2017. október 1., vasárnap

Szeptemberi számvetés


Forrás.
A szeptember meghozta a fázós reggeleket, és bár ez az időjárás az otthoni, takaróba bugyolált, "bebábozódott" olvasásnak kedvez, mégsem sikerült ebben a hónapban annyit olvasnom, amennyit szerettem volna. 
Mozizásból sokkal inkább kijutott! Itthon a Strike sorozatot néztem meg, ami szerintem remek eddig, alig várom a folytatását. Három, könyvből készült filmet pedig moziban láttam, és rengeteg másik újdonságot is kinéztem magamnak, amik érdekelnek. A Csábítás nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, kissé hirtelen szakadt vége, a Tulipánláz tetszett, többet hoztak ki belőle, mint vártam, a Viktória királynő és Abdul pedig abszolút kedvenccé vált.

Visszatérve a könyvekre: 4 könyvet fejeztem be a hónapban, ebből kettő is újraolvasás volt. Flaviával kapcsolatban csalódtam, magyarul sokkal jobban sikerült az atmoszférateremtés, mint az eredetiben, ami furcsa... A The Fault in Our Stars viszont nem okozott csalódást, imádtam másodjára is. 
A Jótett helyébe nagyon hosszú volt, közel 800 oldal, kissé szenvelgős, de azért ennek ellenére jó befejezést adott a Jók és rosszak iskolájának.

Könyvek és egyéb könyves cuccok. :) 
A vcs. listáról is elolvastam egy könyvet: Anna Gavaldától az Édes életünket, ami tipikusan a könnyednek tűnő, rövid kisregényes forma, azonban jócskán fejbe kólintja az embert és bőven ad gondolkodni valót. Hamarosan hozok róla posztot is.

A blogon 9 bejegyzés született. Októberre nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést.. ja nem, ez nem az! :D Szóval októberre nem ígérhetek mást, csak több posztot, kicsit utolérve magam az állandó 2-3 posztos elmaradásaimmal. Jön majd egy meglepetés is, illetve kettő, az egyik már nem titok, mert írtam a Book a Sloth Club kezdeményezéséről, de persze maga a box nagy meglepetés lesz számomra is. :) A másik meglepit egyelőre fedje homály (de nem sokáig).

Karakterkártyák a Legendás állatok DVD-hez.
A beszerzés maradt a végére: 2 könyvvel lettem gazdagabb ebben a hónapban:

- A.J. Christian: A férfiakkal csak a baj van?!
- Gail Honeyman: Eleanor Oliphant köszöni, jól van

Előbbit ajándékba kaptam, és kicsit nevettem magamban rajta, mert a nemrég olvasott válogatáskötet kapcsán hogy szidtam pont A.J. Christiant... Még nem döntöttem el, hogy adok-e esélyt a könyvének, vagy inkább továbbadom.
Eleanor Oliphant egy kis könyvesbolti garázdálkodás bűnös eredménye, és egyáltalán nem vagyok hajlandó bánni. :)

A kártyák hátoldala. Kattintásra megnő!
A konkrét könyvbeszerzéseken kívül még két könyves dolgot szereztem be, ahogy a képeken is látszik, egy HVG Business újságot, amiben Rowlingos cikk van (még nem olvastam), és egy Legendás állatok és megfigyelésük DVD-t, amiben lapult egy boríték is, tele a fent látható kártyákkal a lényekről. :))

A többiek szeptembere:

Nikkincs, Dóri, Heloise, Sister, Amadea, Nita

8 megjegyzés:

  1. De jók ezek a karakterkártyák :) nekünk csak sima DVD van de olyan jó volt újranézni, nagyon cuki kis film lett ez.
    Jót nevettem a fentieken, az elmúlt két hónapban több HVG business meg HVG pszichológia magazint olvastam mint könyvet, Rowlingtól függetlenül is nagyon jó cuccokat találni bennük!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon tetszenek nekem is, kellemes kis meglepetés volt! :) Nagyon jó film lett szerintem is, mindenképp dvd-n birtoklós nálam. :)
      Én nem szoktam olvasni ilyen lapokat, most a címlap-Rowling miatt vettem meg, kíváncsi vagyok rá, és persze akkor már a többi cikkre is.

      Törlés
  2. Eleanor Oliphant köszöni, jól van -ra annyira kíváncsi vagyok! Mióta írtál róla a friss megjelenések között, olvasni akarom :D Én is a Goodreadsen figyeltem fel rá először, amikor az első félév népszerű könyveit mutatták be az egyik bejegyzésükben.
    Juj, nagyon királyak ezek a kártyák, wow! Amúgy pont a múlt héten néztem újra a Legendás állatokat, annyira szeretem film lett :) <3 Én is biztosan meg fogom venni magamnak a DVD-t.
    Hajrá ősz, hajrá Pilla! Várom a sok új bejegyzést majd :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy Eleanor neked is felkeltette az érdeklődésed! :D Én is a Goodreadsen láttam először.
      Igen, szuperszépek a kártyák, nagyon örülök nekik, bár haszontalan kis apróságok. :)
      Köszi, igyekszem velük! :)

      Törlés
  3. A Legendás lények dvd nekem is kell! :) Tök cukik a kártyák - most szeretném újranézni a filmet is, a forgatókönyv meghozta hozzá a kedvem újra.
    Eleanor közös pontunk, ahogy te is megjegyezted, én már elkezdtem, de egyelőre nem tudom hova tenni a karaktert, de tetszik amúgy.
    A box meg engem is nagyon izgat, de nemsokára bővebben is beszámolhatunk róla :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy must-have darab a dvd, főleg ez a kártyás verzió. :)
      Ó, nagyon kíváncsi leszek Ms. Oliphanttal való viszonyodra. Én is még idén sorra szeretném keríteni, ha már így rákívántam.
      A boxot alig várom. :)

      Törlés
  4. Én már csak flamingós könyvnek hívom az Elenaort. :)
    Ó, nagyon jók azok a karakterkártyák!
    A Strike sorozatot meg nekem is meg kéne nézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Flamingós könyv, tényleg, de jó elnevezés! :)
      Ajánlom Strike-ot neked is, szerintem nem fogsz csalódni. :)

      Törlés