2021. január 31., vasárnap

Januári zárás - 2021

Saját kép.
A január általában elég végtelen, szürke és fagyos, és alig várjuk, hogy kikecmeregjünk belőle. Nekem viszont idén pont olyannak tűnt, mint mondjuk az egész őszi-téli időszak többi része, szóval nem viselt meg különösebben szerencsére. Mindig volt mivel foglalkozni, na meg beindult az olvasás is. :) 

Januárban 5 könyvet fejeztem be, ebből három olyan is volt, amiket még tavaly kezdtem el. Kipipáltam az első várólista csökkentős olvasmányt is rögtön, az Ice Hunttal, amiről még nem volt időm írni, de februárban hozok róla posztot, és már a felénél járok a listáról választott másik vcs-s könyvemnek, a Bábel emlékezetének is. :) Bár még ennél is jobban meg akartam, akarom "tolni" év elején a vcs-t, azért ez sem rossz így eddig, főleg, hogy a vaskosabb kötetekkel  indítottam. 

Elolvastam két, a terhességgel kapcsolatot könyvet is, az egyik kb. lexikon méretű, ezekről zanzaposztban írtam. És olvastam egy Jodi Picoult-t is, a régóta várakozók közül. 

A hónap olvasmánya kétségtelenül Szabó Magda Pilátusa volt persze. A filmet is meg szerettem volna nézni belőle, de következő hónapra csúszik. 

A januárba egyébként két könyvből készült sorozat fért bele: a His Dark Materials második évada és A Bridgerton család, igazából egyik se volt nekem olyan nagy durr, a His Dark... az elsőhöz képest gyenguszabbnak bizonyult, a Bridgerton pedig tingli-tangli kis romantikus, szép ruhákkal, bálokkal, eye-candy pasikkal. Újráztam még ebben a hónapban Az időutazó felesége filmet is, ha jól számolom, akkor 11 év után (!!!). 

Ami a beszerzéseket illeti, nagyon mértékletes voltam, és tulajdonképpen a beszerzett 2 könyvem még karácsonyi ajándéknak tekinthető, mert a Libris ajándékkártyámat költöttem el rájuk (plusz némi törzsvásárlói pontot, és még egy kevés forintocskát. :D Enyém lett így Christelle Dabos Tükörjárójának befejező kötete, a Visszaverődések viharában, és Popper Pétertől a Hogyan választunk magunknak sorsot? - amit, mint kiderült egész eddig félreolvastam (válasszunk/választunk...). Szemeztem még Csernus Főnixével is, és néhány Poket is szerepel még a kívánságlistámon, de beosztom. :) 

A blogra ezzel együtt 7 bejegyzés került ki ebben a hónapban, köztük a témázás is, ezúttal olyan szerzőkről, műfajokról, könyvekről, amikből kiszerettünk. :) 

Forrás.


Februárban kicsit rövidebb vcs-könyvekkel szeretném majd folytatni, meg néhány könnyebb olvasmánnyal. Meglátjuk mi lesz belőle. ;) Nemsoká befejezem a Bábel emlékezetét is, de majd az utolsó Tükörjáró kötet előtt tartok egy kis szünetet. 

A többiek januárja: 

Amadea, Sister, Nita, Dóri, Heloise

11 megjegyzés:

  1. Szabó Magda Pilátusát az ajánlásodra már fel is vettem a várólistámra. Dabos könyvei is várólistásak. A terhességről szóló könyvajánlód is nagyon tetszett a hónapban. 😊 Vidám februárt kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, remélem tetszeni fog, és persze a Dabos könyvek is!
      Neked is vidám februárt, sok jó könyvvel! :)

      Törlés
  2. Olyan szuper, hogy így egymásra találtatok Szabó Magdával! ♡ Milyen sokat olvastál, az öt könyv szuper! Nagyjából én is ezt lőttem be havonta, aztán meglátjuk, sikerül-e majd tartani magamat hozzá. :)

    A két darabos vásárlás is nagy visszafogottságra vall, pláne, hogy részben karácsonyi "bűnözés". ;) Februárra is legalább ennyi jó olvasmányt és klassz filmezős estét kívánok, na meg sooook pihenést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Magda ♥
      Én nem lőttem be igazán, de most így jött ki, majd meglátjuk, hogy milyen eloszlásban lesz az év során. :D

      Köszönöm szépen! Neked is sok jó könyvet, meg filmet februárra is! :)

      Törlés
  3. A január tényleg általában olyan lassan menős szürke, tavaly nagyon szenvedtem miatta, de most nekem is hamar lezajlott, örülök neki :) Ennyit tesz, ha másképp állok a dolgokhoz, úgy látszik :D Nem is olyan nagy hülyeség ez a pozitív gondolkodás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán kicsit meg is szoktuk a monotonitást... ? De igazad van, hozzáállás kérdése is. Mondjuk én általában a szar idővel szoktam így lenni, hogy mindenki kivan, hogy esik, én meg úgy vagyok, nekem innen a kanapéról aztán mindegy. :D

      Törlés
    2. Ja, hát igen, úgy valóban élvezetes az eső vagy akár egy vihar :D Én még hazafele is eltűröm, mert legalább hazamegyek, de amikor munkába menet ázok el.. úgy, hogy még a vonathoz se érek ki, az elég kellemetlen :D
      Nálam monotonitás nincs amúgy, sőt inkább felpörögtek az események, ezért is száguldott el számomra az elmúlt két hónap.

      Törlés
    3. Persze, elázni nem poén, azt én se élvezem annyira, de aki a csendes esőkor is csak panaszkodik, hogy minek esik, amikor a cipője talpán kívül semmi se lesz vizes rajta, na az úgy nem jó szerintem. :D
      A monotonitást úgy értettem, hogy a programok nélküliség, egy újfajta hétköznapi állandóság van egy ideje - de persze van hogy ezen belül is pörögnek az események munkában p. :)

      Törlés
    4. Na igen, mindig nézem azokat, akik a két centis tócsába nem lépnek bele a bakancsukkal vagy csizmájukkal, én meg csak azért is jól beletrappolok, mert azért van! :D :D

      Na ja, bár én ezt nem is monotonitásnak élem meg, hanem... inger nélküli időszaknak :D Pont mondtam valakinek, hogy introvertált vagyok, de már hiányzik, hogy kávézóba, étterembe menjek, kipróbálnék most sportokat is (falmászás pl.), és neeeem :D Teszem hozzá, szingliként a randizás sem egyszerű: mit csináljunk? öööö, sétáljunk? :D Persze az is jó, csak ha valaki maszk is kell, háát :D
      De "szerencsére" a munkahelyi drámák kárpótolnak mindenért :D

      Törlés
  4. Ez egy teljesen kellemes januárban tűnik így olvasásilag és beszerzésileg is. :) Hozzám is két könyv jött, ma már igyekszem megírni a posztomat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igen, az volt! Bár a sok egyéb probléma és marhaság nem létezne mellette xD
      Csak nyugodtan, nem szalad el a felület. :D

      Törlés