelljen megírni, amit nehéz megírni. -.-'

Maggie Stiefvater is okozott rettenetes csalódást, méghozzá a Hollófiúkkal... A Wolves of Mercy Fallst kedveltem, de megállunk itt, az ő további könyveivel sem fogok többet kísérletezni. 

Forrás.

Nem kerül egyértelműen tiltólistára egy szerző, amikor nem tetszik egy könyve, volt több olyan csalódásom is, ami nem tántorított el azért, vagy egyszerűen csak vegyes lett a viszonyom a szerzővel (Pl. Neil Gaimannek és Alice Hoffmannak is vannak olyan könyvei, amiket piedesztálra emelek, és olyanok is, amik meh.). Sőt, előfordult már, hogy a kedvenc szerzőim (pl. Csernus) is okoztak csalódást, mégis kedvenc státuszban maradtak korábbi, intenzívebb élmények miatt, ami még mindig ellensúlyozni tudja a rossz élményt. 

Amikor elsőre eldől, hogy az adott szerzőtől soha többé nem szeretnék olvasni, olyankor a csalódás is olyan nagy mértékű, annyi stílushiba, logikai döccenő, irritáló dolog van, és alapvető unalom vagy színvonaltalanság jellemzi az írást, hogy egy életre mehet a levesbe. 

Ha egyébként konkrétan egy könyvre kellene gondolnom a 'soha többé' vonatkozásában, akkor Nathaniel Hawthorne-tól A skarlát betű lenne az. Félbe is hagytam, és látni sem akarom.

UPDATE: ó, hát kihagytam Stephenie Meyert, pedig neki itt kell lennie ebben a posztban! ;) A Twilighttal nem is akartam próbálkozni, de A burokra annyira azt mondták, jaj ez nem olyan, ez tejlesen más, és milyen izgalmas és sci-fis. Hát... nem. Ugyanolyan borzalmas szerelmes maszlag az is, mint a másik lehet. Meyer stílusa nem fekszik, nem tudtam elolvasni a burkot sem, és nem is fogok tőle semmit kézbe venni a továbbiakban sem. 

Nektek kik és mik képviselik a "soha többé" vonalat? :) Mi kell ahhoz, hogy valakitől semmi pénzért ne vegyetek kézbe újra könyvet?

A témához bátran lehet csatlakozni saját poszttal, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben! Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is! 

A többiek szakításai szerzőkkel-könyvekkel:

Czenema, Heloise, Dóri, Nikkincs, Anett, Bea, Nima (aki az utolsó perc előtt csúszott be :D )

Utóvéd (később csatlakozók):

Nita, Kritta,

Imprudence

Gail Carriger: Imprudence (The Custard Protocol #2)

A Custard Protocol a The Parasol Protectorate (Napernyő Protektorátus) utáni spin-off. Az első részét, a Prudence-t tavaly év elején olvastam, és nos... voltak fenntartásaim, nem igazán tetszett, sok hibája volt. Nem is voltam benne biztos, hogy befizetek még egy körre ugyanezen a vonalon, most mégis úgy esett, hogy elolvastam az Imprudence-t. Nagy bánatomra nem vagyok elégedett most sem.

FIGYELEM! Spoilerek lehetnek azok számára, akik nem jutottak el legalább három kötet olvasásáig a Napernyő Protektorátusban. 

A kötet megint egy léghajós kirándulás, és sajnos ugyanazokat a hibákat halmozza benne Carriger, mint eddig. Szaladgálás, hajkurászás, támadások, fejetlenség, akció... Hol a kellem és a báj, a kedves romantika és a fantasy-háttér kibontakoztatása igazán jó szarkasztikus humor közepette? Ez a sok akciójelenet csak felesleges időhúzás, miközben Carriger már képtelen bármivel is kitölteni a történetet. Ennek megfelelően az akciódús jelenetek közben paradox módon nem történik semmi a szereplőkkel, és ha mégis, az is csak addig érdekes, amikor a régi jó karakterek felbukkannak, és Alexia és Lord Maccon kalandjaiba nyerünk ismét kicsit bepillantást. A falka sorsa, vagy a shape-shifting alku például rendkívül izgalmas volt, és érdekelt volna még több is róla, ehelyett elhajózunk Rue-val az eseménytelenségbe.
Az új, fiatal szereplőgárdát továbbra sem sikerült személyiséggel felruházni. Az pedig a slusszpoén, hogy némelyiket összekevertem a Finishing School sorozat alakjaival, annyira jellegtelen mindenki.

Amit szerelmi szál címén kapunk, az rettenetesen zavarba ejtő volt, mint egy rossz tini-szürkeötven, vagy a Romana-füzetek egyszerre nyálas és túl technikai leírásai az aktusokról. Quesnel és Rue felfedezik egymás testét - de most komolyan, szerelmes szárnypróbálgatásaikról ennyi részletet kell közölni? Még ha humorosan jönne elő, de tényleg elmagyarázzák, hogy most milyen "leckét" vesznek éppen. Még könyvből is tanulmányozzák a csókot. Komolyan, hány éveseknek szól ez így? :O Awkward. Ráadásul továbbra sem érezni semmi kémiát az állítólagos szerelmesek között.

Egyébként pedig teljesen felesleges volt más vér-állatokat is behozni a képbe. Ez a véroroszlánozás, és a különféle kalamajkák belőle közel sem voltak olyan érdekesek, mint ha maradtunk volna a jó öreg vérfarkas falkáknál és a vámpíroknál.

Forrás.

Egy jó pont még: Floote előkerül! Na de kérem, ezzel megint hova lyukadunk ki? Hogy a régi karaktereket sírjuk vissza... Rue-ék szörnyű haloványak.

Értékelés: 10/2 Csapjon mindenki a kezemre, ha valaha újra Carrigert akarnék a kezembe venni. Egyre silányabb az egész. Csakis az eredeti Napernyő Protektorátust fogom újraolvasni valamikor, ha elmúlik a keserű szájízem. 

Carriger meg próbáljon írni valamit végre, ami nem YA, újra humorosan kedves, és a romantika és az urban fantasy kellemes elegye, sok szarkasztikus párbeszéddel, nem ilyen a semmiért rohangálós semmit. Bár, már mindegy, úgyis elvesztettem a bizalmamat...

Lesz egyébként még ennek is folytatása, Competence címmel. 

Érdekes szavak, kifejezések:

desultory -felületes, ötletszerű, kapkodó

kipper - füstölt hering

maudlin - érzelgős, szentimentális

Prudence

Gail Carriger: Prudence (The Custard Protocol #1)

Először is, hogy mi is ez a kötet: a Napernyő Protektorátus (The Parasol Protectorate) című ötrészes sorozat spin-offjának első része. Spin-off ugyan, de nagyban építkezik az előzőleg megismert világra és karakterekre, ezért nem javaslom önálló olvasásra. Hibádzik is belőle egy jó kis Moning-féle glossary, mert az ember memóriája is véges, és bár emlékeztem pl. a Dewan és Potentate mibenlétére, vagy a Shadow Councilra, nem vetettem volna meg egy kis magyarázó szótárt, hogy felfrissítsem Alexia Tarabotti-világának alapfogalmait. 

FIGYELEM! A könyv fülszövege is spoileres lehet azok számára, akik nem jutottak el legalább három kötet olvasásáig a Napernyő Protektorátusban, a posztot is inkább akkor ajánlom, ha ezek már megvoltak, egyébként magából a kötetből nem spoilerezek. 

Nos, nem is tudom hol kezdjem. Nagyon vártam ezt a könyvet, és most hirtelen ötlettől vezérelve lekaptam a polcról. Alexia Tarabotti kalandjai mindig felhőtlen szórakozást nyújtanak, habár, szoktak lenni Carrigernek idegesítő dolgai is... Mindkettő előjött ebben a könyvben is. 

"Conall! Get your furry posterior in here, post haste!" 

Prudence, Alexia és Conall lánya ebben a kötetben a főszereplő, Ivyék gyermekeivel és a fiatal Lefoux unokaöccsel egyetemben. Cirka 20 év telt el az előző kötet eseményei óta, Prudence, akit mindenki csak Rue-nak hív, mert utálja a teljes nevét, kap egy saját léghajót, amivel Lord Akeldama egy titkos tea-küldetés miatt Indiába küldi. A hajót Rue Spotted Custardnek kereszteli, és természetesen magával viszi a fiatalabb generáció fent emlegetett tagjait is. 

"I will not allow you to involve my daughter in some stylish tea extraction mission, either.
"Could we say 'stylish tea infusion mission'?" Dama suggested meekly.

A könyv első fele nagyon szórakoztató volt, élveztem visszacsöppenni ebbe az ízig-vérig angol környezetbe, jó volt viszontlátni Alexiát is, Lord Akeldamát, Biffyt, Lyallt. Csakhogy elég kevés van belőlük... Persze, ne elégedetlenkedjek, hisz mások a főszereplői a spin-offnak. Igen ám, de ha az új szereplők ellenére az ember a régieket sírja vissza, és kifejezetten hiányzik a jelenlétük, az baj.

Erénye és hibája is egyben a hasonlóság az előzményekkel. Rue és Prim kalandjaiban és személyiségében mintha Alexia és Ivy köszönnének vissza (Rue és Prim? Most komolyan, mintha hirtelen az Éhezők viadalában lettem volna. :D). Eleinte legalábbis ez az érzésem volt. Jól indult, voltak benne vicces párbeszédek, sok udvariaskodás, kalapok és ruhák, csakhogy aztán ezek eltűntek, elfogytak, maradtak a léghajózás és vér-állat kergetés kalandos eseményei, vagyis megint olyasmi, amit Carriger nem tud jól megírni: hektikus akciójelenetek. Mondja már meg valaki ennek a nőnek, hogy párbeszédeket, helyzetkomikumot, kedves romantikát írjon, de mászást meg csimpaszkodást, meg farkasháton lovaglásokat - vagy legalábbis ne így írja, ahogy most. A személyiségekre visszatérve pedig, egy idő után ott csak a kalap és ruha maradt. Részletekbe menően voltak elmesélve az öltözékek és az öltözékek hiányosságai, hibái. Rue és Prim, de a fiúk, Percy és Quesnel is árnyak csak. Semmi nincs bennük, amitől különlegesek lennének, nincsenek normális jellemvonásaik, egy idő után már az Alexia-Ivy hasonlóság is eltűnt, olyan haloványak a szülőkhöz képest, hogy ihajja. Percy talán a kivétel, őt sikerült begyömöszölni az elvont tudós sztereotípiájába. 

"Whatever possessed Percy to acquire a cat? He can't even take care of himself." 

The boy suppressed a chuckle. "The cat acquired us, I'm afraid, miss."

"The best ones always do."

A történet maga sem tetszett. Szinte pontosan a felétől elkezdtem unni. A nagy része egyébként is semmi, csak hajkurászás, céltalan ide-oda menés. Aztán jönnek a naaagy politika-gazdasági problémákkal, és olyan dolgokkal, amik nagyon britesen fel vannak nagyítva, pl. ez az egész Supernatural Acceptance Decree (SAD :D ) és az ezzel kapcsolatos fontoskodások, mindez belehelyezve egy indiai kultúrkörbe, amibe mégse nagyon sikerül belehelyezkedie... Feltűnnek más vérállatok is a farkasokon kívül, és van kémkedés, átalakulások (léleklopás), idegen vámpírok, a recept tehát elvileg jó lenne, mégsem az. 

Gyengéd érzelmek szövődnek, de semmit nem váltott ki belőlem a romantikus szál, csak értetlenkedést. Nem éreztem semmit az összehozott két szereplő közt.

“One could not blame a people for disliking vampires. Vampires were like Brussels sprouts - not for everyone and impossible to improve upon with sauce.” 

Nem akarom nagyon lehúzni, egynek elment, de rengeteg hibája van. A Parasol Protectorate legjavához képest bőven elmarad, inkább ya-s, mint a Finishing School sorozat, hasonlóan összerakott szereplőkkel, akik botrányosan személyiség híján vannak. Túltengenek a kalapok, bundabugyik és unalmasan megírt akciójelenetek, az nem jól sikerült poénkodás (fingós poénok, seriously?) Van viszont egy Footnote nevű macska, egy rejtélyes, Honeysuckle Isinglass fedőnéven írt útikönyv, egy Virgil nevű cuki komornyik és egy napernyőket lopkodó oroszlán! :) Ezek kompenzáltak némileg, illetve a szép angolsága, stílusos kifejezésmódja.

A posztban lévő idézetek pedig a legjobb poénok voltak, döntsétek el, elég-e ennyi. :))) 

A borító csodás, imádom. 

10/5,5

"Keep an eye to the accessories, please. There may be a lioness around with a taste for parasols."

"Is that some kind of code, Lady Captain?"

"My dear young man, I only wish it were."

Jön a The Custard Protocol második része is nemsokára, Imprudence címen, de én már nem biztos, hogy befizetek rá... 

"Of what type is the travel book, Lady Captain?" he asked.

"Bad?" said Rue cautiously. 

The boy grinned. "No, I meant what part of the world, flowery retelling or solid factual detail?"

Érdekes szavak, kifejezések:

A képek illusztrációk. Forrás.

- prudence :) - óvatosság, okosság, megfontoltság, körültekintés
- seedy - nyomorúságos, siralmas, topis
- bloomers - bundabugyi, bloomer - baki, gikszer, nyelvbotlás, ballépés
- ward - gyám, őr
- alacrity - vidámság, fürgeség
- ostensibly - látszólag
- quince - birsalma
- millinery - divatáru, női kalapszalon
- askance - gyanakodva, ferde szemmel
- impudence - arcátlanság, pimaszság
- imprudence - gondatlanság, nemtörődömség, elővigyázatlanság
- brigadier - dandártábornok
- impasse - holtpont, zsákutca
- sashay - sasszézik, lépked
- inanity - ostobaság, semmiség, haszontalanság

Rövidhírek

Állítólag tavasz van! :D

Belémbújt a posztírhatnék, úgyhogy kaptok egy adag frisset ;) 

A múltkori megjelenések közül kimaradt két könyv, de sajnos még nincs borítójuk, így csak említés szintjén: a Könyvfesztiválra jelenik meg Alice Hoffman The Museum of Extraordinary Things című könyvének magyar változata Gyönyörű titkok múzeuma címen, a Maximtól. Nekem kicsit elcsépeltnek tűnik a cím, gyönyörű is, titkok is.. de sebaj, még filozofálok rajta, hogy ez angolul, vagy magyarul kelljen nekem.

Update! Itt a borító, amire vártunk! Hú ,nem is tudom mit mondjak rá, először azt hittem egy csonka kéz, aztán azt, hogy valami lyukakba nyúl az ujjai végével egy tárcsán, aztán kinagyítottam és elámultam az úszóhártyákon, pikkelyeken.
UPDATE 2:... hát elírták a szerző nevét... ekkora hibát... nem is jelent meg végül a fesztiválra. Hoffman.

A másik a Moira - A szörnyeteg bennem, Vivien Holloway magyar írónőtől, ami a Főnix Könyvműhelynél jelenik meg. Vivientől a Pokoli szolgálatot olvastam eddig. Ez a kötet viszont nem annak a folytatása, hanem egy különálló regény. 

Aztán, ami még jobb, és mutogatni is tudom, azok az újdonsült Gail Carriger borítók! Nem, nem azok, amiket most zsákoltam be márciusban, hanem az ezután következők. A Custard Protocol második része, az Imprudence (2016), és a Finishing School negyedik kötete, a Manners and Mutiny (2015 november): 

Nekem tetszik ez a koncepció. Míg a Parasol Protectorate kötetein színes nő volt fekete-fehér háttérrel, a Finishing Schoolon inverz design van, a Custard Protocol pedig teljesen színes. :)) 

Aztán, lessétek meg ezt is! Az első illusztrált Harry Potter könyv belülről, több képpel, mint korábban. Engem a formája lep meg leginkább, kéthasábos szöveg, nagy lapos mesekönyv alak, és vajon milyen vastag lesz a többi kötet, a végefelé? Nektek hogy tetszik? :) 

Jön egy új Maigret-kötet is, az Agavétól, május 14-én! És minő véletlen, a sárgálló nénikhez is megy most a színe. :D 

Fülszöveg: "A júliusi kánikulában mindenki vidékre menekül Párizsból, aki teheti, és már Maigret is indulna Elzászba Madame Maigret után, ám nyomozóösztöne másfelé téríti. Pedig mi értelme egy uzsorás hat évvel korábbi meggyilkolásán töprengenie, ha az úgyis egy kivégzett külvárosi bandafőnök lelkén szárad?

A főfelügyelő víg kompánia közepébe csöppen egy Párizs környéki zöldvendéglőben, de az összeszokott társaság mulatságát pisztolylövés szakítja félbe.

Mi köze ennek a gyilkosságnak a hat évvel ezelőttihez? Mire ez kiderül, Maigret számos Pernod-t megiszik a napsütötte teraszokon, és Párizs-szerte betekint a kispolgári álszentség kulisszái mögé." 

Megjelenések garmadája

Borzalom, de teli vagyunk újabb könyves hírekkel, pedig nem szoktam én ennyi hírblokkot írni.... 

Forrás

Először is, amit én legjobban várok: jön a The Rosie Project folytatása, a The Rosie Effect szeptember 25-én. Az első rész, a Rosie projekt nemrég jött ki magyarul is, ráadásul nagyon szép formában, olvassátok, eredeti szerelmes sztori némi Asperger-szindrómával. Alig várom a folytatást! Fülszöveget ne olvasson, aki nem akar spoilerbe futni!

Aztán itt van ez az Öt kék légy, a Kossuth Kiadótól, ami birizgálja a fantáziámat... 

Fülszöveg: "Rafael Molinet Rojas élete idős korára megfeneklik: évekig ápolta édesanyját, akinek halála után depresszióssá válik, ráadásul anyagilag is kilátástalan helyzetbe kerül. Végzetes döntést hoz: véget vet életének, de előtte Marokkóba utazik, egy luxusszállodába, hogy kellemesen töltse utolsó napjait.

A szálloda vendégei között felfedez egy gazdag özvegyasszonyt, akiről korábban egy rejtélyes gyilkossági ügy szereplőjeként hallott: Mercedes a gyanú szerint hagyta meghalni hűtlen férjét egy véletlenül bekövetkezett balesetben, ám a gyilkosságot soha nem sikerült rábizonyítani. A találkozás felkavarja az emlékeket, Molinet édesanyja hasonlóan hagyta meghalni a családot terrorizáló férjét, és a gyilkosságban az akkor 15 éves Molinet is segédkezett. Az életre kelt szörnyű múlt pedig újabb gyilkosságot eredményez...

Agatha Christie rajongói ebben a Posadas-regényben is felfedezhetik a nagy angol példakép egy-egy regényének töredékét."

És íme, a Poirot alakját felélesztő Sophie Hannah regény, A monogramos gyilkosságok magyar borítója is megérkezett: 

Megjelenés: szeptember 9. 

Fülszöveg: "Poirot visszatér!
1929. február 7-én három holttestet találnak a Bloxham Szálló három emeletén. Két nő és egy férfi vesztette életét a luxushotelben, és mindhármuk szájában monogramos mandzsettagomb lapul. A Scotland Yard ifjú felügyelője, Edward Catchpool kapja meg az ügyet, amely korántsem ígérkezik könnyűnek. Nagy szerencséjére a szomszédjába költözött egy nagy bajszú, köpcös kis belga. Poirot szívesen segít az érthetetlen bűnügy felgöngyölítésében, amiben kulcsszerepet játszik egy cselédlány, egy lelkész özvegye és a negyedik mandzsettagomb.

Sophie Hannah igazán nagy kihívást jelentő új esettel lepte meg a világ leghíresebb belgáját."

Ahol pedig csak borító volt, ezúttal már van fülszöveg is, Gail Carriger The Parasol Protectorate sorozatának folytatása, a The Custard Protocol első része: Prudence. Figyelem, spoileres azok számára, akik még nem fejezték be Alexia történetét! 2015. március 17-én jön.

Fülszöveg: "When Prudence Alessandra Maccon Akeldama (Rue to her friends) is given an unexpected dirigible, she does what any sensible female would under similar circumstances – names it the Spotted Crumpet and floats to India in pursuit of the perfect cup of tea. But India has more than just tea on offer. Rue stumbles upon a plot involving local dissidents, a kidnapped brigadier's wife, and some awfully familiar Scottish werewolves. Faced with a dire crisis and an embarrassing lack of bloomers, what else is a young lady of good breeding to do but turn metanatural and find out everyone's secrets, even thousand-year-old fuzzy ones?"

Jön új Anna Gavalda regény is, a Magvetőtől, Édes életünk címen. A 35 kiló reményt és az Együtt lehetnénket nagyon szerettem a szerzőtől, és ez a kötet az utóbbira emlékeztető sztorival kecsegtet.
Megjelenés: szeptember 24.

Fülszöveg: "Mathilde 24 éves. Hivatalosan művészettörténet szakos egyetemi hallgató. Valójában a sógorának dolgozik, és a munkája leginkább abban merül ki, hogy álnéven kommentelget különböző honlapokon. A nagyvárosi fiatalok tipikus életét éli. Bulizik, pasizik, lazul. Aztán egyszer elhagy egy tekintélyes összeget, és ez – különösképpen a pénzt megtaláló férfi – megváltoztatja az életét. Yann 26 éves. Bár egyetemet végzett, egy bemutatóteremben dolgozik, ahol kis koreai háztartási robotokat prezentál az érdeklődőknek. Már két éve él együtt a barátnőjével, akivel egyre hűvösebb a viszonya. Egy majdhogynem vadidegen házaspárral kell elbeszélgetnie, hogy rájöjjön, valamit nagyon elrontott az életében. Hogy mi a közös a két párizsi fiatalban? Nem találják a helyüket, és lassan már elmenne mellettük az élet a maga kihívásaival, amikor… 
Anna Gavalda két – egymáshoz lazán kapcsolódó – kisregénye szórakoztatóan és elgondolkodtatóan szól a 21. századi fiatalok égető problémáiról, két kor- és kórtörténetet nyújtva az olvasónak. Hősei kiútkeresők, vagy nagyobb szavakkal: az élet értelmét kutatják."

Ha ez még nem lenne elég, jön új Lauren Beukes könyv is, a Gabótól. Még nem olvastam a szerzőtől, de várólistás a Zoo City, amiről csupa jót lehet csak hallani. Az új könyv pedig a Tündöklő lányok, a The Shining Girls .

Ezeken kívül pedig van a tarsolyomban két filmes hír is - természetesen könyves vonatkozásokkal: 

Dan Brown Infernojából film készül! 2015 áprilisában kezdik forgatni Olaszországban, Ron Howard a rendező, Tom Hanks pedig a főszereplő, Robert Langdon szerepében! :) Nagyon várós! És úgy fest rajtam kívül mások is úgy gondolták, hogy a The Lost Symbol nem volt olyan nagyon jó sztori, és kimarad a filmek sorából...

Forrás 

És egy kakukktojás... Film Stephen Hawkingról. Arról a Stephen Hawkingról aki Az idő rövid történetét írta, és aki ALS-ben szenved. A trailer nagyon megható, szerintem egy igazán jó filmre számíthatunk, a címe: The Theory of Everything.

j

Templomos lovagok és katicák

Gail Carriger -REM: Soulless - The Manga Vol. 3.

Egy ideje már szemeztem vele, és augusztusban ki is egészítettem a gyűjteményem ezzel a szépséggel. A kötet a Napernyő Protektorátus – The Parasol Protectorate sorozat harmadik részének, a Blamelessnek a történetét meséli el.

Nekem a ez a rész volt kicsit a mélypont a sorozatban, így nem számítottam semmi kiemelkedőre, de kellemesen csalódtam. Rosszabb emlékeket őriztem, bár ez lehet hogy azért van, mert amit kifogásoltam a kötetben, az főleg az akciójelenetek összevisszasága volt, és az, hogy úgy érzem Carriger hiába tud jó akciójeleneteket kitalálni, nem igazán írja meg őket jól. A templomos lovagokkal sok volt a kavarodás, a mangában persze ez teljesen máshogy jött le, hiszen néhány kockányi szöveg nélküli harc és civakodás lefedte mindazokat a részeket, amiket kevésbé élveztem olvasni.

A karakterek rajzaihoz már hozzászoktam, de úgy vettem észre, mintha Akeldamán változtattak volna kicsit, és most még lágyabb lett, aminek nem örülök, mert legyen bár akármennyire is dandy a drága vámpírúr, azért némi tekintélyt parancsoló vonása maradhatna. 

Élveztem a történetet, a változtatásokat, egyszerűsítést és a rajzokat is, így sajnálom, hogy úgy tűnik, nem lesz már több folytatása a 4. és. 5. kötetnek megfelelően. Ez a manga-rész az utolsó, és ehhez mérten egyébként szép lezárást kapott. :) 

Az indokok Gail Carriger blogján olvashatók: 

"Is this the last installment of the Manga series?Yes, it looks like it is. REM is a little burnt out on the project, it's been years of her drawing my characters, and I imagine she wants to draw her own (or something else, or nothing at all) for a while! I understand her feelings entirely and think Blameless makes a good ending for the series. Plus, she included a special bonus ending. Lastly, frankly, it was a little odd to think about how to manga-up an inconvenienced Alexia for Heartless. I think the first three hold as a trilogy. I'm happy with the decision, but since the manga creation process has been nothing but fun for me, I am a little sad to see that aspect end."

She... ez meglepett, azt hittem pasas rajzolta, de ne kérdezzétek miért. :)

A Custard Protocol első része - Prudence - 2015. márciusában jön, a Finishing School harmadik része - Waistcoats & Weaponry - pedig 2014. novemberében. 

A "színes" oldalak közül egy kis csemege:

Genevieve Lefoux és Alexia, valamint Professor Lyall és Conall Maccon

10/8,5