Szeret, nem szeret, szeret, nem szeret...

Forrás.

...avagy a Témázunk idei első témája a "kiszeretés" bizonyos témákból, műfajokból, szerzőkből: Könyvek/műfajok, amikből kiszerettünk, szerzők, akik már nem mozgatnak meg, avagy változunk.

Érdekes végiggondolni ezeket a változásokat az ízlésünkben, a műfajokban, amikhez nyúlunk, és a szerzőket tekintve is, akik bizony nem mindig bizonyulnak örök szerelemnek. 

Egy-egy írástípus lehet hogy leköt, és szórakoztat egy bizonyos időszakban, de aztán inkább a kösz, mégse kategóriába kerül. A szerzők pedig gyakran nem tudják megütni azt a színvonalat a következő köteteikkel, ami annak idején el tudott varázsolni. És persze ott vannak a belső változások is - mit hogyan értelmezünk magunkra és másokra az élettapasztalatok - és könyvélmények - óhatatlan szaporodásával... 

Nekem tipikusan két, régebben kedvelt műfaj van, amiket már nem igazán keresek, de elég sok könyvet összegyűjtöttem belőlük, amikor épp érdekeltek... Ez a chick-lit és a disztópia, utóbbinál is főleg a ya-jellegű disztópiák. Azt nem mondom, hogy nem olvasok már soha ilyet, de rájöttem, mennyire nem vagyok ennek a célközönsége, és hogy sokat nem is tudok fogyasztani belőle, megunom, és nem szeretem a színvonal hullámzást  - hogy sok vackon kell átverekedni magam a jókért. Próbálok célirányosan válogatni belőlük, és néha azért ráakadok kis gyöngyszemekre, mint pl Liane Moriarty-ra, aki nekem nem a klasszik chick-lit képviselője, hanem sokkal igényesebb is, összetettebb sztorikkal. 
A ya, mivel Dunát lehetett rekeszteni belőle egy időben, szintén felhígult, illetve talán az állandó toposzai miatt is történhetett meg, hogy kiszerettem belőle; a szerencsétlen 16 éves hősnő, akinek mindig van valami családi drámája, vagy betegsége, és a bugyuta szerelmi háromszögek nem igazán kötnek le, ugyanígy a disztopikus vonal is gyakran ctrl C ctrl V-je a sémáknak, amit ráhúznak egy tini titánra. Ennek a korosztálynak az első ügyetlenkedései, szerelmei is gyakran gyatrán ábrázolódnak. 

Forrás.

A szerzők közül, ha olyanokat kell mondanom, akiket régen kedveltem, de ma már nem igazán, akkor most egy frissebb élmény miatt legelőször is Fredrik Backman ugrik be sajnos. Bár sokan imádták és kedvencelték a legújabb kötetét, a Hétköznapi szorongásokat, nekem nem volt valami nagy durranás, és kezdem kicsit sablonosnak érezni őt, nem tudja azt a katartikus, új élményt nyújtani, mint amit Ovéval prezentált. 
Sokat olvastam korábban Cecelia Aherntől, sorban szereztem be a könyveit, de egy idő után az érdeklődésem megfakult, néhány kötetet el is adtam, és igaz, hogy még van tőle ami várólistás, már nem figyelem az új megjelenéseit, és pláne nem szerzem be őket. 

Gail Carriger is zuhant egyet a képzeletbeli dobogók valamelyikéről a könnyed szórakoztatás terén, amikor a spin-offok és új sorozata nem ért a Napernyő Protektorátus nyomába. Szeretem Gailt, de már neki sem érdeklődöm igazán az új könyvei iránt. 

Kicsit, ahogy leírtam ezeket, lelki szemeim előtt megjelent a nagyi abból a chipsz reklámból, hogy "a régi jó dolgokból már nem maradt semmi?" :D... Lehet, hogy kicsit úgy hangzik, mintha itt mindenkinél ragaszkodnék az első/korábbi jó élményhez, és hogy azt bizony már nem tudta überelni, én pedig nem tágítok, és nem kísérletezem újdonsággal, de ez azért nem igaz így általánosságban. Vannak olyan szerzők is, akiknél egy-egy csalódás ellenére sem iratkoztam le gondolatban a további műveiről, sőt, ugyanúgy érdekelnek, még ha tudom is, hogy nem biztos, hogy jó felé fog billenni a mérleg. Neil Gaimantől és Alice Hoffmantól a fele tetszik, a fele nem, amit ismerek, de még biztosan olvasok az életműből. :) Sarah Addison Allen is hullámzó, de őt sem adtam fel teljesen, nincs arról szó, hogy kiszerettem volna belőle.
Hogy szintén egy frissebbet is említsek, Grecsó verseskötete nekem nem igazán tetszett, de a prózájára változatlanul nagyon kíváncsi vagyok. Néha adódnak ilyen műfaji különbségtételek is egy-egy szerző életművén belül is akár... Eszembe jut még Joanne Harris, akit imádok, de akitől a fantasy - amit amúgy Joanne M. Harris néven ad ki -, köszi, de nem kell, a Rúnajelek okozta csalódás után. Maradok csak a regény-regényeinél. 

Forrás.

Ami pedig az újdonságokkal kísérletezésre való nyitottságot illeti, lehet, hogy ez tényleg korfüggő is kicsit: nem akarja az ember annyira pazarolni a kevés, és egyre kevesebb idejét az ismeretlen hátha tetszikre, lehet, hogy jó-ra, és nem is rossz az a komfortzóna, ami nagyjából kialakult, és amit akár hívhatunk könyves ízlésnek is... :) Szerintem azért alapvetően nem zárkózom el nagyon semmitől, és ezt a kedvenc műfajom meghatározhatatlansága is bizonyítja, de attól még az nem baj, ha inkább elkerülöm azt, ami nem annyira villanyoz fel, akár témájában, akár műfajában, akár a szerző stílusa miatt. 

És ti hogy vagytok ezzel? Melyik műfajok, szerzők nem hoznak már annyira lázba, és mi ennek az oka? 

A témához bátran lehet csatlakozni saját poszttal, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben!

A többiek írásai a témáról: 

Dóri, Heloise, Sister, Kritta, Nita, Anett 

Utóvéd (később csatlakozók):