2020. december 29., kedd

A 2020-as kihívásokról

Forrás.
Minden évben szoktam egy összegző posztot írni az azévi könyves kihívásaimról, igaz, nálam ez tényleg nem túl sok, mert nem szeretem magam az olvasásban mint hobbiban feleslegesen korlátozni. A listapipálgatás jó, de nekem bőven elég a várólista csökkentés erre, meg persze a kis évszakos tervlistáim, amiktől nem átallok eltérni sem, és a Goodreads Reading Challenge, ami csak egy irányszám, hogy mennyi könyvet szeretnék elolvasni az adott évben. 

Ehhez tartozott még harmadikként az MRC, avagy a Miamona's Reading Challenge, ami változatos témáival vonzott, és persze azzal a lehetőséggel, hogy utólag is szépen be lehetett legózni a könyveket a kategóriákba. De sajnos az MRC már két éve nem indul. 

Idén A Goodreads Reading Challenge-en az előző évihez hasonlóan 68 könyvet lőttem be, és ezt túl is teljesítettem, jelenleg 80 elolvasott könyvvel. A 2020-as olvasmánylistám posztlinkekkel >itt< érhető el, és év végéig még kiegészül az addig befejezett újabb könyvekkel (ha lesznek). 



A várólista csökkentés is szuperül sikerült, és azon túl, hogy teljesítettem a 12-t, sikerült minden eddigi eredményt túlszárnyalnom, és 17 könyvet elolvasnom a sima+alternatív listámról összesen. De aminek még jobban örülök, hogy jobb listát állítottam össze abból a szempontból is, hogy emlékezetesebb, kedvesebb olvasmányok kerültek ki az elolvasott vcs-kből, mint 2019-ben. Nem csak olyan "elmegy", vagy épp nem túl jó élmények születtek, hanem igazi remek olvasmányok is helyet kaptak, és változatos is volt a paletta a sokféle élménnyel. 
Májusra lett meg a 12. olvasás. 

Íme a vcs-ről elolvasott könyvek: 

A 2020-as vcs-élmények felsorakoztak! Saját kép.

A képről Zadie Smith: White Teeth és Szabó T. Anna Törésteszt című könyve hiányzik, amiket eladtam az olvasás után. Előbbi csak kevéssé tetszett, utóbbi viszont kétségtelenül a legrosszabb olvasás volt a listáról. 

A legjobb idei vcs-k voltak: A tizenharmadik történet, az Aki megszökik és aki marad, és a Maigret-k közül holtversenyben a Madame Maigret barátnője és a Maigret védekezik. :) De nagyon kellemes volt elmerülni a pszicho kötetekben is - talán a Visszatalálunk egymáshozt emelném ki azok közül -, a Blueeyedboyban, ami rettentő régóta várt olvasásra, és AC-t is jó volt újra kézbe venni, idén belőle több is jutott, mint szokott, a vcs-s Dead Man's Folly-n kívül is. 

Összességében igazán remekül sikerült ez a kihívás, sok olvasás, remek könyvek, és persze végig elmaradhatatlanul biztattuk egymást Anettal. :) Közös könyvünk A Hold legsötétebb oldala volt, ami kicsit sötét olvasmány, megtiport, de érdemes volt elolvasni. 

Vcs-osztag két hiányzóval (amiket eladtam). Saját kép.


Természetesen játszom jövőre is, már összeállítottam a listámat, és alig várom, hogy kezdhessünk. ;) Remélem 2021-ben is úgy összegezhetem majd a várólista csökkentést, hogy jól válogattam. ;) 

Az évszakos listákkal idén is próbáltam tudatosan haladni, de azért a járvány, meg sok egyéb más felrúgta a terveket, a kedvet, és több lett a listán kívüli, spontán választás. Átlagosan a felét olvastam el az évszakos felosztású terveknek. Legjobban a nyári tervek sikerült ebből a szempontból.

Jövőre jelentkeztem még egy kihívásra, ami most új, de azt hiszem abszolút megugorható: 3 Georges Simenon kötet kell elolvasni, szerintem ez menni fog. :) 


Ti milyen kihívásokon vettetek részt, hogy sikerültek? Miket terveztek jövőre?

4 megjegyzés:

  1. MRC nekem is hiányzik :) A várólistacsökkentéshez - ismét - gratu, remélem jövőre én is teljesíteni tudom, de most én is izgi könyveket válogatottam össze, nem évek óta beragadtakat :D

    Nekem a kedvencem volt az idei kihívások közül a havi egy Agatha Christie (ezt 2021-ben is megcéloztam), a sajátjaim (bingó, havi újraolvasás és versolvasás).

    A posztod hatására át is néztem, hogy máris mennyi mindenre jelentkeztem molyon, és volt amiről inkább lemondtam. De fix lesz a vcs, a már említett sajátok, Agatha Christie (csak elfogy egyszer az életmű :D) és a 21 nemzet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondta Miamona, hogy vegyem át, és csináljak PuPillást belőle, de nem akartam.
      Hajrá neked is a jövó évi vcs-hez! :) Igen, a "bearagadtak" veszélyesek, mert hajlamosak ugyanúgy beragadtak maradni...

      Jó, hogy van még elég sok AC, hogy folytasd a kihívást! :)) Ha elfogyott is az életmű, újrázni is lehet. ;)

      Törlés
  2. Wow, micsoda túlszárnyalás volt idén a kihívásaidban! Nagyon szuper vagy, gratulálok hozzá! :)
    A tizenharmadik történetet lehet újrázni fogom majd egyszer, én azon kevés kivételek közé tartozom, akiknek kevésbé tetszett, de a véleményed alapján elbizonytalanodtam... adok neki még egy esélyt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is meglepődtem rajta! Köszönöm szépen! ♥
      Remélem tetszeni fog, ha újrázod! :)

      Törlés