2019. december 20., péntek

Karácsonyi olvasmányok

Forrás.
Ezúttal, a szokásoktól eltérően nem szünetelünk, hanem az ünnepi időszakban is Témázunk egyet, és ha már karácsony, mi másról is írhatnánk, mint a Karácsonyi olvasmányok - mit olvas(s)unk az ünnepek alatt? címet viselő, igazán szezonális témáról. ;) 

Bár a karácsonyi időszak csupa rohanás (de, de igen, az, legtöbbször, legyünk őszinték!), mégis megmaradt a jó marketingje, és évről-évre ugyanazzal a vehemenciával hangoztatjuk, hogy majd a fa alatt milyen jót olvasunk.  Nem tudom, ti hogy vagytok vele, és végül mennyi nyugisan olvasós óra jár ki, de én azt tapasztalom, hogy akármennyi dolgunk akad is, azért csak-csak beteljesíti magát a karácsonykor olvasás. Már az adventi hangolódáskor is jó valami télieset olvasni, és ha nem jutott elég idő mégsem, ki lehet használni a két ünnep közötti fura időszakot vagy a január eleji szabikat. 

A kifejezetten témájukban is karácsonyos könyveket én egy ideig kerültem, mert sajnos korábban sok olyanba futottam bele, amik nagyon silányak voltak. Attól, hogy a karácsony témaköre megjelenik valamiben, még nem lesz hirtelen remek választás az ünnepi időszakra. 
Rossz élmények voltak: John Snyder: Az aranygyűrű, Julia Sand: A gránátköves karácsonyfadísz, Cecelia Ahern: The Gift (Ajándék). 



A karácsony témaköre a melegágya a csöpögős, giccses, bugyuta történeteknek. Ezeket, és a karácsonyi köntösbe öltöztetett romantikusokat messze elkerülöm azóta is. Szerencsére akadt azonban néhány üdítően kellemes karácsonyi kötet is, amik a kezembe kerültek.

Első kellemes csalódásom karácsonyi témájú könyvvel kapcsolatban akkor ért, amikor a tárgyalótermi krimijeiről híres John Grisham Skipping Christmas (Elmaradt karácsony) című könyve talált meg. Jóféle családi komédia ez, sok szerencsétlenkedéssel, kellemetlenségekkel, helyzetkomikummal. Nem egy világmegváltó könyv nyilván, de igazán szórakoztató tud lenni. Film is készült belőle, lehet, hogy úgy ismerősebb: Christmas with the Cranks / Kelekótya karácsony

Tavalyelőtt decemberben olvastam Eowyn Ivey-tól A hóleányt, Nikkincs ajánlására. Mivel is lehetne jobban hangolódni a karácsonyra, mint az 1920-as évek zord alaszkai telével, ahol a puha hótakaró alatt valami csoda történik? A misztikum és valóság határán gyönyörű, keserédes mese szövődik. Ajánlom!



Idén ismét kellemes élményben volt részem. Szinte borítékoltam előre, hogy jó választás lesz a karácsonyi írásokat tartalmazó Szabó Magda kötet, a Daloljanak itt angyalok, ami a Libri egyik idei exkluzív karácsonyi könyve volt. Már novemberben akaródzott olvasni, de azért csak megvártam vele a decembert és az adventet. :)  Bár nem minden darabja tetszett a kötetnek, egészében nagyon hangulatos volt. Az elején több igazán megható írás volt, és a gyönyörű illusztrációk még jobban feldobták. Ha tehetitek, szerezzétek be, szerintem igazán jó vele hangolódni az ünnepre. Tervezek írni róla külön posztban is.

A hangolódás másik véglete volt Adam Kay könyve, a 'Twas the Nightshift Before Christmas, ami magyarul Mert szülni karácsonykor kell címen jelent meg. A kötet egy karácsonyi anekdota-gyűjtemény az orvosból íróvá és stand-upossá avanzsált Adam Kaytől, amiben elmeséli sok-sok szerencsétlen, végigdolgozott karácsonyának minden említésre méltó sztoriját, amik felváltva humorosak, meghatóak, szomorúak. Gyors, rövidke olvasmány, garantáltan ünnepi, de csak annak, aki nem bánja, hogy a fertőtlenítőszag übereli a kötetben a narancs-fahéj illatot. :)


Átnézegettem az olvasmánylistáimat, és három további, tipikusan teles-karácsonyos olvasmányt találtam még: 

Maggie Stiefvater: Shiver - amitől egy kicsit beleszerettem a télbe.
- Dr. Seuss: How the Grinch Stole Christmas / A grincs - a klasszikus, amit nemrég "megettünk" a Könyvbárban is. 
Matt Haig: A fiú, akit karácsonynak hívnak - amit én nem kedveltem igazán, de igazán ide illő, szezonális olvasmány, és nagyon népszerű, a sorozat többi kötetével együtt. 



Amik pedig még témába vágnak, és tervben is vannak:

- Agatha Christie: Karácsonyi krimik, A karácsonyi puding, Hercule Poirot karácsonya
- J.R.R. Tolkien: Karácsonyi levelek
- Joanne Harris: Egész évben karácsony - mondjuk ő egy kicsit kakukktojás, ha jól tudom, csak egy karácsonyi novella van benne, és csak nálunk jött ki ilyen köntösben, kifejezetten célzott marketinggel.



A témájukban is passzoló könyveken kívül van egy csomó más olvasmány is, amik valamiért a karácsonyhoz kapcsolódnak. Vannak, amik évről-évre visszatérnek a kezünkbe ilyenkor, és vannak, amikhez az ünnep különleges hangulata hozzáadott valamit annak idején.

A Harry Potter sorozat nálam mindkét kritériumnak megfelel. Szívesen olvasom újra ősszel-télen, mert imádom, ahogy a karácsonyi részekhez érünk a kötetekben, de az is igaz rá, hogy elválaszthatatlan számomra a karácsonytól. Varázslatos karácsony volt, amikor megkaptam ajándékba az első négy kötetet. Szenteste neki is vágtam a nagy kalandnak, egészen éjfélig az első részt bújtam, és néhány nappal később már bőven a harmadiknál tartottam. :) A Harry Potter emiatt teljesen összefonódik a karácsonnyal számomra. 



A karácsonyi készülődés, a szentestére való várakozás két emlékezetes olvasmánya volt Erich Segal Love Story-ja, és Charles Dickens Karácsonyi éneke, amiket tényleg csak azért kaptam le a polcról december 24-én, hogy minél gyorsabban elteljen az idő estig. :) Utóbbi talán a legismertebb karácsonyi könyv, amit valamikor újra szeretnék olvasni; ennyi évvel később szerintem egész mást tudna nyújtani. Jó lenne, ha kiadnák Poket verzióban is - de ahogy nézem, a Helikon zsebkönyvek sorozatban is szerepel, hmm-hmm! :)


Forrás.
Idén úgy néz ki, hogy Ray Bradbury novellákkal és Ferrantéval zárom az évet - persze addig még sok-sok nap van, ki tudja mibe kezdek még bele. ;) Ti mit olvastok idén karácsonykor? Mit ajánlanátok? Mik a legemlékezetesebb karácsonyi olvasmányaitok, vagy kifejezetten karácsonyos könyveitek? 

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben. Ha posztoltok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek karácsonyi könyvei: 

Dóri, (hupsz, hát a tényleges lelkesedés nagyon megcsappant!)

Utóvéd (később csatlakozók):


10 megjegyzés:

  1. Harry Potter nálam is olyan karácsonyi, az első részt nemrég néztem újra, könyvben pedig az ötödik résznek állok neki a szabadságom alatt :) nagyon várom már! :)
    A Skipping christmasszal én is szemeztem, mert a filmre csak nemrég találtam rá. Magam is meglepődtem, hogy ez az író jegyzi :D Viszont a magyar kiadásról inkább rosszakat hallottam, de akkor neked tetszett és ennek örülök! Lehet, eredetiben megpróbálkozom majd vele :) Mennyi hasonlít a filmhez?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A HP mindig jó választás, de ilyenkortájt főleg kellemes elmerülni benne! Jó olvasást! :)
      Már rég láttam és rég olvastam, de úgy rémlik elég könyvhű az adaptáció.
      Lehet, hogy a fordítása rossz esetleg? Nekem mindenesetre eredetiben tetszett. :)

      Törlés
    2. Nem tudom, mindenesetre a vélemények inkább rosszabbak voltak, de a magyar borítót elnézve, inkább az angol kiadásnak esnék neki, ha egyszer olvasni akarnám :D

      Törlés
    3. Szerintem angolul a marháskodás is másként jön le, meg valahogy nem hangzik olyan hülyén, lehet, hogy csak ennyiről van szó. :D
      Én ajánlom, nekem kikapcsoló volt.

      Törlés
  2. Van több közös karácsonyi kedvencünk, de találtam újakat is nálad. Nem is tudtam, hogy a Kelekótya karácsony könyvből készült - most emiatt és mert tegnap néztem JustabookishsoulDominika filmajánlós videóját és ő is említette meg fogom idén nézni (vagy újra nézni, mert tuti láttam már tv-ben). :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy találtál újakat is! Nahát, pont említésre került a Kelekótya is? :D Nem láttam a videót. Szerintem jó ilyenkor ezeket a filmeket lesni, ha csak fél szemmel is, ajándékcsomagolás közben. :D

      Törlés
  3. Nagyon ki fogsz röhögni de én pont a karácsonyi készülődéshez újraolvastam Trisha Ashley-től a Karácsonyi szerelem című remeket (itthon KMK) - anno még Lobo ajánlgatta az írónőt és ez kb az egyetlen karácsonyi romantikus amit el tudok viselni. Főleg mert egyáltalán nem cukis-nyálas, helyette nagyon angol, tele a vidéki Anglia karácsonyi hagyományaival ünnepi sütés-főzéssel és jó sok helyzetkomikummal. Még engem, a romantikus regényeket kesztyűvel sem piszkálót is rá tudott venni az újraolvasásra :D szóval ezt bátran ajánlom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogy nevetlek, sőt, köszi, pont ilyesmi ajánlásokat szerettem volna! :) Nagyon jól hangzik, amit írtál róla, felvésem magamnak! ;)

      Törlés
    2. Plusz egy szavazat arra a könyvre, bár nem tőlem, hanem nővéremtől :) Igaz, egy év alatt olvasta el, mert nem egy könyvmoly, de tetszett neki :) Ééééés most én is kedvet kaptam hozzá, úgyhogy jövőre kölcsön is kérem :D

      Törlés
    3. Juhé, olvassunk Trisha Ashley-t! :D Én amúgy rögtön megnéztem, hátha Audible-ön is van, de sajnos nem volt, így szerintem nekem is max a következő ünnepi szezonra csúszik majd, de listára vettem. ;)

      Törlés