A kötetben két kisregény van: Mathilde és Yann címűek, ahol természetesen a címszereplő a főhős.
Mathilde története egy kicsit frusztráló volt. A lány online kommenteket gyárt különféle álneveken, ezzel segítve sógora vállalkozását, aki online marketinggel, keresőoptimalizálással, honlapdizájnnal foglalkozik. De ez csak egy kis rétege a történetnek, annyira nem is ez a fontos, bár jól bemutatják ezt is, és boncasztalra kerül a social media bekebelező hatása is.
"És ez az állandó lázas izgalom… A folyamatos hiányérzet, a telefonotok, amit egy percre sem hagytok békén, a képernyő, amit állandóan kioldotok, az életek, amiket azért vásároltok, hogy tovább játszhassatok, ez a nyitott seb, lefolyónyílás, állandó szorítás a zsebetekben… Ahogy egyfolytában azt nézegetitek, nem hagyott-e valaki a számotokra néhány szót, egy rövid üzenetet, egy jelet, egy visszajelzést, egy megjegyzést, egy…. bármit."
Mathilde élete akkor fordul fel teljesen, amikor egy ikerpárral közösen bérelt albérletük felújítási munkálatait ki kell fizetni, és Mathilde bizony óvatlanul elhagyja a táskáját, benne 10000 euróval... Kétségbeesett hajszába kezd, nem csak a pénz, de a táska miatt is, amiben apró szeletekben benne van ő maga is... emlékek, apró tárgyak, egy régi, nagyon intim tartalmú levél... A táskakeresés először füstös kávéházakba sodorja, majd egy szakács nyomába ered éttermek során keresztül.
A táska elhagyása utáni kétségbeesés, a könnyek, a frusztráció szinte már túl sok volt, annyira tapintható Mathilde összeomlása. Azután viszont a továbbiak a szakáccsal... nekem kissé hihetetlenek voltak. Volt benne valami nagyon perverz, a levéllel, a szaglászással.
 |
| Forrás. |
"Mert olyan hálátlan dolog ez a jóllakatás. Nagyon, nagyon hálátlan. Mert mindig előröl kell kezdeni."
Nyugtalanító volt az egész, és kémiát sem éreztem a szereplők között. Ez a történet nekem kevésbé tetszett, de tény, hogy Gavalda remekül ismeri az embereket, az emberi lelket, és ennek megfelelően igazán drámaian sikerült megírnia kettejük "fogócskáját".
Közel hozta ezeket az alakokat, mert ugye:
"Messziről nem látszik semmi."
Yann története volt az, ami miatt igazán szívembe zártam ezt a könyvet, és azóta is többször éreztem, hogy újra el kell olvasnom.
Yann története nagyon más, nagyon hétköznapi, és mégis különlegessé válik. Legszívesebben el sem mondanék semmit, vagy nagyon keveset csak, hogy ti is ugyanúgy megélhessétek.
Legyen talán elég annyi, néha csak segíteni kell felvinni egy szekrényt az emeletre, az addig ismeretlen szomszédnak. Bepillantást nyerni az életükbe, a személyes terükbe, a rituáléikba... Meghívva lenni egy vacsorára náluk... Ötletet és inspirációt meríteni az élethez, és ahhoz, hogyan is kéne élni, hogyan is lehet máshogy élni?
Ebben a kisregényben is helyett kapott a modern világ, az üzeneteink, a szinte kötelezően odabiggyesztett emotikonok:
"Hangulatjel. Az elnevezés éppen olyan közönséges, mint maga a dolog. Utálom ezeket a lusta cuccokat. Ahelyett, hogy az ember valóban kifejezné az érzelmeit, inkább elküld egy ilyet gyorsan. Megnyom egy gombot, és a világ összes mosolya egyformává lesz. Az öröm, a kétségek, a bánat, a harag, mindnek ugyanolyan a pofája. A szív összes heves érzése öt ronda kerek jelre redukálódik. A kurva életbe, ez aztán a fejlődés…"
Mégis valahogy vissza tudott repíteni egy, a modern technológia előtti időszakba, és mutatott egy furcsán meghitt családi idillt.
"– Egy szoba a kislányoknak, egy konyha a családnak, egy kanapé a zenehallgatáshoz, és egy ágy a szerelemnek! – harsogta diadalmasan"
Útkeresésről, sorsról, boldogságról egyaránt fontos mondanivalója van, szinte túl nehézzé is válik mindezzel az útravalóval a könyv - talán azért is emésztgettem ilyen soká a posztírásig.
"Amikor, egyszer a Saint-Quay-i nagymamát elkísértem a fia sírjához, azt mondta nekem, hogy a boldogságra arról a zajról lehet ráismerni, amit akkor csap, amikor elhagy bennünket.
A szerelem viszont éppen az ellentéte. Azt arról a felfordulásról ismered meg, amit a megérkezésével okoz."
És hogy még ezen felül fázós oroszlán, és egy tájszólásos macska is kerüljön a képbe, az már tényleg csak hab az élet tortáján. Kanalazzátok le!
"Olyan hideg van, hogy a Denfert-Rochereau tér oroszlánja is fázósan kuporog a talapzatán. Mint egy kövér, morcos kandúr."
Értékelés: 10/8 Mathilde nem annyira, de Yann nagyon megfogott. Elgondolkodtató, rövidségükben is igazán tartalmas mondanivalóval rendelkező írások. Nem is lehet gyorsan elolvasni, nem is lehet gyorsan megemészteni...
"Az ember nem találkozik azokkal, akiket szeret, hanem rájuk ismer."
(Fordítási kukacoskodás:
Chesire cat-et illene lefakutyázni, ha már sikerült olyan magyarítást belevinni, hogy bivalybasznádi. Valamint nem egészen értem, a "gyorsan szálltak a hírek a Fazék Rádión" kifejezést. Ezt franciából vették át tükörfordítással? Nincs erre egy magyar megfelelő, vagy talán ez a fazék rádiós az lenne, csak én nem ismerem (meg a Google se?) Persze értem mi akar lenni, de furcsa a fordítás.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése