2018. október 9., kedd

Sorozat várólista - kérem a következőt!

Forrás.
Dóri márciusban írt egy posztot a sorozat várólistájáról, és eszembe jutott, hogy én is régen vettem már számba a befejezett és befejezendő sorozataimat, utoljára pont hogy az "elkaszáltakról" írtam, és bizony már az évösszegző posztnál ígérgettem egy sorozatokról szólót (most meg már mindjárt a következő évösszegzőnél tartunk...).

A tavalyi év igen sikeres volt sorozatolvasás szempontból, két komplett trilógiát is elolvastam ugyanis (ACoTaR, Papírmágus), illetve több trilógia 2-3. kötete is sorra került, mondhatjuk, hogy sok sorozatot "végeztem ki". Az elkezdettek közül viszont voltak olyanok, amiket nem folytatok. Sorozatokat olvasni jó is, meg rossz is: van mire várni, és van miért izgulni a függőben hagyott dolgok miatt, de elköteleződés is nekiállni valaminek, ami több kötetes. Ráadásul a mai tendenciát nézve, sokszor nem látni a végét a sorozatoknak, mert annyi részt írnak még hozzá, vagy kitalálnak valami spin-offot. Ez alapjáraton nem zavar, csak ha tényleg érezni, hogy profitorientált a folytatás. Csakhogy erre csak a puding próbájával lehet ugyebár rájönni, vagyis olvasni kell a következő köteteket is. Ki van ez találva!

De most inkább koncentráljunk arra, ami a poszt központi témája akart lenni, vagyis hogy mikből is áll az én sorozat várólistám, melyek azok a könyvsorozatok, amikre azt mondom, hogy még szeretném folytatni-befejezni, vagy akár újraolvasni.

On Sai: CalderonAz első részt még 2014-ben olvastam, és meglepő volt számomra, milyen szórakoztató olvasmány, érdemes lenne folytatni, főleg, hogy meg is vettem a második kötetet még akkor frissiben. ;)

Lian Hearn: Az otoriak története - Igazi várólista matuzsálem nálam. Az első része, A fülemülepadló beszerezhetetlen hiánycikk lett. Már évek óta ráteszem a vcs-listákra, sőt, volt hogy egyenesen három kötetét is odabiggyesztettem, de eddig még sosem sikerült eljutni a kezdésig...
A szerzőtől érdekel a Sikanoko meséje sorozat is (de előbb már végre tényleg bele kéne kóstolnom, hogy is ír...).

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi - Tudom, tudom, Nima majd csóválja a fejét, de továbbra is kíváncsi vagyok rá, és jók a megérzéseim. Nikkincs annyit emlegeti nekem, és olyan szeretettel idéz belőle. :))

Gaura Ágnes Boriverzuma - Megvettem-megkaptam a köteteket, várom a hangulatot hozzá, és a korábban említett érzést, hogy elköteleződjek pár részre.

M.C. Beaton Agatha Raisinje - Csak az első részt olvastam, azt imádtam, mindenképp folytatásra érdemes.

Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak - Az első két részét olvastam valamikor, persze elölről kell kezdeni, de nem bánom, roppant szórakoztató olvasmány, és megvan ebben a szép díszdobozos kiadásban:

Helen Fielding: Bridget Jones - Még gimnáziumban kattantam rá Bridgetre, és nem értettem mit nyávog, hogy mennyi kiló, hiszen az én szememben az nem volt egy kövér súly, ami a naplójában szerepelt... (most ugyanúgy nyávogok és számolom a dekákat :D) Ja és nem értettem azt a szót, hogy "lejmol". :D Csak a harmadik rész várat magára, az is főleg amiatt, mert nem akarok Darcytlan BJ-részt, ez olyan szomorú...
A blogon a babás részről van poszt csak.

Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: Engelsfors-trilógia - Az utolsó rész, a Kulcs van még hátra. Roppant jó stílusú írás, és mindig izgalmas a történet, csak hát valljuk be, nehéz nekidurálni magunkat egy 900 oldalas féltéglának. Pláne nem cipeljük ugye sehova.

Joanne Harris Csokoládé trilógia - A harmadik rész már évek óta várja, hogy kézbe vegyem, de előbb mindenképp újrázni szeretném az első kettőt, amiknek az emléke már eléggé megfakult.

Joanne Harristől még a Gentlemen and Players "folytatásával" is adós vagyok magamnak, a Different Class-szal, bár ez talán szigorúan véve nem sorozat.

Jennifer Worth: Call the Midwife trilógia - Csak az első részt olvastam, de szeretném valamikor folytatni is, és belekukkantani a megfilmesítésbe is.

Jeff VanderMeer: Déli Végek trilógia - Az utolsó rész, a Fantomfény van csak vissza, sorra is szeretném keríteni valamikor, de ehhez is kell a ráhangolódás, VanderMeer ugyanis igazán "agyszennyező". :)

Joe Abercrombie Szilánkos tenger sorozat - A harmadik részbe beletört a bicskám egyszer idén, félretettem, de szeretném majd befejezni a trilógiát.

Elena Ferrante: Nápolyi regények sorozata - A legfrissebb tétel a listán, ami csak pár hónapja érdekel, és az első részét is csak nemrég kaptam meg.

Aztán még kommentár nélkül néhány sorozat, ami ott sustorog néha a fülembe:

Charlene Harris: True Blood (az első részt évekkel ezelőtt olvastam), Philippa Gregory könyvei, Janet Evanovich: Szingli fejvadász, Karen Marie Moning: Highlanderek, Sue Townsend: Adrian Mole, Patricia Briggs: Mercy Thompson, Stieg Larsson Millenium trilógiájának folytatásai David Lagercrantz tollából.



Három sorozat pedig, amik épp folyamatban vannak - úgy látszik sorozatolvasásban vagyok, csak fel sem tűnt eddig:

- Sylvain Neuvel Themis-akták: a harmadik részt, a Védtelen halandókat olvasom épp.
- Robert Galbraith Cormoran Strike-ja: a legfrissebb részt, a Lethal White-ot olvasom épp.
- Joanne Harristől a Runemarks, aminek megvan a második kötete is, a Runelight. Nagyon rég várt már olvasásra ez a kötet, de úgy érzem annyira nem nyűgöz le, mint vártam.


Nektek mik szerepelnek a "sorozat várólistátokon"? Mik azon a sorozatok, amiket el szeretnétek olvasni/be szeretnétek fejezni?
Forrás.



32 megjegyzés:

  1. Hú, jó sok sorozat! :D Mindig megfogadom, hogy nem kezdek sorozatokba, de aztán nem tudom megállni. És sajnos, egyre kevesebb éri meg a fáradságot, azt látom. Vagy csak én választok ilyen gyakran rosszul?

    Most úgy vagyok vele, aztán ez még változhat, hogy amiket évek óta nem folytatok, azokat nagy valószínűséggel nem is fogom már.

    Most a Nevermmort szeretném elkezdeni és az Ivy Pocket trilógiát. Ami még vár otthon, és érdekel (elvileg :D), az Így neveld a sárkányodat és Flavia de Luce. Amit szívesen folytatnék, de nem lesz több magyarul, a Lockwood és társa. Az angolul olvasásra meg mindig azt mondom, majd nyugdíjas koromban. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából nem is kell "megállni", vannak szuper sorozatok, és olyankor az ember élvezettel veszi elő a következő kötetet. :)) Hát figyi, mind választunk rosszul. A csalódásokat, nem folytatott sorozatokat azokat most nem részleteztem itt, de nekem is van számtalan mellényúlásom, hogy csak egy friss példát mondjak, az Üvegtrón valami borzalom, és tavaly meg a Schwab féle - khm meg kellett keresnem mi is a címe, mert már arra se emlékszem - Egy sötétebb mágia/A Darker Shade of Magic volt nagy koppanás. Egyébként meg mindkettő óriási népszerűségnek örvend. :D

      Amiket évek óta nem folytattunk, szerintem azok közt is vannak folytatásra érdemesek, pl nálam a Csokoládé trilógia befejezése, csak ahhoz tényleg fel kell kicsit frissíteni az előzményeket. :)

      Ó, a Flavia de Luce, igen, az cuki kis sorozat. :) A Nevermoor-t és Ivy Pocketet nem ismerem, de majd figyelem nálad. ;) Az Így neveld a sárkányodatból a filmeket láttam. :)))
      Úh, tényleg, a Lockwood és társa, azt ajánlottátok nemrég Reeával! :)

      Törlés
    2. Pupi, a nevermore az poe-utánérzetes, némileg-eléggé ya, de a jobbik fajtából. van benne szellemvilág, meg elég dark a hangulata. még beszélek róla, és kedvet kapok a folytatásához én is.:D
      az ivy pocket, meg sztem inkább gyerekkönyv, de nem olvastam még.

      Törlés
    3. Köszi Nima! :D A Poe-utánérzés jól hangzik, bár, most hogy mondtad Poe-t, akkor már inkább Poe maga. ;) A ya-khoz nincs sok kedvem mostanában. Ivy Pocket olyan middle grade-féle szerintem. Nem?

      Törlés
    4. Persze, hogy nem, csak egyrészt megvan a veszély, hogy leülnek a sorozatok, meg ahogy írtad is, kitalálnak hozzá ezer spin-offot, másrészt nálunk gyakran szépen félbehagyják őket.

      Biztosan, a Sookie Stackhouse-sorozatot is évekig pihentettem, kb. 10-11. részig juthattam el, aztán meg egyszer csak fogtam magam és kiolvastam a maradékot. Igaz, addigra már alig emlékeztem az előzményekre. :D

      Folyton rosszul írom szegény Nevermoort. :D :/ Nima, az tényleg Poe utánérzés? :O Nem is tudtam. A történet alapján rá nem jöttem volna.

      AZ Ivy Pocket gyerekkönyv, de jókat írnak róla, és érdekelni kezdett. :) Mindenképp írok majd mindegyikről, ha elolvastam. :)

      Az Így neveld a sárkányodat könyvben teljesen más, mint a filmeken! (Meg van valami rajzfilmsorozat is belőle, azt nem nézem.) A címen, a helyszínen meg a főszereplők nevén kívül köze nincs egymáshoz a kettőnek. Nem is értem, miért kellettek ekkora változtatások, ill. kíváncsi lennék, hogy az írónő vajon miért ment ebbe bele.

      Törlés
    5. Igen, ezzel jól össze is foglaltad a sorozatolvasás veszélyeit! :) Szerintem mostanában annyi már a spin-off, meg az előzménytörténet, hogy ihajj.

      Várom a posztokat ezekről. :))

      Ó, nem tudtam, hogy ilyen különböző a sárkányos film és könyv. :O

      Törlés
    6. Bizony, ennyire! Eddig két részt olvastam még csak. Na, ez is, 10 részt kiadtak magyarul gyors egymásutánban, még hátravan kettő, ha jól tudom, és azokról jó ideje semmi hír... Remélem, azért kiadják azokat is. Ja, és ehhez is vannak kiegészítő kötetek. :D 0,5 meg 1,5 rész... :)

      Törlés
    7. Ez már szinte elvárás, hogy legyen mindenhez 0,5. vagy 0. kötet :D :D Néztem a Joanne Harrises Runemarksot is, ehhez is mik jöttek legutóbb? 0,5 meg 0,6... ??? Mi a szösz?
      A sárkányost biztos kiadják, lesz új film is, meg elég népszerű gondolom. :)

      Törlés
    8. a 0,5-öt meg 1,5-öt még csak értem, mondjuk, hogy két fő könyv között játszódik, de 0,6? :D Az hogy jön ki vajon? És még mi jöhet? Beszorozzuk pível, vagy gyököt vonunk? :D

      Törlés
    9. :D :D Igen, kb. Nem akarok gyököt vonni, én olvasni akarok! :D

      Törlés
    10. nem, a nevermoor az tök más, mint a nevermore.:D
      pont most láttam a líra oldalán, sztem te townsend könyvére gondoltál, én meg creagh-ére.

      Törlés
    11. láttam már olyat is, hogy 0,4 , 0,5, aztán lett egy 0,7.
      készül a jövőre, hátha akar még közé írni valamit?

      Törlés
    12. Igen, én Townsend könyvére gondoltam. :D A másikról még nem hallottam.

      Törlés
    13. Nima, hát ez jó. :D Aztán ha lesz még ötlete, az meg 0,45 lesz. :D

      Törlés
    14. Újabban On Sai is ezt csinálja a Szivárgó sötétség sorozatánál...
      Victoria Schwabot meg kellene emlegetni a túlértékelt írókról szóló posztban is. Rá kellett jöjjek, hogy a nő borzasztó haloványan ír.

      Törlés
    15. Ja, hogy itt két különböző könyvről beszéltünk (Nevermoor, Nevermore :D) ? Tök jó! :D

      Még a nulladik, meg a két egész közti "feledik" részek csak-csak elmennek, de a mindenféle tört-részek nevetségesek...

      Gatto Negro, hehe, igen, elég haloványnak éreztem én is Schwabot a legutóbbiban, de a listára nem került nálam, mert az Archívum című könyve viszont szerintem nagyon szuper!

      Törlés
    16. Az meg a legviccesebb, amikor a kiadó elbénázza a törtszámozást. Mint pl. Böszörményi Beretva és tőr c. tölteléknovellájánál, ami időben a Leányrablás Budapesten és a Rudnay-gyilkosságok között játszódik, tehát a sorozat 1,5. része, de a száma 2,5; ami azt jelenti, hogy a Rudnay-gyilkosságok és az Ármány és kézfogó közé való. Ami a megjelenés sorrendjét tekintve igaz is, de a számozás nem a megjelenés sorrendjére vonatkozik, hanem a cselekmény időrendjére.

      Érdekes, hogy Schwab gyerekeknek jobban tud írni, mint felnőtteknek.

      Törlés
    17. Ezt nem is tudtam... Bizony ez elég ciki hiba... :O

      Mert szerinted az A Darker Shade of Magic felnőttkönyv? Szerintem az is simán ifjúsági. Az Archívum is persze, de annak valahogy van mélysége. Az olyan jól sikerült, hogy azóta se tudja megugrani. A Near Witchet akartam még tőle elolvasni egyébként, de már nem vagyok benne biztos...

      Törlés
    18. Úgy tudom, minden olyan könyve az idősebb korosztálynak íródott, aminek a borítóján V. E. Schwab néven szerepel. Az általad említett sorozat szerintem YA, de vannak benne olyan kegyetlenkedések, amik egy dark fantasyből se lógnának ki. Amúgy rengeteg jó ötlete van, kár, hogy gyakran visszafogja magát, amikor ki kellene őket bontania. Talán azért, mert a szíve mélyén még mindig ifjúsági íróként definiálja magát, pedig ha túllépne ezen, és bátrabban fogalmazna akkor a legnagyobbak közé emelkedhetne. Mint horrorszerző...

      Törlés
    19. Hmm, hát nekem egyfelől a saját gondolatom, hogy az a sori elég ifjúsági volt, másfelől meg a molyon kapott ilyen címkét. V.E. Schwab ide vagy oda. :D Lassan mindenki egy középső név initialt használ arra, hogy elkülönítse az írói énjeit...
      Valóban jó ötletei vannak - a párhuzamos Londonokból is ki lehetett volna hozni remek sztorikat -, de hagyja veszni őket.

      Törlés
  2. Ohh köszönöm az említést, most kedvem lett átnézni azóta hol tartok! :)
    Sok szuper sorozat vár rád - Lethal White hogy tetszik?? :)
    On Sait, Bridgetet, Agatha Raisint, Csokoládé 3-at nagyon ajánlom! :)
    True Blood utolsó részei rám is várnak, ill. a Galaxis útikalauz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszi az ötletadást akkor, végre sikerült is egybekapnom a posztvázlatot. ;)
      A Lethal White eddig szuper, bár még nagyon az elején vagyok, remek a hangulata a prológusnak is már, és már elindult az aktuális rejtély is, miközben egyre több betekintést kapunk a két főszereplő érzelmeibe... :) (100 oldal környékén vagyok)

      Törlés
  3. hát igen, ez a szent johanna gimi nálam nagy mumus. kicsit twilight-fílinges, valahogy érzi az ember, hogy nem az igazi, sekélyes és ostoba, de miért ne lehetne néha agyradírt is használni, ugye.:D

    én a calderont már kivégeztem, várom a harmadik részt, ami még seholsenincs.
    az otoriakat én is néztem már, hogy kellene, de még nem volt hozzá hangulatom, Gaurát viszont ráhagytam a 3. után, viszont néhánnyal én is el vagyok maradva azok közül, amiket felsoroltál: csokoládé, engelsfors, meg van, amiket el is kéne kezdenem (themis, larsson)
    arra viszont kíváncsi leszek, sookie-t meddig fogod bírni, ha elkezded.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Agyradír, ez jó kifejezés, igen. Bár most perpillanat nincs hozzá kedvem, de nem szeretném azért kihagyni, főleg, hogy meg is van fizikailag is itthon egy pár kötete a sorozatnak.

      Gaurát miért hagytad abba, mi változott?
      Engelsfors és Csokoládé akkor közös, yeah. :)) A Themis meg a Larssonok is tetszenének neked szerintem. :)

      Sookie-ból elolvastam egy részt kb. 2010 környékén, azt akkor nagyon szerettem, de mégis elmaradt a folytatás. Könyvhabzsolásiban voltam viszont, és abból is megvettem pár folytatást még. :/ Jó hogy most már nem így vásárolok könyveket... :D

      Törlés
    2. úgy tudom, évente két könyvet kötelező volt megírni a bori-sorozatban, és az ilyesmi nem tesz jót senkinek, ha egyébként nincs tele ötletekkel. szerintem egyre unalmasabbak lettek a könyvek is, meg a szereplők is, pedig alapból tök jó ötlet volt, hogy behozta a magyar hitvilágot is. csak aztán nem tudott vele mit kezdeni. eddig csak két jó magyar folklóros könyvet olvastam, az ólomerdőt, és Jónás Zsolt túlpartját. (és sztem Jónásé a jobb)

      Törlés
    3. Ó, ez a kényszertempó nem hangzik jól. :/ Hát mindenesetre akarom azért olvasni, ha mást nem, akkor az elejét. :)
      Jónás Zsolt nem annyira érdekel, az Ólomerdő viszont igen. :)

      Törlés
  4. Agatha Raisin...Nos, az első kettő még nekem is tetszett. Aztán a sok apró ostobaság összeadódott és a színvonal elkezdett lassan, de biztosan lefelé ballagni. Hogy milyen mélyre, azt nem tudom, mert az elkóborolt túrázó végére az én türelmem elfogyott. Nincs semmi baj a "könyvesített" sitcomokkal, de nem szeretem, ha hülyének néznek. Ráadásul egy ekkora regényfolyam szerintem megkívánja, hogy az állandó mellékszereplőknek is kidolgozott jelleme és háttértörténete legyen. Agatha mellett viszont úgy állnak a falu lakói, mint a kirakati próbababák...bár egy próbababa legalább három dimenziós, ami viszont ms. Raisin szomszédaira nem jellemző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy kár, pedig olyan kis hangulatos, cosy krimi... Az első rész nagyon betalált nálam néhány éve. Az elkóborolt túrázó még csak a negyedik, és már ott ennyire lesüllyed a színvonal? :O
      Én sem szeretem, ha nem képesek kidolgozni a szereplőket, és papírmasék maradnak. :( Főleg, ha amúgy lenne rá lehetőség és megfelelő oldalszám.

      Törlés
    2. Állítólag van belőle valami tévésorozat. Talán annak a látványvilágára építették a könyvet. Ami nagy hiba, de nincs mit tenni...

      Törlés
    3. Van, én láttam is az első részt, szerintem nem lett rossz, de Agatha nagyon különbözik a könyvben leírt karaktertől.

      Törlés
  5. Az Engelsfors-trilógiát mindenképpen folytasd! Nekem hatalmas kedvencem, és szerintem abszolút belevág a te stílusodba is, habár a végével nem voltam teljesen elégedett, ettől függetlenül nagyon varázsos, misztikus, különleges hangulata van, és szerencsére egyáltalán nem kommersz. A Szent Johanna gimiből még régebben pár részt olvastam, de inkább kézbe sem vettem volna, az egész egy giccses kliséhalmaz. Persze, értem, miért szereti mindenki, könnyed, csetlő-botló főhős, könnyen emészthető, kicsit visszahozza a középiskolás éveket, de nem nekem való. A True Bloodot ezer éve el akarom kezdeni én is, a sorozatot már láttam egy párszor, de a ribizli Sookie elvette a kedvemet attól, hogy a könyvekbe is belevágjak. Joanne Harrist szeretem, de a Csokoládé eddig valahogy mindig elkerült, feltétlenül pótolnom kell. Nekem egyébként jelenleg nincs megkezdett és be nem fejezett sorozatom, amiért büszke vagyok magamra, habár tény és való, hogy nem olvasok túl sok sorozatot. Viszont három történelmi sorozat (egy Philippa Gregory, egy Maurice Druon és Bernard Cornwell) olvasásra vár a polcomon. Amit jó lenne újraolvasni, az Darren Shan vámpíros és démonos sorozata, kiskamasz koromban imádtam, csak be kellene szerezni előtte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogom, fogom! :) Én is nagyon kedvelem a történetet, a misztikus hangulatos, és a karakterei rendkívül sokszínűek és érdekesek.

      Mondjuk van amikor éppen elég az ember agykapacitásának egy kis gimis nosztalgiázás. ;) Azért egy próbát teszek az SZJG-vel, és akkor legalább eldönthetem magamnak, hogy mennyire jön be. :)

      Én a True Blood sorozatból nem sokat láttam, talán 2-3 epizódot, de nem akartam akkor nézni, hogy ne spoilerezze el esetleg a történetet. Aztán végülis mindkettővel elakadtam.

      A Csokoládét ajánlom, tényleg szuper könyvek, főleg a Csokoládécipő, az az egyik kedvencem.
      Hú, tényleg büszke is lehetsz magadra, hogy nincsenek megkezdett sorozataid! :))

      Törlés